Politika

64 feliratkozó

több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 604 — #NoStress
 nepszava.us/lemondott-a-hit-gyulekezete-szegedi-vezetoje-joob-marton-edesapja/

Gedeon Bácsi a nők | a pénz hamis | bálványa - Valaki 😊 tudna autentikusan nyilatkozni, hogy mennyi az igazságtartalma?

"Németh Sándor a bibliai Gedeon példázatán keresztül mindig azt tanította, hogy az adócsalás ügyesség, az “ördög lopása” elől megszerzett pénz."
Fast Willie
Én most inkàbb kussban is maradok.
Amadeus
A hitgyülis, a szoci, a náci, az ateista is elsősorban ember, emberi természettel a gyarapodásra, a haszonszerzésre, és csak ezt követően jönnek a mondvacsinált ideológiák.
Ennyi a tanulság.

több mint 5 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 522
 444.hu/2020/07/31/orban-a-magyar-egeszsegugyi-rendszer-europa-egyik-legjobbja
"Az interjú végén röviden szólt az európai unió következő költségvetési ciklusáról, kijelentette:

bár a magyar nyelvben valamiért így rögzítette, hogy mi pénzt kapunk az EU-tól, de a nagy fenét, nem kapunk pénzt. A nyugatiak által innen kivitt pénz egy részét szerezzük vissza.

Orbán szeretné, ha a magyarok a brüsszeli pénzekre úgy gondolnának, hogy "mi negyven évnyi kommunizmus után megengedtük a nyugatiaknak, hogy idehozzák védővámok nélkül az áruikat, megengedjük, hogy beruházzanak, hogy versenyre kényszerítsenek bennünket, holott mi körhátrányból indulunk. Ezért cserébe elvárjuk, hogy az itt keletkező profit egy méltányos részét azt jutassák ide vissza."
Ebben azért van igazság, csak megint az a kérdés, hogy mennyi.
Meg azt se szabadna elfelejteni, hogy a rendszerváltás környékén, aki jól informált volt, az már elkezdett készülődni és a már papíron leamortizált eszközöket vásárolta fel olcsóért.
Aztán ott voltak az aranykoronás földfelvásárlások is, abban is rengeteg ember érintett volt.

Szóval részben igaz, hogy a nyugat idejött és tönkrevágta vagy felvásárolta/beolvasztotta a magyar cégeket (nem mintha a ruszkik nem ezt csinálták volna), de azért hoztak is és hagytak is itt valamit.
Másrészt nem csak mi voltunk lépéshátrányban a Nyugattal szemben, hanem kvázi mindenki más is.

Volt erről valaha cikk vagy kimutatás, hogy mit adott nekünk a Nyugat ill. mi az amit elvett és hogyan működnek ezek az EU-s pénzek?

Meg azért nem hiszem, hogy Győr, Dunaharaszti, Kecskemét, stb. környékén nagyon sírtak az emberek, amikor a Suzuki, Audi, Coca-Cola, Mercedes elkezdte felvásárolni a földeket.
Vagy a mezőgazdaságban dolgozóknak nyújtott EU-s pályázatok vagy megtámogatásuk minden esetben, ha nincs termény azért, ha van termény meg azért mert nem azon az áron tudja eladni mint ahogy szeretné...
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 844
 nepszava.us/lemondott-a-hit-gyulekezete-szegedi-vezetoje-joob-marton-edesapja/

Gedeon Bácsi a nők | a pénz hamis | bálványa - Valaki 😊 tudna autentikusan nyilatkozni, hogy mennyi az igazságtartalma?

"Németh Sándor a bibliai Gedeon példázatán keresztül mindig azt tanította, hogy az adócsalás ügyesség, az “ördög lopása” elől megszerzett pénz."
Fast Willie
Én most inkàbb kussban is maradok.
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 878
 nepszava.us/lemondott-a-hit-gyulekezete-szegedi-vezetoje-joob-marton-edesapja/

Gedeon Bácsi a nők | a pénz hamis | bálványa - Valaki 😊 tudna autentikusan nyilatkozni, hogy mennyi az igazságtartalma?

