Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Ez így elfogadható, vagy elmondod, hogy szerinted miért állították le az oltást számos európai országban, ha nem emiatt?Szerintem erre sommásan lehet a legkönnyebben válaszolni, és ha nem haragszol meg, akkor a Te szavaiddal élek: azért, mert az emberek agyhalottak. 😊
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Így van, ezt mondom én is, hogy ez a dolga a médiának, ha elvégzik a feladatukat, akkor azért hiba lenne őket felelősségre vonni. Az általam követett portálok pro és kontra lehoztak mindent pl. az AZ-ról, de persze lehet a szennylapok nem, szerencsére nincs időm minden portált követnem. Ha voltak ilyenek, akkor persze lehet őket is elővenni, de akkor is csak másodlagosan, itt az elsődleges hibát azon kormányok követték el, akik leállították az oltást.Várjál, próbálom máshogy: akkor a média hozza le az összes vonatkozó hírt, pro és kontra, az összes elérhető oltóanyagról. Az összes vélt és valós vádat, feltételezést, esetet.Szóval, akkor a média ne hozza le a híreket, mert az európai vezetők inkompetensek?Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.Ez pont a lényeg.
Jughead
Hogy az inkompetens európai vezetők szerinted honnan tájékozódnak, mi alapján döntenek inkompetens módon?
Bizonyára nem a szakembereik infói alapján, hiszen azok egy alapvetően veszélytelen oltásra nem fogják azt mondani, hogy veszélyes.
Közvéleménykutatásokra alapoznak, a közvélemény meg a médiából tájékozódik.
És akkor körbe is értünk, hamar meg is van a válasz arra, hogy hol materializálódik a clickbait, hogy képződik meg a valóság.
Sobri Jóska
Jughead
Vagy ha nem, akkor egyikről se hozzon le ELŐFELTEVÉSEN alapuló, tényeknek látszó vélelmezéseket.
Charlie Firpo
több mint 4 éve
Az általam olvasott hírmédiumok (index, telex, 444, 24.hu) "híreinek" 90-95 százaléka nem hír.Szóval, akkor a média ne hozza le a híreket, mert az európai vezetők inkompetensek?Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.Ez pont a lényeg.
Jughead
Hogy az inkompetens európai vezetők szerinted honnan tájékozódnak, mi alapján döntenek inkompetens módon?
Bizonyára nem a szakembereik infói alapján, hiszen azok egy alapvetően veszélytelen oltásra nem fogják azt mondani, hogy veszélyes.
Közvéleménykutatásokra alapoznak, a közvélemény meg a médiából tájékozódik.
És akkor körbe is értünk, hamar meg is van a válasz arra, hogy hol materializálódik a clickbait, hogy képződik meg a valóság.
Sobri Jóska
Jughead
A hír az egy információcsomag arról, hogy hol, mi, mikor, kivel történt.
Amikor egy laikus úgy véli, hogy hírt olvas, az rengetegszer nem hír.
De ez messzire vezet.
Tőlem lehozhat bárki bármit, elolvasgatom őket szívesen.
Te érdeklődtél arról, hogy miért a média a hibás. Azért hibás a média, mert álhírekkel, félinformációkkal, átcimkézett részinformációkkal, megszűrt, csoportosított tényekkel, véleménycikkekkel, pontatlanságokkal, szenzációhajhász megfogalmazásokkal, felületes tájékoztatással befolyásolja a közvéleményt. Az pedig kihat a döntéshozásra, és a legtöbb ember életére.
Ez Átlagisztánban legtöbbször nem igazán lényeges, de Extremisztánban akár oda vezethet, hogy beszüntetik az oltást egy vírusjárvány kellős közepén egy teljesen megfelelő vakcinával.
Ez így elfogadható, vagy elmondod, hogy szerinted miért állították le az oltást számos európai országban, ha nem emiatt?
több mint 4 éve
Hogy magát az oltást mint cselekményt miért nem szervezték ki azt politikilag értem - egyébként szakmailag én is kiszerveztem volna. Dehát Soli Kormány Gloria.Mert agyhalottak.
