Politika

69 feliratkozó

több mint 6 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
A TV sem kérdezte meg Hollywoodot, hogy mit szól ahhoz, hogy elkezd filmeket, sorozatokat gyártani. A Vodafone se kérdezte meg a vezetékes piacvezető Bellt, hogy mi a véleménye a mobil telefóniáról. És a Netflixet is hidegen hagyta, hogy a klasszikus kábeles/műholdas műsorszolgáltatóknak mi a véleménye a streaming technológiáról. Aki kapcsol és beszáll, fennmarad. Aki nem, az eltűnik.
peterk2005
a netflix megkérdezte, közölte a blockbuster hogy hülye vagy nem kellesz
Negritis
Mondjuk a Netflix még nem a legjobb példa most zuhanhat be durvábban.
Toca
és pont a "klasszikus" tv reakciója miat 😀
Negritis
Nem véletlen vonok sokszor párhuzamot a Tesla és a Netflix között.
Mindkettő megtűrt új hullámos vállalat, amit a saját piaci szegmensében lenéznek az ellenfelek és simán képesek lesznek összezárni akár csak azért, hogy őket kicsinálják.
Emellett mindkettő űrhitelekből / külső pénzekből próbál felzárkózni. Musk legalább innovatív eléggé, hogy lássunk esélyt arra hogy 50 éves távon ne gyalulják földbe, de a kérdés az addig amíg ő irányít eléri azt pozíciót a cég, hogy már önjáró legyen.
Toca
nem tudom a PayPal meddig jutott volna, ha az EBay nem veszi meg
Negritis
sztem irreleváns kérdés, nyilvánvaló cél volt h előbb utóbb egy gigaplayer megveszi, az teljesült
briareos
pont a Tesla vonatkozásában nem irreleváns sztem
Negritis
de itt a paypalra reagáltam

több mint 6 éve
Lecsó Denver Broncos 3 382
Musk legalább innovatív eléggé, hogy lássunk esélyt arra hogy 50 éves távon ne gyalulják földbe
Toca
Mitől innovatív? Fejtsd már ki?
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 982 — The Mathematician
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
A TV sem kérdezte meg Hollywoodot, hogy mit szól ahhoz, hogy elkezd filmeket, sorozatokat gyártani. A Vodafone se kérdezte meg a vezetékes piacvezető Bellt, hogy mi a véleménye a mobil telefóniáról. És a Netflixet is hidegen hagyta, hogy a klasszikus kábeles/műholdas műsorszolgáltatóknak mi a véleménye a streaming technológiáról. Aki kapcsol és beszáll, fennmarad. Aki nem, az eltűnik.
peterk2005
a netflix megkérdezte, közölte a blockbuster hogy hülye vagy nem kellesz
Negritis
Mondjuk a Netflix még nem a legjobb példa most zuhanhat be durvábban.
Toca
és pont a "klasszikus" tv reakciója miat 😀
Negritis
Nem véletlen vonok sokszor párhuzamot a Tesla és a Netflix között.
Mindkettő megtűrt új hullámos vállalat, amit a saját piaci szegmensében lenéznek az ellenfelek és simán képesek lesznek összezárni akár csak azért, hogy őket kicsinálják.
Emellett mindkettő űrhitelekből / külső pénzekből próbál felzárkózni. Musk legalább innovatív eléggé, hogy lássunk esélyt arra hogy 50 éves távon ne gyalulják földbe, de a kérdés az addig amíg ő irányít eléri azt pozíciót a cég, hogy már önjáró legyen.
Toca
nem tudom a PayPal meddig jutott volna, ha az EBay nem veszi meg
Negritis
sztem irreleváns kérdés, nyilvánvaló cél volt h előbb utóbb egy gigaplayer megveszi, az teljesült
briareos
pont a Tesla vonatkozásában nem irreleváns sztem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Toca Minnesota Vikings 20 504 — Vikings fan

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 805 — capitaine du château de Vienne 1487
Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van.
peterk2005
Tudom fura, de én ebben a pillanatban írtam az ebben a pillanatban gondolt állításaimat.Sobri Jóska
Ma még (majdnem) mindenki dízel generátort vesz. Ez tény, nincs mit rajta megvitatni. Ezért is gondoltam, hogy a perspektívákról vitázunk. Ha nem, akkor nincs hozzáfúzni valóm

Prognózisokrol vitázni annyi értelme van, mint amellett érvelni, hogy a Ravens a Pats a 49ers vagy a Seahawks nyeri a következő SB-t. Attól, hogy valakinek igaza lesz, most még nem tudható a jövő, csak valószínűségek alapján prognosztizálható. És a Pats valószínűbb, erősebb prognózis mint a Raiders, de a Pats vagy a Chiefs ugyanolyan erős. Én nem érzem erősebbnek az “elektromos autóké a jövő” prognózist a “kőolajjal működő autóké a jövő” prognózisnál. Sokkal gyengébbnek se.Sobri Jóska
A prognózis az nem jóslás / tippelde. Az SB győztes megtippelése az döntően hasraütés. Az EV ill. a megújuló energiák felhasználásának előretörése pedig tényekre támaszkodó prognózis. Ahogy a globális felmelegedés hatásaira vonatkozó elemzések is azok. Ezekre a prognózisokra alapozva súlyos politikai és gazdasági döntéseket hoznak nap mint nap. Szóval hogyne lenne értelme róluk vitázni.

