Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 5 éve
Nekem 17-én jött volna Angliából vendégem egy hétre, de ki tudja akkor lehet e még karantén nélkül röpködni akár innen, akár ide, akár Angliából, akár Angliába. (Izraelbe már csak karanténnal lehet.) Úgyhogy nem jön.az a vicces (nem az), hogy amúgy jövő hét végére időzítve nekünk is be van táblázva egy 210k-s elsüllyedt költségünk, de már lemondtam arról, hogy kiugorjunk Angliába, mert ott szerintem még csak most jön a java.Az ember alapvetoen pozitiv.Es nem tudom azt mondani, hogy nem ertelek meg. Ilyen az ember, az a nagy helyzet. Kurva onzo es felelotlen. Ha meghal a gyereked (veletlenul se tortenjen senkivel sem ilyen), ot nem fogja erdekelni, hisz nem az ove.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
slowmotion
Stez
A legtobben azt gondoljak ( altalanosan es most nem a virusra gondolok csak), hogy veluk ez ugy sem tortenik meg.
ZoliMP
paradox módon persze szurkolhatnék azért, hogy ott pörögjön fel annyira a dolog, hogy törölni kelljen a járatokat, de úgy vagyok vele, hogy akkor inkább megpróbáljuk itthon kihúzni, hátha kisebb az esélye a fertőzésnek itthon.
slowmotion
Ő mondta, hogy ez a repjegy/utazás neki már bukó, de kollégái kínai, olasz jegyeit se téríti meg a légitársaság és természetesen el se viszi őket, mivel a járatok törlésre kerültek. (Nem mintha utaznának, csak ők már letelefonálgatták a magukét.) Szóval járattörlésnél se fizet feltétlenül a társaság.
Ezeket bizony be kell nyelni.
Ahogy például a rendezvénytechnikai cégek összes megrendeléseit is visszamondták, farsangi, báli céges bulik. Végülis csak a bevételük 100 százalékától esnek el mostantól, ki tudja meddig.
Ez van, mindenkire hárul veszteség aki vállalkozik, vagy bármivel is részt vesz vagy érintett a globális világazdaságban.
több mint 5 éve
az a vicces (nem az), hogy amúgy jövő hét végére időzítve nekünk is be van táblázva egy 210k-s elsüllyedt költségünk, de már lemondtam arról, hogy kiugorjunk Angliába, mert ott szerintem még csak most jön a java.Az ember alapvetoen pozitiv.Es nem tudom azt mondani, hogy nem ertelek meg. Ilyen az ember, az a nagy helyzet. Kurva onzo es felelotlen. Ha meghal a gyereked (veletlenul se tortenjen senkivel sem ilyen), ot nem fogja erdekelni, hisz nem az ove.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
slowmotion
Stez
A legtobben azt gondoljak ( altalanosan es most nem a virusra gondolok csak), hogy veluk ez ugy sem tortenik meg.
ZoliMP
paradox módon persze szurkolhatnék azért, hogy ott pörögjön fel annyira a dolog, hogy törölni kelljen a járatokat, de úgy vagyok vele, hogy akkor inkább megpróbáljuk itthon kihúzni, hátha kisebb az esélye a fertőzésnek itthon.
több mint 5 éve
Egyszerűen a 2.vh utáni generációkból teljesen kiveszett az a képesség, hogy detektálni képesek legyenek egy valós (élet)veszélyt.Lehet. Vagyis lehetne. De hidd el, hogy az egvilagon semmilyen tanulsagot sem fognak levonni. Szajalas szintjen max, hogy mit hogyan kell legkozelebb. De nem lesz ugy legkozelebb sem. Es ez igaz a hierarchia mindegyik lepcsofokara.
"Úgyse történhet semmi baj", "majd a tudomány, fejesek, vezetők úgyis megoldják", "ez már a huszadik/huszonegyedik század, mi baj történhetne", és társai.
Ezért egyszerűen nem képesek súlyánál fogva kezelni se egy diktatúra veszélyét, se egy klímaproblémát, de még egy vírusveszélyeztetettséget se. Úgyse történhet semmi baj alapon.
És végülis nagyon nem is történt 75 éve, szépen zajlik a fogyasztás, a fogyasztás örökkévalóságába vetett hitnek köszönhetően egyszerűen nem képes az agy befogadni egy valódi krízist, illetve annak mértékét. A legtöbben a "mindjárt meghalunk, áááááá" pánik és a "lófasz se történik, ez csak egy influenza, lepálinkázom" bagatelizálás végletekbe esik, egyszerűen emberek milliárdjainak nem kellett valóban felelős döntést hoznia soha életében, és számára már az is annak számítot, hogy melyik egyetemre menjen, vagy melyik cégnél dolgozzon.
