Politika

44 feliratkozó

több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok.
clbass
Én azt se tudom mit mond az aktuális LMBTQ mozgalom.
Azt tudom, hogy senki nem tehet arról, hogy kire gerjed, kit akar megdugni, milyen a bőre színe, a származása, a magassága, a kinézete.
Mivel gerjedelmem, nacionálém és kinézetem van, és egyiket se én választottam, így mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló helyzetben van.
De azzal, aki ezen nem választott tulajdonságok alapján úgy dönt, hogy engem basztat, utál, ítélget, na azzal nem, mert az egy agyhalott pöcs.
Ennyi a lényeg röviden.

Egy mozgalmat meg lehet ítélni, ahogy bármilyen tudatos döntést, cselekvést, választást.
A BLM-et is, a Fideszt is, a Jobbikot is, a DK-t is, a Transparencyt, a Helsinki Bizottságot, a melegjogi-, nőjogi-, nemzetpolitikai szervezeteket is, még egy vallást, szektát, világnézetet is, és az LMBTQIA+ mozgalmat is.
De sajna Orbán nem csak mozgalmak ellen hozott homofób törvényt, hanem meleg és transz emberek ellen. Ez az, ami elfogadhatatlan.
Ha csak mozgalmak ellen törvénykezik, akkor majd az ellenzékiek vagy orbánellenesek elnyüsszöghetnek rajta, hogy ez most akkor diktatúra, illiberalizmus, vagy csak simán geciség és üzlet.
De mivel homoszexuális emberek ellen hat a törvény, akik ugye nem tehetnek homoszexualitásukról, így a törvényt védeni, mentegetni, mosdatni bizony netto homofóbia.
Sobri Jóska
Remélem nem gondolod komolyan, hogy nem tudod mi a jelenlegi LMBTQ direktíva! Voltaképpen azt képviseled...
Amennnyiben nem értesz 100%-ban egyet, úgy a körön kívül találod magad.
Arról sem tehet az ember, hogy más értékek szerint, más normát tart etalonnak. Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására! Mindezt az elfogadás jegyében...kiábrándító
clbass
HA az LMBTQI+ faszomsegyuggya aktivisták személy szerint, propagandát akarnak folytatni óvodákban, iskolákban.....az szimpla provokáció......ennyi......
Gaius
Tudom nem fogunk egyetérteni az elvekben, de tudnál mondani bármi konkrét dolgot amivel próbálkoznak ezek a szervezetek az iskolákban/óvodákban? Nekem 10 éves lányom van, de nem volt még szerencsém semmi ilyenhez, de már nagyon kiváncsi lennék, mitől védik meg éppen a gyerekem, mert a kormánytól nem kapok konkrétumokat, így pedig nagyon nehéz.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 054 — Lucas Scott
A migránsozás pont attól zseniális, hogy amióta van kerítés, azóta érdemben nincsenek migránsok, pláne nem a magyarok között, már logikailag is lehetetlen lenne.
A migránsozás nem négerezés, nem rasszizmus, olyan, mintha a pirézek ellen hergelne.
Sobri Jóska
Ad1: azt hittem ezen már túl vagyunk mert többször leírtam neked is, KSH adatokkal alátámasztva. Soha annyi migrans nem jött Magyarországra Orbán bmeik évében mint előtte (legalábbis COVID előtt). Menedékkérők tűntek el, de a menedékkérők csak egy kicsiny csoportja a migransoknak, messze nem teszik ki a teljes halmazt.
Ad2: nem rasszizmus hanem xenophobia.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 21 054 — Lucas Scott
Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok.
clbass
Én azt se tudom mit mond az aktuális LMBTQ mozgalom.
Azt tudom, hogy senki nem tehet arról, hogy kire gerjed, kit akar megdugni, milyen a bőre színe, a származása, a magassága, a kinézete.
Mivel gerjedelmem, nacionálém és kinézetem van, és egyiket se én választottam, így mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló helyzetben van.
De azzal, aki ezen nem választott tulajdonságok alapján úgy dönt, hogy engem basztat, utál, ítélget, na azzal nem, mert az egy agyhalott pöcs.
Ennyi a lényeg röviden.

