Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???
NB2
Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.
csebi
Nem erre gondoltam. Mi indokolta, hogy egyetlen napra csődítsenek össze 100 ezer embert? Mi indokolta, hogy mindenfajta előkészítés nélkül, az utolsó pillanatban az Origón (!) jelentsék be az "oltakozási lehetőséget"? OV miért fokozta az őrületet azzal, hogy "ma még lehet menni" Pfizerért, utána hetekig nem lesz? Ha tudta, hogy nem működik a foglalási rendszer, az a baj. Ha nem tudta, az a baj. Nehéz lenne eldönteni, melyik variáció a rosszabb.
Ráadásul - ahogyan a VanillaSky által linkelt cikkben is olvasható - a Pfizer megbízhatóan, heti rendszerességgel százezres nagyságrendben szállít.
nagylaza
Ez az oldal kezd hasonlítani "Nyuszika van rajtad sapka ?Nincs ?Akkor azért verünk meg.Ha pedig van akkor azért."

Eskü nektek semmi nem jó amit kormány csinál.Nem beszélve arról hogy folyamat csak ez Pfizer vakcina őrület van köreitekbe aki csak ide tévedne fel az azt hihetné hogy többi nem is jó.
Mondom úgy hogy kurvára szopom a faszt a Sputnyikkal
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???
NB2
Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.
csebi
Nem erre gondoltam. Mi indokolta, hogy egyetlen napra csődítsenek össze 100 ezer embert? Mi indokolta, hogy mindenfajta előkészítés nélkül, az utolsó pillanatban az Origón (!) jelentsék be az "oltakozási lehetőséget"? OV miért fokozta az őrületet azzal, hogy "ma még lehet menni" Pfizerért, utána hetekig nem lesz? Ha tudta, hogy nem működik a foglalási rendszer, az a baj. Ha nem tudta, az a baj. Nehéz lenne eldönteni, melyik variáció a rosszabb.
Ráadásul - ahogyan a VanillaSky által linkelt cikkben is olvasható - a Pfizer megbízhatóan, heti rendszerességgel százezres nagyságrendben szállít.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???
NB2
Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
nagylaza
Az más. Második oltást elteszik plusz tegnap tényleg elfogyott a pfizer így ma már nem volt miért sorban állni.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???
NB2
Egyik családtagom ma délelőtt ment második Pfizerért egy olyan bp-i oltópontra, ahol tegnap még taposták egymást az emberek. Nos: azonnal sorra került, senki sem állt előtte.
Már kérdeztem: nem büntetőjogi kategória, amit a kormány művelt? Vagy a tudatosan előidézett tömeghisztéria is csak politikai kommunikáció?
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 616 — Lucas Scott
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
Én picit érzem de egyáltalán nem vészes. Simán tudtam szekrenyeket pakolni egyik szobából a másikba.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 257 — Bears & Illinois fan
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
Nyugi, a második szarabb lesz......

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 284 — beers & Packers
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
Nálam két napig tartott, aztán semmi.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Még mindig nagyon szarul vagyok láz hidegrázás gyengeség szinte egésznap alszom....(Szputnyik)
VvAlekosz
valamilyen betegseg alatt vehetted fel nem?
minek
Nem hiszem az elsőtől is ugyan így voltam majdnem egy hétig tartott abból 3-4nap volt szar nagyon akkor csináltattam tesztet negatív volt most is ugyan azok a tünetek pluszban az jött be hogy rengeteget eszem dacára annak hogy lázas vagyok
VvAlekosz
Beszéltél a házidokiddal? Ha oltási reakciók, akkor most már túl leszel rajta. De ha ennnyire - sok napig - megvisel, akkor érdemes lenne a dokiddal beszélni, hogy ha netán majd kelleni fog a harmadik emlékeztető oltás, akkor ne a sputnikot kapd, hanem valamelyik mást. Hátha te a ritka esetek közé tartozol, akiket jobban megvisel az orosz.
peterk2005
Beszéltem azt mondja nem az egyetlen vagyok itt elég gyakori felénk fiatal felnőtteknél.Biztos nem adatok be 3.-at
Részemről ennyi volt az oltakozás.
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 537 — The only discipline that lasts, is self discipline
Még mindig nagyon szarul vagyok láz hidegrázás gyengeség szinte egésznap alszom....(Szputnyik)
VvAlekosz
valamilyen betegseg alatt vehetted fel nem?
minek
Nem hiszem az elsőtől is ugyan így voltam majdnem egy hétig tartott abból 3-4nap volt szar nagyon akkor csináltattam tesztet negatív volt most is ugyan azok a tünetek pluszban az jött be hogy rengeteget eszem dacára annak hogy lázas vagyok
VvAlekosz
Beszéltél a házidokiddal? Ha oltási reakciók, akkor most már túl leszel rajta. De ha ennnyire - sok napig - megvisel, akkor érdemes lenne a dokiddal beszélni, hogy ha netán majd kelleni fog a harmadik emlékeztető oltás, akkor ne a sputnikot kapd, hanem valamelyik mást. Hátha te a ritka esetek közé tartozol, akiket jobban megvisel az orosz.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 242 — Invisible man
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
Kapcsoljátok le a wifit, mert lehet hogy összegerjedtek.


