USA és a világ
31 feliratkozó
több mint 1 éve
Nem bivaly. Bölény... 😊Ez egyébként fontos?Fontos, mert beszélünk róla. Egzisztenciális értelemben a dolgok megnevezése hozza létre önmagát, hiszen a létezés legjobb definíciója, ha valamiről szó van.
zinedine5
Egyébként ennyire modern semmi sem, mint hogy bivalyokról vitatkoznak emberek x ezer km-rel keletre a kép eredeti helyétől. És hogy erről a képről lehet vitatkozni, az is önmagában modern.
Kár, hogy David Foster Wallace megölte magát, és nem élte meg, hogy ez a világ megtörténik. Az emberiség csúcsának tartott 90-es években már kvázi megjósolta, hogy ide fogunk eljutni.
Gyurma Pappa
több mint 1 éve
Ez egyébként fontos?Tulajdonképpen semmi sem fontos, hiszen egyszer meghalunk, és a gyerekeink, legközelebbi családunk halála után az emlékünk is eltűnik. Uszkve 100-150 év múlva - ami az univerzum szempontjából semmi, porszem, a másodperc töredéke - azt se tudja senki, hogy éltünk. És senkit nem is fog érdekelni.
zinedine5
Igyatok, egyetek, beszélgessetek jókat, szeressétek a körülöttetek lévőket, ez a legtöbb, amit egy átlagember (az emberek 99,9%a) elérhet, és ez nem kevés. Peace, love, unity!
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Ez egyébként fontos?Fontos, mert beszélünk róla. Egzisztenciális értelemben a dolgok megnevezése hozza létre önmagát, hiszen a létezés legjobb definíciója, ha valamiről szó van.
zinedine5
Egyébként ennyire modern semmi sem, mint hogy bivalyokról vitatkoznak emberek x ezer km-rel keletre a kép eredeti helyétől. És hogy erről a képről lehet vitatkozni, az is önmagában modern.
Kár, hogy David Foster Wallace megölte magát, és nem élte meg, hogy ez a világ megtörténik. Az emberiség csúcsának tartott 90-es években már kvázi megjósolta, hogy ide fogunk eljutni.

több mint 1 éve
Oké, de félrekúrt, vagy nem?de. meg lelőtte a saját kutyáját is, gondolom leesett neki, hogy afgán agár volt 😀
slowmotion
több mint 1 éve
Oké, de félrekúrt, vagy nem?
több mint 1 éve
Ez egyébként fontos?
több mint 1 éve
Ez a bölénycsorda csak azt jelenti hogy egy iszonyú gazdag családról van szó amit a politikai pálya tökéletesen alátámasztHA olvastad volna a lentieket, latnad, hogy nem az o vagy csaladja bolenycsordaja 😀 Ez egy vadrezervatum abban az allamban aminek a kormanyzoja.
sapka
O, igen. A hires "amerikai populista" videok a maguk... 11 ezres nezettsegukkel 😀 De gondolom, ha egy demokrata DEI hire lenne, mar elelveztel volna 😀Jajj, most megkaptam.Ezzel a videóval sokkal hihetőbb lett, hogy nem egy mesterséges kampányfotózásról van szó, és hogy ő TÉNYLEG bölényeket terel.Biztosan jo tarsasag vagy a bulikon is 😊
Proxyi
Ez egy eves fesztival del-dakotaban aminek a resze a bolenytereles es a helyi lakosok nezhetik vagy csatlakozhatnak bizonyos szamban a hajtashoz. Mivel Noem a kormanyzoja az allamnak, aki gyerekkora ota farmer es lovagol, o is reszt vesz rajta, mint az allam vezetoje.
gfp.sd.gov/buffalo-roundup/
undisputedly
A viddeó tankönyvi példája lehetne az amerikai populista videóknak, már csak egy darth MAGA bézbóz sapka kéne hozzá.
De nem baj, zabáld csak.
Proxyi
Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Ha a Yellowstone sorozatnak csak egy értelme volt akkor is megérte, miszerint a nyírbátori krumplikapó pont egy szinten van agyilag a montanai suttyóval, annyi max a különbség, hogy az egyik busszal vagy Suzukival jár a másik közlekedési eszköze egy ‘bankkölcsönös’ vagy nagyon ózsdi Pickup. Egy brancs ezek.
Ugyanazt a nyelvet beszélik, hozzájuk is ugyanúgy kell szólni.
