Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Nem lehet, hogy a haláltáborokba hurcolásnak (nevezzük nemzetközi ügymenetnek) voltak általad nem látható szegmensei?Vagyis a nemzetközi ügymenetnek vannak általunk nem látható szegmensei. Én is ezt mondom.Pl mi orosz diplomatát nem utasitottunk ki de adunk a cseheknek plusz vakcinát. Ez a tipikus példa h egy vmiben nem engedünk akkor máshol kemyerezzuk le őket.Biztos vannak olyan államközi, diplomáciai, üzleti, egyéb összefüggések, amiről nem tudunk.g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/Erre senki semmit? Vagy elértük azt az alja szintet, amikor már nincs is mit írni?
Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.
VanillaSky
r.baggio
Vagy azt hiszed, hogy egy politikai döntésnek csak annyi aspektusa van és lehet, amennyi közismert, amennyit te tudsz?
Sobri Jóska
Kormány szempontjából nem volt felesleges, megvolt tegnap a 4 millió és csak ez számít. Szomorú ez nagyon ahogy apum mondta tegnap: szerencse h ez az ember nem olyan környezetben volt nálunk vezető mikor fel millió honfitarsunkat haláltáborba szállítottak mert ki tudja mi lett volna akkor ...
csebi
Apudnak meg annyit: így, hogy nem Orbán volt 44-ben, egész Európában a leggyorsabban deportáltunk 600 ezer zsidó származású magyart, kb. 700ezerből, vagyis ennél rosszabb szcenáriót nehéz elképzelni, ott és akkor pont azok vezették az országot, akik a legszarházibbak voltak.
Vagyis valószínű, hogy ha ott és akkor Orbán van hatalmon, ami történt, annál csak jobb lehetett volna...
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Nemcsak zsido származásúakat lehet deportalni, nyilván túlzó dolog volt részéről.Vagyis a nemzetközi ügymenetnek vannak általunk nem látható szegmensei. Én is ezt mondom.Pl mi orosz diplomatát nem utasitottunk ki de adunk a cseheknek plusz vakcinát. Ez a tipikus példa h egy vmiben nem engedünk akkor máshol kemyerezzuk le őket.Biztos vannak olyan államközi, diplomáciai, üzleti, egyéb összefüggések, amiről nem tudunk.g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/Erre senki semmit? Vagy elértük azt az alja szintet, amikor már nincs is mit írni?
Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.
VanillaSky
r.baggio
Vagy azt hiszed, hogy egy politikai döntésnek csak annyi aspektusa van és lehet, amennyi közismert, amennyit te tudsz?
Sobri Jóska
Kormány szempontjából nem volt felesleges, megvolt tegnap a 4 millió és csak ez számít. Szomorú ez nagyon ahogy apum mondta tegnap: szerencse h ez az ember nem olyan környezetben volt nálunk vezető mikor fel millió honfitarsunkat haláltáborba szállítottak mert ki tudja mi lett volna akkor ...
csebi
Apudnak meg annyit: így, hogy nem Orbán volt 44-ben, egész Európában a leggyorsabban deportáltunk 600 ezer zsidó származású magyart, kb. 700ezerből, vagyis ennél rosszabb szcenáriót nehéz elképzelni, ott és akkor pont azok vezették az országot, akik a legszarházibbak voltak.
Vagyis valószínű, hogy ha ott és akkor Orbán van hatalmon, ami történt, annál csak jobb lehetett volna...
Sobri Jóska
De szted ami tegnap történt az teljesen rendben van? Így néz ki egy megszervezett oltási rend?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Vagyis a nemzetközi ügymenetnek vannak általunk nem látható szegmensei. Én is ezt mondom.Pl mi orosz diplomatát nem utasitottunk ki de adunk a cseheknek plusz vakcinát. Ez a tipikus példa h egy vmiben nem engedünk akkor máshol kemyerezzuk le őket.Biztos vannak olyan államközi, diplomáciai, üzleti, egyéb összefüggések, amiről nem tudunk.g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/Erre senki semmit? Vagy elértük azt az alja szintet, amikor már nincs is mit írni?
Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.
VanillaSky
r.baggio
Vagy azt hiszed, hogy egy politikai döntésnek csak annyi aspektusa van és lehet, amennyi közismert, amennyit te tudsz?
Sobri Jóska
Kormány szempontjából nem volt felesleges, megvolt tegnap a 4 millió és csak ez számít. Szomorú ez nagyon ahogy apum mondta tegnap: szerencse h ez az ember nem olyan környezetben volt nálunk vezető mikor fel millió honfitarsunkat haláltáborba szállítottak mert ki tudja mi lett volna akkor ...
csebi
Apudnak meg annyit: így, hogy nem Orbán volt 44-ben, egész Európában a leggyorsabban deportáltunk 600 ezer zsidó származású magyart, kb. 700ezerből, vagyis ennél rosszabb szcenáriót nehéz elképzelni, ott és akkor pont azok vezették az országot, akik a legszarházibbak voltak.
Vagyis valószínű, hogy ha ott és akkor Orbán van hatalmon, ami történt, annál csak jobb lehetett volna...
több mint 4 éve
Ha jól tudom a vakcinagyártashoz, biológiához és eféle nyalánkságokhoz kb. annyi közöd van mint az emberek majd 100%-nak, így az összes informálódás, analizálás és mérlegelés után a választásod alig több mint random érzelmi döntés.Vagyis jogosan állíthatom, hogy a megszerzett információim alapján minden oltás ugyanolyan jó és tök lényegtelen melyik mennyire transzparens, mert ugyse vagyok expert vakcinagyártó vagy biológus?
Több, és ahhoz pont elég, hogy eldönthesd téged melyik tesz "boldoggá", de kb. ennyi.
Ez a dolog persze vonatkozik rám is és az emberek majdnem teljes egészére.
kittli
több mint 4 éve
Pl mi orosz diplomatát nem utasitottunk ki de adunk a cseheknek plusz vakcinát. Ez a tipikus példa h egy vmiben nem engedünk akkor máshol kemyerezzuk le őket.Biztos vannak olyan államközi, diplomáciai, üzleti, egyéb összefüggések, amiről nem tudunk.g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/Erre senki semmit? Vagy elértük azt az alja szintet, amikor már nincs is mit írni?
Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.
VanillaSky
r.baggio
Vagy azt hiszed, hogy egy politikai döntésnek csak annyi aspektusa van és lehet, amennyi közismert, amennyit te tudsz?
Sobri Jóska
Kormány szempontjából nem volt felesleges, megvolt tegnap a 4 millió és csak ez számít. Szomorú ez nagyon ahogy apum mondta tegnap: szerencse h ez az ember nem olyan környezetben volt nálunk vezető mikor fel millió honfitarsunkat haláltáborba szállítottak mert ki tudja mi lett volna akkor ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Ha jól tudom a vakcinagyártashoz, biológiához és eféle nyalánkságokhoz kb. annyi közöd van mint az emberek majd 100%-nak, így az összes informálódás, analizálás és mérlegelés után a választásod alig több mint random érzelmi döntés.Az nem megy át, hogy én nem random vagy elvi alapon jutottam oda, hogy mindegyik oltást ugyanannyira elfogadhatónak, felvehetőnek, hasznosnak, hatékonynak, röviden jónak tartom, hanem pont azért, mert elolvastam mindent, informálódtam, analizáltam, mérlegeltem, és erre jutottam.De. És felesleges is elkezdeni érvelned ilyen példákkal, mert lepereg rólam. Nem azért, mert ne olvasnám az érveidet általában szívesen, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ebben a dologban feladtad az elveidet. Te vagy az egyik aki hangsúlyosan úgy gondolkodik az életről - és ebben hasonlítunk egymásra -, hogy képes irányítani a sorsát. Az pedig nem megy anélkül, hogy ne legyél birtokában a szükséges információknak. Egyszerűen ez egy alapfeltétel. Rendelkezni KELL az információkkal, hogy irányítani tudd a sorsodat. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben - hogy a poltopicos minapi beszélgetésünket vegyem elő - nem az én egóm (elfogultságom) győzött az eszem fölött, hanem a te "egód" (elfogultságod) győzött a te eszed fölött. Elfogadtad, hogy ebben a kérdésben elég a zabla neked a tudás helyett. És nem érdekel a "laikusok vagyunk". Ennyire nem vagyunk azok. Se te, se én.De attól, hogy valami transzparensebb, még nem jobb.Nem akarom huszonötödször is leírni, hogy szerintem miért jobb, megtettem már elégszer. (Azért, mert transzparensebb. Mert tudom, hogy mit kapok. Nekem ez számít.)Na nekem a mondandódból az jött le hogy az egyik jobb mint a másik.Az, hogy valakinek vannak preferenciái, ha valaki azt merészeli gondolni, hogy nem minden vakcina ugyanolyan jó, az még nem jelenti azt, hogy azt is gondolná, hogy csak X vakcina a jó. Mindegyik jó, de számára van legjobb. És azt szeretné. Ordas nagy bűn ám....Ez az oldal kezd hasonlítani "Nyuszika van rajtad sapka ?Nincs ?Akkor azért verünk meg.Ha pedig van akkor azért."Nem erre gondoltam. Mi indokolta, hogy egyetlen napra csődítsenek össze 100 ezer embert? Mi indokolta, hogy mindenfajta előkészítés nélkül, az utolsó pillanatban az Origón (!) jelentsék be az "oltakozási lehetőséget"? OV miért fokozta az őrületet azzal, hogy "ma még lehet menni" Pfizerért, utána hetekig nem lesz? Ha tudta, hogy nem működik a foglalási rendszer, az a baj. Ha nem tudta, az a baj. Nehéz lenne eldönteni, melyik variáció a rosszabb.Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
NB2
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
csebi
Ráadásul - ahogyan a VanillaSky által linkelt cikkben is olvasható - a Pfizer megbízhatóan, heti rendszerességgel százezres nagyságrendben szállít.
nagylaza
Eskü nektek semmi nem jó amit kormány csinál.Nem beszélve arról hogy folyamat csak ez Pfizer vakcina őrület van köreitekbe aki csak ide tévedne fel az azt hihetné hogy többi nem is jó.
Mondom úgy hogy kurvára szopom a faszt a Sputnyikkal
VvAlekosz
Nekem inkább az nem tetszik, hogy volt / van még kb. félmillió regisztrált ember. Nem egy közülük hetekkel, hónapokkal ezelőtt regisztrált. Korrektebb lett volna a számukra elérhetővé tenni a vakcinára jelentkezést előbb. Egy napon már nem múlt volna, és akkor nem lett volna az a helyzet, hogy így bedobva a gyeplőt boldog boldogtalant beoltottak, miközben az a pár százezer, aki követte a szabályt és a rendet, az még mindig vár a sorára. De, sajnos itt az egészségügyi dolgozók, az oltópontokon dolgozók, a regisztráltak, de a nem regisztráltak szempontjai sem számítanak jelenleg. Csak egy számít, mutassanak jól a számok. Ha ehhez az kell, hogy a kínai a legjobb, akkor az a legjobb, és szakértő fogd be a pofád. Ha meg az, hogy a sputnik, akkor az a legjobb és pont. Szakértő szintén fogd be a pofád.
peterk2005
Akkor kérdezem mivel jobb ? (Max ha utazgatni akarsz azt eltudom fogadni )
Nem nem hiszem hogy mindegyik ugyan olyan jó de jelenleg szerintem nem igazán lehet tudni melyik mivel is jobb a másiknál
Mindegy maradjunk annyiba hogy bármit csinál a kormány az rossz kezdve ronda gonosz keleti vakcinával.....Mert ugyebár Pfizer mindegyiknél magasan jobb ha csak a fórum hozászólásokat veszem alapul (-Sobri de ő e témában nem releváns)független mit mond a szakértő.
