Politika
69 feliratkozó
több mint 2 éve
Egy óra múlva tudnék odaérni a tüntetésre. Van értelme elindulni?Hivatalosan 20 ig tarthat utána oszlatás, szóval ha akarsz egy jót harcolni a yarddal akkor még elindulhat.
Sebii

több mint 2 éve
Na látod, ez világos beszéd. Akármit csinál, nem változik a megítélése. És is ezt gyanítom.😊 hát figyelj.. ha már ennyire fontos neked az én véleményem, akkor válaszolok: szerintem most már akármit csinál az én szememben valóban egy erkölcsi nulla marad mivel teljesen egyértelmű, hogy nem lelkiismereti okokból mondott le, ráadásul még mindig nem tudjuk, hogy pontosan milyen szerepe van ebben az ügyben és mi motiválta benne. Amennyiben ez kiderül valaha (szerintem nem fog), akkor valószínű az lesz az eredménye, hogy semmilyen tisztséget nem kéne, hogy viseljen pontosan a saját egyháza érdeke miatt, aminek már így is rengeteget ártott ezzel az egésszel.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
Szesze
Akkor viszont adódik a kérdés: (az ő szemszögéből) ha bármit csinál, úgysem változik semmi, akkor miért szivassa saját magát? Miért hagyja ott a magas persztízsű, jó pozícióját, ha semmi nem változik tőle?
Azért józanul végiggondolva, ilyet senki nem csinál magától. Kényszerhelyzet az más, de önként bukni a semmiért...
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 2 éve
Ha valaki adófizető, nyugodtan lehet beleszólása. Ha megszűnik az állami pénz, akkor persze más... | (Soha nem fog.) |Én most ilyen center pozícióban vagyok, hogy mindenkit utálok. 😀Te most ilyen beépített bomlasztó vagy?Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
Balog mondjon le mindenről aztán vonuljon el az erdőbe egyedül elmélkedni.
Attól még egy ájtatos faszkalap marad, mert az is.
Lúdas Solymi
Orbánt is, Balogot is, és azokat is, akiknek amúgy közük nincs az egyházhoz, de most előkerültek, és a partvonalról bekiabálják, hogy mit kéne csinálni az egyháznak.
Jan
több mint 2 éve
Én most ilyen center pozícióban vagyok, hogy mindenkit utálok. 😀Te most ilyen beépített bomlasztó vagy?Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
Balog mondjon le mindenről aztán vonuljon el az erdőbe egyedül elmélkedni.
Attól még egy ájtatos faszkalap marad, mert az is.
Lúdas Solymi
Orbánt is, Balogot is, és azokat is, akiknek amúgy közük nincs az egyházhoz, de most előkerültek, és a partvonalról bekiabálják, hogy mit kéne csinálni az egyháznak.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 2 éve
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.nem mind1 hogy mond le
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Jan
az a duma amit előadott az szánalmas
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
faszington poszt?"Természetesen ő is egyike a pénteki baloldali megmozdulás szervezőinek, amely lassan inkább egy LMBTQ-felvonulásra kezd el hasonlítani, már a résztvevők sem tudják pontosan, hogy konkrétan mi mellett vagy ellen tüntetnek."Rákerestem. Eltaláltam.
honnan idézek? 😊
NB2
(Basszameg, hogy nem tudtam menni...)
nagylaza, főpohárnok

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
Egy óra múlva tudnék odaérni a tüntetésre. Van értelme elindulni?Hallani már úgyse hallanál semmit
Sebii
Tud ez még lejjebb süllyedni vagy mélyebben betolni a nyelvét? Mindenesetre próbálkozik:Beteg ember, inkább csak sajnálni lehet szegényt
index.hu/fomo/2024/02/16/toth-gabi-tuntetes-curtis-fuggetlen-pedofil/
Matthew99

