Soccer
41 feliratkozó
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
????Azért DS-t perpill nem hívnám erősítésnek semmiképpen sem. 😀 Ahhoz elég sokat kell javulnia, ha egyáltalán képes rá. Ellenben a ma orvosira érkező Höwedes már erősítés.
Elment Bonucci, Lemina és Dani Alves ez ám a nagy kiárusítás. Közben érkezett Bernardeschi, Matuidi, De Sciglio, Douglas Costa. Micsoda mélyrepülés vette kezdetét 😀Sebii
több mint 9 éve
Az konkrétan már mi a faszom, hogy a felcsút albán, horvát válogatott játékosokat igazol nemzetközi kupában szerepelt csapatokból? Mi lóvé lehet ott?Eszékről jött, gondolom nem volt pénzmozgás csak papíron...
gabokocka
több mint 9 éve
????Szó sincs még semmi megegyezésről Can és a Juve között. Egyenlőre annyi a biztos, hogy nyáron lejár a szerződése. De még van remény a megtartására. Bár a tény, hogy jövő nyáron jön Keita felvet némi aggodalmat.azért Can egy nagyon érdekes játékos. eladtuk a Bayernek (vagy a Leverkusen lerabolt minket), és félve attól, hogy 1 évvel később kihasználjuk az opciót visszavesszük a Leverkusenből minimális összegért, inkább elment egy angol középcsapatba. ezzel kiszúrt a kvázi nevelő csapatával, azzal a csapattal, aki kockázatot vállalva lehetőséget adott neki, és végső soron saját magával is. félt attól, hogy visszavesszük, és nem kap bizonyítási lehetőséget majd.
alatriste
pedig elég lett volna házon belül szétnézni, hogy anno Lahm és Alaba is saját érdekében ment másik csapathoz, teret adva nekik a fejlődésre folyamatos játék mellett, így jobb játékosok lehettek, amit aztán kamatozhattak volna nálunk.
2015-ben ha jött volna, akkor sztem az Alonso és Kimmich összesen közel 75 meccséből lazán juthatott volna neki minimum 25-30, de inkább több. sőt ha visszajött volna, szerintem Kimmichet nem is vettük volna meg vagy visszadobtuk volna kölcsönbe 1 évre, de vszeg Vidalra sem lett volna szükségünk 48 meccsen játszott volna. simán lett volna helye nálunk csak (ebben az évben volt, hogy Lahm csomót játszott középpályán is) ahelyett, hogy várt volna még egy évet, inkább lelépett egy akkor jóval gyengébb, nemzetközi kupában nem jelentős csapathoz.
most ezek után igazán röhögnék, ha eljönne onnan ingyen, mikor talán úgy néz ki újra tényezők lesznek mind az angol, mind az európai porondon egy leszálló ágban lévő Juventushoz, amely nyáron szépen kiárusított. neki is amúgy Filipovics lenne a menedzsere?
csebi
Elment Bonucci, Lemina és Dani Alves ez ám a nagy kiárusítás. Közben érkezett Bernardeschi, Matuidi, De Sciglio, Douglas Costa. Micsoda mélyrepülés vette kezdetét 😀
Szerkesztette: Sebii
több mint 9 éve
Az konkrétan már mi a faszom, hogy a felcsút albán, horvát válogatott játékosokat igazol nemzetközi kupában szerepelt csapatokból? Mi lóvé lehet ott?Egyrészt, másrészt kicsit ellentmondásos hogy egy akadémia albánt igazol.
gabokocka
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 9 éve
Nyilván, ezekkel tisztában vagyok, de azt hittem a pofátlanságnak is van határa. Tévedtem. Nincs. Egészen elképesztő.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
Az konkrétan már mi a faszom, hogy a felcsút albán, horvát válogatott játékosokat igazol nemzetközi kupában szerepelt csapatokból? Mi lóvé lehet ott?szerinted ahol a takarítónak is félmilliós fizetést adnak, ott mennyit kaphat egy fodballista?
