Politika

65 feliratkozó

több mint 1 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 20 684 — Csodabogár
Magyar Péter licitre ajánlotta a napszemcsijét 😊 Már 2,1 milliónál jár a licit! Iszonyat jól csinálja!
NB2
közben Deák Daniella a Fradi meccsről szelfizik Ray Ban Erikában 😀

több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
A DK álláspontja az, hogy be kell állni minden hivatalban lévő ellenzéki polgármester mögé, kivéve, ha az illető túlságosan is együttműködött a Fidesszel. Márpedig a DK szerint Miskolcon ez történt, és az állítás nem is légből kapott. (Lásd az egyetemi kuratóriumi tagságát.) Úgy tudom egyébként, hogy Veres Pál egészségi okok (betegség) miatt nem indul újra, de ez mindegy is. Miskolcon a DK nem erőltette a saját jelöltjét (Hegedűs Andreát), kerestek mást, akit a többi ellenzéki párt is támogatni tud (Barkai Lászlót). Azoktól, akik nálam jobban ismerik a miskolci viszonyokat, azt hallom, hogy népszerű és jó jelöltről van szó.
A DK részéről főleg ott megy a faszkodás, ahol eddig nem ellenzéki volt a polgármester (pl. XII. kerület, Győr). Karácsony Gergelyt még tavaly is kóstolgatta Fletó, nehezen felejti el neki, hogy az előválasztáson visszalépett MZP javára. Amikor azonban kezdett élesre fordulni a helyzet, a DK is felsorakozott KG mögött.
nagylaza, főpohárnok
Az h a dk mit hangoztat és mit csinál köszönő viszonyban sincs egymással. De komolyan ezt tényleg magyarázni kell? 😀
Veres Pál a fidesszel is próbált együttműködni igen, de egy polgármesternek szerinted mi a dolga? Várost vezetni vagy szabadságharcolni? VP iskola igazgató volt, szerintem nem ördögtől való dolog hogy bekerüljön a egyetemi kuratóriumba is, főleg mert Miskolcon hagyománya van a hasonló kinevezéseknek.
Nem, nem mindegy hogy miért nem indul újra. A betegsége inkább egy mentális kimerültség mivel a dk 2020tól fúrja, erodálja koptatja. A helyi komcsik végül elérték hogy vissza is lépjen, kukába dobva az elmúlt 4 és fél munkáját. (Mindezt egyébként azért mert a helyi kiskirályuk nem kapott alpolgi posztot)Szerinted andit viccből dobták be anno, vagy azért hogy ezzel is rossz helyzetbe hozzák VP-t? Barkait senki nem támogatja miskolcon csak az mszp, ők is egy pesti dealnek köszönhetően. Nemhogy nem népszerű de inkább elutasított emberről van szó a plágium ügye miatt...miről beszélsz már megint? 😀
Számomra hihetetlen, hogy van aki a mai napig megeszi fletóék baromságait...ti hol voltatok az elmúlt években?
thebeke
"Miskolcon hagyománya van a hasonló kinevezéseknek." Viccelődünk, viccelődünk? Miskolcon hagyománya van annak, hogy az állampárt (Fidesz) „modellváltás” címén páros lábbal beleszáll az egyetemi autonómiába, és a polgármester ehhez nem csupán csendben asszisztál, hanem a kuratóriumi tagsága révén még tevékenyen részt is vállal benne? Uniós fellépés (az Erasmus leállítása) kellett ahhoz, hogy felfigyeljen rá, talán valami mégse stimmel?
Persze, neki azzal az MCC-vel se volt semmi baja, amitől egy ellenzéki támogatással megválasztott városvezetőnek kapásból hidegrázást kellene kapnia. Sőt: kifejezetten elnyerte tetszését ennek a felmérhetetlenül sok közpénzzel kitömött fideszes káderképzőnek a „szakmai programja”. Két eset lehetséges: csúnyán keveri a kompromisszumot az opportunizmussal, vagy azt se tudja, hol van.
Egyébiránt nemcsak a DK-nak vagy a szociknak (ahogyan fogalmaztál: a „komcsiknak”) akadt gondja a polgival, hanem Jakab Péternek is. A kedvedért előkerestem Jakab egyik tavaly nyári bejegyzését (hasonlóból több is van): „A városvezetés és a Fidesz stratégiai ügyekben együtt szokott szavazni. Így például abban, hogy az önkormányzat átadja az Orbán-maffiának a város víziközmű-vagyonát.” Nem ismerem a részleteket, csupán annyit állítok, hogy akadtak még mások is, akik bírálták Veres Pál ténykedését. Vagy Jakab Péter is „komcsi”? (Úgy fest, hogy Jakab nem paktált le a DK-val. Legalábbis most az a helyzet, hogy Lehoczki László személyében a pártja saját polgármesterjelöltet indít.)
Barkai ún. plágiumügyéről az a hír jelent meg, hogy mielőtt beadta volna a rektori pályázatát, egyeztetett azzal, akitől átvett szövegeket, és megkapta az illető hozzájárulását. Arról, hogy milyen jelölt, nem tudok állást foglalni, azt írtam le, amit hallottam (olyasvalakitől is, aki nem pártpolitikus, és akinek adok a véleményére). Ettől még lehet, hogy ebben neked van igazad, lehet, hogy melléfogás őt indítani. Ezt a részét passzolom.
nagylaza, főpohárnok
MZP véleményét hoznám a miskolci ügyekben és Jakab Péter ügyében:

“A 60% támogatottságú ellenzéki polgármestert, Veres Pált a DK és szatellitpártja az LMP támadta le, lehetetlenítette el, elérve visszalépését, majd két ellenzéki csapat indításával most jó eséllyel visszaadják Miskolcot a Fidesznek. Már korábban javasoltam, hogy egy ilyen pártra ellenzéki ember soha többé ne szavazzon!

(Miskolcon sem szerveztek előválasztást, ahogy a másik szatellit, Jakab Péter már régóta ágál az előválasztások ellen GYF érdekében). Előválasztás nélkül, több ellenzéki induló a Fidesz receptje, amivel a DK támogatja a Fidesz térnyerését az ellenzék felszalámizása árán. A DK-t (és más parlamenti pártokat) azokkal a milliárdokkal fogják, amit évente párttámogatásként kapnak, és amit bármikor elvehetnek tőlük a válságra hivatkozva, ha nem úgy tesznek, ahogy Rogán parancsolja...”

“Jakab 2021 májusában átvitte a Jobbikot Gyurcsányhoz, és azóta is ott van. Előválasztás ellenes, populista és irreális szólamokkal operál - pl. parlament feloszlatása, stb. Remek szónok, és nem olyan ostoba, mint amilyennek egyesek beállítják (képviselőtársai mesélték, hogy magolta be beszédeit - ez igaz -, hogy Enikő hogy trenírozta, mennyire hatása alá került. Sajnos valótlanul nyilatkozott kapcsolatukról, amire nemcsak ráment a házassága, de a hitelessége is.) Nagy tehetsége volt ő az ellenzéknek 2022-ben, de egyszerűen nem volt hajlandó velünk kampányolni, ami lehetett sértődés, lehetett anyagi motiváció, és lehetett Gyurcsány-utasítás is. Jellemhibának tartom, hogy zsidó létére az akkor még nagyon szélsőséges Jobbikban volt, sokáig fel nem vállalva származását - de nagyon hálás vagyok neki, hogy 2022-ben egy cigány képviselőt is bevállalt a Jobbik listás helyére. Most az ellenzék megosztása a feladata, hogy aztán ezt Gyurcsány vagy a Fidesz motiválja, az részletkérdés. Szavazz az ellenzék igaz jelöltjére - Varga Andreára!”
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 726 — beers & Packers
A DK álláspontja az, hogy be kell állni minden hivatalban lévő ellenzéki polgármester mögé, kivéve, ha az illető túlságosan is együttműködött a Fidesszel. Márpedig a DK szerint Miskolcon ez történt, és az állítás nem is légből kapott. (Lásd az egyetemi kuratóriumi tagságát.) Úgy tudom egyébként, hogy Veres Pál egészségi okok (betegség) miatt nem indul újra, de ez mindegy is. Miskolcon a DK nem erőltette a saját jelöltjét (Hegedűs Andreát), kerestek mást, akit a többi ellenzéki párt is támogatni tud (Barkai Lászlót). Azoktól, akik nálam jobban ismerik a miskolci viszonyokat, azt hallom, hogy népszerű és jó jelöltről van szó.
A DK részéről főleg ott megy a faszkodás, ahol eddig nem ellenzéki volt a polgármester (pl. XII. kerület, Győr). Karácsony Gergelyt még tavaly is kóstolgatta Fletó, nehezen felejti el neki, hogy az előválasztáson visszalépett MZP javára. Amikor azonban kezdett élesre fordulni a helyzet, a DK is felsorakozott KG mögött.
nagylaza, főpohárnok
Az h a dk mit hangoztat és mit csinál köszönő viszonyban sincs egymással. De komolyan ezt tényleg magyarázni kell? 😀