Egy mozgalmat meg lehet ítélni, ahogy bármilyen tudatos döntést, cselekvést, választást.
A BLM-et is, a Fideszt is, a Jobbikot is, a DK-t is, a Transparencyt, a Helsinki Bizottságot, a melegjogi-, nőjogi-, nemzetpolitikai szervezeteket is, még egy vallást, szektát, világnézetet is, és az LMBTQIA+ mozgalmat is.
De sajna Orbán nem csak mozgalmak ellen hozott homofób törvényt, hanem meleg és transz emberek ellen. Ez az, ami elfogadhatatlan.
Ha csak mozgalmak ellen törvénykezik, akkor majd az ellenzékiek vagy orbánellenesek elnyüsszöghetnek rajta, hogy ez most akkor diktatúra, illiberalizmus, vagy csak simán geciség és üzlet.
De mivel homoszexuális emberek ellen hat a törvény, akik ugye nem tehetnek homoszexualitásukról, így a törvényt védeni, mentegetni, mosdatni bizony netto homofóbia.
Sobri Jóska
Remélem nem gondolod komolyan, hogy nem tudod mi a jelenlegi LMBTQ direktíva! Voltaképpen azt képviseled...
Amennnyiben nem értesz 100%-ban egyet, úgy a körön kívül találod magad.
Arról sem tehet az ember, hogy más értékek szerint, más normát tart etalonnak. Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására! Mindezt az elfogadás jegyében...kiábrándító
clbass
HA az LMBTQI+ faszomsegyuggya aktivisták személy szerint, propagandát akarnak folytatni óvodákban, iskolákban.....az szimpla provokáció......ennyi......
Gaius
Pont azt. Sőt mkin nem változtató műtétet akarnak végrehajtani ott helyben, aki nem egyezik bele azokat meg feláldozzák. Atyauristen …

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
kíváncsian várnám, milyen politikai preferenciával rendelkezne az első személy, aki vaslapáttal baxna fejbe egy drag queent egy óvodában? 😀
Gaius
Tudod jól, hogy ez mellékszál, az a túlzó, nem létező irány, ahova a homofóbok akarják terelni a diskurzust.
Egyrészt egy drag queen nem feltétlenül meleg, másrészt igen ritkán lépnek fel óvodákban. Konkrétan soha.
De amíg pedo papok parádezhatnak általánosiskolások között, addig teljességgel indifferens is.

több mint 2 éve
Törölt felhasználó
Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok.
clbass
Én azt se tudom mit mond az aktuális LMBTQ mozgalom.
Azt tudom, hogy senki nem tehet arról, hogy kire gerjed, kit akar megdugni, milyen a bőre színe, a származása, a magassága, a kinézete.
Mivel gerjedelmem, nacionálém és kinézetem van, és egyiket se én választottam, így mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló helyzetben van.
De azzal, aki ezen nem választott tulajdonságok alapján úgy dönt, hogy engem basztat, utál, ítélget, na azzal nem, mert az egy agyhalott pöcs.
Ennyi a lényeg röviden.

Egy mozgalmat meg lehet ítélni, ahogy bármilyen tudatos döntést, cselekvést, választást.
A BLM-et is, a Fideszt is, a Jobbikot is, a DK-t is, a Transparencyt, a Helsinki Bizottságot, a melegjogi-, nőjogi-, nemzetpolitikai szervezeteket is, még egy vallást, szektát, világnézetet is, és az LMBTQIA+ mozgalmat is.
De sajna Orbán nem csak mozgalmak ellen hozott homofób törvényt, hanem meleg és transz emberek ellen. Ez az, ami elfogadhatatlan.
Ha csak mozgalmak ellen törvénykezik, akkor majd az ellenzékiek vagy orbánellenesek elnyüsszöghetnek rajta, hogy ez most akkor diktatúra, illiberalizmus, vagy csak simán geciség és üzlet.
De mivel homoszexuális emberek ellen hat a törvény, akik ugye nem tehetnek homoszexualitásukról, így a törvényt védeni, mentegetni, mosdatni bizony netto homofóbia.
Sobri Jóska
Remélem nem gondolod komolyan, hogy nem tudod mi a jelenlegi LMBTQ direktíva! Voltaképpen azt képviseled...
Amennnyiben nem értesz 100%-ban egyet, úgy a körön kívül találod magad.
Arról sem tehet az ember, hogy más értékek szerint, más normát tart etalonnak. Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására! Mindezt az elfogadás jegyében...kiábrándító
clbass
a szexualitás, és a szexuális orientáció 18 év felett a magánélet, a hálószoba része.....ezt senki nem basztatja......mindenki élheti az életét felnőttként, úgy ahogy akarja.......ja bocs......volt a Szájer eset, ő mégsem élheti úgy az életét, ahogy akarja, bár a családdal megvolt a megállapodás.......

