Politika
65 feliratkozó
8 hónapja
Annyira magabiztosak voltak egy évvel ezelőttig, hogy leszarták már hogy minden precízen meg legyen csinálva —törvényesen-ahogy az első évtizedben még. Ilyen az emberi természet.Megy már ezerrel az utólagos kozmetika, de van amit nem lehet.
Nem véletlen hogy idegben vannak még a strómanok is ahol MÉG nincs meg az elévülés. Ott vannak még az azóta elvált feleségek, gyerekeik, a qrvák a régi spanok akik már nem is spanok.
Hoznhatnának pl egy magyarosított ‘RICO szerűséget’ és cserébe megtartanák az ellopott rájuk íratott vagyont ha apára meg ‘csapatára’ vallanak.
De nem vlsz hogy pár kirakatpernél tovább akarna majd menni.
Szerkesztette: ozibozi
8 hónapja
"Tanulmányaim" alapján Al Capone sem gyilkosság és hasonlók miatt került börtönbe.Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Tudom, nehéz megérteni és elfogadni, de nem lopnak. Legalábbis azokban a nagysúlyú ügyekben, amire gondolsz.
Klaci79
Ugyanis szépen, gondosan előbb megalkották a megfelelő törvényi környezetet ahhoz, hogy ami azóta törtenik az ne legyen törvénytelen. Ettől a hackeléstől igazán geci és zseniális a történet.
És ez az, amivel nem lehet utólag semmit se kezdeni, hiszen az visszamenőleges hatályú törvénykezés lenne.
Őszentsége Sobri Jóska
Adócsalás.
Valamit mindenhol lehet találni, csak akarni kell.
Ne bizonyítsd rá a milliárdokat, elég egy kiskorú megrontás vagy akármi. Utána már alakulnak a dolgok.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
8 hónapja
Egyébként amit bárki a bőrén érez, az nem a “lopás” következménye, hanem a fogalmatlan gazdaságpolitika eredménye.
8 hónapja
Pont erre a ködszurkálásra gondoltamNe a mi dolgunk ennél többet tenni, mi csak beszélgetünk róla, de jó lenne nem lenyelni mindent azzal, hogy ó itt mi már nem tehetünk semmit. A te pénzed ugyanúgy a sajátjukként kezelik.
r.baggio
8 hónapja
Vagy az alapítványok, ahol az összes kurátor valami haver lett valahogyan. Természetesen úgy tűnik, mintha a szabályok be lettek volna tartva, de már az egész rendszer úgy épül fel, hogy még véletlen se a köz érdeket szolgálja, márpedig már többször kiderült, hogy a. Pénz nem veszítette el közpénz jellegét vagyis ezzel visszaélni bűncselekmény.Nem.hiszem, hogy ne lehetne találni dolgokat. Pl amikor eladták az erőműt Lőrincnek két marék szotyiért, aztán visszavették emelt áron, az szerintem simán bekategorizálható valamelyik gazdasági bűncselekmény alá.Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Tudom, nehéz megérteni és elfogadni, de nem lopnak. Legalábbis azokban a nagysúlyú ügyekben, amire gondolsz.
Klaci79
Ugyanis szépen, gondosan előbb megalkották a megfelelő törvényi környezetet ahhoz, hogy ami azóta törtenik az ne legyen törvénytelen. Ettől a hackeléstől igazán geci és zseniális a történet.
És ez az, amivel nem lehet utólag semmit se kezdeni, hiszen az visszamenőleges hatályú törvénykezés lenne.
Őszentsége Sobri Jóska
slowmotion
8 hónapja
Pont erre a ködszurkálásra gondoltam

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
8 hónapja
Nem.hiszem, hogy ne lehetne találni dolgokat. Pl amikor eladták az erőműt Lőrincnek két marék szotyiért, aztán visszavették emelt áron, az szerintem simán bekategorizálható valamelyik gazdasági bűncselekmény alá.Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Tudom, nehéz megérteni és elfogadni, de nem lopnak. Legalábbis azokban a nagysúlyú ügyekben, amire gondolsz.
Klaci79
Ugyanis szépen, gondosan előbb megalkották a megfelelő törvényi környezetet ahhoz, hogy ami azóta törtenik az ne legyen törvénytelen. Ettől a hackeléstől igazán geci és zseniális a történet.
És ez az, amivel nem lehet utólag semmit se kezdeni, hiszen az visszamenőleges hatályú törvénykezés lenne.
Őszentsége Sobri Jóska
8 hónapja
volt azért hasonló ügy, csak abban mindkét banda benne volt. 4-es metró pl.Igen, azért bárhogy próbálom összerakni a dolgokat, messze nem tudok megközelítőleg se hasonló dolgokra visszaemlékezni. Biztosan voltak Hagyó ügyek bőven, és lehet csak az emlékeim koptak meg durván, de ilyen nagyságrend és ilyen szisztematikus rablás nekem nincs meg. Ők csak kormányozni nem tudtak és a politikai következmények jöttek is. Akkor teljeses államapparátussal próbáltak ügyeket csinálni 2010-ben, eredménytelenül. Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Azóta csak a nagyságrendek változtak.Vissza kérdezek: 2010-ben nem volt elvárás?Egy ilyen felhatalmazást, biztos elvárnák az emberek a lépéseket.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
Klaci79
szaba
slowmotion
Klaci79
built for this shit
8 hónapja
Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Tudom, nehéz megérteni és elfogadni, de nem lopnak. Legalábbis azokban a nagysúlyú ügyekben, amire gondolsz.
