Politika

52 feliratkozó

több mint 2 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 129 — Sworn to the Dark
 telex.hu/belfold/2024/04/22/zavecz-magyar-peter-ep-lista-szavazotabor-kozvelemeny-kutatas-aprilis

Závecz szerint Fidesz 33, DK 26, MP 14, Mihazánk 8, Momentum 7, MKKP 5. Pulait még megvárnám.
csipkelli
valóság meg az, hogy a DK befosott, hogy MP tőlük vesz el szavazatokat. összefogtak az MSZP-vel meg a Párbeszéddel, akiket eddig megpróbáltak eltüntetni, ez egy komoly irányváltás tőlük. aztán a nyugati fény meg az egész DK holdudvar (Lattmann Tamás, Vásárhelyi Mária, Friderikusz meg a többiek) folyamatosan támadja MP-t pont úgy ahogy a fidesz, milliós hirdetésekben. van okuk félni, mert a szavazóik jelentős része nem azért szavazott rájuk eddig, mert annyira szeretik Gyurcsányt, aki még az ellenzéki oldalon is népszerűtlen. azért szavaztak rájuk, mert őket látták a legerősebb ellenzéki pártnak. de ez most már megdőlt... tehát kell nekik nagyon most már az a pár százalék MSZP meg Párbeszéd szavazat is.

gats we bust, backs we crush

több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 459 — zászló zászló szív
A lengyel felosztási modell jó példa és ami reménykeltő, hogy MP a bizonytalanok táborát kezdte enni.
Dzsokijuing
A bizonytalanok 95%-a 10e főnél nagyobb településeken van, a Fidesz tartalékai a "nem válaszol" vagy a kutatásokba be sem kerülő kistelepüléseken van. Ha már a közvéleménykutatásokról szó volt 😊

több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 459 — zászló zászló szív
Közvéleménykutatás szakmai hozzászólás (igyekszem nem unalmas lenni): az egy félreértés, hogy a kutatás módszertana szignifikáns lenne.

Teljesen mindegy, hogy mekkora sokaságról vagy milyen adatprojektről beszélünk a legfontosabb feladat mindig az adatok tisztítása, az alapsokaság jellemzői alapján és a korábbi kutatások eredményein alapuló tisztás és "gazdagítás" után (enrichment, nem tudom hogy fordítják magyarra) létrejött adathalmazt dobjuk be a modellbe, ami megsaccolja a várható eredményeket. A jó modellekhez már nem kell hozzányúlni, azokba csak belehajítjuk a nyers számokat és jönnek a végeredmények.

Amin elvéreznek a magyar kutatók, az az alapsokaság jellemzőinek ismerete és beépítése a tisztításba és az gazdagításba. Ezek miatt hiába dolgoznak matematikusok a modelleken, az alap adatok hibásak. Egyszerűen elavult a tudások az alapsokaságról, kihagynak olyan tényezőket, amikkel már az elején, a kiválasztásnál foglalkozni kellene, és alapvetően sokszor megrendelői adatbázisból dolgoznak, tehát az ellenzéki kutatók, ellenzéknek kedvezőbb eredményeket fognak hozni.

A Závecznél kimondottan igénytelen a szociológia háttér. A főnök végzett szociológiát, és az ő szakmai "elhivatottsága" rányomja a bélyegét minden újító szándékra. Az Iránytűnél elképesztően szar adatbázisból dolgoznak, pontosan tudom, hogy sokszor az 1000 sokaságból azért magas az "nem tudom", mert egyszerűen ezt írják be a kérdezőbiztosok, mert nem érik el.

A Medián annyiban más, hogy ott mivel főleg az enterprise piacon dolgoznak, nincs terük találgatni, így ők igenis foglalkoznak alapsokasági kérdésekkel. A Závecz és az Iránytű főleg a politikai megrendelésekből él, legalábbis amennyire én tudom.