"Németh Sándor a bibliai Gedeon példázatán keresztül mindig azt tanította, hogy az adócsalás ügyesség, az “ördög lopása” elől megszerzett pénz."
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 976 — The only discipline that lasts, is self discipline
 444.hu/2020/07/31/ez-a-stadion-alighanem-mar-meg-fog-epulni-a-duna-parton
Tudom, 444, de ezen felnevetten:
Baranyitól megkérdezték azt is, hogyan tudja garantálni, hogy nem lesz korrupció az építkezésben. Amire a polgármester azt mondta:
„tudom, hogy lesz korrupció, hiszen Mészáros Lőrinc fogja valószínűleg építeni a stadiont”.
Az építész szerint ha a 40 ezres stadion lelátóinak nagy részét visszabontják a világbajnokság után, akkor a 70 ezer négyzetméterből 35 ezer négyzetmétert átadnak az épületetn belül is közösségi használatba.
Olvasom a cikket es hangosan kicsuszott a szamon, hogy "ilyen nincs bazdmeg, ilyen tenyleg nem letezik!"
😀😀
Borbinho
Az alku szerintem racionális. A pukkanjon meg csakazértse, ha még 20 évig csernobilinek néz ki a környéknél feltétlenül jobb.

Azt meg, hogy ez is tízmillárdokkal kerül majd többe, mint amibe kerülne, tényleg lassan fölösleges emlegetni. Emlékszem, valamikor majdnem kormánybuktató tény volt, hogy X autópályát 1.2 milliárd helyett 2 milliárdért építettek meg kilométerenként, pedig abban az időben ezekben a bizniszekben még "mindenki" benne volt, hogy ne legyen belőlük később se börtön. Ma már úgy lépünk túl egy 300 milliárdos lélegeztetőgép beszerzésen, amire még azt se lehet mondani, hogy legalább autópálya vagy stadion lesz belőle, amit használunk majd 30 évig, mint a pinty. A migráns fontosabb. Akkor meg tényleg mi a f*sz mást válaszoljon egy polgármester egy ilyen kérdésre? 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Tudom, hogy már nem érdemes figyelni, de azért ma különösen nagyot meg ment a főnök a Kossuth rádióban. Nehezen tudok már mit hozzátenni.

Gyurma Pappa
Most , hogy az indexben már nem bízom keresnem kellett egy másik objektív, független portált ahol zanzásítva átfuthatom így elolvastam az origón.
Minden szava arany... kihagyhatatlan.
Én elhiszem, hogy Matolcsi azzal a szempárral tud kanyarban előzni de azért na.. .
több mint 5 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
 444.hu/2020/07/31/ez-a-stadion-alighanem-mar-meg-fog-epulni-a-duna-parton

Tudom, 444, de ezen felnevetten:
Baranyitól megkérdezték azt is, hogyan tudja garantálni, hogy nem lesz korrupció az építkezésben. Amire a polgármester azt mondta:

„tudom, hogy lesz korrupció, hiszen Mészáros Lőrinc fogja valószínűleg építeni a stadiont”.

Az építész szerint ha a 40 ezres stadion lelátóinak nagy részét visszabontják a világbajnokság után, akkor a 70 ezer négyzetméterből 35 ezer négyzetmétert átadnak az épületetn belül is közösségi használatba.

Olvasom a cikket es hangosan kicsuszott a szamon, hogy "ilyen nincs bazdmeg, ilyen tenyleg nem letezik!"

😀😀

Szerkesztette: Borbinho

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 976 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én nem láttam a kurucinfón minősítés, befolyásolás nélküli, a kritériumaimnak megfelelő cikket soha.