És prognózis és prognózis között is van különbség. Vannak gyengébb lábon álló prognózisok, és vannak nagyon biztos prognózisok. Például 2012 környékén is fel lehetett állítani prognózist a Tesla jövőjéről. Meg is tették, Musk ilyen prognózisokkal házalva kapott befektetői támogatást annak idején. Akkor ez még nagy kockázatot jelentett,

Az EV vs kőolaj hajtás viszont mára eldőlt. Nincs a világon már olyan autó gyártó, amelyik ne jelentette volna ki egyértelműen, hogy az EV a jövő, abba az irányba fejleszt. Nem egy autógyártó már hozzávetőleges menetrendet is felállított arra, hogy milyen ütemben vált át teljesen EV gyártásra. Na jó, egy kivétel van: a Toyota. Ők még nem döntöttek a hidrogén hajtás és EV között. De egyrészt a kőolaj már náluk se jön szóba, másrészt alighanem azért vacillálnak még, mert egyedüli gyártóként ők elég sok pénzt beletoltak a hidrogén hajtásba. Üzleti előnyük származna belőle, ha sikerülne felszínen tartani. (Egyébként szerintem nem is reménytelen a dolog. Ha nem is a consumer autók piacán, de a teherszállításban, mezőgazdaságban, stb.)
peterk2005
ekk a Toyota még szövőgépes sztori, az eladásból nyergeltek át robbanómotorra, a kedves PlattandCo megbeszopta

a pézmágusok gyorsan szabadulnak a bukótól

és egyön a Rokkafeller Skunk vége es....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 982 — The Mathematician
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
A TV sem kérdezte meg Hollywoodot, hogy mit szól ahhoz, hogy elkezd filmeket, sorozatokat gyártani. A Vodafone se kérdezte meg a vezetékes piacvezető Bellt, hogy mi a véleménye a mobil telefóniáról. És a Netflixet is hidegen hagyta, hogy a klasszikus kábeles/műholdas műsorszolgáltatóknak mi a véleménye a streaming technológiáról. Aki kapcsol és beszáll, fennmarad. Aki nem, az eltűnik.
peterk2005
a netflix megkérdezte, közölte a blockbuster hogy hülye vagy nem kellesz

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
A TV sem kérdezte meg Hollywoodot, hogy mit szól ahhoz, hogy elkezd filmeket, sorozatokat gyártani. A Vodafone se kérdezte meg a vezetékes piacvezető Bellt, hogy mi a véleménye a mobil telefóniáról. És a Netflixet is hidegen hagyta, hogy a klasszikus kábeles/műholdas műsorszolgáltatóknak mi a véleménye a streaming technológiáról. Aki kapcsol és beszáll, fennmarad. Aki nem, az eltűnik.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van.
peterk2005
Tudom fura, de én ebben a pillanatban írtam az ebben a pillanatban gondolt állításaimat.Sobri Jóska
Ma még (majdnem) mindenki dízel generátort vesz. Ez tény, nincs mit rajta megvitatni. Ezért is gondoltam, hogy a perspektívákról vitázunk. Ha nem, akkor nincs hozzáfúzni valóm

Prognózisokrol vitázni annyi értelme van, mint amellett érvelni, hogy a Ravens a Pats a 49ers vagy a Seahawks nyeri a következő SB-t. Attól, hogy valakinek igaza lesz, most még nem tudható a jövő, csak valószínűségek alapján prognosztizálható. És a Pats valószínűbb, erősebb prognózis mint a Raiders, de a Pats vagy a Chiefs ugyanolyan erős. Én nem érzem erősebbnek az “elektromos autóké a jövő” prognózist a “kőolajjal működő autóké a jövő” prognózisnál. Sokkal gyengébbnek se.Sobri Jóska
A prognózis az nem jóslás / tippelde. Az SB győztes megtippelése az döntően hasraütés. Az EV ill. a megújuló energiák felhasználásának előretörése pedig tényekre támaszkodó prognózis. Ahogy a globális felmelegedés hatásaira vonatkozó elemzések is azok. Ezekre a prognózisokra alapozva súlyos politikai és gazdasági döntéseket hoznak nap mint nap. Szóval hogyne lenne értelme róluk vitázni.

