Soccer

40 feliratkozó

több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 583 — beers & Packers
Utólag megnéztem a Siófok-Vasast. (0-1) Nem dobta fel a napomat. Továbbra is maga a megvalósult gyötrelem. Gerának az edzősködésbe még bele kell jönnie, de nyilatkozni már nagyon jól megtanult. Nyugodtan nyithatna himihumi tanszéket: Ahogy arra számítottunk, ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Az elején az ellenfélnek volt néhány lehetősége, majd kontroll alatt tartottuk a játékot, a vezetés megszerzése után pedig nyugodtabban folytathattuk. A második félidőben a Siófok bátrabban játszott, több hosszú labdával próbálták bontani a védelmünket. Mi elvesztettük a ritmusunkat, bár adódtak lehetőségeink, a kapu előtt nem hoztunk jó döntéseket.
Igen, én is számítottam rá, hogy pokoli nehéz lesz abban a katlanban a legendás Siófok ellen. Bravúr, hogy sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccset. Látom a jövőt! Csak még egy kicsit homályosan.
több mint 2 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 399 — Csodabogár
Buzi lilák. A MOL elkezdte 😁

több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 260 — LIGHTS OUT!
Rabiot és McKennie is kidőlt több hétre. Érdekes lesz ez a Miretti - Locatelli - Alcaraz középpálya. Meglehetősen támadó felfogásúnak néz ki, pláne, hogy Iling Jr is kezdő.

több mint 2 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 22 399 — Csodabogár
Kurva var, hát az anyátok picsáját

több mint 2 éve
YoungZeeZee 10 072
ultra balhe a bundasban.vicc
több mint 2 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 915 — Amerikai sportok rajongója
Ez a Banai-Tóth duó elégge rendben van az Ute-Vidi meccsen, bármelyiket elfogadnám Szappanos, de akár Dibusz helyére is a válogatott keretben.
Szokol
Banait?! Ezt még lilaként is csak kinevetni tudom.
több mint 2 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 514 — Steelers fan
Ez a Banai-Tóth duó elégge rendben van az Ute-Vidi meccsen, bármelyiket elfogadnám Szappanos, de akár Dibusz helyére is a válogatott keretben.
több mint 2 éve
Löfli Arizona Cardinals Marshall Thundering Herd 24 836 — ellenIktriad / a héber pöröly
Bolonya nyert is, a szemetek! 😕


"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 22 728
Egyszerre a Girona és Bologna is játszik
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 24 373
Azért amit bíráskodás címszó alatt művelnek a sporik és mindegy melyik bajnokságot nézem, az valami BORZALOM!🤮🤬
nagir
és ez azért furcsa amúgy, mert soha korábban nem kaptak ekkora segítséget a döntő fontosságú ítéletekben
több mint 2 éve
alatriste Atlanta Falcons 12 037 — Ha nincs más hátra jöhet az Anderson vezércsel.
Ilyenkor tök kívülállóként, de bele tudom élni magam, hogy milyen szar lehet a helyszínen a MU szurkolóknak. Alapban úgy mentél oda, hogy sima zakó, majd egy bombával vezetsz, de aztán simán kikapsz. Pedig amúgy 1-2 kontrában lett volna veszély, ha pontosabbak.
NB2
27-2 kapuralövés... A második félidőben egyszer sem lőt kapura a United. Ez a 2 csapat nem ugyan azt a sportot játszotta.


Liverpool Fc
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 237 — nabege2@yahoo.com
Ilyenkor tök kívülállóként, de bele tudom élni magam, hogy milyen szar lehet a helyszínen a MU szurkolóknak. Alapban úgy mentél oda, hogy sima zakó, majd egy bombával vezetsz, de aztán simán kikapsz. Pedig amúgy 1-2 kontrában lett volna veszély, ha pontosabbak.
több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 839 — "Grammar maci"
8 perc? Remélem a utd a 99. percben egyenlít 😀
shagi0206
Nem
Willie Parker
hát valóban 😀
shagi0206
Jó hát Amrabat embékettes játékosnak tűnik
Willie Parker
Nem, oda sem igazolnám le. És ő érte kardoskodott ez a kopasz isten a nyáron. Elképesztő hogy még ő az edző a MUnál.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 430
8 perc? Remélem a utd a 99. percben egyenlít 😀
shagi0206
Nem
Willie Parker
hát valóban 😀
shagi0206
Jó hát Amrabat embékettes játékosnak tűnik
több mint 2 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 850 — "Montoya por favor!"
Mióta vezet azóta is a City támadott jobban, nem sok kérdés volt 2-1-nél

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
8 perc? Remélem a utd a 99. percben egyenlít 😀
shagi0206
Nem
Willie Parker
hát valóban 😀
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 430
8 perc? Remélem a utd a 99. percben egyenlít 😀
shagi0206
Nem
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 430
Ki gondolta volna...
Mondjuk első perctől ilyen beszari játékkal nem tudom miben bízott az MU
kapitnono
szerintem egy Antony gólban 😀 😀
bogjosi

Kettő kéne ink
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
8 perc? Remélem a utd a 99. percben egyenlít 😀
több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 856 — Bla, bla, bla
Azért amit bíráskodás címszó alatt művelnek a sporik és mindegy melyik bajnokságot nézem, az valami BORZALOM!🤮🤬



ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 430
Dave-nek igaza lett a 80.perccel
Willie Parker
Nem, mert ő azt írta, hogy ha a 80. percben még vezet a mu. Már nem vezetett a 60-ban sem
shagi0206
Nem vezetett, ergo kikap majd
több mint 2 éve
bogjosi New England Patriots 2 446
Ki gondolta volna...
Mondjuk első perctől ilyen beszari játékkal nem tudom miben bízott az MU
kapitnono
szerintem egy Antony gólban 😀 😀

...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 2 éve
shagi0206 Arizona Cardinals LSU Tigers 14 745
Dave-nek igaza lett a 80.perccel
Willie Parker
Nem, mert ő azt írta, hogy ha a 80. percben még vezet a mu. Már nem vezetett a 60-ban sem
több mint 2 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 474 — . . .
Ez a fiatalok napja mind a két csapatban.
több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 701 — WHO DAT!!!!
Ki gondolta volna...
Mondjuk első perctől ilyen beszari játékkal nem tudom miben bízott az MU

Szerkesztette: kapitnono