A többiről már elmondtam: ez a te veleményed.
Az is lehet a véleményed, hogy az oxigén rendszáma 42, de attól meg 8. Ahogy leírtam szakmailag mi az egzakt, korrekt, mondhatni “jó” hírújság kritériuma.
Nyilván egy ÉS vagy egy Magyar Narancs, vagy Mérce vagy Partizán nem hírújság, az index az, és mint ilyen, nem jó. Lehet legjobb, tetszhet, de nem jó. Sőt, rossz. De jobbat én se tudok.
Sobri Jóska
Ez volt a jó újsággal szembeni kritériumod: "A jó újság az, ami nem akarja eltorzítani a valóságot, az egzakt tények átadása esetleg interpretálása a célja.". Majd hoztál két példát, amiben azt kritizáltad, hogy a hírt nem nyers formában közölték, hanem kontextust adtak neki. Ez alapján, ha nem feltételezem - ami szubjektív -, hogy a kurucinfósok tudtáj, hogy hülyék, és direkt csinálták a hülyét / rasszistát - akkor nem áll meg a kritérium, mert nem szándékosan torzítottak. A gondolkodásmódjuk torz, és ők csak őszinték. (A hozott példádban elfogadom - nem csak elfogadom, természetesen egyet is értek -, hogy rossz a cikk, mert a példa kontextusról feltételezhető, hogy a szándék nem a tájékoztatás, hanem a befolyásolás volt.)

A második utcába nem húzol be, mert nem az oxigén rendszámáról vitázunk. Újságíró szakmai kérdés, hogy például egy cikk a terjetelméhez, típusához viszonyítva hogyan van megírva, Mi a címe, hogy van tagolva, hogyan van megfogalmazva, satöbbi. Az, hogy a cikk jó vagy sem, az nem szakmai kérdés. Egy számítógép szoftver esetén sem az. Abban én sem nyitnék vitát nem szakmabelivel, hogy a szoftver felépítése milyen, normalizált adatbázissal dolgozik-e, jól van-e optimalizálva a kód, stb. De arról, hogy a szoftver jó-e, mindenki véleményt alkothat. És a szoftver akkor lesz jó, ha a vélemények konszenzusa (amiben benne van az én szakmai véleményem is, de csak egy szereplőként) azt mondja, hogy igen.

Tartom magam ahhoz, hogy egy újságban az, hogy a Tesla második negyedévben 110 millió dolláros nyereséget ért el, nem hír. Eltekintve a szigorúan pénzügyi, illetve EV témájú szaklapoktól, ahol feltételezhető, hogy az olvasó saját maga is kontextusba tudja rakni a nyers hírt. Ahol ez nem feltételezhető, ott a hír ilyetén tálalása szar tálalás. Akkor lesz jó, ha úgy hozzák le, hogy a Tesla a második negyedévben 110 millió dolláros nyereséget ért el, ami sorban a negyedik negyedévben jelent nyereséget, és ezzel teljesítette a S&P 500-ba kerülés feltételeit. Én még itt sem zárnám le, ha már egy ilyen hírt leadok, hanem megjegyezném hozzá, hogy ez azért fontos, mert az S&P minősítésű cégek részvényeit a nagy befektetőknek kötelező a portfóra venni, ami azt jelenti, hogy a Tesla stabilizálta magát a részvény piacon. Ez pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag elhárult az akadálya annak, hogy hitel felvétel nélkül tetszése szerinti mértékben növelje a befektetéseit, felvásárlásait, termelését, Várható tehát, hogy hosszú távon is meghatározó szereplőjévé váljon az elektromos autók piacának. Az előbbi egy átlag embernek egyszerűen nem hír. Utóbbi viszont az. Feltéve, hogy nem basztam el, jól helyeztem kontextusba, és azt emeltem ki, ami a hírrel kapcsolatban fontos.[/quote]

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 347 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Tudom, hogy már nem érdemes figyelni, de azért ma különösen nagyot meg a főnök a Kossuth rádióban. Nehezen tudok már mit hozzátenni.

Gyurma Pappa
Kifogyott a pirulákból?

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 5 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 066 — zászló zászló szív
Tudom, hogy már nem érdemes figyelni, de azért ma különösen nagyot meg ment a főnök a Kossuth rádióban. Nehezen tudok már mit hozzátenni.

