Politika

64 feliratkozó

több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 075 — beers & Packers
A rendőrség engedélyezett egy melegjogi tüntetést a Belvárosban, ezek után mire hivatkozva tilthatják be a közterületi Pride-ot?
Dzsokijuing
A rendőrség először megtiltotta. A demonstrációt szervező szervezetek bírósághoz fordultak, a Kúria pedig felülbírálta a rendőrségi döntést. Ennek alapján valóban nincs jogalapja a Budapest Pride megtiltásának sem, de az Orbán-rezsimben minden elképzelhető.
Tarlós alatt is mindig betiltották pár napig közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva, majd engedélyezték.
Kampman
Tarlós idején nem volt olyan törvény, ami a gyermekvédelemre hivatkozva a homoszexualitás puszta megjelenítését is tiltja (akármit jelentsen ez), és a résztvevőket sem fenyegették azzal, hogy arcfelismerő rendszert használva komoly pénzbüntetésre számíthatnak. A legutóbbi kormányinfón Gulyás arról beszélt, hogy persze, meg lehet tartani a felvonulást - csak nem közterületen.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
OV amúgy 2006-ban visszalépett a második fordulóban... igaz az még más világ volt...
NB2
Nem lépett vissza, csak felvetette. Bod Péter Ákos lehetett volna jelölt, ha az MDF is visszalép nekik, vagy valami ilyesmi
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
A rendőrség engedélyezett egy melegjogi tüntetést a Belvárosban, ezek után mire hivatkozva tilthatják be a közterületi Pride-ot?
Dzsokijuing
Nem fogják a Pride-ot se, ez csak púder.
Tarlós alatt is mindig betiltották pár napig közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva, majd engedélyezték. Így az ellenzők is boldogok (mert ők is annak örülnek igazán, ha megtartják és meg lehet botránkozni) meg a felvonulók is.
Kampman
Szóval Orbán (stílszerűen) segget csinál a szájából.
Dzsokijuing
Politikus.
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 29 611 — nabege2@yahoo.com
OV amúgy 2006-ban visszalépett a második fordulóban... igaz az még más világ volt...
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 278 — Saturday Night Lights
A rendőrség engedélyezett egy melegjogi tüntetést a Belvárosban, ezek után mire hivatkozva tilthatják be a közterületi Pride-ot?
Dzsokijuing
Nem fogják a Pride-ot se, ez csak púder.
Tarlós alatt is mindig betiltották pár napig közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva, majd engedélyezték. Így az ellenzők is boldogok (mert ők is annak örülnek igazán, ha megtartják és meg lehet botránkozni) meg a felvonulók is.
Kampman
Szóval Orbán (stílszerűen) segget csinál a szájából.

Szerkesztette: Dzsokijuing

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)

Beki New York Jets 3 023
Azt hogy a dagadt geci félre álljon, csak abban az egy esetben tudom elképzelni, ha vologyától kifejezetten ezt az utasítást kapja. Kb ahogy ő is “átadta” a hatalmat ugye medve úrnak annó.

Bár azt nem látom, ez miért lenne jó putykónak, ha egyszer kikerül székből OV, semmi nem garantálja hogy valaha visszakerül.
Cowboykarcsi90
Reméljük soha nem kerül vissza (de ha lefordulna a székről végleg, az lenne a legjobb mindenkinek).

max ha Fidesz gyűlésen partvonalra nem állítják
Beki
először és utoljára 95ben mert ellene bárki elindulni elnökjelöltként. szépen háttérbe is vonták utána wachslert és soha többet még parlamenti képviselő sem lehetett
fake.id
Igen, ez a Fityesz jelenleg egy emberes: ha a dagadék bármilyen formában kikerül a képből, ott vége a dalnak. Most h ez megfélemlítés alapon megy-e ott vagy sem, mindegy is: Orbán után ez a Fidesz egy kártyavár szinten fog összeomlani.
több mint 1 éve
fake.id 2 095 — sixseveeeeeen
max ha Fidesz gyűlésen partvonalra nem állítják
Beki
először és utoljára 95ben mert ellene bárki elindulni elnökjelöltként. szépen háttérbe is vonták utána wachslert és soha többet még parlamenti képviselő sem lehetett

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Azt hogy a dagadt geci félre álljon, csak abban az egy esetben tudom elképzelni, ha vologyától kifejezetten ezt az utasítást kapja. Kb ahogy ő is “átadta” a hatalmat ugye medve úrnak annó.

