Politika
64 feliratkozó
több mint 5 éve
Tök jól leírtad, de azért ez lényegében korrupció, cukorral leöntve. Oké, hogy pl. az afrikai/karibi offshore szigetországokba vagy akár Magyarországra nem életbevágóan fontos karrierdiplomatákat küldeni, ide eljöhet egy szappanopera producer is, mert mit számít, de a hivatalvásárlás teljesen szembe megy a meritokráciával, ami ugye a demokrácia alapja lenne.Van ilyen is meg olyan is, de nagyjából igen. Elnöki rendszer, egy "csapat" indul a versenyben élén a jelölttel. Már párton belül is így dől el a dolog. A győztes "mindent" visz, viszi a pártot is és az országot is az adott ciklusra. De a felelősség is az övé. Aki "beszáll" a csapatba (pénzzel vagy tudással / alkalmassággal) akkor azt az elnökért teszi. Az elnökön keresztül szolgálja az országot, nem a hivatalon keresztül, mint mondjuk egy bíró. Így aztán ha az elnök megy, minden embere is megy. Sokszor nem csak párton kívül, de párton belül is. És jönnek az új csapatok. Működőképes logika, ha jól el vannak választva a hatalmi ágak. Odaát azért elég jól el vannak választva. Működik is a rendszer elég jól.Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
Kampman
peterk2005
Ez még akkor is gáz, ha egyébként igaz az, amit lentebb írtak, hogy egy amerikai nagykövetnek keményebb a munkája, mint azt gondolnánk.
Szerkesztette: Kampman
több mint 5 éve
Ez a sztori nem Floydról szól, ő csak az apropó lett. Az apropó szerepet sosem érdemre osztották, kiszámíthatatlan hogy kiből lesz és mikor apropó. Lehetett volna az egy hónappal ezelőtti joggingolás közben lelőtt fickó is. Ha jól tudom ő valamelyik detroiti NFL focistának a rokona volt, egy "tisztes" pógár, aki papíron alkalmasabb a "szentté avatásra". De mégsem ő lett.Tök mindegy mi volt, akkor sem dolga a rendőrségnek senkit sem megölni, mert ha ez lett volna se dolga ítélkezni vagy ítéletet végrehajtani.Nem dóga, pörsze, csak a szentté avatás visszás nekem kissé.
sutianap
Fast Willie
Tele vannak az ilyen eseménysorozatok hétköznapi ésszel "őrült" dolgokkal. Ötvenhatban is voltak ilyesmik, pl. köztörvényesekből lettek hősök és semmiről nem tehető besorozott sorkatonákat is koncoltak fel mint a rendszer bűnöseit. Fél órája olvastam egy tweetet egy minneapolisi bevándorlóról, aki kiment tüntetni, és mire hazaért, feltörték és lerabolták a boltját. C'est la vie 😀 Most meg megy a gyűjtés hogy helyrepofozzák a boltot.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Van ilyen is meg olyan is, de nagyjából igen. Elnöki rendszer, egy "csapat" indul a versenyben élén a jelölttel. Már párton belül is így dől el a dolog. A győztes "mindent" visz, viszi a pártot is és az országot is az adott ciklusra. De a felelősség is az övé. Aki "beszáll" a csapatba (pénzzel vagy tudással / alkalmassággal) akkor azt az elnökért teszi. Az elnökön keresztül szolgálja az országot, nem a hivatalon keresztül, mint mondjuk egy bíró. Így aztán ha az elnök megy, minden embere is megy. Sokszor nem csak párton kívül, de párton belül is. És jönnek az új csapatok. Működőképes logika, ha jól el vannak választva a hatalmi ágak. Odaát azért elég jól el vannak választva. Működik is a rendszer elég jól.Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
Kampman

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
www.dailymail.co.uk/news/article-8366533/George-Floyd-moved-Minneapolis-start-new-life-released-prison-Texas.html
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 5 éve
Persze, de az erőnek meg van a maga pszichológiája, ameddig az alkalmazása kellő, ez nem kell mondjam milyen necces kérdés mikor hajlik túlkapásba vagy brutalitásba - ez kegyetlen kérdés szervezetileg is mikor tud a szervezeti tag mellé állni, s mikor engedi el, hogy ez nem fér bele a rendőri munkába és mindez visszacsap az egész szervezeti állományra, mert belül az megy majd, hogy kiseggeltek a nagyokosok Joe ügyéből.Nem dóga, pörsze, csak a szentté avatás visszás nekem kissé.Tök mindegy mi volt, akkor sem dolga a rendőrségnek senkit sem megölni, mert ha ez lett volna se dolga ítélkezni vagy ítéletet végrehajtani.Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.Kezdenek azert erdekes reszletek kiderulni a Floyd ugyrol, megvilagitja, hogy miert nem tartoztattak le egybol:
1. A helyi rendorseg kezikonyve szerint a rendoreik hasznalhatjak a technikat ami megolte Floydot. Egedelyezve van az ajulasig torteno nyakra valo nyomasgyakorlas, konyokkel vagy terddel.
