Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 881
Pedig ők nem orbánisták...
Sobri Jóska
kommunkációban jó, intézkedésben nem
legalábbis nekem az jön be hogy ezt mondják

nem értem miért számít hogy orbánisták vagy sem?
Negritis
Hogy nem elfogultan, Orbánt szopva, a seggéből kibeszélve értékelik zseniálisnak Orbán kommunikációját, mivel a két legnagyobb ellenzéki online médium vezetőiről van szó.

És ha végignézted láttad, hogy eléggé szépen elmondják, megmagyarázzák, hogy miért irreleváns az intézkedés, hogy a posztmodernben miért lényegtelen ha ellentmond saját magának, hogy amit és ahogy csinál az hatékony, hasznos és zseniális, hogy ő a trendsetter.
És én is mindössze ennyit szoktam kiemelni, az intézkedéseket vagy nem intézkedéseket (legyen szó a mostani nyitásról, az őszi nem full zárásról) balfaszságnak tartom, csak nem erről szól a politika. Meg a legtöbben nem is emlékeznek korábbi dolgokra, csak az emberek pár szazaléka. A többség meg kb. semmire sem, csak arra pöccen amit most éppen hall.
Nem az a lényeg már egy ideje, hogy ki mit csinál, nem csinál, hanem az, hogy mit mond, hogyan kommunikál, mennyire uralja a narratívát, hogy tud keretezni, tematizálni.
Sobri Jóska
de már semmi nem áll meg abból amit mond

nem igaz hogy a legjobb védekezés az oltás
nem igaz hogy mindenhol ennyire elbaszták

és ÉN leszarom hogy mit mond, engem az érdekel hogy mit csinál az márpedig szánalmas
Negritis
Lemaradtam valamiről? Lett valami csodaszer ami hatásosabb a koronavírus ellen mint az oltás? Nahát...a hülye izraeli, brit meg amerikai kormányok meg a minél magasabb átoltottságot akarják minél hamarabb elérni. A barmok, amikor Negritis megmondta, hogy nem ez a legjobb védekezés 😊 Mondjuk akkor elmondhatnád, hogy mi a legjobb védekezés, had lássuk meg, mit csinálnak szarul a fentebb említettek.
MC12
Elég csak megnézni a kis laboratóriumi szomszédot. Összességében is sokkal kevesebb volt a beteg, pedig az első hullám rendesen elkapta még őket. A halottakról ne is beszéljünk. Nálunk egyszerűen ezek az intézkedések csak a látszat miatt voltak. Pl a konditerembe az járhatott, aki kiváltott egy sportolói igazolást. Vagy írták a cellainformációk alapján, hogy a magyar lakosság mobilitása nem csökkent semmit. A rendes védekezéshez, sokkal szigorúbb intézkedések kellettek volna, csak azt nyilván a fidesz nem fogja meghozni. Többször voltam éjszaka az utcán, soha nem állított meg rendőr, nem is találkoztam velük. (Én kizárólag csak munka miatt persze) Sok-sok olyan példát tudnék mondani, ami miatt a védekezés eleve halálra volt ítélve.
De most csak legyen itt egy:
Aki hazajött külföldről, mondjuk kocsival, az kapott egy piros cimkét, hogy hatósági házi karantén alatt. A vele egy háztartásban lévők, nyugodtan mehettek jobbra-balra, csak az az egy ember nem. Na így kerülhetett haza például a brit mutáns is.

Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 119 — Chiefs GM
Mennyi időre kapjuk meg a védettségi igazolványt az első oltás után?
Bazzani
Total random , nekem 19 napra jött meg koléga akit velem egszerre oltottak 8 nap után megkapta.
nando89
Elvileg első oltás után 14 nappal kell max feladnia a kormányhivatalnak, plusz még a szállítási idő.
kapitnono
Én ma kaptam meg, április 10-én oltottak. Érdekes módon az 5 perc különbséggel utánam oltást kapó feleségemé még nem érkezett meg.
somoskovig
Ugyanaz a lakcímetek? 😀
csi77
Igen. 😀

