Baltimore Ravens
47 feliratkozó
több mint 3 éve
A draft arra való, hogy kiválaszd a jövő csapatának alapköveit. Lyukakat tömködni arra ott a free agency meg a kukázás.EDC fityiszt mutatott a serulesbogarnak, 3 ACL szakadasos mellett volt 3 labadozo achilles szakadt, igy kellett meg 1 hogy Achilleusz gyozzon. 😉nekem elegem van a sérült játékosokból, én soha nem húztam volna ki. egy újonc sérüléssel kezd elég nagy rá az esély, hogy nem tudja a tőle elvárhatót lerakni 4-5 évig és kikopik. hollywood ilyen, most megmondom, hogy teljes lejtmenet lesz, bateman ne legyen, de eddig nem bizonyított, tua most így hirtelen. nem tudom, cáfoljon meg, de nekünk lukakat kéne tömködnünk egyelőre, nem pedig bizonytalan kimenetelű hof matériákra vadászni.Jövőre van egy Top 10 es játékosod, Achilles nem ACL.klassz ez az ojabo meg minden, de a 2022-es pass rusher gondunkat nem oldotta meg, a csávó 2023-ba lát először pályát. ez a pick olyan csapatnak lett volna jó, ahol megvannak a poszton. én nem szeretem ezeket a serült játékos draftokat, hollywoodnak is elment a rookie évei fele kb. a lábadozással és ojabonak is el fog. 2024-ben már jó is lehet, ha minden jól megy. hurrá, van még egy acl-es a baltimore-i rehab football clubban.Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
RedFive
gedam
Én ezt a döntést nem tudom támadni egy 21 éves játékosnak jobb a szervezete mint Suggsnak aki 30 évesen szakította el 12 ben és játszott még azután 7 évet.
KeyG
gedam
Ojabo utan kiment meg 5 olyan total projekt (koztuk tobb igen zuros) edge amilyenbol van meg bent masik 7-10. Itt mar reg a zavarosban halaszas a tema. Enegbare, Robinson, Clemons, Smith, Barno, Thomas es Anderson . Ha kapzsik (es hulyek) vagyunk huzunk meg harmat... Enegbare top 50 es es meg bent van (Adam Anderson top 3 ban volt meg emlegetve valamikor).
Kozbevetes: Eyioma Uwazurike magat Edge nek tartja. 6'6' magas es 320 font. Azonnal kihuznam es zsupsz DE-DT a vedofalba, nyami!
Ojabo egeszsegesen a top 5 passzsietteto kozt volt. Azert ez mellette szol. Ojabo michigani edzoje lett nalunk a DC. Ez is. Oweh a gimis baratja, majd egyutt keszulnek, ez is. Ha nem serul le elso korben lengethettuk volna a zsepit utana mert ugy kiviszik elolunk. Nem lehetett bent hagyni.
RedFive
több mint 3 éve
EDC fityiszt mutatott a serulesbogarnak, 3 ACL szakadasos mellett volt 3 labadozo achilles szakadt, igy kellett meg 1 hogy Achilleusz gyozzon. 😉nekem elegem van a sérült játékosokból, én soha nem húztam volna ki. egy újonc sérüléssel kezd elég nagy rá az esély, hogy nem tudja a tőle elvárhatót lerakni 4-5 évig és kikopik. hollywood ilyen, most megmondom, hogy teljes lejtmenet lesz, bateman ne legyen, de eddig nem bizonyított, tua most így hirtelen. nem tudom, cáfoljon meg, de nekünk lukakat kéne tömködnünk egyelőre, nem pedig bizonytalan kimenetelű hof matériákra vadászni.Jövőre van egy Top 10 es játékosod, Achilles nem ACL.klassz ez az ojabo meg minden, de a 2022-es pass rusher gondunkat nem oldotta meg, a csávó 2023-ba lát először pályát. ez a pick olyan csapatnak lett volna jó, ahol megvannak a poszton. én nem szeretem ezeket a serült játékos draftokat, hollywoodnak is elment a rookie évei fele kb. a lábadozással és ojabonak is el fog. 2024-ben már jó is lehet, ha minden jól megy. hurrá, van még egy acl-es a baltimore-i rehab football clubban.Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
RedFive
gedam
Én ezt a döntést nem tudom támadni egy 21 éves játékosnak jobb a szervezete mint Suggsnak aki 30 évesen szakította el 12 ben és játszott még azután 7 évet.
