Politika

63 feliratkozó

1 órája
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 291 — The only discipline that lasts, is self discipline
Olvasom a pedofil ügyben a fejleményeket.

Várom a videót, amiben doktor miniszterelnök úr odalép Dobrev Klárához, kezet fog vele, és megnyugtatja, hogy kedves Klára, nyugodjon meg. Ha már Önök nem tudták kinyomozni a bűnösöket, akkor majd ÉN kinyomozom, és ÉN lecsukatom őket.
peterk2005 udvari bolond
Aztán ahogy elfordul, az orra alatt morogja: aztán adunk nekik kegyelmet...
StormST
Kevés dolog akaszt ki amúgy, de ez a sztori nagyon. Az a kőkemény cinizmus, ahogy évek óta lepattan minden. Ezek a bűnügyek csak a jéghegy csúcsa, az egész rendszer döglődik, nem működik, mégis kőkeményen védi a mundért. És ha ehhez hozzáveszed, hogy "gyerekvédelem" címén közben milyen agymenések történtek még: a lefóliázott könyvek a könyvesboltok polcain, a módosított alkotmány, védjük a gyereket az átműtéstől meg hasonlók. Az egészről ordít, hogy nagy ívben szartak, szarnak a gyerekekre, legyen az állami gondozott vagy a tiéd vagy az enyém. Felhasználták a témát - azaz őket - simán propaganda célokra, tudván tudva, hogy érzékeny téma, mindannyiunknak fontos, ezért megfoghatóak vagyunk rajta keresztül.

Undorító az egész.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
2 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
pedig azt igérte a drminelnökúr hogy kifizeti a béreket nem kell aggódni
Josszi
Kifizeti, úgy, hogy a kormányhivatal belekényszerítheti a hitelbe a fővárost akkor is, ha az nem akarná felvenni, zseniális...

„ha a hitelszerződés megkötését a fizetési nehézséggel küzdő önkormányzat nem kezdeményezte, de a 1. § (2) bekezdése szerinti fizetési nehézség fennáll, annak tényét Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági határozatban állapítja meg. A határozattal szemben azonnali jogvédelem iránti kérelemnek nincs helye”
StormST
szóval ha Sára főispán úr úgy dönt akkor dob egy szevasztok itt egy dope hitelt mondjuk 40milliárdról napi 20%os kamatra pl,? tehát o dont hogy mennyit és hol és milyen kondiciókkal vagy.. ?
Josszi
Majd a kormány:

"Az ügylet és az állami kezesség részleteiről – ideértve
a futamidőt, kamatot és a fedezetet is – a Kormány egyedi határozatban dönt."

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
2 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
pedig azt igérte a drminelnökúr hogy kifizeti a béreket nem kell aggódni
Josszi
Kifizeti, úgy, hogy a kormányhivatal belekényszerítheti a hitelbe a fővárost akkor is, ha az nem akarná felvenni, zseniális...

„ha a hitelszerződés megkötését a fizetési nehézséggel küzdő önkormányzat nem kezdeményezte, de a 1. § (2) bekezdése szerinti fizetési nehézség fennáll, annak tényét Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági határozatban állapítja meg. A határozattal szemben azonnali jogvédelem iránti kérelemnek nincs helye”
StormST
szóval ha Sára főispán úr úgy dönt akkor dob egy szevasztok itt egy dope hitelt mondjuk 40milliárdról napi 20%os kamatra pl,? tehát o dont hogy mennyit és hol és milyen kondiciókkal vagy.. ?

a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
2 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
Azerbajdzsánnak simán van pénz. Lenne Budapestre is, ez országosan azért nem tétel.
Inkább csakazértsem van. Szopassunk, hátha a tisza frakció belegyalogol valami hülyeségbe. Szerintem most ők az elsődleges célpont, nem is maga Karácsony.
peterk2005 udvari bolond
bármi ahol összelehet ugrasztani az "ellenzéket" aztán lehet mutogatni hogy káosz van ahol ezek vezetnek + a főként vidéki idősebb fidesz szavazók meg utálják a bűnős várost, mondjuk idehaza is alap ez az urbánus népi ellentét

a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
2 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund
Olvasom a pedofil ügyben a fejleményeket.