Szerkesztette: Gyurma Pappa

több mint 5 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 571 — Chiefs GM
Szerinted. Szakmailag az, amit írtam.
Sobri Jóska
Akkor "szakmailag" a pesti srácok is jó, mert kipipálható mindhárom?
peterk2005
Olvass figyelmesebben.
Az index, a PS, a kurucinfo egyaránt nem jó szakmailag.
Ezt írtam.

Szakmailag egy hír annyi, hogy mi történt, mikor, hol és kivel.
Minden egyéb nem egzakt valóság. Vélemény, publicisztika, de nem hír.
Az, hogy peterk2005 2020.07.30-án, 22:15-kor válaszolt Sobri hsz-ére a bowl.hu fórumában, az egzakt hír. (Bár hírértéke nincs.)
Az, hogy a szófosó peterk2005 2020.07.30-án, 22:15-kor bugyután válaszolt Sobri elfogadhatatlan hsz-ére egy szubkultúra kis fórumában, az nem egzakt.
Az, hogy a világlátott peterk2005 csütörtök este frappánsan válaszolt Sobri durva hsz-ére Magyarország egyik legkorrektebb fórumában, az sem egzakt.
Mindhárom valós, igaz, de szakmailag csak az első elfogadhatő.
Hírben nincs, nem lehet jelző, minősítés, vélemény.
Sobri Jóska
Tudom, hogy a kurucinfó sem jó szerinted szakmailag. Azt írtam, hogy a kritériumaid alapján annak kellene lennie.

És azt is értem, hogy a hírben nincs jelző, minősítés vélemény. Én azt mondtam, hogy a hírközlés (ebben a nyers formában) a hírügynökségek feladata, nem az újságoké. A újsághír már interpretált hír kerül, és az a jó, ha az kerül, mert annak is kell kerülnie, ha jó akar lenni. Mert a hír jelző, minősítés, vélemény nélkül csak a szakértőnek (újságírónak) hír, mindenki másnak jibberish. Az újság dolga, hogy ne az legyen. Szóval attól nem lesz rossz egy újság, ha az első variáció helyett a másodikat vagy harmadikat írja. Attól lesz rossz, ha utóbbi kettő közül akár inkompetencia, akár szándékos befolyásolási szándék, vagy bármi egyéb ok miatt a kevésbé igazat közli. Ami ugyan nézőpont függő - ezért is vitázunk annyit azon, hogy melyik újság milyen -, közben meg valahol van egy közös minimum - szerencsés esetben. Ez lehetne például a szakmai szempont, ha a szakma szakmának tekintené magát.
peterk2005
Én nem láttam a kurucinfón minősítés, befolyásolás nélküli, a kritériumaimnak megfelelő cikket soha.

A többiről már elmondtam: ez a te veleményed.
Az is lehet a véleményed, hogy az oxigén rendszáma 42, de attól meg 8. Ahogy leírtam szakmailag mi az egzakt, korrekt, mondhatni “jó” hírújság kritériuma.
Nyilván egy ÉS vagy egy Magyar Narancs, vagy Mérce vagy Partizán nem hírújság, az index az, és mint ilyen, nem jó. Lehet legjobb, tetszhet, de nem jó. Sőt, rossz. De jobbat én se tudok.
Sobri Jóska
Errol eszembe jutott egy pelda a sajto oramrol.
Sobri Joska bejegyzesere kap 10 like-ot. Ellenben 2-en disslikeololjak.
A sajto egyik resze megirja h "disslikeoltak sobrit" a masik fele,hogy "lajkoltak" mindketto igaz de nem fedi a teljes valosagot egyiksem.
ZoliMP
Ketten dislajkoltak, tizen lajkoltak, de vannak hangok, amelyek szerint szazak nemasagukkal fejezik ki nemtetszesuket.
😊
dankodavid
Vagy a csendes többség Sobri mögött áll. 😊

több mint 5 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 648

Szerkesztette: dankodavid

Pulvis et umbra sumus.
több mint 5 éve
YoungZeeZee 9 868

kittli Pittsburgh Steelers 2 951 — Steelers fan
MTI
Máig az egyik kedvencem a következő mondat amit hírekben hallottam.
"Tette közzé az MTI, a pestisracok.hu közlése alapján."

