Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
Es itt van a kutya elásva, ugyanis ha nincs keleti vakcina nincs időben kellő atoltottság, nincs nyugodtabb nyár, jó eb. És mindez (az ő számításaik szerint) politikai elégedettséget eredményez. Az igazi konstruktív ellenzék...
davemayer
A nyugodtabb nyár az időjárásnak köszönhető. Az átoltottságtól függő meleg napokról még nem olvastam.
csipkelli
Ez igaz, csak tudod ezt akkor még nem tudták, ezért írtam hogy az ő szamítasaik szerint. Utólag okossabb vagy te is, akkor amikor ezeket a döntéseket meghozták ezt még nem lehetett tudni.
davemayer
ne retrospektív tekints dolgokra, s értékeld őket....ennyiről szól a "vita"....idézd fel az érzéseid, gondolataid, értékítéleteid, amik akkor születtek, amikor üresek voltak az utcák....Bp is szellemváros volt
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Oké, elismerjük, és a lélegeztetőgépeken teljesen egyértelműen és nyilvánosan ellopott SZÁZMILLIÁRDOS tételekkel mi lesz?

Tücsökciripelés?
r.baggio
Én örülök, hogy abból a pénzből, amihez SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem férek úgyse hozzá, legalább lett egy csomó lelegeztetőgép (még ha a fele flipper is), mert az biztos, hogy ez a pénz arra volt, hogy lopjanak belőle (ahogy mindegyik penz arra van) és így (lélegeztetőgépként) láthatom hasznát, míg ha kilátóra, segélyre vagy mondjuk iskolai felszerelésekre, laptopokra, tabletekre megy, akkor meg bizonyosan nem.

Ott sántít a gondolatmeneted, hogy te AZT HISZED, hogyha nem lélegeztetőre és lopásra megy, akkor ez valahogy nálad köt ki vagy hatékonyabban kerül elköltésre. De ha ismered a NER-t, és kikukkantasz az O1G paravánod mögül, akkor te is tudod, hogy ez tévedés. Vagy jobb esetben lehet naivitás.
Sobri Jóska
Aki ezt a kommentet és gondolkodásmódot helyesli, arra nem lehet megfelelő jelzőket írni, ennél értelmetlenebb, nyakatekertebb, posztmodernebb, fatalistább érvelés a világon nincs.
r.baggio
Bocs, hogy a valósagra (ami értelmetlen, bonyolult, posztmodern, fatalista, nihilista, cinikus, stb.) reflektálok, és nem a vágyaimat, álmaimat, ideáimat prezentálom tényként.
Nekem így logikus es kerek a világ.

több mint 4 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 879 — no es importante
Oké, elismerjük, és a lélegeztetőgépeken teljesen egyértelműen és nyilvánosan ellopott SZÁZMILLIÁRDOS tételekkel mi lesz?

Tücsökciripelés?
r.baggio
Én örülök, hogy abból a pénzből, amihez SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem férek úgyse hozzá, legalább lett egy csomó lelegeztetőgép (még ha a fele flipper is), mert az biztos, hogy ez a pénz arra volt, hogy lopjanak belőle (ahogy mindegyik penz arra van) és így (lélegeztetőgépként) láthatom hasznát, míg ha kilátóra, segélyre vagy mondjuk iskolai felszerelésekre, laptopokra, tabletekre megy, akkor meg bizonyosan nem.

Ott sántít a gondolatmeneted, hogy te AZT HISZED, hogyha nem lélegeztetőre és lopásra megy, akkor ez valahogy nálad köt ki vagy hatékonyabban kerül elköltésre. De ha ismered a NER-t, és kikukkantasz az O1G paravánod mögül, akkor te is tudod, hogy ez tévedés. Vagy jobb esetben lehet naivitás.
Sobri Jóska
Aki ezt a kommentet és gondolkodásmódot helyesli, arra nem lehet megfelelő jelzőket írni, ennél értelmetlenebb, nyakatekertebb, posztmodernebb, fatalistább érvelés a világon nincs.