Csak azt értik. Ezek ugyanazok.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Ez a bölénycsorda csak azt jelenti hogy egy iszonyú gazdag családról van szó amit a politikai pálya tökéletesen alátámaszt
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
több mint 1 éve
Proxyi
168
Jajj, most megkaptam.Ezzel a videóval sokkal hihetőbb lett, hogy nem egy mesterséges kampányfotózásról van szó, és hogy ő TÉNYLEG bölényeket terel.Biztosan jo tarsasag vagy a bulikon is 😊
Proxyi
Ez egy eves fesztival del-dakotaban aminek a resze a bolenytereles es a helyi lakosok nezhetik vagy csatlakozhatnak bizonyos szamban a hajtashoz. Mivel Noem a kormanyzoja az allamnak, aki gyerekkora ota farmer es lovagol, o is reszt vesz rajta, mint az allam vezetoje.
gfp.sd.gov/buffalo-roundup/
undisputedly
A viddeó tankönyvi példája lehetne az amerikai populista videóknak, már csak egy darth MAGA bézbóz sapka kéne hozzá.
De nem baj, zabáld csak.
több mint 1 éve
Légyszi ne idézzétek be többször a hsz-t, mert mindenkit bannolok 😀😂
somoskovig
több mint 1 éve
Légyszi ne idézzétek be többször a hsz-t, mert mindenkit bannolok 😀
több mint 1 éve
Ezzel a videóval sokkal hihetőbb lett, hogy nem egy mesterséges kampányfotózásról van szó, és hogy ő TÉNYLEG bölényeket terel.Biztosan jo tarsasag vagy a bulikon is 😊
Proxyi
Ez egy eves fesztival del-dakotaban aminek a resze a bolenytereles es a helyi lakosok nezhetik vagy csatlakozhatnak bizonyos szamban a hajtashoz. Mivel Noem a kormanyzoja az allamnak, aki gyerekkora ota farmer es lovagol, o is reszt vesz rajta, mint az allam vezetoje.
gfp.sd.gov/buffalo-roundup/
Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Proxyi
168
Ezzel a videóval sokkal hihetőbb lett, hogy nem egy mesterséges kampányfotózásról van szó, és hogy ő TÉNYLEG bölényeket terel.Nem azt irtam, hogy "rajongok" erte, hanem azt, hogy a kedvencem. Megertem, hogy szkeptikus vagy a politikusokkal szemben, a te dolgod.Sosem értettem, hogyan lehet "rajongani" politkusokért. De ez biztos az én szegénységi bizonyítványom.Nem hiszem el 😀 Noem a kedvencem Tulsi mogott! Es kabinet posztot kap a semmibol. Ez mar egy jo nap. Del-dakotai torvenyhozasbol kerult Washingtonba az aslohazba ahol szitnen az allamot kepviselte, 2018 ota kormanyzoja. Mellette farmer, rancher, vadaszik stb. Az 50-es eveiben jar. Nem kifejezetten az a washingtoni nagyagyu, de eleg jozan ertekrendu. Rendszeresen szerepel a jobboldali mediaban "velemenyvezerkent" a kromanyzosaga mellett.Kristi Noem a Homeland Security secratary, és úgy néz ki Marco Rubio lesz a külügy secretary.Sokkal rosszabb is lehetett volna, Rubio várhatóan agresszív lesz Kínával, és ugyan szkeptikus az ukránok támogatásával, de orosz barátsággal nem lehet vádolni.
rob3r7o
Alapvetően ez szerintem jó hír.
Gyurma Pappa
Rubio: Ha megkerdeztel volna 10 demokratat, hogy a belebegtetett nevek kozul kit szeretne Kulugyminiszternek, szerintem 10/10 azt mondja, hogy Rubiot. Az elso latino aki kulugyminiszter lesz az USA tortenelmeben. A rasszista Trump 😊 Kubai menekultek gyermeke, igy eleg kemeny allasponton van a latin-amerikai es kubai diktaturakkal szemben. Kinat tekinti a legnagyobb veszelynek, de az oroszokat is uti ahol eri. Establishment, regi republikanus, 10+ eve a torvenyhozasban, de Trump-pal hasonloan gondolkodik sok kerdesben. Viszont ez a valasztas egy kicsit megnyugtathatja a szovetsegeseket. Allitolag a Kulugyben "fellelegeztek" a demokrata/karrier munkavallalok. Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem. DeSantis valaszt majd helyette repi szenatort, ugyanis o most floridat kepviseli a szenatusban.
www.politico.com/news/2024/11/11/marco-rubio-state-secretary-trump-00188768
undisputedly
Ez a bölénycsorda előtt pózolós kép meg maga a giccs... 😀
Mondjuk inkább nézegetem Noem-et, mint Trumpot. De ez meg már szexizmus...