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 432 — The Mathematician
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
qualcomm

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Még mindig nagyon szarul vagyok láz hidegrázás gyengeség szinte egésznap alszom....(Szputnyik)
VvAlekosz
valamilyen betegseg alatt vehetted fel nem?
minek
Nem hiszem az elsőtől is ugyan így voltam majdnem egy hétig tartott abból 3-4nap volt szar nagyon akkor csináltattam tesztet negatív volt most is ugyan azok a tünetek pluszban az jött be hogy rengeteget eszem dacára annak hogy lázas vagyok
több mint 4 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 14 052 — Слава Україні! Героям слава!
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
Amadeus
Ugyanez volt, aznap este nem is tudtam azon az oldalamon aludni, utana napra meg kb elmult. 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 492
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
Beki
ugyanez, fáj a vállam.

Dolgozik az AMD chip.
több mint 4 éve
VanillaSky 1 634
 g7.hu/kozelet/20210430/felesleges-volt-oltasi-kaoszt-csinalni-kulfoldre-is-kuldunk-szazezer-pfizert/

Kellett itt izgulódni, még külföldre is telik, Babisnak a 2 milliárd mellé még plusz vakcina is jut.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 114 — nabege2@yahoo.com
Focibérlettel rendelkezem, de baromira nem értem ezt a nyitást. Baszki tegnap benyögik, hogy megvan a 4 millió, ma meg már azt várják, hogy nyissanak a stadionok??? Sok klub nem volt rá felkészülve, illetve erre az 1-2 fordulóra már nem is akar nagyon nyitni, mert alsóbb osztályokban több vele a macera mint a pénz. Olvastam is több nb2-es meccsén, hogy még nem nyitnak ki. Tényleg nem értem miért nem lehetett egy rohadt hét felkészülést adni nekik, vagy egyáltalán miért kellett kinyitni???
több mint 4 éve
mayet Purdue Boilermakers 155
Még mindig nagyon szarul vagyok láz hidegrázás gyengeség szinte egésznap alszom....(Szputnyik)
VvAlekosz
valamilyen betegseg alatt vehetted fel nem?
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Még mindig nagyon szarul vagyok láz hidegrázás gyengeség szinte egésznap alszom....(Szputnyik)
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
109k oltott tegnap. Kivancsi volnek ebbol mennyi Pfizer 😀
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Tegnap estere megerkezett izomfajdalom a vallamba Pfizer utan, most mar becsuletesen faj is azert. 😀
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 248 — Vikings fan
feleségem keresztapja pár hete kapott kínait elkezdett fájni a lába és kb egy hete egyik délután teljesen lebénult deréktól lefelé..azóta kórház semmi változás!állítólag autoimmun gyulladás...
max oltáspárti vagyok és nyilván nincs kimutatható összefüggés de ez azért szíven ütött "picit"....
yooker
Mivel én nem vagyok ellenzéki, elsőre nem értem, hogy mi az összefüggés az oltás és a megbetegedés között. Elárulod?
Ezt diagnosztizálták egyértelmű kiváltó oknak, hogy a Sinopharm oltás egyenes következményeként történt ez? Nulla kórelőzménnyel, nulla hajlammal, nulla korábbi tünettel, nulla hajlamosító tényezővel?
Mert nekem egyik ismerősömnek pl. súlyos mandulagyulladása lett az oltás után 1 hónappal, de senki se kapcsolta össze a korábban kapott oltást és a megbetegedést.
Te miért véled Ezt mondta az orvosa, hogy egyértelműen az oltás következménye, mint pl. az AZ-nál a huszonmillió angol oltásból a negyveniksz halott?
Sobri Jóska
Balázs!elolvastad amit írtam? én úgy ismerlek hogy igen...
ha mégsem ,kiemeltem a lényeget...
leírtam mi történt ,emberi dolog hogy ilyenkor igenis ez az eshetőség is megfordult a
fejemben!kicsi az esély de
ez baj?ennyire fafej nem lehetsz...
szerk: és amúgy az elejét sem értem...le akartál ellenzékezni ? vagy mi? 😊
miből gondolod ha így van?

