Politika

61 feliratkozó

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...Boston
Nem volt köztudott, én se örülök neki (bár azt szokták mondani, hogy az áfa pont azt sújtja igazán, aki többet fogyaszt, de van ellenérv itt is).
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. Aki múlt héten a Kossuth téren járt, az sok mindent láthatott, csak a gyülekezési jog megvonását nem.atapapa
Értelek, bár gondolom a tüntetések elé állított jogi és egyéb bürokratikus akadályokat pár éve még mindenki felháborítónak tartotta volna. A legutóbbi rendőrségi közlemény szerint a Kossuth téren péládul tilos tüntetni SZOMBATON, mert zavarja a parlament munkáját. Én ezeket nem tudom az allamigazgatás demokratikus eszközei közé sorolni. Az ÁFA emelést pedig az eltitkolt jövedelmek megdézsmálásának beállítani pedig már nem is vicces, inkább szánalmasan demagóg. Mert ugye élelmiszert, üzemanyagot, áramot, vizet 2001-ben az állampolgárok jelentős többsége fogyasztani szokott 😉

Do your job
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 196 — Saturday Night Lights
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. atapapa
Az orbáni újbeszél tökéletes alkalmazása.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 218 — #neverpunt
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...Boston
Nem volt köztudott, én se örülök neki (bár azt szokták mondani, hogy az áfa pont azt sújtja igazán, aki többet fogyaszt, de van ellenérv itt is).
A gyülekezéshez való alkotmányos jog nincs megvonva, csak vannak törvényben rögzített korlátai, amit a rendőrség időről időre nem megfelelően alkalmaz. Aki múlt héten a Kossuth téren járt, az sok mindent láthatott, csak a gyülekezési jog megvonását nem.

több mint 14 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.atapapa
A 27%-os ÁFA kulcs is köztudott volt? No meg a gyülekezéshez való alkotmányos jog megvonása is? Szánalom ami ebben az országban megy évek óta...

Do your job
több mint 14 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 218 — #neverpunt
Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Bazzani
köztudott volt, hogy meg lesz szüntetve az adójóváírás, csak az nem, hogy ilyen ütemben.
A 2012-es év durva lesz.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 079 — Vikings fan
400 ft os benzin,gázolaj. A keveset keresők 5-10k t buknak áfaemeléssel. Ha növelik a minimálbért akkor egészségügyi járulék mellett még ezt is a munkáltatók nyelik be ergó kifognak emberek rúgni ,tehát növekszik a munkanélküliség . Még inkább (eddig sem) éri meg majd tisztán vállalkozni/foglalkoztatni bárkit ergo jelentősen a bevétel nem fog nőni mert a munkáltatók nagy része nem hülye fekete munka lesz ami adómentes. Emellett zuhan a ft mindennel szemben. Jah és hát a 27%os áfát minden termék ára megfogja érezni szóval lesz itt miért tüntetni.
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Bekaphatják!

Nesztek birkák, kik nem mentetek el szavazni!
Nesztek birkák, ti elvakult narancsosok...

Polgárháborút, de gyorsan.
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 975 — Axel Foley
Hiába robognak egyre gyorsabban a 400 forintos szint felé a hazai üzemanyagárak, az autósok tétlenül kénytelenek szemlélni az eseményeket. A világpiaci folyamatok mellett mostanra a kormány lépései is egyre fájdalmasabban hatnak és az árak drágulásához vezetnek. Matolcsy György tegnapi bejelentése például, miszerint az általános áfa-kulcs 25%-ról 27%-ra fog emelkedni, a benzin és gázolajárban egy lépésben literenként hat forintos áremelkedésnek felel majd meg. Mivel a gázolajnál novembertől a jövedéki adó mértéke is emelkedik, ott így már összességében 22 forintos lehet majd literenként az áremelkedés mértéke.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 079 — Vikings fan
Ellenzékben adócsökkentést követelünk,kormányon adót emelünk.
Bravó narancsosok.

Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Dögöljenek meg.Bazzani
Nem, mert ettől majd beindul a gazdaság ,mindneki nálunk akar majd befektetni dől az országba a pénz és néhány év múlva a dollár árfolyam 1-1 lesz és olyan fizu lesz akkro hogy annyi dőzsőlni fogsz hogy kis afrikai gyerekeknek fogsz plazma tv-t küldeni hogy Lions drukkereket szerezz 😀Toca
Sajnos ahogy nézem a híreket a Lions lesz a legkisebb bajom jövőre.
13éve vagyok ugyanannál a cégnél,de most jött el először az a pillanat amikor nem vagyok benne biztos,hogy mit hoz a január.
Vigyorogva nyírják ki az embereket anyagilag Viktorék.
Szemetebb banda ez mint a Gyurcsányék,pedig azokat is utáltam de nagyon.Bazzani
Az a baj hogy agyament emberek miatt még 2/3uk is van gyakorlatilag azt csinálnak amit akarnak és ők most épp a nép szétlopását akarják...
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 975 — Axel Foley
Ellenzékben adócsökkentést követelünk,kormányon adót emelünk.
Bravó narancsosok.

Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Dögöljenek meg.Bazzani
Nem, mert ettől majd beindul a gazdaság ,mindneki nálunk akar majd befektetni dől az országba a pénz és néhány év múlva a dollár árfolyam 1-1 lesz és olyan fizu lesz akkro hogy annyi dőzsőlni fogsz hogy kis afrikai gyerekeknek fogsz plazma tv-t küldeni hogy Lions drukkereket szerezz 😀Toca
Sajnos ahogy nézem a híreket a Lions lesz a legkisebb bajom jövőre.
13éve vagyok ugyanannál a cégnél,de most jött el először az a pillanat amikor nem vagyok benne biztos,hogy mit hoz a január.
Vigyorogva nyírják ki az embereket anyagilag Viktorék.
Szemetebb banda ez mint a Gyurcsányék,pedig azokat is utáltam de nagyon.

több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 079 — Vikings fan
Ellenzékben adócsökkentést követelünk,kormányon adót emelünk.
Bravó narancsosok.

Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Dögöljenek meg.Bazzani
Nem, mert ettől majd beindul a gazdaság ,mindneki nálunk akar majd befektetni dől az országba a pénz és néhány év múlva a dollár árfolyam 1-1 lesz és olyan fizu lesz akkro hogy annyi dőzsőlni fogsz hogy kis afrikai gyerekeknek fogsz plazma tv-t küldeni hogy Lions drukkereket szerezz 😀
több mint 14 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 975 — Axel Foley
Ellenzékben adócsökkentést követelünk,kormányon adót emelünk.
Bravó narancsosok.

Nem mellesleg ezzel az adójóváírás megszüntetéssel én 10ezer forintal fogok kevesebbet keresni.
De ugye senki nem jár rosszul.
Dögöljenek meg.

több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 062
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/16/1_5_szazalekos_novekedest_var_a_kormany/
Oh yeeee ...Toca
de nincs megszorítás. Csóró Magyarország....
több mint 14 éve
Toca Minnesota Vikings 20 079 — Vikings fan
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/09/16/1_5_szazalekos_novekedest_var_a_kormany/
Oh yeeee ...
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 196 — Saturday Night Lights
http://www.hir24.hu/belfold/2011/09/16/atneveztek-schmitt-palt-a-bahreiniek/

Bill Smith 😀 😀Amadeus91
Jobban is illik hozzá, hiszen ő a Zemberek elnöke.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 062
http://www.hir24.hu/belfold/2011/09/16/atneveztek-schmitt-palt-a-bahreiniek/

Bill Smith 😀 😀
több mint 14 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 680 — capitaine du château de Vienne 1487
Politikusi PR par excellence.

Vladimir Putin, Action Man - fotóalbum

http://www.stumbleupon.com/su/2d69aq/www.theatlantic.com/infocus/2011/09/vladimir-putin-action-man/100147/Szabler
Aqualung Bali full suitban merül, akciósan 18-20 ezer körül mozog. Szarrágó 😀diverdoc
ráadásul a korsót is eltörte 😉


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Politikusi PR par excellence.

Vladimir Putin, Action Man - fotóalbum

http://www.stumbleupon.com/su/2d69aq/www.theatlantic.com/infocus/2011/09/vladimir-putin-action-man/100147/Szabler
Aqualung Bali full suitban merül, akciósan 18-20 ezer körül mozog. Szarrágó 😀


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 14 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 196 — Saturday Night Lights
Politikusi PR par excellence.