gabokocka
egyébként a megoldás leginkább három betű, t-vel kezdődik és ao-ra végződik.
illetve még azt is el tudom képzelni, hogy a pálya mellett hirdető szponzor eszement összeget tol bele a csapatba (mint amikor a Shitty szponzorai megvették a stadion névhasználatát erősen - értsd: többszörösen - túlárazott összegért, hogy így ne minősüljön tulajdonosi pénznek a költségvetésben, és ne legyen belőle probléma) - megteheti, mert a főnök emberei úgyis ellátják elég munkával, és többszörösen visszajön neki.
több mint 9 éve
Az konkrétan már mi a faszom, hogy a felcsút albán, horvát válogatott játékosokat igazol nemzetközi kupában szerepelt csapatokból? Mi lóvé lehet ott?Konkrétan a te pénzed 😊
gabokocka
több mint 9 éve
Az konkrétan már mi a faszom, hogy a felcsút albán, horvát válogatott játékosokat igazol nemzetközi kupában szerepelt csapatokból? Mi lóvé lehet ott?
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 9 éve
én ezt nem vitatom, csak azt említettem meg a mi kedves Aminknak, hogy hiába a szabályozás, még a kedvenc csapata is büntetlenül ki tudja játszani.az tény, hogy nem volt szép, de ha jól tudom velünk egyúttal a Real is ment érte, megkereste stb. de mégsem volt azért felháborodva senki.ja persze. de mi lett a vége? kizárták a Bayernt az átigazolásokból fél/egy évre? ugyanmár.Ment is a balhé miattaaha. Bayern és Lewandowski megvan?"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
slowmotion
Amadeus
és ráadásul nem is lehet semmit tenni ellene, mert nem lehet lehallgatni az ügynököket, mert az törvényt sért. szar rendszer, de legalább nehezen változtatható, ha egyáltalán.
slowmotion
hozzáteszem, hogy mi nem kevés pénzt letettünk volna érte már 1 évvel korábban is, de a Dortmund nem volt hajlandó elfogadni. aki üzletvezetőként érzelmek alapján dönt az üzletével kapcsolatban, nem pedig a racionális megközelítés híve az ne is lepődjön meg, ha csődbe is megy, mint ahogy anno a BVB is (ezt talán Jóska is meg tudja erősíteni). melyik csapat is volt akkor, aki megmentette a BVB-t. ha ott mi nem segítünk neki, akkor a BL helyett most készülhetnének pl. a Bonner Sc elleni rangadóra.
csebi
azt, hogy a nagyobb csapatok ezt mind megcsinálják, ez igazából nem is meglepő - mint ahogy az sem, hogy egyiket sem kaszálták el még emiatt.
több mint 9 éve
az tény, hogy nem volt szép, de ha jól tudom velünk egyúttal a Real is ment érte, megkereste stb. de mégsem volt azért felháborodva senki.ja persze. de mi lett a vége? kizárták a Bayernt az átigazolásokból fél/egy évre? ugyanmár.Ment is a balhé miattaaha. Bayern és Lewandowski megvan?"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
slowmotion
Amadeus
és ráadásul nem is lehet semmit tenni ellene, mert nem lehet lehallgatni az ügynököket, mert az törvényt sért. szar rendszer, de legalább nehezen változtatható, ha egyáltalán.
slowmotion
hozzáteszem, hogy mi nem kevés pénzt letettünk volna érte már 1 évvel korábban is, de a Dortmund nem volt hajlandó elfogadni. aki üzletvezetőként érzelmek alapján dönt az üzletével kapcsolatban, nem pedig a racionális megközelítés híve az ne is lepődjön meg, ha csődbe is megy, mint ahogy anno a BVB is (ezt talán Jóska is meg tudja erősíteni). melyik csapat is volt akkor, aki megmentette a BVB-t. ha ott mi nem segítünk neki, akkor a BL helyett most készülhetnének pl. a Bonner Sc elleni rangadóra.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
ja persze. de mi lett a vége? kizárták a Bayernt az átigazolásokból fél/egy évre? ugyanmár.Ment is a balhé miattaaha. Bayern és Lewandowski megvan?"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
slowmotion
Amadeus
és ráadásul nem is lehet semmit tenni ellene, mert nem lehet lehallgatni az ügynököket, mert az törvényt sért. szar rendszer, de legalább nehezen változtatható, ha egyáltalán.