kíváncsian várnám, milyen politikai preferenciával rendelkezne az első személy, aki vaslapáttal baxna fejbe egy drag queent egy óvodában? 😀
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Azért egy elbaszott náci törveny ez a homofób (pedofilnak nevezett) törveny, mert -mint látod- még a fidesz-szavazók, Orbán-kedvelők közé is éket tud verni, egy rossz helyre tervezett és rakott törésvonal.
Ne ugassanak bele az országunk dolgába, legyen nemzeti burzsoázia, hűbéresek, feudalizmus, ha ehhez reprivatizáció kell, akkor hajrá, fasznak se kell iszlamista migráns, ne itt buzgárkodjanak az EU-s bürokraták, kutyának nem kell Pestre CEU, meg genderológiai tanszék, és agymosott, Orbánellenes libernyákok, és még megannyi téma amiben nincs vita, akkor mi szükség volt belebaszni a nyárba egy ilyen náci törvényt, és betalálni szerencsétlen melegeket?!
Ez sima szarházi trógerség.
Sobri Jóska
Azért kellett nekik, mert a csapból is a Fudán folyt, ami egyértelműen ártott nekik és az ellenzéket erősítette. Kellett egy gumicsont. Adta magát a téma, most megint ők lehetnek a páncélos lovagok akik védelmezik a gyerekeket miközben az egész világ összefogott ellenük.
Tarsi
Ez egyértelmű, hogy kelett valami, ezt senki nem vitatja.
Nem is erre kérdeztem rá, ezek szerint félrérthetően.
Nem arra, hogy miért kellett lépniük, hanem arra, hogy miért ezt, miért egy ennyire náci, szarházi trógerséget.
Orbán nem homofób.
A közvetlen környezetében is vannak melegek.
Soha, semmi baja nem volt a melegekkel.
Ezzel az erővel azt is belebaszhatták volna a tervezett pedofiltörvenybe, hogy a zsidók ne mehessenek innentől bányásznak. Az is elnyomta volna a Fudan témát.
De attól még, hogy se bányászatunk, se oda igyekvő zsidók nincsenek, ez még egy náci aspektus, náci törveny lenne.

A migránsozás pont attól zseniális, hogy amióta van kerítés, azóta érdemben nincsenek migránsok, pláne nem a magyarok között, már logikailag is lehetetlen lenne.
A migránsozás nem négerezés, nem rasszizmus, olyan, mintha a pirézek ellen hergelne. Ha lenne rá fogadóképesség, kereslet, akkor az is zseniális volna, soha egy piréz nem vartyogna, hogy őt itt elnyomják.
Ahogy a migránsok is ha nagyritkán vartyognak, kábé a kutyát se érdeklik.
Nehogymár nem tudtak volna jobbat, vagy Orbánnak erre rá kellett bólintania. Ez balfaszság, mert ezzel betaláltak többszázezer meleget, köztük százezernyi fidesz-szavazó meleget, és rengeteg fidesz-szavazó nem homofóbot.
És egyetlen ellenzeki homofób szavazót se nyertek, hisz' azoknak ott az alapból náci, és velük szavazó Jobbik.
Arról nem is beszélve, hogy nem homofób fidesz-szavazókat is milyen hülye helyzetbe hozott azzal, hogy ezt a védhetetlen szarságot kénytelenek most védeni, és mentegetőzni, hogy ők nem homofóbok, ők a gyerekek jogait védenék, meg a meleg-lobby ellen, meg a pedofilok, blablabla...
Ennek nem látom szükségességét és elkerülhetetlenségét.

több mint 2 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 023
Azért egy elbaszott náci törveny ez a homofób (pedofilnak nevezett) törveny, mert -mint látod- még a fidesz-szavazók, Orbán-kedvelők közé is éket tud verni, egy rossz helyre tervezett és rakott törésvonal.
Ne ugassanak bele az országunk dolgába, legyen nemzeti burzsoázia, hűbéresek, feudalizmus, ha ehhez reprivatizáció kell, akkor hajrá, fasznak se kell iszlamista migráns, ne itt buzgárkodjanak az EU-s bürokraták, kutyának nem kell Pestre CEU, meg genderológiai tanszék, és agymosott, Orbánellenes libernyákok, és még megannyi téma amiben nincs vita, akkor mi szükség volt belebaszni a nyárba egy ilyen náci törvényt, és betalálni szerencsétlen melegeket?!
Ez sima szarházi trógerség.
Sobri Jóska
Azért kellett nekik, mert a csapból is a Fudán folyt, ami egyértelműen ártott nekik és az ellenzéket erősítette. Kellett egy gumicsont. Adta magát a téma, most megint ők lehetnek a páncélos lovagok akik védelmezik a gyerekeket miközben az egész világ összefogott ellenük.
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 380 — #NoStress
Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok.
clbass
Én azt se tudom mit mond az aktuális LMBTQ mozgalom.
Azt tudom, hogy senki nem tehet arról, hogy kire gerjed, kit akar megdugni, milyen a bőre színe, a származása, a magassága, a kinézete.
Mivel gerjedelmem, nacionálém és kinézetem van, és egyiket se én választottam, így mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló helyzetben van.
De azzal, aki ezen nem választott tulajdonságok alapján úgy dönt, hogy engem basztat, utál, ítélget, na azzal nem, mert az egy agyhalott pöcs.
Ennyi a lényeg röviden.