Ez azert erdekes, mert ugye kijott a boncolas jegyzokonyve ami szerint nem ebbe halt bele, hanem szivelegtelensegbe. A szandekossagot pedig azert lett volna nehez bizonyitani, mert ez bevett eljaras a minneapolisi rendorsegen.
2. Az ugyeszseg szerint vannak tovabbi videok is amik bizonyitjak, hogy ellenallt a letartoztatasnak. A nyilvanos, jarokelok altal keszitett videon ugye ma csak az van rajta hogyan terdepelnek rajta.
Szerintem amugy az, hogy ajulas utan is rajta atrtotta a terdet, eleg lehet a gondatlan emberoleshez, de ebbol szandekos emberoles miatt nem lenne eliteles.
3. Floyd egy etteremben/klubban volt kidobo. Az etterem/klub tulajdonosa szerint a letartoztatott rendor is ott dolgozott mellekallasban, es a ketto ferfi ismerte egymast (mondjuk ezt mashol nem lattam meg megerositve).
4. Floydnak eleg durva sheetje van. 5x volt bortonben, legutolso alkalommal egy no lakasaba tort be majd fegyert szegezett ra is kiramolta a lakast penz es drog utan kutatva.
i.dailymail.co.uk/1s/2020/05/28/20/28943102-8366533-Floyd_had_at_least_five_stint_in_jail_In_one_of_the_charging_doc-a-2_1590692672171.jpg
5. Elvileg 2014 ota nem kovetett el semmilyen buncselekmenyt. A mostani letartoztatasara az adott okot, hogy hamis 20 dollarossal fizetett egy uzletben.
undisputedly
Akkor most mi a Justice for Floyd, amivel még TB12 is elégedett lehet?
Sobri Jóska
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
Fast Willie
sutianap
Fast Willie

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
hát figyelj, Istent is imádják azt nézd meg mit csinált az első könyvbenNem dóga, pörsze, csak a szentté avatás visszás nekem kissé.Tök mindegy mi volt, akkor sem dolga a rendőrségnek senkit sem megölni, mert ha ez lett volna se dolga ítélkezni vagy ítéletet végrehajtani.Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.Kezdenek azert erdekes reszletek kiderulni a Floyd ugyrol, megvilagitja, hogy miert nem tartoztattak le egybol:
1. A helyi rendorseg kezikonyve szerint a rendoreik hasznalhatjak a technikat ami megolte Floydot. Egedelyezve van az ajulasig torteno nyakra valo nyomasgyakorlas, konyokkel vagy terddel.
Ez azert erdekes, mert ugye kijott a boncolas jegyzokonyve ami szerint nem ebbe halt bele, hanem szivelegtelensegbe. A szandekossagot pedig azert lett volna nehez bizonyitani, mert ez bevett eljaras a minneapolisi rendorsegen.
2. Az ugyeszseg szerint vannak tovabbi videok is amik bizonyitjak, hogy ellenallt a letartoztatasnak. A nyilvanos, jarokelok altal keszitett videon ugye ma csak az van rajta hogyan terdepelnek rajta.
Szerintem amugy az, hogy ajulas utan is rajta atrtotta a terdet, eleg lehet a gondatlan emberoleshez, de ebbol szandekos emberoles miatt nem lenne eliteles.
3. Floyd egy etteremben/klubban volt kidobo. Az etterem/klub tulajdonosa szerint a letartoztatott rendor is ott dolgozott mellekallasban, es a ketto ferfi ismerte egymast (mondjuk ezt mashol nem lattam meg megerositve).
4. Floydnak eleg durva sheetje van. 5x volt bortonben, legutolso alkalommal egy no lakasaba tort be majd fegyert szegezett ra is kiramolta a lakast penz es drog utan kutatva.
i.dailymail.co.uk/1s/2020/05/28/20/28943102-8366533-Floyd_had_at_least_five_stint_in_jail_In_one_of_the_charging_doc-a-2_1590692672171.jpg
5. Elvileg 2014 ota nem kovetett el semmilyen buncselekmenyt. A mostani letartoztatasara az adott okot, hogy hamis 20 dollarossal fizetett egy uzletben.
undisputedly
Akkor most mi a Justice for Floyd, amivel még TB12 is elégedett lehet?