VvAlekosz
peterk2005
Ha titkolózik az új BMW, mert az X9-es model újtechnológiás felfüggesztéseit nem dokumentálja eléggé, attól még nem lesz jobb a Dacia Duster ProX, csak mert arról mindent tudsz.Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
Több, és ahhoz pont elég, hogy eldönthesd téged melyik tesz "boldoggá", de kb. ennyi.
Ez a dolog persze vonatkozik rám is és az emberek majdnem teljes egészére.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 4 éve
Az nem megy át, hogy én nem random vagy elvi alapon jutottam oda, hogy mindegyik oltást ugyanannyira elfogadhatónak, felvehetőnek, hasznosnak, hatékonynak, röviden jónak tartom, hanem pont azért, mert elolvastam mindent, informálódtam, analizáltam, mérlegeltem, és erre jutottam.De. És felesleges is elkezdeni érvelned ilyen példákkal, mert lepereg rólam. Nem azért, mert ne olvasnám az érveidet általában szívesen, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ebben a dologban feladtad az elveidet. Te vagy az egyik aki hangsúlyosan úgy gondolkodik az életről - és ebben hasonlítunk egymásra -, hogy képes irányítani a sorsát. Az pedig nem megy anélkül, hogy ne legyél birtokában a szükséges információknak. Egyszerűen ez egy alapfeltétel. Rendelkezni KELL az információkkal, hogy irányítani tudd a sorsodat. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben - hogy a poltopicos minapi beszélgetésünket vegyem elő - nem az én egóm (elfogultságom) győzött az eszem fölött, hanem a te "egód" (elfogultságod) győzött a te eszed fölött. Elfogadtad, hogy ebben a kérdésben elég a zabla neked a tudás helyett. És nem érdekel a "laikusok vagyunk". Ennyire nem vagyunk azok. Se te, se én.De attól, hogy valami transzparensebb, még nem jobb.Nem akarom huszonötödször is leírni, hogy szerintem miért jobb, megtettem már elégszer. (Azért, mert transzparensebb. Mert tudom, hogy mit kapok. Nekem ez számít.)Na nekem a mondandódból az jött le hogy az egyik jobb mint a másik.Az, hogy valakinek vannak preferenciái, ha valaki azt merészeli gondolni, hogy nem minden vakcina ugyanolyan jó, az még nem jelenti azt, hogy azt is gondolná, hogy csak X vakcina a jó. Mindegyik jó, de számára van legjobb. És azt szeretné. Ordas nagy bűn ám....Ez az oldal kezd hasonlítani "Nyuszika van rajtad sapka ?Nincs ?Akkor azért verünk meg.Ha pedig van akkor azért."Nem erre gondoltam. Mi indokolta, hogy egyetlen napra csődítsenek össze 100 ezer embert? Mi indokolta, hogy mindenfajta előkészítés nélkül, az utolsó pillanatban az Origón (!) jelentsék be az "oltakozási lehetőséget"? OV miért fokozta az őrületet azzal, hogy "ma még lehet menni" Pfizerért, utána hetekig nem lesz? Ha tudta, hogy nem működik a foglalási rendszer, az a baj. Ha nem tudta, az a baj. Nehéz lenne eldönteni, melyik variáció a rosszabb.Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
NB2
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
csebi
Ráadásul - ahogyan a VanillaSky által linkelt cikkben is olvasható - a Pfizer megbízhatóan, heti rendszerességgel százezres nagyságrendben szállít.
nagylaza
Eskü nektek semmi nem jó amit kormány csinál.Nem beszélve arról hogy folyamat csak ez Pfizer vakcina őrület van köreitekbe aki csak ide tévedne fel az azt hihetné hogy többi nem is jó.