Egy mozgalmat meg lehet ítélni, ahogy bármilyen tudatos döntést, cselekvést, választást.
A BLM-et is, a Fideszt is, a Jobbikot is, a DK-t is, a Transparencyt, a Helsinki Bizottságot, a melegjogi-, nőjogi-, nemzetpolitikai szervezeteket is, még egy vallást, szektát, világnézetet is, és az LMBTQIA+ mozgalmat is.
De sajna Orbán nem csak mozgalmak ellen hozott homofób törvényt, hanem meleg és transz emberek ellen. Ez az, ami elfogadhatatlan.
Ha csak mozgalmak ellen törvénykezik, akkor majd az ellenzékiek vagy orbánellenesek elnyüsszöghetnek rajta, hogy ez most akkor diktatúra, illiberalizmus, vagy csak simán geciség és üzlet.
De mivel homoszexuális emberek ellen hat a törvény, akik ugye nem tehetnek homoszexualitásukról, így a törvényt védeni, mentegetni, mosdatni bizony netto homofóbia.
Sobri Jóska
Remélem nem gondolod komolyan, hogy nem tudod mi a jelenlegi LMBTQ direktíva! Voltaképpen azt képviseled...
Amennnyiben nem értesz 100%-ban egyet, úgy a körön kívül találod magad.
Arról sem tehet az ember, hogy más értékek szerint, más normát tart etalonnak. Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására! Mindezt az elfogadás jegyében...kiábrándító
clbass
Mert félreérted.
Arról tehet az ember, hogy mik a normái, mit akar elfogadni, arról nem, amire nincs semmi ráhatása.
És én biztos nem presszionállak, se mozgalmak, mert az eleve a status quo, a közös kulturális kiindulópont, hogy elfogadjuk mindazt, amiről a másik nem tehet, és megváltozhatatlan.
Nemi orientáció, származás, kinézet genetikai része.
Ez nem LMBTQ direktíva, ez az együttélési alapminimum.
És ha ezzel nem értek egyet, akkor valóban a körön kívül a helyem.

Ahogy az se presszió, hogyha leírom rengetegszer, hogy mi Orbán zsenije, mivel emiatt nem kell senkinek rá szavaznia, és az se, ha az ellenzékiek elmondják, leírják, hogy ki mit lop, mi nem tetszik nekik a gazdaságban, külpolitikában, stb., mert ettől senki se fog rájuk szavazni.
Es érezheted tolakodónak mindazt, amit tolakodónak érzel, ez persze szíved joga, és elég logikus is.

Csak ne mosd össze a meleg embert az LMBTQ mozgalommal, ahogy a néger embert is faszság összemosni a BLM-el, és a fidesz-szavazót a Fidesszel, bár ez utóbbi már választás eredménye, de attól, hogy a Fidesz meg a Jobbik hozott egy homofób törvényt, még van nyitott, toleráns, elfogadó fidesz-szavazó, nem homofób az összes.
Ezt baszta el rútul Orbán, úgy csinál, mintha minden meleg ember egyben egy mozgalom aktivistája is lenne, ami orbitális baromság, a gyakorlatban meg homofóbia, melegellenesség, mintha minden néger eleve BLM-es lenne, vagy minden zsidó ortodox cionista, szóval nekünk nem kell szolidaritásból szintúgy elbasznunk, és összemosni az embert és a mozgalmat.
Sobri Jóska
Kérlek! Nem értem félre!
Habár a harmadik bekezdéssel egy percet sem tudnék vitázni, a korábban említett együttélési alapminimum nem csak arról szól, hogy mindenkinek el kell fogadnia ami neked tetszik, ami a Te normád. Létezik más aspektus is, ami esetenként legalább tolerálható lehetne...
A válasz végül úgyis, nem! "Mert félreérted"
clbass
Ez olyan, mintha az én normám az lenne, hogy nem öllek meg, nem veszem el a vagyonodat, csak mert erősebb vagyok es megtehetem.
Vagy fordítva.
Ezzel nincs párban az, hogy a te normád meg más aspektus, hogy te mondjuk megölhetsz, kifoszthatsz.
És fordítva.
Elég balfasz lenne, aki belemenne ilyen aszimetriába.
Ha benne vagy, hogy egyikünk se lopodzik be a másikhoz éjjel elvágni a másik torkát, akkor ez egy együttélési alapminimum, ha nem vagy benne, akkor meg nyilván jönnek az aspektusok, és mindenki rábaszhat.

A rasszizmusban, antiszemitizmusban, homofóbiában az a közös, hogy nem adod meg ezt az alapminimumot, mert néger, mert zsidó, mert meleg.
Ha meg megadod, akkor máris egyezik az aspektus, és lehet basztatni a másikat, hogy miért hülye, adventista vagy mozgalmár, amiről döntött, nem amibe született.
A BLM egy szélsőbalos túltolt faszság. Ezzel lehet egyetérteni, meg vitázni.
De a négerségről/fehérségről nincs mit beszélni.