Bár azt nem látom, ez miért lenne jó putykónak, ha egyszer kikerül székből OV, semmi nem garantálja hogy valaha visszakerül.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 1 éve
Beki New York Jets 3 023
 telex.hu/belfold/2025/06/01/vsquare-honapok-ota-valos-veszforgatokonyv-a-fideszben-hogy-orban-helyett-mas-legyen-a-miniszterelnok-jelolt
warr_b
"Mivel a Fidesz híres arról, hogy minden döntését nagyon alapos közvélemény-kutatások eredményei alapján hozza meg"
Főleg ha saját, fizetett felméréseik alapján csinálják, akkor hajrá... 😀 másrészről a dagadtnál sztem annyira elmentek már otthonról h nincs az az isten h belemenjen h más jelölttel menjenek neki a választásoknak, max ha Fidesz gyűlésen partvonalra nem állítják, de ott is annyira homály uralkodik, még ha reálisak is azok a felmérések h a Tisza vezet +5%-al, akkor sem változtatnának semmit. No meg lássuk be, Lázárral semmi esélyük nem lenne semmire.
több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 30 862 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 telex.hu/belfold/2025/06/01/vsquare-honapok-ota-valos-veszforgatokonyv-a-fideszben-hogy-orban-helyett-mas-legyen-a-miniszterelnok-jelolt

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 958 — #NoStress
1. Lekapcsolják (előzetesbe rakják) Ruszin-Szendi Romuluszt?
2. Engedik elindulni Magyar Pétert?
3. Engedik elindulni a Tisza Pártot?
4. Módosítanak még a választási szabályokon?
5. Módosítanak a szavazatszámlálási szabályokon?
6. Ha úgy alakul az eredmény, a Fidesz átadja a hatalmat?
nagylaza, főpohárnok
1. Irreleváns,
2. Irreleváns,
3. Irreleváns,
4. Irreleváns,
5. Irreleváns,
mert már az elég sokatmondó, hogy ezek a kérdések felmerülnek, és főként mert
6. Nem.
Én se adnám át Orbán helyében ha módomban áll jogszerűen megoldani, pedig én nem vagyok geci, nincs a zsebemben a fél ország, a másik fele meg a pénztárcámban, nem fenyeget számonkérés, nem vagyok hatalomfüggő, nincs semmi veszítenivalóm, nem fognak Oroszországból, stb., stb.
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor mi lesz?
nagylaza, főpohárnok
Marad az Orbán rezsim.
Hogy technikailag miként, arra sok forgatókönyvverzió lehet, amiből majd az egyik megvalósul, ami ott és akkor a legpraktikusabb.
Őszentsége Sobri Jóska
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
Kampman megválaszolta: természetesen. Vagy ha nem, hát nem. Egy autoriter rezsim, ahol visszamenőleges hatályú törvényalkotás történik, tök mindegy milyen nemzetközi konglomerátumnak a tagja.
És mi a te prognózisod?
Orbán szépen átadja a hatalmat, tudomásul veszi a népakaratot, amit persze engedett kifejeződni?
Te ezt így látod magad előtt?

több mint 1 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 020
 www.youtube.com/watch?v=VWouZh3Dql0
NB2
Jajj, de hiányzik nekik a TEK és a rendőrségi kíséret. Anélkül a pornép csak úgy bármit kérdezgethet.
több mint 1 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 891
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
Kampman
Tényleg kellunk? Erről annyira nem vagyok meggyőződve
Negritis, a vajda
Persze.
Olcsó munkaerő vagyunk és felvevőpiac. Ezért kellettünk és hogy ne az oroszok befolyási övezetébe tartozzunk.

