USA és a világ

33 feliratkozó

több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 707
“Kazahsztán eltávolodik Oroszországtól, és megerősíti saját védelmét - WSJ
2022.07.26. 00:12
Miután Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, Kazahsztán kezdett élesen elhatárolódni Moszkvától, megerősítette saját hadseregét és megerősítette védelmi kapcsolatait Kínával és Törökországgal.
A The Wall Street Journal befolyásos amerikai kiadvány erről ír hétfőn terjedelmes cikkében – írja az Ukrinform.

"Kazahsztán megígérte, hogy csatlakozik a Moszkva elleni nyugati szankciókhoz, bejelentette, hogy növeli az Európába irányuló olajexportot az Orosz Föderációt elkerülő útvonalakon, növelte védelmi költségvetését, és fogadott egy amerikai delegációt, amelynek célja, hogy ezt a közép-ázsiai országot közelebb hozza Washington pályájához" a publikációs megjegyzések.

Olvassa el még: Kazahsztán felmondhatja a szerződést az orosz céggel Ukrajnából lopott gabonakivitel miatt
A Moszkva és Közép-Ázsia legnagyobb szövetségese közötti növekvő távolság "váratlan kihívássá vált" Putyin számára. A Szovjetunió összeomlása óta eltelt évtizedekben Moszkva katonai szövetségek létrehozásával és az asztanai politikai vezetés támogatásával igyekezett fenntartani befolyását az ország felett. Ezenkívül az Orosz Föderáció és Kazahsztán több mint 7,6 ezer kilométeres közös határral rendelkezik, amely az USA és Kanada után a második leghosszabb közös határnak számít.

Mindezzel – jegyzi meg a kiadvány – Astana most aktívan erősíti nemzetközi kapcsolatait más regionális partnerekkel. Így áprilisban Kazahsztánba látogatott Kína védelmi minisztere, aki találkozott Tokajev elnökkel. Mint a kínai fél megjegyezte, megállapodás született a katonai együttműködés megerősítéséről.“
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 707
 www.dw.com/en/russia-to-cut-nord-stream-1-gas-flow-to-20-of-capacity/a-62588620
Negritis, a vajda
kiváncsi vagyok meddig tudják még eltüntetni a kitermelt gázt az oroszok...nyilván hatalmas tárolókapacitásaik vannak, de azok is egyszer csak megtelnek...gondolom ezért is próbál meg most keménykedni Putin, hátha "jobb belátásra" bírja a nyugatot
Klaci79
elvileg az elfoglalt területeken is masszív tározók vannak, gondolom oda is tol
Negritis, a vajda
A gáztárolók nagy része kimerült földgázmező, ahová bepréselik a kitermelt gázt. Nos én nem vagyok akkora gazdasági szakember mint Gyurma Papa, de üzletileg hosszútávon nem tűnik rentábilisnek - úgymond unortodox üzleti modell -, hogy az egyik gödrömből átpumpálom a gázt a másikba.
vpi
Természetesen ez üzletileg nem jó...de...kitermeled mondjuk köbméterét 30 dollárért (nem tudom pontosan, csak a folyamat a lényeg). Továbbíthatod Európának 60 dollárért, csakhogy közben kirobban a háború és lesz egyből 90 dollár, de Európa az ellenséget támogatja, vagyis a gázt használhatod fegyverként is és a megrendelt mennyiség 20%-át küldöd, azt is már 120 dollárért. Ezzel destabilizálod az ellenség támogatóit, az ellenségnek sem kell pénzt adnod a gázszállításért és az eladott gázon is óriási a haszon.
Ha most Putin nem keménykedik, a németek feltöltik a tározókat és nem fáznak télen, vagyis nem tudod zsarolni őket, ezért kell most keménykedni Putyinnak, de a megtermelt gáz nem marad ott neked a raktárban, azt valahol tárolnod kell, és erre jók a tározók, ami ugyan csak egy gödör...de a leírtak miatt nagyon megérheti így is.
Kérdés a gödör mennyi ideig tud töltődni, mert ha még hónapokig, akkor tényleg nagy bajban lehet az EU és főképp Németország, vagy esetleg lassan megtelik és akkor nem tudom az oroszok mit fognak tudni csinálni a folyamatosan óriási mennyiségben kitermelt gázukkal.
Klaci79
Nem fog megfagyni télen senki emiatt. Hagyjuk már ezt a pánikolást.
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 062