De hogy ezt a részfeladatot, ami rohadt nagy könnyítés a háziorvosoknak, és nem különösebben jelentős szervezési meló az államnak, ez miért nem ment ki az rejtély.
MC12
több mint 4 éve
Várjál, próbálom máshogy: akkor a média hozza le az összes vonatkozó hírt, pro és kontra, az összes elérhető oltóanyagról. Az összes vélt és valós vádat, feltételezést, esetet.Szóval, akkor a média ne hozza le a híreket, mert az európai vezetők inkompetensek?Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.Ez pont a lényeg.
Jughead
Hogy az inkompetens európai vezetők szerinted honnan tájékozódnak, mi alapján döntenek inkompetens módon?
Bizonyára nem a szakembereik infói alapján, hiszen azok egy alapvetően veszélytelen oltásra nem fogják azt mondani, hogy veszélyes.
Közvéleménykutatásokra alapoznak, a közvélemény meg a médiából tájékozódik.
És akkor körbe is értünk, hamar meg is van a válasz arra, hogy hol materializálódik a clickbait, hogy képződik meg a valóság.
Sobri Jóska
Jughead
Vagy ha nem, akkor egyikről se hozzon le ELŐFELTEVÉSEN alapuló, tényeknek látszó vélelmezéseket.
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 4 éve
Hogy magát az oltást mint cselekményt miért nem szervezték ki azt politikilag értem - egyébként szakmailag én is kiszerveztem volna. Dehát Soli Kormány Gloria.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Ebben nagyon egyetértünk!
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Ebbe kellett volna bevonni az önkormányzatokat, magán-egészségügyet, cégeket, szociális és egyéb intézményeket, katonaságot még jobban, stb. Egy oltás pont az a művelet, amit egy szanitéc is meg tud oldani. Pont oda nem kell komoly egészségügyi személyzet. Egy nagy, 10-20 oltószobás oltóhelyre is elég 1 max 2 orvos, 1-2 nővér, akik a ritka mellékhatások jelentkezésekor kéznél vannak. A többit csinálhatnák medikák, orvos egyetemisták, szanitécek, védőnők, ésatöbbi.
A háziorvosokat meg békén kellett volna ezzel hagyni. (Sok országban csinálják egyébként így. Mondjuk a németeknél úgy tudom, hogy pont nem, ők is háziorvosokkal oltanak. Úgy látszik Viktor figyelő szeme abba az irányba nézett amikor a döntés megszületett. 😀 )
peterk2005
De hogy ezt a részfeladatot, ami rohadt nagy könnyítés a háziorvosoknak, és nem különösebben jelentős szervezési meló az államnak, ez miért nem ment ki az rejtély.
Arra tudok mondjuk gondolni, hogy valaki kitalálta valamelyik Törzsben, hogy a magyarok kevesebben mennének oltani, ha nem az ismerős Erzsike hangja hívja őket, hanem egy call center. Nagyobb marhaság, ami simán előfordulhat - sőt - az állami működésben nem jut hirtelen eszembe.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Szóval, akkor a média ne hozza le a híreket, mert az európai vezetők inkompetensek?Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.Ez pont a lényeg.
Jughead
Hogy az inkompetens európai vezetők szerinted honnan tájékozódnak, mi alapján döntenek inkompetens módon?
Bizonyára nem a szakembereik infói alapján, hiszen azok egy alapvetően veszélytelen oltásra nem fogják azt mondani, hogy veszélyes.
Közvéleménykutatásokra alapoznak, a közvélemény meg a médiából tájékozódik.
És akkor körbe is értünk, hamar meg is van a válasz arra, hogy hol materializálódik a clickbait, hogy képződik meg a valóság.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Beleírtam közben.Szívesen felbaszom az agyad, de nem ez a szándék vezérelt, Milyen bizonyítékot követelsz?Te most fel akarod baszni az agyam? Vagy mi a cél?1. Persze, hogy nem ugyanaz. Abban, amit te linkeltél, az olvasható, hogy nincs egyetlen eset sem. Abban, amit én, hogy "18-an vesztették életüket". (Félreértés ne essék: ezzel nem állítom, hogy az AZ-t nem szabad beadni.)Ez AZÉRT NEM ugyanaz, mert pl. én átlag, tudatlan oltásra vágyóként feltenném azt az obligát kérdést: hol a bizonyíték? Bizony...Egy héttel később:Talán ezért?Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina vizsgálata
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26769/egyetlen-agyi-verrogkepzodeses-esetet-sem-tart-fel-az-astrazeneca-es-a-pfizer-vakcina-vizsgalata
Charlie Firpo
"Most már hivatalos, hogy van összefüggés az AstraZeneca-oltás és a vérrögök között."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/astrazeneca-okozhat-verrogot-megis-ajanljak/l653d87
No?