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
Es itt van a kutya elásva, ugyanis ha nincs keleti vakcina nincs időben kellő atoltottság, nincs nyugodtabb nyár, jó eb. És mindez (az ő számításaik szerint) politikai elégedettséget eredményez. Az igazi konstruktív ellenzék...
davemayer
A nyugodtabb nyár az időjárásnak köszönhető. Az átoltottságtól függő meleg napokról még nem olvastam.
csipkelli
Ez igaz, csak tudod ezt akkor még nem tudták, ezért írtam hogy az ő szamítasaik szerint. Utólag okossabb vagy te is, akkor amikor ezeket a döntéseket meghozták ezt még nem lehetett tudni.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.
davemayer
Így igaz.
És ezt tette az ellenzék is, belekötött abba, hogy oltsunk keleti oltásokkal, ami szintén faszság volt.
És ez ténylegesen kurva messze van az oltások melleti kiállástól.
De ők az ellenzék, és nekik minden szar, ami Orbán.
Végülis adekvát viselkedés az ellenzéktől, nem?
Sobri Jóska
Az, de morálisan erősen megkérdőjelezhető. Ellenzéki szavazóként pl engem elriasztott volna, kontraproduktív. Ahogy anno pl a rendkívüli helyzet bevezetésénél is volt, nem szavazták meg direkt tufva hogy rá egy hétre úgyis bevezetik, de csak azért sem mert ugye diktatúra meg minden...nevetséges.
davemayer
az egész ellenzéki politika talaja "morálisan ingoványos" 😀 sztem....a track record, kérdéses. Csak kérdőjelek vannak.....

12 év kormányzati politikája igazából nem kérdéses, az irányok világosak.....kibasszam újfent a biztosítékot? 😀 Nagyjából, mintha Mozartot, vagy Győzikét hallgatna az ember 😀
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
kiváncsi vagyok mi lenne a vélemény ha az ellenzék kéri a keletit és a fényes vezér megy ellene
valszeg akkor is az ellenzéket szidná mindenki


közbe meg arról van szó hogy a pfizerből nem tudtak lopni a sinoból meg igen
-

szakmailag nem volt meg az orvosi engedély, csak politikai
szal ki is kezelte úgy?
Negritis
Akkor lenne igazad ha kamionok tömkelege állt volna azonnal a magyar határnál a pfizer vakcinákkal de ők mégis a keletit valasztják. Na most erről szó sem volt, remélem ebben egyetértünk.

Illetve még valami: ha tartotta volna a pfizer és a többi az eredeti tervet akkor nincs keleti vakcina beszerzés. Az eredeti szerződés szerint eleget kapott volna Mo és időben ahhoz hogy ne kelljen mashonnan beszerezni, ezèrt is volt benne a kizarólagosság, csak amikor a gyártók felrúgták a szerződést akkor léptek keleti irányba.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.
davemayer
Így igaz.
És ezt tette az ellenzék is, belekötött abba, hogy oltsunk keleti oltásokkal, ami szintén faszság volt.
És ez ténylegesen kurva messze van az oltások melleti kiállástól.
De ők az ellenzék, és nekik minden szar, ami Orbán.
Végülis adekvát viselkedés az ellenzéktől, nem?
Sobri Jóska
Az, de morálisan erősen megkérdőjelezhető. Ellenzéki szavazóként pl engem elriasztott volna, kontraproduktív. Ahogy anno pl a rendkívüli helyzet bevezetésénél is volt, nem szavazták meg direkt tufva hogy rá egy hétre úgyis bevezetik, de csak azért sem mert ugye diktatúra meg minden...nevetséges.
davemayer
Politikában nincs morál, így nincs rá ok, hogy megkerdőjelezzük a faszságukat.
De ne nevezzük másnak, mint ami, vagyis faszságnak.