Mondom úgy hogy kurvára szopom a faszt a Sputnyikkal
VvAlekosz
Nekem inkább az nem tetszik, hogy volt / van még kb. félmillió regisztrált ember. Nem egy közülük hetekkel, hónapokkal ezelőtt regisztrált. Korrektebb lett volna a számukra elérhetővé tenni a vakcinára jelentkezést előbb. Egy napon már nem múlt volna, és akkor nem lett volna az a helyzet, hogy így bedobva a gyeplőt boldog boldogtalant beoltottak, miközben az a pár százezer, aki követte a szabályt és a rendet, az még mindig vár a sorára. De, sajnos itt az egészségügyi dolgozók, az oltópontokon dolgozók, a regisztráltak, de a nem regisztráltak szempontjai sem számítanak jelenleg. Csak egy számít, mutassanak jól a számok. Ha ehhez az kell, hogy a kínai a legjobb, akkor az a legjobb, és szakértő fogd be a pofád. Ha meg az, hogy a sputnik, akkor az a legjobb és pont. Szakértő szintén fogd be a pofád.
peterk2005
Akkor kérdezem mivel jobb ? (Max ha utazgatni akarsz azt eltudom fogadni )
Nem nem hiszem hogy mindegyik ugyan olyan jó de jelenleg szerintem nem igazán lehet tudni melyik mivel is jobb a másiknál
Mindegy maradjunk annyiba hogy bármit csinál a kormány az rossz kezdve ronda gonosz keleti vakcinával.....Mert ugyebár Pfizer mindegyiknél magasan jobb ha csak a fórum hozászólásokat veszem alapul (-Sobri de ő e témában nem releváns)független mit mond a szakértő.
VvAlekosz
peterk2005
Ha titkolózik az új BMW, mert az X9-es model újtechnológiás felfüggesztéseit nem dokumentálja eléggé, attól még nem lesz jobb a Dacia Duster ProX, csak mert arról mindent tudsz.Sobri Jóska
peterk2005
több mint 4 éve
Anyam masodik szputnyik utan(2 napja kapta) szinte semmi, az elso jobban megfingatta. Tesom a keddi kinai utam elvan, viszketesre panaszkodott de elmult. Masik tesom tegnap Astra, mara mar 38,3 de remelem holnapra jobb lesz, faj mindene.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Írd majd meg a részleteketEgyelőre meg aznap van, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. Asszonynak pl kutya baja. Magamból kiindulva azt mondanám, hogy aznap este biztos nem fogsz teraszozni 😊Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
briareos
somoskovig
több mint 4 éve
Áhhh, a vírus elsöpörte a munka ünnepét is. A Városligetben se virsli, se sör. Semmi. Azt tudtam, hogy nem engedélyeznek rendezvényeket, de azt hittem, legalább valami emlékeztetni fog rá, hogy május 1-eje van. De nem. Ugyanolyan volt, mint az előző hétvégéken, azzal a különbséggel, hogy még több a lezárt-feltúrt terület.+ Gino és a family, az instant klasszikus.Itt van május elseje,Virsli, sör?ma szép idő van.Ebben egyetértünk. Indulok is a Ligetbe!
VvAlekosz
nagylaza
csebi
Énekszó és tánc köszöntse!
warr_b
xrace77
Végül kénytelenek voltunk a Kőlevesben libasültet enni (József Attila emlékére😊).
több mint 4 éve
amugy se szoktam max a sajátomon 😀Egyelőre meg aznap van, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. Asszonynak pl kutya baja. Magamból kiindulva azt mondanám, hogy aznap este biztos nem fogsz teraszozni 😊Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
briareos
somoskovig
több mint 4 éve
Egyelőre meg aznap van, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni. Asszonynak pl kutya baja. Magamból kiindulva azt mondanám, hogy aznap este biztos nem fogsz teraszozni 😊Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
briareos
több mint 4 éve
nyilván, nem vagyok egy naplopó gecimer amúgy dolgoznál? 😀Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
briareos
Negritis
több mint 4 éve
mer amúgy dolgoznál? 😀Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
briareos
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Ez a 2. Szputnyik rendesen odaver 😊azt mondod nem dolgozom másnap?