nagylaza
Ami ezügyben végképp vagy vérkép zavaró, az pedig az, hogy a többiről meg miért nem készült kamu lejárató világszenzáció?
Mondjuk ilyen alapon:
Thrombocytopenia following Pfizer and Moderna SARS‐CoV‐2 vaccination
Forrás: American Journal of Hematology
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajh.26132
Charlie Firpo
2. Teljesen jogos, az utánkövetés nagyon fontos. A kínai és az orosz esetében milyen utánkövetésről tudsz?
nagylaza
Te érted amit írok?
Charlie Firpo
nagylaza
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 4 éve
Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.Ez pont a lényeg.
Jughead
Hogy az inkompetens európai vezetők szerinted honnan tájékozódnak, mi alapján döntenek inkompetens módon?
Bizonyára nem a szakembereik infói alapján, hiszen azok egy alapvetően veszélytelen oltásra nem fogják azt mondani, hogy veszélyes.
Közvéleménykutatásokra alapoznak, a közvélemény meg a médiából tájékozódik.
És akkor körbe is értünk, hamar meg is van a válasz arra, hogy hol materializálódik a clickbait, hogy képződik meg a valóság.
több mint 4 éve
Én Zuglóban voltam, ellenzéki oltóponton, és ???????Ott lettek elbaszva az oltópontok, hogy ellenzéki önkormányzatok is szervezni akarták. Nanehogymár!nem volt ezekre idő, harcvban állnak csapatainkÉn amúgy azt a verziót támogattam volna, hogy oltópont, minél több. Ne a háziorvos szívjon ezzel, hanem egy csarnokba/iskolába beraknak oltópontot, aztán reggel 6-tól este 10-ig mehetnek oda az emberek. Akár fagyasztóval együtt, hogy az érzékenyebb oltásokat is oda tudják rakni. Ahogy elnézem az oltásokat igazából nem is kell, hogy orvos adja be, maximum felügyelni nem árat ha van ott 1-2.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Klaci79
Negritis
nagylaza
Charlie Firpo
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Szívesen felbaszom az agyad, de nem ez a szándék vezérelt, Milyen bizonyítékot követelsz?Te most fel akarod baszni az agyam? Vagy mi a cél?1. Persze, hogy nem ugyanaz. Abban, amit te linkeltél, az olvasható, hogy nincs egyetlen eset sem. Abban, amit én, hogy "18-an vesztették életüket". (Félreértés ne essék: ezzel nem állítom, hogy az AZ-t nem szabad beadni.)Ez AZÉRT NEM ugyanaz, mert pl. én átlag, tudatlan oltásra vágyóként feltenném azt az obligát kérdést: hol a bizonyíték? Bizony...Egy héttel később:Talán ezért?Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina vizsgálata
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26769/egyetlen-agyi-verrogkepzodeses-esetet-sem-tart-fel-az-astrazeneca-es-a-pfizer-vakcina-vizsgalata
Charlie Firpo
"Most már hivatalos, hogy van összefüggés az AstraZeneca-oltás és a vérrögök között."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/astrazeneca-okozhat-verrogot-megis-ajanljak/l653d87
No?
nagylaza
Ami ezügyben végképp vagy vérkép zavaró, az pedig az, hogy a többiről meg miért nem készült kamu lejárató világszenzáció?
Mondjuk ilyen alapon:
Thrombocytopenia following Pfizer and Moderna SARS‐CoV‐2 vaccination
Forrás: American Journal of Hematology
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajh.26132
Charlie Firpo
2. Teljesen jogos, az utánkövetés nagyon fontos. A kínai és az orosz esetében milyen utánkövetésről tudsz?
nagylaza
Te érted amit írok?