Lecsó
En azt gondolom, hogy egy olyan no, aki klasszikus cowboy csaladba szuletik del-dakotaban, egy farmra/ranchra ahol allatokat nevelnek es novenyeket termesztenek, majd onnet egyetemre jut, a szovetsegi torvenyhozasba, kormanyzoi szekbe, majd szovetsegi kormanyba, az nagyon jo peldakep a fiatal lanyoknak, de altalaban barkinek.
Egy videki amerikai statuszba szuletett, hagyomanyos ertekrend, 22 evesen mar hazas volt es vartak az elso gyerekuket, kozben egyetemre jart, majd onnet vissza a csaladi birtokra azt igazgatni, majd onnet meg nagyon komolya karriert csinalni olyan teljesitmeny, amire fel lehet nezni. Orulok, hogy egy ilyen neveltetesu ember is hatalomra kerul es nem csak a nagyvarosi/osszekottetesekkel rendelkezo politikusok vannak dontesi pozicioban.
Azon kivul egy igazi badass no, vadaszik, halaszik, lovagol, es igen, bolenyeket is terel:
undisputedly
több mint 1 éve
Nem azt irtam, hogy "rajongok" erte, hanem azt, hogy a kedvencem. Megertem, hogy szkeptikus vagy a politikusokkal szemben, a te dolgod.Sosem értettem, hogyan lehet "rajongani" politkusokért. De ez biztos az én szegénységi bizonyítványom.Nem hiszem el 😀 Noem a kedvencem Tulsi mogott! Es kabinet posztot kap a semmibol. Ez mar egy jo nap. Del-dakotai torvenyhozasbol kerult Washingtonba az aslohazba ahol szitnen az allamot kepviselte, 2018 ota kormanyzoja. Mellette farmer, rancher, vadaszik stb. Az 50-es eveiben jar. Nem kifejezetten az a washingtoni nagyagyu, de eleg jozan ertekrendu. Rendszeresen szerepel a jobboldali mediaban "velemenyvezerkent" a kromanyzosaga mellett.Kristi Noem a Homeland Security secratary, és úgy néz ki Marco Rubio lesz a külügy secretary.Sokkal rosszabb is lehetett volna, Rubio várhatóan agresszív lesz Kínával, és ugyan szkeptikus az ukránok támogatásával, de orosz barátsággal nem lehet vádolni.
rob3r7o
Alapvetően ez szerintem jó hír.
Gyurma Pappa
Rubio: Ha megkerdeztel volna 10 demokratat, hogy a belebegtetett nevek kozul kit szeretne Kulugyminiszternek, szerintem 10/10 azt mondja, hogy Rubiot. Az elso latino aki kulugyminiszter lesz az USA tortenelmeben. A rasszista Trump 😊 Kubai menekultek gyermeke, igy eleg kemeny allasponton van a latin-amerikai es kubai diktaturakkal szemben. Kinat tekinti a legnagyobb veszelynek, de az oroszokat is uti ahol eri. Establishment, regi republikanus, 10+ eve a torvenyhozasban, de Trump-pal hasonloan gondolkodik sok kerdesben. Viszont ez a valasztas egy kicsit megnyugtathatja a szovetsegeseket. Allitolag a Kulugyben "fellelegeztek" a demokrata/karrier munkavallalok. Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem. DeSantis valaszt majd helyette repi szenatort, ugyanis o most floridat kepviseli a szenatusban.
www.politico.com/news/2024/11/11/marco-rubio-state-secretary-trump-00188768
undisputedly
Ez a bölénycsorda előtt pózolós kép meg maga a giccs... 😀
Mondjuk inkább nézegetem Noem-et, mint Trumpot. De ez meg már szexizmus...
Lecsó
En azt gondolom, hogy egy olyan no, aki klasszikus cowboy csaladba szuletik del-dakotaban, egy farmra/ranchra ahol allatokat nevelnek es novenyeket termesztenek, majd onnet egyetemre jut, a szovetsegi torvenyhozasba, kormanyzoi szekbe, majd szovetsegi kormanyba, az nagyon jo peldakep a fiatal lanyoknak, de altalaban barkinek.
Egy videki amerikai statuszba szuletett, hagyomanyos ertekrend, 22 evesen mar hazas volt es vartak az elso gyerekuket, kozben egyetemre jart, majd onnet vissza a csaladi birtokra azt igazgatni, majd onnet meg nagyon komolya karriert csinalni olyan teljesitmeny, amire fel lehet nezni. Orulok, hogy egy ilyen neveltetesu ember is hatalomra kerul es nem csak a nagyvarosi/osszekottetesekkel rendelkezo politikusok vannak dontesi pozicioban.