Veres Pál a fidesszel is próbált együttműködni igen, de egy polgármesternek szerinted mi a dolga? Várost vezetni vagy szabadságharcolni? VP iskola igazgató volt, szerintem nem ördögtől való dolog hogy bekerüljön a egyetemi kuratóriumba is, főleg mert Miskolcon hagyománya van a hasonló kinevezéseknek.
Nem, nem mindegy hogy miért nem indul újra. A betegsége inkább egy mentális kimerültség mivel a dk 2020tól fúrja, erodálja koptatja. A helyi komcsik végül elérték hogy vissza is lépjen, kukába dobva az elmúlt 4 és fél munkáját. (Mindezt egyébként azért mert a helyi kiskirályuk nem kapott alpolgi posztot)Szerinted andit viccből dobták be anno, vagy azért hogy ezzel is rossz helyzetbe hozzák VP-t? Barkait senki nem támogatja miskolcon csak az mszp, ők is egy pesti dealnek köszönhetően. Nemhogy nem népszerű de inkább elutasított emberről van szó a plágium ügye miatt...miről beszélsz már megint? 😀
Számomra hihetetlen, hogy van aki a mai napig megeszi fletóék baromságait...ti hol voltatok az elmúlt években?
thebeke
"Miskolcon hagyománya van a hasonló kinevezéseknek." Viccelődünk, viccelődünk? Miskolcon hagyománya van annak, hogy az állampárt (Fidesz) „modellváltás” címén páros lábbal beleszáll az egyetemi autonómiába, és a polgármester ehhez nem csupán csendben asszisztál, hanem a kuratóriumi tagsága révén még tevékenyen részt is vállal benne? Uniós fellépés (az Erasmus leállítása) kellett ahhoz, hogy felfigyeljen rá, talán valami mégse stimmel?
Persze, neki azzal az MCC-vel se volt semmi baja, amitől egy ellenzéki támogatással megválasztott városvezetőnek kapásból hidegrázást kellene kapnia. Sőt: kifejezetten elnyerte tetszését ennek a felmérhetetlenül sok közpénzzel kitömött fideszes káderképzőnek a „szakmai programja”. Két eset lehetséges: csúnyán keveri a kompromisszumot az opportunizmussal, vagy azt se tudja, hol van.
Egyébiránt nemcsak a DK-nak vagy a szociknak (ahogyan fogalmaztál: a „komcsiknak”) akadt gondja a polgival, hanem Jakab Péternek is. A kedvedért előkerestem Jakab egyik tavaly nyári bejegyzését (hasonlóból több is van): „A városvezetés és a Fidesz stratégiai ügyekben együtt szokott szavazni. Így például abban, hogy az önkormányzat átadja az Orbán-maffiának a város víziközmű-vagyonát.” Nem ismerem a részleteket, csupán annyit állítok, hogy akadtak még mások is, akik bírálták Veres Pál ténykedését. Vagy Jakab Péter is „komcsi”? (Úgy fest, hogy Jakab nem paktált le a DK-val. Legalábbis most az a helyzet, hogy Lehoczki László személyében a pártja saját polgármesterjelöltet indít.)
Barkai ún. plágiumügyéről az a hír jelent meg, hogy mielőtt beadta volna a rektori pályázatát, egyeztetett azzal, akitől átvett szövegeket, és megkapta az illető hozzájárulását. Arról, hogy milyen jelölt, nem tudok állást foglalni, azt írtam le, amit hallottam (olyasvalakitől is, aki nem pártpolitikus, és akinek adok a véleményére). Ettől még lehet, hogy ebben neked van igazad, lehet, hogy melléfogás őt indítani. Ezt a részét passzolom.

Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 1 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 26 548 — Keep pounding
Hegyvidéki összefogás: a DK az összes egyéni választókörzetben ráindít a kutyapártos jelöltekre

 24.hu/belfold/2024/04/22/hegyvidek-osszefogas-dk-ketfarku-kutyapart-kovacs-gergely/

slow clap
deyell
Ez a parancs, kéklik a narancs.
Dzsokijuing
Esküszöm, lassan jobban várom, hogy ezek a férgek eltakarodjanak a poltikából, mint, hogy a fidesz bukjon.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 1 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 586 — Poloska confirmed
Tippelde:  24.hu/mandatumkalkulator-2024/
Dzsokijuing
fidesz 13
feriék 4
TISZA 2
MKKP 1
nácik 1
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
Tippelde:  24.hu/mandatumkalkulator-2024/

Nálam Fidesz 11, MP 5, DK & Co. 2, Kutya 2, Mi Kazánk 1.
Dzsokijuing
Fidesz 11
TISZA 4
DK 3
MH 1
MKKP 1
Momentum 1

buhloone mindstate

több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 562 — Saturday Night Lights
Hegyvidéki összefogás: a DK az összes egyéni választókörzetben ráindít a kutyapártos jelöltekre

 24.hu/belfold/2024/04/22/hegyvidek-osszefogas-dk-ketfarku-kutyapart-kovacs-gergely/

slow clap
deyell
Ez a parancs, kéklik a narancs.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
Hegyvidéki összefogás: a DK az összes egyéni választókörzetben ráindít a kutyapártos jelöltekre

 24.hu/belfold/2024/04/22/hegyvidek-osszefogas-dk-ketfarku-kutyapart-kovacs-gergely/

slow clap

buhloone mindstate

több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 281 — Ajmo Vatreni
Tippelde:  24.hu/mandatumkalkulator-2024/

Nálam Fidesz 11, MP 5, DK & Co. 2, Kutya 2, Mi Kazánk 1.
Dzsokijuing
Fidesz 12
TISZA 5
MH 2
MKKP 1
DK 1
Amadeus von Dollárbaloldal
Fidesz 10
TISZA 4
DK 3
MH 2
MKKP 1
Momentum 1
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
Tippelde:  24.hu/mandatumkalkulator-2024/

Nálam Fidesz 11, MP 5, DK & Co. 2, Kutya 2, Mi Kazánk 1.
Dzsokijuing
Fidesz 12
TISZA 5
MH 2
MKKP 1
DK 1
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 562 — Saturday Night Lights
Tippelde:  24.hu/mandatumkalkulator-2024/

Nálam Fidesz 11, MP 5, DK & Co. 2, Kutya 2, Mi Kazánk 1.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
Magyar Péter licitre ajánlotta a napszemcsijét 😊 Már 2,1 milliónál jár a licit! Iszonyat jól csinálja!
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 562 — Saturday Night Lights
 444.hu/2024/04/22/balog-zoltan-bizalmas-korben-elmondta-menteni-probalt-egy-lelkeszt-akit-bilincsben-akartak-elvinni-a-rendorok

elképesztő bazmeg

“Balog által elmondott történet – amelyet a 444.hu egy hangfelvétel alapján rekonstruált – úgy folytatódott, hogy ő azt a jelzést kapta, hogy “ezt az embert a rendőrök fogják elvinni, mert a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, s volt egy álmatlan éjszakám, másnap reggel bementem a püspöki hivatalba, és mondtam a helyettesemnek, hogy baj van, most mit csináljak?”

Balog ezután elmondása szerint azon töprengett, “hogy most kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen, de azért van valami mozgástér, hogy visszafizessék, másképp csináljuk, adunk hozzá, csak hogy megmentsük azt az embert”. Arra jutott, hogy imádkozni kell, az pedig az eseményen elhangzottakból nem derült ki, hogy ezen kívül végül lépett-e valamit. ”
Amadeus von Dollárbaloldal
Szerencsére valaki felvette, a csávó ezzel elásta magát.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 219
 444.hu/2024/04/22/balog-zoltan-bizalmas-korben-elmondta-menteni-probalt-egy-lelkeszt-akit-bilincsben-akartak-elvinni-a-rendorok

elképesztő bazmeg

“Balog által elmondott történet – amelyet a 444.hu egy hangfelvétel alapján rekonstruált – úgy folytatódott, hogy ő azt a jelzést kapta, hogy “ezt az embert a rendőrök fogják elvinni, mert a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, s volt egy álmatlan éjszakám, másnap reggel bementem a püspöki hivatalba, és mondtam a helyettesemnek, hogy baj van, most mit csináljak?”