Várom a videót, amiben doktor miniszterelnök úr odalép Dobrev Klárához, kezet fog vele, és megnyugtatja, hogy kedves Klára, nyugodjon meg. Ha már Önök nem tudták kinyomozni a bűnösöket, akkor majd ÉN kinyomozom, és ÉN lecsukatom őket.
peterk2005 udvari bolond
Aztán ahogy elfordul, az orra alatt morogja: aztán adunk nekik kegyelmet...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
2 órája
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 291 — The only discipline that lasts, is self discipline
Olvasom a pedofil ügyben a fejleményeket.

Várom a videót, amiben doktor miniszterelnök úr odalép Dobrev Klárához, kezet fog vele, és megnyugtatja, hogy kedves Klára, nyugodjon meg. Ha már Önök nem tudták kinyomozni a bűnösöket, akkor majd ÉN kinyomozom, és ÉN lecsukatom őket.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
2 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
pedig azt igérte a drminelnökúr hogy kifizeti a béreket nem kell aggódni
Josszi
Kifizeti, úgy, hogy a kormányhivatal belekényszerítheti a hitelbe a fővárost akkor is, ha az nem akarná felvenni, zseniális...

„ha a hitelszerződés megkötését a fizetési nehézséggel küzdő önkormányzat nem kezdeményezte, de a 1. § (2) bekezdése szerinti fizetési nehézség fennáll, annak tényét Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági határozatban állapítja meg. A határozattal szemben azonnali jogvédelem iránti kérelemnek nincs helye”

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
2 órája
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 291 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
Azerbajdzsánnak simán van pénz. Lenne Budapestre is, ez országosan azért nem tétel.
Inkább csakazértsem van. Szopassunk, hátha a tisza frakció belegyalogol valami hülyeségbe. Szerintem most ők az elsődleges célpont, nem is maga Karácsony.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...
StormST
pedig azt igérte a drminelnökúr hogy kifizeti a béreket nem kell aggódni

a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
3 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund
Ennyire üres a kassza most már tényleg, hogy Budapestnek nem pénzt adna a kormány, hanem az MFB-től vetetne fel hitelt a várossal? Azért ez már szopatásnak is elég szánalmas, nem tudom ezt kinek akarnák úgy eladni, hogy ebben ők a jó fejek...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
8 órája
rva 4 502 — Me for President!
A Bokros-csomag feldícsérése megegyezik a Bajnai-miniszterelnökség feldícsérésével.
MC12
akkor szerinted a Bokros csomag (vagy annak megvalósult részei) rossz dolog volt? valódi kérdés.
rva
Bizonyos részei az állam fizetésképtelenségének elkerülése miatt egyszerűen szükséges volt, de ennek semmi köze Bokroshoz, ő a nevére vette. Az egyszeri nagy, majd csúszó-leértékelést Géza is bejelenthette volna a takarító főosztályról, mivel akkor már meg KELLETT csinálni. Nem volt egy nagy vita, érvek ellenérvek, és végül egy óriási szavazásban éppenhogy de ez a megoldás nyert. Ez volt az egyetlen megoldás vagy a fizetésképtelenség. Ráaádsul a forint-leértékelés meg az állam szociális kiadásainak fűnyíró-szerű levágása a legprimitívebb - és leghatásosabb - megoldások közé tartoznak (látjuk ezt ugye 15 éve khm...), ezt egy egyetemről kikeveredett közgazdász is be tudta volna mondani.

A Bokros-csomag nem nyúlt se az egészségügy, se az oktatás, se a nyugdíjak strukturális problémáihoz, amihez meg e területek mentén igen, azt meg bár ne tette volna. Ez egy tőről metszett, tankönyvi neolib megszorítócsomag volt, ahogy azt az IMF meg a Világbank szereti. Nem oldott meg semmit, de az állam pénzhez jutott, miközben rajta kívül mindenkinek szarabb lett. Mondjuk onnan nézve ez siker ugye.