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
 www.portfolio.hu/en/business/20210316/hungary-receives-more-than-120000-doses-of-pfizer-biontech-covid-19-vaccines-474396

Március közepén 1.1 millió Pfizer érkezett már.

A kínai oltással nem lett volna baj, ha tartják a kínaiak ajánlását, és 60 alatt oltanak vele
Gyurma Pappa
"érkezett"

láttad Pappa, a Pfizer-rel kapcsolatos logisztikai követelményeket? ez nem egy kiló szalámi.....
Fungus
Na most akkor a tényeket tagadjuk?

Ez volt Dave állítása:
Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán

Szerintem ezt Gyurmával elég jól megcáfoltuk.

De kérjétek sértődötten számon, hogy a ballibek, liberráltak, kommerek meg "mi" nem fogadunk el semmit 😂😊
warr_b
Azzal együtt hogy nyár előtt jött, azt nem cafoltatok hogy hónapokig nem volt
davemayer
Asszem '20 karácsonya körül kezdtek oltani BÁRMIVEL. Február, márciusban már itt volt többszázezer, egymillió adag "nyugati". Hol vannak a hónapok, amíg nem voltak?
warr_b
Nem, a szerződés szerint 20 karácsonya után kb jött volna az első pfizer/más nyugati, na ehhez képest jött úgy ahogy írtad. És ezért szerezték be a keleti vakcinákat, akkor nem lehetett tudni meddig csúszik.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
kiváncsi vagyok mi lenne a vélemény ha az ellenzék kéri a keletit és a fényes vezér megy ellene
valszeg akkor is az ellenzéket szidná mindenki


közbe meg arról van szó hogy a pfizerből nem tudtak lopni a sinoból meg igen
-

szakmailag nem volt meg az orvosi engedély, csak politikai
szal ki is kezelte úgy?
Negritis
Nem tudom 'mindenki' mit csinálna, én egy fasznak tartanám Orbánt ha a keleti oltások ellen ment volna, DE nem ment ellene, így nem ő volt a fasz, hanem az ellenzék, hiszen nem álltak ki maximálisan, de még kicsit sem a "mindegy mivel, csak oltsunk" elv mellett, míg Orbán meg igen.
Én oltáspártiként Orbánnak adom a pirospontot ezügyben, de megértem az ellenzéket, hiszen nekik annyi a politikai alapvetésük, hogy "minden szar".

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.
davemayer
Így igaz.
És ezt tette az ellenzék is, belekötött abba, hogy oltsunk keleti oltásokkal, ami szintén faszság volt.
És ez ténylegesen kurva messze van az oltások melleti kiállástól.
De ők az ellenzék, és nekik minden szar, ami Orbán.
Végülis adekvát viselkedés az ellenzéktől, nem?
Sobri Jóska
Az, de morálisan erősen megkérdőjelezhető. Ellenzéki szavazóként pl engem elriasztott volna, kontraproduktív. Ahogy anno pl a rendkívüli helyzet bevezetésénél is volt, nem szavazták meg direkt tufva hogy rá egy hétre úgyis bevezetik, de csak azért sem mert ugye diktatúra meg minden...nevetséges.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
csipkelli 4 010
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
Es itt van a kutya elásva, ugyanis ha nincs keleti vakcina nincs időben kellő atoltottság, nincs nyugodtabb nyár, jó eb. És mindez (az ő számításaik szerint) politikai elégedettséget eredményez. Az igazi konstruktív ellenzék...
davemayer
A nyugodtabb nyár az időjárásnak köszönhető. Az átoltottságtól függő meleg napokról még nem olvastam.
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 742 — The Mathematician
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
kiváncsi vagyok mi lenne a vélemény ha az ellenzék kéri a keletit és a fényes vezér megy ellene
valszeg akkor is az ellenzéket szidná mindenki


közbe meg arról van szó hogy a pfizerből nem tudtak lopni a sinoból meg igen
-

szakmailag nem volt meg az orvosi engedély, csak politikai
szal ki is kezelte úgy?