Mondjuk nekem S betűvel kezdődik a vezetéknevem, neki meg Sz betűvel, lehet, hogy pont a S betű után rakta le aznapra Mari néni a laminálót.

több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 257 — Bears & Illinois fan
Mennyi időre kapjuk meg a védettségi igazolványt az első oltás után?
Bazzani
Total random , nekem 19 napra jött meg koléga akit velem egszerre oltottak 8 nap után megkapta.
nando89
Elvileg első oltás után 14 nappal kell max feladnia a kormányhivatalnak, plusz még a szállítási idő.
kapitnono
Én ma kaptam meg, április 10-én oltottak. Érdekes módon az 5 perc különbséggel utánam oltást kapó feleségemé még nem érkezett meg.
somoskovig
Ugyanaz a lakcímetek? 😀 egyébként nekem is kb két hétre jött meg, de van ismerősöm, akinek már három fél hete sem.

Szerkesztette: csi77

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 440 — The Mathematician
Pedig ők nem orbánisták...
Sobri Jóska
kommunkációban jó, intézkedésben nem
legalábbis nekem az jön be hogy ezt mondják

nem értem miért számít hogy orbánisták vagy sem?
Negritis
Hogy nem elfogultan, Orbánt szopva, a seggéből kibeszélve értékelik zseniálisnak Orbán kommunikációját, mivel a két legnagyobb ellenzéki online médium vezetőiről van szó.

És ha végignézted láttad, hogy eléggé szépen elmondják, megmagyarázzák, hogy miért irreleváns az intézkedés, hogy a posztmodernben miért lényegtelen ha ellentmond saját magának, hogy amit és ahogy csinál az hatékony, hasznos és zseniális, hogy ő a trendsetter.
És én is mindössze ennyit szoktam kiemelni, az intézkedéseket vagy nem intézkedéseket (legyen szó a mostani nyitásról, az őszi nem full zárásról) balfaszságnak tartom, csak nem erről szól a politika. Meg a legtöbben nem is emlékeznek korábbi dolgokra, csak az emberek pár szazaléka. A többség meg kb. semmire sem, csak arra pöccen amit most éppen hall.
Nem az a lényeg már egy ideje, hogy ki mit csinál, nem csinál, hanem az, hogy mit mond, hogyan kommunikál, mennyire uralja a narratívát, hogy tud keretezni, tematizálni.
Sobri Jóska
de már semmi nem áll meg abból amit mond

nem igaz hogy a legjobb védekezés az oltás
nem igaz hogy mindenhol ennyire elbaszták

és ÉN leszarom hogy mit mond, engem az érdekel hogy mit csinál az márpedig szánalmas
Negritis
Lemaradtam valamiről? Lett valami csodaszer ami hatásosabb a koronavírus ellen mint az oltás? Nahát...a hülye izraeli, brit meg amerikai kormányok meg a minél magasabb átoltottságot akarják minél hamarabb elérni. A barmok, amikor Negritis megmondta, hogy nem ez a legjobb védekezés 😊 Mondjuk akkor elmondhatnád, hogy mi a legjobb védekezés, had lássuk meg, mit csinálnak szarul a fentebb említettek.
MC12
egy harmadik hullám közepén a legjobb védekezés az oltás? jó tudni
az oltás egy preventív dolog alapvetően nem pedig reaktív

ha az oltás lenne a legjobb védekezés akkor nem lennénk ennyire szarban halálozási számokban, míg mondjuk európa nyugati része sokkal szarabbul állna

de a távolkeletet nem is mondom

a legjobb védekezés az ha "be se engeded" de ha bejön egyből izolálod

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 119 — Chiefs GM
Mennyi időre kapjuk meg a védettségi igazolványt az első oltás után?
Bazzani
Total random , nekem 19 napra jött meg koléga akit velem egszerre oltottak 8 nap után megkapta.
nando89
Elvileg első oltás után 14 nappal kell max feladnia a kormányhivatalnak, plusz még a szállítási idő.
kapitnono
Én ma kaptam meg, április 10-én oltottak. Érdekes módon az 5 perc különbséggel utánam oltást kapó feleségemé még nem érkezett meg.

