Soccer
41 feliratkozó
több mint 12 éve
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-nincs-mentseg-csodot-mondtunk-dzsudzsak-2277697"Csalódás volt az egész mérkőzés, nagyon sajnálom, nagyon sajnáljuk, hogy ennyi szurkolónak csalódást okoztunk”
„Nincs mentség erre a mérkőzésre. Nem tudtunk semmit megvalósítani abból, amit ígértünk, amit nyilatkozgattunk, amiért kijöttünk. Persze más, ha nem így kezdünk, ez teljesen megzavart minket, de nagyon utálom a »mi lett volna, ha« kezdetű felvetéseket. Tény, hogy így nem lehet kezdeni egy mérkőzést. Csődöt mondtunk”
Jóval egyenesebb nyilatkozat mint szerethető Sándorunké.
Nem tudom ő miért mindig a kurva kifogásokat keresi, ahelyett hogy kiállna és elmondaná, ELKÚRTAM\ELKÚRTUK, ELNÉZÉST.
a meccsről pedig csak ennyi a véleményem: SZÉGYEN.
Remélem az észtektől kikapunk ezek után, egy üres stadionban, és remélem magukba néznek. és mindenki az MLSZben. Lehet hogy nem a szurkolók totális ellehetetlenítésére kellene fordítani minden energiájukat. Előbb utóbb tényleg úgy fognak járni, hogy a kutya se fog kimenni meccsre, és megkapják a családbarát légkört, totál üres stadionokban.
több mint 12 éve
Miért? 😀 2 gólos hátránynál a 84. percben cserel csak egervári, onnan nem lehet csodát tenni. Amúgy engem a szerethető irritál a legjobban az előrelepős meg a volt esélyünk meg a hasonló vérlázìtó nyilatkozataival... attól meg h kibasszák sajnos nem kell félni szvsz 😕
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Hiddink csak penzbol tud jo csapatot?2008 orosz EB bronz.
LOL
98 Vb4. 2006.Ausztralia sem vallott szegyent anno a 93.percben estek ki az olaszok ellen.Tobb most nem jon fejbol😉ZoliMP
több mint 12 éve
YoungZeeZee
9 608
Hiddink csak penzbol tud jo csapatot?LOL
98 Vb4. 2006.Ausztralia sem vallott szegyent anno a 93.percben estek ki az olaszok ellen.Tobb most nem jon fejbol😉
több mint 12 éve
Én egy dolgot nagyon szeretnék.Tudom, hogy baromság is meg nem is lesz így, de... Jó lenne ha a románoknál leszerepelt megszégyenült brigád helyett egy teljesen új kezdő 11 lépne pályára ezeket meg küldjék haza a picsába pénzt számolni.
Játszassuk az U21eseket vagy bárkit de ne ezeket a beszari senkiket.
Nem vagyok nagy híve a honosításnak de Niko-t ideje lenne kipróbálni.
több mint 12 éve
A képességek behatárolnak dolgokat a futballban, amikkel nem tudsz mit kezdeni.Viszont vannak tényezők, amikkel kompenzálni kell: HIT, AKARAT, ALÁZAT.
Tegnap a románok hittek, akartak és alázatosak is voltak. Nem mellesleg futballoztak. Nálunk csak a pofa nagy, szokás szerint. S ameddig mentalitásban nem változik a helyzet csak ilyen eredmények jönnek még a románoktól gyengébb futballal rendelkező országok ellen is.
Tegnap tisztelet a kivételnek, de szembeköpték a játékosok egymást, de ami a legfontosabb, hogy a szurkolóikat.
több mint 12 éve
Bora Milutinovics. Na ő sztáredző. Ilyeneket kellene kipróbálni, nem a exsztárfocista playboyt, meg az aludttej Koemant.....
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
Én nem értem miért vagytok kiakadva. A meccs előtt sima zakót tippeltem magunknak. Ez megy már huszon-harminc éve. Amikor nem betlizünk a papíron gyengébb csapatok ellen és elkezdünk számolgatni, hogy mennyi esélyünk van a kijutásra,akkor egy közép csapat ellen beleszaladunk egy jó kis alázós vereségbe, lélektelen botrányos játékkal. Ezért szerencsémre nem is nézek magyar focit. És nem tanulunk az elmúlt időszakból. Egy hónapja mást se lehet olvasni mindenhol, hogy az év meccse, meg most aztán kumva jók vagyunk, nyerni megyünk idegenbe, meg ilyen bohócságok. Az utolsó héten arról nem írtak csak, hogy Dzsudzsák, vagy Szalai szarik büdösebbet. Jól behergelték az amúgy is szerencsétlen, kihezett szurkolókat, aztán mindenki csodálkozik, hogy nem változott semmi, csak szokás szerint pofára ejtett minket a magyar fociválogatott.Sajnálom a magyar drukkereket, én addig nem nézek magyar focit, ameddig állami pénzből tartanak el több ezer naplopót, a nagy semmiért.
Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 12 éve
Szerethető asszongya, hogy kárpótolják a szurkolókat egy észtek elleni győzelemmel.Hát anyádat kárpótold te majom, hátulról szorgalmasan.
Remélem full üres lelátók előtt teszik majd.
Nagyon szomorú látni, hogy ezek a játékosok a tiszteletdíjért játszanak nem pedig a címeres mezért. Ez volt a legnagyobb különbség a két csapat között.
Guzmics meg elmehet a picsába. Leszarom, hogy azután jól játszott.
több mint 12 éve
Szerethető nyilatkozat. Biztos voltam benne h valami ilyesmit tol. Felelősség vállalás 0.A szervilis magyar újságíró persze nem mer semmit kérdezni, mert legközelebb nem kap pogácsát.
"Súlyos egyéni hiba" - valaki elmagyarázhatná már Neki h azoknak mindig okai vannak, nem csak úgy jönnek, főleg nem sorozatban...
TITO
JOHAN
Per Sempre Etern
This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 12 éve
Fel a fejjel. Legalább lesznek szép új stadionjaink...

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 12 éve
akkor takarodjon el mindenki a válogatott közeléből, és vegyük meg Hiddinket, akármennyibe kerül.IgorA mondat első része tökéletes, Lovrén és Ádámon kívül sóbányába az összessel, Csányistól, stadionostul együtt.
A Hiddink-elmélet annyiban sántít, hogy bármennyiért is vennénk meg bármilyen sztáredzőt, csak hozott anyagból tudnak dolgozni. Mire mentünk például Mätthaussal? Miben tett hozzá többet Koeman? Persze, egyik sem sztáredző, olyan gyenge alsóközepes mind a kettő, de a külföldön esetleg sikerrel alkalmazott módszerek ebben a lélektelen posványban, zseléhajú, unatkozó primadonnákból álló játékoskerettel egyszerűen NEM TUDNAK működni.
Hiddink is csak akkor ér el eredményt, ha bődületes pénzekért vesznek neki sztárokat egy klubcsapatnál (vagy ott sem, ld. Mahacskala). És ne gyertek most a 2002-es koreai elődöntővel, mert ott is lószart sem érő kerettel ment neki a vébének (lóvé ott is volt), de mindenki emlékszik a bírói hátszélre. Csodaedzők tehát léteznek ugyan, de szar játékosokkal, szar vezetői hozzáállással soha, sehol nem lesz eredmény.
Mindig jövőre
több mint 12 éve
LOL miben léptünk előre tagadhatatlanul? Miben te utolsó dilettáns köcs*g?peachmost olvastam én is a sportgejzán, nem is értem milyen eredményeket áshatna alá ez a zakó, mivel nem is voltak eredményeink (majd ha meglesz a pótselejtezős hely, az lesz eredmény)

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
LOL miben léptünk előre tagadhatatlanul? Miben te utolsó dilettáns köcs*g?
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Az h taktikailag outcoachingolták egervári-tésztás kettőst az egy dolog. .. De az h szerethető egész héten a mentális felkészìtésről beszélt az jó magy széllel szemben hugyozás... Ez a csapat elsősorban mentálisan mondott ma teljes csődött....
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Köszönöm magamnak, hogy egy percig sem hittem le, hogy szemernyi esélye is lenne bármilyen magyar fociválogatottnak akármilyen kulcsmeccset idegenben megnyerni, ezért egyetlen percet sem láttam ebből a nyomorult szenvedésből.Egyébként meg az új szokások szerint ebből 2 újabb stadion lesz, nem bármilyen következmény. 😀
több mint 12 éve
És felőlem elmondhatja hogy szar a csapat, de nem így és nem a 40 vagy a 60. percben... vonjon mérleget az utolsó 5 percben.Ha nem tud mit mondani, akkor maradjon inkább csöndben... vagy fejtegesse a Keleti Csillagok kupát, vagy mi a tököm volt az, amit már a 12. percben emlegetni kellett.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Leszarom mekkora fos a csapat, a kommentátor közvetítsen, ne pedig a lelkiállapotát taglalja. Oszt ha vége a meccsnek mondja el hogy ez egy rakás szar volt...