Alapvetően a bajom évtizedes viszonylatban másrészt az a pozitív hype, amit teljesn érdemtelenül kap meg Bokros meg a csomagja is. "Tanítják külföldön" " A világbank is elismeri" "Ezek még okos közgazdászok voltak" ezek egyszerűen vagy nem igazak, vagy úgy, ahogy szokott ez lenni: Magyarországon világhírű. Volt szerencsém nem egy nem két nemzetközi konferencián beszélgetni más országbeli közgazdászokkal, nem is hallottak róla. De amúgy, tök őszintén, komoly arccal lehet az állítani, hogy Londonban meg a Georgetown-on egy semennyire nem fontos, jelentéktelen közép-kelet európai 10 milliós ország megszorítócsomagja a hűha, amikor ezek az országok már áteltek legalább 50, nagyságrenddel nagyobb összeomlást, megszorítást stb 😀 El is képzelem, ahogy a London School of Economy-ba üldögél Sir Worchester és mondja, hogy "bassza meg, 200 éve van nálunk ez a kapitalizmus nevű dolog, néhányszor már össze is omlott, de ez a Bokros-csomag, hogy ez nekünk nem jutott eszünk". Na, azért na.

Ha egy gyógyszer szar ízű, ráadásul egy csomó szar mellékhatása van, de kell, hogy ne halj meg, akkor vedd be, nyeld le, gyógyulj meg. De utána semmi szükség rá, hogy becsomagold aranypapírba, és járkálj, hogy "nagyon finom gyógyszer volt, csodálatos, spirituális élmény, pár apró, jelentéktelen mellékhatással, nade életben maradtam és még jó is volt". Ezt Bokros az önigazolási kényszere miatt csinálja a mai napig, ha nem ezt tenné, el kellene ismernie, hogy a csomagja milliókat tett szegényebbé, tette szarabb hellyé az országot. És valamiért egy csomó ember úgy gondolja, hogy neki is igazolnia kell ezt a narratívát. Hogy ők miért csiálják, ez már egy izgalmasabb kérdés.

Bokros rage off 😀
MC12
köszi a választ, de a kérdésemre alapból nem felelt 😊 ez olyan politikusi válasz volt
amit kiolvasok, aztán javíts ki, ha félre értem: a csomag nem volt rossz, csak 1) lehetett volna jobb 2) téged az zavar, hogy mivel inkább "átlagos" volt meg főleg "muszáj" ezért nem tetszik a pozitív máz, amivel egyesek bekenik.

én ezzel tudok menni, mert vonalakban egyébként egyet értünk.
9 órája
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 397 — Saturday Night Lights
 telex.hu/belfold/2025/12/05/orban-viktor-miniszterelnoki-beszelgetes-kossuth-radio

Ja, ha alá van írva, akkor nincs több kérdésem, tuti igazi...

"Bíró úr, kérem, én azt a házat 0 Ft-ért vettem meg, ott van rajta az aláírás, Orbán Viktor megmondta, hogy akkor valódi"
StormST
meghallgattam, szerintem ezek Ai-al készülnek, vagy ennyire lent van már a tábor IQ-ja
Josszi
"Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve. Én a nagyon kevés kivételek közé tartozom."
Ezeket hasznos elraktározni jövő áprilisig.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
10 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
 telex.hu/belfold/2025/12/05/orban-viktor-miniszterelnoki-beszelgetes-kossuth-radio

Ja, ha alá van írva, akkor nincs több kérdésem, tuti igazi...