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Dehát ez nincs hatással a te életedre!
Bazzani
De, az hatással van.
A politika az nincs, az oltakozás meg igen.
Vagy szerinted, ha azt mondom, hogy a szar büdös, akkor úgy véled, hogy szerintem már minden büdös a kakaótól (hisz az is barna), a napsütésig (az is meleg)?
Azért ennél szofisztikáltabban kommunikálok, sajnálom, ha a dekódolás nehéznek bizonyul.
De szívesen elmondom újra és újra, igyekszem máshogy, egyszerűbben.
Sobri Jóska
Te beoltatod magad.
Miért patkány az aki nem?
Te védve vagy, mehetsz majd bárhová.
Akkor?
Bazzani
Büdös patkány, nem sima, ezt írtam.
Ostoba agyhalott, aki nem tud megfogalmazni egy életképes védekezési metódust, de ami van, abban nem vesz részt.
Buta fasz, aki nem tud valid érvet mondani az oltás ellen, csak annyira fél vagy annyira tájékozatlan, hogy középkori szellemiséggel reagál egy 21.századi dologra.
Ez a vélemenyem szerint pont egy büdös patkány.
Sobri Jóska
Nem válaszoltál a kérdésre.
Miben befolyásolja a te életedet, hogy Kovács Pista nincs beoltva?
Bazzani
De, válaszoltam.
Azt kérdezted, hogy miért patkány.
Kijavítottalak, majd arra válaszoltam pontosan.
Most azt kérdezed, hogy miben befolyásolja az életemet, hogy Kovács Pista nincs beoltva.
Megint kijavítottalak, és erre is válaszolok: annyiban befolyásolja, hogy látványosan ostobán viselkedik, agyhalott módon cselekszik, ezzel disszonanciát okoz a világról alkotott képemben. Kellemetlen érzéssel tölt el ilyenfokú irracionalitás, logikátlanság létezése.
Mint egy kisgyereken elkövetett nemi erőszak.
A saját bőrömön nem érzékelem, nem az én nemi szerveim és a pszichém sérül, nem én érzek fájdalmat, nem én sérülök, igaz, de kellemetlen a tudat, hogy ilyen büdös patkányok élnek a tágabb környezetemben, mint egy kislányt megerőszakoló, vagy egy oltakozni nem akaró.
Sobri Jóska
Nagyon nevetek.
Ez még tőled is erősen izzadtságszagú.

Oltasd be magad, a többit meg szard le.
Nekem van olyan barátom aki egy köhintéssel igazoltan letudta a koronavírust és nem fél, hogy legközelebb is köhintenie kell.
Ez az ő véleménye. Én nem ítélem el miatta, ő sem engem, hogy oltatok.
Bazzani
Értem.
És az, hogy te kit es miért ítélsz el engem mire kötelez?
Vagy mi közöm hozzá?
Elkezdődött egy "válasszunk büdös patkányt" diskurzus, én bekapcsolódtam, elmondtam én kit választok, megindokoltam, hogy miért, és ennyi.
Nem kell túlgondolnod.

több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Elvileg háborúban meghalni a hazáért is hasznos az adott társadalomnak, ha végül győztesként kerülnek ki.
bcsarli
De egyénileg nem az.
Viszont az oltakozás egyénileg is hasznos, társadalmilag is.
Csak a nagyon buta, ostoba faszok nem akarják beoltani magukat.
Szerinted mi a tervük oltás nélkül a járvány megfékezésére, a vírus el nem kapására?
Pálinka fokhagymával es egy kis ima?
Sobri Jóska
Nincs tervük, illetve leszarják.
Vagy eleve úgy gondolják, hogy nincs is vírus, vagy hogy az oltással billgécc 5g csippet tesz beléjük. Esetleg a valamiben úgyis meg kell halni attitűd, netán az én úgyse kapom el, ha meg mégis átesek rajta egy kis tüsszögéssel mentalitás.
warr_b
Oké.
Én meg úgy gondolom, hogy ostoba, agyhalott, büdös patkányok.
Akkor ezt körbejártuk, nem?
Sobri Jóska
De. 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"