Így nem is csoda, hogy kábé a világon sehol nincs hatékony fellépés, se államvezetői, se lakosági szinten, valamint erre még rájön az a hatás, hogy "ez velem nem történhet meg", "ilyen nem történhet, hiszen fizetem rendesen az adót, a hitelemet, és jövő héten jegyem van, kifizettem, és menni kell locsolni a nagyihoz húsvétkor".
Ha lefut ez az egész vírusszitu, lesz mit elemezni, és változtatni, mert hiába a nagy technikai fejlettség, ha egyszerűen az emberek jelentős része ezt mentálisan nem volt képes lekövetni, mivel eddig valójában semmi oka nem volt rá, hogy lekövesse, elég volt dolgoznia/vásárolnia, és lement egy teljes élet ebbe a nyugiba.
Most, hogy a teljes emberiség kiesik a komfortzonájából, teljes iparágak, ágazatok csődölnek be, a gazdasági hatásokat mindenki megérzi kivétel nélkül (még ha sokan nem is rokkannak bele, érezni azért fogják), kábé mindenkinek lesz a vírus által érintett halottja, vagy közeli ismerőse halottal, illetve durva sztorikkal érdekes lesz látni, hogy lesz e ebből tanulságlevonás, előrelépés vagy sem.
Szerintem nem az a durva, hogy az emberek ijedtükben lisztet meg cukrot vásáolnak, hanem az, hogy úgy élnek, hogy nincs otthon annyi kajájuk, hogyha egy hétre megbetegednek, vagy áramszünet lenne, vagy óriási havazás, és valami oknál fogva nem tudják napi szinten megoldani az élelmiszerbeszerzést, akkor nem tudnának mit enni egy olyan világban (Magyarország, Európa, fejlett világ), ahol valójában irtózatos túltermelés, túlfogyasztás van. Illetve alapvetően jól kereső embereknek nincs annyi anyagi tartalékük, amivel kihúzzák munka nélkül pár hónapig legalább.
Ez lehet a nagy tanulság, hogy mindenkinek a felépített kis világa kapcsolódik a valódi világhoz, amire igen kevés ráhatással bír, és pikk-pakk összedőlhet tőle függetlenül egy másodperc alatt.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Egyszerűen a 2.vh utáni generációkból teljesen kiveszett az a képesség, hogy detektálni képesek legyenek egy valós (élet)veszélyt."Úgyse történhet semmi baj", "majd a tudomány, fejesek, vezetők úgyis megoldják", "ez már a huszadik/huszonegyedik század, mi baj történhetne", és társai.
Ezért egyszerűen nem képesek súlyánál fogva kezelni se egy diktatúra veszélyét, se egy klímaproblémát, de még egy vírusveszélyeztetettséget se. Úgyse történhet semmi baj alapon.
És végülis nagyon nem is történt 75 éve, szépen zajlik a fogyasztás, a fogyasztás örökkévalóságába vetett hitnek köszönhetően egyszerűen nem képes az agy befogadni egy valódi krízist, illetve annak mértékét. A legtöbben a "mindjárt meghalunk, áááááá" pánik és a "lófasz se történik, ez csak egy influenza, lepálinkázom" bagatelizálás végletekbe esik, egyszerűen emberek milliárdjainak nem kellett valóban felelős döntést hoznia soha életében, és számára már az is annak számítot, hogy melyik egyetemre menjen, vagy melyik cégnél dolgozzon.
Így nem is csoda, hogy kábé a világon sehol nincs hatékony fellépés, se államvezetői, se lakosági szinten, valamint erre még rájön az a hatás, hogy "ez velem nem történhet meg", "ilyen nem történhet, hiszen fizetem rendesen az adót, a hitelemet, és jövő héten jegyem van, kifizettem, és menni kell locsolni a nagyihoz húsvétkor".
Ha lefut ez az egész vírusszitu, lesz mit elemezni, és változtatni, mert hiába a nagy technikai fejlettség, ha egyszerűen az emberek jelentős része ezt mentálisan nem volt képes lekövetni, mivel eddig valójában semmi oka nem volt rá, hogy lekövesse, elég volt dolgoznia/vásárolnia, és lement egy teljes élet ebbe a nyugiba.
Most, hogy a teljes emberiség kiesik a komfortzonájából, teljes iparágak, ágazatok csődölnek be, a gazdasági hatásokat mindenki megérzi kivétel nélkül (még ha sokan nem is rokkannak bele, érezni azért fogják), kábé mindenkinek lesz a vírus által érintett halottja, vagy közeli ismerőse halottal, illetve durva sztorikkal érdekes lesz látni, hogy lesz e ebből tanulságlevonás, előrelépés vagy sem.
Szerintem nem az a durva, hogy az emberek ijedtükben lisztet meg cukrot vásáolnak, hanem az, hogy úgy élnek, hogy nincs otthon annyi kajájuk, hogyha egy hétre megbetegednek, vagy áramszünet lenne, vagy óriási havazás, és valami oknál fogva nem tudják napi szinten megoldani az élelmiszerbeszerzést, akkor nem tudnának mit enni egy olyan világban (Magyarország, Európa, fejlett világ), ahol valójában irtózatos túltermelés, túlfogyasztás van. Illetve alapvetően jól kereső embereknek nincs annyi anyagi tartalékük, amivel kihúzzák munka nélkül pár hónapig legalább.