Sobri Jóska
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
Fast Willie
sutianap
Fast Willie
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
bizonyos nagyköveti pozik igen. de azért azzal tisztában kell lenni, hogy a legtöbb magyar politikus vért hugyozna egy ilyen állásban. én láttam, hogy nagykövetek mennyit dolgoznak, ez nem arról szól, hogy felkelek 10kor a nagyköveti autó bevisz a hiltonba reggelizni pezsgővel, beérek a kövire 1 körül, átolvasom a helyi Timest, majd tolok egy 7 fogásos ebédet a marriottban, aztán haza. Kőkeményen dolgozol benn a nagykövetségen, és még utána mikor a szabadidőd jönne akkor fogadások, vacsorák és egyéb diplomáciai események. nagyon kevés nagyköveti poszt van, ahol lazábbra tudod venni. ráadásul amcsiknak ez még húzósabb sztem. mki velük akar találkozni, mki tőlük akar pénzt ezért nagyon sűrű naptárjuk van.vagy egyszerüen csak tisztában vannak azzal, hogy ezek politikai állásokkarrier diplomaták is. általában ők maradnak a helyükön vagy átkerülnek máshova, ha vki azt kinézte magának, de ezzel adják meg a lehetőséget a mindenkori új kormányzatnak, hogy külföldön azok képviseljék az álláspontjukat, akiket ők elképzelnek.Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
Kampman
csebi
sutianap
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Nem dóga, pörsze, csak a szentté avatás visszás nekem kissé.Tök mindegy mi volt, akkor sem dolga a rendőrségnek senkit sem megölni, mert ha ez lett volna se dolga ítélkezni vagy ítéletet végrehajtani.Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.Kezdenek azert erdekes reszletek kiderulni a Floyd ugyrol, megvilagitja, hogy miert nem tartoztattak le egybol:
1. A helyi rendorseg kezikonyve szerint a rendoreik hasznalhatjak a technikat ami megolte Floydot. Egedelyezve van az ajulasig torteno nyakra valo nyomasgyakorlas, konyokkel vagy terddel.
Ez azert erdekes, mert ugye kijott a boncolas jegyzokonyve ami szerint nem ebbe halt bele, hanem szivelegtelensegbe. A szandekossagot pedig azert lett volna nehez bizonyitani, mert ez bevett eljaras a minneapolisi rendorsegen.
2. Az ugyeszseg szerint vannak tovabbi videok is amik bizonyitjak, hogy ellenallt a letartoztatasnak. A nyilvanos, jarokelok altal keszitett videon ugye ma csak az van rajta hogyan terdepelnek rajta.
Szerintem amugy az, hogy ajulas utan is rajta atrtotta a terdet, eleg lehet a gondatlan emberoleshez, de ebbol szandekos emberoles miatt nem lenne eliteles.
3. Floyd egy etteremben/klubban volt kidobo. Az etterem/klub tulajdonosa szerint a letartoztatott rendor is ott dolgozott mellekallasban, es a ketto ferfi ismerte egymast (mondjuk ezt mashol nem lattam meg megerositve).
4. Floydnak eleg durva sheetje van. 5x volt bortonben, legutolso alkalommal egy no lakasaba tort be majd fegyert szegezett ra is kiramolta a lakast penz es drog utan kutatva.
i.dailymail.co.uk/1s/2020/05/28/20/28943102-8366533-Floyd_had_at_least_five_stint_in_jail_In_one_of_the_charging_doc-a-2_1590692672171.jpg
5. Elvileg 2014 ota nem kovetett el semmilyen buncselekmenyt. A mostani letartoztatasara az adott okot, hogy hamis 20 dollarossal fizetett egy uzletben.
undisputedly
Akkor most mi a Justice for Floyd, amivel még TB12 is elégedett lehet?
Sobri Jóska
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
Fast Willie
sutianap
több mint 5 éve
Tök mindegy mi volt, akkor sem dolga a rendőrségnek senkit sem megölni, mert ha ez lett volna se dolga ítélkezni vagy ítéletet végrehajtani.Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.Kezdenek azert erdekes reszletek kiderulni a Floyd ugyrol, megvilagitja, hogy miert nem tartoztattak le egybol:
1. A helyi rendorseg kezikonyve szerint a rendoreik hasznalhatjak a technikat ami megolte Floydot. Egedelyezve van az ajulasig torteno nyakra valo nyomasgyakorlas, konyokkel vagy terddel.
Ez azert erdekes, mert ugye kijott a boncolas jegyzokonyve ami szerint nem ebbe halt bele, hanem szivelegtelensegbe. A szandekossagot pedig azert lett volna nehez bizonyitani, mert ez bevett eljaras a minneapolisi rendorsegen.
2. Az ugyeszseg szerint vannak tovabbi videok is amik bizonyitjak, hogy ellenallt a letartoztatasnak. A nyilvanos, jarokelok altal keszitett videon ugye ma csak az van rajta hogyan terdepelnek rajta.
Szerintem amugy az, hogy ajulas utan is rajta atrtotta a terdet, eleg lehet a gondatlan emberoleshez, de ebbol szandekos emberoles miatt nem lenne eliteles.
3. Floyd egy etteremben/klubban volt kidobo. Az etterem/klub tulajdonosa szerint a letartoztatott rendor is ott dolgozott mellekallasban, es a ketto ferfi ismerte egymast (mondjuk ezt mashol nem lattam meg megerositve).