yooker
Nem te vagy ellenzéki, hanem én nem vagyok az.
Az ellenzékiek azonnal látják, hogy biztos a csúnya, rossz kínai vakcina sóoldat okozta a szerencsétlenséget, én nem. Ennyi.
És oké, kiemelted a lényeget, de ha "nyilván nincs kimutatható összefüggés", akkor mennyiben releváns, hogy "pár hete kapott kínait"? Ezzel az erővel azt is lehetett volna írni, hogy előző nap megnézte a Jocky tévén a Columbót, vagy este az Okay Italiaból rendelt pizzát, erre másnap mi történt vele, bár nyilván nincs kimutatható összefüggés.
Meglepett, hogy pont te írsz a kínai oltás ellen.
De nyugi, félreérthető volt, félreértettem, no para, téma lezárva.
Sobri Jóska
Sobri azért a te is kezdesz Fidesz / ellenzéki szinten érvelni, ami meglehetősen nagy csalódás egy értelmes embertől mint te.

Te érveid kb a középkoriak ahol ha valaki bármit mondott amit addig nem mondtak még akkor az faszság.
Ha szeretinted egy Jocky tv megnézésnek és egy bármilyen szer beadásának ugyanaz a szervezetre vetített hatása akkor javaslom olvass el pár könyvet.

Simán lehet, hogy oltás és a szervezetének valami ritka kombinációja okozta.
És igen valószínűleg ha a covidot elkapja is hasonló reakció vagy rosszabb lehetett volna a vége.
És igen ez tényleg nagyon ritka eset nem érdemes ebből a kínai vakcina hatásossága ellen / mellett érvelni.

De azért ne érvelj ellenzékien, a másik azt mondta ami szerintem hülyeség akkor én full fasz módon ellent mondok ostoba érvek mentén.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 037 — #NoStress
feleségem keresztapja pár hete kapott kínait elkezdett fájni a lába és kb egy hete egyik délután teljesen lebénult deréktól lefelé..azóta kórház semmi változás!állítólag autoimmun gyulladás...
max oltáspárti vagyok és nyilván nincs kimutatható összefüggés de ez azért szíven ütött "picit"....
yooker
Mivel én nem vagyok ellenzéki, elsőre nem értem, hogy mi az összefüggés az oltás és a megbetegedés között. Elárulod?
Ezt diagnosztizálták egyértelmű kiváltó oknak, hogy a Sinopharm oltás egyenes következményeként történt ez? Nulla kórelőzménnyel, nulla hajlammal, nulla korábbi tünettel, nulla hajlamosító tényezővel?
Mert nekem egyik ismerősömnek pl. súlyos mandulagyulladása lett az oltás után 1 hónappal, de senki se kapcsolta össze a korábban kapott oltást és a megbetegedést.
Te miért véled Ezt mondta az orvosa, hogy egyértelműen az oltás következménye, mint pl. az AZ-nál a huszonmillió angol oltásból a negyveniksz halott?
Sobri Jóska
Balázs!elolvastad amit írtam? én úgy ismerlek hogy igen...
ha mégsem ,kiemeltem a lényeget...
leírtam mi történt ,emberi dolog hogy ilyenkor igenis ez az eshetőség is megfordult a
fejemben!kicsi az esély de
ez baj?ennyire fafej nem lehetsz...
szerk: és amúgy az elejét sem értem...le akartál ellenzékezni ? vagy mi? 😊
miből gondolod ha így van?

yooker
Nem te vagy ellenzéki, hanem én nem vagyok az.
Az ellenzékiek azonnal látják, hogy biztos a csúnya, rossz kínai vakcina sóoldat okozta a szerencsétlenséget, én nem. Ennyi.
És oké, kiemelted a lényeget, de ha "nyilván nincs kimutatható összefüggés", akkor mennyiben releváns, hogy "pár hete kapott kínait"? Ezzel az erővel azt is lehetett volna írni, hogy előző nap megnézte a Jocky tévén a Columbót, vagy este az Okay Italiaból rendelt pizzát, erre másnap mi történt vele, bár nyilván nincs kimutatható összefüggés.
Meglepett, hogy pont te írsz a kínai oltás ellen.
De nyugi, félreérthető volt, félreértettem, no para, téma lezárva.