Charlie Firpo
több mint 4 éve
Én Zuglóban voltam, ellenzéki oltóponton, és ???????Ott lettek elbaszva az oltópontok, hogy ellenzéki önkormányzatok is szervezni akarták. Nanehogymár!nem volt ezekre idő, harcvban állnak csapatainkÉn amúgy azt a verziót támogattam volna, hogy oltópont, minél több. Ne a háziorvos szívjon ezzel, hanem egy csarnokba/iskolába beraknak oltópontot, aztán reggel 6-tól este 10-ig mehetnek oda az emberek. Akár fagyasztóval együtt, hogy az érzékenyebb oltásokat is oda tudják rakni. Ahogy elnézem az oltásokat igazából nem is kell, hogy orvos adja be, maximum felügyelni nem árat ha van ott 1-2.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Klaci79
Negritis
nagylaza
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 4 éve
Ott lettek elbaszva az oltópontok, hogy ellenzéki önkormányzatok is szervezni akarták. Nanehogymár!nem volt ezekre idő, harcvban állnak csapatainkÉn amúgy azt a verziót támogattam volna, hogy oltópont, minél több. Ne a háziorvos szívjon ezzel, hanem egy csarnokba/iskolába beraknak oltópontot, aztán reggel 6-tól este 10-ig mehetnek oda az emberek. Akár fagyasztóval együtt, hogy az érzékenyebb oltásokat is oda tudják rakni. Ahogy elnézem az oltásokat igazából nem is kell, hogy orvos adja be, maximum felügyelni nem árat ha van ott 1-2.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Klaci79
Negritis
több mint 4 éve
Te most fel akarod baszni az agyam? Vagy mi a cél?1. Persze, hogy nem ugyanaz. Abban, amit te linkeltél, az olvasható, hogy nincs egyetlen eset sem. Abban, amit én, hogy "18-an vesztették életüket". (Félreértés ne essék: ezzel nem állítom, hogy az AZ-t nem szabad beadni.)Ez AZÉRT NEM ugyanaz, mert pl. én átlag, tudatlan oltásra vágyóként feltenném azt az obligát kérdést: hol a bizonyíték? Bizony...Egy héttel később:Talán ezért?Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina vizsgálata
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26769/egyetlen-agyi-verrogkepzodeses-esetet-sem-tart-fel-az-astrazeneca-es-a-pfizer-vakcina-vizsgalata
Charlie Firpo
"Most már hivatalos, hogy van összefüggés az AstraZeneca-oltás és a vérrögök között."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/astrazeneca-okozhat-verrogot-megis-ajanljak/l653d87
No?
nagylaza
Ami ezügyben végképp vagy vérkép zavaró, az pedig az, hogy a többiről meg miért nem készült kamu lejárató világszenzáció?
Mondjuk ilyen alapon:
Thrombocytopenia following Pfizer and Moderna SARS‐CoV‐2 vaccination
Forrás: American Journal of Hematology
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajh.26132
Charlie Firpo
2. Teljesen jogos, az utánkövetés nagyon fontos. A kínai és az orosz esetében milyen utánkövetésről tudsz?
nagylaza
Te érted amit írok?
Amúgy idézet:
"... detailed clinical descriptions of the thromboembolic events reported in relation to Oxford–AstraZeneca COVID-19 vaccinations are still lacking."
www.thelancet.com/action/showPdf?pii=S0140-6736%2821%2900762-5
Angolosan távoznék:
www.ema.europa.eu/en/news/covid-19-vaccine-astrazeneca-prac-investigating-cases-thromboembolic-events-vaccines-benefits
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 4 éve
Nem tudom honnan vannak ezek, én nem találkoztam ilyenekkel sem, ezért én teljesen meg voltam elégedve a tájékoztatással, de amúgy a 3. kivételével szerintem nincs ezekkel sem baj, annak a cikknek valóban clickbait lett a címe.No, nézzük azt a tényszerű beszámolást:Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Cím:
"Újabb gyanús haláleseteket jelentettek AstraZeneca-oltások után"
Cikkben:
"Az összefüggést ugyanakkor még nem tisztázták véglegesen, a halál pontos okát boncolással állapítják majd meg"
Cím:
"Haláleset miatt felfüggesztették, most az időseknek is ajánlják az AstraZenecát az osztrákok"
Cikkben:
"Az osztrák kormány döntést hozott arról, hogy a 65 év felettiek, illetve a krónikus betegek esetében is biztonságos az oltóanyag használata."