Huhh, ez kemény volt. Elég lett volna ha azt írod, hogy lassítja a normális élet visszatértét, és ez téged is érint. Lassan kezded elveszteni a kontollt.
bcsarli
Azt írtam, amit gondolok, miért írtam volna, amit nem gondolok?
Sose veszítem el a kontrollt, sőt, igyekszem up-to-date lenni, és meg a büdös patkányos vonalba is integrálodni.

több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley

Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 010 — Jó ötletnek tűnt!
Na foglaltam időpontot hétfőre

Lesz ez még így se!
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr

eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 096 — je suis poloska
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Elvileg háborúban meghalni a hazáért is hasznos az adott társadalomnak, ha végül győztesként kerülnek ki.
bcsarli
De egyénileg nem az.
Viszont az oltakozás egyénileg is hasznos, társadalmilag is.
Csak a nagyon buta, ostoba faszok nem akarják beoltani magukat.
Szerinted mi a tervük oltás nélkül a járvány megfékezésére, a vírus el nem kapására?
Pálinka fokhagymával es egy kis ima?
Sobri Jóska
A te ismerőseid legyenek beoltva, és akkor semmilyen hatással nincs az életedre hogy a trsadalom többi tagja kit fertőz meg és hogyan.

Aki nem oltakozik irassanak alá vele egy papírt, hogyha elkapja az illető a koronát akkor nem kötelesek orvosilag ellátni oszt csókolom.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!

rokaur 876
"Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktor

Ezt az ellenzék miert nem dörgöli az orra alá?
Janek
halálkormányoznak ők, de a posztmodernben a szavaknak már nincs jelentőségük, mindenki azt mond amit akar következmények nélkül

olyat is kijelentettek már a hivatalos sajttájon, hogy azért olyan magasak nálunk a számok, mert itt az autóbalesetben elhunytakat is beszámolják, az embereknek már a szeme se rebbent, pedig a ksh-s adatokból is nyilvánvaló, mekkora hazugság ez
 www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

érdemes összehasonlítani a számokat a korábbi évekkel...
r.baggio
Kicsit eltévedtél a matekban.
Magyarország halálozási rátája valójában egy ezrelékkel nőtt csak meg a Covid miatt (1,3-1,4), az kerekítve 10ezer fő többlethalálozás 2020-ra.
Ez egy korábbi évekkel összevethető reális szám.
És ez bármennyire is szomorú, de tulajdonképpen lófasz.
Ezért nincsenek tömegek az utcán és nem fűti düh az embereket, néhány félrematekozó értelmiségin kívül.
Sobri Jóska
A 2020 október és 2021március között eltelt 25 hét alatt heti átlagban meghalt 3375 ember, összesen: 84379.
Az előző 300 hétben a heti halálozási átlag: 2486, összesen: 748414, ami 25 hetes átlagban: 62367.
Ha csak az előző 5 év október-márciusi időszakait hasonlítjuk össze, akkor a heti halálozási átlag: 2640, 25 hetes átlagban: 66.000.

Az áprilisi adatok természetesen tovább fogják rontani a helyzetet. Ennyit a matekról..
Szesze
Oké, de ezek csak különböző alapú összevetések, lehet a végrelenségig ilyen statokat előhozni. (Az NFL is erről szól, végtelen sok szórakoztó irreleváns statisztika.)
Ami egzakt, lényeges adat az az éves halálozási ráta.
Nem tudom mi az állításod, vagy mit akarsz a fenti számokkal cáfolni.