Ez lehet a nagy tanulság, hogy mindenkinek a felépített kis világa kapcsolódik a valódi világhoz, amire igen kevés ráhatással bír, és pikk-pakk összedőlhet tőle függetlenül egy másodperc alatt.
több mint 5 éve
ebből indulnak ki az antivax-osok isEs nem tudom azt mondani, hogy nem ertelek meg. Ilyen az ember, az a nagy helyzet. Kurva onzo es felelotlen. Ha meghal a gyereked (veletlenul se tortenjen senkivel sem ilyen), ot nem fogja erdekelni, hisz nem az ove.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
slowmotion
Stez
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 506
Az ember alapvetoen pozitiv.Es nem tudom azt mondani, hogy nem ertelek meg. Ilyen az ember, az a nagy helyzet. Kurva onzo es felelotlen. Ha meghal a gyereked (veletlenul se tortenjen senkivel sem ilyen), ot nem fogja erdekelni, hisz nem az ove.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
slowmotion
Stez
A legtobben azt gondoljak ( altalanosan es most nem a virusra gondolok csak), hogy veluk ez ugy sem tortenik meg.
több mint 5 éve
www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/koronavirus-szerdan-eldolhet-a-magyar-sportesemenyek-sorsa-2752175...és miért várunk szerdáig? Kupaszerda, vagy mi??????
NB2

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Es nem tudom azt mondani, hogy nem ertelek meg. Ilyen az ember, az a nagy helyzet. Kurva onzo es felelotlen. Ha meghal a gyereked (veletlenul se tortenjen senkivel sem ilyen), ot nem fogja erdekelni, hisz nem az ove.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
slowmotion
Szerkesztette: Stez
több mint 5 éve
Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.ne is mondd b+, gyerek osztálytársáék most jöttek vissza Ausztriából, nyilván mivel ott nincs ezer fertőzött, ezért a gyerek egyből érkezett is másnap suliba.
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb
Stez
azért ha a kiskölök esetleg beteg, és végigfertőzi az osztályt, akkor utolsó lehetemmel addig fogom gyepálni a kedves szülőt, amíg mozog.
és igen, túlreagálom.
több mint 5 éve
YoungZeeZee
9 506
Sobri, immunrendszer a kulcs.De sokak szerint az eleg, ha az ember beszedi a 56 fele vitamint tartalamzo drazset, meg gumicukrot ad a gyereknek amiben van c meg b meg tudja meg mi.
Nagyon remélem , hogy ezek után mindenki ráébred, hogy egészségesen kell étkezni, sportolni kell és ásványi anyagokat, vitaminokat szedni... vagy baszunk rá és egyszer csak megjelenik Thanos és csettint...
www.worldometers.info/coronavirus/
gordon
Persze, de monjduk termeszetes formaban bevinni a vitamint az mar nem trendi.
Lehet vitatkozni, hogy a mai gyumolcsokben mennyi a vitamin, de en en pl termeszetesen uton szedem be a legtobbet.
Olyan vilagot elunk amikor mar a fejfajasra is tobb ezer tabletta van..mondjuk az ok megszuntetese lenne a legjobb es nem a tunete.
Ezt hoztam fel par hete, hogy mentsuk meg a foldet, de magunkat sem tudjuk.
Ket vitamin drazse kozott betolunk vmi szupermarketes csupa fossal atitatott szendvicset.
Ne erstsetek felre en sem elek "steril" eletet, de pl cukros uditot sem ittam mar lassan egy evtizede mekit meg regebb ota.... probalok kevesebb szart magamhoz venni.
Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 5 éve
off: valszeg van autoimmun betegségem, de azt nem tudjuk, hogy mi.1 órája voltam a Mammut aljában lévő Spar menzán ebédért, és szegény eladónő annyira köhögött, hogy nem tudta mondani, mennyibe kerül amit vettem, csak mutogatott a pénztárgépre.Honnan tudod, hogy nincs krónikus betegséged? Vagy bárki más?
Nem akarok pánikot kelteni, nem biztos, hogy az új vírussal fertőzött, vagy hogy egyáltalán fertőző. De aki ilyen állapotban van, és étkeztetésben dolgozik, azaz akár több száz emberrel is érintkezik egy nap, azt miért nem küldi haza a felettese? Lehet "csak" influenzás, az jobb lenne?
