Politika
69 feliratkozó
több mint 6 éve
Jó, de a felsoroltak mögött azért nagyobb a tapasztalat. De persze ezt úgyis a jövő dönti el. Mindenesetre én kíváncsi vagyok mik a jövőbeni tervei, jó lenne mostmár ha lenne végre a demokraták oldalán egy fiatal, karizmatikus politikus, mert ez a mostani felhozotal... katasztrófa. Már nem mintha a republikánusok dúskálnának a kicsit is éplézláb jelöltek között Trump-on kívül.jah csak kb semmilyen alapvetően, mármint annyira Obama wannabeEz is vmi 😀hát pedig Pete kb egy washed up Biden, Obama semmiben nem különbözikkezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsitJól tette szerintem. Az elnökjelöltségre úgyse volt esélye, és egy full ismeretlen kisvárosi polgármesterből oszágosan ismert politikus lett. Ha ezt okosan kihasználja lehet még bőven keresnivalója, lévén hogy csak 38 éves.
Negritis
Nekem egyébként szimpi volt, bár bevallom mélységében nem ismerem a programját, de ha mást nem is, azt mindenképpen üdítő volt látni, hogy egy fiatal arc is ott van a sok nyugdíjas között. Komolyan lassan a pápaválasztás fiatalabb jelöltek között fog eldölni, mint a demokrata előválasztás...
roberto23
fiatal és meleg kb ez a 2 selling point
Negritis
Nyilván ha egy fehér Obama marad, akkor sok esélye nem lesz megragadni a "felsőbb" körökben, de van még ideje kialakítani a saját identitását. Eléggé a politikai karrierje elején jár még.
roberto23
AOC, Yang de még AKloub is emlékezetesebb számomra mint Pete
Negritis
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Ámen, így legyen.ha nem lesz meg neki az 50%+1 a congressusra akkor a superdelegate rendszer szépen megfingatjaindex.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/03/01/joe_biden_bernie_sanders_elovalasztas_demokrata_jeloltseg/Úgy lehet elérni, hogy nem szavaz rá elég delegált. Máshogy nem nagyon.
Valamilyen módon el lesz érve hogy ne Sanders legyen a demokrata jelölt...
Heisman Trophy
Sobri Jóska
a demokraták meg mennek a süllyesztőbe 8 évre
Negritis
több mint 6 éve
jah csak kb semmilyen alapvetően, mármint annyira Obama wannabeEz is vmi 😀hát pedig Pete kb egy washed up Biden, Obama semmiben nem különbözikkezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsitJól tette szerintem. Az elnökjelöltségre úgyse volt esélye, és egy full ismeretlen kisvárosi polgármesterből oszágosan ismert politikus lett. Ha ezt okosan kihasználja lehet még bőven keresnivalója, lévén hogy csak 38 éves.
Negritis
Nekem egyébként szimpi volt, bár bevallom mélységében nem ismerem a programját, de ha mást nem is, azt mindenképpen üdítő volt látni, hogy egy fiatal arc is ott van a sok nyugdíjas között. Komolyan lassan a pápaválasztás fiatalabb jelöltek között fog eldölni, mint a demokrata előválasztás...
roberto23
fiatal és meleg kb ez a 2 selling point
Negritis
Nyilván ha egy fehér Obama marad, akkor sok esélye nem lesz megragadni a "felsőbb" körökben, de van még ideje kialakítani a saját identitását. Eléggé a politikai karrierje elején jár még.
roberto23
AOC, Yang de még AKloub is emlékezetesebb számomra mint Pete
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Ez is vmi 😀hát pedig Pete kb egy washed up Biden, Obama semmiben nem különbözikkezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsitJól tette szerintem. Az elnökjelöltségre úgyse volt esélye, és egy full ismeretlen kisvárosi polgármesterből oszágosan ismert politikus lett. Ha ezt okosan kihasználja lehet még bőven keresnivalója, lévén hogy csak 38 éves.