Az én alapállításom annyi volt, hogy lehet poénkodni a különböző országok különböző covid-halál megállapítási anomáliáin, hogy valahol ha 2 éve volt egy infarktusa valakinek, akkor már nem számít covid-halottnak, máshol ha elütötte az autó a covidost, akkor az már covidáldozat, de ami nemzetközileg elfogadott, és a gyakorlatban is használt összevetés az a halálozási ráta.
Nálunk ez tavaly egy ezrelékpontot emelkedett. (Ez kb. 10ezer ember és nyilván a koronavírus miatt.)
Minden halál szomorú (pláne, ami érint), de ez lófasz. Önmagában is, nemzetközi összevetésben is.
Ha ez idén két ezrelékpont lesz, az is lófasz lesz. Önmagában is, nemzetközi viszonylatban is.
Sobri Jóska
Az az állításom, hogy a fidesznek az az érvelése, hogy nálunk azért fals a halálozási adat, mert mi mindenkit beleszámítunk a covid halálozásba akit amúgy nem is kéne az (természetesen) egy marha nagy hazugság. Ahogy azt az adatok is mutatják a többlethalálozások alapján, valóban minimum ennyien haltak meg ebben a betegségben.

Az meg, hogy folyamatosan mantrázod, hogy mindenki ugyanúgy elbaszta a védekezést meg szokás szerint szintén egy ezer sebből vérző állítás, ld pl ezt:
 444.hu/2021/04/22/gulyas-gergely-egy-kivalo-peldaval-bizonyitotta-be-a-magyar-jarvanykezeles-gyengeseget

Szesze
Pedig itt volt mar egy adat, hogy Magyaroszagon is kb ugyan annyit nott a halalozasok szama mint europa osszes tobbi orszagaban, talan meg az atlagnal kissebb is volt itt (8.7% remlik). Szoval nem az van, hogy mi mindenkit annak szamolunk hanem a szomszedok trukkoznek 😊
Nyilvan ez tavalyi adat volt, kivancsi leszek mik lesznek a szamok 2021-re, de abban biztos vagyok, hogy kozelebb lesznek a szamok mint amit itt jelentgetnek.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 28 951 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Elvileg háborúban meghalni a hazáért is hasznos az adott társadalomnak, ha végül győztesként kerülnek ki.
bcsarli
De egyénileg nem az.
Viszont az oltakozás egyénileg is hasznos, társadalmilag is.
Csak a nagyon buta, ostoba faszok nem akarják beoltani magukat.
Szerinted mi a tervük oltás nélkül a járvány megfékezésére, a vírus el nem kapására?
Pálinka fokhagymával es egy kis ima?
Sobri Jóska
Nincs tervük, illetve leszarják.
Vagy eleve úgy gondolják, hogy nincs is vírus, vagy hogy az oltással billgécc 5g csippet tesz beléjük. Esetleg a valamiben úgyis meg kell halni attitűd, netán az én úgyse kapom el, ha meg mégis átesek rajta egy kis tüsszögéssel mentalitás.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 392
Pedig ők nem orbánisták...
Sobri Jóska
kommunkációban jó, intézkedésben nem
legalábbis nekem az jön be hogy ezt mondják

nem értem miért számít hogy orbánisták vagy sem?
Negritis
Hogy nem elfogultan, Orbánt szopva, a seggéből kibeszélve értékelik zseniálisnak Orbán kommunikációját, mivel a két legnagyobb ellenzéki online médium vezetőiről van szó.

És ha végignézted láttad, hogy eléggé szépen elmondják, megmagyarázzák, hogy miért irreleváns az intézkedés, hogy a posztmodernben miért lényegtelen ha ellentmond saját magának, hogy amit és ahogy csinál az hatékony, hasznos és zseniális, hogy ő a trendsetter.
És én is mindössze ennyit szoktam kiemelni, az intézkedéseket vagy nem intézkedéseket (legyen szó a mostani nyitásról, az őszi nem full zárásról) balfaszságnak tartom, csak nem erről szól a politika. Meg a legtöbben nem is emlékeznek korábbi dolgokra, csak az emberek pár szazaléka. A többség meg kb. semmire sem, csak arra pöccen amit most éppen hall.
Nem az a lényeg már egy ideje, hogy ki mit csinál, nem csinál, hanem az, hogy mit mond, hogyan kommunikál, mennyire uralja a narratívát, hogy tud keretezni, tematizálni.
Sobri Jóska
de már semmi nem áll meg abból amit mond

nem igaz hogy a legjobb védekezés az oltás
nem igaz hogy mindenhol ennyire elbaszták

