Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Politika

63 feliratkozó

több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Mondjuk nekem ezzel olyan nagy bajom nincs, egymás között dumáltak arról, hogy kinek mi a véleménya a gólyatáborosok fb profiljáról, amik azért szinte publikus adatnak tekinthetők. Ha a kolifelvételnél a jó csajok előnyt élveztek, az persze elvileg nem szép, de gyakorlatban nem hiszem, hogy ELTE specifikum lenne 😊 a jobbikos arcok meg nyilván minden, környezetkben lévő, potenciálisan jobbikos arcot próbálnak rektuálni, ehhez az első forrás a fb. Aki a haverjaival ilyen kibeszélést nem tartott még, az hazudik 😛 nemtom mi ebbena visszaélés, a HÖKös sikkasztások kérdése sokkal érdekesebb, meg az ösztöndíjosztás is szép sztorikat hozhat.Rajna
így van. Nincs azzal semmi gond, ha valakit mocskos zsidóként tartanak nyilván. Amadeus91
Hát nemtom, én mondtam már ilyet poénból sokszor haverok előtt, ettől még nem tartom magam antiszemitának. Egy társaság egymás között írásban vagy szóban véleményt sozt meg egyetemista társairól azok fb profilja alapján, ez nem vétség önmagában. Azt meg lehet tudni, hogy az ELTE BTK-n sok a jobbikos, tőlük pláne nem meglepő. Ha nem tetszik a hallgatóknak, hogy így beszélnek róluk, legközelebb nem választják meg a jobbikos bandát, de nincs kétségem afelől, hogy hasonló listák minden ilyen szervezetnél vannak, ha máshogy nem, szóben osztják meg egymás közt.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Mondjuk nekem ezzel olyan nagy bajom nincs, egymás között dumáltak arról, hogy kinek mi a véleménya a gólyatáborosok fb profiljáról, amik azért szinte publikus adatnak tekinthetők. Ha a kolifelvételnél a jó csajok előnyt élveztek, az persze elvileg nem szép, de gyakorlatban nem hiszem, hogy ELTE specifikum lenne 😊 a jobbikos arcok meg nyilván minden, környezetkben lévő, potenciálisan jobbikos arcot próbálnak rektuálni, ehhez az első forrás a fb. Aki a haverjaival ilyen kibeszélést nem tartott még, az hazudik 😛 nemtom mi ebbena visszaélés, a HÖKös sikkasztások kérdése sokkal érdekesebb, meg az ösztöndíjosztás is szép sztorikat hozhat.Rajna
így van. Nincs azzal semmi gond, ha valakit mocskos zsidóként tartanak nyilván.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 8 039 — Nega Scott
Mondjuk nekem ezzel olyan nagy bajom nincs, egymás között dumáltak arról, hogy kinek mi a véleménya a gólyatáborosok fb profiljáról, amik azért szinte publikus adatnak tekinthetők. Ha a kolifelvételnél a jó csajok előnyt élveztek, az persze elvileg nem szép, de gyakorlatban nem hiszem, hogy ELTE specifikum lenne 😊 a jobbikos arcok meg nyilván minden, környezetkben lévő, potenciálisan jobbikos arcot próbálnak rektuálni, ehhez az első forrás a fb. Aki a haverjaival ilyen kibeszélést nem tartott még, az hazudik 😛 nemtom mi ebbena visszaélés, a HÖKös sikkasztások kérdése sokkal érdekesebb, meg az ösztöndíjosztás is szép sztorikat hozhat.

több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
Az ELTE BTK HÖK elnöksége ezúton kíván reagálni az elmúlt napok eseményeire. Ez az
egyetlen hiteles közlemény, bármely más közlemény, komment, hozzászólás nem tőlünk
származik. Határozottan visszautasítjuk azokat a vádakat, hogy az ELTE BTK HÖK bármikor,
bármilyen formában hallgatókat diszkriminált vagy listát készített vallási, etnikai vagy világnézeti
hovatartozásukról.

Annak a tényét sosem tagadtuk, hogy a gólyatáborban résztvevő hallgatókról egy olyan
regisztrációs adatbázist készítünk, mely az alábbi adatokat tartalmazza: név, születési hely, idő,
szak/szakirány, lakcím, e-mail cím, telefonszám, hozzátartozó elérhetősége, betegség, allergia,
pólóméret. Ezen adatok azért szükségesek, hogy a rendezvényen – melyen közel 1000 fő vesz
részt – a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a résztvevők biztonságáról gondoskodjunk. A
jelentkezők által feltöltött adatokon kívül még két oszloppal bővítjük a táblázatot, melyek a
következők: őrsszám (18–22 fős csapatok, akik versenyeznek egymással a gólyatábor folyamán),
kollégium. Az őrsökbe történő beosztás a szak/szakirány, illetve a kollégiumi jelentkezés
figyelembe vételével történik.