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 2 éve
"Természetesen ő is egyike a pénteki baloldali megmozdulás szervezőinek, amely lassan inkább egy LMBTQ-felvonulásra kezd el hasonlítani, már a résztvevők sem tudják pontosan, hogy konkrétan mi mellett vagy ellen tüntetnek."Rákerestem. Eltaláltam.
honnan idézek? 😊
NB2
(Basszameg, hogy nem tudtam menni...)
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
Egy óra múlva tudnék odaérni a tüntetésre. Van értelme elindulni?
több mint 2 éve
Nem amiatt írtam, higy ájtatos faszkalap, mert lemondott, hanem amit most is nyilatkozni bírt (nem kér bocsánatot, imádkozik, blablabla).Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
És igen, tűnjön el a csába, ne viseljen ezek után sehol semmilyen tisztséget.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Tud ez még lejjebb süllyedni vagy mélyebben betolni a nyelvét? Mindenesetre próbálkozik:index.hu/fomo/2024/02/16/toth-gabi-tuntetes-curtis-fuggetlen-pedofil/

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 2 éve
😊 hát figyelj.. ha már ennyire fontos neked az én véleményem, akkor válaszolok: szerintem most már akármit csinál az én szememben valóban egy erkölcsi nulla marad mivel teljesen egyértelmű, hogy nem lelkiismereti okokból mondott le, ráadásul még mindig nem tudjuk, hogy pontosan milyen szerepe van ebben az ügyben és mi motiválta benne. Amennyiben ez kiderül valaha (szerintem nem fog), akkor valószínű az lesz az eredménye, hogy semmilyen tisztséget nem kéne, hogy viseljen pontosan a saját egyháza érdeke miatt, aminek már így is rengeteget ártott ezzel az egésszel.Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
több mint 2 éve
Te most ilyen beépített bomlasztó vagy?Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Jan
Balog mondjon le mindenről aztán vonuljon el az erdőbe egyedül elmélkedni.
Attól még egy ájtatos faszkalap marad, mert az is.
több mint 2 éve
"Természetesen ő is egyike a pénteki baloldali megmozdulás szervezőinek, amely lassan inkább egy LMBTQ-felvonulásra kezd el hasonlítani, már a résztvevők sem tudják pontosan, hogy konkrétan mi mellett vagy ellen tüntetnek."honnan idézek? 😊
több mint 2 éve
Oda úgy választották meg, kirúgni nem lehet.Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..Na eddig húzta..De a püspökségrol nem.mondott le.
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szesze
Amúgy láttad mi volt itt az elmúlt napokban?
Nem mond le? Erkölcsi hulla, pedósimogató, rohadjon meg.
Lemondott? Ájtatos faszkalap, rohadjon meg.
Innen nézve a dolgot, semmi értelme lemondania. A te szemedben változna bármit a megitélése? Ha lemondana, akkor megnyugodnál, és minden fasza lenne? 😊
De tételezzük fel, hogy lemond a püspökségről is. Akkor gyülekezeti igazgató lelkész még maradhatna? Vagy az se legyen, menjen vissza segédlelkésznek? Vagy az is túlzás lenne?
Úgy kb mi az a tisztség, amit szerinted még elvállalhat, amire azt mondanád, hogy akkor a Balog korrekt módon járt el?
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 2 éve
youtu.be/L7PoaF7pk_Y?si=1aV2kDZxZMy1p0rf
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
És a Fradit sem hagyná ottEgyszerűen nem hiszem el, hogy Kubatov indulna. A pali a két lábon járó támadási felület.Úgysincs esélyünk aki olyan hülye hogy azt hiszi menjen.A Magyar Nemzet mindenesetre négy ember nevét említi a cikkében, akik közül kikerülhet Karácsony kihívója:Újpesti lokálpatrióta gyökér, józsefvárosi KocsisMátévégződése gyökér, budai emberarcú gyökér, ferencvarosi született gyökér.
Wintermantel Zsoltét,
Sára Botondét,
Fürjes Balázsét
és Kubatov Gáborét
Ez mind bukó
Amadeus von Dollárbaloldal
Szép lista, csak tudnám mi volt az előszűrés kritériuma...
FLZOLI
Toca
Ennyi erővel indulhatna Rogán is.
Amadeus von Dollárbaloldal