somoskovig
több mint 4 éve
megjavult az EESZT, szerdára be is foglaltam egy jó kis AZ-tMegértem, én is vacilláltam rajta, bár én csak azon, hogy a 12 hét nekem belefér-e vagy túl sok (amikor számomra felmerült, még kötött volt a 12 hét). Tényleg hosszú az a 3 hónap....
most meg olvashatok utána, hogy a 12 hétnél előbb érdemes-e majd az ismétlőt előrehozni
r.baggio
Viszont a) azt olvastam, hogy hatékonyság szempontjából a 12 hét jobb is, mint a 4-6, és b) már egy oltás is elég korrekt védelmet biztosít ahhoz, hogy elgondolkodtassa az embert. Kíváncsi leszek, hogy hogyan döntesz.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
De. És felesleges is elkezdeni érvelned ilyen példákkal, mert lepereg rólam. Nem azért, mert ne olvasnám az érveidet általában szívesen, hanem azért, mert úgy gondolom, hogy ebben a dologban feladtad az elveidet. Te vagy az egyik aki hangsúlyosan úgy gondolkodik az életről - és ebben hasonlítunk egymásra -, hogy képes irányítani a sorsát. Az pedig nem megy anélkül, hogy ne legyél birtokában a szükséges információknak. Egyszerűen ez egy alapfeltétel. Rendelkezni KELL az információkkal, hogy irányítani tudd a sorsodat. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben - hogy a poltopicos minapi beszélgetésünket vegyem elő - nem az én egóm (elfogultságom) győzött az eszem fölött, hanem a te "egód" (elfogultságod) győzött a te eszed fölött. Elfogadtad, hogy ebben a kérdésben elég a zabla neked a tudás helyett. És nem érdekel a "laikusok vagyunk". Ennyire nem vagyunk azok. Se te, se én.De attól, hogy valami transzparensebb, még nem jobb.Nem akarom huszonötödször is leírni, hogy szerintem miért jobb, megtettem már elégszer. (Azért, mert transzparensebb. Mert tudom, hogy mit kapok. Nekem ez számít.)Na nekem a mondandódból az jött le hogy az egyik jobb mint a másik.Az, hogy valakinek vannak preferenciái, ha valaki azt merészeli gondolni, hogy nem minden vakcina ugyanolyan jó, az még nem jelenti azt, hogy azt is gondolná, hogy csak X vakcina a jó. Mindegyik jó, de számára van legjobb. És azt szeretné. Ordas nagy bűn ám....Ez az oldal kezd hasonlítani "Nyuszika van rajtad sapka ?Nincs ?Akkor azért verünk meg.Ha pedig van akkor azért."Nem erre gondoltam. Mi indokolta, hogy egyetlen napra csődítsenek össze 100 ezer embert? Mi indokolta, hogy mindenfajta előkészítés nélkül, az utolsó pillanatban az Origón (!) jelentsék be az "oltakozási lehetőséget"? OV miért fokozta az őrületet azzal, hogy "ma még lehet menni" Pfizerért, utána hetekig nem lesz? Ha tudta, hogy nem működik a foglalási rendszer, az a baj. Ha nem tudta, az a baj. Nehéz lenne eldönteni, melyik variáció a rosszabb.Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
NB2
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
csebi
Ráadásul - ahogyan a VanillaSky által linkelt cikkben is olvasható - a Pfizer megbízhatóan, heti rendszerességgel százezres nagyságrendben szállít.
nagylaza
Eskü nektek semmi nem jó amit kormány csinál.Nem beszélve arról hogy folyamat csak ez Pfizer vakcina őrület van köreitekbe aki csak ide tévedne fel az azt hihetné hogy többi nem is jó.