Negritis
Nekem egyébként szimpi volt, bár bevallom mélységében nem ismerem a programját, de ha mást nem is, azt mindenképpen üdítő volt látni, hogy egy fiatal arc is ott van a sok nyugdíjas között. Komolyan lassan a pápaválasztás fiatalabb jelöltek között fog eldölni, mint a demokrata előválasztás...
roberto23
fiatal és meleg kb ez a 2 selling point
Negritis
Nyilván ha egy fehér Obama marad, akkor sok esélye nem lesz megragadni a "felsőbb" körökben, de van még ideje kialakítani a saját identitását. Eléggé a politikai karrierje elején jár még.
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
hát pedig Pete kb egy washed up Biden, Obama semmiben nem különbözikkezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsitJól tette szerintem. Az elnökjelöltségre úgyse volt esélye, és egy full ismeretlen kisvárosi polgármesterből oszágosan ismert politikus lett. Ha ezt okosan kihasználja lehet még bőven keresnivalója, lévén hogy csak 38 éves.
Negritis
Nekem egyébként szimpi volt, bár bevallom mélységében nem ismerem a programját, de ha mást nem is, azt mindenképpen üdítő volt látni, hogy egy fiatal arc is ott van a sok nyugdíjas között. Komolyan lassan a pápaválasztás fiatalabb jelöltek között fog eldölni, mint a demokrata előválasztás...
roberto23
fiatal és meleg kb ez a 2 selling point
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
kezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsitJól tette szerintem. Az elnökjelöltségre úgyse volt esélye, és egy full ismeretlen kisvárosi polgármesterből oszágosan ismert politikus lett. Ha ezt okosan kihasználja lehet még bőven keresnivalója, lévén hogy csak 38 éves.
Negritis
Nekem egyébként szimpi volt, bár bevallom mélységében nem ismerem a programját, de ha mást nem is, azt mindenképpen üdítő volt látni, hogy egy fiatal arc is ott van a sok nyugdíjas között. Komolyan lassan a pápaválasztás fiatalabb jelöltek között fog eldölni, mint a demokrata előválasztás...
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
Csak, hogy ti is kapjátok az okosságot. (Nem azt a libsy maszlagot, hanem a magyar népnemzetyt!!!) 😊ez a korábbi Viccek topicban berakott tweet alá is bekerült
FLZOLI
zseniális
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Csak, hogy ti is kapjátok az okosságot. (Nem azt a libsy maszlagot, hanem a magyar népnemzetyt!!!) 😊
több mint 6 éve
bocsánat, de miért lenne jó az USA-nak, hogy egy ócska szoci nyugger vezeti az országot? Akkor már tényleg Trump.ha nem lesz meg neki az 50%+1 a congressusra akkor a superdelegate rendszer szépen megfingatjaindex.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/03/01/joe_biden_bernie_sanders_elovalasztas_demokrata_jeloltseg/Úgy lehet elérni, hogy nem szavaz rá elég delegált. Máshogy nem nagyon.
Valamilyen módon el lesz érve hogy ne Sanders legyen a demokrata jelölt...
Heisman Trophy
Sobri Jóska
a demokraták meg mennek a süllyesztőbe 8 évre
Negritis
több mint 6 éve
kezdeti sikerek után Pete bedobta a törcsit
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Legszebb az, h az olyan államban, mint South Carolina nyer nagyot Biden és máris fel van ***va. Totál nyerhetetlen novemberben ez az állam. Sebaj. Majd a szuper delegáltak döntenek, akik ugye nem közvetlen nép által választottak. Mire akkor ez a színjáték?75%-a a South Caroline szavazóknak 45+ volt
Az emberek okosak és minden hablaty, de ha normál delegáltak közül nincs 50%, akkor azért már nem okosak annyira az emberek.