warr_b Washington Commanders 29 818 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Emlékszem gyerekkoromra amikor a második világháborúról tanultunk és néztük a "katyusákat" amivel az oroszok végül megtörték a német haderőt.
peterk2005 udvari bolond
Meg a soktízezer T-34-es, a csilliárd lend-lease keretében kapott teherautó, fegyver, vadászgép, no és persze a többmillió odadobott Szerjózsa. Egyszerűen az anyaggal és mennyiséggel nyertek. Szerintem pont ugyanez lett volna a végeredmény, ha egy darab Katyusa rakétát nem lőnek ki 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 633 — Patriot
 www.dw.com/en/russia-to-cut-nord-stream-1-gas-flow-to-20-of-capacity/a-62588620
Negritis, a vajda
kiváncsi vagyok meddig tudják még eltüntetni a kitermelt gázt az oroszok...nyilván hatalmas tárolókapacitásaik vannak, de azok is egyszer csak megtelnek...gondolom ezért is próbál meg most keménykedni Putin, hátha "jobb belátásra" bírja a nyugatot
Klaci79
elvileg az elfoglalt területeken is masszív tározók vannak, gondolom oda is tol
Negritis, a vajda
A gáztárolók nagy része kimerült földgázmező, ahová bepréselik a kitermelt gázt. Nos én nem vagyok akkora gazdasági szakember mint Gyurma Papa, de üzletileg hosszútávon nem tűnik rentábilisnek - úgymond unortodox üzleti modell -, hogy az egyik gödrömből átpumpálom a gázt a másikba.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
Emlékszem gyerekkoromra amikor a második világháborúról tanultunk és néztük a "katyusákat" amivel az oroszok végül megtörték a német haderőt. Ez a felvétel erre a gyerekkori emlékre emlékeztet. Világossá lövik az éjszakai égboltot, annyi tűzérségi rakéta indul. Aztán hullik a másik oldalon alá, mindenhova. Házakra, utakra de ugyanúgy a tök üres mezőkre is, lásd az alsó képet. Beterít mindent, mint az eső.

Ezzel persze csak úgy lehet eredményt elérni, ha folyamatosan és megállás nélkül lőnek, utánpótlás és ember nem számít. A 2. vh idején ezzel nyertek. Gyártották a hátországban csilliárd számra a katyusa tölteteket, és küldték a frontvonalra megszámolatlanul a szerjózsákat. Nem számított, hogy milyen pontatlanul lő, mert minden kilőtt és mellément lőszer helyébe kettő érkezett. Az ember élet sem számított, mert minden halott szerjózsa helyett kettőt toltak előre. Harmincs millió halott, de kiűzték a németeket.

Csakhogy az egy honvédő háború volt. Nem termeltek semmi mást, csak a hadiipar dolgozott, az emberek meg megfagytak és éhenhaltak. És saját területen, az óriási sztyeppék szabdalta néhány nagyvárost védve verték vissza a németeket, kihasználva a téli hideget is. Itt most ők vannak idegen terepen, őket támadják a helyi partizánok, nekik kell a hosszú utánpótlás vonalakat kiépíteni és működtetni. Megfordult helyzet, és ebben a helyzetben a szőnyegbombázás megnehezül. Mint az oline: annyira jó, mint a leggyengébb láncszeme. 😊 Úgy tűnik a leggyengébb láncszem az oroszoknál az utánpótlás. És az elég vaskosan gyenge. Ha nem lesz benya, skúló, kaja és hideg kabát télre, akkor megb*szhatják hogy van ezernyi tankjuk meg benne tízezernyi számra a feláldozható szerjózsa.