"Bíró úr, kérem, én azt a házat 0 Ft-ért vettem meg, ott van rajta az aláírás, Orbán Viktor megmondta, hogy akkor valódi"
StormST
meghallgattam, szerintem ezek Ai-al készülnek, vagy ennyire lent van már a tábor IQ-ja

Szerkesztette: Josszi

a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
10 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
 24.hu/kulfold/2025/12/04/40-milliard-magyar-kormany-hungary-helps-azerbajdzsan-falu/

Jól megy kicsiny hazánknak.
cartman023
Ha ezt nem lovagolja meg MP akkor f@sz.
vpi
nem is értem ezekkel mi a cél? ezek aprópénzek a komoly haszonszerző lekenyeretésekhez képest amik a világban mozognak, a helyi épitési vállalkozókat megkenik vele de mit nyernek vele? terelni jó másról a témát? vagy mi?
Josszi
20 milliárd jön vissza ami mehet a kampányba
Janek
inkább tűnik ilyen szarjunk a ventilllátorba move-nak 😀 de persze megy majd ide oda pénz, csak nem ééértem

a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
12 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund
 telex.hu/belfold/2025/12/05/orban-viktor-miniszterelnoki-beszelgetes-kossuth-radio

Ja, ha alá van írva, akkor nincs több kérdésem, tuti igazi...

"Bíró úr, kérem, én azt a házat 0 Ft-ért vettem meg, ott van rajta az aláírás, Orbán Viktor megmondta, hogy akkor valódi"

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
12 órája
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 617 — Apu ökölbeszorított keze
 24.hu/kulfold/2025/12/04/40-milliard-magyar-kormany-hungary-helps-azerbajdzsan-falu/

Jól megy kicsiny hazánknak.
cartman023
Ha ezt nem lovagolja meg MP akkor f@sz.
vpi
nem is értem ezekkel mi a cél? ezek aprópénzek a komoly haszonszerző lekenyeretésekhez képest amik a világban mozognak, a helyi épitési vállalkozókat megkenik vele de mit nyernek vele? terelni jó másról a témát? vagy mi?
Josszi
20 milliárd jön vissza ami mehet a kampányba

12 órája
thebeke Pittsburgh Steelers 536 — Steelers fan
 24.hu/kulfold/2025/12/04/40-milliard-magyar-kormany-hungary-helps-azerbajdzsan-falu/

Jól megy kicsiny hazánknak.
cartman023
Ha ezt nem lovagolja meg MP akkor f@sz.
vpi
nem is értem ezekkel mi a cél? ezek aprópénzek a komoly haszonszerző lekenyeretésekhez képest amik a világban mozognak, a helyi épitési vállalkozókat megkenik vele de mit nyernek vele? terelni jó másról a témát? vagy mi?
Josszi
valaki visszakap zsebbe 20%ot... a ner húzásai mögött sosem kell nagyobb dolgot sejteni
16 órája
ender1112 Kansas City Chiefs 2 599 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
A logikát nem vitatom abban amit írsz.