Megmondom őszintén eddig én is elég "félvállról" vettem, és közvetlen ismerősöktől akik az EÜ-ben dolgoznak, továbbra is azt hallom, hogy nem kell kétségbe esni, az elhunytak túlnyomó többsége más krónikus betegségben is szenvedett. De amikor azt olvasom, hogy huszonéves, egészséges férfi egyik napról a másikra lélegeztetőre kerül, mert összeomlik a tüdeje, akkor az én fejemben is megfordul, hogy nem lenne jó feldobni a pacskert...
Komolyan azon gondolkozok, hogy haza kéne menni vidékre pár hétre (amíg lehet), csak munka miatt nyilván megoldhatatlan.
Borbinho
Akinek magas vérnyomása van, vagy diabétesze, esetleg valami születésétől fogva meglévő, de tünetmentes rendellenessége, az nem tudja másnap, ahogy kialakult. Van, hogy évek telnek el, mire egy krónikus betegség kiderül, hiszen fiatalon sokszor tünetmentes, vagy nem is törődik vele az ember. Addison kóros ismerősnek évek kellettek a pontos diagnózis felállításához, miután az első problémákkal, tünetekkel orvoshoz fordult.
COPD-vel is mire diagnosztizálnak évek eltelhetnek, ha nem súlyos, a legtöbb fiatalt 30 éves koráig a sportorvos látja csak, kutya nem nézi a máját, veséjét vagy az érrendszerét, pedig lehet visszér és trombóziskockázat fiatalon is, urológushoz kb. 40 évesen megy először az ember, és így tovább.
Sobri Jóska
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
Nem tudok, egy szoval sem mondtam, hogy tudok. Epp ez az, hogy hiaba fegyelmezett valaki, ha valaki mas pedig nem az a kozelben. Nyilvanvaloan en sem tudok mit tenni az egesz ellen, autoval jarok, ugyhogy emberrel maximum a munkahelyen erintkezem, mondjuk az mas teszta, hogy a szerkesztosegben napi 40-50 emberrel kontaktba kerulok valamilyen modon, meg ha nem is kezfogas szintjen. Vitamint is szedek. Nyilvan az asthmam miatt van bennem nemi felsz az egesztol, hiaba nyogi mindenki, hogy ha van immunrendszered, akkor nincs mitol felned.Na igen, de az, hogy mások hülyék, az a te akciópotenciálodra, cselekvési lehetőségeidre nézve olyan, mint az időjárás vagy a domborzati viszonyok - kalkulálhatsz vele, de tenni nem tudsz ellene.Na akkor egy-két dolgot megosztok veletek.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.
Továbbra is azt mondom, hogy pánikra nincs ok, csak felelős magatartásra. Felmerültek itt olyan kérdések, hogy a németeknél, koreaiaknál, japánoknál, miért ennyivel jobbak a halálozási mutatók? Egész egyszerűen a társadaom felfogása, mentalítása a kulcs.
A vicc mutat rá legjobban: Tanuló ördög kiképzés alatt a pokolban látja, hogy két üst körül, amiben sütögetik a bűnösöket, nincs őr. Kérdi a tapasztalt társát, hogy miért? A válasz, az egyikben magyarok vannak, ha valamelyik ki akar mászni, a többi visszahúzza, a másikban vannak a németek, nekik meg megmondtuk, hopgy nem szabad kijönni.
Namármost most is megmondták a németeknek mit szabad, mit nem. Ők így szocializálódtak, mint ahogy a japók és koreaiak is. Míg a digók mind a mai napig járnak éttermekbe, discoba stb, utána haza mennek a mama spagettijét enni és mama meghal. Németek felelősen cselekszenek. Van feretőzött, de az esendő korosztály így kevésbé kitett a bajnak.
Ezt a diagramot érdemes szemre venni. Ez a pnas-ban publikált "Public health interventions and epidemic intensity during the 1918 influenza pandemic" című közleményből van. A spanyolnátha idején Philadelphiát és St. Louist hasonlították össze. St. Louisban korlátozások voltak, nem voltak rendezvények stb, Phillyben nem. Lehet látni, hogy Phillyben fele annyi ideig volt gáz, mint St. Louisban, viszont az esetszámok kummulálódtak egyszerre.
Na ez lenne most is a cél: minél laposabban tartani az incidencia számokat. Egész egyszerűen azért mert az infrastruktura nem bírja az egyszerre jelentkező nagy számú esetet. Hosszabb távon, de egyszerre kevesebb esettel meg simán kordában tartható, és gyógyítható a dolog. Hogy értsétek: MINDENKINEK JUT LÉLEGEZTETŐGÉP!! mint most a németeknél. Olaszoknál meg már nem.
Pécsett 30-35 ITO ágy van azt slussz 350 fertőzöttnél már kapacitás hiány lesz. Egészségügyio személyzet szintén véges és ez lesz a gáz.
Mi már "nemzetbiztonsági értékek" lettünk, Eü dolgozó nem mehet külföldre, letiltottak minket, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. De védőfelszerelés nincsen. Háziorvosok körzetenként 50 db sebészi maszkot kaptak, "oszt jónapot". Na ez amivel rendelkezünk.