Elutasítjuk azon vádakat, hogy a fentieken kívül még bármilyen más adatot rögzítettünk ezen
táblázatokban. Miután tegnapi kérésünknek nem tettek eleget, ezúton felszólítjuk az ATV-t, hogy
bizonyítsa a listák hitelességét. Amennyiben nem munkatársaik készítették a birtokukban lévő
hamis listákat, nevezzék meg forrásukat. Ha ez nem történik meg, és nem kér bocsánatot 2013.
február 20. éjfélig az ATV, a cikkben érintett, jelenlegi hallgatói érdekképviselők a bírósághoz
fordulnak hitelrontás, rágalmazás és becsületsértés miatt.

Az ATV honlapján megjelent cikk hemzseg a légből kapott, semmivel sem bizonyítható
állításoktól, és hazugságoktól. Az írás az egykori és jelenlegi hallgatói képviselőkről számtalan
valótlanságot tartalmaz. Ebből is látszik, hogy az ELTE és a hallgatói önkormányzatok ellen
politikai hátterű lejárató hadjárat zajlik.

Örömmel üdvözöljük az ELTE-nek azt a döntését, hogy vizsgálatot indít az ügyben, ehhez
minden segítséget megadunk, remélve, hogy minél hamarabb fény derül a rágalmazás hátterére.

Budapest, 2013. február 19.

Garbai Ádám és elnöksége
ELTE BTK HÖK
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 941 — capitaine du château de Vienne 1487
postkubatovfreegathering


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
Ja, max a koli. A Jobbikos célba bele sem gondoltam, az ilyen sztori tőlem távol áll.

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
én metaszinten gondolkodom: facebook fiokrómról mindent töröltem, csak ezt az egy képet hagyom fenn, szóval ha legközelebb listáznak, akkor a lista alapján fogják ezt megtenni 😀jjncaa
Egyébként ha már itt tartunk, az igazi gáz, hogy erre volt ideje valakinek... Én elég sokáig HÖTöztem, szerveztem/rendeztem 3 gólyatábort, 3 gólyabált, 4 tavaszi fesztivált, de emlékeim szerint erre nem nagyon volt időnk. Mondjuk akkoriban se FB, se igazán iwiw nem volt. 😊

Nagyon a célt nem értem egyébként. Kinézni, hogy kit lehet megb***ni? Vagy hogy kit lehet majd szeretni? Értelmetlen. A HÖT a legtöbb helyen semmibe nem tud beleszólni, max. koli meg szoctám. De az esetek nagy részében azt "beosztottak" számolják ki, azoknak meg nem hiszem, hogy kiadnak egy ilyen listát. Gyurma Pappa
koliról tudnék még mesélni, ott biztos "használták" ezt a listát, másrészről pedig, amit az atv is pedzgetett, hogy jobbikos célra is szolgálhatott, kit lehet beszervezni, stb.

Egyszerűbb letiltani, hogy csak ismerősök lássanak 😀
Gyurma Pappa
jut eszembe ez szerinted mennyire lett volna visszatartó erő, mikor az ismerőseim fele elte-btk-s volt? 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
én metaszinten gondolkodom: facebook fiokrómról mindent töröltem, csak ezt az egy képet hagyom fenn, szóval ha legközelebb listáznak, akkor a lista alapján fogják ezt megtenni 😀jjncaa
Egyszerűbb letiltani, hogy csak ismerősök lássanak 😀

Egyébként ha már itt tartunk, az igazi gáz, hogy erre volt ideje valakinek... Én elég sokáig HÖTöztem, szerveztem/rendeztem 3 gólyatábort, 3 gólyabált, 4 tavaszi fesztivált, de emlékeim szerint erre nem nagyon volt időnk. Mondjuk akkoriban se FB, se igazán iwiw nem volt. 😊

Nagyon a célt nem értem egyébként. Kinézni, hogy kit lehet megb***ni? Vagy hogy kit lehet majd szeretni? Értelmetlen. A HÖT a legtöbb helyen semmibe nem tud beleszólni, max. koli meg szoctám. De az esetek nagy részében azt "beosztottak" számolják ki, azoknak meg nem hiszem, hogy kiadnak egy ilyen listát.

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
én metaszinten gondolkodom: facebook fiokrómról mindent töröltem, csak ezt az egy képet hagyom fenn, szóval ha legközelebb listáznak, akkor a lista alapján fogják ezt megtenni 😀


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
csodás, köszönöm 😀

nézegetve a listát, kiváló kis csapatba kerültél annak idején 😀

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
nem találom az amerikai focis sort 😀 de már kiesik a szememGyurma Pappa
jjncaa
Ha igazán eredeti akarsz lenni, akkor ennek mennie kell aláírásba 😂

több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
nem találom az amerikai focis sort 😀 de már kiesik a szememGyurma Pappa


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 289 — zászló zászló szív
nem találom az amerikai focis sort 😀 de már kiesik a szemem

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
Azért okos dologra is használták a listát a hökösök, a szoc. alapon járó juttatásokat is szűrték a sajátos környezettanulmányuk által: "hawaii kép, koliba nem vesszük fel 😊"

több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
wazz, töröltem a kommentet, mert még magam sem gondoltam, hogy igaz lehet, ezek szerint mégis 😀 kösz 😀jjncaa
Én meg már majdnem beleszóltam, hogy szerinted hogy lenne ez komoly. 😀
Elég kemény sztori. 😀

több mint 13 éve
füligjimmy Chicago Bears 6 970 — I used to be with it, but they changed what it was.
Hehe, jó ez a hökös listás cucc. Gondolom valaki megszellőztette, hogy fikázza a diákszerevezeteket, oszt most nézem, hogy ez pont ilyen kis fidesznyikes/jobbikos feljelentős kis cumihuszár. Még egy nap köztársasági elnök is lehet.