Persze akármi is történt eddig, az a 12 HIMARS mégiscsak 12 és nem több. Akármilyen eredményesek is, ezzel szinte kizárt, hogy nyerni is tudjanak az ukránok. "Csodákat" tudnak produkálni, de az orosz mentalitásban benne van, hogy ha kell 1 évig küldik a skúlót és a szerjózsákat a kilőttek helyére, és közben csak véletlenül is le fogják szedni azt a 12 HIMARS-t. Ha húsz raktárukat lövik ki minden leszedett HIMARS között akkor annyit, ha százat akkor annyit. Ha nem számít az ár, akkor nem számít az ár. Sok múlik a nyugaton.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Himars : ROD
0 : 50
| russian ammo depot |
Gróf de sutianap
 vilagterkep.atlatszo.hu/2022/07/25/otven-loves-otven-talalat-az-amerikai-himars-megvaltoztatja-a-haboru-menetet/?fbclid=IwAR139YiJZDarYFSD904J9ilgOBevR4Kf-TWNMtsMqq3y6YOVvl7CPmgtee8 mán vilagos.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Himars : ROD
0 : 50
| russian ammo depot |
Gróf de sutianap
50et lottek ki eddig? Nojsz!

sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 815 — capitaine du château de Vienne 1487
Himars : ROD
0 : 50
| russian ammo depot |

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 www.valaszonline.hu/2022/07/25/ukrajna-oroszorszag-haboru-osw-151-nap/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 815 — capitaine du château de Vienne 1487
The Strategic Communications Centre reports that on the night of 23-24 July, the Ukrainian Armed Forces struck a hotel in the city of Krasnyi Luch, in Luhansk Oblast, killing 100 Russian soldiers.

Earlier: On 24 July, the Ukrainian Armed Forces destroyed the command and observation post of the 785th separate Special Forces detachment of the National Guard of the Russian Federation, two Russian ammunition depots and a Fagot anti-tank missile system in southern Ukraine.

deyell
 www.facebook.com/Dr.AttilaDemko/posts/pfbid0sVZgcNjragnbW9fYvaWnMTMJHpenmYwqcSDpmQq4YunDRZWatZFQHvMeXuQC9qFjl

Demko Attila legutóbbi posztja. Ettől még ez a jelentés lehet tűpontos.

"...Aki az orosz hivatalos infóknak biankó hisz, az rosszul teszi - rettenetesen sokat hazudnak. Magyarként, a történelmünket és az övéket ismerve ez nem tudom kinek meglepetés.
Ugyanez igaz az ukrán hivatalos infókra is, bár egy nagyhatalomtól, Oroszországtól inkább lenne elvárható, hogy ne mutassa magát teljesen hiteltelennek. Iszonyú tragédia ami történik így is, de ha igaz lenne amit egymás veszteségeiről mondanak, már a mind a két haderő megszűnt volna létezni. ..."
csipkelli
ugyancsak
az oroszoszok sokat hazudnak, és az ukránok is

ez ugyanolyan fasza ruszkipropaganda összemosás, hogy nézd itt a kakovai híd meg a 3 józsi betonoz, hát igen az ukránok is nagyon hazudnak

az ukránok nem mondták hogy lerombolták a hidat, és nem is céljuk

na mindegy, ha nem ismered fel hogy a zagyválás is propaganda fogás, hiszen mindenki hazudik, mással se lenne jobb - akkor már elérte a célját, mer nem az a célja, hogy neki higgyenek, hiszen full faszságokat beszél, hanem hogy senkinek se higgyenek...

bizony

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 078 — The Mathematician
 www.dw.com/en/russia-to-cut-nord-stream-1-gas-flow-to-20-of-capacity/a-62588620
Negritis, a vajda
kiváncsi vagyok meddig tudják még eltüntetni a kitermelt gázt az oroszok...nyilván hatalmas tárolókapacitásaik vannak, de azok is egyszer csak megtelnek...gondolom ezért is próbál meg most keménykedni Putin, hátha "jobb belátásra" bírja a nyugatot
Klaci79
elvileg az elfoglalt területeken is masszív tározók vannak, gondolom oda is tol