és ÉN leszarom hogy mit mond, engem az érdekel hogy mit csinál az márpedig szánalmas
Negritis
Lemaradtam valamiről? Lett valami csodaszer ami hatásosabb a koronavírus ellen mint az oltás? Nahát...a hülye izraeli, brit meg amerikai kormányok meg a minél magasabb átoltottságot akarják minél hamarabb elérni. A barmok, amikor Negritis megmondta, hogy nem ez a legjobb védekezés 😊 Mondjuk akkor elmondhatnád, hogy mi a legjobb védekezés, had lássuk meg, mit csinálnak szarul a fentebb említettek.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Elvileg háborúban meghalni a hazáért is hasznos az adott társadalomnak, ha végül győztesként kerülnek ki.
bcsarli
De egyénileg nem az.
Viszont az oltakozás egyénileg is hasznos, társadalmilag is.
Csak a nagyon buta, ostoba faszok nem akarják beoltani magukat.
Szerinted mi a tervük oltás nélkül a járvány megfékezésére, a vírus el nem kapására?
Pálinka fokhagymával es egy kis ima?
Sobri Jóska
A járványok egy bizonyos idő elteltével maguktól lecsengenek, ahogy ez mindíg is volt. A pestisben sem pusztult ki az emberiség, pedig nem volt vakcina. Az oltás ezt a folyamatot még meg is fogja gyorsítani. Lehet hogy csak ki akarják várni.
bcsarli
Azt csinálnak amit akarnak.
Én meg úgy vélemenyezem, ahogy én akarom.
A kormányzat meg olyan intézkedést hoz, amit ők akarnak.
Mi ezzel a gond?
Sobri Jóska
Ezzel így semmi...

több mint 4 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 382 — Steelers fan
Nem tudok dolgozni, mert annyira élvezem a fészbukom: rengetegen ledöbbentek, hogy a védettségi kártya szükséges lesz ehhez-ahhoz. Nem értem miért, de nagyon jó a műsor! 😀
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Elvileg háborúban meghalni a hazáért is hasznos az adott társadalomnak, ha végül győztesként kerülnek ki.
bcsarli
De egyénileg nem az.
Viszont az oltakozás egyénileg is hasznos, társadalmilag is.
Csak a nagyon buta, ostoba faszok nem akarják beoltani magukat.
Szerinted mi a tervük oltás nélkül a járvány megfékezésére, a vírus el nem kapására?
Pálinka fokhagymával es egy kis ima?
Sobri Jóska
A járványok egy bizonyos idő elteltével maguktól lecsengenek, ahogy ez mindíg is volt. A pestisben sem pusztult ki az emberiség, pedig nem volt vakcina. Az oltás ezt a folyamatot még meg is fogja gyorsítani. Lehet hogy csak ki akarják várni.
bcsarli
Azt csinálnak amit akarnak.
Én meg úgy vélemenyezem, ahogy én akarom.
A kormányzat meg olyan intézkedést hoz, amit ők akarnak.
Mi ezzel a gond?

több mint 4 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Mindegy, én úgy gondolom, hogy emiatt a "nem kötelező, de ellehetetlenítünk ha nem" attitűd miatt sok saját szavazót is el fognak veszíteni.

több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 089 — Axel Foley
Egy diktatúrában nem is vártam mást, mint így "kötelezővé" tenni egy nem kötelező oltást.
No comment. Büdös patkány.
Chargers LT
Az megvan, hogy nemcsak nálunk lesz ez így?
Mikey
Egyrészt nem ott élek, hanem itt.
Másrészt ha ott élnék ugyanúgy gondom lenne ezzel, mert rohadt etikátlan.
Semmiről nem tehet az, aki egy nem kötelező dolgot nem szeretne. Én már regisztráltam korábban és úgy mondom ezt.
Harmadrészt pedig akkor is egy büdös patkány 😎
Chargers LT
Ha a nem kötelező autóvezetést nem szeretnéd csinálni, akkor nem kell, hogy legyen jogosítványod.
Ha viszont autót akarsz vezetni, hiába van a tulajdonodban, közúton akkor teheted meg, ha előtte levizsgázol, és szerzel igazolványt.
Igaz ez nehézgépkezeléstől kezdve, fegyverviselésen át a horgászásig.