4. Floydnak eleg durva sheetje van. 5x volt bortonben, legutolso alkalommal egy no lakasaba tort be majd fegyert szegezett ra is kiramolta a lakast penz es drog utan kutatva.
i.dailymail.co.uk/1s/2020/05/28/20/28943102-8366533-Floyd_had_at_least_five_stint_in_jail_In_one_of_the_charging_doc-a-2_1590692672171.jpg
5. Elvileg 2014 ota nem kovetett el semmilyen buncselekmenyt. A mostani letartoztatasara az adott okot, hogy hamis 20 dollarossal fizetett egy uzletben.
undisputedly
Akkor most mi a Justice for Floyd, amivel még TB12 is elégedett lehet?
Sobri Jóska
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
Fast Willie

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.2014 óta nem volt elvileg semmi ügye, korábban 10x volt börtönben (undisputedly linkelt egy képet)
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
Fast Willie
2009-ben varrták be 5 évre, utána nem volt semmi ügye
hamis 20assal fizetett ezért állították elő, csak hiányzik a felvétel aközött hogy bilincsbe elindulnak vele és hogy a nyakán térdelnek (ha valakinek megvan érdekelne)
valamint azóta 2 szakvélemény is kijött hogy Asphyxia a halál oka
www.bbc.com/news/world-us-canada-52871936
His life then took a different turn, with a string of arrests for theft and drug possession culminating in an armed robbery charge in 2007, for which he was sentenced to five years in prison.
He became involved in his local ministry, Resurrection Houston, after his release and was intent on making changes in himself and his neighbourhood, says Mr Lillard.
"While he was embracing his own life change, he was looking around at his community."
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
vagy egyszerüen csak tisztában vannak azzal, hogy ezek politikai állásokkarrier diplomaták is. általában ők maradnak a helyükön vagy átkerülnek máshova, ha vki azt kinézte magának, de ezzel adják meg a lehetőséget a mindenkori új kormányzatnak, hogy külföldön azok képviseljék az álláspontjukat, akiket ők elképzelnek.Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
Kampman
csebi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Most akkor George Floyd bűnöző volt vagy nem? Volt twitter bejegyzés, hogy fegyveres rablásban vett részt, nemi erőszakkal gyanúsították és vmi kábszeres leszámolásnál is elővették, de cenzúrázták a tweeteket azóra.Kezdenek azert erdekes reszletek kiderulni a Floyd ugyrol, megvilagitja, hogy miert nem tartoztattak le egybol:
1. A helyi rendorseg kezikonyve szerint a rendoreik hasznalhatjak a technikat ami megolte Floydot. Egedelyezve van az ajulasig torteno nyakra valo nyomasgyakorlas, konyokkel vagy terddel.
Ez azert erdekes, mert ugye kijott a boncolas jegyzokonyve ami szerint nem ebbe halt bele, hanem szivelegtelensegbe. A szandekossagot pedig azert lett volna nehez bizonyitani, mert ez bevett eljaras a minneapolisi rendorsegen.
2. Az ugyeszseg szerint vannak tovabbi videok is amik bizonyitjak, hogy ellenallt a letartoztatasnak. A nyilvanos, jarokelok altal keszitett videon ugye ma csak az van rajta hogyan terdepelnek rajta.
Szerintem amugy az, hogy ajulas utan is rajta atrtotta a terdet, eleg lehet a gondatlan emberoleshez, de ebbol szandekos emberoles miatt nem lenne eliteles.
3. Floyd egy etteremben/klubban volt kidobo. Az etterem/klub tulajdonosa szerint a letartoztatott rendor is ott dolgozott mellekallasban, es a ketto ferfi ismerte egymast (mondjuk ezt mashol nem lattam meg megerositve).
4. Floydnak eleg durva sheetje van. 5x volt bortonben, legutolso alkalommal egy no lakasaba tort be majd fegyert szegezett ra is kiramolta a lakast penz es drog utan kutatva.
i.dailymail.co.uk/1s/2020/05/28/20/28943102-8366533-Floyd_had_at_least_five_stint_in_jail_In_one_of_the_charging_doc-a-2_1590692672171.jpg
5. Elvileg 2014 ota nem kovetett el semmilyen buncselekmenyt. A mostani letartoztatasara az adott okot, hogy hamis 20 dollarossal fizetett egy uzletben.
undisputedly
Akkor most mi a Justice for Floyd, amivel még TB12 is elégedett lehet?
Sobri Jóska
Annyit találtam, hogy a minnesota-i rendőrfőnök szerint előttük ismert "violent criminal" volt.
Valaki tud erről valamit?
több mint 5 éve
karrier diplomaták is. általában ők maradnak a helyükön vagy átkerülnek máshova, ha vki azt kinézte magának, de ezzel adják meg a lehetőséget a mindenkori új kormányzatnak, hogy külföldön azok képviseljék az álláspontjukat, akiket ők elképzelnek.Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
Kampman
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Akkor most naggyá tesszük Amerikát again, vagy kifogásokat keresünk hogy miért nem megy?És a gyengeség bűn?Ez a gyengék kifogása.Látod? Ezt csinálta Trump Amerikából.Mondjuk hozott anyagból dolgozott...