Cím:
"Meghalt egy 38 éves szlovák nő, akit AstraZenecával oltottak be"
Cikkben:
"Az oltás és a haláleset között közvetlen összefüggést nem állapítottak meg."
És ugyanez tucatjával. Mert pontosan tudja az író, hogy az emberek 80%-a a címig jut el és a lead-ig, a fentebbi mondatok pedig már jó mélyen, a cikkekben vannak.
Ezért például nem kéne olyat írni a címben, hogy meghalt egy szlovák nő, akit AZ-val oltottak, amikor a cikkben leírja utána, hogy nincs bizonytíva az összfüggés. Ennél egyszerűbben nem tudom elmagyarázni, hogy a média felelőssége miért óriási. És aki ezt bagetelizálja, annak lenne egy eladó hidam.
MC12
Viszont én ennek ellenére tartom, hogy az inkompetens európai vezetők a hibásak, akik pár gyanús eset miatt leállították az oltást, mindezt azért, mert talán veszélyes lehet. Innentől az, hogy ezekről beszámolt a média engem nem zavar, hiszen ez a dolga a médiának.
Mindenesetre én nem bánom, legalább hamarabb jutottunk a feleségemmel oltáshoz, már csak abban bízunk, hogy a 12 hetet is lerövidítik a kereslet megcsappanása miatt.
több mint 4 éve
1. Persze, hogy nem ugyanaz. Abban, amit te linkeltél, az olvasható, hogy nincs egyetlen eset sem. Abban, amit én, hogy "18-an vesztették életüket". (Félreértés ne essék: ezzel nem állítom, hogy az AZ-t nem szabad beadni.)Ez AZÉRT NEM ugyanaz, mert pl. én átlag, tudatlan oltásra vágyóként feltenném azt az obligát kérdést: hol a bizonyíték? Bizony...Egy héttel később:Talán ezért?Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina vizsgálata
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26769/egyetlen-agyi-verrogkepzodeses-esetet-sem-tart-fel-az-astrazeneca-es-a-pfizer-vakcina-vizsgalata
Charlie Firpo
"Most már hivatalos, hogy van összefüggés az AstraZeneca-oltás és a vérrögök között."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/astrazeneca-okozhat-verrogot-megis-ajanljak/l653d87
No?
nagylaza
Ami ezügyben végképp vagy vérkép zavaró, az pedig az, hogy a többiről meg miért nem készült kamu lejárató világszenzáció?
Mondjuk ilyen alapon:
Thrombocytopenia following Pfizer and Moderna SARS‐CoV‐2 vaccination
Forrás: American Journal of Hematology
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajh.26132
Charlie Firpo
2. Teljesen jogos, az utánkövetés nagyon fontos. A kínai és az orosz esetében milyen utánkövetésről tudsz?
több mint 4 éve
Hátha elvezethet oda, hogy meg legyen a válasz a kérdésedre.Ezek a kérdések hogy jönnek ide? Azt kérdeztem, hogy miért a média a hibás a hisztiért? Azért kérdeztem, mert ők csak beszámoltak arról, hogy az országok leállították az oltást.Az az állam, amelyik megakadályozta a területén gyártott AZ vakcinák kivitelét. Nem oltunk, de nem is vihetik ki.Úgy rémlik az olasz kormány állította le az első adagot, és utána több állam is, de nem emlékszem pontosan.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?Honnan vette az EU többsége az ehhez a döntéshez szükséges infókat?
Jughead
Az EMA-tól nem, az AstraZenecatól nem, a saját adataikból nem.
Úgy is kérdezhetem: miért állította le Dánia az oltást az AZ-val? Szerinted?
Sobri Jóska
Jughead
De ez nem válasz arra, hogy milyen infók alapján tették.