dawyd728
ez el is döntötte hogy miért Biden
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Közben a tranzit zónát is lezárták. Aki ezt kitalálta annak hatalmas taps, látszatintézkedések level 1 millió
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
dawyd728
4 195
Legszebb az, h az olyan államban, mint South Carolina nyer nagyot Biden és máris fel van ***va. Totál nyerhetetlen novemberben ez az állam. Sebaj. Majd a szuper delegáltak döntenek, akik ugye nem közvetlen nép által választottak. Mire akkor ez a színjáték?Az emberek okosak és minden hablaty, de ha normál delegáltak közül nincs 50%, akkor azért már nem okosak annyira az emberek.
több mint 6 éve
ha nem lesz meg neki az 50%+1 a congressusra akkor a superdelegate rendszer szépen megfingatjaindex.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/03/01/joe_biden_bernie_sanders_elovalasztas_demokrata_jeloltseg/Úgy lehet elérni, hogy nem szavaz rá elég delegált. Máshogy nem nagyon.
Valamilyen módon el lesz érve hogy ne Sanders legyen a demokrata jelölt...
Heisman Trophy
Sobri Jóska
a demokraták meg mennek a süllyesztőbe 8 évre
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/03/01/joe_biden_bernie_sanders_elovalasztas_demokrata_jeloltseg/Úgy lehet elérni, hogy nem szavaz rá elég delegált. Máshogy nem nagyon.
Valamilyen módon el lesz érve hogy ne Sanders legyen a demokrata jelölt...
Heisman Trophy
több mint 6 éve
index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2020/03/01/joe_biden_bernie_sanders_elovalasztas_demokrata_jeloltseg/Valamilyen módon el lesz érve hogy ne Sanders legyen a demokrata jelölt...
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Orosz légicsapásokban meghalt 33 török katona...erre a törökök ágyukkal lövik a szír kormányerők állásait...huhh, meleg a pite 😕
több mint 6 éve
Bloomberg kicsit a 2016-os Jeb Bushra emlékeztet. Böhöm sok pénz, de egy komoly vitában súlytalan, csak addig lehetett komolyan venni, míg az első vitán meg nem jelent.Buttigieg-et egy SNL paródia jellemezte a legjobban: olyan, mint egy robot, aki 100 órányi Obama beszédet nézett és most ebből próbál valamit visszaadni. Vesszek meg ha volt egyetlen őszinte mondata vagy gesztusa az utóbbi néhány hónapban.
Biden mondjuk 10 évvel fiatalabban simán esélyes lenne, talán még Trump ellen is, de szerencsétlen már nagyon nem való semmilyen pozícióba valami nyugdíjasklub elnökségén kívül.
Warren egy Hillary light, ugyanaz az eszelős tanító néni stílus, amitől már 4 éve is kirázott a hideg
Klobuchart nem nagyon tudom hova tenni. Vannak pillanatai, amikor egészen normális a többiekhez képest, máskor viszont nagyon kijön rajta a Hillary-Warren stílus.
Marad Bernie, akit most már tényleg nagyon nehéz lesz megpuccsolnia a demokraták pártelitjének 😊 Ő most egy ugyanolyan kíméletlen harcot vív a "sajátjai" ellen, mint Trump 4 éve, látványosan nem őt akarja a balos mainstream.
De nyerni egyedül ő tudna Donald ellen.
több mint 6 éve
az Obama maszkot butacsöcs akarta felrakni nem sikerültkiváncsi vagyok a Nevadai siker mit hozSzerintem Sanders-Bloomberg csata lesz ebből,ha tényleg sikerült a csillió pénzt ügyesen használni. Biden egy vicc, többre menne ha Obama maszkban rohangálna..
márc 3 izgalmas lesz
Negritis
FLZOLI
Bloomberg meg nem ügyesen használja a pénzt hanem ész nélkül
megnéztem a vitát, hát az alapján egy retardált pénzember aki jól jöhetett volna ki abból h neki esik mindenki de olyan volt mint egy megszeppent tinilány mikor először odarakják elé a brét hogy akkor térdre
www.youtube.com/watch?v=2zKVvTKnlRI
Trump szétszedi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
kiváncsi vagyok a Nevadai siker mit hozSzerintem Sanders-Bloomberg csata lesz ebből,ha tényleg sikerült a csillió pénzt ügyesen használni. Biden egy vicc, többre menne ha Obama maszkban rohangálna..