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 976 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szerinted. Szakmailag az, amit írtam.
Sobri Jóska
Akkor "szakmailag" a pesti srácok is jó, mert kipipálható mindhárom? MIközben nem jó. Értem amit írtál, alapvetően egyet is értek, de mégsem. A saját magad másik mindennapos állításának mondasz ellent ezekkel a szakmai feltételekkel. Számtalanszor leírtad már vitákban, hogy a valóság nézőpont kérdése. Ha így van, akkor a "nem torzítja a valóságot"-hoz meg kell mondani, hogy kinek a nézőpontja az "igazi valóság". Úgyhogy nekem jobban tetszik az olyan definíció, amelyik megengedi a "nézőpont szerinti" valóság torzító hatását, és jó megfogalmazza, hogy az meddig tolerálható. (Egy LMBT pártoló újságban pl. egy abortusz népszerűsítő cikk lehet jó úgy is, hogy egy hívő keresztény számára az egész cikk torzított valóságból indul ki - e.g. az abortusz nem bűn. És fordítva, lehet egy keresztény újságban jó egy cikk akkor is, ha az abortuszt bűnként kezeli.)

Sok valótlanságot írsz, pl. közmeghallgatás évente egyszer van, lakossági fórum bármennyi lehet, nem az általa tapasztalt valóságról írt, hiszen a biztonsági szolgálat az beazonosítható öltözékben van, a kollégám sima civil öltözékben volt, a felhördülés a néni ellen történt, nem azért, mert “még biztonsági őrt is hívtak”, stb. de nem is részletezném.Sobri Jóska
Nem azt vitattam, hogy a cikk rossz volt, hanem azt, hogy ha rossz volt akkor nem azért, mert biztonsági őrt írt "kollégád" helyett, vagy az idős nő akcióját nem pontosan adta vissza. Mindegy, csak megjegyeztem, több vitát nem ér, alapvetően úgyse gondolunk mást.

Közben kijöttek a negyedéves USA adatok. A történelem legnagyobb quarter to quarter gazdasági visszaesése (-32%), négyszer akkora, mint a '29-es válság legrosszabb negyedévének számai. Európa fél térden van 6-8-10%-os visszaesésektől....

Egy elgondolkodtató társ-adat mindehhez: a "luxus" megtakarítások - a közvetlen életvitelen felüli jövedelmek - a 30%-os visszaesés közepette is nőttek. Még egyszer: egy harmadával esett vissza a gazdaság, és a "luxus" jövedelmek így is nőttek. MIközben 20+ millió embernek szűnt meg teljesen a jövedelemszerző képessége (állása). Ennél beszédesebb indokot nehezen tudok elképzelni arra, hogy a) a jövedelem megosztás módszertanával / mikéntjével, szabályozóival kezdenie kell valamit a kapitalizmusnak, b) a krízis kezelés hogyanját is jó lenne újragombolni, mert láthatóan nem oda megy ahol a szükség van rá....

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 604 — #NoStress
Ez amit elvárásként megfogalmazol, a Reuters, az MTI dolga.
peterk2005
Szerinted. Szakmailag az, amit írtam.

Abban egyetértünk, hogy nagyon fontos amivel kezdted: hogy "ne akarja eltorzítani a valóságot". De azért ezt - mármint, hogy direkt valóságot torzítani akar - az Indexről elég merész kijelenteni.
peterk2005
Szerinted.
Én ahol a valóságról biztos tudásom volt mindannyiszor ezt tapasztaltam
A saját narratívát, keretezést, torzítást, befolyásolást.
A PS-nél is, a kurucinfónál is.
Mindenhol.
Azon lehet vitázni melyik a legjobb.
Elfogadom, hogy az index a legjobb.
De nem jó.
Ahogy a Fidesz is a legjobb. Ha nem is jó.
És ez volt a kérdés, hogy mi a jó.
Nem az, melyik volt a legjobb.
Óriási különbség.