Jan
Sobri Jóska
Jan
Hiányolod az erőt az USA kormányzatból?
Vagy nem értem, hogy jön ez ide.
Sobri Jóska
több mint 5 éve
palotapincsi életérzésMa van a bátor napom.Ne hagyd, hogy elragadjon az ellenszenved a tényszerűség kárára. És ne hidd, hogy Hillaryval bármi is jobban működne. Trump ha kap még egy ciklust, akkor reageni magasságba emelkedhet, márpedig Reagennél jobb elnöke nem volt az USA-nak az elmúlt 100 évben.Ez éppen annyira merész jóslat, mint az, hogy Tebow alapjaiban változtatja meg az NFL-t 😉
Sobri Jóska
ender1112
Sobri Jóska

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
A Comedy Centralon most az előbb elsütétült a kép és egy I can't breathe feirat megy, egy 8 és fél perces visszaszámlálóval Még megy.....jah, van egy #blackout jelenleg, youtube csatornák elsötétülnek
csi77
de pl a soundcloud is
Szerkesztette: Negritis, a vajda
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
A Comedy Centralon most az előbb elsütétült a kép és egy I can't breathe feirat megy, egy 8 és fél perces visszaszámlálóval Még megy.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 5 éve
offmedia.hu/aztaaa/az-anonymous-hackercsoport-jovoltabol-percekig-szolt-a-fuck-tha-police-a-chicagoi-rendorseg-radio-frekvenciajanmondjuk Chicago egy külön tragédia az utóbbi években
ZoliMP
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Ennek nem az az oka, hogy a nagykövetek jelentős része (nyilván nem a moszkvai meg pekingi) gyakorlatilag megvette a pozíciót az éppen aktuális elnöktől azáltal, hogy segítette a kampányát?
csebi
több mint 5 éve
...Olvastam a bíróságos cikkeket (jó régen, 20 perce), de nem értem, hogy miről van szó, mert ennyire (semennyire) nem értem a mögöttes jogot.
undisputedly
Köszi a fejtágítást, bölcsebb lettem. Pl. ez az ír bőrduda is új volt, bár nem teljesen értem még, hogy ezen miért tanul meg valaki játszani.
Jó néha, ha a libernyák, migráns/buzi/gender-simogatók (komcsizni 2002 óta nem komcsizott le senki, szóval azt már nem veszem magamra) meg a nácik meg is akarják érteni egymást, és tényekről beszélgetnek meg értelmes dolgokról, és nem a megoldhatatlan faji kérdéseket akarják 40 soros fórumposztokban helyre rakni. És kiderül, hogy egyébként nem is az a legfőbb jellemzőjük, hogy esetleg minek látszanak (még ha viccből is ragaszgatunk rájuk címkéket), hanem hogy közben értelmes emberek. Hehh, de bonyolult a világ, bontok is egy sört.
Na peace.
Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 5 éve
Amúgy sztem nagyon nehezen érthetjük meg azt a fajta kultúrát. Pl nekem USA diplomata kolléga bőszen mondta h ő kilép a kulugybol és megválasztják. Mondtam neki hulye vagy? Miért tenned? Sima közszolga vagy szolgáld azt akit a köz megválasztott. Nem értette mit magyarázok. Ki is lépett amúgy. Btw USA-ban asszem hagyomány hogy ha nem választják meg ugyanazt az administrationt akkor az összes nagykövet beadja a felmondását miután hivatalba lépett az új. Nálunk ilyenre hogy lenne példa?Flynn ügy: elhiszem amiket írsz. De: egy ilyen kaliberű ember nem fog vádalkut kötni, ha nincs rá oka. Az, hogy voltak visszaélések a nyomozás körül, most megkérdőjelezik az egész úgy legitimitását, sajnálatos tények. De 30 éve az FBI-nál dolgozó hivatalnokok a 30 év alatt most az egyszer hibáztak, vagy korábban is akkor nem rúgták ki őket, vagy most sem csináltak semmi rosszat? Egyik lehetőség sem megnyugtató, őszintén szólva. Ha valaki speciálisan ezen az ügyön műtött, persze ki kell rúgni.Megsuvegelendo amugy, hogy bizonyos tekintetben el lehet mozditani a korabbi allaspontodrol eszervekkel, a mai vilagban ez ritkasag szamba megy 😀
Trumppal szembemenni: elég egyértelmű, hogy Barr mélyen integrált Washingtonban, nekem vannak olyan elképzeléseim, hogy a politika alkuk sorozata. Barr fixerkedik néhány kellemetlen ügyben, for the greater good, cserébe fékként elfogadja Trump. Ez az eddigiek alapján profilba passzoló szerep. Ez egy régi teóriám, 2 perce alkottam.