márc 3 izgalmas lesz
Negritis
több mint 6 éve
kiváncsi vagyok a Nevadai siker mit hozmárc 3 izgalmas lesz
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Tegnap szerződtünk egy üzlethelyiségre, ahol a vevő egy jobboldali médium alkalmazottja volt.ez független a rendszertől és attól hogy ki van kormányon
Én még ilyen dölyfös, nagyképű, arrogáns embert nem láttam, ennek tetejébe narancssárga Boss felsőben jött, kell ennél több?
Pár perc után benyögte, hogyha bármi probléma lesz a helyiséggel, rácsörög egy kedves kormányközeli barátjára, hogy intézkedjen.
Engem eddig ezek elkerültek, de hogy egy ekkora mocskos rendszert még nem hordott a hátán a föld, hihetetlen.
LoveSobri
mindig is vannak és voltak egyenlők és egyenlőbbek
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Tegnap szerződtünk egy üzlethelyiségre, ahol a vevő egy jobboldali médium alkalmazottja volt.Én még ilyen dölyfös, nagyképű, arrogáns embert nem láttam, ennek tetejébe narancssárga Boss felsőben jött, kell ennél több?
Pár perc után benyögte, hogyha bármi probléma lesz a helyiséggel, rácsörög egy kedves kormányközeli barátjára, hogy intézkedjen.
Engem eddig ezek elkerültek, de hogy egy ekkora mocskos rendszert még nem hordott a hátán a föld, hihetetlen.
több mint 6 éve
Nem érted? Épp ő adott felhatalmazást h meg ha a szolgálat kifogást is emel, a kihelyező/kinevező miniszter eltérhet attól. Rengeteg olyan ember van magasas/tekintélyes (HÁT, nagykövet stb) poziban akikkel szemben kifogást emelne a szakhat de nem tehetik mert urambátyám rendszer van.pedig, ha valakiből kinéztem , hogy gatyába rázza a szolgálatokat, akkor az Viktor volt.Titkosították a perui nagykövet ügyét:nem egy volt - nagyjából szakterületen dolgozó - ember nyilatkozta azt, hogy sikerült lerohasztani a titkosszolgálatokat. egy-két éve a zindexen is nyilatkozott valami volt elhárítós, hogy a nyugatiak már vonakodnak bármit is megosztani a magyar szervekkel, mert nem tudják, mikor köt ki az info, közben meg mindenkinek kellene az együttműködés, hogy könnyebben lekapcsolhassák a veszélyes elemeket.
index.hu/belfold/2020/02/17/tiz_evre_titkositottak_a_perui_magyar_nagykovet_eddig_is_elhallgatott_ugyet/
Bakker én eddig azt hittem ez valami tök friss történet, erre most olvasom hogy már egy éve hazahozták az embert.
Másrészt: állítólag több átvilágításon átesett a faszi, és egyiken sem akadt fenn...
Harmadrészt: a diplomaták ilyen jellegű védelmét ellátó Információs Hivatal se azt nem vette észre, hogy törvénysértő tartalmat tárol a gépén, se azt, hogy valamilyen külföldi szolgálat megfigyeli a nagykövet online tevékenységét, az is gyönyörű. Azért vannak itt bajok.
Jan
meg van a lemil blog, annak a szerzője a rendőrségen volt elhárító, szóval azért szívügye a terület, és hát... ő is inkább sír a dolgokon, mint nevet.
slowmotion
Amadeus
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Bloomberg ma szőnyegbombázást kapott. Kíváncsi vagyok a számokra a következő napokban, de lehet neki ennyi is volt.az a baj h ez erősítheti a kívülálló státuszát és azt hogy ő anti-establishment ami meg "menő" manapság
Warren nagyon élt.
dawyd728
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!