KeyG
gedam
Ojabo utan kiment meg 5 olyan total projekt (koztuk tobb igen zuros) edge amilyenbol van meg bent masik 7-10. Itt mar reg a zavarosban halaszas a tema. Enegbare, Robinson, Clemons, Smith, Barno, Thomas es Anderson . Ha kapzsik (es hulyek) vagyunk huzunk meg harmat... Enegbare top 50 es es meg bent van (Adam Anderson top 3 ban volt meg emlegetve valamikor).
Kozbevetes: Eyioma Uwazurike magat Edge nek tartja. 6'6' magas es 320 font. Azonnal kihuznam es zsupsz DE-DT a vedofalba, nyami!
Ojabo egeszsegesen a top 5 passzsietteto kozt volt. Azert ez mellette szol. Ojabo michigani edzoje lett nalunk a DC. Ez is. Oweh a gimis baratja, majd egyutt keszulnek, ez is. Ha nem serul le elso korben lengethettuk volna a zsepit utana mert ugy kiviszik elolunk. Nem lehetett bent hagyni.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Eddig kinyírjátok ezt a draftot. Ojabo egy top20 talent. Látszik hogy Polest nem érdekelték a needek hanem BPA-zott így ha nem húzzátok ki az orrunk előtt valszeg hozzánk jött volna 😊 … Tetszik amit csinál az FO
több mint 3 éve
gedam
6 506
nekem elegem van a sérült játékosokból, én soha nem húztam volna ki. egy újonc sérüléssel kezd elég nagy rá az esély, hogy nem tudja a tőle elvárhatót lerakni 4-5 évig és kikopik. hollywood ilyen, most megmondom, hogy teljes lejtmenet lesz, bateman ne legyen, de eddig nem bizonyított, tua most így hirtelen. nem tudom, cáfoljon meg, de nekünk lukakat kéne tömködnünk egyelőre, nem pedig bizonytalan kimenetelű hof matériákra vadászni.Jövőre van egy Top 10 es játékosod, Achilles nem ACL.klassz ez az ojabo meg minden, de a 2022-es pass rusher gondunkat nem oldotta meg, a csávó 2023-ba lát először pályát. ez a pick olyan csapatnak lett volna jó, ahol megvannak a poszton. én nem szeretem ezeket a serült játékos draftokat, hollywoodnak is elment a rookie évei fele kb. a lábadozással és ojabonak is el fog. 2024-ben már jó is lehet, ha minden jól megy. hurrá, van még egy acl-es a baltimore-i rehab football clubban.Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
RedFive
gedam
Én ezt a döntést nem tudom támadni egy 21 éves játékosnak jobb a szervezete mint Suggsnak aki 30 évesen szakította el 12 ben és játszott még azután 7 évet.