Azért egy elbaszott náci törveny ez a homofób (pedofilnak nevezett) törveny, mert -mint látod- még a fidesz-szavazók, Orbán-kedvelők közé is éket tud verni, egy rossz helyre tervezett és rakott törésvonal.
Ne ugassanak bele az országunk dolgába, legyen nemzeti burzsoázia, hűbéresek, feudalizmus, ha ehhez reprivatizáció kell, akkor hajrá, fasznak se kell iszlamista migráns, ne itt buzgárkodjanak az EU-s bürokraták, kutyának nem kell Pestre CEU, meg genderológiai tanszék, és agymosott, Orbánellenes libernyákok, és még megannyi téma amiben nincs vita, akkor mi szükség volt belebaszni a nyárba egy ilyen náci törvényt, és betalálni szerencsétlen melegeket?!
Ez sima szarházi trógerség.

több mint 2 éve
clbass New Orleans Saints 3 092 — Saints fan
Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására!
clbass
Kifejtenéd, hogy - ha már egyszer az önképed szerint toleráns, elfogadó vagy - melyik normád megváltoztatására és mivel presszionálnak?
nagylaza
Miért kell azt gondolnod, hogy a nyitottság, tolerancia, elfogadás csak a Te privilégiumod, a Te értelmezésedben? Én szeretnék hinni egy metszetben, de kitolsz belőle, mert veled nem közösködhetek, ha nem értek egyet 100%-ban.
clbass
Konkrét kérdés, konkrét válasz. Értem...
nagylaza
Lassan lefekszem, de ígérem holnap lerajzolom 😉
több mint 2 éve
clbass New Orleans Saints 3 092 — Saints fan
Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok.
clbass
Én azt se tudom mit mond az aktuális LMBTQ mozgalom.
Azt tudom, hogy senki nem tehet arról, hogy kire gerjed, kit akar megdugni, milyen a bőre színe, a származása, a magassága, a kinézete.
Mivel gerjedelmem, nacionálém és kinézetem van, és egyiket se én választottam, így mindenkivel együtt tudok érezni, aki hasonló helyzetben van.
De azzal, aki ezen nem választott tulajdonságok alapján úgy dönt, hogy engem basztat, utál, ítélget, na azzal nem, mert az egy agyhalott pöcs.
Ennyi a lényeg röviden.

Egy mozgalmat meg lehet ítélni, ahogy bármilyen tudatos döntést, cselekvést, választást.
A BLM-et is, a Fideszt is, a Jobbikot is, a DK-t is, a Transparencyt, a Helsinki Bizottságot, a melegjogi-, nőjogi-, nemzetpolitikai szervezeteket is, még egy vallást, szektát, világnézetet is, és az LMBTQIA+ mozgalmat is.
De sajna Orbán nem csak mozgalmak ellen hozott homofób törvényt, hanem meleg és transz emberek ellen. Ez az, ami elfogadhatatlan.
Ha csak mozgalmak ellen törvénykezik, akkor majd az ellenzékiek vagy orbánellenesek elnyüsszöghetnek rajta, hogy ez most akkor diktatúra, illiberalizmus, vagy csak simán geciség és üzlet.
De mivel homoszexuális emberek ellen hat a törvény, akik ugye nem tehetnek homoszexualitásukról, így a törvényt védeni, mentegetni, mosdatni bizony netto homofóbia.
Sobri Jóska
Remélem nem gondolod komolyan, hogy nem tudod mi a jelenlegi LMBTQ direktíva! Voltaképpen azt képviseled...
Amennnyiben nem értesz 100%-ban egyet, úgy a körön kívül találod magad.
Arról sem tehet az ember, hogy más értékek szerint, más normát tart etalonnak. Ettől még lehet nyitott, toleráns, elfogadó, ahogy magamat is képzelem.
Ellenben szabályosan tolakodónak érzem, hogy folyvást presszionálnak a normám megváltoztatására! Mindezt az elfogadás jegyében...kiábrándító
clbass
Mert félreérted.
Arról tehet az ember, hogy mik a normái, mit akar elfogadni, arról nem, amire nincs semmi ráhatása.
És én biztos nem presszionállak, se mozgalmak, mert az eleve a status quo, a közös kulturális kiindulópont, hogy elfogadjuk mindazt, amiről a másik nem tehet, és megváltozhatatlan.
Nemi orientáció, származás, kinézet genetikai része.
Ez nem LMBTQ direktíva, ez az együttélési alapminimum.
És ha ezzel nem értek egyet, akkor valóban a körön kívül a helyem.

Ahogy az se presszió, hogyha leírom rengetegszer, hogy mi Orbán zsenije, mivel emiatt nem kell senkinek rá szavaznia, és az se, ha az ellenzékiek elmondják, leírják, hogy ki mit lop, mi nem tetszik nekik a gazdaságban, külpolitikában, stb., mert ettől senki se fog rájuk szavazni.
Es érezheted tolakodónak mindazt, amit tolakodónak érzel, ez persze szíved joga, és elég logikus is.