I used to be with it, but then they changed what *it* was. Now what I'm with isn't *it*, and what's *it* seems weird and scary to me. It will happen to you.

- Abe Simpson
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
wazz, töröltem a kommentet, mert még magam sem gondoltam, hogy igaz lehet, ezek szerint mégis 😀 kösz 😀


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
 atv.hu/cikk/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

Mondjuk feltalálták a spanyolviaszt, az ELTE BTK fuljobbos volt a 90-es évek vége óta. Szávaynak egyébként Szálasi Pisti volt a beceneve.Dzsokijuing
na pont a 2009-es gólyatáborban voltam, ha valaki megtalálja a teljes listát, jelezzen 😊jjncaa
Ez lehetsz:
"egy rahedli szívecske a magamrólban, ennyi" 😀


Na jó, találtam egyet:
"Amerikai focis, Vonnegut-rajongó pincér"atapapa
ez rly? 😊jjncaa
Aha 😀
 mandiner.blog.hu/2013/02/19/igy_listaztok_ti?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201302

több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 526 — #neverpunt
 atv.hu/cikk/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

Mondjuk feltalálták a spanyolviaszt, az ELTE BTK fuljobbos volt a 90-es évek vége óta. Szávaynak egyébként Szálasi Pisti volt a beceneve.Dzsokijuing
na pont a 2009-es gólyatáborban voltam, ha valaki megtalálja a teljes listát, jelezzen 😊jjncaa
Ez lehetsz:
"egy rahedli szívecske a magamrólban, ennyi" 😀


Na jó, találtam egyet:
"Amerikai focis, Vonnegut-rajongó pincér"

több mint 13 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
 atv.hu/cikk/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

Mondjuk feltalálták a spanyolviaszt, az ELTE BTK fuljobbos volt a 90-es évek vége óta. Szávaynak egyébként Szálasi Pisti volt a beceneve.Dzsokijuing
na pont a 2009-es gólyatáborban voltam, ha valaki megtalálja a teljes listát, jelezzen 😊jjncaa
A TEK-et kérdezted már? Nekik talán(?) megvan.. 😛
több mint 13 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 263 — no es importante
 atv.hu/cikk/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

Mondjuk feltalálták a spanyolviaszt, az ELTE BTK fuljobbos volt a 90-es évek vége óta. Szávaynak egyébként Szálasi Pisti volt a beceneve.Dzsokijuing
na pont a 2009-es gólyatáborban voltam, ha valaki megtalálja a teljes listát, jelezzen 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
jó nap ez a mai



 vastagbor.blog.hu/2013/02/19/bajosan_gusztustalanAmadeus91
Ezután majd jön a függönyös autó és elviszik a lőtérre.
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
jó nap ez a mai



 vastagbor.blog.hu/2013/02/19/bajosan_gusztustalan
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 529 — Saturday Night Lights
Na most ezt hogy?
Ha valakinek nincsen pártja, ott hogy lehet 90% a támogatottsága bárkinek is??
Ha a bárkit mondanák, akkor nem a pártot nem választók közé tenné őket a statisztika???

Sobri Jóska
Ez úgy lehetséges, hogy a közvélemény-kutatói módszertan ismeri a másodlagos kérdésfeltevés eszközét. Ebben az esetben (ha jól emlékszem, a Medián) már nem pártokra kérdeztek (hiszen az nincsen nekik), hanem az országos pártvezetőkre voltak kiváncsiak miniszterelnöki alkalmasság tekintetében. Bajnai-Orbán-Mesterházy-Vona lett a végeredmény, de BG toronymagasan nyert.Dzsokijuing
Erre alapozni, kb. annyit ér, mint amikor a Király, vagyis Zámbó Jimmy indult Csepelen egyéni választókörzetben.
Mindenki imádta, mégis, alig szedett össze 2-3%-ot.
Simán nyert az MSZP-s jelölt.
Sobri Jóska
Nem, ez inkább annyit ér, mint 2002-ben a teljesen ostoba, ám megnyerő Medgyessyt indítani az eszesebb, de jóval megosztóbb Kovács helyett. Most Mesterházy helyett Bajnai indul, bónusz trekként még esze is van.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 044
 atv.hu/cikk/20130218_libsi_katko_cigo_ratyi_szelsoseges_lista_az_elte_diakjairol

Mondjuk feltalálták a spanyolviaszt, az ELTE BTK fuljobbos volt a 90-es évek vége óta. Szávaynak egyébként Szálasi Pisti volt a beceneve.Dzsokijuing



fél Jobbik ott végzett. Na jó, ez túlzás, az a 2-3 csak, akinek diplomája van a Jobbikban.