Tehát a cél minél kevesebb fertőzött legyen egyszerre, mert nem bírjuk az olasz adatok tizedét sem majd ellátni.
1: Tömeg rendezvényt kerülni (rég le kellett volna tiltani mindet 2: Tömegközlekedést amennyire lehet kerülni 3: Időseket messze elkerülni (ne fertőzzük őket, mi megússzuk valószínű, ők belehalnak) 4. Kézmosás, kézmosás, kézmosás. 5. Nincs mozi, szinház, dizsi, sportesemény 6. Iskolák ovódák bezár.
Ezekkel ez simán uralható (lenne).
(hétvége óta szüleimehez, aposómékhoz nem megyünk személyes kontaktot kerülik)
diverdoc
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb. A negyedik meg fogja, es kiengedi a fertozottet a hajorol (en ezen utobbi sztorin meg mindig csak amulok es bamulok bazmeg, hogy tortenhet meg ilyen 2020-ban 😀).
Igy eleg nehez megallitani. Ahogy mondod, fegyelem kell. De az emberiseg nem eleg fegyelmezett, legalabbis nehany nemzeten kivul. A magyar meg meg full hulye is amellett, hogy fegyelmezetlen.
Stez
Mivel én nem iszok páleszt, így ez az ultimate megoldás nekem nem a járható út, bár ahhoz, hogy hasson, 75 százalékos véralkoholszint kéne, igaz az 5 ezrelékes is halálos, de lehet ha tormával tolja valaki, akkor megugorható...
Egy hete kerülöm a tömeget, az idős rokonokat, ismerősöket, tömegrendezvényeket, egy koncertet, egy színházat, edzést offoltam, tájékozódom, ha nincs dolgom nem bóklászok, tömegközlekedést amúgy se használtam, már taxit se, kezet eddig is mostam, zsebemben kis kézfertőtlenítő eddig is volt, multivitamint eddig is szedtem. Ennyit tudok tenni, te se nagyon többet. Ha ez elég, az remek, ha nem, akkor Torrente igazsága érvényesül, “ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni.”
Sobri Jóska
Tobbet tenni nem tudunk, de meg mindig baszhatjuk, ha a masik viszont ennyit sem tesz.
több mint 5 éve
Az is elgondolkoztató, hogy ezek a fertőzött, székdobáló, fegyelmezetlen irániak a SOTE-ra jártak, járnak.Pécs 1km-re az orvosi egyetemtől hány iráni van?😊Az a kérdés, hogy mennyivel csökken a kockázat, hogy nem megyek mondjuk meccsre vagy moziba, vagy koncertre, de azért eljárok melózni, találkozok ügyfelekkel, az utcán emberekkel, egy légtérben vagyok 10 kollégámmal.Ezt egyszerű kiszámolni.
Ráadásul hiába próbálsz felelősségteljesen vigyázni magadra, mindenkire, ha nem is tudod, hogy benned van a vírus. Arról nem beszélve, hogy mit csináljon egy tanár, egy orvos aki rengeteg emberrel találkozik?
NB2
Ha 100 emberrel találkozol, akkor pont kétszer annyi, mintha 50el.
Nulla és 100% sose lesz a megfertőződési esély, de ha átlagemberekkel találkozol, és nem iráni egyetemistákkal, akkor ha hetente kétszer utazol bkv-val, akkor tizedannyi, mintha 20-szor. Ha ötször mész moziba akkor ötször akkora, mintha egyszer. Persze kerekítve.
Bár én még mindig nem vágom, hogy idővel hogy és miért nem lesz mindenki fertőzött, de azt könnyen elfogadom, hogy ennek megválaszolásához még kevés az info és az adat.
Sobri Jóska
NB2
Nem gyrososnál eladók, hanem orvosok lesznek. Ezzel a felelősségszinttel...
több mint 5 éve
Jogos. Csak sajnos úgy néz ki muszáj lesz. De hétvégéig még sok idő van, addig meglátom hogyan alakul a helyzet, aztán jöhet az elemzés melyik a legkevésbé kockázatos verzió.És ha nekem mondjuk most hétvégén muszáj lemennem idősebb nagyszülökhőz, akkor mit tudok csinálni? Nyilvan se puszi, se fogdosás, szerencsére szájmaszk van, azt nyilván felveszem, plusz folyamatos fertőtlenítés. Gumikesztyű ha indokolt. De ezen felül mit tudok tenni, hogy véletlenül se fertőzzem meg őket?Ne menj le.
roberto23
Vizsgáld felül a kockázatokat és hátha arra jutsz, hogy nem muszáj lemenni.
Óvatosságból még sose lett katasztrófa.
Az elővigyázatosság meg nem szégyen.