A Századvégnél konkrétan olyan szociológia alapsokaság kutatásokat finanszíroznak, amiről álmodni sem tud egyetlen magyar kutatóintézet, még egyetemi szinten sem, egyedül a CEU vetélkedik velük. Ugye így azért már van egy kontextusa a CEU elüldözésének...

több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 866 — Saturday Night Lights
Az érvelések és viták közben néha nézzetek le a Maslow piramis aljára...
Amíg a magyarok felének tele van a gyomra kirántott hússal meg rizsával, addig nem lesz itt semmi változás...
Próbálkozhat itt bárki bármivel...
gyurczi
Csak ismételni tudom magam
gyurczi
Van egy nagyon jó barátom, egy jó 15 évvel idősebb mint én, tőle hallottam ezt először, még 10 évvel ezelőtt: mindenki a maga szintjén nyomorog. A NER kommunikációs csapata abban nagyon jó, hogy ezt a nyomort tudja keretezni.

Mi mondás a falvakban: ha jön az ellenzék, akkor nem lesz közmunka, ami van, az a kevés, az is elveszik.

Mi mondás a kisvárosokban: ha jön az ellenzék, akkor a kis Balázsnak és a gyerekeinek a Noelusznak és Zoéminak nem lesz lakásra pénzre, mert a CSOK meg a babaváró bizony zárva lesz, és hát gyár sem lesz, ahol dolgozhattok.

Mi mondás a megyei jogú városokban: Fidesz = fejlesztés, ellenzék = nyomor.

Mi a mondás a fővárosban: ott semmi, azt elengedték. Ott trükközni próbálnak.

Ezt a narratívát kellene megváltoztatni, és ezt nem MP fogja, és nem is a mostani ellenzék. Nincs olyan párt, aki az összes mondást hitelesen tudná opponálni. A lengyeleknél sem volt, ott is felosztottá a feladatot. A cseheknél szintén. Az összefogás a megoldás, de nem úgy, ahogy ezt csinálták, hogy összefogtak, majd továbbra is ugyanannak a 1 millió embernek beszéltek, akiken most is marakodnak.
Gyurma Pappa
A lengyel felosztási modell jó példa és ami reménykeltő, hogy MP a bizonytalanok táborát kezdte enni.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 866 — Saturday Night Lights
 telex.hu/belfold/2024/04/22/zavecz-magyar-peter-ep-lista-szavazotabor-kozvelemeny-kutatas-aprilis

Závecz szerint Fidesz 33, DK 26, MP 14, Mihazánk 8, Momentum 7, MKKP 5. Pulait még megvárnám.
csipkelli
7% a Fidesz és Feri között, a kutyák gyengébbek mint a momo - oké 😀 Záveczékre is ráférne már egy “reprezentatív minta” frissítés.
MC12
 hvg.hu/itthon/20240328_zavecz-research-kozos-polgarmesterjeloltet-akarnak-a-hegyvideki-ellenzekiek-farkas-csaba-a-legeselyesebb 😊
csipkelli
Javaslat: ne olvassatok Závecz elemzéseket. Ennyi erővel én is jósolhatnék, mert kb. azt csinálják.
Gyurma Pappa
Ha minden igaz, a Fideszen kívül egyedül Záveczék dolgoznak személyes megkérdezéssel. Elvileg egyik kutatócégnek sem érdeke látványosan mellélőni, mert akkor teljesen lejáratja magát. Persze, véletlenül se zárnám ki a lehetőségét annak, hogy valaki próbálja picit a megrendelő igényei felé hajlítani az adatokat, de azért van egy határ... (Kovács Gergő szerint ebben az esetben a Momentum volt a megrendelő.) Ezt a hegyvidéki felmérést korábban se tudtam hova tenni, és most se tudom. Nincs rá magyarázatom. Az biztos: nagyon ciki.
nagylaza, főpohárnok
A személyes megkérdezésről csak annyit, hogy amikor még egyetem alatt egy kis mellékesért exit polloztam, az egyik srác úgy döntött, mivel a saját körzete lefutott, elmegy kocsmázni és majd behasalja a válaszokat.
Pechjére a másik jelölt nyert 😊

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 459 — zászló zászló szív
Az érvelések és viták közben néha nézzetek le a Maslow piramis aljára...
Amíg a magyarok felének tele van a gyomra kirántott hússal meg rizsával, addig nem lesz itt semmi változás...
Próbálkozhat itt bárki bármivel...
gyurczi
Csak ismételni tudom magam
gyurczi
Van egy nagyon jó barátom, egy jó 15 évvel idősebb mint én, tőle hallottam ezt először, még 10 évvel ezelőtt: mindenki a maga szintjén nyomorog. A NER kommunikációs csapata abban nagyon jó, hogy ezt a nyomort tudja keretezni.