Honnan tudják jobban, mint az EMA vagy a gyártó?
Az a mondás, hogy a nyugati vakcinák transzparensek.
Mit láttak meg a politikusok, amit a szakemberek nem?
Vagy ez politikai döntés volt talán?
Miért állította le szerinted az EU többsége az oltást az AZ-vel?
Sobri Jóska
Jughead
Ha a mélyére ásunk annak, hogy miért állította le az EU többsége az oltást az AZ-vel, akkor talán abból kiderülhet egy kooperatív beszélgetés formájában.
több mint 4 éve
nem volt ezekre idő, harcvban állnak csapatainkÉn amúgy azt a verziót támogattam volna, hogy oltópont, minél több. Ne a háziorvos szívjon ezzel, hanem egy csarnokba/iskolába beraknak oltópontot, aztán reggel 6-tól este 10-ig mehetnek oda az emberek. Akár fagyasztóval együtt, hogy az érzékenyebb oltásokat is oda tudják rakni. Ahogy elnézem az oltásokat igazából nem is kell, hogy orvos adja be, maximum felügyelni nem árat ha van ott 1-2.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Klaci79
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Nagyon érdekes volt, vagy két órát sétáltunk késő délelőtt a gyerekkel, felfújtuk a biciklik kerekét, mászkáltunk a házak között, a piac mellett, a benzinkútnál, meki mellett, és kb mindenkin volt maszk, egy-két félcsövest meg épp bagózót leszámítva. Meg is lepődtem. Erre délután asszony elment bringázni a gyerekkel a Dunapartra amíg melóztam, és ott meg konkrétan senkin nem volt. Pedig csak egy, másfél km-rel van arrébb.dunakeszin nekem is hasonló a tapasztalatom, a fő úton mikor sétálok a pékségbe akkor aki esetleg szembejön azon van maszk
Na ezért volt faszság anno a mindenféle kivétel, mint hogy sportolás közben nem kell, meg egészségügyi séta meg kis faszom. Csak éppen ott futkározik meg teker és közben köpködi meg fújtatja szét a szarjait.
warr_b
ha lesétálok a komphoz ott meg alig valakin
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Ebben nagyon egyetértünk!
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
Ebbe kellett volna bevonni az önkormányzatokat, magán-egészségügyet, cégeket, szociális és egyéb intézményeket, katonaságot még jobban, stb. Egy oltás pont az a művelet, amit egy szanitéc is meg tud oldani. Pont oda nem kell komoly egészségügyi személyzet. Egy nagy, 10-20 oltószobás oltóhelyre is elég 1 max 2 orvos, 1-2 nővér, akik a ritka mellékhatások jelentkezésekor kéznél vannak. A többit csinálhatnák medikák, orvos egyetemisták, szanitécek, védőnők, ésatöbbi.
A háziorvosokat meg békén kellett volna ezzel hagyni. (Sok országban csinálják egyébként így. Mondjuk a németeknél úgy tudom, hogy pont nem, ők is háziorvosokkal oltanak. Úgy látszik Viktor figyelő szeme abba az irányba nézett amikor a döntés megszületett. 😀 )

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Nagyon érdekes volt, vagy két órát sétáltunk késő délelőtt a gyerekkel, felfújtuk a biciklik kerekét, mászkáltunk a házak között, a piac mellett, a benzinkútnál, meki mellett, és kb mindenkin volt maszk, egy-két félcsövest meg épp bagózót leszámítva. Meg is lepődtem. Erre délután asszony elment bringázni a gyerekkel a Dunapartra amíg melóztam, és ott meg konkrétan senkin nem volt. Pedig csak egy, másfél km-rel van arrébb. Na ezért volt faszság anno a mindenféle kivétel, mint hogy sportolás közben nem kell, meg egészségügyi séta meg kis faszom. Csak éppen ott futkározik meg teker és közben köpködi meg fújtatja szét a szarjait.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Én amúgy azt a verziót támogattam volna, hogy oltópont, minél több. Ne a háziorvos szívjon ezzel, hanem egy csarnokba/iskolába beraknak oltópontot, aztán reggel 6-tól este 10-ig mehetnek oda az emberek. Akár fagyasztóval együtt, hogy az érzékenyebb oltásokat is oda tudják rakni. Ahogy elnézem az oltásokat igazából nem is kell, hogy orvos adja be, maximum felügyelni nem árat ha van ott 1-2.Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
MC12
több mint 4 éve
Ez AZÉRT NEM ugyanaz, mert pl. én átlag, tudatlan oltásra vágyóként feltenném azt az obligát kérdést: hol a bizonyíték? Bizony, mielőtt íték...Egy héttel később:Talán ezért?Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Miért a média hibás azért, hogy az EU többsége leállította az AZ-t a vérrögképződés miatt?