Ezért nem fognak minket soha kidobni.
Kampman
De ha kisgömböc veszélyben érzi a hatalmát simán kilép és Putyin védelmét kérve megalakul tudja a faszom mi
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
akkor kisgömböc megbotlik a karmelita lépcsőjén és az utódja megnyugtat mindenkit. EU nélkül lefőtt itt a kv
Kúrfürst briareos
Az a baj, hogy ha így folytatjuk, EU-val együtt is.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 29 611 — nabege2@yahoo.com
 www.youtube.com/watch?v=VWouZh3Dql0
több mint 1 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
Kampman
Tényleg kellunk? Erről annyira nem vagyok meggyőződve
Negritis, a vajda
Persze.
Olcsó munkaerő vagyunk és felvevőpiac. Ezért kellettünk és hogy ne az oroszok befolyási övezetébe tartozzunk.

Ezért nem fognak minket soha kidobni.
Kampman
De ha kisgömböc veszélyben érzi a hatalmát simán kilép és Putyin védelmét kérve megalakul tudja a faszom mi
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
akkor kisgömböc megbotlik a karmelita lépcsőjén és az utódja megnyugtat mindenkit. EU nélkül lefőtt itt a kv

több mint 1 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 744 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
Kampman
Tényleg kellunk? Erről annyira nem vagyok meggyőződve
Negritis, a vajda
Persze.
Olcsó munkaerő vagyunk és felvevőpiac. Ezért kellettünk és hogy ne az oroszok befolyási övezetébe tartozzunk.

Ezért nem fognak minket soha kidobni.
Kampman
De ha kisgömböc veszélyben érzi a hatalmát simán kilép és Putyin védelmét kérve megalakul tudja a faszom mi

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
Kampman
Tényleg kellunk? Erről annyira nem vagyok meggyőződve
Negritis, a vajda
Persze.
Olcsó munkaerő vagyunk és felvevőpiac. Ezért kellettünk és hogy ne az oroszok befolyási övezetébe tartozzunk.

Ezért nem fognak minket soha kidobni.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 833 — The Mathematician
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
Kampman
Tényleg kellunk? Erről annyira nem vagyok meggyőződve