De tudod, hogy mindez nekem hogy áll össze? Mondom egy hasonlattal. Ha börtönbe kerülsz, akkor te tisztában vagy vele, hogy ott hiába visítasz, csicska lesz belőled, ezért inkább jóelőre behajolsz és széthúzod a farpofáidat mielőtt belépnél a körzetbe. Namost, én meg az a fajta vagyok, hogy nekem ez már túl sok a pragmatizmusból. Én inkább ellenállok, aztán ha vérzik a seggem, akkor visítok, mert akkor legalább le tudok feküdni úgy, hogy elhiszem, hogy holnap talán én győzök majd. Ha meg a te tanácsodat követném, akkor le se feküdnék, hanem egyből felkötném magam. 😊
peterk2005 udvari bolond
Szerintem ez rossz hasonlat. Pontosítom, javítom:
Nem leszel seggbebaszva, csak adsz heti egy karton cigit a górénak, amiért cserébe, ha nem kavarod a szart, szépen eltelik az időd, békénhagynak. Nem basznak seggbe, mert akkor bukják a cigit, és amúgyis van arra más.
Seggbe azt basszák, aki nem tud fizetni, fel meg az köti magát, aki nem akar.
De az, aki felfogja miként működik az a világ ahol élni fog a kövezkező években, az nem fogja azt mondani, hogy a góre az én cigimet szívja. Mert az már az ő cigije, cserébe meg a seggemet csak én használom. Így jön ki a matek.
Ha valamit elsőre nem értek, akkor egy rossz példával se fogom jobban megérteni. Te se. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
gyönyörű hasonlat xd a realitások mentén azért annyit hozzátennék: a góré bármikor bemondhatja, hogy elfogyott a cigi, holnapra kéne még 3 karton és, hogy elég motivált legyél még seggbe is raknak. először csak egy cingár emberével, hogy érezd a törődést, aztán, ha nem tudod összevakarni a cigiket, akkor körbeadnak az egész emeleten és még lábat is csókolhatsz. aztán lehet nekik megmagyarázni, hogy de ez nem reális és nekik nem jó, ha a valagadat használják valutának a kiszámítható 1 karton cigi helyett, az nem fog érdekelni senkit. mert egyszer már becsicskultál nekik az eredeti deallel és amíg nem állsz fel nekik addig ez a helyzet nem is fog megváltozni. az pedig úgy kezdődik, hogy belátod, ez a seggrojtosítás nem mehet így tovább.
egyébként szerintem van különbség a valóság leírása között, abban igazad van, de abban viszont nincs és egy teoretikus beszélgetésben talán ennek is van szerepe, nem csak a rögvalóság sulykolásának, hogy a polgári társadalom felé sem így jutottak el "szerencsésebb történelmi fejlődésű" (rühellem ezt a kifejezést, mert úgy csinál, mintha ez vmi kizárólagosan vakszerencsére utalható eseménysorozat lenne) országok társadalmai, hogy mindenféle adott realitásnak mondott körülménybe csak olyan birkamódon beletörődtek volna.
fake.id
Egy filmben lehet úgy, ahogy írtad, de a valóságban nekem egyetlen ismerősömet se baszták seggbe, aki sitten volt, és nem mind Dwayne Johnsonba oltott Bautista.
Egy egyszerű hasonlatot pontosítottam egyszerűen.