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.
Sobri Jóska
Es itt van a kutya elásva, ugyanis ha nincs keleti vakcina nincs időben kellő atoltottság, nincs nyugodtabb nyár, jó eb. És mindez (az ő számításaik szerint) politikai elégedettséget eredményez. Az igazi konstruktív ellenzék...

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 205 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 www.portfolio.hu/en/business/20210316/hungary-receives-more-than-120000-doses-of-pfizer-biontech-covid-19-vaccines-474396

Március közepén 1.1 millió Pfizer érkezett már.

A kínai oltással nem lett volna baj, ha tartják a kínaiak ajánlását, és 60 alatt oltanak vele
Gyurma Pappa
"érkezett"

láttad Pappa, a Pfizer-rel kapcsolatos logisztikai követelményeket? ez nem egy kiló szalámi.....
Fungus
Na most akkor a tényeket tagadjuk?

Ez volt Dave állítása:
Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán

Szerintem ezt Gyurmával elég jól megcáfoltuk.

De kérjétek sértődötten számon, hogy a ballibek, liberráltak, kommerek meg "mi" nem fogadunk el semmit 😂😊
warr_b
Azzal együtt hogy nyár előtt jött, azt nem cafoltatok hogy hónapokig nem volt
davemayer
Asszem '20 karácsonya körül kezdtek oltani BÁRMIVEL. Február, márciusban már itt volt többszázezer, egymillió adag "nyugati". Hol vannak a hónapok, amíg nem voltak?


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Hasonló az oltási kampányhoz tavalyról (direkt, provokatív tartalom). Nem állítom azt, hogy oltásellenes lett volna az ellenzéki kommunikáció. De azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett. Következtetés: az elbizonytalanítás pengéjén táncoltak. Lelkük rajta. Hadd ne mondjam a saját, személyes értékelésem.
Fungus
ha én azt mondom neked hogy ne tüzelj bakancsal meg gumiabronccsal, hanem maradj a jól bevált fánál esetleg pellettnél akkor én azt akarom hogy fagyj halálra?
rendben
Negritis
De ha nincs fa (nyugati) akkor nem mondod hogy a többit (keleti) se használd, ugyanis amikor ez kérdés volt akkor még nem szállítottak Mo-ra, vagy csak elenyésző mennyiséget. Ez valahogy kezd a feledés homályába veszni, na mindegy.
davemayer
de volt fa ...
Negritis
Ha te mondod. Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán (amikorra már rég baszhattuk volna az ebt, meg a nyarat is).
davemayer
Miről beszélsz? Februárban, márciusban már bőven oltottak pl Pfizerrel.
warr_b
Tömeges, azt írtam tömeges!
davemayer
Március 11-ei adatok a hivatalos gov.hu oldalról:

 koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-4

1 millió adag Sinopharm
1.008 millió adag Pfizer
405ezer adag AstraZeneca

Meg a resztli

Miről beszélünk?
warr_b
Mikor érkezett, és mikorra adták be?
davemayer
Szövegértelmezés megy, vagy csak kötekedsz?

Március 11-én ennyi volt itt. Oltottak vele folyamatosan.
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Szövegértelmezés megy, ezért kérdeztem.

Ha az volt a cél hogy az átoltolttság elérje nyárra azt a szintet ami kellett (az akkori becslések szerint) ahhoz kellettek a keleti vakcinák. Ha csak arra alapoztak volna hogy majd úgyis jön, elkéstek volna. Elfelejtitek hogy ezeket a döntéseket akkor kellett meghozni amikor a nyugati vakcináknál volt a (baggio után szabadon) tücsökciripelés, 0 info csak annyit mondtak hogy az előzetes terveket nem tudják tartani, majd lesz. Na most erre nem lehetett alapozni, kellett szerezni mást.