És prognózis és prognózis között is van különbség. Vannak gyengébb lábon álló prognózisok, és vannak nagyon biztos prognózisok. Például 2012 környékén is fel lehetett állítani prognózist a Tesla jövőjéről. Meg is tették, Musk ilyen prognózisokkal házalva kapott befektetői támogatást annak idején. Akkor ez még nagy kockázatot jelentett,

Az EV vs kőolaj hajtás viszont mára eldőlt. Nincs a világon már olyan autó gyártó, amelyik ne jelentette volna ki egyértelműen, hogy az EV a jövő, abba az irányba fejleszt. Nem egy autógyártó már hozzávetőleges menetrendet is felállított arra, hogy milyen ütemben vált át teljesen EV gyártásra. Na jó, egy kivétel van: a Toyota. Ők még nem döntöttek a hidrogén hajtás és EV között. De egyrészt a kőolaj már náluk se jön szóba, másrészt alighanem azért vacillálnak még, mert egyedüli gyártóként ők elég sok pénzt beletoltak a hidrogén hajtásba. Üzleti előnyük származna belőle, ha sikerülne felszínen tartani. (Egyébként szerintem nem is reménytelen a dolog. Ha nem is a consumer autók piacán, de a teherszállításban, mezőgazdaságban, stb.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Toca Minnesota Vikings 20 504 — Vikings fan
A benzint megveszed, akár kannákba, letárolod, és ott van otthon neked benne az energia, amíg a világ világ. Az elektromos áram ilyeténképpen nem birtokolható.
Semmi technológia nincs lakossági, háztartási szinten arra, hogy az ember tartson otthon belőle tartalékot.Sobri Jóska
Egyrészt az olaj sem addig van amíg a világ a világ, mert elég hamar (1-2 év) alatt azért használhatatlanná válik a legtöbb finomított formája. Másrészt az olajat azért kell tárolnod, mert magadnak nem tudod finomítani. A megújuló energiaforrásoknál nincs ilyen gond, mert magad tudod előállítani. Lokális szélturbina, lokális napkollektor, napelem és rendelkezésedre is áll. Amikor a nap nem süt akkor a szél fúj és vica versa. Ha annyit el tudsz tárolni amivel az átmeneti órákat átvészeled, amikor sötét is van és áll is a levegő, meg van oldva a problémád. Ráadásul ezzel a megoldással még az autódat, motorodat, villanybiciklidet is tölteni tudod majd, ami nem igaz a házi generátorra, aminek a fűtőanyagát nem tudod az autódba is beleönteni.

Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van. Ma még egyszerűbb megvenni az olajat / benzint. De amilyen ütemben a megújuló energiaforrások előállítási költsége csökken, és amilyen szélesen - az egy személyestől a kisközösségi méreten át a gigaerőmű méretekig - skálázható az előállítása, már 1-2 évtizedes távlatban is alapvetően változhat meg a helyzet. Illetve a "ha" már le is hagyható. Biztosan meg is fog változni a helyzet.

A gazdasági / társadalmi szinten értett villany-függőségünk pedig már így is megvan. Ha globális / regionális léptékben szűnne meg az áram ellátás, akkor már ma is megbénulna a társadalom. Nem működne a kommunikáció (mobil), számítógépek, bankok, kórházak, tömegközlekedés, kereskedelem. Nem működne semmi. Katasztrófa helyzet esetén egyébként az emberek zöme ma se tudna csinálni semmit, mert nem tárol otthon finomított benzint. Hiába tudna, ugyanúgy nulla tartaléka van belőle otthon, mint villamos áramból. És egyébként is, ez a legkisebb gond, legfeljebb visszaül biciklire amíg nem normalizálódik a helyzet. A telefont, kommunikációt, közszolgáltatásokat, fűtést, világítást, orvosi ellátást, nehezebb átmenetileg pótolni.
peterk2005
mivel a gugli a baráttya csak a keresőszavakat köllött vona meganni