A példáddal kapcsolatban...peterk2005
Sok valótlanságot írsz, pl. közmeghallgatás évente egyszer van, lakossági fórum bármennyi lehet, nem az általa tapasztalt valóságról írt, hiszen a biztonsági szolgálat az beazonosítható öltözékben van, a kollégám sima civil öltözékben volt, a felhördülés a néni ellen történt, nem azért, mert “még biztonsági őrt is hívtak”, stb. de nem is részletezném.
Az újságíró koncepcióval érkezett (ezt pluszban onnan tudhatom, hogy előtte beszéltem a főnökével, aki mondta, hogy bocsi, de küld egy kiscsajt, mert meg kell fingatni kicsit az önkorit, pedig előtte fizettem egy nem promó cikkért egy akkor futó kerületi fejlesztés címoldalra kerüléséért, amiben simán benne volt, pedig ugyanaz az önkori csinálta), ahhoz keresett tényeket, nem talált, kreált, torzított, félretájékoztatott. Szándékoltan pontatlan volt, a médium épp aktuális narratíváját írta meg, nem a valóságot. Ez a lényeg. De ezt, azon a száznéhány emberen kívül, aki ott volt, más nem tudhatja, értelemszerűen.
De persze azt hiszel, amit akarsz. 😊

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 976 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hogy kell jó újságot csinálni? Nem cinizmusból kérdezem, komolyan.
Mi a jó újság? Mi a jó újságírás? Miért volt szar az index minősége? Minek van jó minősége?
Gyurma Pappa
Ha komolyan érdekel leírom.
A jó újság az, ami nem akarja eltorzítani a valóságot, az egzakt tények átadása esetleg interpretálása a célja.
Az indexnek nem ez volt a primér célja, ezért volt szar a minősége.
Nyilván a jó újságban is van publicisztika, véleménycikk, de ami lényegi, hogy nem keveredik a hírinformációkkal. Az index ebben ótvar volt. A hír tárgyilagosan tartalmazza, hogy mi történt, hol, kivel, mikor. Lehetőleg a lényegi információval kezdve, onnan eljutva a részletekig.Sobri Jóska
Ez amit elvárásként megfogalmazol, a Reuters, az MTI dolga. A hírügynökségeké. Ők azok, akiknek az a feladatuk, hogy a híreket tényként, interpretáció nélkül gyűjtsék és közöljék. Az újságoknak - még a közszolgálatinak is ! - nem ez a feladata, hanem az, hogy vegyék ezeket a híreket, és a közönség felé interpretálják is. Ahogy írod. Utóbbi legalább olyan fontos feladat, mint maga a hír, hiszen az egyszerű olvasók többségének maga a hír nem hír. Az átlag olvasó semmit nem tud kezdeni azzal a hírrel, hogy mondjuk Indiában felrobbant egy műtrágyagyár. Szükség van arra is - sőt ez a fontosabb -, hogy tegyék mellé, hogy India az egyik legnagyobb műtrágya gyártó a világon, ahol a környezetvédelmi szabályokat általában nagyon lazán kezelik, rendszeres az ilyen gyárakban a gyermek munka, és nagyon gyakori a baleset is. Ez volt idén már a tizedik. Így lesz egy hír az átlag ember számára is hírré, hiszen enélkül egyik fülén be, másikon ki, nem alakítja a megismerhető világot. Sose fogja megtudni, hogy milyen módon gyártják a világon a műtrágyát. Vagy az akkumulátort. És abból lesz az, hogy emberek milliói elhiszik, hogy például a benzines autó kevésbé szennyez, mint az elektromos, mert utóbbinak a gyártása nagyobb CO2 kibocsájtással jár.

Abban egyetértünk, hogy nagyon fontos amivel kezdted: hogy "ne akarja eltorzítani a valóságot". De azért ezt - mármint, hogy direkt valóságot torzítani akar - az Indexről elég merész kijelenteni. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a "fénykorában" a kurucinfo se akarta ebben az értelemben torzítani a valóságot. Ők azt írták, amit valóságnak hittek, csak az a valóság bullshit volt. És szerintem a Pesti srácok is a cikkeinek egy jelentős részében nem valóságot torzít - legalábbis ők nem akarják -, hanem a saját valóság képüket közvetítik. Az már más lapra tartozik, hogy miért is van ennyi "borzasztó" valóságkép. Valószínűleg azért, amiért a facebook is olyan, amilyen. Ilyen az ember, ilyen az internetje is.