Mi mondás a falvakban: ha jön az ellenzék, akkor nem lesz közmunka, ami van, az a kevés, az is elveszik.

Mi mondás a kisvárosokban: ha jön az ellenzék, akkor a kis Balázsnak és a gyerekeinek a Noelusznak és Zoéminak nem lesz lakásra pénzre, mert a CSOK meg a babaváró bizony zárva lesz, és hát gyár sem lesz, ahol dolgozhattok.

Mi mondás a megyei jogú városokban: Fidesz = fejlesztés, ellenzék = nyomor.

Mi a mondás a fővárosban: ott semmi, azt elengedték. Ott trükközni próbálnak.

Ezt a narratívát kellene megváltoztatni, és ezt nem MP fogja, és nem is a mostani ellenzék. Nincs olyan párt, aki az összes mondást hitelesen tudná opponálni. A lengyeleknél sem volt, ott is felosztottá a feladatot. A cseheknél szintén. Az összefogás a megoldás, de nem úgy, ahogy ezt csinálták, hogy összefogtak, majd továbbra is ugyanannak a 1 millió embernek beszéltek, akiken most is marakodnak.

több mint 2 éve
gyurczi New York Giants 2 838 — Giants fan
Az érvelések és viták közben néha nézzetek le a Maslow piramis aljára...
Amíg a magyarok felének tele van a gyomra kirántott hússal meg rizsával, addig nem lesz itt semmi változás...
Próbálkozhat itt bárki bármivel...
gyurczi
Csak ismételni tudom magam
gyurczi
Én továbbra is azt tudom mondani, hogy nincs tele.
És ez a hozzáállás az ami magával vonja, hogy nem lesz változás.
Toca
Ez nem hozzáállás, ez vélemény...

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 667 — WHO DAT!!!!
 24.hu/belfold/2024/04/22/otthonfelujitasi-program-2024-harom-bank/

Milyen meglepő, a cikk elolvasása nélkül is erre a három bankra tippeltem, nem is értem miért 😀

több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 21 116 — Vikings fan
Az érvelések és viták közben néha nézzetek le a Maslow piramis aljára...
Amíg a magyarok felének tele van a gyomra kirántott hússal meg rizsával, addig nem lesz itt semmi változás...
Próbálkozhat itt bárki bármivel...
gyurczi
Csak ismételni tudom magam
gyurczi
Én továbbra is azt tudom mondani, hogy nincs tele.
És ez a hozzáállás az ami magával vonja, hogy nem lesz változás.
több mint 2 éve
gyurczi New York Giants 2 838 — Giants fan
Az érvelések és viták közben néha nézzetek le a Maslow piramis aljára...
Amíg a magyarok felének tele van a gyomra kirántott hússal meg rizsával, addig nem lesz itt semmi változás...
Próbálkozhat itt bárki bármivel...
gyurczi
Csak ismételni tudom magam

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 508
Maslow -piramis

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 884 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 508
Aki nincs a tiktokin az nem is létezik egy bizonyos korosztálytól lefelè
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 884 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
MP is észreveszi a platformjait, holnap este TikTok liveot nyom
Minimum MC Isti vagy Rugós Beke kalibert várok el
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 380 — The Mathematician
abban azért nagyobb összegben mernék tenni.
MC12
óvatosan errefelé 😊
Negritis, a vajda
Mivel ez ma kideríthetetlen így olyan nagyot nem vállaltam 😊

Hogy 7 hét múlva is így lesz-e, hàt arra nem mernék fogadni se pro se kontra.
MC12
arra céloztam hogy ezekre szokott sobri lecapni 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 460 — beers & Packers
 telex.hu/belfold/2024/04/22/zavecz-magyar-peter-ep-lista-szavazotabor-kozvelemeny-kutatas-aprilis