musk australia battery

a kőzgépről is áttértünk a lőolajra, esse lesz ojjan nagy ugrás, maj kivi leszek a számokra mekkori is az Oil.co pusztítása
sutianap
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
Nem engedi el bevételét pont ezét fektet a legtöbb olaj előállító már jelentős pénzt, hogy a profitja kitartson mikor az elektromos autók térnyerése még nagyobb lesz.
Teslanak nem az olajcegekkel kell versenyeznie. Nekik az autógyártók előtt kell járniuk addig amíg elérik azt a szintet amikor már önállóan és nem pedig külső szereplők álltal lesz pénze.
Netflixre hasonlít nekem nagyon, csak nekik több a lehetőségük a piac előtt maradni mint a Netflixnek.
több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 805 — capitaine du château de Vienne 1487
A benzint megveszed, akár kannákba, letárolod, és ott van otthon neked benne az energia, amíg a világ világ. Az elektromos áram ilyeténképpen nem birtokolható.
Semmi technológia nincs lakossági, háztartási szinten arra, hogy az ember tartson otthon belőle tartalékot.Sobri Jóska
Egyrészt az olaj sem addig van amíg a világ a világ, mert elég hamar (1-2 év) alatt azért használhatatlanná válik a legtöbb finomított formája. Másrészt az olajat azért kell tárolnod, mert magadnak nem tudod finomítani. A megújuló energiaforrásoknál nincs ilyen gond, mert magad tudod előállítani. Lokális szélturbina, lokális napkollektor, napelem és rendelkezésedre is áll. Amikor a nap nem süt akkor a szél fúj és vica versa. Ha annyit el tudsz tárolni amivel az átmeneti órákat átvészeled, amikor sötét is van és áll is a levegő, meg van oldva a problémád. Ráadásul ezzel a megoldással még az autódat, motorodat, villanybiciklidet is tölteni tudod majd, ami nem igaz a házi generátorra, aminek a fűtőanyagát nem tudod az autódba is beleönteni.

Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van. Ma még egyszerűbb megvenni az olajat / benzint. De amilyen ütemben a megújuló energiaforrások előállítási költsége csökken, és amilyen szélesen - az egy személyestől a kisközösségi méreten át a gigaerőmű méretekig - skálázható az előállítása, már 1-2 évtizedes távlatban is alapvetően változhat meg a helyzet. Illetve a "ha" már le is hagyható. Biztosan meg is fog változni a helyzet.

A gazdasági / társadalmi szinten értett villany-függőségünk pedig már így is megvan. Ha globális / regionális léptékben szűnne meg az áram ellátás, akkor már ma is megbénulna a társadalom. Nem működne a kommunikáció (mobil), számítógépek, bankok, kórházak, tömegközlekedés, kereskedelem. Nem működne semmi. Katasztrófa helyzet esetén egyébként az emberek zöme ma se tudna csinálni semmit, mert nem tárol otthon finomított benzint. Hiába tudna, ugyanúgy nulla tartaléka van belőle otthon, mint villamos áramból. És egyébként is, ez a legkisebb gond, legfeljebb visszaül biciklire amíg nem normalizálódik a helyzet. A telefont, kommunikációt, közszolgáltatásokat, fűtést, világítást, orvosi ellátást, nehezebb átmenetileg pótolni.
peterk2005
mivel a gugli a baráttya csak a keresőszavakat köllött vona meganni

musk australia battery

a kőzgépről is áttértünk a lőolajra, esse lesz ojjan nagy ugrás, maj kivi leszek a számokra mekkori is az Oil.co pusztítása
sutianap
Mondjál pár gőzipari óriáscéget, akik párszázmilliárd dollárt buktak az olajipar miatt.
Biztos szívesen és könnyen engedi el valaki a bevétele jelentős hányadát.
Sobri Jóska
a Carnegie Hall meg a JP Morgan közti kutakodás aranyat ér

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 802 — #NoStress

Tudom fura, de én ebben a pillanatban írtam az ebben a pillanatban gondolt állításaimat.

Prognózisokrol vitázni annyi értelme van, mint amellett érvelni, hogy a Ravens a Pats a 49ers vagy a Seahawks nyeri a következő SB-t.
Attól, hogy valakinek igaza lesz, most még nem tudható a jövő, csak valószínűségek alapján prognosztizálható.
És a Pats valószínűbb, erősebb prognózis mint a Raiders, de a Pats vagy a Chiefs ugyanolyan erős.
Én nem érzem erősebbnek az “elektromos autóké a jövő” prognózist a “kőolajjal működő autóké a jövő” prognózisnál. Sokkal gyengébbnek se.

több mint 6 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 805 — capitaine du château de Vienne 1487
A benzint megveszed, akár kannákba, letárolod, és ott van otthon neked benne az energia, amíg a világ világ. Az elektromos áram ilyeténképpen nem birtokolható.
Semmi technológia nincs lakossági, háztartási szinten arra, hogy az ember tartson otthon belőle tartalékot.Sobri Jóska
Egyrészt az olaj sem addig van amíg a világ a világ, mert elég hamar (1-2 év) alatt azért használhatatlanná válik a legtöbb finomított formája. Másrészt az olajat azért kell tárolnod, mert magadnak nem tudod finomítani. A megújuló energiaforrásoknál nincs ilyen gond, mert magad tudod előállítani. Lokális szélturbina, lokális napkollektor, napelem és rendelkezésedre is áll. Amikor a nap nem süt akkor a szél fúj és vica versa. Ha annyit el tudsz tárolni amivel az átmeneti órákat átvészeled, amikor sötét is van és áll is a levegő, meg van oldva a problémád. Ráadásul ezzel a megoldással még az autódat, motorodat, villanybiciklidet is tölteni tudod majd, ami nem igaz a házi generátorra, aminek a fűtőanyagát nem tudod az autódba is beleönteni.

Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van. Ma még egyszerűbb megvenni az olajat / benzint. De amilyen ütemben a megújuló energiaforrások előállítási költsége csökken, és amilyen szélesen - az egy személyestől a kisközösségi méreten át a gigaerőmű méretekig - skálázható az előállítása, már 1-2 évtizedes távlatban is alapvetően változhat meg a helyzet. Illetve a "ha" már le is hagyható. Biztosan meg is fog változni a helyzet.

A gazdasági / társadalmi szinten értett villany-függőségünk pedig már így is megvan. Ha globális / regionális léptékben szűnne meg az áram ellátás, akkor már ma is megbénulna a társadalom. Nem működne a kommunikáció (mobil), számítógépek, bankok, kórházak, tömegközlekedés, kereskedelem. Nem működne semmi. Katasztrófa helyzet esetén egyébként az emberek zöme ma se tudna csinálni semmit, mert nem tárol otthon finomított benzint. Hiába tudna, ugyanúgy nulla tartaléka van belőle otthon, mint villamos áramból. És egyébként is, ez a legkisebb gond, legfeljebb visszaül biciklire amíg nem normalizálódik a helyzet. A telefont, kommunikációt, közszolgáltatásokat, fűtést, világítást, orvosi ellátást, nehezebb átmenetileg pótolni.
peterk2005
mivel a gugli a baráttya csak a keresőszavakat köllött vona meganni

musk australia battery

a kőzgépről is áttértünk a lőolajra, esse lesz ojjan nagy ugrás, maj kivi leszek a számokra mekkori is az Oil.co pusztítása

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 811 — The only discipline that lasts, is self discipline
A benzint megveszed, akár kannákba, letárolod, és ott van otthon neked benne az energia, amíg a világ világ. Az elektromos áram ilyeténképpen nem birtokolható.
Semmi technológia nincs lakossági, háztartási szinten arra, hogy az ember tartson otthon belőle tartalékot.Sobri Jóska
Egyrészt az olaj sem addig van amíg a világ a világ, mert elég hamar (1-2 év) alatt azért használhatatlanná válik a legtöbb finomított formája. Másrészt az olajat azért kell tárolnod, mert magadnak nem tudod finomítani. A megújuló energiaforrásoknál nincs ilyen gond, mert magad tudod előállítani. Lokális szélturbina, lokális napkollektor, napelem és rendelkezésedre is áll. Amikor a nap nem süt akkor a szél fúj és vica versa. Ha annyit el tudsz tárolni amivel az átmeneti órákat átvészeled, amikor sötét is van és áll is a levegő, meg van oldva a problémád. Ráadásul ezzel a megoldással még az autódat, motorodat, villanybiciklidet is tölteni tudod majd, ami nem igaz a házi generátorra, aminek a fűtőanyagát nem tudod az autódba is beleönteni.

Szóval EBBEN A PILLANATBAN még igazad van. Ma még egyszerűbb megvenni az olajat / benzint. De amilyen ütemben a megújuló energiaforrások előállítási költsége csökken, és amilyen szélesen - az egy személyestől a kisközösségi méreten át a gigaerőmű méretekig - skálázható az előállítása, már 1-2 évtizedes távlatban is alapvetően változhat meg a helyzet. Illetve a "ha" már le is hagyható. Biztosan meg is fog változni a helyzet.

A gazdasági / társadalmi szinten értett villany-függőségünk pedig már így is megvan. Ha globális / regionális léptékben szűnne meg az áram ellátás, akkor már ma is megbénulna a társadalom. Nem működne a kommunikáció (mobil), számítógépek, bankok, kórházak, tömegközlekedés, kereskedelem. Nem működne semmi. Katasztrófa helyzet esetén egyébként az emberek zöme ma se tudna csinálni semmit, mert nem tárol otthon finomított benzint. Hiába tudna, ugyanúgy nulla tartaléka van belőle otthon, mint villamos áramból. És egyébként is, ez a legkisebb gond, legfeljebb visszaül biciklire amíg nem normalizálódik a helyzet. A telefont, kommunikációt, közszolgáltatásokat, fűtést, világítást, orvosi ellátást, nehezebb átmenetileg pótolni.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 648 — Steelers fan
kiváncsi vagyok a tesla fanok hány százaléka ült mondjuk 3 éves teslában? mármint fórumozók közül
briareos
Ez nem mérvadó. A Harley is sz.r motorokat gyárt, mégis óriási a rajongótábor, és szárnyalnak az eladások.
Jan
nem mérvadó hogy hány ember ült innen teslában? irtam hogy szar? de érdekes hogy egyből erről érvelsz.
briareos
Abból a szempontból nem mérvadó, hogy a fórumozók hány %-a ült benne, és tetszik nekik vagy nem, hogy ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy maga az autó mennyire lesz sikeres.