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 2 éve
Egyszerűen nem hiszem el, hogy Kubatov indulna. A pali a két lábon járó támadási felület.Úgysincs esélyünk aki olyan hülye hogy azt hiszi menjen.A Magyar Nemzet mindenesetre négy ember nevét említi a cikkében, akik közül kikerülhet Karácsony kihívója:Újpesti lokálpatrióta gyökér, józsefvárosi KocsisMátévégződése gyökér, budai emberarcú gyökér, ferencvarosi született gyökér.
Wintermantel Zsoltét,
Sára Botondét,
Fürjes Balázsét
és Kubatov Gáborét
Ez mind bukó
Amadeus von Dollárbaloldal
Szép lista, csak tudnám mi volt az előszűrés kritériuma...
FLZOLI
Toca
Ennyi erővel indulhatna Rogán is.
Szerkesztette: resistance is futile
több mint 2 éve
Arról nem is fog. Az akkor lehetett volna opció, ha valós lelkiismereti okokból történt volna a lemondás, de ezzel kapcs még a feltételezés is sértő..De a püspökségrol nem.mondott le.Na eddig húzta..Nekem már nincsenek sem elvárásaim, sem illúzióim a bármilyen állami dotációból élő szervezetek irányába.Szerintem ehhez még OV-re se lesz szükség, a saját egyháza fogja kikényszeríteni a lemondását, különben rájuk ég az egész.Balog körül szép lassan elfogy a levegő, szerintem napokon belül megy a levesbe ő is.Ha magától nem, akkor szól Viktor a "tanács"-nak vagy hogy hívják itt őket, hogy Baloggal nem lesz pénz
Szesze
zinedine5
Szesze
.
zinedine5
Szesze
Bazsinho
Ettől még majd kibaszhatnák onnan is a reformátusok, de szerintem ez nem fog megtörténni..
Szerkesztette: Szesze
több mint 2 éve
De a püspökségrol nem.mondott le.Na eddig húzta..Nekem már nincsenek sem elvárásaim, sem illúzióim a bármilyen állami dotációból élő szervezetek irányába.Szerintem ehhez még OV-re se lesz szükség, a saját egyháza fogja kikényszeríteni a lemondását, különben rájuk ég az egész.Balog körül szép lassan elfogy a levegő, szerintem napokon belül megy a levesbe ő is.Ha magától nem, akkor szól Viktor a "tanács"-nak vagy hogy hívják itt őket, hogy Baloggal nem lesz pénz
Szesze
zinedine5
Szesze
.
zinedine5
Szesze
több mint 2 éve
Na eddig húzta..Nekem már nincsenek sem elvárásaim, sem illúzióim a bármilyen állami dotációból élő szervezetek irányába.Szerintem ehhez még OV-re se lesz szükség, a saját egyháza fogja kikényszeríteni a lemondását, különben rájuk ég az egész.Balog körül szép lassan elfogy a levegő, szerintem napokon belül megy a levesbe ő is.Ha magától nem, akkor szól Viktor a "tanács"-nak vagy hogy hívják itt őket, hogy Baloggal nem lesz pénz
Szesze
zinedine5
Szesze
.
zinedine5
Szerkesztette: Szesze
több mint 2 éve
Csoki - Ádám livewww.youtube.com/live/wM588aPHqfw?si=uM9QblSypniIEjZ3
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Úgysincs esélyünk aki olyan hülye hogy azt hiszi menjen.A Magyar Nemzet mindenesetre négy ember nevét említi a cikkében, akik közül kikerülhet Karácsony kihívója:Újpesti lokálpatrióta gyökér, józsefvárosi KocsisMátévégződése gyökér, budai emberarcú gyökér, ferencvarosi született gyökér.