Soccer
41 feliratkozó
több mint 3 éve
Adófizetőként én nem bánom, hogy van mondjuk Puskás Aréna, nem pedig a nyomasztó Népstadion.szívesen adjuk 😊illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
Kampman
Nemzetes és Méltóságos petey
Nyilván minden forintról lehetne vitatkozni, de én ennek a győzelemnek is tudok örülni. Nem eufórikusan, de azért jó volt ezt látni. Sőt, még a Vidi 2012-es és 2018-as sikereit is.
több mint 3 éve
nnna, akkor most jöhet a legjobb rész, a A Tolmács 😀Amúgy pont azon flasheltem múltkor, hogy én rohadtul nem beszélek németül, de még nekem is gyanús, hogy fixen nem azt mondja a jóember, mint kellene 😀
Nemzetes és Méltóságos petey
több mint 3 éve
Ti is abbol a bodonbol esztek halo😃szívesen adjuk 😊illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
Kampman
Nemzetes és Méltóságos petey
több mint 3 éve
csak a magad nevében... 😊szívesen adjuk 😊illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
Kampman
Nemzetes és Méltóságos petey
több mint 3 éve
szívesen adjuk 😊illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
Kampman
több mint 3 éve
De legalább ha kikapnának már végre egyszer akkor megint el lehetne mondani,hogy minek ezeknek a semmitérőknek pénzt adni,meg szántsuk be a pályát és a többi szokásos mantrát.illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
Kampman
több mint 3 éve
2 meccs 6 pont ahogy mindenki várta 😛
több mint 3 éve
Szép munka, kiváló győzelem, szerencse ide vagy oda
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 3 éve
Bravó Fradi! Sikerült kihasználni, hogy a Monaco nem vette komolyan a mai meccset.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
A luxusjacht-tulajdonos multimilliárdosok inkább csak topmeccsek VIP-páholyaiban szoktak megjelenni, B-középben, családi szektorban meg oldallelátóknál nem nagyon.ez a nézőtlenség valóban szörnyen lehangolóitt drukkol valaki a Fradinak egyébként? 😊Én Dibusznak 😊 meg a többi magyarnak, illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladni
yooker
A Monaco meg visszamehetne az amatőr státuszba, amennyire semmi csapat nulla szurkolással
r.baggio
yooker
több mint 3 éve
néztem a 16-ost, mintha egy Afrika kupa meccset néznék 😊
több mint 3 éve
illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladniHát pedig ez tényleg a befektetett pénz gyümölcse, mondjuk nem az utánpótlásba befektetetté, az igaz.
r.baggio
több mint 3 éve
ez a nézőtlenség valóban szörnyen lehangolóitt drukkol valaki a Fradinak egyébként? 😊Én Dibusznak 😊 meg a többi magyarnak, illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladni
yooker
A Monaco meg visszamehetne az amatőr státuszba, amennyire semmi csapat nulla szurkolással
r.baggio
több mint 3 éve
itt drukkol valaki a Fradinak egyébként? 😊Én Dibusznak 😊 meg a többi magyarnak, illetve jókat nevetek ahogy próbálják ezt itthon a hazai futball óriási sikerének és a befektetett pénz gyümölcsének eladni
yooker
A Monaco meg visszamehetne az amatőr státuszba, amennyire semmi csapat nulla szurkolással

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Esti Kornél a gyepen!
I have been wounded but not yet slain. I shall lie here and bleed a while. Then I shall rise and fight again. The title of champion may from time to time fall to others more than ourselves, but the heart, the spirit, and the soul of champions remain in Green Bay.
több mint 3 éve
fradi innen nehezen fog kiesni 😊
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Ez meg Szoboszlainál ugye piros volt

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
B+ Botka nem ütöttek ki, faxé fetrengesz???
több mint 3 éve
mintha egy női meccs lenne időnként 😀