KeyG
több mint 3 éve
Jövőre van egy Top 10 es játékosod, Achilles nem ACL.klassz ez az ojabo meg minden, de a 2022-es pass rusher gondunkat nem oldotta meg, a csávó 2023-ba lát először pályát. ez a pick olyan csapatnak lett volna jó, ahol megvannak a poszton. én nem szeretem ezeket a serült játékos draftokat, hollywoodnak is elment a rookie évei fele kb. a lábadozással és ojabonak is el fog. 2024-ben már jó is lehet, ha minden jól megy. hurrá, van még egy acl-es a baltimore-i rehab football clubban.Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
RedFive
gedam
Én ezt a döntést nem tudom támadni egy 21 éves játékosnak jobb a szervezete mint Suggsnak aki 30 évesen szakította el 12 ben és játszott még azután 7 évet.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
gedam
6 506
klassz ez az ojabo meg minden, de a 2022-es pass rusher gondunkat nem oldotta meg, a csávó 2023-ba lát először pályát. ez a pick olyan csapatnak lett volna jó, ahol megvannak a poszton. én nem szeretem ezeket a serült játékos draftokat, hollywoodnak is elment a rookie évei fele kb. a lábadozással és ojabonak is el fog. 2024-ben már jó is lehet, ha minden jól megy. hurrá, van még egy acl-es a baltimore-i rehab football clubban.Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
RedFive
Szerkesztette: gedam
több mint 3 éve
Eddig mind a 4 pickunk kisebb-nagyobb steel kivetel nelkul!Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
KeyG
Kozel brillians.
Az a felelmetes, hogy kurva sok csapat ha veszelyben erzi a valasztasat ugral felfele cserelni.
EDC meg mint a pok aki megszotte a halot es biztos a zsakmanyban. 😄 sot egyszer meg le is cserelt!
Holnap (ha ma mar nem jovunk fel a negyedikbol) a 6 db negyedik koros cedulaval nagyon jo kis projekteket lehet kimustralni!!! Meg lesz meg egy 6.is...
Szerkesztette: RedFive
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Travis Jones!!!!! 😁Hibátlan eddig ez a nap
Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
RedFive
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Travis Jones!!!!! 😁Orulok. A vedofalunk sokkal jobb lesz.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Jones vagy Chenal a D# tovabb pimpelve.Ha O# akkor Tolbert aki WR vagy Diesch vagy Raimann OT
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
OT Raimann, NT Travis Jones, de akad CB is. Leo Chanal? Lehet.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
David Ojabo baby! 😄Ez nagyon tetszik
Fullba nyomjuk a BPA zast!
Felepul es a ket kozepiskolai pajtas (Oweh & Ojabo) pusztitani fognak!
RedFive
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
David Ojabo baby! 😄Fullba nyomjuk a BPA zast!
Felepul es a ket kozepiskolai pajtas (Oweh & Ojabo) pusztitani fognak!
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Eddig tetszik. 😊 TE szerintem is jön.Ha mar tenyleg at lett szitalva minden akkor tamogatom. Max141 re. De Inkabb 6.korbol.
Sok középsőből egy fasza punter szerintetek?
Padrinaggio
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Eddig tetszik. 😊 TE szerintem is jön.Sok középsőből egy fasza punter szerintetek?
több mint 3 éve
(Ezt ugy latszik minden evben elmondom.) Egy NFL center egyaltalan nem kicsi, ha 296 font es 6`2 magas. Az tokeletes meret.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 3 éve
Hosszú téma ez, én se nagyon fizettem meg volna Brownt amit a Cardinals meg fog tenni, viszont Hamilton nem lyukra érkezett és Brown elvesztésével lett még 1 lyuk a csapatban.Egyébként már rohadtul nem értem az egészet.Abbol a 6-bol 2 siman slot cornerre avanzsalhat.
Ha megnézzük hova ment Brown akkor ott van Hopkins, Green, Moore és Brown és Ertz. Itt pass first van.
Ha ennyire futójátékot akarunk játszani, akkor arra kellene építeni és nem WR-t draftolni.
Elsőért én is tradeltem volna, csak jó lenne már egy adott irányba evezni.
Hamiltont nem értem, ha tudják előre, hogy Hamilton bent lesz akkor nem hozzák Williamst 75 millióért ez 1000%, jelenleg van legalább 6-7 S a csapatban, és 4 OT.
Számomra ez nevetség tárgyát képezi.