Klaci79
Ugyanis szépen, gondosan előbb megalkották a megfelelő törvényi környezetet ahhoz, hogy ami azóta törtenik az ne legyen törvénytelen. Ettől a hackeléstől igazán geci és zseniális a történet.
És ez az, amivel nem lehet utólag semmit se kezdeni, hiszen az visszamenőleges hatályú törvénykezés lenne.
8 hónapja
Igen, azért bárhogy próbálom összerakni a dolgokat, messze nem tudok megközelítőleg se hasonló dolgokra visszaemlékezni. Biztosan voltak Hagyó ügyek bőven, és lehet csak az emlékeim koptak meg durván, de ilyen nagyságrend és ilyen szisztematikus rablás nekem nincs meg. Ők csak kormányozni nem tudtak és a politikai következmények jöttek is. Akkor teljeses államapparátussal próbáltak ügyeket csinálni 2010-ben, eredménytelenül. Most tényleg a bőrömön is érzem a korrupciót meg a lopást, érdemes lenne belekezdeni, persze normális ügyészséggel.Azóta csak a nagyságrendek változtak.Vissza kérdezek: 2010-ben nem volt elvárás?Egy ilyen felhatalmazást, biztos elvárnák az emberek a lépéseket.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
Klaci79
szaba
slowmotion
8 hónapja
Azóta csak a nagyságrendek változtak.Vissza kérdezek: 2010-ben nem volt elvárás?Egy ilyen felhatalmazást, biztos elvárnák az emberek a lépéseket.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
Klaci79
szaba
8 hónapja
telex.hu/belfold/2025/07/06/orban-viktor-hotel-lentulai-interju?Azért lett asztalos 😅
Nagyon nehéz megérteni, de ha ezt mérik, ezt mérik. De ez akkor is kibaszott vicces

8 hónapja
Vissza kérdezek: 2010-ben nem volt elvárás?Egy ilyen felhatalmazást, biztos elvárnák az emberek a lépéseket.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
Klaci79
8 hónapja
Nem szeretem ezeket a nagy szavakat, mint elszámoltatás, de azért amit a fidesz az elmúlt évtizedben művelt az szinte példa nélküli. Békeidőkben mindenképp, de lényegében egy nemzeti bank rablással ért fel a munkásságuk, es ez most a szó szoros és átvitt értelmében is. Az MNB vagyona, vagy éppen a kecskeméti egyetem 100 milliárdja, olyan összegek ezek, amik miatt nem tudom elfogadni ha valami komol felelős nem fog ülni. Egy matolcsi adam szerintem simán ültethető, ott van már a médiában minden ellenük szóló bizonyítékkal együtt, persze kérdés megállnak e a bíróságon ezek, de minimum valahogy fel kellene építeni, különben tényleg a büdös életben nem lesz itt semmi rend, vagy a jogállamiság látszata se. Abban nincsenek illúzióim, hogy egy rogan nem megy börtönbe, hiába adta indokolatlanul a milliárdokat haveroknak, de azért legyen már 100 milliárdok ellopásának következménye. Vagy a lélegeztetőgépet, hát komolyan ég vicc ami itt 2010 óta folyik.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
2/3 nélkül persze nem lehet normális ügyészséget csinálni, de ha kapnának. Egy ilyen felhatalmazást, biztos elvárnák az emberek a lépéseket.
8 hónapja
Engem az elszámoltatás sem érdekel, de ilyeneket hogy Ormány Viktor, meg Tóni nem kellene többé látni Magyarországon se, nem hogy ellenzékben tovább politizáljanak.
8 hónapja
Politikai jellegű elszámoltatás utoljára 1956 után volt.Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
szaba
Ezek sosem fogják lecsukni egymást, legfeljebb a 70-30-on állítgatnak valamelyik irányba.
Persze néhány jelentéktelen aktatologató/táskacipelő vagy beáldozható futóbolond bíróság elé kerülhet, de nyilván az éppen aktuálisan elszámoltatást akaró ellenzéki közeg nem rájuk van kiéhezve.