Most akkor ki kötekedik ezzel a témával kapcsolatban? Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.
davemayer
sztem ami a lényeg: Bár OV aszongya, ne legyen téma az oltási politika a kampányban, ez egy figyelmeztetés is egyben: HA az ellenzéki pártok bármikor előjönnek a jövőben a választásokig az oltáspolitikával, kurvára retteghetnek. És pont.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.
davemayer
Így igaz.
És ezt tette az ellenzék is, belekötött abba, hogy oltsunk keleti oltásokkal, ami szintén faszság volt.
És ez ténylegesen kurva messze van az oltások melleti kiállástól.
De ők az ellenzék, és nekik minden szar, ami Orbán.
Végülis adekvát viselkedés az ellenzéktől, nem?

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
 www.portfolio.hu/en/business/20210316/hungary-receives-more-than-120000-doses-of-pfizer-biontech-covid-19-vaccines-474396

Március közepén 1.1 millió Pfizer érkezett már.

A kínai oltással nem lett volna baj, ha tartják a kínaiak ajánlását, és 60 alatt oltanak vele
Gyurma Pappa
"érkezett"

láttad Pappa, a Pfizer-rel kapcsolatos logisztikai követelményeket? ez nem egy kiló szalámi.....
Fungus
Na most akkor a tényeket tagadjuk?

Ez volt Dave állítása:
Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán

Szerintem ezt Gyurmával elég jól megcáfoltuk.

De kérjétek sértődötten számon, hogy a ballibek, liberráltak, kommerek meg "mi" nem fogadunk el semmit 😂😊
warr_b
Azzal együtt hogy nyár előtt jött, azt nem cafoltatok hogy hónapokig nem volt

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Oké, elismerjük, és a lélegeztetőgépeken teljesen egyértelműen és nyilvánosan ellopott SZÁZMILLIÁRDOS tételekkel mi lesz?

Tücsökciripelés?
r.baggio
Én örülök, hogy abból a pénzből, amihez SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem férek úgyse hozzá, legalább lett egy csomó lelegeztetőgép (még ha a fele flipper is), mert az biztos, hogy ez a pénz arra volt, hogy lopjanak belőle (ahogy mindegyik penz arra van) és így (lélegeztetőgépként) láthatom hasznát, míg ha kilátóra, segélyre vagy mondjuk iskolai felszerelésekre, laptopokra, tabletekre megy, akkor meg bizonyosan nem.

Ott sántít a gondolatmeneted, hogy te AZT HISZED, hogyha nem lélegeztetőre és lopásra megy, akkor ez valahogy nálad köt ki vagy hatékonyabban kerül elköltésre. De ha ismered a NER-t, és kikukkantasz az O1G paravánod mögül, akkor te is tudod, hogy ez tévedés. Vagy jobb esetben lehet naivitás.
Sobri Jóska
Óóó hát ez így mindjárt más, rendben is van. Köszönjük A Kedves Vezetőnek, a nép gyermekének és MAGYARORSZÁG fényességes atyuskájának.
Hanni
Már többször írtam: a valóságban nem rendben vannak a dolgok, meg nem tökéletes megoldások születnek, hanem vannak jobb és kevésbé jobb opciók, sokszor úgy, hogy a legjobb opció se jó. Csak a legjobb.
Ahogy a minusz 9 is tud a legnagyobb szám lenni, ha a minusz 60-al és a minusz 1000-el veted össze.