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 062
 www.dw.com/en/russia-to-cut-nord-stream-1-gas-flow-to-20-of-capacity/a-62588620
Negritis, a vajda
kiváncsi vagyok meddig tudják még eltüntetni a kitermelt gázt az oroszok...nyilván hatalmas tárolókapacitásaik vannak, de azok is egyszer csak megtelnek...gondolom ezért is próbál meg most keménykedni Putin, hátha "jobb belátásra" bírja a nyugatot
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 078 — The Mathematician
 www.dw.com/en/russia-to-cut-nord-stream-1-gas-flow-to-20-of-capacity/a-62588620

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 843 — #NoStress
...ugyanakkor a kormány további nyomás alá kerül...
Zsellértelkes Vrij
Ez az egy mondatrész megmutatja mennyire vannak képben Bécsben Orbánt illetőleg, illetve mennyire más a demokráciaműködés a németeknél.
Vajon az ezt író szerint lehet akkora a további nyomás, hogy akár bele is bukik a kormány? Izgi kérdés, hűha...

több mint 3 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 617 — Cowboys fan
The Strategic Communications Centre reports that on the night of 23-24 July, the Ukrainian Armed Forces struck a hotel in the city of Krasnyi Luch, in Luhansk Oblast, killing 100 Russian soldiers.

Earlier: On 24 July, the Ukrainian Armed Forces destroyed the command and observation post of the 785th separate Special Forces detachment of the National Guard of the Russian Federation, two Russian ammunition depots and a Fagot anti-tank missile system in southern Ukraine.

deyell
 www.facebook.com/Dr.AttilaDemko/posts/pfbid0sVZgcNjragnbW9fYvaWnMTMJHpenmYwqcSDpmQq4YunDRZWatZFQHvMeXuQC9qFjl

Demko Attila legutóbbi posztja. Ettől még ez a jelentés lehet tűpontos.

"...Aki az orosz hivatalos infóknak biankó hisz, az rosszul teszi - rettenetesen sokat hazudnak. Magyarként, a történelmünket és az övéket ismerve ez nem tudom kinek meglepetés.
Ugyanez igaz az ukrán hivatalos infókra is, bár egy nagyhatalomtól, Oroszországtól inkább lenne elvárható, hogy ne mutassa magát teljesen hiteltelennek. Iszonyú tragédia ami történik így is, de ha igaz lenne amit egymás veszteségeiről mondanak, már a mind a két haderő megszűnt volna létezni. ..."
csipkelli
igazából csak azért másoltam be, mert tetszett, hogy az orosz páncéltörő rakétarendszernek az a neve, hogy Fagot. infantilis vagyok, na.
deyell
sőt, anno a MiG-15-ösnek is ez volt a kódneve.
több mint 3 éve
csipkelli 4 010

Ez van, ha csak a számokra koncentrál az ember, a lényeget akkor se veszi észre, ha segítenek neki 😀
A számok meg remélhetőleg stimmelnek.
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 631 — Sworn to the Dark
The Strategic Communications Centre reports that on the night of 23-24 July, the Ukrainian Armed Forces struck a hotel in the city of Krasnyi Luch, in Luhansk Oblast, killing 100 Russian soldiers.

Earlier: On 24 July, the Ukrainian Armed Forces destroyed the command and observation post of the 785th separate Special Forces detachment of the National Guard of the Russian Federation, two Russian ammunition depots and a Fagot anti-tank missile system in southern Ukraine.

deyell
 www.facebook.com/Dr.AttilaDemko/posts/pfbid0sVZgcNjragnbW9fYvaWnMTMJHpenmYwqcSDpmQq4YunDRZWatZFQHvMeXuQC9qFjl

Demko Attila legutóbbi posztja. Ettől még ez a jelentés lehet tűpontos.