8 hónapja
Igaz, és szerintem nagyjából hasonló mértékű elszámoltatás is várható majd.Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
8 hónapja
Várom a Felcsuti per kifejezéstNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
deyell
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
8 hónapja
Megnyugtató, hogy a magyar emberek számára igazán fontos dolgokra van pénz.telex.hu/sport/2025/07/05/vardaroc-horvatorszag-stadion-magyar-kormany
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
8 hónapja
Na számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánaka fidesz 2010-es kampányának pont ez volt az egyik fő üzenete, nagyot is nyertek a választáson. a Tisza sok mindenben a régi fideszt próbálja másolni, így nem meglepő, ha a kampányuk is hasonló lesz.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
built for this shit
8 hónapja
Szerintem nem lesz 26-ban választás, így ez a dilemmád se.attól ez még ugyanúgy igaz lesz, ha olyan emberek tanácsait is meghallgatom akiket csak digitálisan ismerek 🙃 de látom perpill kurvára unatkozol xdAmit csak akarsz. A te döntésed, a te felelősséged. 😊inkább tippeket kérnék én mit csináljak. vákuumban listán kutya egyéniben tisza lennék. de ha ezt a fasz hiszékenyt elindítják, akkor attól félek a kutyás szavazatot be kell áldozzam és lista tisza egyéni hiszékeny, mert sztem itt megszavaznák a megkövült óellenzéli jelöltet, hiába magas egyébként a 2farkú támogatottsága isNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánakA kampány nem nekünk szól.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
Mi már rég eldöntöttük hova (nem) voksolunk.
Egybites embereknek egybites üzenetek. Ez a kampány.
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id
Ha meg lesz, akkor tuti nem az lesz a képlet, amit most tudunk. Se egyéniben, se listán.
Ráadásul addigra lesz egy olyan közhangulat, mint 2010-ben, hogy söpör a Tisza, és Pesten se a Fidesz, se inkumbens szocik, dékások (Varjú, Hiller, Oláh, Kunhalmi, stb.) nem rúgnak labdába. Az okosabbja kitér, félrelép, leboltolja, hogy mit kap érte cserébe, vagy mint Jámbor elvi alapon.
Tehát szerintem akkor se lesz ilyen dilemmád.
Annyira unatkozom, hogy ilyen szépen kifejtettem, pláne, hogy nem csak digitálisan ismersz. 😊
8 hónapja
Támogatom.Pár szó a vilàgbékéről? 😀Amit csak akarsz. A te döntésed, a te felelősséged. 😊inkább tippeket kérnék én mit csináljak. vákuumban listán kutya egyéniben tisza lennék. de ha ezt a fasz hiszékenyt elindítják, akkor attól félek a kutyás szavazatot be kell áldozzam és lista tisza egyéni hiszékeny, mert sztem itt megszavaznák a megkövült óellenzéli jelöltet, hiába magas egyébként a 2farkú támogatottsága isNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánakA kampány nem nekünk szól.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
Mi már rég eldöntöttük hova (nem) voksolunk.
Egybites embereknek egybites üzenetek. Ez a kampány.
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id
Őszentsége Sobri Jóska
MC12
8 hónapja
Pár szó a vilàgbékéről? 😀Amit csak akarsz. A te döntésed, a te felelősséged. 😊inkább tippeket kérnék én mit csináljak. vákuumban listán kutya egyéniben tisza lennék. de ha ezt a fasz hiszékenyt elindítják, akkor attól félek a kutyás szavazatot be kell áldozzam és lista tisza egyéni hiszékeny, mert sztem itt megszavaznák a megkövült óellenzéli jelöltet, hiába magas egyébként a 2farkú támogatottsága isNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánakA kampány nem nekünk szól.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
Mi már rég eldöntöttük hova (nem) voksolunk.
Egybites embereknek egybites üzenetek. Ez a kampány.
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id
Őszentsége Sobri Jóska
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
8 hónapja
attól ez még ugyanúgy igaz lesz, ha olyan emberek tanácsait is meghallgatom akiket csak digitálisan ismerek 🙃 de látom perpill kurvára unatkozol xdAmit csak akarsz. A te döntésed, a te felelősséged. 😊inkább tippeket kérnék én mit csináljak. vákuumban listán kutya egyéniben tisza lennék. de ha ezt a fasz hiszékenyt elindítják, akkor attól félek a kutyás szavazatot be kell áldozzam és lista tisza egyéni hiszékeny, mert sztem itt megszavaznák a megkövült óellenzéli jelöltet, hiába magas egyébként a 2farkú támogatottsága isNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánakA kampány nem nekünk szól.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
Mi már rég eldöntöttük hova (nem) voksolunk.
Egybites embereknek egybites üzenetek. Ez a kampány.
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id
Őszentsége Sobri Jóska
8 hónapja
Amit csak akarsz. A te döntésed, a te felelősséged. 😊inkább tippeket kérnék én mit csináljak. vákuumban listán kutya egyéniben tisza lennék. de ha ezt a fasz hiszékenyt elindítják, akkor attól félek a kutyás szavazatot be kell áldozzam és lista tisza egyéni hiszékeny, mert sztem itt megszavaznák a megkövült óellenzéli jelöltet, hiába magas egyébként a 2farkú támogatottsága isNa számomra pl. ez kifejezetten visszatetsző és szerintem nagyon nem erről kellene szólnia (majd) a kampányánakA kampány nem nekünk szól.
hvg.hu/itthon/20250705_Magyar-Peter-vazolta-mihez-kezdene-a-ketharmaddal-uzent-Orban-janicsarjainak
r.baggio
Mi már rég eldöntöttük hova (nem) voksolunk.
Egybites embereknek egybites üzenetek. Ez a kampány.
Őszentsége Sobri Jóska
fake.id