Én 1990-óta motorozok (3 szezon kihagyással) folyamatosan. Nem akarok nagy számokkal dobálózni, de nem kevés gépet kipróbáltam, hosszabb-rövidebb távon.
Az én szempontjaim szerint (kezelhetőség, megbízhatóság, teljesítmény, komfort) a Harley bottom 5 motorokat gyárt, brutálisan túlárazva. Ennek ellenére az egyik legsikeresebb gyártó. Valszeg azért, mert a vásárlóiknak nem azok a szempontjaik, mint nekem.

Nincs összefüggés a műszaki színvonal, gyártási minőség, megbízhatóság, fenntartási költség, stb... és az eladott darabszám között. Max a haszonjármű kategóriában. De se a HD, se a Tesla nem az.

Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.

On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.

P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 210 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 24.hu/kozelet/2019/12/04/banki-gyorgy-ner-pszichiater-nemzet-kozosseg-eroszak-hazugsag-interju/?fbclid=IwAR2lpa69Oj2KRifT60OXYSLHcIpGxvAf5YUgI4O2doaiN2sScNtj2EYmWFQ

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 802 — #NoStress
Szerintem az egész elktromos autó vs. benzines/gázolajos sarokköve teljesen más, mégpedig az üzemanyagelőállítás problematikája.
Amikor az autóipar fellendült, vele kézenfogva futottak fel a nagy olajcégek, egymást emelve egyre magasabbra, és húzva egy olyan egymásrautaltsági spirálba, mintha "egy cég" lennének.
Viszont az elektromos autóknak nincs ilyen egymásrautaltsággal szimbiotizáló társágazatuk, nekik a már meglévő, önmagában is piacképes elektromos áramra van szükségük, aminek "gyártásában", előállításában nincs érdekeltségük és nem is hiszem, hogy tudnának szerezni.
Ez viszont alapvetően egy kiszolgáltatott helyzet.
Bele lehet gondolni egy áramszünetbe, drasztikus áramáremelésbe, vagy az energiaszektor feltételzhető zsarolópotenciáljába.

Kb. a facebookhoz/youtubehoz hasonlítanám, és ahhoz a kiszolgáltatottsághoz, hogy mennyi vállalkozás alapoz egy ingyenes! szolgáltatásra, ami fölött valójában nem ő diszponál, hanem a facebook/youtube.
Kasza Tibi ha a facebook úgy dönt, hogy bezárja a fiókját (és megteheti, hiszen semmit nem fizet érte, így nincs valójában semmi felhsználói joga, egy magáncég ingyenes szolgáltatását veszi igénybe), akkor ennyi volt a bevételeinek. Vagy ha a youtube úgy dönt, hogy becsukja Dancsó csatornáját dettó.
Természetesen látszólag miért tenne ilyet akár a facebook akár a youtube, hiszen a fenti emberek hozzák nekik is a bevételt, persze, de ettől még pikk-pakk megtehetik.

Ez bizony komoly kiszolgáltatottság, mintha úgy kéne vállalkozz, hogy kapsz egy szép nagy üzlethelyiséget valakitől használatra, teljesen ingyen, csak az van a szerződésben, hogy ha akar, a tulaj bármikor kitehet.
Szerintem az ilyen üzleti modellek rövid távon lehetnek hiperprofitábilisak akárki számára, de egy komplett iparág nem engedhetne meg magának ekkora kitettséget.
Fogalmam nincs mi zajlik a háttérben, mik a tervek, miről tárgyalnak, de ha nem lesz a Teslának, vagy akármelyik másik elektromos autógyártónak saját "áramgyára", akkor rábaszik.
Sobri Jóska
most nincs időm előkeresni de mintha olvastam volna h valamelyik nagy német gyártó vagy windfarmokat vagy solar állomásokat telepitget már valahol. (mégha csak gyártási energiaszükséglet fedezésére)
plusz a klasszik energiavállalatok is kacsingatnak a "zöld" energiaforrások felé, szóval nem vagyok benne biztos h az összefonódás meg fog szűnni

de lehet rosszul emlékszem
briareos
A benzint megveszed, akár kannákba, letárolod, és ott van otthon neked benne az energia, amíg a világ világ.
Az elektromos áram ilyeténképpen nem birtokolható.
Semmi technológia nincs lakossági, háztartási szinten arra, hogy az ember tartson otthon belőle tartalékot. Még a fridzsihez se, nemhogy az autójához.
Max vesz egy aggregátort, amihez vesz benzint.
A technikai fejlődés szeret rohanni, de az embereknek a legfontosabb, legalapabb mindig a biztonság, akárhogy is van csomagolva, akárminek is nevezzük, és -egyelőre- én semmit se látok arra nézve, hogy ez változna.
Az MVM-nek volt ez a reklámja, hogyha áram van minden van, ami ugye azt is jelentheti, hogyha áram nincs, akkor szopás.
Érdemes belegondolni, hogy mit csinálsz, mit csinálhatsz, ha mondjuk lenne egy 3 napos áramszünet.