És igen, vannak pl. dokumentáltan az USA-ban olyan agyhalottak, akik nem hajlandóak adót fizetni, és kivonulnak a vadonba, meg szervezkednek egy terrorszervezet szintjén, de nem gondolom, hogy akár te, akár itt barki ilyen lenne, vagy azt, hogy ez egy fenntartható, életképes modell lenne.

De írd le, szívesen elolvasom, hogy a gyakorlatban 2025-ben Magyarországon miként kell nem elfogadni a valóságot, hogy kell nembirkaként lázadni, mit kell tenni ahhoz, hogy amikor a "mi adónk"ról beszélsz, akkor ezt nem fotellázadó (birkaként) teszed, hanem tudsz emögé valami valid, működőképes cselekvést is párosítani.
Apu figyelmesen olvasó szeme vagyok.
Őszentsége Sobri Jóska
Igen, a börtönök arról híresek, hogy tele vannak higgadt üzletemberekkel 😀
17 órája
ender1112 Kansas City Chiefs 2 599 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 24.hu/kulfold/2025/12/04/40-milliard-magyar-kormany-hungary-helps-azerbajdzsan-falu/

Jól megy kicsiny hazánknak.
cartman023
Ha ezt nem lovagolja meg MP akkor f@sz.
vpi
nem is értem ezekkel mi a cél? ezek aprópénzek a komoly haszonszerző lekenyeretésekhez képest amik a világban mozognak, a helyi épitési vállalkozókat megkenik vele de mit nyernek vele? terelni jó másról a témát? vagy mi?
Josszi
Most éppen így lopják el a pénzt.
20 órája
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 34 985 — #NoStress
A logikát nem vitatom abban amit írsz.
De tudod, hogy mindez nekem hogy áll össze? Mondom egy hasonlattal. Ha börtönbe kerülsz, akkor te tisztában vagy vele, hogy ott hiába visítasz, csicska lesz belőled, ezért inkább jóelőre behajolsz és széthúzod a farpofáidat mielőtt belépnél a körzetbe. Namost, én meg az a fajta vagyok, hogy nekem ez már túl sok a pragmatizmusból. Én inkább ellenállok, aztán ha vérzik a seggem, akkor visítok, mert akkor legalább le tudok feküdni úgy, hogy elhiszem, hogy holnap talán én győzök majd. Ha meg a te tanácsodat követném, akkor le se feküdnék, hanem egyből felkötném magam. 😊
peterk2005 udvari bolond
Szerintem ez rossz hasonlat. Pontosítom, javítom:
Nem leszel seggbebaszva, csak adsz heti egy karton cigit a górénak, amiért cserébe, ha nem kavarod a szart, szépen eltelik az időd, békénhagynak. Nem basznak seggbe, mert akkor bukják a cigit, és amúgyis van arra más.
Seggbe azt basszák, aki nem tud fizetni, fel meg az köti magát, aki nem akar.
De az, aki felfogja miként működik az a világ ahol élni fog a kövezkező években, az nem fogja azt mondani, hogy a góre az én cigimet szívja. Mert az már az ő cigije, cserébe meg a seggemet csak én használom. Így jön ki a matek.
Ha valamit elsőre nem értek, akkor egy rossz példával se fogom jobban megérteni. Te se. 😉
Őszentsége Sobri Jóska
OK. Végülis a vállalkozásomat ilyen attitűddel csinálom. (Értsd: kib@szott becsületesen befizetek minden adómat, hogy a NAV ha megszakad se találjon rajtam fogást.)

De sosem sikerült meggyőznöm magamat, hogy ez az attitűd tényleg okos/baszásbiztos. Nyilván ez már rendszer függő, de abban a rendszerben amiben most élünk, én látok arra esélyt, hogy hiába a karton cigi, egyszer csak valaki rám kíván és akkor baszhatom, hiába fizettem a "védelmi pénzt" (adót). Egyezzünk ki döntetlenben. Elfogadom, hogy az én hasonlatom túl fehér volt, ha elfogadod, hogy a tiéd meg túl fekete.
peterk2005 udvari bolond
Ok. Mivel már másrol beszélsz. Elfogadom, hogy nincs százszázalékosan baszásbiztos attitűd, pláne a NER-ben, de mindenképp ez a leginkább okos attitűd.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
20 órája
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 240
A Bokros-csomag feldícsérése megegyezik a Bajnai-miniszterelnökség feldícsérésével.
MC12
akkor szerinted a Bokros csomag (vagy annak megvalósult részei) rossz dolog volt? valódi kérdés.
rva
Bizonyos részei az állam fizetésképtelenségének elkerülése miatt egyszerűen szükséges volt, de ennek semmi köze Bokroshoz, ő a nevére vette. Az egyszeri nagy, majd csúszó-leértékelést Géza is bejelenthette volna a takarító főosztályról, mivel akkor már meg KELLETT csinálni. Nem volt egy nagy vita, érvek ellenérvek, és végül egy óriási szavazásban éppenhogy de ez a megoldás nyert. Ez volt az egyetlen megoldás vagy a fizetésképtelenség. Ráaádsul a forint-leértékelés meg az állam szociális kiadásainak fűnyíró-szerű levágása a legprimitívebb - és leghatásosabb - megoldások közé tartoznak (látjuk ezt ugye 15 éve khm...), ezt egy egyetemről kikeveredett közgazdász is be tudta volna mondani.

A Bokros-csomag nem nyúlt se az egészségügy, se az oktatás, se a nyugdíjak strukturális problémáihoz, amihez meg e területek mentén igen, azt meg bár ne tette volna. Ez egy tőről metszett, tankönyvi neolib megszorítócsomag volt, ahogy azt az IMF meg a Világbank szereti. Nem oldott meg semmit, de az állam pénzhez jutott, miközben rajta kívül mindenkinek szarabb lett. Mondjuk onnan nézve ez siker ugye.