Závecz szerint Fidesz 33, DK 26, MP 14, Mihazánk 8, Momentum 7, MKKP 5. Pulait még megvárnám.
csipkelli
7% a Fidesz és Feri között, a kutyák gyengébbek mint a momo - oké 😀 Záveczékre is ráférne már egy “reprezentatív minta” frissítés.
MC12
 hvg.hu/itthon/20240328_zavecz-research-kozos-polgarmesterjeloltet-akarnak-a-hegyvideki-ellenzekiek-farkas-csaba-a-legeselyesebb 😊
csipkelli
Javaslat: ne olvassatok Závecz elemzéseket. Ennyi erővel én is jósolhatnék, mert kb. azt csinálják.
Gyurma Pappa
Ha minden igaz, a Fideszen kívül egyedül Záveczék dolgoznak személyes megkérdezéssel. Elvileg egyik kutatócégnek sem érdeke látványosan mellélőni, mert akkor teljesen lejáratja magát. Persze, véletlenül se zárnám ki a lehetőségét annak, hogy valaki próbálja picit a megrendelő igényei felé hajlítani az adatokat, de azért van egy határ... (Kovács Gergő szerint ebben az esetben a Momentum volt a megrendelő.) Ezt a hegyvidéki felmérést korábban se tudtam hova tenni, és most se tudom. Nincs rá magyarázatom. Az biztos: nagyon ciki.
nagylaza, főpohárnok
A Závecznél nevetséges szakmai munka zajlik szerintem. Amikor rálátásom volt, akkor sem volt jó.
Gyurma Pappa
Gyakorlatilag mindegyik nem fideszes cégről ezt hallom, amelyik készít politikai felméréseket, beleértve a Mediánt is. Éppen a Závecz volt a jó példa a személyes megkérdezés miatt. Láthatjuk... Szerinted melyik üti meg az elfogadható szintet?
nagylaza, főpohárnok
A Századvég. Egyébként piaci oldalon a Medián készíti a legpontosabb felméréseket, ott van a legjobb szakmai háttér. Sajnos nincs korlátlan forrás.
Gyurma Pappa
Hát... Ahogyan például a Medián először mérte Magyar Pétert... Még Hann Endre is arról beszélt, hogy azt a kutatást nem kell komolyan venni.
Jut eszembe: kapaszkodj meg (talán már írtam valamikor), a Publicusról is azt hallottam, hogy a piaci (nem politikai témájú) kutatásai meglepően jók és színvonalasak.🙂

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 797
abban azért nagyobb összegben mernék tenni.
MC12
óvatosan errefelé 😊
Negritis, a vajda
Mivel ez ma kideríthetetlen így olyan nagyot nem vállaltam 😊

Hogy 7 hét múlva is így lesz-e, hàt arra nem mernék fogadni se pro se kontra.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 61 380 — The Mathematician
abban azért nagyobb összegben mernék tenni.
MC12
óvatosan errefelé 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 797
 telex.hu/belfold/2024/04/22/zavecz-magyar-peter-ep-lista-szavazotabor-kozvelemeny-kutatas-aprilis

Závecz szerint Fidesz 33, DK 26, MP 14, Mihazánk 8, Momentum 7, MKKP 5. Pulait még megvárnám.
csipkelli
7% a Fidesz és Feri között, a kutyák gyengébbek mint a momo - oké 😀 Záveczékre is ráférne már egy “reprezentatív minta” frissítés.
MC12
 hvg.hu/itthon/20240328_zavecz-research-kozos-polgarmesterjeloltet-akarnak-a-hegyvideki-ellenzekiek-farkas-csaba-a-legeselyesebb 😊
csipkelli
Javaslat: ne olvassatok Závecz elemzéseket. Ennyi erővel én is jósolhatnék, mert kb. azt csinálják.
Gyurma Pappa
Ha minden igaz, a Fideszen kívül egyedül Záveczék dolgoznak személyes megkérdezéssel. Elvileg egyik kutatócégnek sem érdeke látványosan mellélőni, mert akkor teljesen lejáratja magát. Persze, véletlenül se zárnám ki a lehetőségét annak, hogy valaki próbálja picit a megrendelő igényei felé hajlítani az adatokat, de azért van egy határ... (Kovács Gergő szerint ebben az esetben a Momentum volt a megrendelő.) Ezt a hegyvidéki felmérést korábban se tudtam hova tenni, és most se tudom. Nincs rá magyarázatom. Az biztos: nagyon ciki.
nagylaza, főpohárnok
Teljesen mindegy milyen technikàval dolgozol, ha szar az alapsokaságod. Ha nem reprezentatív, akkor csinálhatsz 1000 mélyinterjút, akkor is értelmetlen eredményeket kapsz. Megnéztem, ez sima telefonos felmérés volt. Ezeknél meg már nagyon sokszor kiderült, hogy elavult, ki tudja honnan szerzett, nagyon régi adatbázisok, amiket toldozgatnak, foltozgatnak de alig jók valamire. (Több ezret kell felhívnod, hogy egyáltalán ezer válaszadód legyen, ami nem lenne baj, ha minden társadalmi rétegből lenne több ezer számod - de nincs)