Azon kivul egy igazi badass no, vadaszik, halaszik, lovagol, es igen, bolenyeket is terel:
több mint 1 éve
Csak azt ne mondd, hogy Szerinted beállított kép, mert kitöröllek iwiw-rőlEz a bölénycsorda előtt pózolós kép meg maga a giccs... 😀Jó amerikai módra kilónyi sminkben, az az igazán szép benne
Mondjuk inkább nézegetem Noem-et, mint Trumpot. De ez meg már szexizmus...
Lecsó
r.baggio
több mint 1 éve
Ez a bölénycsorda előtt pózolós kép meg maga a giccs... 😀Jó amerikai módra kilónyi sminkben, az az igazán szép benne
Mondjuk inkább nézegetem Noem-et, mint Trumpot. De ez meg már szexizmus...
Lecsó

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Sosem értettem, hogyan lehet "rajongani" politkusokért. De ez biztos az én szegénységi bizonyítványom.Nem hiszem el 😀 Noem a kedvencem Tulsi mogott! Es kabinet posztot kap a semmibol. Ez mar egy jo nap. Del-dakotai torvenyhozasbol kerult Washingtonba az aslohazba ahol szitnen az allamot kepviselte, 2018 ota kormanyzoja. Mellette farmer, rancher, vadaszik stb. Az 50-es eveiben jar. Nem kifejezetten az a washingtoni nagyagyu, de eleg jozan ertekrendu. Rendszeresen szerepel a jobboldali mediaban "velemenyvezerkent" a kromanyzosaga mellett.Kristi Noem a Homeland Security secratary, és úgy néz ki Marco Rubio lesz a külügy secretary.Sokkal rosszabb is lehetett volna, Rubio várhatóan agresszív lesz Kínával, és ugyan szkeptikus az ukránok támogatásával, de orosz barátsággal nem lehet vádolni.
rob3r7o
Alapvetően ez szerintem jó hír.
Gyurma Pappa
Rubio: Ha megkerdeztel volna 10 demokratat, hogy a belebegtetett nevek kozul kit szeretne Kulugyminiszternek, szerintem 10/10 azt mondja, hogy Rubiot. Az elso latino aki kulugyminiszter lesz az USA tortenelmeben. A rasszista Trump 😊 Kubai menekultek gyermeke, igy eleg kemeny allasponton van a latin-amerikai es kubai diktaturakkal szemben. Kinat tekinti a legnagyobb veszelynek, de az oroszokat is uti ahol eri. Establishment, regi republikanus, 10+ eve a torvenyhozasban, de Trump-pal hasonloan gondolkodik sok kerdesben. Viszont ez a valasztas egy kicsit megnyugtathatja a szovetsegeseket. Allitolag a Kulugyben "fellelegeztek" a demokrata/karrier munkavallalok. Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem. DeSantis valaszt majd helyette repi szenatort, ugyanis o most floridat kepviseli a szenatusban.
www.politico.com/news/2024/11/11/marco-rubio-state-secretary-trump-00188768
undisputedly
Ez a bölénycsorda előtt pózolós kép meg maga a giccs... 😀
Mondjuk inkább nézegetem Noem-et, mint Trumpot. De ez meg már szexizmus...
Szerkesztette: Lecsó
több mint 1 éve
Ez eddig is csak Orbán fejében élt, ott meg élhet továbbra is, megfér a többi irreális vágyálommal szép békében.Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem.Épp ezt elemeztem reggel kávézás közben üzlettársamnak, hogy az USA-nak a legjobb forgatókönyv, és a Orbánnak kb. a legrosszabb. Rubio nem diplomáciai úton fog üzenni, hogy nem tetszik neki egy kínai befektetés.
undisputedly
Jó volt ez a gazdasági semlegesség, élt 5 hónapot.
Gyurma Pappa
több mint 1 éve
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
Oke, de ettol fuggetlenul, ha az orosz-ukran haboru a ‘26-os valasztasokig lezarodik Trump alatt, azt meg mindig el tudja adni sikerkent.Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem.Épp ezt elemeztem reggel kávézás közben üzlettársamnak, hogy az USA-nak a legjobb forgatókönyv, és a Orbánnak kb. a legrosszabb. Rubio nem diplomáciai úton fog üzenni, hogy nem tetszik neki egy kínai befektetés.
undisputedly
Jó volt ez a gazdasági semlegesség, élt 5 hónapot.