"...Aki az orosz hivatalos infóknak biankó hisz, az rosszul teszi - rettenetesen sokat hazudnak. Magyarként, a történelmünket és az övéket ismerve ez nem tudom kinek meglepetés.
Ugyanez igaz az ukrán hivatalos infókra is, bár egy nagyhatalomtól, Oroszországtól inkább lenne elvárható, hogy ne mutassa magát teljesen hiteltelennek. Iszonyú tragédia ami történik így is, de ha igaz lenne amit egymás veszteségeiről mondanak, már a mind a két haderő megszűnt volna létezni. ..."
csipkelli
igazából csak azért másoltam be, mert tetszett, hogy az orosz páncéltörő rakétarendszernek az a neve, hogy Fagot. infantilis vagyok, na.

built for this shit

több mint 3 éve
csipkelli 4 010
The Strategic Communications Centre reports that on the night of 23-24 July, the Ukrainian Armed Forces struck a hotel in the city of Krasnyi Luch, in Luhansk Oblast, killing 100 Russian soldiers.

Earlier: On 24 July, the Ukrainian Armed Forces destroyed the command and observation post of the 785th separate Special Forces detachment of the National Guard of the Russian Federation, two Russian ammunition depots and a Fagot anti-tank missile system in southern Ukraine.

deyell
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/506085747_10162768093754549_1190146238169622191_n.jpg?stp=dst-jpg_tt6&cstp=mx2048x922&ctp=p600x600&_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=295ae4&_nc_ohc=7CTecugvTWQQ7kNvwEZEuw4&_nc_oc=AdpCulEhH_35Rx45A3lHzutAw8Q75_q1RTCDpwI2R53lrixk-XYL405gKu6jk3M6shM&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=dWhUyKT4LG2_sPPqpwoU6w&_nc_ss=7b20f&oh=00_Af0Xdr3nD3qQZsExg4A2tQVkhAUBHZgy6EMKbAchF8ZbmQ&oe=69F29E5C
Attila Demko
HIMARS. Mint korábban is említettem, nem csodafegyver, de az biztos, hogy az oroszokat rendkívül zavarja - okkal - több fontos hídban komoly károkat okozott. De nem végzetes károkat, ld. az alábbi...

Demko Attila legutóbbi posztja. Ettől még ez a jelentés lehet tűpontos.

"...Aki az orosz hivatalos infóknak biankó hisz, az rosszul teszi - rettenetesen sokat hazudnak. Magyarként, a történelmünket és az övéket ismerve ez nem tudom kinek meglepetés.
Ugyanez igaz az ukrán hivatalos infókra is, bár egy nagyhatalomtól, Oroszországtól inkább lenne elvárható, hogy ne mutassa magát teljesen hiteltelennek. Iszonyú tragédia ami történik így is, de ha igaz lenne amit egymás veszteségeiről mondanak, már a mind a két haderő megszűnt volna létezni. ..."
több mint 3 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 631 — Sworn to the Dark
The Strategic Communications Centre reports that on the night of 23-24 July, the Ukrainian Armed Forces struck a hotel in the city of Krasnyi Luch, in Luhansk Oblast, killing 100 Russian soldiers.

Earlier: On 24 July, the Ukrainian Armed Forces destroyed the command and observation post of the 785th separate Special Forces detachment of the National Guard of the Russian Federation, two Russian ammunition depots and a Fagot anti-tank missile system in southern Ukraine.

built for this shit

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 213 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
tabzs a dagadtnak meg repülős petinek

 twitter.com/apmassaro3/status/1551185007330336774
Nemzetes és Méltóságos petey
mi a faszt csináltunk megint?
Negritis, a vajda
elemeznek:

A kormányfő irányváltást jelentett be Magyarország Ukrajna-politikájában. Orbán Viktor imád beszédet tartani. Ezek az értekezések általában hosszúak, kioktatóak és ideológiai beütés jellemzi őket. Ami pedig Tusványoson elhangzik, az az adott évben a csúcspontnak számít a mester politikafilozófiai megnyilvánulásainak sorában. 8 éve így közölte pl., hogy elkötelezte magát az illiberális demokrácia mellett.