Nyilván lehet játszani kicsit. 2-4%ot simán lehet ide-oda tologatni, még szakmai indokot is ki lehet rá találni 😊 de hogy a DK nem áll 7%ra a Fidesztől és hogy a momo nem veri a kutyákat abban azért nagyobb összegben mernék tenni.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 797
 telex.hu/belfold/2024/04/22/zavecz-magyar-peter-ep-lista-szavazotabor-kozvelemeny-kutatas-aprilis

Závecz szerint Fidesz 33, DK 26, MP 14, Mihazánk 8, Momentum 7, MKKP 5. Pulait még megvárnám.
csipkelli
7% a Fidesz és Feri között, a kutyák gyengébbek mint a momo - oké 😀 Záveczékre is ráférne már egy “reprezentatív minta” frissítés.
MC12
 hvg.hu/itthon/20240328_zavecz-research-kozos-polgarmesterjeloltet-akarnak-a-hegyvideki-ellenzekiek-farkas-csaba-a-legeselyesebb 😊
csipkelli
Javaslat: ne olvassatok Závecz elemzéseket. Ennyi erővel én is jósolhatnék, mert kb. azt csinálják.
Gyurma Pappa
Ha minden igaz, a Fideszen kívül egyedül Záveczék dolgoznak személyes megkérdezéssel. Elvileg egyik kutatócégnek sem érdeke látványosan mellélőni, mert akkor teljesen lejáratja magát. Persze, véletlenül se zárnám ki a lehetőségét annak, hogy valaki próbálja picit a megrendelő igényei felé hajlítani az adatokat, de azért van egy határ... (Kovács Gergő szerint ebben az esetben a Momentum volt a megrendelő.) Ezt a hegyvidéki felmérést korábban se tudtam hova tenni, és most se tudom. Nincs rá magyarázatom. Az biztos: nagyon ciki.
nagylaza, főpohárnok
A Závecznél nevetséges szakmai munka zajlik szerintem. Amikor rálátásom volt, akkor sem volt jó.
Gyurma Pappa
Gyakorlatilag mindegyik nem fideszes cégről ezt hallom, amelyik készít politikai felméréseket, beleértve a Mediánt is. Éppen a Závecz volt a jó példa a személyes megkérdezés miatt. Láthatjuk... Szerinted melyik üti meg az elfogadható szintet?
nagylaza, főpohárnok
A Századvég. Egyébként piaci oldalon a Medián készíti a legpontosabb felméréseket, ott van a legjobb szakmai háttér. Sajnos nincs korlátlan forrás.
Gyurma Pappa
Egen. A poltikai kutatást és elemzést tekintve a Századvég a Medián előtt van, de egyébént csak pár éve (mondjuk ‘18 óta). Ennek annyi az oka, hogy a Medián elment - nyilvánvaló okokból - a piaci felmérések irányába a multik felé, a poltikai kutatás kis túlzással a Hahn szerelme a téma irànt, miatt van még profilban. A többieknél egyértelmű - és ők is többször elpanaszolták nyilvánosan is - a szakember-hiàny. Meg a forrás-hiány. Meg minden.

A századvég (és a nézőpont) felszívott - majdnem - minden közepes meg közepesnél jobb képességű kutatót.