Csak ne mosd össze a meleg embert az LMBTQ mozgalommal, ahogy a néger embert is faszság összemosni a BLM-el, és a fidesz-szavazót a Fidesszel, bár ez utóbbi már választás eredménye, de attól, hogy a Fidesz meg a Jobbik hozott egy homofób törvényt, még van nyitott, toleráns, elfogadó fidesz-szavazó, nem homofób az összes.
Ezt baszta el rútul Orbán, úgy csinál, mintha minden meleg ember egyben egy mozgalom aktivistája is lenne, ami orbitális baromság, a gyakorlatban meg homofóbia, melegellenesség, mintha minden néger eleve BLM-es lenne, vagy minden zsidó ortodox cionista, szóval nekünk nem kell szolidaritásból szintúgy elbasznunk, és összemosni az embert és a mozgalmat.
Sobri Jóska
Kérlek! Nem értem félre!
Habár a harmadik bekezdéssel egy percet sem tudnék vitázni, a korábban említett együttélési alapminimum nem csak arról szól, hogy mindenkinek el kell fogadnia ami neked tetszik, ami a Te normád. Létezik más aspektus is, ami esetenként legalább tolerálható lehetne...
A válasz végül úgyis, nem! "Mert félreérted"
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 13 021 — beers & Packers

Sexualitás a náci Németországban.
Csak pár szót kellene átírni, és olyan kis takaros magyaros is lehetne. 😊
ozibozi
Nincs ebben semmi "csoda". Egy egészséges lelkű ember döntően csak akkor utál / gyűlöl meg valakit / valakiket, ha személyes trauma érte. Az az ember, aki annyira utálja a buzikat, zsidókat (tegyél ide bármit), hogy politikai programként is képes az "utáló táborba" vonulni, az már megtanult személyes érintettségtől függetlenül gyűlölni. Lényegében megtanult "távgyűlölni". És az ilyen ember fogékonnyá is válik a népszerű "távgyűlöleti" célpontokra, úgyhogy jellemzően aki rasszista / satöbbi abból lesz a homofób és vice versa is.
peterk2005
Óriási problémának tartom, hogy összemossátok az elfogadást az elfogadás agresszív propagandájának elfogadásával, amit személy szerint kontraproduktívnak tartok! Számomra egy sarkos példát hozok:

Őszintén nem értem, hogy ez miért visz előre. Mi a cél? Mi felé haladunk? Mit várunk ettől? Azt pedig a legkevésbé sem értem, hogy a megbélyegzésre miért lehet legitim válasz a megbélyegzés. Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok. Amennyiben nem tudok azonosulni a BLM mozgalommal mert csak három-négy "fekete", európai, jóliskolázott kollégával volt közelebbi munkakapcsolatom, akkor már megint kirekesztő vagyok...
clbass
nem olvastam vissza oldalakat, de a gondolat megragadott....

szvsz a gyermekvédelmi tv, pedofiltv, vagy a baller narratíva szerint "homofób" tv. egyszerűen csak egy újabb cölöpverés....az első, Igazi cölöp az volt, hogy be lett emelve az Alaptörvénybe: "Az apa férfi, az anya Nő", vagy fordítva.....sztem fordítva elegánsabb lenne, de mindegy.....😀
teljesen nyilvánvaló, hogy van egy aberrált/liberrált nyomulás a nemzetállami társadalmak szövetrendszere ellen...a kisközösségek (családi, baráti természetes közösségek, a bibói szabadság kis körei ellen), ezeket akarják feloldani, szétbomlasztani.....hogy a végén csak az EGO maradjon, aki önmagát sem fogadja el a kezdetektől, csak MÁS akar lenni.......s ez az ego az, akit bármi uralhat.....ha pedig ráeszmél az EGO, milyen játszmának a része, vagy öngyilkos lesz....vagy éli a világát potenciálisan egynapos horizonttal.....
Gaius
Nyugtass meg, kérlek, hogy nem Packers-drukker vagy. Jót tenne a mentális egészségemnek.