Gyurma Pappa
A szavazoit meg nem nagyon erdekli h mi lesz a kinai befektetesekkel.
Az ero politikajabol ertenek ok is, ergo elfogadjak h az erosebb kutya (Trump) lenyomja OV torkan ezeket.
Mar ha egyaltalan eljut hozzajuk az info.
több mint 1 éve
Sokaknak a kedvence lesz 😀Nem hiszem el 😀 Noem a kedvencem Tulsi mogott! Es kabinet posztot kap a semmibol. Ez mar egy jo nap. Del-dakotai torvenyhozasbol kerult Washingtonba az aslohazba ahol szitnen az allamot kepviselte, 2018 ota kormanyzoja. Mellette farmer, rancher, vadaszik stb. Az 50-es eveiben jar. Nem kifejezetten az a washingtoni nagyagyu, de eleg jozan ertekrendu. Rendszeresen szerepel a jobboldali mediaban "velemenyvezerkent" a kromanyzosaga mellett.Kristi Noem a Homeland Security secratary, és úgy néz ki Marco Rubio lesz a külügy secretary.Sokkal rosszabb is lehetett volna, Rubio várhatóan agresszív lesz Kínával, és ugyan szkeptikus az ukránok támogatásával, de orosz barátsággal nem lehet vádolni.
rob3r7o
Alapvetően ez szerintem jó hír.
Gyurma Pappa
Rubio: Ha megkerdeztel volna 10 demokratat, hogy a belebegtetett nevek kozul kit szeretne Kulugyminiszternek, szerintem 10/10 azt mondja, hogy Rubiot. Az elso latino aki kulugyminiszter lesz az USA tortenelmeben. A rasszista Trump 😊 Kubai menekultek gyermeke, igy eleg kemeny allasponton van a latin-amerikai es kubai diktaturakkal szemben. Kinat tekinti a legnagyobb veszelynek, de az oroszokat is uti ahol eri. Establishment, regi republikanus, 10+ eve a torvenyhozasban, de Trump-pal hasonloan gondolkodik sok kerdesben. Viszont ez a valasztas egy kicsit megnyugtathatja a szovetsegeseket. Allitolag a Kulugyben "fellelegeztek" a demokrata/karrier munkavallalok. Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem. DeSantis valaszt majd helyette repi szenatort, ugyanis o most floridat kepviseli a szenatusban.
www.politico.com/news/2024/11/11/marco-rubio-state-secretary-trump-00188768
undisputedly
több mint 1 éve
A gazdasagi keletre tolodas az egyik, de a jogallamisag kerdese is fontos. Ahogyan irtam lent, Rubio kubai menekultek gyereke, ez sokat elmond a gondolkodasarol is. Nyilvan, politikus, de 2019-ben meg nyilt levelben kerte tobbedmagaval (demokratakkal) Trumpot, hogy hozza fel a jogallamisag kerdeset amikor OV-val talalkozik, mert aggodnak a demokratikus intezmenyekert amiknek a leepitese serti az amerikai erdekeket. Lefogadom most ez a level is eszukbe jut a kozpontban:Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem.Épp ezt elemeztem reggel kávézás közben üzlettársamnak, hogy az USA-nak a legjobb forgatókönyv, és a Orbánnak kb. a legrosszabb. Rubio nem diplomáciai úton fog üzenni, hogy nem tetszik neki egy kínai befektetés.
undisputedly
Jó volt ez a gazdasági semlegesség, élt 5 hónapot.
Gyurma Pappa
S. Senator Marco Rubio (R-FL) today joined U.S. Senators Jim Risch (R-ID), Bob Menendez (D-NJ), and Jeanne Shaheen (D-NH), in sending a letter to President Trump to express their concern over Hungary’s downward democratic trajectory and the implications for U.S. interests in Central Europe. President Trump is scheduled to meet with Prime Minister Viktor Orbán of Hungary next week.
www.rubio.senate.gov/rubio-joins-colleagues-in-expressing-concern-for-democratic-erosion-in-hungary/
Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Mutatja, hogy meg egy bezarkozobb kulpolitikaval is ket-parti a terulet, szoval OV-ek sem lelegezhetnek fel szerintem.Épp ezt elemeztem reggel kávézás közben üzlettársamnak, hogy az USA-nak a legjobb forgatókönyv, és a Orbánnak kb. a legrosszabb. Rubio nem diplomáciai úton fog üzenni, hogy nem tetszik neki egy kínai befektetés.
undisputedly
Jó volt ez a gazdasági semlegesség, élt 5 hónapot.