Másrészt aki egy nem kötelező, de szükséges dolgot nem szeretne, konkrétan a társadalmilag hasznos oltakozást, az egy ostoba szarházi, ott rohadjon meg ahol van, büdös patkány.
Sobri Jóska
Dehát ez nincs hatással a te életedre!
Bazzani
De, az hatással van.
A politika az nincs, az oltakozás meg igen.
Vagy szerinted, ha azt mondom, hogy a szar büdös, akkor úgy véled, hogy szerintem már minden büdös a kakaótól (hisz az is barna), a napsütésig (az is meleg)?
Azért ennél szofisztikáltabban kommunikálok, sajnálom, ha a dekódolás nehéznek bizonyul.
De szívesen elmondom újra és újra, igyekszem máshogy, egyszerűbben.
Sobri Jóska
Te beoltatod magad.
Miért patkány az aki nem?
Te védve vagy, mehetsz majd bárhová.
Akkor?
Bazzani
Büdös patkány, nem sima, ezt írtam.
Ostoba agyhalott, aki nem tud megfogalmazni egy életképes védekezési metódust, de ami van, abban nem vesz részt.
Buta fasz, aki nem tud valid érvet mondani az oltás ellen, csak annyira fél vagy annyira tájékozatlan, hogy középkori szellemiséggel reagál egy 21.századi dologra.
Ez a vélemenyem szerint pont egy büdös patkány.
Sobri Jóska
Nem válaszoltál a kérdésre.
Miben befolyásolja a te életedet, hogy Kovács Pista nincs beoltva?

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
Pedig ők nem orbánisták...
Sobri Jóska
kommunkációban jó, intézkedésben nem
legalábbis nekem az jön be hogy ezt mondják

nem értem miért számít hogy orbánisták vagy sem?
Negritis
Hogy nem elfogultan, Orbánt szopva, a seggéből kibeszélve értékelik zseniálisnak Orbán kommunikációját, mivel a két legnagyobb ellenzéki online médium vezetőiről van szó.

És ha végignézted láttad, hogy eléggé szépen elmondják, megmagyarázzák, hogy miért irreleváns az intézkedés, hogy a posztmodernben miért lényegtelen ha ellentmond saját magának, hogy amit és ahogy csinál az hatékony, hasznos és zseniális, hogy ő a trendsetter.
És én is mindössze ennyit szoktam kiemelni, az intézkedéseket vagy nem intézkedéseket (legyen szó a mostani nyitásról, az őszi nem full zárásról) balfaszságnak tartom, csak nem erről szól a politika. Meg a legtöbben nem is emlékeznek korábbi dolgokra, csak az emberek pár szazaléka. A többség meg kb. semmire sem, csak arra pöccen amit most éppen hall.
Nem az a lényeg már egy ideje, hogy ki mit csinál, nem csinál, hanem az, hogy mit mond, hogyan kommunikál, mennyire uralja a narratívát, hogy tud keretezni, tematizálni.
Sobri Jóska
de már semmi nem áll meg abból amit mond

nem igaz hogy a legjobb védekezés az oltás
nem igaz hogy mindenhol ennyire elbaszták

és ÉN leszarom hogy mit mond, engem az érdekel hogy mit csinál az márpedig szánalmas
Negritis
De te nem vagy Orbán szavazó, soha nem is voltál, nem is leszel, akkor meg -nem személyes, csak a helyzetedet szemléltetendő- kit érdekel, hogy te leszarod?! Nem neked kommunikál.