Politika

46 feliratkozó

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Igazad van, félreérthető volt valamennyire.

Nem akarok mélyen belemenni Amadeus személyiségének elemzésébe, egyrészt olyan sok közöm nincs hozzá, másrészt annyit tudok róla, amennyit ez a felület átereszt, és nem is ez a topic témája, de nekem rendre úgy jön le, hogy a "magyaroknál a szálkát is, más nemzetnél meg a gerendát se".
Aminek megélésében nyilván segítségére van a gyakran hangsúlyozott német identitása.

Persze lehet hogy ezt csak én értem rendre félre, és lefordíthatjuk az egészet úgy is, hogy csak jóindulatból "szigorú" velünk, amihez hozzárendelhetjük azt is, hogy engem személy szerint zavar (a magyarok részéről) az az attitűd, ami a magyarokat szereti bármilyen negatív tulajdonsággal egybeforrasztani.

Nem rendelném magunkat egy nemzet alá vagy fölé se, mi se vagyunk hibátlan náció. Sőt az egyik legnagyobb hibánk szerintem a permanens önbaszogatás olyanformán, mintha az önbaszogató személy kívül állna a közösségen és a saját csoportjának lehordása nem lenne egyben önbélyegzés is.

több mint 12 éve
gdavid New England Patriots 3 894 — Patriots fan
 hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#rss

Olimpiát és EB-t a magyar népnek.Amadeus91
Megint a rohadt magyarok. Bezzeg a lengyel-ukrán EB-n egy rasszista botrányról se hallottunk. atapapa
Ha más paraszt, akkor nekünk is szabad annak lennünk?gdavid
Ha ismernél, eszedbe se jutna a véleményem ilyen síkú értelmezése, teljesen elutasítom ezt a magatartást.
Amadeus menetrendszerű "magyarfób" kiszólására kívántam csak reagálni (aki amúgy egy-egy laza pillanatában szintén hajlamos rasszista megjegyzésekre), mert igen, mint kiderült, ilyen szurkolók mellett is lehet(ne) rendezni világversenyt. atapapa
Máskor vágj a végére valami smiley-t és akkor egyértelmű lesz 😉 Mellesleg beszéltünk már párszor itt a politika topikban, nem egy oldalon állunk, de alapvető dolgokban egyet értünk. Ezért is lepődtem meg a kommenteden, és írtam választ. Meglepődtem, no 😊

Nem hiszem, hogy Amadeus "magyarfób" lenne, inkább úgy látom, hogy sokkal érzékenyebben reagál, ha magyarok követnek el valami nem szép dolgot. Kettős mércét használ, ez igaz, de a jobbik irányban. A mi kutyánk kölykével, nemhogy elnézőbb, szigorúbb.

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
 hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#rss

Olimpiát és EB-t a magyar népnek.Amadeus91
Megint a rohadt magyarok. Bezzeg a lengyel-ukrán EB-n egy rasszista botrányról se hallottunk. atapapa
Ha más paraszt, akkor nekünk is szabad annak lennünk?gdavid
Ha ismernél, eszedbe se jutna a véleményem ilyen síkú értelmezése, teljesen elutasítom ezt a magatartást.
Amadeus menetrendszerű "magyarfób" kiszólására kívántam csak reagálni (aki amúgy egy-egy laza pillanatában szintén hajlamos rasszista megjegyzésekre), mert igen, mint kiderült, ilyen szurkolók mellett is lehet(ne) rendezni világversenyt.
Hülyék szinte mindenhol vannak, csak valahol nem engedik be őket vagy esetleg nem tudják kifizetni a méregdrága jegyeket.

több mint 12 éve
gdavid New England Patriots 3 894 — Patriots fan
 hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#rss

Olimpiát és EB-t a magyar népnek.Amadeus91
Megint a rohadt magyarok. Bezzeg a lengyel-ukrán EB-n egy rasszista botrányról se hallottunk. atapapa
Ha más paraszt, akkor nekünk is szabad annak lennünk?

Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
 hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#rss

Olimpiát és EB-t a magyar népnek.Amadeus91
Megint a rohadt magyarok. Bezzeg a lengyel-ukrán EB-n egy rasszista botrányról se hallottunk.

több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
 hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#rss