Sobri Jóska
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 5 éve
Pécs 1km-re az orvosi egyetemtől hány iráni van?😊Az a kérdés, hogy mennyivel csökken a kockázat, hogy nem megyek mondjuk meccsre vagy moziba, vagy koncertre, de azért eljárok melózni, találkozok ügyfelekkel, az utcán emberekkel, egy légtérben vagyok 10 kollégámmal.Ezt egyszerű kiszámolni.
Ráadásul hiába próbálsz felelősségteljesen vigyázni magadra, mindenkire, ha nem is tudod, hogy benned van a vírus. Arról nem beszélve, hogy mit csináljon egy tanár, egy orvos aki rengeteg emberrel találkozik?
NB2
Ha 100 emberrel találkozol, akkor pont kétszer annyi, mintha 50el.
Nulla és 100% sose lesz a megfertőződési esély, de ha átlagemberekkel találkozol, és nem iráni egyetemistákkal, akkor ha hetente kétszer utazol bkv-val, akkor tizedannyi, mintha 20-szor. Ha ötször mész moziba akkor ötször akkora, mintha egyszer. Persze kerekítve.
Bár én még mindig nem vágom, hogy idővel hogy és miért nem lesz mindenki fertőzött, de azt könnyen elfogadom, hogy ennek megválaszolásához még kevés az info és az adat.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
És ha nekem mondjuk most hétvégén muszáj lemennem idősebb nagyszülökhőz, akkor mit tudok csinálni? Nyilvan se puszi, se fogdosás, szerencsére szájmaszk van, azt nyilván felveszem, plusz folyamatos fertőtlenítés. Gumikesztyű ha indokolt. De ezen felül mit tudok tenni, hogy véletlenül se fertőzzem meg őket?Ne menj le.
roberto23
Vizsgáld felül a kockázatokat és hátha arra jutsz, hogy nem muszáj lemenni.
Óvatosságból még sose lett katasztrófa.
Az elővigyázatosság meg nem szégyen.
több mint 5 éve
Az a kérdés, hogy mennyivel csökken a kockázat, hogy nem megyek mondjuk meccsre vagy moziba, vagy koncertre, de azért eljárok melózni, találkozok ügyfelekkel, az utcán emberekkel, egy légtérben vagyok 10 kollégámmal.Ezt egyszerű kiszámolni.
Ráadásul hiába próbálsz felelősségteljesen vigyázni magadra, mindenkire, ha nem is tudod, hogy benned van a vírus. Arról nem beszélve, hogy mit csináljon egy tanár, egy orvos aki rengeteg emberrel találkozik?
NB2
Ha 100 emberrel találkozol, akkor pont kétszer annyi, mintha 50el.
Nulla és 100% sose lesz a megfertőződési esély, de ha átlagemberekkel találkozol, és nem iráni egyetemistákkal, akkor ha hetente kétszer utazol bkv-val, akkor tizedannyi, mintha 20-szor. Ha ötször mész moziba akkor ötször akkora, mintha egyszer. Persze kerekítve.
Bár én még mindig nem vágom, hogy idővel hogy és miért nem lesz mindenki fertőzött, de azt könnyen elfogadom, hogy ennek megválaszolásához még kevés az info és az adat.
több mint 5 éve
És ha nekem mondjuk most hétvégén muszáj lemennem idősebb nagyszülökhőz, akkor mit tudok csinálni? Nyilvan se puszi, se fogdosás, szerencsére szájmaszk van, azt nyilván felveszem, plusz folyamatos fertőtlenítés. Gumikesztyű ha indokolt. De ezen felül mit tudok tenni, hogy véletlenül se fertőzzem meg őket?én meg a repülőtéren dolgozok, szerinted?
roberto23
ott van a válasz amúgy alant: "ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni" - amennyiben lenne 100%-os módszer a fertőzés elkerülésére, talán már hallottál volna róla, ennek hiányában hallgass a józan eszedre és tartsd be a lehetőség szerinti legjobb óvintézkedéseket
ja és fontos, hogy NE ESS PÁNIKBA, és mindig legyen nálad törölköző
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
És ha nekem mondjuk most hétvégén muszáj lemennem idősebb nagyszülökhőz, akkor mit tudok csinálni? Nyilvan se puszi, se fogdosás, szerencsére szájmaszk van, azt nyilván felveszem, plusz folyamatos fertőtlenítés. Gumikesztyű ha indokolt. De ezen felül mit tudok tenni, hogy véletlenül se fertőzzem meg őket?
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 5 éve
Na igen, de az, hogy mások hülyék, az a te akciópotenciálodra, cselekvési lehetőségeidre nézve olyan, mint az időjárás vagy a domborzati viszonyok - kalkulálhatsz vele, de tenni nem tudsz ellene.Na akkor egy-két dolgot megosztok veletek.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.
Továbbra is azt mondom, hogy pánikra nincs ok, csak felelős magatartásra. Felmerültek itt olyan kérdések, hogy a németeknél, koreaiaknál, japánoknál, miért ennyivel jobbak a halálozási mutatók? Egész egyszerűen a társadaom felfogása, mentalítása a kulcs.