Balog ezután elmondása szerint azon töprengett, “hogy most kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen, de azért van valami mozgástér, hogy visszafizessék, másképp csináljuk, adunk hozzá, csak hogy megmentsük azt az embert”. Arra jutott, hogy imádkozni kell, az pedig az eseményen elhangzottakból nem derült ki, hogy ezen kívül végül lépett-e valamit. ”

Szerkesztette: resistance is futile
több mint 1 éve
thebeke Pittsburgh Steelers 537 — Steelers fan
A DK álláspontja az, hogy be kell állni minden hivatalban lévő ellenzéki polgármester mögé, kivéve, ha az illető túlságosan is együttműködött a Fidesszel. Márpedig a DK szerint Miskolcon ez történt, és az állítás nem is légből kapott. (Lásd az egyetemi kuratóriumi tagságát.) Úgy tudom egyébként, hogy Veres Pál egészségi okok (betegség) miatt nem indul újra, de ez mindegy is. Miskolcon a DK nem erőltette a saját jelöltjét (Hegedűs Andreát), kerestek mást, akit a többi ellenzéki párt is támogatni tud (Barkai Lászlót). Azoktól, akik nálam jobban ismerik a miskolci viszonyokat, azt hallom, hogy népszerű és jó jelöltről van szó.
A DK részéről főleg ott megy a faszkodás, ahol eddig nem ellenzéki volt a polgármester (pl. XII. kerület, Győr). Karácsony Gergelyt még tavaly is kóstolgatta Fletó, nehezen felejti el neki, hogy az előválasztáson visszalépett MZP javára. Amikor azonban kezdett élesre fordulni a helyzet, a DK is felsorakozott KG mögött.
nagylaza, főpohárnok
Az h a dk mit hangoztat és mit csinál köszönő viszonyban sincs egymással. De komolyan ezt tényleg magyarázni kell? 😀
Veres Pál a fidesszel is próbált együttműködni igen, de egy polgármesternek szerinted mi a dolga? Várost vezetni vagy szabadságharcolni? VP iskola igazgató volt, szerintem nem ördögtől való dolog hogy bekerüljön a egyetemi kuratóriumba is, főleg mert Miskolcon hagyománya van a hasonló kinevezéseknek.
Nem, nem mindegy hogy miért nem indul újra. A betegsége inkább egy mentális kimerültség mivel a dk 2020tól fúrja, erodálja koptatja. A helyi komcsik végül elérték hogy vissza is lépjen, kukába dobva az elmúlt 4 és fél munkáját. (Mindezt egyébként azért mert a helyi kiskirályuk nem kapott alpolgi posztot)Szerinted andit viccből dobták be anno, vagy azért hogy ezzel is rossz helyzetbe hozzák VP-t? Barkait senki nem támogatja miskolcon csak az mszp, ők is egy pesti dealnek köszönhetően. Nemhogy nem népszerű de inkább elutasított emberről van szó a plágium ügye miatt...miről beszélsz már megint? 😀
Számomra hihetetlen, hogy van aki a mai napig megeszi fletóék baromságait...ti hol voltatok az elmúlt években?
több mint 1 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 562 — Saturday Night Lights
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
Ha azt akarják, hogy nyerjen, akkor miért nem ők indítják?
Mi értelme van két jelöltnek, egy "hivatalosnak" és egy "nem hivatalosnak", akik amúgy is túlnyomórészt kioltják egymást?
Kampman
azért mert a fidesz nem népszerű Budapesten. de ezt gondolom tudod. Szentkirályi meg visszaléphet a végén. továbbá arra is számíthatnak, hogy Vitézy elvesz szavazókat Karácsonytól, és ezzel vagy ő vagy Szentkirályi legyőzheti.
deyell
Illetve teljesen megfelel Orbánnak, hogy a fővárost a NER ellenzéki oldala vezeti, tökéletes ellenségkép, lehet gyurcsányozni, sorosozni, dollárbaloldalazni, bajnaizni, stb., érdemben meg se nem tudnának, se nem akarnak semmit se kezdeni egy ilyen nagy, problémás, leamortizálódott, kaotikus, 30 éve lerohasztott várossal, csak a gond lenne vele, a pénzszerzéshez meg nincs is rá szükség.
Őszentsége Sobri Jóska
Karácsony ennél árnyaltabb.
Amióta a visszalépésével elkaszálta DK (és a DK) miniszterelnök-jelölti aspirációit, folyamatosan dúl a belháború Gyurcsány és közte.
Ő lesz az első, aki a megerősödő MP mellé áll a DK-val szemben, ha odaérnek a dolgok.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 186 — #NoStress
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
Ha azt akarják, hogy nyerjen, akkor miért nem ők indítják?
Mi értelme van két jelöltnek, egy "hivatalosnak" és egy "nem hivatalosnak", akik amúgy is túlnyomórészt kioltják egymást?
Kampman
azért mert a fidesz nem népszerű Budapesten. de ezt gondolom tudod. Szentkirályi meg visszaléphet a végén. továbbá arra is számíthatnak, hogy Vitézy elvesz szavazókat Karácsonytól, és ezzel vagy ő vagy Szentkirályi legyőzheti.
deyell
Illetve teljesen megfelel Orbánnak, hogy a fővárost a NER ellenzéki oldala vezeti, tökéletes ellenségkép, lehet gyurcsányozni, sorosozni, dollárbaloldalazni, bajnaizni, stb., érdemben meg se nem tudnának, se nem akarnak semmit se kezdeni egy ilyen nagy, problémás, leamortizálódott, kaotikus, 30 éve lerohasztott várossal, csak a gond lenne vele, a pénzszerzéshez meg nincs is rá szükség.