Olimpiát és EB-t a magyar népnek.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Mondjuk az is megérne egy misét, de legalábbis néhány leírt gondolatot, hogy pl 2012-ben a történelem, mint olyan, valójában mennyire is lényeges a mindennapokban. Vagy lehet e mondani, hogy bizony semmit se tanultunk belőle, se az elmúlt évekéből, se az elmúlt évszázadból, pláne nem a teljes 1000 évből?
Rengeteg ember tökéletesen érdektelen a múlt iránt, és megelégszik a történelemből annyival, hogy aug.20-án lesz tüzijáték, márc.15-én meg okt.23-án pedig nem kell dolgozni/suliba menni. Hogy melyik alkalommal mi történt, miért történt, miért nem sikerült, mi a következménye, stb. tökéletesen hidegen hagyja.
Ezzel gondolom sokan egyetértünk, hogy ilyen ország vagyunk.
Viszont ami már vitaalapnak is megteszi, hogy vajon jól van ez így, vagy probléma e ez?
Hogy a múlton kell e rágódni, töprengeni, kell e ismerni, tanulságokat levonni, vagy úgyis csak azok a forintok számítanak, amiket az ember megkeres/összeügyeskedik, és tök mindegy ma már mit akart és tett Kossuth vagy Nagy Imre?
Jobb lesz ha olvas az ember Kádárról, Horthyról, vagy elég tudni, hogy most Orbán van? Vagy még az is felesleges? Hiszen úgyis mindenkinek magával kell törődnie, és különben is mindenről a komcsik, Kádár, a rendszerváltás, Gyurcsány, Orbán, a cigányok, a zsidók, a libsik, az amcsik tehetnek?Sobri Jóska
Ezen valóban hosszan el lehetne rágódni. A személyes véleményem az, hogy a történelem tanulmányozása során valóban lehet hasznos tanulságokat levonni, szélesíteni a látókört stb. Ám ez a hatás csak akkor érhető el, ha valaki kellően aktív ebben a sajátos interakcióban önmaga és a múlt között. Erre a legtöbb embernek - érthetően módon - sem ideje, sem energiája nincs.
Még az aktívaknál sem mindegy, hogy mi motiválja az illetőt. Valóban sokoldalú megismerésre vágyik? Vagy csupán egy előre gyártott koncepció aládúcolásához van szüksége ténymozaikokra, a múlt patinájába vont eszmékre?
Nekem segített a történelem behatóbb vizsgálata, hogy megszabaduljak jó néhány korábbi prekoncepciótól, tévhittől, előítélettől. Hogy közben néhány illúzióval is szegényebb lettem, azt cseppet sem bánom.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Mondjuk az is megérne egy misét, de legalábbis néhány leírt gondolatot, hogy pl 2012-ben a történelem, mint olyan, valójában mennyire is lényeges a mindennapokban. Vagy lehet e mondani, hogy bizony semmit se tanultunk belőle, se az elmúlt évekéből, se az elmúlt évszázadból, pláne nem a teljes 1000 évből?
Rengeteg ember tökéletesen érdektelen a múlt iránt, és megelégszik a történelemből annyival, hogy aug.20-án lesz tüzijáték, márc.15-én meg okt.23-án pedig nem kell dolgozni/suliba menni. Hogy melyik alkalommal mi történt, miért történt, miért nem sikerült, mi a következménye, stb. tökéletesen hidegen hagyja.
Ezzel gondolom sokan egyetértünk, hogy ilyen ország vagyunk.
Viszont ami már vitaalapnak is megteszi, hogy vajon jól van ez így, vagy probléma e ez?
Hogy a múlton kell e rágódni, töprengeni, kell e ismerni, tanulságokat levonni, vagy úgyis csak azok a forintok számítanak, amiket az ember megkeres/összeügyeskedik, és tök mindegy ma már mit akart és tett Kossuth vagy Nagy Imre?
Jobb lesz ha olvas az ember Kádárról, Horthyról, vagy elég tudni, hogy most Orbán van? Vagy még az is felesleges? Hiszen úgyis mindenkinek magával kell törődnie, és különben is mindenről a komcsik, Kádár, a rendszerváltás, Gyurcsány, Orbán, a cigányok, a zsidók, a libsik, az amcsik tehetnek?

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Kár ezen agyalni. Hogy éppen mikor milyen forradalom volt, van, és lesz (esetleg szabadságharc), azt majd a kedves vezetőnk megmondja. Történelem? Hisz azt is Orbán írja... Fülkeforradalom címen...apeszos
A történelmet mindenki írja. Csak alkalmasint senkit nem érdekel a személyes históriánk. Igen, az országét a mindenkori kormányok és politikai ellenzékei is írják, de a különböző korok társadalomtörténeti vetületei sokkal érdekesebbek, mint az, amit majd az iskolában tanítanak.
A jelent sohasem az formálja történelemmé, hogy mit érzünk és hogyan gondolkodunk róla, hanem az, hogy mit mondanak 200 év múlva.
hajdu
Hát ez az.
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!