több mint 6 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
Szerintem az egész elktromos autó vs. benzines/gázolajos sarokköve teljesen más, mégpedig az üzemanyagelőállítás problematikája.
Amikor az autóipar fellendült, vele kézenfogva futottak fel a nagy olajcégek, egymást emelve egyre magasabbra, és húzva egy olyan egymásrautaltsági spirálba, mintha "egy cég" lennének.
Viszont az elektromos autóknak nincs ilyen egymásrautaltsággal szimbiotizáló társágazatuk, nekik a már meglévő, önmagában is piacképes elektromos áramra van szükségük, aminek "gyártásában", előállításában nincs érdekeltségük és nem is hiszem, hogy tudnának szerezni.
Ez viszont alapvetően egy kiszolgáltatott helyzet.
Bele lehet gondolni egy áramszünetbe, drasztikus áramáremelésbe, vagy az energiaszektor feltételzhető zsarolópotenciáljába.

Kb. a facebookhoz/youtubehoz hasonlítanám, és ahhoz a kiszolgáltatottsághoz, hogy mennyi vállalkozás alapoz egy ingyenes! szolgáltatásra, ami fölött valójában nem ő diszponál, hanem a facebook/youtube.
Kasza Tibi ha a facebook úgy dönt, hogy bezárja a fiókját (és megteheti, hiszen semmit nem fizet érte, így nincs valójában semmi felhsználói joga, egy magáncég ingyenes szolgáltatását veszi igénybe), akkor ennyi volt a bevételeinek. Vagy ha a youtube úgy dönt, hogy becsukja Dancsó csatornáját dettó.
Természetesen látszólag miért tenne ilyet akár a facebook akár a youtube, hiszen a fenti emberek hozzák nekik is a bevételt, persze, de ettől még pikk-pakk megtehetik.

Ez bizony komoly kiszolgáltatottság, mintha úgy kéne vállalkozz, hogy kapsz egy szép nagy üzlethelyiséget valakitől használatra, teljesen ingyen, csak az van a szerződésben, hogy ha akar, a tulaj bármikor kitehet.
Szerintem az ilyen üzleti modellek rövid távon lehetnek hiperprofitábilisak akárki számára, de egy komplett iparág nem engedhetne meg magának ekkora kitettséget.
Fogalmam nincs mi zajlik a háttérben, mik a tervek, miről tárgyalnak, de ha nem lesz a Teslának, vagy akármelyik másik elektromos autógyártónak saját "áramgyára", akkor rábaszik.
Sobri Jóska
most nincs időm előkeresni de mintha olvastam volna h valamelyik nagy német gyártó vagy windfarmokat vagy solar állomásokat telepitget már valahol. (mégha csak gyártási energiaszükséglet fedezésére)
plusz a klasszik energiavállalatok is kacsingatnak a "zöld" energiaforrások felé, szóval nem vagyok benne biztos h az összefonódás meg fog szűnni

de lehet rosszul emlékszem

több mint 6 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 626 — Patriot
Így világos. Erre nem tudom a választ, de ilyen érveket már számtalanszor hallottam az IT-n, infokommunikációs piacon. Pl. hogy az android nem fog tudni elterjedni, mert képtelen lesz lenyomni az akkori gigászokat - ami akkor a Nokia volt meg a Motorola, meg az Apple, meg a Microsoft - utóbbi elsősorban business telefon/field service eszközök területén, Aztán látjuk, hogy pár évvel később mi lett a Nokia-ból, pedig még megkapták háttérnek a Microsoftot is. És ketten se bírtak boldogulni. Miközben a semmiből megérkezett az Android az oprendszer piacra, a gyártó piacra meg szintén a semmiből a Huawei, Xiaomi, Oppo. A dinamikus piacok illetve az újonnan nyíló, illetve valamilyen korszakváltáson átmenő piacok törvényei teljesen mások, mint a megállapodott, beállt piacoké, mint amilyen az autó gyártás (vagy fegyver ipar, olaj ipar, stb.) volt évtizedekig.