több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 931 — Cowboys fan
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
mint szakember én látom benne hogy tudna segíteni egy olyan vezetés alatt
viszont mint politikus teljesen nulla az ember és lázárnak rutinja van benne hogyan szopassa szarrá
Negritis, a vajda
aha. miben? a BKK-t jobban üzemeltetni? azt a világ minden pénzéből is nehéz lenne. egyéb?
több mint 1 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 694 — capitaine du château de Vienne 1487
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
Ha azt akarják, hogy nyerjen, akkor miért nem ők indítják?
Mi értelme van két jelöltnek, egy "hivatalosnak" és egy "nem hivatalosnak", akik amúgy is túlnyomórészt kioltják egymást?
Kampman
Divide ét impera

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
Ha azt akarják, hogy nyerjen, akkor miért nem ők indítják?
Mi értelme van két jelöltnek, egy "hivatalosnak" és egy "nem hivatalosnak", akik amúgy is túlnyomórészt kioltják egymást?
Kampman
azért mert a fidesz nem népszerű Budapesten. de ezt gondolom tudod. Szentkirályi meg visszaléphet a végén. továbbá arra is számíthatnak, hogy Vitézy elvesz szavazókat Karácsonytól, és ezzel vagy ő vagy Szentkirályi legyőzheti.

Szerkesztette: deyell

buhloone mindstate

több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
Ha azt akarják, hogy nyerjen, akkor miért nem ők indítják?
Mi értelme van két jelöltnek, egy "hivatalosnak" és egy "nem hivatalosnak", akik amúgy is túlnyomórészt kioltják egymást?

több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 726 — beers & Packers
 24.hu/kozelet/2024/04/21/dobrev-klara-magyar-peter-gyurcsanyozas-ellenzek-hegyvidek/

Dobrev Klára: a gyurcsányozásra építő pártok mind eljelentéktelenedtek vagy eltűntek