több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 248 — Vikings fan
feleségem keresztapja pár hete kapott kínait elkezdett fájni a lába és kb egy hete egyik délután teljesen lebénult deréktól lefelé..azóta kórház semmi változás!állítólag autoimmun gyulladás...
max oltáspárti vagyok és nyilván nincs kimutatható összefüggés de ez azért szíven ütött "picit"....
yooker
Mivel én nem vagyok ellenzéki, elsőre nem értem, hogy mi az összefüggés az oltás és a megbetegedés között. Elárulod?
Ezt diagnosztizálták egyértelmű kiváltó oknak, hogy a Sinopharm oltás egyenes következményeként történt ez? Nulla kórelőzménnyel, nulla hajlammal, nulla korábbi tünettel, nulla hajlamosító tényezővel?
Mert nekem egyik ismerősömnek pl. súlyos mandulagyulladása lett az oltás után 1 hónappal, de senki se kapcsolta össze a korábban kapott oltást és a megbetegedést.
Te miért véled Ezt mondta az orvosa, hogy egyértelműen az oltás következménye, mint pl. az AZ-nál a huszonmillió angol oltásból a negyveniksz halott?
Sobri Jóska
Balázs!elolvastad amit írtam? én úgy ismerlek hogy igen...
ha mégsem ,kiemeltem a lényeget...
leírtam mi történt ,emberi dolog hogy ilyenkor igenis ez az eshetőség is megfordult a
fejemben!kicsi az esély de
ez baj?ennyire fafej nem lehetsz...
szerk: és amúgy az elejét sem értem...le akartál ellenzékezni ? vagy mi? 😊
miből gondolod ha így van?

yooker
Ha nem azt mondod hogy minden vakcina egyformán jó akkor már ellenzéki vagy! Figyelj jobban! 😀
több mint 4 éve
yooker New York Giants 7 481 — Expect the Best !
feleségem keresztapja pár hete kapott kínait elkezdett fájni a lába és kb egy hete egyik délután teljesen lebénult deréktól lefelé..azóta kórház semmi változás!állítólag autoimmun gyulladás...
max oltáspárti vagyok és nyilván nincs kimutatható összefüggés de ez azért szíven ütött "picit"....
yooker
Mivel én nem vagyok ellenzéki, elsőre nem értem, hogy mi az összefüggés az oltás és a megbetegedés között. Elárulod?
Ezt diagnosztizálták egyértelmű kiváltó oknak, hogy a Sinopharm oltás egyenes következményeként történt ez? Nulla kórelőzménnyel, nulla hajlammal, nulla korábbi tünettel, nulla hajlamosító tényezővel?
Mert nekem egyik ismerősömnek pl. súlyos mandulagyulladása lett az oltás után 1 hónappal, de senki se kapcsolta össze a korábban kapott oltást és a megbetegedést.
Te miért véled Ezt mondta az orvosa, hogy egyértelműen az oltás következménye, mint pl. az AZ-nál a huszonmillió angol oltásból a negyveniksz halott?
Sobri Jóska
Balázs!elolvastad amit írtam? én úgy ismerlek hogy igen...
ha mégsem ,kiemeltem a lényeget...
leírtam mi történt ,emberi dolog hogy ilyenkor igenis ez az eshetőség is megfordult a
fejemben!kicsi az esély de
ez baj?ennyire fafej nem lehetsz...
szerk: és amúgy az elejét sem értem...le akartál ellenzékezni ? vagy mi? 😊
miből gondolod ha így van?

Szerkesztette: yooker
több mint 4 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 836 — Steelers fan
7 óra 42 perc várakozás után megkaptam a magyar vakcinát a Korányiban.

De legalább nincsenek migránsok.
Amadeus
Én a másik véglet.
Kb. 1 perc.

Katona kérdi
-honnan jött?
Mondom neki honnan
-pfizer?
-igen
-sajnos elfogyott
-viszlát

Jobban belegondolva csak 15 mp.
+ az 1 óra 20 perc kocsival.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.