A vicc mutat rá legjobban: Tanuló ördög kiképzés alatt a pokolban látja, hogy két üst körül, amiben sütögetik a bűnösöket, nincs őr. Kérdi a tapasztalt társát, hogy miért? A válasz, az egyikben magyarok vannak, ha valamelyik ki akar mászni, a többi visszahúzza, a másikban vannak a németek, nekik meg megmondtuk, hopgy nem szabad kijönni.
Namármost most is megmondták a németeknek mit szabad, mit nem. Ők így szocializálódtak, mint ahogy a japók és koreaiak is. Míg a digók mind a mai napig járnak éttermekbe, discoba stb, utána haza mennek a mama spagettijét enni és mama meghal. Németek felelősen cselekszenek. Van feretőzött, de az esendő korosztály így kevésbé kitett a bajnak.
Ezt a diagramot érdemes szemre venni. Ez a pnas-ban publikált "Public health interventions and epidemic intensity during the 1918 influenza pandemic" című közleményből van. A spanyolnátha idején Philadelphiát és St. Louist hasonlították össze. St. Louisban korlátozások voltak, nem voltak rendezvények stb, Phillyben nem. Lehet látni, hogy Phillyben fele annyi ideig volt gáz, mint St. Louisban, viszont az esetszámok kummulálódtak egyszerre.
Na ez lenne most is a cél: minél laposabban tartani az incidencia számokat. Egész egyszerűen azért mert az infrastruktura nem bírja az egyszerre jelentkező nagy számú esetet. Hosszabb távon, de egyszerre kevesebb esettel meg simán kordában tartható, és gyógyítható a dolog. Hogy értsétek: MINDENKINEK JUT LÉLEGEZTETŐGÉP!! mint most a németeknél. Olaszoknál meg már nem.
Pécsett 30-35 ITO ágy van azt slussz 350 fertőzöttnél már kapacitás hiány lesz. Egészségügyio személyzet szintén véges és ez lesz a gáz.
Mi már "nemzetbiztonsági értékek" lettünk, Eü dolgozó nem mehet külföldre, letiltottak minket, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. De védőfelszerelés nincsen. Háziorvosok körzetenként 50 db sebészi maszkot kaptak, "oszt jónapot". Na ez amivel rendelkezünk.
Tehát a cél minél kevesebb fertőzött legyen egyszerre, mert nem bírjuk az olasz adatok tizedét sem majd ellátni.
1: Tömeg rendezvényt kerülni (rég le kellett volna tiltani mindet 2: Tömegközlekedést amennyire lehet kerülni 3: Időseket messze elkerülni (ne fertőzzük őket, mi megússzuk valószínű, ők belehalnak) 4. Kézmosás, kézmosás, kézmosás. 5. Nincs mozi, szinház, dizsi, sportesemény 6. Iskolák ovódák bezár.
Ezekkel ez simán uralható (lenne).
(hétvége óta szüleimehez, aposómékhoz nem megyünk személyes kontaktot kerülik)
diverdoc
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb. A negyedik meg fogja, es kiengedi a fertozottet a hajorol (en ezen utobbi sztorin meg mindig csak amulok es bamulok bazmeg, hogy tortenhet meg ilyen 2020-ban 😀).
Igy eleg nehez megallitani. Ahogy mondod, fegyelem kell. De az emberiseg nem eleg fegyelmezett, legalabbis nehany nemzeten kivul. A magyar meg meg full hulye is amellett, hogy fegyelmezetlen.
Stez
Mivel én nem iszok páleszt, így ez az ultimate megoldás nekem nem a járható út, bár ahhoz, hogy hasson, 75 százalékos véralkoholszint kéne, igaz az 5 ezrelékes is halálos, de lehet ha tormával tolja valaki, akkor megugorható...
Egy hete kerülöm a tömeget, az idős rokonokat, ismerősöket, tömegrendezvényeket, egy koncertet, egy színházat, edzést offoltam, tájékozódom, ha nincs dolgom nem bóklászok, tömegközlekedést amúgy se használtam, már taxit se, kezet eddig is mostam, zsebemben kis kézfertőtlenítő eddig is volt, multivitamint eddig is szedtem. Ennyit tudok tenni, te se nagyon többet. Ha ez elég, az remek, ha nem, akkor Torrente igazsága érvényesül, “ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni.”
több mint 5 éve
Az a kérdés, hogy mennyivel csökken a kockázat, hogy nem megyek mondjuk meccsre vagy moziba, vagy koncertre, de azért eljárok melózni, találkozok ügyfelekkel, az utcán emberekkel, egy légtérben vagyok 10 kollégámmal.Ráadásul hiába próbálsz felelősségteljesen vigyázni magadra, mindenkire, ha nem is tudod, hogy benned van a vírus. Arról nem beszélve, hogy mit csináljon egy tanár, egy orvos aki rengeteg emberrel találkozik?
több mint 5 éve
Na akkor egy-két dolgot megosztok veletek.Na ez a baj, hiaba irod/mondod ezt. Epp eleg, ha minden harmadik hulye, akinek utazasa van, koncertjegye van, mert o marpedig kifizette, akkor el is fog menni, mondvan, ugysem lesz gaz.