Alapvetően a bajom évtizedes viszonylatban másrészt az a pozitív hype, amit teljesn érdemtelenül kap meg Bokros meg a csomagja is. "Tanítják külföldön" " A világbank is elismeri" "Ezek még okos közgazdászok voltak" ezek egyszerűen vagy nem igazak, vagy úgy, ahogy szokott ez lenni: Magyarországon világhírű. Volt szerencsém nem egy nem két nemzetközi konferencián beszélgetni más országbeli közgazdászokkal, nem is hallottak róla. De amúgy, tök őszintén, komoly arccal lehet az állítani, hogy Londonban meg a Georgetown-on egy semennyire nem fontos, jelentéktelen közép-kelet európai 10 milliós ország megszorítócsomagja a hűha, amikor ezek az országok már áteltek legalább 50, nagyságrenddel nagyobb összeomlást, megszorítást stb 😀 El is képzelem, ahogy a London School of Economy-ba üldögél Sir Worchester és mondja, hogy "bassza meg, 200 éve van nálunk ez a kapitalizmus nevű dolog, néhányszor már össze is omlott, de ez a Bokros-csomag, hogy ez nekünk nem jutott eszünk". Na, azért na.

Ha egy gyógyszer szar ízű, ráadásul egy csomó szar mellékhatása van, de kell, hogy ne halj meg, akkor vedd be, nyeld le, gyógyulj meg. De utána semmi szükség rá, hogy becsomagold aranypapírba, és járkálj, hogy "nagyon finom gyógyszer volt, csodálatos, spirituális élmény, pár apró, jelentéktelen mellékhatással, nade életben maradtam és még jó is volt". Ezt Bokros az önigazolási kényszere miatt csinálja a mai napig, ha nem ezt tenné, el kellene ismernie, hogy a csomagja milliókat tett szegényebbé, tette szarabb hellyé az országot. És valamiért egy csomó ember úgy gondolja, hogy neki is igazolnia kell ezt a narratívát. Hogy ők miért csiálják, ez már egy izgalmasabb kérdés.

Bokros rage off 😀
MC12
Az a baj ezzel a narratívával, hogy full úgy tesz, mintha ’95-ben csak úgy passzióból találtak volna ki egy kis „megszorítást”, aztán Bokros ráírta a nevét. Valójában a folyó fizetési mérleg hiánya 10% körül volt, a külső adósság az egekben, a devizatartalék pár hónapnyi importra volt elég – ez kb. az államcsőd előszobája. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy kell-e lépni, hanem az, hogy hogyan, milyen szerkezetben, milyen áron.
vpi
Meddig menjünk vissza, hogy honnan indult a szar? Az MDF kormány balfaszságai? A rendszerváltás gazdasági katasztrófája? A 70-es évek vége - 80-as évek vége közötti fiskális alkoholizmus, ahol nyakra főre vette fel az MNB a külföldi hiteleket, csak hogy 3,60 maradjon a kenyér? Btw. Kik voltak azok a “reform közgazdászok” akik végigasszisztálták, működtették ebben az időszakban a pénzügyminisztériumban, az MNB-ben meg a háttérintézményekben ezt az elbasztott gazdasági modellt az ezer éves szoci mamelukok mögött? Nézzük csak: Bokros, Surányi, Lengyel László, Békesi, Medgyessy, Csillag István stb. Érted, kvázi szét adósították az országot, a rendszerváltáskor átültek bankokba, cégekbe, MNB-be, majd amikor részben ennek köszönhetően megbukott az MDF kormány, visszajönnek, mert ők értenek hozzá. Ez annyira cinikus, geci, irónikus és abszurd, hogy szinte már tetszik.

Dehát mehetünk meg hátrébb, az új gazdasági mechanizmus kicsinálása, hajaj, legyen inkább olcsó minden, bárhogy akárhogy, csak ne legyen 56. Azelőtt Rákosi meg a szovjet típusú gazdasági “csoda”, azelőtt Horthy meg a 300 évvel lemaradt arisztokrata elit balfaszságai, aztán Trianon. Mindig lehet hátrébb menni a magyar gazdaságtörténetben, hogy miért nem az a valaki, valami a hibás, hanem már előtte elbaszta valaki, mit is lehetett volna tenni.