Ezúttal 2030-ig tette közkinccsé vízióját a világról – írja Cathrin Kahlweit, a legnépszerűbb német újság tudósítója, aki Bécsből nyomon követi egész Közé-Európa fejleményeit. Kiemeli, hogy Orbán azt jövendölte: Magyarország kimarad a globális gazdasági visszaesésből. Láthatólag azt az érzést igyekezett beleplántálni híveibe, hogy a kormány a kézben tartja a dolgokat, recesszió és energiaválság ide, visszatartott brüsszeli pénzek oda. Legutóbb már több városban is tüntetések voltak az adóváltoztatások ellen, ugyanakkor a kormány további nyomás alá kerül, mivel félő, hogy már nem sokáig lehet finanszírozni a hatósági benzinárat, illetve az államilag megtámogatott rezsikiadásokat.

A politikus előszeretettel tart nagy ívű elemzéseket, ezekben visszatérő motívum a migráció, a magyarellenes, kozmopolita elit, és Orbán külön bejáratú rasszizmusa. Évek óta hirdeti pl. hogy Európának vége, ha etnikailag és kulturálisan keveredik. Ezúttal azt prédikálta az összegyűlt pártelőkelőségek előtt, hogy a nyugatiakkal ellentétben a magyaroknak semmiképpen sem szabad vegyülniük a migránsokkal. Az egyre szélsőségesebb nézeteket valló miniszterelnök szerint a Nyugatot meggyengítette a bevándorlás, a demográfia és a "gender-őrület," ezzel szemben Közép-Európa nem kevert faj, az itteni népek csak egymással házasodtak.

Ezt a részt a hívek hatalmas éljenzéssel nyugtázták, bár ez csupán a nyers előjáték volt az európai szövetségeseknek, illetve Oroszországnak szánt üzenethez. Ám az csak még inkább fokozta a kételyeket, hogy Magyarország továbbra is az EU oldalán marad-e Moszkvával szemben. Új megtorló intézkedéseket nagy valószínűséggel már nem fogad el, hiszen azt taglalta, hogy a Nyugatnak nem Ukrajna oldalára, hanem az ukránok és az oroszok közé kell helyezkednie.

Az invázió kezdetén Budapest, még ha vonakodva is, de elítélte a támadót és megszavazta az első szankciókat. De szakított a közös vonallal, amikor levetette Kirill pátriárkát a feketelistáról. Most meg rátett egy lapáttal, hiszen kijevi propagandának minősítette, hogy Oroszország a NATO-ra is kiterjesztheti a hadműveleteket. Szerinte a katonai szervezet hibázott, amikor nem ment bele az orosz biztonsági igényekbe.

Magyarországnak pedig új egyezményeket kell kötnie a kulcsszereplőkkel, így az unióval, az USÁ-val, Kínával és Oroszországgal, mert ezt diktálják a nemzeti érdekek - fejtegette.

Egyébiránt az ország 80 százalékban függ az orosz gáztól. Orbán még februárban is elment Moszkvába, hogy ápolja a jó viszonyt és előnyös feltételeket alkudjon ki a gázüzlethez. Pedig akkor már látni lehetett, mire készül az orosz hadsereg. Nyugati elemzők gyanítják, hogy most nem csupán saját szükségletre kuncsorog több földgázért, hanem a pótlólagos mennyiség egy részét tisztes felárral megfejelve elpasszolná a szomszédoknak – mutat rá a Süddeutsche Zeitung elemzése.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 078 — The Mathematician
tabzs a dagadtnak meg repülős petinek

 twitter.com/apmassaro3/status/1551185007330336774
Nemzetes és Méltóságos petey
mi a faszt csináltunk megint?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 818 — The only discipline that lasts, is self discipline
 www.wsj.com/articles/russia-ukraine-kazakhstan-central-asia-11658439761

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 643 — Csodabogár