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
Mi a faszom bajotok volt ma Jenővel (akit amúgy én sem csípek) Mi a faszt mondhatott volna, amikor egy gyáva beszari, helyzetek nélküli, lélektelen válogatottat vert szarrá (kivétel Bogdán, neki respekt) egy gyenge közepes román csapat.......Nem Jenő volt a hibás, hanem aki tapsolt ezeknek a geciknek......
Most, így indulatból, félrészegen ennyi.........
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 12 éve
1. Én megvédeném Jenőt. Most őszintén 60 perc alatt mit látott, amiért örömködni kéne v. bízni a csapatban??? Azt hiszem addig volt 1 v. 2 lövésecskénk. Helyzetünk kb 0 az egész meccsen.2. 20 éve hiába van normálisabbnak kinéző középpályánk ha hátul kutyaütő emberek vannak
3. Azért Dzsudszika és Böde is be lett árazva. Bödénél ami itthon elég, hogy "sztár" legyen kint egy hótgyenge román válogatott ellen kevés. Balázs meg semmit nem csinált kb, volt 2-3 normálisabb csele.
4. Azért azt lehet tudni, hogy nem vagyunk egy labdazsonglőrök, ergo a szöglet és a szabadrugás szitukat 100x gyakorlom. Nah most a meccsen kb volt 5 szögletünk és 2-3 szabadrugásunk amiből semmi veszély nem keletkezett.
Remélem a szurkolók egy picit helyrepofozzák a társaságot (vagyis fel) mert ez SZÉGYEN! Romániában így nem lehet kikapni. Jah és Csányi vajon mit mondott erre a meccsre? Fejlődtünk?😊))
több mint 12 éve
Akkora letargia volt a kocsmában.. hihetetlen, ott ült 10 ember rezignáltan, és nem tudtunk mit mondani. Nem tudtunk káromkodni, sírni, legyinteni se.. egyetlen érzés egyesített minket, ezt néhány sorral lejjebb lehet olvasni.Mindez úgy hogy gyakorlatilag nekünk fújt a bíró (Vargát le lehetett volna küldeni az első félidőben, baszki..), kifogtunk egy iparos román válogatottat.. falábú Marika majdnem hasraesett a góljánál, Jenő a 30. percben feladta, 60-ban már az egész asztalunk/kocsma meglincselni akarta.. hogy lehet ilyen szinten egy kommentátornak feladnia és beszélnie a csapatról? Nem tudom ki írta, de találó: a csapatnál is rosszabb volt.
Amikor meg 1.5 percig hanghba volt, akkor volt két "kvázi" negyedhelyzetünk.. már reménykedtünk, hogy valaki fejbedobta/lőtte egy petárdával...
Bogdán helyében én letéptem volna a védőink fejét, Szalai dicsérhető, mert ugyanazt hozta amit mindig tud.. kár hogy ha ő játssza a labdalefejelő/megtartó szerepkört, akkor befejezni ritkán tudja az akciót, mert más nem képes kényszerítőzni/visszapasszolni neki. Lovrencsics még esetleg, próbálkozott.. a többiek nulla. És 88 percen át amúgy magasan Guzmics volt a legjobb védőnk.... hihetetlen.
Varga meg ne akarjon már a csapat verőembere lenni, ha vasággyal 65 kiló.
Áhh, nem hiszem el egyszerűen.. még mindig hiszem, hogy jobb keretünk van, de ha ennyit tud a csapat (ma eset megye III szint volt... 5 métereket hibáztak beadásoknál, álltak egy helyben lestaktikánál, stb), akkor takarodjon el mindenki a válogatott közeléből, és vegyük meg Hiddinket, akármennyibe kerül.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Négy évvel ezelőtt Koemannal bőven tartottunk ott, mint most. Szerintem semmit nem léptünk előre.De holnap majd kikeresem annak a selejtezőcsoportnak a végeredményét, meg hogy most hogy állunk.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 12 éve
"Nem szabad megkérdőjelezni az előrelépést" - Egervárilerajzolnám Sanyibának mennyit ér az előrelépése
www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-nem-szabad-megkerdojelezni-az-elorelepest-egervari-2277661Amadeus91
több mint 12 éve
"Nem szabad megkérdőjelezni az előrelépést" - Egerváriwww.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/valogatott-nem-szabad-megkerdojelezni-az-elorelepest-egervari-2277661