Lényeg a lényeg, hogy egy jó újság tehát attól jó újság, hogy
a) éppen, hogy nem hírügynökség. tehát nem csak száraz tényeket tálal, hanem kontextust is ad a tényeknek
b) szándékosan valóban nem hazudik ("torzítja a valóságot")
c) és úgy, hogy azt irja amit gondol, a cikkeik - a hírek és a publicisztikák is - lehető legnagyobb része minőségi. Ami azt jelenti, hogy a kontextusai nem értelmezhetőek uszításként, félrevezetésként, propagandaként, áltudományként, stb.

Az index ezeknek a kritériumoknak döntően megfelelt. Ki merem jelenteni, hogy kevés sajtó termék volt és van az országban a rendszerváltás óta, amelyik ennyire közel volt a megfeleléshez. (És ha valamiben nem felelt meg, az is inkább volt gazdasági jellegű cikk, mint közéleti / politikai / kultúrális témájú. A nem párt irányított propaganda sajtó leginkább gazdasági témában kiszolgáltatott - a hirdetés bevételek miatt - és ez szokott is látszani sajnos.)

Természetesen az ízlés kérdése, hogy valakit zavar-e az irányultság, a stílus, esetleg a gyenge szerkesztés (nyelvtani hibák), de nem ezektől jó egy újság, hanem a fenti háromtól. Aztán az olvasó - ideális esetben - választhat, hogy a jó újságok közül stílusra, irányultságra, szerkesztésre, formára melyik a szimpatikus neki. Sajnos a magyar média piac már ott orra bukik, hogy az előbbi három feltételt teljesítse, az vágyálom, hogy ezen felül még BBC színvonalat is produkáljon. Mindenesetre az index legalább ezeket megugrotta. Nem sok másik akad a piacon sajnos.

A példáddal kapcsolatban is az a véleményem, hogy nem azt várod el az újságtól és az újságírótól, ami a feladata. Magát a cikket nem akarom minősíteni, mert nem olvastam, és lehet, hogy tényleg rossz volt és igazad van. De ettől még rossz végén fogtad meg az elvásárokat. Az arról az eseményről tudósító újságírónak ugyanik nem az volt a feladata, hogy parlamenti gyorsíróként dokumentálja, hogy mi történik azon a fórumon. Az nem hír, hogy egy öreg néni húsz percig dumál. Abban az eseményben nem az öreg néni volt a hír, hanem az, hogy az önkormányzat fórumot tartott Ez a hír, az újságírónak ezt kellett tudósítania, és ezt kellett kontextusba is raknia az olvasóknak. Namost, ha neki az jött le, hogy ez egy "lusta" önkormányzat, amelyik évente egyszer hajlandó találkozni a polgáraival, és ez az alkalom is el lett kamuzva azzal, hogy idős néniket hagytak ufókról beszélni félórákat, akkor bizony az a dolga az újságírónak, hogy ha kell, akkor az öreg nénin keresztül mutassa be, hogy éppen egy sóhivatali ventillálás történt, a fontos kérdések teljes ignorációjával. Vagy hagyja ki a nénit, mintha ott se lett volna, és írjon a nyitott ablakról, amelyiken beszűrődő zaj elnyomta az egészet, és nem hallott belőle semmit. Mindegy, a lényeg, hogy a hírt, az eseményt - ami maga a fórum - úgy interpretálja, ahogy ő azt valóságként megélte. Aztán persze, ha ez az interpretáció szar, akkor az újságíró szar, és ha sok ilyen újságírója van, akkor az újság is szar lesz, mert nem teljesíti a c) feltételt. Nekem mindenesetre az volt az össz-benyomásom az Indexről, hogy ezeket a feltételeket nézve éppenséggel az egyik mérce volt itthon. Így se volt tökéletes, maga a jelző is mosolyogtató, sajnos a BBC nálunk nem reális célkitűzés. A körülményekhez képest volt az egyik legjobb. (Az más kérdés, mint mondtam, hogy stílusra, formára, tartalomra ettől még bőven lehet, hogy valakinek nem jött be.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 844
Index máris veszített több mint 15%t. Vajon bodolai ezután is úgy gondolja h jó ötlet volt?
csebi
ha lesznek allami hirdetesek akkor tuti 😊
rokaur
Vagy, ugyan viszket kicsit az alkarja, de már nem érzi a szorító érzést a tökei körül.
Ki tudja egy ember valós szándékait ilyen kevés infó alapján pontosan megítélni?...
Sobri Jóska
Azt mondta h a tokeit nem szorította senki csak a piaci hirdetők visszajelzései zavartak.
Gondolom nekik meg most már nem tetszik h pl true visitorban már veri a 24.hu az indexet.
csebi
nem kellett volna szar újságot írni. Én sajnálom az indexet, mert negatív a tendencia és káros, de az index minőségét tekintve azért elég nahhh volt.
Amadeus
pontosan ezért történt minden. nagyon jól látod az összefüggéseket.
csebi
Nem minden, csak az, hogy a 24 ennyire feljött rájuk( ld Baggio kommentjét) Index témában az ex-gazdrovatos csávóval értek egyet, miszerint a tulajdonosi szerkezet miatt idő kérdése volt, hogy valamelyik politikai oldal felrobbantja őket. Ilyen téren a hvg-t tartom jó példának, de ez szubjektív persze.