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
A média tényszerűen beszámolt erről, mert ez a dolga.
Jughead
Egyetlen agyi vérrögképződéses esetet sem tárt fel az AstraZeneca- és a Pfizer-vakcina vizsgálata
www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/26769/egyetlen-agyi-verrogkepzodeses-esetet-sem-tart-fel-az-astrazeneca-es-a-pfizer-vakcina-vizsgalata
Charlie Firpo
"Most már hivatalos, hogy van összefüggés az AstraZeneca-oltás és a vérrögök között."
www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/astrazeneca-okozhat-verrogot-megis-ajanljak/l653d87
No?
nagylaza
Ami ezügyben végképp vagy vérkép zavaró, az pedig az, hogy a többiről meg miért nem készült kamu lejárató világszenzáció?
Mondjuk ilyen alapon:
Thrombocytopenia following Pfizer and Moderna SARS‐CoV‐2 vaccination
Forrás: American Journal of Hematology
onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/ajh.26132
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 4 éve
Amúgy ha van hiba - és van - az oltásszervezésben, akkor ez az. Rengeteg eset van, hogy gyógyszert nem tudsz napokig feliratni mert nem éred el a rendelőt mivel az asszisztens/orvos folyamatosan telefonál. Ha valamit, akor az oltási behívást ki kellett volna szervezni call centereknek - vagy az államon belüli call centerekkel megoldatni. Ez ugyanis egy mechanikus folyamat. (ennek a kitalálása azért nem agysebészet és nem is olyan sok idő)Érdemes a Telex cikket elolvasni, hogy milyen jó, hogy ennyi hozzáértő ember van, aki ugye nem a clickbait médiából tájékozódik hanem megfontoltan és hozzáértően dönt.Jó a cikk egyébként, engem is érdekel, hogy ki miért utasít és fogad el egy-egy vakcinát.
telex.hu/koronavirus/2021/04/09/nepszerutlen-az-astrazeneca-a-szputnyikra-is-sokan-huzzak-a-szajukat-a-pfizert-viszont-mindenki-keri-haziorvosok-a-vakcinakrol
Csak egy kis részlet:
“Mint mondta, Astrára azonban még ennél is nehezebb összegyűjteni az embereket, „csak becsülni tudok, de 100 astrás hely betöltéséhez fel kell hívni 200-220 embert. Szputnyiknál 100 helyre körülbelül 120-150 embert. Pfizernél meg lényegében 100 hívásból összejön a 100 hely.”“
Én tényleg nagyon örülök, hogy az a 100-120 ember aki nem megy el, jobban tudja mint az orvos, hogy neki megfelel-e az astra. Tényleg, nem lesz itt baj az eü-vel a vírus után, csak ugyanezeket az embereket kell felvenni, nyilván ha a virológiához értenek akkor a sérvműtét se lesz gond.
MC12
Sajnálom amúgy az orvosokat, mert tényleg nem ezzel kellene basztatni őket.
Kellett volna egy sima Excel, mi jó és mi nem és akkor gyorsan mehetne a telefon, nem lenne elutasítás egy darab sem. Akinek meg nem jó, csak a Pfizer, az vár az életkorának megfelelően.
Mondjuk azokat a csoportokat, akiket előre vesznek, pl a MVM dolgozók, BKK, tanárok esetleg, simán lehetett volna egy Astra is, ha úgyis hamarabb kapják, mint eredetileg kapták volna....