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
nagylaza, főpohárnok
Nem lehet.
Kellünk az EU-nak, ahogy ők is nekünk.
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 075 — beers & Packers
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
Kampman
Ezek szerint abból indulsz ki, hogy rajtunk múlik. Az nem lehet, hogy kibasznak? Formálisan pillanatnyilag nem lehet (de elképzelhető, hogy előbb-utóbb megoldják), informálisan pedig már most is ez történik.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 931
És Mo. marad az EU-ban?
nagylaza, főpohárnok
persze
még a Fidesz-hívek között sincsenek többségben a huxitesek
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 075 — beers & Packers
1. Lekapcsolják (előzetesbe rakják) Ruszin-Szendi Romuluszt?
2. Engedik elindulni Magyar Pétert?
3. Engedik elindulni a Tisza Pártot?
4. Módosítanak még a választási szabályokon?
5. Módosítanak a szavazatszámlálási szabályokon?
6. Ha úgy alakul az eredmény, a Fidesz átadja a hatalmat?
nagylaza, főpohárnok
1. Irreleváns,
2. Irreleváns,
3. Irreleváns,
4. Irreleváns,
5. Irreleváns,
mert már az elég sokatmondó, hogy ezek a kérdések felmerülnek, és főként mert
6. Nem.
Én se adnám át Orbán helyében ha módomban áll jogszerűen megoldani, pedig én nem vagyok geci, nincs a zsebemben a fél ország, a másik fele meg a pénztárcámban, nem fenyeget számonkérés, nem vagyok hatalomfüggő, nincs semmi veszítenivalóm, nem fognak Oroszországból, stb., stb.
Őszentsége Sobri Jóska
Akkor mi lesz?
nagylaza, főpohárnok
Marad az Orbán rezsim.
Hogy technikailag miként, arra sok forgatókönyvverzió lehet, amiből majd az egyik megvalósul, ami ott és akkor a legpraktikusabb.
Őszentsége Sobri Jóska
És Mo. marad az EU-ban?
több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 575
Arra lennék kíváncsi, hogy van-e és ha van hol van az a pont ahol mondjuk a németek azt mondják, hogy akkor az Audi bezár?
Vagy simán csak végignézik, hogy az egyik EU-s országban elmarad a választás, mert a kormány nem akar veszteni?
zinedine5
Szerintem akár találkozhatna is velük MP, és biztosíthatná őket, hogy ha hatalomra kerül, akkor átláthatóbb, kiszámíthatóbb és demokratikusabb viszonyokat teremt, és nem fogja őket csuklóztatni.
slowmotion
Ne legyetek már naivak, a német autógyárakat csak az érdekli hogy minél olcsóbb legyen az előállítási költség. Ezt Orbán megadja nekik.
Nomac
Pontosan, a sok liberális wishful thinking közül kétségtelenül a "nagy cégek majd biztosan törődnek az emberi jogokkal meg a demokrácia állapotával és segítenek a kisembereknek az állami elnyomás ellen" a legviccesebb. Pedig tőlük aztán nyugodtan lehetne megint manchesteri kapitalizmus egy rendőrállamban, ha egyébként a CEO ugyanúgy kiveheti az osztalékát.
Kampman
Nem csak az Audi Hungária kft-ről szól ez az egész, hanem az Audi AG-ról, meg az összes többi német autógyárról. Informálisan MP így tudna "közelíteni" a német kormányhoz anélkül, hogy face 2 face találkoznának.
Mert az ugye axióma, hogy a német kormány akkor boldog, ha a német gazdaság boldog, és a német gazdaság akkor boldog, ha a német autógyártók boldogok. A német kormány nem vág Orbán alá, amíg nem cseszteti az autógyárakat, de ha MP hasonló elbánást ígér, akkor igazából kurva mindegy lesz nekik, hogy ki a góré itt.
slowmotion
Ez így igaz is, pusztán arra reflektáltam, hogy egy profitmaximalizálásban és költségminimalizálásban érdekelt multi soha még csak pisszenni se fog a politikai rendszer ellen, amíg az érdekei nem sérülnek. Nem tudom hány nyugati cég brandjét viselő, de kínai és bangladesi gyerekmunkások által előállított fogyasztási cikket fogunk még importálni, mielőtt ez leesik minden naivának.
Kampman
Persze, ez szép és jó, csak ebben benne van az is (nem röhög), hogy a nyugati cégek akár ott is hagyhatnák a bangladesi gyerekmunkásokat, akik még rosszabb körülmények közé kerülnének, hisz az ottani vezetést nem tudják leváltani.
Így marad az a két rossz közül, hogy adnak pénzt és normálisabb munkakörülményeket nekik és akár még az iskoláztatásban meg a többiben is segítik, valamiféle jövőt adva nekik.

Aztán persze lehet, hogy ez mese habbal.

Amúgy ma találkoztam Budapesten két tizenéves forma gyerekkel, akik nagy zsákban cipelték az üres dobozokat és tőlem is elkunyerálták a kezemben lévőt.
Annyira ledöbbentem rajtuk, hogy elfelejtettem nekik pénzt adni.

Na most nem tudom, hogy ennyire rossz körülmények között élnek-e vagy csak "dolgoztatva" vannak (ami szintén rossz életkörülmény).