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 494 — "Grammar maci"
Hasonló az oltási kampányhoz tavalyról (direkt, provokatív tartalom). Nem állítom azt, hogy oltásellenes lett volna az ellenzéki kommunikáció. De azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett. Következtetés: az elbizonytalanítás pengéjén táncoltak. Lelkük rajta. Hadd ne mondjam a saját, személyes értékelésem.
Fungus
ha én azt mondom neked hogy ne tüzelj bakancsal meg gumiabronccsal, hanem maradj a jól bevált fánál esetleg pellettnél akkor én azt akarom hogy fagyj halálra?
rendben
Negritis
De ha nincs fa (nyugati) akkor nem mondod hogy a többit (keleti) se használd, ugyanis amikor ez kérdés volt akkor még nem szállítottak Mo-ra, vagy csak elenyésző mennyiséget. Ez valahogy kezd a feledés homályába veszni, na mindegy.
davemayer
de volt fa ...
Negritis
Ha te mondod. Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán (amikorra már rég baszhattuk volna az ebt, meg a nyarat is).
davemayer
Miről beszélsz? Februárban, márciusban már bőven oltottak pl Pfizerrel.
warr_b
Tömeges, azt írtam tömeges!
davemayer
Március 11-ei adatok a hivatalos gov.hu oldalról:

 koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-4

1 millió adag Sinopharm
1.008 millió adag Pfizer
405ezer adag AstraZeneca

Meg a resztli

Miről beszélünk?
warr_b
Mikor érkezett, és mikorra adták be?
davemayer
Szövegértelmezés megy, vagy csak kötekedsz?

Március 11-én ennyi volt itt. Oltottak vele folyamatosan.
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Szövegértelmezés megy, ezért kérdeztem.

Ha az volt a cél hogy az átoltolttság elérje nyárra azt a szintet ami kellett (az akkori becslések szerint) ahhoz kellettek a keleti vakcinák. Ha csak arra alapoztak volna hogy majd úgyis jön, elkéstek volna. Elfelejtitek hogy ezeket a döntéseket akkor kellett meghozni amikor a nyugati vakcináknál volt a (baggio után szabadon) tücsökciripelés, 0 info csak annyit mondtak hogy az előzetes terveket nem tudják tartani, majd lesz. Na most erre nem lehetett alapozni, kellett szerezni mást.

Most akkor ki kötekedik ezzel a témával kapcsolatban? Mondtam, ha a beszerzési feltételekbe kötnétek bele nem ágálnék ennyire a megnyilvánulásaitokkal szemben, de ti a beszerzések létjogosultságát kérdőjelezitek meg, ami faszság.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.
warr_b
Azért ez nem teljesen fedi a valóságot.
A 70 pluszos szüleim április 22-én kaptak Pfizert úgy, hogy a háziorvosnál a legelsők között voltak, nekem (40 pluszosként) április végén volt lehetősegem Sputnikot felvenni, és a velem egyidős barátom, aki ragaszkodott az mRNS-hez május közepén kaphatott először Pfizert.

De nem erről szólt a kiinduló disputa.
Hanem arról, hogy az ellenzékről "azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett".
És ez így igaz.
Nem állt ki az ellenzék az oltások mellett, csak a nyugatiak mellett, a keletieket politikai attitűddel kezelték, nem szakmailag.

több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 652 — Poloska confirmed
Oké, elismerjük, és a lélegeztetőgépeken teljesen egyértelműen és nyilvánosan ellopott SZÁZMILLIÁRDOS tételekkel mi lesz?

Tücsökciripelés?
r.baggio
Én örülök, hogy abból a pénzből, amihez SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT nem férek úgyse hozzá, legalább lett egy csomó lelegeztetőgép (még ha a fele flipper is), mert az biztos, hogy ez a pénz arra volt, hogy lopjanak belőle (ahogy mindegyik penz arra van) és így (lélegeztetőgépként) láthatom hasznát, míg ha kilátóra, segélyre vagy mondjuk iskolai felszerelésekre, laptopokra, tabletekre megy, akkor meg bizonyosan nem.