Kár ezen agyalni. Hogy éppen mikor milyen forradalom volt, van, és lesz (esetleg szabadságharc), azt majd a kedves vezetőnk megmondja. Történelem? Hisz azt is Orbán írja... Fülkeforradalom címen...
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.Sobri Jóska
1956-ban legnagyobbrészt a munkások - ha úgy tetszik a proletárok - lázadtak fel a kommunista rezsim ellen, így még csak véletlenül sem tudjuk elfogadni a proletariátus forradalmi győzelmét, sőt: ebben a harcban a proletariátus vereséget szenvedett. Az ellenforradalmi erőként a Kádár-kormányt tudjuk értékelni. hajdu
Így oké, de ha onnan nézed, hogy a proletárforradalomnak köszönhetően jött létre Rákosi kommunista diktatúrája, akkor 56 ennek ment ellen, ergo ellenforradalom volt.
Ami, mint mondtam morbid, mert ezt a kifejezést a történelem valójában nem ismeri, hisz lényegében egy önellentmondás, forradalom a forradalom ellen, de hát így megy ez, ha már a forradalom se forradalom.

több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
ők ugye most akarnának függetlenedni nem?Amadeus91
Ja egészen pontosan ezerhaccászháromtól kezdve, illetve már a Higland kinyilatkoztatta előtte is Willijam Walasz által, hogy nem kérnek az angliusokból. Tizennégybe lesz a szavazás, Mekklód győz, illetve mostara csak MekkExxon onnantól leszarják az alsógatyaviselést, sarkiöböl államként tengetik a tengetnivalót és az első törvény a mindörökké Szeltik nevet viseli majd.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Ja, erre már teljes az immunitásom, mióta megtudtam, hogy 1914 óta tartott 1945-ig az angol-német háború.Gyurma Pappa
Ez mondjuk egy teljesen legitim történészi értelmezés, Skóciában konkrétan így tanították 😊Rajna
Szerintem nem volt 30 évig háború a két ország között, és ez egy borzasztó nagy kisarkítása a történelemnek..Mindegy, nyilván nem akarom felülírni a skót történelem oktatást, és persze úgy tanítják a történelem ahogy akarják.Gyurma Pappa
Így beszél mindenki, akinek halovány sejtése sincs a hagyományos skót- fríz baltadobáló klubbról meg a rettenthetetlen alvó sejtekről az elnyomott skót nemzet küzdelméről meg pláne egy skót nem adja az aláírását egy étkezőkocsiban, főleg nem úgy, hogy akiket lenyomtak az meg el kezd visszaütni hát hova tartana így a vilàg, végig háborúban voltak nyilván, vagy így, vagy úgy.
sutianap
ők ugye most akarnának függetlenedni nem?

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Ja, erre már teljes az immunitásom, mióta megtudtam, hogy 1914 óta tartott 1945-ig az angol-német háború.Gyurma Pappa
Ez mondjuk egy teljesen legitim történészi értelmezés, Skóciában konkrétan így tanították 😊Rajna
Szerintem nem volt 30 évig háború a két ország között, és ez egy borzasztó nagy kisarkítása a történelemnek..Mindegy, nyilván nem akarom felülírni a skót történelem oktatást, és persze úgy tanítják a történelem ahogy akarják.Gyurma Pappa
Így beszél mindenki, akinek halovány sejtése sincs a hagyományos skót- fríz baltadobáló klubbról meg a rettenthetetlen alvó sejtekről az elnyomott skót nemzet küzdelméről meg pláne egy skót nem adja az aláírását egy étkezőkocsiban, főleg nem úgy, hogy akiket lenyomtak az meg el kezd visszaütni hát hova tartana így a vilàg, végig háborúban voltak nyilván, vagy így, vagy úgy.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.Sobri Jóska
1956-ban legnagyobbrészt a munkások - ha úgy tetszik a proletárok - lázadtak fel a kommunista rezsim ellen, így még csak véletlenül sem tudjuk elfogadni a proletariátus forradalmi győzelmét, sőt: ebben a harcban a proletariátus vereséget szenvedett. Az ellenforradalmi erőként a Kádár-kormányt tudjuk értékelni. hajdu
brr az egyetemeken lázadtak fel elsőként.Amadeus91
Igen. Sőt annak előtte a Petőfi Körben és az Írószövetségben is (hogy mást ne mondjak...). Ez azonban nem érv az ellen, amit írtam. A vállalati, üzemi, gyári, vasúti, bányász stb. munkástanácsok nem csak a forradalom szűk két hétig tartó időszakában, hanem azt követően is működtek egészen addig, ameddig az ellenforradalmi Kádár és az újjáalakult MSZMP létre nem hozta a Munkásőrséget, és kezdte megszilárdítani hatalmát.
több mint 12 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 164 — vaccpáör fan
Paul Ryan alelnökjelöltségéhez.Szabler
Anno Bush esetében is említették, hogy Rove-ék a korábban nem szavazó szélsőségesen konzervatív csoportokat tudtak megszólítani és mobilizálni. Itt is lehet arról azó, hogy olyan embereket tudnak így megszerezni Ryannel, akik Obama ellen illetve Romney két szép szeméért sem mentek volna el szavazni jobbról. Ha ez annyira elég, hogy pár olyan kisebb billegó államot, mint Wisconsin, Missouri, North Carolina, Iowa, Colorado megszerezzen a számukra, már félsiker, hiszen minden erőforrást lehet Floridába és Ohioba esetlen PA-ba nyomni.
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.Sobri Jóska
1956-ban legnagyobbrészt a munkások - ha úgy tetszik a proletárok - lázadtak fel a kommunista rezsim ellen, így még csak véletlenül sem tudjuk elfogadni a proletariátus forradalmi győzelmét, sőt: ebben a harcban a proletariátus vereséget szenvedett. Az ellenforradalmi erőként a Kádár-kormányt tudjuk értékelni. hajdu
brr az egyetemeken lázadtak fel elsőként.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
hajdu New Orleans Saints 937 — Hajrá Saints!
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.Sobri Jóska
1956-ban legnagyobbrészt a munkások - ha úgy tetszik a proletárok - lázadtak fel a kommunista rezsim ellen, így még csak véletlenül sem tudjuk elfogadni a proletariátus forradalmi győzelmét, sőt: ebben a harcban a proletariátus vereséget szenvedett. Az ellenforradalmi erőként a Kádár-kormányt tudjuk értékelni.
több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.
Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.Sobri Jóska
Szóval akkor győzött a proletár forradalom. Aztán 56 ellen forradalom. 89 rendszerváltás. Tehát Viktorék forradalma az az Ellenforradalomellenforradalma?