Gyurma Pappa
Amit hirtelen lenduletben kihagytam a Flynn ugybol es megvalaszolja a fenti elmeleted (eleg bonyolult az ugy es dolgozom is kozben). Idovonal:
1. Miutan felso vezetesre megtagadjak az ugy lezarasat, a Logan Act-re hivatkozva jogalapot krealnak meguknak arra, hogy Flynnt meginterjuvoljak a Feher Hazban. A Logan Act 1799-ben lett elfogadva, kb. annyibol all, hogy aki felhatalmazas nelkul mas allammal targyal az USA kormanyanak neveben, azt megbuntetik (es meg egyeb tenyallasok). 220 eve ugye nem volt internet, nehezebben lehetett megallapitani, hogy most tenyleg nagykovettel tagyalsz-e kinaban vagy indiaban vagy barhol mashol vagy csak egy imposztor.
Tehat 220 eves torveny, teljesen mas korszakbol, ami alapjan a meglozo 200 evben osszesen 2 ember ellene meltek vadat, az utolsot 1852-ben (SZABADSAGHARCOT SIRATTUK MI EPPEN) de akkor sem tudtak elitelni a Logan Act alapjan. Kontextushoz megjegyzem, hogy pl John KErry, Obama kormanyanak kulugyminisztere az elozo 3 evben is nyiltan targyalt az IRani vezetessel, hogy hogyan hatastalanitsak az USA szankcioit stb, de nem lett meg csak felvetve sem komoly szinten, hogy a Logan Act-et alkalmazzak.
Na, de vissza a Flynn interjuhoz: ne elfejtsuk el, hogy Trump mar meg lett valasztva, az "incoming team" tagja Flynn, mint Nemzetbiztonsagi tanacsado, tehat az a dolga, hogy felvegye a kapcsolatot a tobbi nemzettel.
Flynn interju a Feher Hazban, ugyved nelkul, sima rutin kerdes feltevesnek alcazva, de ugye az FBI mar tudja, hogy megtortentek a hivasok, milyen tartalommal es , hogy ra akarjak venni, hazudjon. A "jegyzokonyvet" (Form 302) felveszik.
2. A kvoetkezo 1-2 hetben bizonyíthaton manipulalja a jegyzokonyvet Strzok es mas FBI ugynokok, vesszoket tesznek at es erosebb foku tagadast arra a kerdesre, hogy beszelt-e az orosz nagykovettel azokrol a szankciokrol amiket OBamaek hoztak. Flynn azt mondta nem emlekszik, regen volt, sok vezetovel beszelt az atmeneti idoszakban. Viszont ugy modositottak a jegyzokonyvet, hogy abbol kitunjon, tagadta a tema felmeruleset.
(Szerk: Ez a fajta belenyulas elofordult a FISA birosaghoz benyujtott kervenyekben is, amikor Trump stabtagjarol akartak kemkedni a hatosagok, es benyujtottak a hattercheket, aminek resze volt, hogy megkerdeztek a CIA-t, ismerik-e az urget, mire a CIA visszairt, hogy igen, nekunk dolgozott korabban, ergo a birosag valoszinuleg nem engedi a kemkedest ellene, DE ekkor jott az FBI ugyved es beleirta a CIA emailjeba a "not" szocskat, teljesen megvaltoztatva ezzel a CIA emailjenek tartalmat, tehat abbol, hogy "ISMERJUK", lett a "NEM ISMERJUK")
Cikk 1: www.nationalreview.com/news/flynns-lawyer-claims-fbi-tampered-with-interview-notes-demands-charges-be-dropped-due-to-outrageous-government-misconduct/
Cikk 2 :
www.washingtonexaminer.com/news/fbi-lawyer-under-criminal-investigation-altered-document-to-say-carter-page-was-not-a-source-for-another-agency
3. Visszamentek Flynnhez miutan beszamoltak Pencenek a VP-nek, es szembesitettek azzal, hogy "hazudott nekik", tudnak a hivasrol es itt a jegyzokonyvben egyertelmuen azt mondja, hogy nem beszeltek rola. Pence es Trump kirugja, mivel "hazudott" Pence-nek amikor megkerdezte, beszelt-e a szankciokrol.
4. Ekkor Flynn, ranezve a formra es felismerve, hogy a szembesitett doksik szerint megis beszelt a nagykovettel ezekrol, elfogadta a bunosseget, miutan az ugyvedei azt tanacsoltak, igy jar a legjobban.
5. Azota ugyvedet cserelt amugy es kiderult, hogy a korabbi ugyvedei nem adtak at az uj ugyvedeknek tobb zszaz oldalnyi dokumentumot amelyek jelentos tenyre vonatkoztak, es nem is meritettek ki a vedoi kotelezettsegeiket a dokumentumokra...
6. Elkepesztoen abnormalis dolog tortenik az uggyel jelenleg az usa fellebviteli birosagan 😀 Jogaszoknak csemege, ha van ra igeny leirom majd par sorban, de most mar hosszu lenne.
Osszessegeben tehat jol lathato, hogy peldanelkuli messzesegbe voltak kepesek ezek az FBI ugynokok Comey iranyitasa alatt elmenni, csak azert, hogy a "russia" narrativat erositsek es lekapcsoljanak valakit Trump csapatabol. Ezek az FBI ugynokok voltak azok, akik azt irtak egymas kozott FBI telefonokon SMS-ben Trump megvalasztasa utan, hogy "szornyu, tragedia, de nem baj van tervunk, megallitjuk".
Flynnt szisztematikusan lejarattak, a beszelgetesei tartalmat nem leakeltek ki a CNN-nek, csak azt, hogy "kemkedes" meg hasonlo dolgok miatt nyomoznak ellene... Teljesen tonkretettek anyagilag. Egy 3 csillagos tabornokot, aki kb. naiv volt, de arulo vagy rosszandeku semmikepp.
Szerk: A kommented masik idezett felere erdemben nem tudok reagalni. elkepzelheto amugy, hogy igy-vagy ugy aprobb dolgokban vedi Trumpot, nem olvastam semmit viszont ami az integritasat a szememben megkerdojelezne, de azt felteszem, hogy Sessions-el ellenteben (ot valtotta Barr, es miatta lett Special Counsel) tokosebben all ki a belso nyomas ellen.
undisputedly
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Ma van a bátor napom.Ne hagyd, hogy elragadjon az ellenszenved a tényszerűség kárára. És ne hidd, hogy Hillaryval bármi is jobban működne. Trump ha kap még egy ciklust, akkor reageni magasságba emelkedhet, márpedig Reagennél jobb elnöke nem volt az USA-nak az elmúlt 100 évben.Ez éppen annyira merész jóslat, mint az, hogy Tebow alapjaiban változtatja meg az NFL-t 😉
Sobri Jóska
ender1112
több mint 5 éve
Flynn ügy: elhiszem amiket írsz. De: egy ilyen kaliberű ember nem fog vádalkut kötni, ha nincs rá oka. Az, hogy voltak visszaélések a nyomozás körül, most megkérdőjelezik az egész úgy legitimitását, sajnálatos tények. De 30 éve az FBI-nál dolgozó hivatalnokok a 30 év alatt most az egyszer hibáztak, vagy korábban is akkor nem rúgták ki őket, vagy most sem csináltak semmi rosszat? Egyik lehetőség sem megnyugtató, őszintén szólva. Ha valaki speciálisan ezen az ügyön műtött, persze ki kell rúgni.Megsuvegelendo amugy, hogy bizonyos tekintetben el lehet mozditani a korabbi allaspontodrol eszervekkel, a mai vilagban ez ritkasag szamba megy 😀
Trumppal szembemenni: elég egyértelmű, hogy Barr mélyen integrált Washingtonban, nekem vannak olyan elképzeléseim, hogy a politika alkuk sorozata. Barr fixerkedik néhány kellemetlen ügyben, for the greater good, cserébe fékként elfogadja Trump. Ez az eddigiek alapján profilba passzoló szerep. Ez egy régi teóriám, 2 perce alkottam.
Gyurma Pappa
Amit hirtelen lenduletben kihagytam a Flynn ugybol es megvalaszolja a fenti elmeleted (eleg bonyolult az ugy es dolgozom is kozben). Idovonal:
1. Miutan felso vezetesre megtagadjak az ugy lezarasat, a Logan Act-re hivatkozva jogalapot krealnak meguknak arra, hogy Flynnt meginterjuvoljak a Feher Hazban. A Logan Act 1799-ben lett elfogadva, kb. annyibol all, hogy aki felhatalmazas nelkul mas allammal targyal az USA kormanyanak neveben, azt megbuntetik (es meg egyeb tenyallasok). 220 eve ugye nem volt internet, nehezebben lehetett megallapitani, hogy most tenyleg nagykovettel tagyalsz-e kinaban vagy indiaban vagy barhol mashol vagy csak egy imposztor.
Tehat 220 eves torveny, teljesen mas korszakbol, ami alapjan a meglozo 200 evben osszesen 2 ember ellene meltek vadat, az utolsot 1852-ben (SZABADSAGHARCOT SIRATTUK MI EPPEN) de akkor sem tudtak elitelni a Logan Act alapjan. Kontextushoz megjegyzem, hogy pl John KErry, Obama kormanyanak kulugyminisztere az elozo 3 evben is nyiltan targyalt az IRani vezetessel, hogy hogyan hatastalanitsak az USA szankcioit stb, de nem lett meg csak felvetve sem komoly szinten, hogy a Logan Act-et alkalmazzak.
Na, de vissza a Flynn interjuhoz: ne elfejtsuk el, hogy Trump mar meg lett valasztva, az "incoming team" tagja Flynn, mint Nemzetbiztonsagi tanacsado, tehat az a dolga, hogy felvegye a kapcsolatot a tobbi nemzettel.
Flynn interju a Feher Hazban, ugyved nelkul, sima rutin kerdes feltevesnek alcazva, de ugye az FBI mar tudja, hogy megtortentek a hivasok, milyen tartalommal es , hogy ra akarjak venni, hazudjon. A "jegyzokonyvet" (Form 302) felveszik.
2. A kvoetkezo 1-2 hetben bizonyíthaton manipulalja a jegyzokonyvet Strzok es mas FBI ugynokok, vesszoket tesznek at es erosebb foku tagadast arra a kerdesre, hogy beszelt-e az orosz nagykovettel azokrol a szankciokrol amiket OBamaek hoztak. Flynn azt mondta nem emlekszik, regen volt, sok vezetovel beszelt az atmeneti idoszakban. Viszont ugy modositottak a jegyzokonyvet, hogy abbol kitunjon, tagadta a tema felmeruleset.
(Szerk: Ez a fajta belenyulas elofordult a FISA birosaghoz benyujtott kervenyekben is, amikor Trump stabtagjarol akartak kemkedni a hatosagok, es benyujtottak a hattercheket, aminek resze volt, hogy megkerdeztek a CIA-t, ismerik-e az urget, mire a CIA visszairt, hogy igen, nekunk dolgozott korabban, ergo a birosag valoszinuleg nem engedi a kemkedest ellene, DE ekkor jott az FBI ugyved es beleirta a CIA emailjeba a "not" szocskat, teljesen megvaltoztatva ezzel a CIA emailjenek tartalmat, tehat abbol, hogy "ISMERJUK", lett a "NEM ISMERJUK")
Cikk 1: www.nationalreview.com/news/flynns-lawyer-claims-fbi-tampered-with-interview-notes-demands-charges-be-dropped-due-to-outrageous-government-misconduct/
Cikk 2 :
www.washingtonexaminer.com/news/fbi-lawyer-under-criminal-investigation-altered-document-to-say-carter-page-was-not-a-source-for-another-agency
3. Visszamentek Flynnhez miutan beszamoltak Pencenek a VP-nek, es szembesitettek azzal, hogy "hazudott nekik", tudnak a hivasrol es itt a jegyzokonyvben egyertelmuen azt mondja, hogy nem beszeltek rola. Pence es Trump kirugja, mivel "hazudott" Pence-nek amikor megkerdezte, beszelt-e a szankciokrol.
4. Ekkor Flynn, ranezve a formra es felismerve, hogy a szembesitett doksik szerint megis beszelt a nagykovettel ezekrol, elfogadta a bunosseget, miutan az ugyvedei azt tanacsoltak, igy jar a legjobban.
5. Azota ugyvedet cserelt amugy es kiderult, hogy a korabbi ugyvedei nem adtak at az uj ugyvedeknek tobb zszaz oldalnyi dokumentumot amelyek jelentos tenyre vonatkoztak, es nem is meritettek ki a vedoi kotelezettsegeiket a dokumentumokra...
6. Elkepesztoen abnormalis dolog tortenik az uggyel jelenleg az usa fellebviteli birosagan 😀 Jogaszoknak csemege, ha van ra igeny leirom majd par sorban, de most mar hosszu lenne.
Osszessegeben tehat jol lathato, hogy peldanelkuli messzesegbe voltak kepesek ezek az FBI ugynokok Comey iranyitasa alatt elmenni, csak azert, hogy a "russia" narrativat erositsek es lekapcsoljanak valakit Trump csapatabol. Ezek az FBI ugynokok voltak azok, akik azt irtak egymas kozott FBI telefonokon SMS-ben Trump megvalasztasa utan, hogy "szornyu, tragedia, de nem baj van tervunk, megallitjuk".
Flynnt szisztematikusan lejarattak, a beszelgetesei tartalmat nem leakeltek ki a CNN-nek, csak azt, hogy "kemkedes" meg hasonlo dolgok miatt nyomoznak ellene... Teljesen tonkretettek anyagilag. Egy 3 csillagos tabornokot, aki kb. naiv volt, de arulo vagy rosszandeku semmikepp.
Szerk: A kommented masik idezett felere erdemben nem tudok reagalni. elkepzelheto amugy, hogy igy-vagy ugy aprobb dolgokban vedi Trumpot, nem olvastam semmit viszont ami az integritasat a szememben megkerdojelezne, de azt felteszem, hogy Sessions-el ellenteben (ot valtotta Barr, es miatta lett Special Counsel) tokosebben all ki a belso nyomas ellen.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 5 éve
CNN Cornel WEst beleszáll az egész rendszerbeTrump, Obama, Dem város/államvezetés
www.youtube.com/watch?v=ZTPrqp7nUgk