Ott sántít a gondolatmeneted, hogy te AZT HISZED, hogyha nem lélegeztetőre és lopásra megy, akkor ez valahogy nálad köt ki vagy hatékonyabban kerül elköltésre. De ha ismered a NER-t, és kikukkantasz az O1G paravánod mögül, akkor te is tudod, hogy ez tévedés. Vagy jobb esetben lehet naivitás.
Sobri Jóska
Óóó hát ez így mindjárt más, rendben is van. Köszönjük A Kedves Vezetőnek, a nép gyermekének és MAGYARORSZÁG fényességes atyuskájának.
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Mitől lettem fasiszta?
davemayer
Van akváriumod?
Sobri Jóska
"nem? akkor pont pont pont" 😀
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 205 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Hasonló az oltási kampányhoz tavalyról (direkt, provokatív tartalom). Nem állítom azt, hogy oltásellenes lett volna az ellenzéki kommunikáció. De azt sem lehet állítani, hogy maximálisan kiállt volna egy éve az oltások mellett. Következtetés: az elbizonytalanítás pengéjén táncoltak. Lelkük rajta. Hadd ne mondjam a saját, személyes értékelésem.
Fungus
ha én azt mondom neked hogy ne tüzelj bakancsal meg gumiabronccsal, hanem maradj a jól bevált fánál esetleg pellettnél akkor én azt akarom hogy fagyj halálra?
rendben
Negritis
De ha nincs fa (nyugati) akkor nem mondod hogy a többit (keleti) se használd, ugyanis amikor ez kérdés volt akkor még nem szállítottak Mo-ra, vagy csak elenyésző mennyiséget. Ez valahogy kezd a feledés homályába veszni, na mindegy.
davemayer
de volt fa ...
Negritis
Ha te mondod. Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán (amikorra már rég baszhattuk volna az ebt, meg a nyarat is).
davemayer
Miről beszélsz? Februárban, márciusban már bőven oltottak pl Pfizerrel.
warr_b
Tömeges, azt írtam tömeges!
davemayer
Március 11-ei adatok a hivatalos gov.hu oldalról:

 koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-4

1 millió adag Sinopharm
1.008 millió adag Pfizer
405ezer adag AstraZeneca

Meg a resztli

Miről beszélünk?
warr_b
Mikor érkezett, és mikorra adták be?
davemayer
Szövegértelmezés megy, vagy csak kötekedsz?

Március 11-én ennyi volt itt. Oltottak vele folyamatosan.
Feleségem március 15-én kapta az első Pfizert, és marhára nem az elsők között kapta.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Mitől lettem fasiszta?
davemayer
Van akváriumod?

több mint 4 éve
Törölt felhasználó
 www.portfolio.hu/en/business/20210316/hungary-receives-more-than-120000-doses-of-pfizer-biontech-covid-19-vaccines-474396

Március közepén 1.1 millió Pfizer érkezett már.

A kínai oltással nem lett volna baj, ha tartják a kínaiak ajánlását, és 60 alatt oltanak vele
Gyurma Pappa
"érkezett"

láttad Pappa, a Pfizer-rel kapcsolatos logisztikai követelményeket? ez nem egy kiló szalámi.....
Fungus
Na most akkor a tényeket tagadjuk?

Ez volt Dave állítása:
Én úgy emlékszem hogy hónapokig (!) nem volt a tömeges oltás elkezdéséhez elég nyugati vakcina, pár 10 ezreket küldtek, aztán kb nyárra indult el igazán

Szerintem ezt Gyurmával elég jól megcáfoltuk.

De kérjétek sértődötten számon, hogy a ballibek, liberráltak, kommerek meg "mi" nem fogadunk el semmit 😂😊
warr_b
most úgy mindenkinek: tavaly tavasszal MINDENKI, a kormányzatok is kibaszott nagy kérdőjel előtt álltak. Hogyan tovább? Nem csak a miénk, sorra, egytől egyig. Ismeretlen probléma, kihívás volt. Aki ezt nem hajlandó elismerni, szemet huny leszarom. A kormányzat részéről IS pengeélen táncolás volt. Igencsak.
Fungus
tavalyelőtt......édesfaxom.......már 2 éve tart ez a xar......