Klára, 14 éve van 2/3-os hatalmuk.
Amadeus von Dollárbaloldal
Ettől függetlenül kibaszottul unom már a gyurcsányozást. Nem tudom, mikor jön el az idő, amikor az Embereknek is elege lesz belőle.
nagylaza, főpohárnok
amíg Gyurcsány tényező a politikában, és képes kárt okozni, megosztani, bomlasztani az ellenzéket, képes a fidesszel együttműködni, alkukat kötni, együtt lopni, addig a gyurcsányozásnak helye van.
deyell
Gyurcsány miért bomlasztja jobban az ellenzéket, mint az összes többi? Momentum mit csinál? És a kutyák? Abban nincs igaza a DK-nak, hogy az MKKP több kerületben ráindítja a saját jelöltjét az ellenzéki polgármesterre? Az LMP-t nem is mondom. Ennek ellenére remélem, hogy az EP-választáson a DK (+MSZP-P) a helyére kerül.
nagylaza, főpohárnok
Te amúgy hol élsz az elmúlt 1x évben?
Elég feltűnően mindig keresztbe fekszik az ellenzéki jelöltnek ha nem ő vagy az ő jelöltje nyer valami előválasztást.
Emiatt is vagyunk megint 2/3 Fideszben, most is elkezdte. Csávó ha nem ő nyer akkor beleszarik a levesbe, hogy másnak is kevesebb eselye legyen az ellenzékben.
Toca
Szerintem pontosan abban az országban élek, ahol te.🙂 Az önkormányzati választáson a legfontosabb kérdés az, hogy ki lesz a főpolgármester. Ez a legfontosabb, legnagyobb legitimitással bíró tisztség, országos politikai szinten ennek van a legnagyobb relevanciája. (A vidéki Magyarországon közvetlenül érintettként nyilván mindenkinek lényegesebb, hogy a saját települését ki fogja vezetni.) Attól tartok, hogy az a párt, amelyik Karácsony Gergellyel szemben ellenjelöltet állít (LMP), nem nevezhető ellenzékinek, ahogyan az a párt sem, amelyik az ellenjelöltet támogatja (Jobbik). A DK - minden sérelme ellenére - kiállt Karácsony mellett.
nagylaza, főpohárnok
Hát, szerintem abban Vitézynek igaza van, és szerintem sokan mások is így gondolják, hogy abból a tényből, hogy Karácsony ellenpólust képez a Fidesz ellen, igazából Karácsonyon és a pár ellenzéki főmuftin kívül senki nem jár jól. A város legalábbis biztosan kevésbé fejlődik, és hát az ellenzékre se lett jó hatással, hisz nem voltak képesek az elmúlt 5 évben valódi ellenpólust építeni.
vpi
Mi következik ebből?
nagylaza, főpohárnok
Te azt írtad, hogy a legfontosabb, hogy a főpolgi legyen ellenzéki. Én szerintem semmilyen előnye nem származott ebből az ellenzéknek, tehát szerintem nem fontos. És ha nem fontos, akkor akár városvezetőt is választhatnánk.
De nem véletlen tereli politikai/érzelmi síkra ezt az ellenzék, hisz teljesítmény nem volt és várhatóan nem is lesz a következő 5 évben.
De június 9-én 21 és 23 óra között valóban okozni fognak 2 óra gyönyört az ellenzéki szavazóknak, és arra a 2 órás “megaláztuk Orbánt” érzésre nagy szükség van, hogy 26-ra te és a hasonló “ellenzéki gondolkodók” győzködhessenek mindenkit, hogy őfelsége ellenzéke nélkül összeomlana az ország és össze kell velük fogni 2026-ban is.

Én azt szeretném, ha a teljes DK, Gyurcsányostul, Karigeristül kapna egy mélyütést önkoriban a Kutyáktól és bárkitől, EP listán MP-től, hogy takarodjanak el.
vpi
Tőlem eltakarodhatnak (nagy ívben teszek rá), ha velük takarodik a Fidesz is.
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 371 — Patriot

Negritis, a vajda Denver Broncos 54 127 — The Mathematician
Ádámék és a vastagbőr egyszerre jött hasonló témával
 www.youtube.com/watch?v=lgAiOliN4eQ

 www.facebook.com/photo?fbid=937440935051650&set=a.263619799100437

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
ennek ellenére csomóan elhiszik, hogy Vitézy nem a fidesz jelöltje. semmivel nem lenne más, mint Tarlós, azt leszámítva, hogy kevésbé suttyó. az a kedvencem, hogy 10.000 bérlakást fog építeni Budapesten. persze, és majd a Fidesz hagyja is, akik mindent megtesznek azért, hogy az ingatlanárakat tovább lőjék ki az egekbe.
deyell
mint szakember én látom benne hogy tudna segíteni egy olyan vezetés alatt
viszont mint politikus teljesen nulla az ember és lázárnak rutinja van benne hogyan szopassa szarrá
Negritis, a vajda
biztos tudna segíteni, csak az a baj, hogy a fideszben az a norma, hogy azt kell tenni, amit Orbán diktál.

buhloone mindstate