Vladimir Putin, Action Man - fotóalbum

http://www.stumbleupon.com/su/2d69aq/www.theatlantic.com/infocus/2011/09/vladimir-putin-action-man/100147/Szabler
zseniális képek 😊JSanyo
http://www.youtube.com/watch?v=fNa7tNFB7c4

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 14 éve
JSanyo Indianapolis Colts 2 675 — 1/1
Politikusi PR par excellence.

Vladimir Putin, Action Man - fotóalbum

http://www.stumbleupon.com/su/2d69aq/www.theatlantic.com/infocus/2011/09/vladimir-putin-action-man/100147/Szabler
zseniális képek 😊

több mint 14 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Politikusi PR par excellence.

Vladimir Putin, Action Man - fotóalbum

http://www.stumbleupon.com/su/2d69aq/www.theatlantic.com/infocus/2011/09/vladimir-putin-action-man/100147/

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 14 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Amúgy most az, hogy hogy hívjuk nekem édesmindegy. Adsz az államnak pénzt amiből a felsőoktatást finanszírozza, miután te ingyen tanultál a felsőoktatásban, ennek köszönhetően valószínűleg jobban élsz, mintha nem tetted volna (van kivétel bőven, de ugye ez elméletileg ilyesmiről szól). Ez szerintem tök korrekt, a visszamenőleges dolgot felőlem kivehetik, de nyilván nem teszik mer kell a lé, ami nem korrekt, de ha elviselhető terhet raknak bele akkor okés. A tanári fizetéseket meg valahogyan meg kéne emelni, de ez tök független ettől. Hidd el, ismerem a problémát, az anyám tanár, de én nem sajnálnám, ha megadóztatnák azért, mert ingyen szerzett diplomát.Rajna
Ne legyen édesmindegy! A nyugdíjjárulékot is azért nevezték át, mert a járulékért cserébe kell valamit adni. A tandíjért is. Adóért cserébe nem követelhetsz, nem várhatsz el semmi konkrétat. (Ezen kívül, ahol a dolgokat nem nevezik a nevén (a nyelv elveszti alapvető funkcióját), ott állati dolgok fognak történni.)
Ha bőven van kivétel, akkor arra nem lehet általános szabályt bevezetni. Btw mi lenne az adó alapja? A képzés költsége? Akkor ne törd el a kezedet, mert egy röntgenorvos nem lesz ebben az országban. A jövedelem? Miért fizessen több adót egy könyvtáros, mint egy CNC-esztergályos? Vagy jövedelem szintekhez kötik az adó mértékét az egykulcsos adórendszerben? Mihez-kihez képest keres többet, él jobban egy diplomás, ami miatt többet kéne adóznia?
Ha utólag fizettetsz, akkor hogyan serkented a nagyobb teljesítményt a tanulás alatt?
Valószínűleg azért megy valaki egyetemre, mert tényleg jobban akar élni. Az előre fizetett tandíjjal egyrészt alaposan megfontolja, hogy a szándéka és a valóság mennyire fedi egymást, másrészt a hozzájárulásával elkötelezed amellett, hogy ne csak papírja legyen, hanem használható tudása.
Az összes utólagos díj vagy adóbeszedés a rendszer egészét érintetlenül hagyja, az összes kockázatot (jó egyetemen végzek-e, jó szakot választottam-e, lesz-e (jól) fizető állásom stb.) az egyénnel futtatja. A felsőoktatás és az állam a maga részéről nem kíván változ(tat)ni.
Az egész ötlet azután merül fel, hogy csökkenteni akarják az egyetemi képzési helyek számát. Kevés a pénz a felsőoktatásra, tehát költséget csökkentünk, akik pedig még így is végeznek, azoktól jövedelmet vonunk el. A jövő útja pedig a tudás alapú társadalom.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 062
Ennyi.... mégis milyen lenne már, lefekszel egy csajjal, majd 3 év múlva benyújtja az áfás számlát...
több mint 14 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 16 585 — No 1 Lijiao Gong fan
Adsz az államnak pénzt amiből a felsőoktatást finanszírozza, miután te ingyen tanultál a felsőoktatásban, ennek köszönhetően valószínűleg jobban élsz, mintha nem tetted volna (van kivétel bőven, de ugye ez elméletileg ilyesmiről szól)Rajna
Igen, de miért utólag fizetsz? Ez mindig csak gondot szül. Fizessen az ember előre, ahogy bárhol máshol teszi.Sztem nem korrekt a rendszer.. az OKJ-s szakképzés pénzbe kerül, nem? Azértfizetsz, mert tovább akarod képezni magad a jobb állás/magasabb fizetés/az adott szakerületen tanusított egyéb fakultatív érdeklődés - és ez jól is van így.
Akkor mégis milyen alapon teszed ingyenessé a felsőoktatás legvastagabb ágát.. ahol hosszabb időre, több embernek fizetsz jóval nagyobb összeget, és ennek jó része aztán pénzkidobás.