Mondom úgy hogy kurvára szopom a faszt a Sputnyikkal
VvAlekosz
Nekem inkább az nem tetszik, hogy volt / van még kb. félmillió regisztrált ember. Nem egy közülük hetekkel, hónapokkal ezelőtt regisztrált. Korrektebb lett volna a számukra elérhetővé tenni a vakcinára jelentkezést előbb. Egy napon már nem múlt volna, és akkor nem lett volna az a helyzet, hogy így bedobva a gyeplőt boldog boldogtalant beoltottak, miközben az a pár százezer, aki követte a szabályt és a rendet, az még mindig vár a sorára. De, sajnos itt az egészségügyi dolgozók, az oltópontokon dolgozók, a regisztráltak, de a nem regisztráltak szempontjai sem számítanak jelenleg. Csak egy számít, mutassanak jól a számok. Ha ehhez az kell, hogy a kínai a legjobb, akkor az a legjobb, és szakértő fogd be a pofád. Ha meg az, hogy a sputnik, akkor az a legjobb és pont. Szakértő szintén fogd be a pofád.
peterk2005
Akkor kérdezem mivel jobb ? (Max ha utazgatni akarsz azt eltudom fogadni )
Nem nem hiszem hogy mindegyik ugyan olyan jó de jelenleg szerintem nem igazán lehet tudni melyik mivel is jobb a másiknál
Mindegy maradjunk annyiba hogy bármit csinál a kormány az rossz kezdve ronda gonosz keleti vakcinával.....Mert ugyebár Pfizer mindegyiknél magasan jobb ha csak a fórum hozászólásokat veszem alapul (-Sobri de ő e témában nem releváns)független mit mond a szakértő.
VvAlekosz
peterk2005
Ha titkolózik az új BMW, mert az X9-es model újtechnológiás felfüggesztéseit nem dokumentálja eléggé, attól még nem lesz jobb a Dacia Duster ProX, csak mert arról mindent tudsz.Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Közben viszont rájöttem, az igénylés a korábbi ismétlésre csak egy dolog:"A tiszti főorvos ezért bejelentette, hogy ha valaki ezt külön kéri, lehetővé teszik, hogy az első adagot követő 4-12. hét között, vagyis korábban megkaphassa. Ezt az igényt az oltóorvos felé kell jelezni, ott pedig tíz embert kell összegyűjteni az orvosoknak “annak érdekében, hogy minden vakcina eloltásra kerüljön.”

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Arra gondolhatott r.baggio, hogy a neten fellelhető infók alapján orvosilag melyik lehet a jobb opció.megjavult az EESZT, szerdára be is foglaltam egy jó kis AZ-tEleinte 4-5 hétre adták, később változott 10-12 hétre. Szerintem nálunk a cégnél se fogják megvárni a június végét a másodikkal. Én is gondolkozok, ha előrébb hozzák de szerintem nem fogok vele foglalkozni.
most meg olvashatok utána, hogy a 12 hétnél előbb érdemes-e majd az ismétlőt előrehozni
r.baggio
Matthew99
Nekem barátom egy hónapra kapta, már antitestvédelme is van, olyan még nincs, aki 12 héttel kettőt kapott itthon, de Angliában már van.
Engem is érdekel mire fog jutni.
Szerintem jó így is, úgy is, egy harmincasnál nagy difi nem lehet.
De majd kiderül.
több mint 4 éve
megjavult az EESZT, szerdára be is foglaltam egy jó kis AZ-tEleinte 4-5 hétre adták, később változott 10-12 hétre. Szerintem nálunk a cégnél se fogják megvárni a június végét a másodikkal. Én is gondolkozok, ha előrébb hozzák de szerintem nem fogok vele foglalkozni.
most meg olvashatok utána, hogy a 12 hétnél előbb érdemes-e majd az ismétlőt előrehozni
r.baggio

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Mi olyat lehetne erre írni, amit még nem írtunk le sokszor?g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/Erre senki semmit? Vagy elértük azt az alja szintet, amikor már nincs is mit írni?
Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.
VanillaSky
r.baggio
Én már elengedtem ezt az egész dolgot, a tegnapiak után nem vagyok hajlandó foglalkozni sem a járvánnyal, sem az oltási programnak csúfolt valamivel.
27-én kapjam meg a második adagomat, aztán annyi. Remélhetőleg marad nekem is, és nemcsak a külföldi magyaroknak fog jutni akkorra vakcina.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May