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 038 — #NoStress
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.Gyurma Pappa
Azért abban a három évtizedben teljesen logikus volt, hogy ellenforradalomnak nevezték.
És ha elfogadjuk a proletariátus forradalmi győzelmét, mint a diktatúra alapját, akkor pusztán logikailag illetve terminológiailag '56 most is ellenforradalomnak nevezendő.
Persze önmagában ez a kifejezés, hogy "ellenforradalom" semmiféle információt nem hordoz, az érdekesek a felhangok, melyek ugye 89-ig negatívak voltak, azóta pozitívak.

több mint 12 éve
DiamondsHead44 2 696 — Rams fan
Ja, erre már teljes az immunitásom, mióta megtudtam, hogy 1914 óta tartott 1945-ig az angol-német háború.Gyurma Pappa
Ez mondjuk egy teljesen legitim történészi értelmezés, Skóciában konkrétan így tanították 😊Rajna
valszeg ott egy MacTolcsy nevű úr írta a törikönyvet unortodox módon

STL Curtain
In our life there's if, In our beliefs there's lie, In our business there's sin, In our bodies there's die
Egy átlagos zárójelentésnél csak egy E-ON számla érthetetlenebb.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló. (Virág elvtárs)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Ja, erre már teljes az immunitásom, mióta megtudtam, hogy 1914 óta tartott 1945-ig az angol-német háború.Gyurma Pappa
Ez mondjuk egy teljesen legitim történészi értelmezés, Skóciában konkrétan így tanították 😊Rajna
Najó, '56 három évtizeden keresztül ellenforradalom volt, amit nem igazán tartunk ma már legitim történelem értelmezésnek.

Szerintem nem volt 30 évig háború a két ország között, és ez egy borzasztó nagy kisarkítása a történelemnek. Ha az lett volna, már az Anschluss idején mozdulnia kellett volna a nagyhatalmaknak, de nem tették, sőt akár Csehország után is beavatkozhattak volna, és a szóbeli hadüzenettől eltekintve sok minden nem is történt sokáig Lengyelország megtámadása után sem.

Mindegy, nyilván nem akarom felülírni a skót történelem oktatást, és persze úgy tanítják a történelem ahogy akarják.

több mint 12 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ja, erre már teljes az immunitásom, mióta megtudtam, hogy 1914 óta tartott 1945-ig az angol-német háború.Gyurma Pappa
Ez mondjuk egy teljesen legitim történészi értelmezés, Skóciában konkrétan így tanították 😊

több mint 12 éve
Amadeus the Young Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 692
 mandiner.blog.hu/2012/08/15/mar_csak_8_ev_a_revizioig

Ezt lehet inkább a viccekbe kellett volna tenni, de komolyan. Gyurma Pappa
más se hiányzik.

criminal lawyer or criminal lawyer?