Aki felsőoktatási intézményre megy, az fizessen - ez az én véleményem. Nem népszerű, nem igazán passzol az elmúlt 20/65 év mentalitásához.. de szvsz mégis ez lenne a legjobb megoldás.
12 év ingyenes iskolai oktatás után, én speciel nem igazán látom szükségét/értelmét, hogy az állam ekkora összegekkel támogassa a felsőoktatást. Össze kell húzni a bukszát, és kicsit hatékonyabbá tenni a dolgot... még akkor is, ha egyetembezárás a vége, sztem az is pozitív lenne. (Máskor úgyis azon hőbörög mindenki, hogy diplomás túlképzés van.)

Szűkítsük a kört, és emeljük meg inkább a kiosztott tanulmányi ösztöndíjakat például... kevesebb embernek adjunk többet. Itthoni ismerőseim közül, akik szakkoliba jártak, 4-5 közötti átlaggal, 5, maximum 6 év alatt (Erasmus miatt csúszott) elvégezték az egyetemet - azok érdekes módon általában el tudtak helyezkedni Pesten/itthon, nem ők mérik a sajtburgert és a krumplit a gyorséttermekben.

(Az pedig, hogy utólagasan/visszamenőleg vetünk ki terheket.. az absolut non plus ultra.
Ezért jobb helyeken lincselés/felkoncolás járna.. 😊 de ezzel eddig kb. mindenki egyetértett a topicban, fölös ragozni.)

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 14 éve
Rajna Tennessee Titans 7 998 — Nega Scott
akkor egy nettó 100-t kereső tanár vagy orvos fizesse be a fizetésének X %-kát. Rendben. Plusz fizet SZJA-t, TB-t ilyen adót, olyan adót...és akkor még nem evett nem ivott, nem fizetett rezsit.

Egyrészt kurvára nem korrekt visszamenőlegesen minden hülye szempont (diplomád van? Adózzál!) törvényeket hozni..másrészt meg mégis csak pofátlan, hogy megint az átlag embert adóztatják meg.

Félreértések elkerülése végett, ez nem utólagos tandíj befizetés, hanem adózás. Érezhető a különbség szerintem. (amúgy szánalmas, ahogy kisöprik a padlást...lassan fingadó is lesz)Amadeus91
Szánalmas az, hogy magasak az adóterhek. Meg az egészségügy és az oktatás színvonala/a fizetések benne dettó. Válassz, melyik legyen több, kb. ez van. Nyilván sok helyen racionalizálni kéne stb., csak a tökéletes gazdasági modellel sem tudsz kevés adóból magas fokú állami szolgáltatást nyújtani ha a gazdaság nem olyan erős mint nyugaton (és ez ugye ott is problémás).

Amúgy most az, hogy hogy hívjuk nekem édesmindegy. Adsz az államnak pénzt amiből a felsőoktatást finanszírozza, miután te ingyen tanultál a felsőoktatásban, ennek köszönhetően valószínűleg jobban élsz, mintha nem tetted volna (van kivétel bőven, de ugye ez elméletileg ilyesmiről szól). Ez szerintem tök korrekt, a visszamenőleges dolgot felőlem kivehetik, de nyilván nem teszik mer kell a lé, ami nem korrekt, de ha elviselhető terhet raknak bele akkor okés. A tanári fizetéseket meg valahogyan meg kéne emelni, de ez tök független ettől. Hidd el, ismerem a problémát, az anyám tanár, de én nem sajnálnám, ha megadóztatnák azért, mert ingyen szerzett diplomát.