COVID alatt Magyarországon a szülők 80%~a konkrétan megbukott egy mezei Home szkúlon, kiderült, hogy hüjjjébbek még egy ötödikesnél is…

és majd ezek fognak sexuális felvilágosítást tartani. Kinek?
Kb ha a komondor tenyésztésig eljutnak.
Csak a szemét ne szúrják ki.
ozibozi
A szülők 80%a a pénzhez sem ért, tehát akkor a pénzzel kapcsolatos ismereteket se ők mutassák meg. Sőt a szülők 80% kultúrálatlan bunkó, szóval alapvető illemre, etikettre se ők neveljék a gyerekeket 😊
Tulajdonképpen az állam és/vagy a minimum bizonytalan háttérrel, identitással és felhatalmazással rendelkező “civil” szervezetekre kellene bízni ezt az egész nevelési kérdést. 😉
MC12
azt csak úgy csendesen megjegyzem, hogy aki 40 fölött van....az egy dolog, hogy megkopik az anno vala legott megvolt tárgyi tudása valakinek adott területeken, mert nem kell alkalmaznia nap, mint nap.....ellenben más ismereteket sajátított el, más skillekhez jutott....ez természetes.....
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 052 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
Sexualitás a náci Németországban.
Csak pár szót kellene átírni, és olyan kis takaros magyaros is lehetne. 😊
ozibozi
Nincs ebben semmi "csoda". Egy egészséges lelkű ember döntően csak akkor utál / gyűlöl meg valakit / valakiket, ha személyes trauma érte. Az az ember, aki annyira utálja a buzikat, zsidókat (tegyél ide bármit), hogy politikai programként is képes az "utáló táborba" vonulni, az már megtanult személyes érintettségtől függetlenül gyűlölni. Lényegében megtanult "távgyűlölni". És az ilyen ember fogékonnyá is válik a népszerű "távgyűlöleti" célpontokra, úgyhogy jellemzően aki rasszista / satöbbi abból lesz a homofób és vice versa is.
peterk2005
Óriási problémának tartom, hogy összemossátok az elfogadást az elfogadás agresszív propagandájának elfogadásával, amit személy szerint kontraproduktívnak tartok! Számomra egy sarkos példát hozok:

Őszintén nem értem, hogy ez miért visz előre. Mi a cél? Mi felé haladunk? Mit várunk ettől? Azt pedig a legkevésbé sem értem, hogy a megbélyegzésre miért lehet legitim válasz a megbélyegzés. Amennyiben nem tudok azonosulnia az aktuális LMBTQ mozgalom mondanivalójával, úgy egyből homofób vagyok. Amennyiben nem tudok azonosulni a BLM mozgalommal mert csak három-négy "fekete", európai, jóliskolázott kollégával volt közelebbi munkakapcsolatom, akkor már megint kirekesztő vagyok...
clbass
Nem értem, miért kellene politikai üggyé tenni a divatot 😀

peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)

Olyan szinten, hogy mar a nyilt utcan lovik fejbe a drogbandakat leleplezni igyekvo ujsagirot.
undisputedly
Talán ez nem egy újságíró kompetenciája, feladata volna.
Ezért van rendőrség, ügyészség, mindenféle szakhatóság.
Fel nem fogom ésszel, hogy értelmes ember, aki látott filmeket a témáról miért kotorászik elvetemült, mindenre képes emberek zsebében...
Sobri Jóska
Kelet-europabol szemlelve igazad van. Nyugaton viszont a civil szfera kontrollja jelentos mertekben az ujsagirokon keresztul zajlik, es annak bizony vekony, de nagyon hasznos szelete a bunugyi oknyomozo riporter.

En pl nem csinalnam, feltenem a csaladom, meg magamat is, de pont emiatt becsulom is azt, aki csinalja es a sajat testi epseget kockaztatja a tarsadalmom erdekeben. Mert ezeknek az embereknek van egyfajta kuldetestudatuk, amit te bizonyara naivnak hivnal, de ettol meg ez rendkivul hasznos a tobbsegnek.

A holland történet eléggé tanulságos, de számunkra ez fontosabb történés, most jön csak az igazi sz@rtenger

 m.hvg.hu/gazdasag/20210708_inflacio_MNB_dragulas_arak

🤑🤑🤑🤑🤑
r.baggio
mindent elmond a hazai közvéleményről - és erről a topikról is -, hogy az 5,3 százalékos inláció hírével senki nem foglalkozik. Direkt figyeltem a topikot, hogy mikor lesz téma.

Szerencsére forint alapú a hitelállomány jelentős része, így a devizánál is nagyobb szopásba vezet bele minket OV.

Viszont!

Legalább nem jönnek a migránsok.
Amadeus
nem hallottad, hogy SOHA nem látott mértékben ostromolják hazánkat a migránsok?

ezért is hagytam EURban a befektetésem, és amennyire lehet, mindent abban tartok annak ellenére, hogy itthon fogyasztok.
amúgy MC-re felcsatlakozva: én nem értem, hogy embereknek miből van pénzük ezeket az árakat megfizetni. nagyon nem poén, amennyibe egy sima bevásárlás kerül. itt a csömöri Auchan is már kezd sűrű lenni reggel 7-kor, és eléggé megrakott kosarakkal. vagy csak szimplán mki úgy költ mintha nem lenne holnap?
csebi
Egyrészt a moratórium még tart, ez azért jelentős elkölthető pénzt hagy az embereknél. Az ismerőseim többsége is elbassza a pénzt pedig egyáltalán nem szorulna rá, de leszarja.