Hogy a makrogazdasági mutatók javultak, hát, ha az se javult volna ennek hatására, az azért szép lett volna, de önmagában a GDP növekedés, meg a csökkenő folyó fizetési mérleg hiány nem sokat mond. Milyen áron történt ez meg?

Úgy tudnám szemléltetni a dolgot, hogy adott egy egyébént nagyon-nagyon beteg ember, akinek most éppen magas láza van, ami azonnali beavatkozást igényel, jön a sürgősségi orvos, ránéz a kórlapra, megvakarja a fejét, aztán ad neki lázcsillapítót, meg fájdalomcsillapítót a végén meg egy kis kedélyjavítót, aztán mehet amerre lát. A láz lemegy, a fájdalom elmúlik, és még boldog is a páciens. Hogy egyébént ugyanolyan beteg mint előtte? Hát azzal nem törődik senki, de utána évtizedekig lehet hallgatni, hogy a sürgősségi orvos, na az milyen fasza doki volt.
MC12
oké a reformközgaszdászok kurva anyját , de a döntési jogkör akkor sem a PM-államtitkárnál vagy az MNB-osztályvezetőnél volt, hanem a pártvezetésnél.
szerintem nem kellett volna felvenni a 1686-os PR szagú Buda visszafoglalási projektre azt a kölcsönt a Pápától.. ott basztunk el mindent
Josszi
1. Ez ilyen “parancsra tettem” érvelés. Ki mondta, hogy ott kell ülniük és asszisztálniuk kell ehhez? Senki. Saját akaratukból ültek ott. Ráadásul pontosan tudták, hogy mi történik és az, amit csinálnak, mit fog okozni.

2. II. Lajos és a Fuggerek….ott ment el.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”

21 órája
StormST Denver Broncos 12 310 — SB 50 Champion @ Grund

Őszentsége Sobri Jóska
Mint mondtam, az ilyen emberek miatt fogják megválasztani a fideszt újra, mert amit te írsz, az kurva hosszan rózskötegbe kötve totál ugyanaz, vagyis ami van, az rendben van, nem a fidesz a hibás, a rendszer szar, mert #randomfennköltbullshit, szóval nem hibás senki, maradjanak nyugodtan…
StormST
Én nem szavazok a Fideszre, nem befolyásolok senkit, ergo nem látom, hogy az "ilyen emberek miatt" mitől választanák meg a Fideszt? Ha csak sok ilyenember szavazna, mint én, akkor 100% Tisza lenne.
Nem lehet az, hogy a világ árnyaltabban vagy összetettebben működik, mint ahogy utalsz rá?
Nem azt írom, hogy ami van az rendben van, hanem azt, hogy mi van.
Értéksemlegesen, mert az érzelemvezérelt gondolatok egyénileg helyénvalóak, de társadalmi kommunikációban nem visznek előrébb, ezért nem a saját érzéseimet, erkölcsi/etikai viszonyulásaimat mondom, hanem az egzakt tényeket (legalábbis amiket én annak tudok), és a számomra logikus prognózisokat (amik pont annyit érnek mint bárki más tippelése).
A fennköltség igencsak távol áll tőlem, de ami szerintem fundamentális tevedés azt megemlítem.

Egyébként az egész hsz.-em nem igazán arról szólt, amit úgy értettél (félre), hogy "nem hibás senki, maradjanak nyugodtan", mondhátni tök másról, igyekeztem kissé más kontextusra rávilágítani - sajnálom, ezek szerint nem sikerült.
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem a világot pont te próbálod árnyalatok nélkül ábrázolni...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
21 órája
Josszi San Francisco 49ers Nevada Wolf Pack 3 842
 24.hu/kulfold/2025/12/04/40-milliard-magyar-kormany-hungary-helps-azerbajdzsan-falu/

Jól megy kicsiny hazánknak.
cartman023
Ha ezt nem lovagolja meg MP akkor f@sz.
vpi
gondolom kivár nehogy úgy járjon mint a szír géppel, jut eszembe a baltásgyilkos mikor lesz Felcsúti díszpolgár? vagy mi lesz a a következő nagy move