Továbbra is azt mondom, hogy pánikra nincs ok, csak felelős magatartásra. Felmerültek itt olyan kérdések, hogy a németeknél, koreaiaknál, japánoknál, miért ennyivel jobbak a halálozási mutatók? Egész egyszerűen a társadaom felfogása, mentalítása a kulcs.
A vicc mutat rá legjobban: Tanuló ördög kiképzés alatt a pokolban látja, hogy két üst körül, amiben sütögetik a bűnösöket, nincs őr. Kérdi a tapasztalt társát, hogy miért? A válasz, az egyikben magyarok vannak, ha valamelyik ki akar mászni, a többi visszahúzza, a másikban vannak a németek, nekik meg megmondtuk, hopgy nem szabad kijönni.
Namármost most is megmondták a németeknek mit szabad, mit nem. Ők így szocializálódtak, mint ahogy a japók és koreaiak is. Míg a digók mind a mai napig járnak éttermekbe, discoba stb, utána haza mennek a mama spagettijét enni és mama meghal. Németek felelősen cselekszenek. Van feretőzött, de az esendő korosztály így kevésbé kitett a bajnak.
Ezt a diagramot érdemes szemre venni. Ez a pnas-ban publikált "Public health interventions and epidemic intensity during the 1918 influenza pandemic" című közleményből van. A spanyolnátha idején Philadelphiát és St. Louist hasonlították össze. St. Louisban korlátozások voltak, nem voltak rendezvények stb, Phillyben nem. Lehet látni, hogy Phillyben fele annyi ideig volt gáz, mint St. Louisban, viszont az esetszámok kummulálódtak egyszerre.
Na ez lenne most is a cél: minél laposabban tartani az incidencia számokat. Egész egyszerűen azért mert az infrastruktura nem bírja az egyszerre jelentkező nagy számú esetet. Hosszabb távon, de egyszerre kevesebb esettel meg simán kordában tartható, és gyógyítható a dolog. Hogy értsétek: MINDENKINEK JUT LÉLEGEZTETŐGÉP!! mint most a németeknél. Olaszoknál meg már nem.
Pécsett 30-35 ITO ágy van azt slussz 350 fertőzöttnél már kapacitás hiány lesz. Egészségügyio személyzet szintén véges és ez lesz a gáz.
Mi már "nemzetbiztonsági értékek" lettünk, Eü dolgozó nem mehet külföldre, letiltottak minket, nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva. De védőfelszerelés nincsen. Háziorvosok körzetenként 50 db sebészi maszkot kaptak, "oszt jónapot". Na ez amivel rendelkezünk.
Tehát a cél minél kevesebb fertőzött legyen egyszerre, mert nem bírjuk az olasz adatok tizedét sem majd ellátni.
1: Tömeg rendezvényt kerülni (rég le kellett volna tiltani mindet 2: Tömegközlekedést amennyire lehet kerülni 3: Időseket messze elkerülni (ne fertőzzük őket, mi megússzuk valószínű, ők belehalnak) 4. Kézmosás, kézmosás, kézmosás. 5. Nincs mozi, szinház, dizsi, sportesemény 6. Iskolák ovódák bezár.
Ezekkel ez simán uralható (lenne).
(hétvége óta szüleimehez, aposómékhoz nem megyünk személyes kontaktot kerülik)
diverdoc
A masik ugy veli, koronavirusa van, de azert bemegy meg egy hetig egyetemre. Valoszinuleg tomegkozelekedessel. A kovetkezo meg hazajon valami erintett orszagbol, o marpedig baszik bejelenteni ezt, mert vagy fel, vagy nem teheti meg, hogy karantenba vonuljon, vagy a home office nem mukodik, stb. A negyedik meg fogja, es kiengedi a fertozottet a hajorol (en ezen utobbi sztorin meg mindig csak amulok es bamulok bazmeg, hogy tortenhet meg ilyen 2020-ban 😀).
Igy eleg nehez megallitani. Ahogy mondod, fegyelem kell. De az emberiseg nem eleg fegyelmezett, legalabbis nehany nemzeten kivul. A magyar meg meg full hulye is amellett, hogy fegyelmezetlen.
több mint 5 éve
1 órája voltam a Mammut aljában lévő Spar menzán ebédért, és szegény eladónő annyira köhögött, hogy nem tudta mondani, mennyibe kerül amit vettem, csak mutogatott a pénztárgépre.Honnan tudod, hogy nincs krónikus betegséged? Vagy bárki más?