peterk2005
Ami "ingyen" jon azzal nehez is versenyezni, Microsoft meg nagyon sokmindennel mellenyult akkor, viszont ok is felismertek mar, hogy a szolgaltatasokban van a penz, hasit is az Azure, Office 365.
Viszont en meg nem kulonitenem el a ketto piacot, ahogy az Android meglatta a lehetoseget abban, hogy nem az osszeszerelesben es a gyartasban van a penz hanem abban, hogy milyen rendszer fut rajta, ki az aki kontrollalja a felhasznalo adatait ugyan ugy le fog ez - szerintem - zajlani az elektromos autoknal is, most elonyben van a Tesla a gyartasban (szoftverben is) de biztos vagyok benne, hogy Kina fel fog zarkozni X even belul a gyartasban (igy, hogy gyart majd ott a Tesla meg elobb is 😀). Akkor majd amikor a Xiaomi, Huawei gyart elektromos autot, ami olcsobb is lesz majd mint a Tesla, BMW, Audi... es hardveresen meg ugyan olyan jo (hanem ugyan az 😀) akkor mar a szoftveres tudas lesz az ertek es megint ott vagyunk, hogy ugyan az lezajlott mint ami a mobiltelefonok piacan.
rokaur
A Tesla szexivé tette a elektromos autózást, végre nem egy Priust kell venni, ha elektromos autóról beszélünk, viszont - pont a saját korlátaira való tekintettel - csak a prémium segmensbe próbál betörni. De ott is már jön a Porsche, Audi e-tronok, BMW, Mercedes szintén. És ha már ebben a szegmensben nem egyedül versenyzik, jobban meg fog izzadni. Könnyű a prémium szegmens összes elektromos autóját szállítani, ha csak te gyártasz prémium elektromos autót, kicsit nehezebb, ha 10-en vagytok a piacon.

Szerintem van egy tévképzet, miszerint a nagy gyárak BMW, VW stb nem innoválnak semmit, csak a meglévő kasztniba tesznek akksikat stb, ezt cáfolnám. Nagyon komoly mérnöki, pénzügyi egyéb kapacitást tesznek bele, ezek most érnek be. Nem akarom leírni a Teslát, de ez kicsit olyan, mint amikor a Betis jól áll a bajnokságban, és mndenki a kis csapat csodájáról beszél, de a szezon végén a 8. helyen végeznek, mert a Barca, Atletico, Real megrázta magát, és helyére került a világ rendje. Persze lehet nincs igazam, de a mostani autóipari trendeket figyelve én inkább ezt látom, minthogy a Minecraft pickup nyugdíjba küldené az X7-et.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 6 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 802 — #NoStress
Szerintem az egész elktromos autó vs. benzines/gázolajos sarokköve teljesen más, mégpedig az üzemanyagelőállítás problematikája.
Amikor az autóipar fellendült, vele kézenfogva futottak fel a nagy olajcégek, egymást emelve egyre magasabbra, és húzva egy olyan egymásrautaltsági spirálba, mintha "egy cég" lennének.
Viszont az elektromos autóknak nincs ilyen egymásrautaltsággal szimbiotizáló társágazatuk, nekik a már meglévő, önmagában is piacképes elektromos áramra van szükségük, aminek "gyártásában", előállításában nincs érdekeltségük és nem is hiszem, hogy tudnának szerezni.
Ez viszont alapvetően egy kiszolgáltatott helyzet.
Bele lehet gondolni egy áramszünetbe, drasztikus áramáremelésbe, vagy az energiaszektor feltételzhető zsarolópotenciáljába.

Kb. a facebookhoz/youtubehoz hasonlítanám, és ahhoz a kiszolgáltatottsághoz, hogy mennyi vállalkozás alapoz egy ingyenes! szolgáltatásra, ami fölött valójában nem ő diszponál, hanem a facebook/youtube.
Kasza Tibi ha a facebook úgy dönt, hogy bezárja a fiókját (és megteheti, hiszen semmit nem fizet érte, így nincs valójában semmi felhsználói joga, egy magáncég ingyenes szolgáltatását veszi igénybe), akkor ennyi volt a bevételeinek. Vagy ha a youtube úgy dönt, hogy becsukja Dancsó csatornáját dettó.
Természetesen látszólag miért tenne ilyet akár a facebook akár a youtube, hiszen a fenti emberek hozzák nekik is a bevételt, persze, de ettől még pikk-pakk megtehetik.

Ez bizony komoly kiszolgáltatottság, mintha úgy kéne vállalkozz, hogy kapsz egy szép nagy üzlethelyiséget valakitől használatra, teljesen ingyen, csak az van a szerződésben, hogy ha akar, a tulaj bármikor kitehet.
Szerintem az ilyen üzleti modellek rövid távon lehetnek hiperprofitábilisak akárki számára, de egy komplett iparág nem engedhetne meg magának ekkora kitettséget.
Fogalmam nincs mi zajlik a háttérben, mik a tervek, miről tárgyalnak, de ha nem lesz a Teslának, vagy akármelyik másik elektromos autógyártónak saját "áramgyára", akkor rábaszik.

több mint 6 éve
rokaur 876