De ez nagyon tetszik:
Jön – mondjuk – egy vasutas, és azt mondja, hogy doktor úr, ne haragudjon, de Pfizerrel oltják a stratégiai ágazatokban dolgozókat, a minisztériumi dolgozókat, a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat stb., nekem miért nem az jár? És erre nehéz mit mondani.”
Klaci79
Jó napot XY vagyok mi szervezzük az oltást, ekkor kéne menni, ide, ilyennel oltanák megy? Igen/nem. Köszönöm, visszhall.
Ehelyett nyomorult asszisztensek próbálják győzködni Józsit meg Petit, hogy ugyan legyen már kedves bejönni Péterem, na, légyszi.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Én nem tudok semmit. De te sem. És maradjunk is ennyiben, mert nyerni fogok ha folytatjuk 😊 Két okból is. Egyrészt, mert az az attitűd amit most támadsz, az pontosan ugyanaz az attitűd, amit egyébként te az életedről és lehetőségeidről saját magad vallasz. Nevezetesen, hogy a könnyű és nehéz helyzetekben sem vakon mész a világba, hanem el tudod dönteni, hogy neked mi a jó. És ezért tudsz "rendszerfüggetlenül" felszínen maradni. Az, hogy te ebben a konkrét esetben úgy döntöttél, hogy neked bármelyik jó, az attitűd szempontból mindegy. Az csak a döntés. A megelőző megközelítés ugyanaz lett volna, ha ötből három tetszik. Akármiért. Nincs rá garancia, hogy jól döntesz, arra sincs, hogy én jól fogok (egyelőre én még az esélyt se kaptam meg a döntésre, majd meglátjuk). Garancia nincs, de legjobb tudásunk szerint mérlegelünk és döntünk. Mérlegeljük a rizikókat, mérlegeljük, hogy mekkora rizikó várni, stb. És ezt összegezve döntünk.Decemberben nem gondoltam volna, hogy április elején az is a vírus-szkeptikus barom táborba lesz majd sorolva, aki öt lehetséges vakcinából kettőt vagy hármat nem preferál, de a többiért bármikor beáll azonnal a sorba.Gődényéknek is vannak érveik, Konoknak is van, meg minden egyes vírusszkeptikus baromnak, aki szerint nincs vírus, nem kell maszk, nem kell oltás, NORMÁLIS ÉLET kell, semmi más.
peterk2005
Mitől másabb az, mitől kevésbbé barom, aki okosabbnak hiszi magát az orvosoknál, akik beoltják 5 féle vakcinával, amiből szerinte csak 2-3 a jó? Aki jobban tudja, hogy a kínai, az orosz, az AZ szar, mint a szakhatóság, az orvos?
A Johnson&Johnsonnál is kialakulhat trombózis, mai cikkben olvastam.
Idővel lesz a Pfizernél is ilyen egy a millióból probléma. Akkor majd kotyvaszt magának a barom otthon valami tutit a nosaltyról leszedett covid-vakcina recept alapján?
Hatból négy szar lenne, és csak kettő jó?
És azt te jobban tudod, mint azok, akik orvosok és oltanak?
Sobri Jóska
Másrészt egy olyan tudományos témáról vitázunk, amiben nincs tudományos konszenzus. Illetve folyamatosan alakul. Hol így, hol úgy. Számomra fontos a tudományos konszenzus. Főleg olyan témában, amihez nem értek. A tudományos konszenzus adja meg azt az alapot, hogy bízzak az eredményben. Ezért is változik a véleményem napról napra. Amíg nem bízom, nem látok tudományos konszenzust - vagy annak legalább az esélyét -, addig szkeptikus vagyok. Ha elkezd esélye lenni, csökken a szkepticizmusom. A szputnyikkal kapcsolatban pl. megjártam a számegyenest ide is, oda is. Mert csak és kizárólag a tudományos visszajelzésekre fókuszálok, és ha helyettük nem azt kapok, akkor az nekem nem kell. Te viszont ebben a kérdésben úgy gondolom, hogy nem a tudományos konszenzust keresed. Hanem a politikai konszenzust próbálod nyomni. Ami egyébként szintén nincs, de a politikai jellegű vitákban ez gyakran mit se számít, az adott vélemény szereti magát konszenzusos igazságnak látni. 😊
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond