Politika
64 feliratkozó
több mint 5 éve
Igen, végre rá lehetett már mondani valamire, hogy itt elnyomás van, diktatúra van. Nem a rendőrökre gondolok, azoknak kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Két hónapot vártak rá, na.Végre!!!
Charlie Firpo
Eddig a demokrácia fellegvára voltunk, soha semmire nem lehetett rámondani, de most végre egyetlen egy dologra rá lehet mondani, na... végre!!!
több mint 5 éve
ha naív lennék Sobri szerint, akkor erre már nincsenek szavak, mert ez a naivitás ezer foka. ennél sokkal pitiánerebb ügyek mennek be kormányülésre, hogy OV döntsön róla, mint ez. nem a fidesz vitte be, hanem a fidesz kormány utasítására vitték be ezeket a szerencsétleneket efelől ne legyen kétséged, sőt könnyen lehet, hogy maga OV adta ki az utasítást még ha nem is konkrétan erre a két főre hanem arra, hogy kezdjenek el példát statuálni ellenzéki emberekkel.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Fidesz szavazó arról tehet, hogy bőszen támogatja ezt a hibrid rendszert, ami ha tetszik ha nem az. ahogy egy klasszikust idéznék: mindennap mikor felkelek akkor egy magyar hibridrendszerre ébredek. ez tény, ezt nem lehet vitatni.
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Igen, végre rá lehetett már mondani valamire, hogy itt elnyomás van, diktatúra van. Nem a rendőrökre gondolok, azoknak kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Két hónapot vártak rá, na.Te írtad, hogy végre hibáztak, meg tévedésböl vittek.Miért szemét rendőrök? Igen, személyesen nem tetszik. Ennyi.Hú, tényleg, szemét rendőrök, mekkora gecik.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Én itt valami személyes sértettséget sejtek a háttérben 😊
warr_b
Charlie Firpo
Úgy csinálsz, mintha ők találták volna ki a jogszabályt, meg maguktól akarnának facebookozó nyuggereket vegzálni.
warr_b
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Te írtad, hogy végre hibáztak, meg tévedésböl vittek.Miért szemét rendőrök? Igen, személyesen nem tetszik. Ennyi.Hú, tényleg, szemét rendőrök, mekkora gecik.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Én itt valami személyes sértettséget sejtek a háttérben 😊
warr_b
Charlie Firpo
Úgy csinálsz, mintha ők találták volna ki a jogszabályt, meg maguktól akarnának facebookozó nyuggereket vegzálni.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
De, nagyonis van, a kormány rendeletére hivatkozva vitték be ezt a két "ellenzékit". És nem, ezzel nincs rendben minden, de hát ez is a lényege, végre bevittek már valakit tévesen.Oké, ezek szerint továbbra is minden rendben van, természetesen ezekhez az intézkedésekhez a kormánynak semmi köze, elnézést hogy újfent felmerült bennem az ellenkezője. Megnyugtattál, köszönöm.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Szesze
És még mielőtt valaki megint poénra veszi: ilyesmiből épült fel annak idején a szar gentíni jelentés is. Aztán persze a sor végén ott áll majd a pénz, amit nem kell, sőt, nem szabad ilyen országoknak adni, ahol ellenzéki politikusokat börtönöznek be.
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Miért szemét rendőrök? Igen, személyesen nem tetszik. Ennyi.Hú, tényleg, szemét rendőrök, mekkora gecik.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Én itt valami személyes sértettséget sejtek a háttérben 😊
warr_b
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Hú, tényleg, szemét rendőrök, mekkora gecik.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Én itt valami személyes sértettséget sejtek a háttérben 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Nem is stimmel.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Kevesen látjuk meg, (de azért vagyunk páran) hogy a két akció mögött is a sorosista háttérhatalom áll. Beépültek már a rendvédelmi szervekbe is, így próbálják besározni pártunk és népünk hőn szeretett vezérének nimbuszát.
Sajnos Soros és csatlósainak keze messzire elér, de mi nemzetünk érdekében felvállaljuk a harcot a komprádor csürhével.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
Oké, ezek szerint továbbra is minden rendben van, természetesen ezekhez az intézkedésekhez a kormánynak semmi köze, elnézést hogy újfent felmerült bennem az ellenkezője. Megnyugtattál, köszönöm.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
több mint 5 éve
Aki szerint a rendőrök tevékenységének nincs köze a fennálló politikai helyzethez (ami sokminden, de nem náci), azzal sajnos nem lehet (én legalábbis nem tudok) konstruktív vitát lefolytatni.Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Charlie Firpo
Sajnos más valóságokat látunk.
több mint 5 éve
Tehát a Fidesz vitte be a két embert a jardra? Vagy maga a miniszterelnök?Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
Tehát a Fidesz szavazó tehet arról, hogy a rendőrök végre hibáztak?
Két hónap alatt végre találtak valakit, akit el lehet tévedésből vinni, és végre rá lehet mondani a rendszerre, hogy hibrid (írta is tegnap már az őrkutya), putyinista, erdogánista, náci. Minő véletlenségből, mert persze véletlenek mindig vannak, főleg a politikában, ma lesz egy szép tárgyalás....
Igen, érzékeljük, hogy itt már tényleg kurvára nem stimmel valami és mostmár nem fordítom el a fejem, hanem írok. Bocs.
Szerkesztette: Charlie Firpo
- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 5 éve
Mitől lenne...?jah, pláne hogy szerintem a rendőröknél sincs valami hatalmas kormány iránti szerelem..Szerencsétlen bokorugró rendőrnek is jó lehet ilyen pöcs parancsot végrehajtani...Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
warr_b
Szesze

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
jah, pláne hogy szerintem a rendőröknél sincs valami hatalmas kormány iránti szerelem..Szerencsétlen bokorugró rendőrnek is jó lehet ilyen pöcs parancsot végrehajtani...Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze
warr_b
több mint 5 éve
Szerencsétlen bokorugró rendőrnek is jó lehet ilyen pöcs parancsot végrehajtani...Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
Szesze

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
dawyd728
4 110
Lovasit ezért januárban megkövezték.
több mint 5 éve
Én meg annak, hogy normális polgármestere van.444.hu/2020/05/13/a-gyori-polgarmester-szerint-elhetetlen-lakoovezetek-vannak-a-varosban-mert-az-emberek-helyett-a-vallalkozok-erdekeit-szolgaltakSosem gondoltam volna hogy leírom: örülök, hogy fideszes polgármestere van Győrnek!
Egyre szimpatikusabb a Polgi...
nagir
hden

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Nyugi, ezekre a hírekre nem fog 2 oldalas elemző válasz érkezni.. az a vicc, h azért ezt a fidesz pártiaknak is érzékelni kell/kéne, hogy itt most már tényleg kurvára nem stimmel valami, de simán képesek elfordítani a fejüket, hányinger.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Amúgy ezzel most szintet léptek megint.
több mint 5 éve
444.hu/2020/05/13/a-gyori-polgarmester-szerint-elhetetlen-lakoovezetek-vannak-a-varosban-mert-az-emberek-helyett-a-vallalkozok-erdekeit-szolgaltakSosem gondoltam volna hogy leírom: örülök, hogy fideszes polgármestere van Győrnek!
Egyre szimpatikusabb a Polgi...
nagir
több mint 5 éve
444.hu/2020/05/13/a-gyori-polgarmester-szerint-elhetetlen-lakoovezetek-vannak-a-varosban-mert-az-emberek-helyett-a-vallalkozok-erdekeit-szolgaltakEgyre szimpatikusabb a Polgi...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 5 éve
jó tudni h így ismered minden egyes MK csinovnyik célkitűzését.Így kifejtve még jobban kiviláglik a naivitásod. 😊a hat-het képző jelen esetben megengedést jelent nem feltételezést (ezt sokan összetévesztik). többet lophatnak, mert több pénz jut oda és lopni is fognak efelől nincs kétségem talán éppen te írtad egyszer, hogy a korrupció a lételeme az Orbán rendszernek (ha mégsem akkor sorry).Akkor azt írnád, ami fedi a valóságot, és pontosabban le is írja és nem feltételes módban:még én vagyok a naív bár a végén már kezded érteni, hogy igen ők is a központi korrupció gyárnak lesznek a részesei keményen mostantól.Szerinted ők lopják el?szegények, most több pénzt lophatnak el, mint eddig.Azok is hogy nézhetnek most ki a fejükből, hogy beültek a jó kis nyugis, nyugdíjelőtti, adminisztratív melóikba mindenféle érdemi döntés, felelősség, konfrontáció nélkül, úgy hogy a lakosság 99 százaléka azt se tudta, hogy léteznek, erre pikk-pakk a reflektorfényben, frontvonalban találják magukat. Nem ilyen lovat akartak.Tömjén Zsolt 4eva!ha cinikus geci lennék - ami persze nem vagyok -, akkor azt mondanám, hogy végre lesz valami értelme a megyei önkormányzatoknak. Mert azok ugye eddig kb. elfekvők voltak.
index.hu/belfold/2020/05/13/elvenne_a_kormany_az_onkormanyzatoktol_a_nagyberuhazasokat/
empty taxi
Amadeus
Sobri Jóska
csebi
Néha olyan... naívnak tűnsz.
Ha még több pénzt akarnának ellopni, akkor nem a megyei önkormányzatokban fognak pozíciót.
És ha többet lopnának el maguknak, akkor repülnek a gyíkba, lásd Mengyi, Simonka féle "majdmijobbantudjuk" emberkék.
Legfeljebb ezentúl részei lesznek a központi pénzgyárnak, ami kötve hiszem, hogy örömükre szolgálna.
Sobri Jóska
egyrészt nem azt mondtam, hogy saját maguknak lophatnak el több pénzt.
másrészt lehet, hogy sokat akarnak lopni, de a pozíciók száma is véges, így még nem vagy már nem tartanak ott, hogy magasabb szinten többet lopjanak.
ha felső beleegyezéssel megy a történet akkor többet is lophatnának akár maguknak is (de mint fentebb mondtam, nem feltétlenül saját maguknak fognak lopni) erre meg jóval több példa van, mint az általad hozott két példa. Jut is marad is.
csebi
Szegények, most több pénzt kell ellopniuk, mint eddig.
És ennek -elhiheted- nem örül mindenki ott sem, hisz pont azért mentek oda, hogy nyugiban legyenek.
Sobri Jóska
ha feltételes módot akartam volna használni akkor vmi ilyesmit írtam volna: "szegények most valószínűleg több pénzt fognak majd lopni". vagy "szegények most több pénzt lopnának el mint eddig". sokan összetévesztik a hat/hetet a na/ne/ná/né-val. de azért jó látni, hogy jobban tudod nálam, hogy mit írtam 😉
csebi
Nem többet lophatnak, hanem több pénzt kell a megfelelő csatornákba delegálniuk.
Márpedig az MK-kba nem ezért ül be az egyszeri csinovnyik, ő a nyugis havi fixet akarja, meg amikor kell leszavazgat, ahova kell. Ennyi puskapor elég neki bőven.
Sobri Jóska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Egyértelmű. A legjobb és az egyetlen.Nincs jobb opció Viktornál. Csak rosszabb.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Ez TÉNY.
A többiek ilyen helyzetben talán még nyilvános megkövezést, máglyán égetést is elrendelnének.
Szerencsére Viktor csak az 50-es évekg vezeti vissza az országot, nem a sötét középkorba.
kittli
több mint 5 éve
Nincs jobb opció Viktornál. Csak rosszabb.Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.
444.hu/2020/05/13/ma-hajnalban-egy-gyulai-mozgasserult-ferfit-vittek-el-otthonabol-a-rendorok-egy-kormanykritikus-facebook-bejegyzes-miatt
444.hu/2020/05/13/van-egy-remhirunk-elvittek-a-rendorok-az-otthonabol-egy-embert-a-velemenyeert
Vrij6
Kire szavazzak? Hát senki más nem alkalmas.
zinedine5
Ez TÉNY.
A többiek ilyen helyzetben talán még nyilvános megkövezést, máglyán égetést is elrendelnének.
Szerencsére Viktor csak az 50-es évekg vezeti vissza az országot, nem a sötét középkorba.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
demiér? ezt a kérdést kell feltenni, a válasz pedig pofonegyszerűSzínesebb volt, de az Antant pl. a közvetlenül a Tanácsköztársaság (komcsik) bukása után létrejött, tisztán szocdem kormányt se fogadta el. Majd az azt leváltó, a polgári baltól a széljobbig mindenfelé kalandozó Friedrich által vezetett kormányra is azt mondták, hogy inkább ne.azért ennél színesebb volt az a politikai paletta mint, hogy komcsik vagy nem komcsik ...gondolom jobbak voltak, mint a komcsik.jó interjú valóban.vasarnap.hu/2020/03/30/andrasfalvy-trianon-nem-csupan-az-elso-vilaghaboru-kovetkezmenye/talán a legjobb cikk a témában, amit eddig olvastam.
sutianap
Amadeus
csak azt nem értem, hogy ha az antant ennyire a magyar urak ellen érvelt akkor miért hagyták a magyar urakat hatalmon? ez nem ellentmondás? főleg hogy azt a réteget nem hívták meg, mikor hatalmon voltak, akik nem a magyar urak csoportjához tartozott.
konzerválták ugyanazt a rendszert, ami ellen annyira komolyan agitáltak amúgy.
ez az átadtuk hadügyet, külügyet dolgot megint nem értem. nem ennyire tiszta dolog volt (mintha a második közös külügyminiszter pl magyar lett volna) valamint nem szabad elfelejteni, hogy Tiszának vétójoga volt a hadüzenet tárgyában, és sokáig ehhez tartotta is magát nagyon helyesen, mert reálisan mérte fel, hogy Magyarország sőt lényegen a Monarchia is, nyerni nem tud még a győztes háborúval sem, hanem csak veszíteni. Az öreg Jóska is jobban hallgatott rá, mint bármelyik osztrák tisztviselőre. Aztán egyik napról a másikra beleegyezett, és nem tudni miért, és sosem fog kiderülni már. Nagyon nagy kár, hogy meggyilkolták, mert nagyon érdekes lett volna egy emlékirat tőle ebben a témában is.
Amit az elmagányosodásról, közösségekről mond viszont telitalálat nincs hiba benne.
csebi
Amadeus
csebi
Kampman
AZ A LEGITIM, AKI ALÁÍRJA, nos akkor ki vót hazaáruló, BigMike! Köszönöm! tapstapstaps

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Látom (kisarkítva persze), hogy a rendőrségnek nincs már jobb dolga, csak a nép ellenségét hajkurászni a saját lakásábanDe sajnos nincs más, csak Orbán Viktor.