több mint 9 éve
Ment is a balhé miattaaha. Bayern és Lewandowski megvan?"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
slowmotion
több mint 9 éve
Szó sincs még semmi megegyezésről Can és a Juve között. Egyenlőre annyi a biztos, hogy nyáron lejár a szerződése. De még van remény a megtartására. Bár a tény, hogy jövő nyáron jön Keita felvet némi aggodalmat.azért Can egy nagyon érdekes játékos. eladtuk a Bayernek (vagy a Leverkusen lerabolt minket), és félve attól, hogy 1 évvel később kihasználjuk az opciót visszavesszük a Leverkusenből minimális összegért, inkább elment egy angol középcsapatba. ezzel kiszúrt a kvázi nevelő csapatával, azzal a csapattal, aki kockázatot vállalva lehetőséget adott neki, és végső soron saját magával is. félt attól, hogy visszavesszük, és nem kap bizonyítási lehetőséget majd.
alatriste
pedig elég lett volna házon belül szétnézni, hogy anno Lahm és Alaba is saját érdekében ment másik csapathoz, teret adva nekik a fejlődésre folyamatos játék mellett, így jobb játékosok lehettek, amit aztán kamatozhattak volna nálunk.
2015-ben ha jött volna, akkor sztem az Alonso és Kimmich összesen közel 75 meccséből lazán juthatott volna neki minimum 25-30, de inkább több. sőt ha visszajött volna, szerintem Kimmichet nem is vettük volna meg vagy visszadobtuk volna kölcsönbe 1 évre, de vszeg Vidalra sem lett volna szükségünk 48 meccsen játszott volna. simán lett volna helye nálunk csak (ebben az évben volt, hogy Lahm csomót játszott középpályán is) ahelyett, hogy várt volna még egy évet, inkább lelépett egy akkor jóval gyengébb, nemzetközi kupában nem jelentős csapathoz.
most ezek után igazán röhögnék, ha eljönne onnan ingyen, mikor talán úgy néz ki újra tényezők lesznek mind az angol, mind az európai porondon egy leszálló ágban lévő Juventushoz, amely nyáron szépen kiárusított. neki is amúgy Filipovics lenne a menedzsere?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 9 éve
aha. Bayern és Lewandowski megvan?"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
több mint 9 éve
Lehet nem tárgyaltak, csak mondták "gyere", ő meg, hogy "jó", és megállapodtak."BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
Amadeus
több mint 9 éve
"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"szerződés lejárta előtt fél évvel lehet tárgyalni erről csak.
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
több mint 9 éve
Szó sincs még semmi megegyezésről Can és a Juve között. Egyenlőre annyi a biztos, hogy nyáron lejár a szerződése. De még van remény a megtartására. Bár a tény, hogy jövő nyáron jön Keita felvet némi aggodalmat.

Liverpool Fc
több mint 9 éve
Matip meg ingyé' jött. ez benne van, hosszabbítsák meg időben, és akkor nincs ilyen probléma."BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"www.thisisanfield.com/2017/08/juventus-deny-agreement-made-emre-can-transfer-2018/
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
itt pl tagadják
aztán majd kiderül mi az igazság
remélem marad végül
és a probléma az ingyen távozzással, az hogy ingyen távozik
azzal ha most aláír a juvehoz megfosztja a poolt attól h télen eladja akár egy 20asért
Negritis
több mint 9 éve
"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"www.thisisanfield.com/2017/08/juventus-deny-agreement-made-emre-can-transfer-2018/
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
itt pl tagadják
aztán majd kiderül mi az igazság
remélem marad végül
és a probléma az ingyen távozzással, az hogy ingyen távozik
azzal ha most aláír a juvehoz megfosztja a poolt attól h télen eladja akár egy 20asért
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 9 éve
"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"Neeeemáár gyerekeeeek... Ez mekkora pénzveszteség lenne azt a rohadt...
Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
Coolearie
több mint 9 éve
"BREAKING: Emre Can megállapodott a Juventus-szal, hogy jövő nyáron, a szerződése lejártakor ingyen igazol a torinói együtteshez. (La Gazzetta dello Sport)"Ha igaz is, mekkora move. Pjanic, Matuidi, Can, úú milyen sor.
Bár nemtudm hogy a "szurkolók" körében ezért miért nevezik szarházinak, meg gerinctelen féregnek, lejár a szerződése, innentől ez már az ő szíve-joga hova megy.
több mint 9 éve
Sallai>APOELBL főtábla egyből,real tottenham,dortmund.Gyerünk kicsi!
több mint 9 éve
Eaglesmcnabb nem bírja nagyon Moratat nem tudom miért...mert nem csapatjátékos
Toca
Egy Ronaldonál még belefér nálam, de egy nála sokkal gyengébb képességű játékosnál már nem.
Persze a vasárnapi meccsen alsó hangon 2 gólt lőtt volna ez tény, ettől hosszabb távon nem jártunk volna vele jobban mint az algírral, mert ha Ronaldo játszik kell mellé egy játékos aki alárendeli a saját játékát a
de ez csak az én véleményem
pl. a szuperkupában mindent kihagyott Morata is + a tizit is. Persze 3 tétmeccs nem mérvadó.
Szerkesztette: eaglesmcnabb
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 9 éve
3 meccs, 2 gól, 2 assziszt. Nem Chelsea szint. 😊Atyaisten ez a Benzema....mint Himnuszban a bal sors.De Morata szr volt, meg nem Real szint (nyugi, nem azt mondom tőled jött, csak voltak ilyen hangok)...Ja hogy a Chelseaben is két forduló két gólnál jár vagy vmi.....
VanillaSky
dande
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 9 éve
Baromság amiről beszélsz. Németek pontosan tudtak hogy jobbak vagyunk, imádkoztak az esért és jött is. Ezt ő is lenyilatkozta meg minden német kb.Én így olvastam.igaza lett volna, ha mondta volna, de nem tette.Akár nyilatkozta, akár nem, attól még végül sajnos igaza lett.ezt honnan veszed Jóska??? nyilatkozott ilyet? én nem olvastam.444.hu/2017/08/26/erosebb-a-videoton-mint-a-partizan-allitja-a-4-0-s-vereseg-utan-a-sportigazgato'54-ben a VB-n 3:8 után Herberger szerint ők voltak a jobbak.
Most fogok elkezdeni sírni.
Vrij6
Sobri Jóska
olyan nyilatkozata volt a DÖNTŐ előtt (nem 3:8 után közvetlenül), hogy ha szép az idő, akkor a magyarok simán nyernek gólokkal, de mi van ha esik az eső? akkor lehet esélyük. de olyat, hogy ők voltak a jobbak, nem nyilatkozott főleg nem 3:8 után.
csebi
Sobri Jóska
csebi
És lehet nem nyilatkozta, hanem írta, vagy válaszolta egy újságíró kérdésére, vagy csak simán mondta, nem tudom már rekonstruálni, mivel gimisként mindent elolvastam az Aranycsapatról, meg a magyar fociról ami akkor fellelhető volt (Zsolt Róbert, Bocsák, Gyenes, Fekete Pál, stb.), meg nem mondom neked, hogy pontosan hol.
Próbáltam utánaguglizni magyarul, eredménytelenül.
Ettől még így emlékszem, és hát elég nehéz bebizonyítani valamiről, hogy nem létezik, logikailag nem is lehetséges. 😊
Sobri Jóska
Ezert is nem találod 😉