Btw, jól ábrázolja, hogy ezek a Simicska féle húzások hogy omlanak össze Lajos nélkül. Az összes orbánista médium hasonló vagy még gyorsabb összeomlás OV után.
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 805
Nem tud már torzítani, mert nem hagyják.
Azért nem hagyják, mert a 444-et meg a 888-at a sajátjai olvassák. Az Indexet meg konkrétan mindkettő olvasta.
Ennyi az egész, minden más csak utólagos Meg/bele magyarázás,
Ez volt a valódi ok.
ozibozi
Sosincs csak egy valódi ok.
Mindig okok, érdekek, célok bonyolult szövevénye a valóság.
Sobri Jóska
Ezt ők mondták tegnap. 😉
Itt lent balcsin. | Kékszalag |

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 604 — #NoStress
Nem tud már torzítani, mert nem hagyják.
Azért nem hagyják, mert a 444-et meg a 888-at a sajátjai olvassák. Az Indexet meg konkrétan mindkettő olvasta.
Ennyi az egész, minden más csak utólagos Meg/bele magyarázás,
Ez volt a valódi ok.
ozibozi
Sosincs csak egy valódi ok.
Mindig okok, érdekek, célok bonyolult szövevénye a valóság.

több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 21 805
Nem tud már torzítani, mert nem hagyják.
Azért nem hagyják, mert a 444-et meg a 888-at főleg a sajátjai olvassák.
Az Indexet meg konkrétan mindkettő olvasta.
Ennyi az egész, minden más csak utólagos Meg/bele magyarázás,
Ez volt a valódi ok.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 604 — #NoStress
Oké, de az az állításom, hogy az index nem független, célzatosan torzított az egyik oldal kárára, és a másik oldal érdekében (még ha a másik oldal némely faszságait is górcső alá vette), de az elhalgatásaival, minősítéseivel igenis célja volt a befolyásolás, az olvasó manipulálása és nem képvisel magas szakmaiságot.
Sobri Jóska
sztem az index független volt, de nem pártatlan
Negritis
Szerintem meg Elvis él.

Persze attól függ, mit gondolsz függetlenségi kritériumnak.
Ahogy a valóságban, a médiában használják, értelmezik, értékelik nem volt független.
De ha valami kifacsart, szubjektív módon, akkor pont olyan független volt, ahogy Elvis is él a szívemben.