Másrészről voltam hétvégén anyóséknál észak-nógrádban, és a helyi boltban azt láttam, hogy nem az árak nőnek jelentősen. Azok is nőnek persze, de igazából a kínálat szűkül. Egyre kevesebb féle termék van - gyenge minőségben. 1-2 féle tészta, 1-2 féle szósz és mind valamelyik nagy márka budget-verziója. De ezek ára nem nő annyira mint azt látjuk a cikkben, szóval az emberek meg tudják venni a tésztát, sonkát stb. csak gyengébb minőségben és a válogatás lehetősége nélkül.

Harmadrészt vidéken azért élénk a helyi termelői piac, meg a Józsi sonkája, mari néni tojása, Csaba bá túrója, és ezek ára sem emelkedik különösebben - és itt a vidék alatt a viéket értem, nem a 30 ezer + fős városokat. Nemrég voltam Csákváron termelői piacon, konkrétan fele - harmada árak voltak mint egy városban.

Negyedrészt az emberek többségének szimplán van pénze. Dolgozik, keres, költ. A munkanélküleik száma 4%. Közel sincs olyan tragikus helyzetben a magyar gazdaság, ahogy azt a HVG-444-24.hu szereti leírni és természetesen nem is olyan hiper - szuper mint az Origo-MN állítja, de az embereknek van pénze.
MC12
másrészed és a negyedrészed picit sztem ellentmond egymásnak. azért nincsen csak budget termék, mert másra nem volt kereslet. miért nem volt kereslet? feltételezem nem azért, mert a budget ízvilága jobban bejött az embereknek hanem mert nem volt pénzük megfizetni azt.
csebi
Nem mond ellent, irja is, hogy a dragabb termeknek van olcsobb helyettesito termeke es amig az emberek azt meg tudjak venni, addig nem "erzik" az inflacio hatasat.
undisputedly
nem tudom....sztem, ha valaminek, ennek Kelet-Közép-Európában is van érvényessége....a szervezett bűnözéssel kapcsolatos tényfeltáró újságírás segíti a joghatóságok tevékenységét is, többek között azért, mert az újságíró szabadabban közlekedhet a "szürke zónában"....a rendőrök, ügyészek, esetleg titokszolgák, akik szintén mozognak ezekben a témákban, felesküdtek a hazájukra, ergo benne van a pakliban a cipzáros zsák, ha olyan témához nyúlnak.....egy újságíró "lélekben", de detto felteszi az életét.....legyen szó Hollandiáról, Máltáról Mexikóról, vagy akár háborús tudósítókról.....nem ismerem de Vries munkásságát, megvallom, de sztem valahol a legnagyobb "elismerés" ez a merénylet a munkája iránt....
Gaius
Jó lenne, ha így lenne, de én ennek nem látom a feltételeit. A tényfeltáró, főleg a bűnözéssel kapcsolatos újságíráshoz nem csak "önfeláldozó" riporter kell, hanem olyan anyagi, és egyéb feltételek is az újságok, médiumok környékén, amik képesek azt eredményessé és hatékonnyá tenni. Enélkül vagy egyéni emberek szélmalomharca (amíg hátba nem szúrják vagy meg nem mérgezik őket valahol), vagy pedig kamu-oknyomozás, amit valamilyen érdek fizet.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 15 458
‘A korabeli Németországban a politikai vezetés szemében hatalmas szálka volt a nagy számú homoszexuális közösség, miközben az ország célja pont az lett volna, hogy minél nagyobb számban nőjön a népesség. Hitler hatalomra kerülését követően politikai hecckampány indult a melegek lejáratására‘

Ha a szexuális felvilágosításról beszélünk, akkor mindenképpen fontos megemlítenünk a berlini Szexuáltudományi Intézetet, ami az 1933-as könyvégetések egyik első áldozatává vált. Az intézetet Magnus Hirschfield orvos alapította azzal a céllal, hogy könyvtárként, oktatóközpontként és múzeumként szolgáljon a téma iránt érdeklődőknek. Az intézet vezetője vállaltan homoszexuális volt, ráadásul zsidó is, így kétszeres utálat övezte személyét a náci vezetésben.
A szigorú melegellenes politika ellenére saját köreikben is voltak nagy számmal homoszexuálisok. Az SS soraiban próbálták eltitkolni az ilyen jellegű eseteket,

A német sajtó arról áradozott, hogy az új családpolitika sikert aratott, viszont ez távol állt a valóságtól. A népesedési politika nem hozott változást, a németek nem szaporodtak a kívánt mértékben, a négygyerekes családmodell utópikus maradt. Nem született több gyermek, kívül, mint a weimari köztársaságba”

Sexualitás a náci Németországban.

Csak pár szót kellene átírni, és olyan kis takaros magyaros is lehetne. 😊

Szerkesztette: ozibozi