KeyG
Biztos nem fogom rad eroszakolni a Hamilton huzast, de egyre csak arrafele tart a foci, hogy...
www.pff.com/news/nfl-galina-why-two-high-defenses-are-set-to-take-over-the-nfl
Aztan az O# falba jott huzas 25re mar total erteken. Es kerdes ne legyen, jonni fog meg OT is mert akad meg playa. Raimann, Kinnard, Lucas, Goedeke, Salyer, Rhyan, Diesch meg mind kint vannak. S atletikus CB akit megtanithatunk focizni mert van benne kraft detto. Edge, hasonloan meg 8-9. (Oweh 0 sackes utso NCAA idenye utan is ugy tunik betanul.)
Nyilvan a magasabbnak igerkezo potencial hamarabb huzast indukal majd a fontosabb posztokon, de hat ilyen ez tudod jol. Van felcserere is municionk. Vagy epp cserere ha ugy tetszik. (Nekem Toney az naon kene)
Sztem eddig jok vagyunk es meg a Te nezopontodbol is van bent potencial, de no offense, ahogy erzed bro.
RedFive
Mivel EDC ledraftolta azt akit én kb. Top 3 volt nálam, eddig jó de én inkább húztam volna McDuffie-t mint Hamiltont.
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Hogy is fejeznem be...
Na tessek.
Pitre egy igen fajin CB
Edge poszta hoztam Wright-ot es Robinsont
Gray egy 4.34 es elkapo.
Dietsch jon OT nek.
Butler es Uwazurike DT nek.
(Utobbi DE is lehet ha ugy van)
Damone Clark kurva sokat csuszott a tavalyi gerincfuzios mutetje miatt de a tehetsege megengedi nekem hogy ellojek ra egy 4.kor vegi picket.
Williams meg a masodosztalybol feltoro igeretes CB a hatodik korbol de talan meg fogadnek is ra... ☺
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Egyébként már rohadtul nem értem az egészet.Abbol a 6-bol 2 siman slot cornerre avanzsalhat.
Ha megnézzük hova ment Brown akkor ott van Hopkins, Green, Moore és Brown és Ertz. Itt pass first van.
Ha ennyire futójátékot akarunk játszani, akkor arra kellene építeni és nem WR-t draftolni.
Elsőért én is tradeltem volna, csak jó lenne már egy adott irányba evezni.
Hamiltont nem értem, ha tudják előre, hogy Hamilton bent lesz akkor nem hozzák Williamst 75 millióért ez 1000%, jelenleg van legalább 6-7 S a csapatban, és 4 OT.
Számomra ez nevetség tárgyát képezi.
KeyG
Biztos nem fogom rad eroszakolni a Hamilton huzast, de egyre csak arrafele tart a foci, hogy...
www.pff.com/news/nfl-galina-why-two-high-defenses-are-set-to-take-over-the-nfl
Aztan az O# falba jott huzas 25re mar total erteken. Es kerdes ne legyen, jonni fog meg OT is mert akad meg playa. Raimann, Kinnard, Lucas, Goedeke, Salyer, Rhyan, Diesch meg mind kint vannak. S atletikus CB akit megtanithatunk focizni mert van benne kraft detto. Edge, hasonloan meg 8-9. (Oweh 0 sackes utso NCAA idenye utan is ugy tunik betanul.)
Nyilvan a magasabbnak igerkezo potencial hamarabb huzast indukal majd a fontosabb posztokon, de hat ilyen ez tudod jol. Van felcserere is municionk. Vagy epp cserere ha ugy tetszik. (Nekem Toney az naon kene)
Sztem eddig jok vagyunk es meg a Te nezopontodbol is van bent potencial, de no offense, ahogy erzed bro.
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Legyen hat WR. Adom, es hozok hozza egy boldot, bar konkret szemelyekre nem annyira szereted magad levezetni az elmeleteid, de erre jo a kozos gondolkodas es nem rossz kontextusba helyezni azokat.Ez meg a jatektol fog fuggni. Amikor meg kellett volna segiteni LJ-t akkor mennyire hianyzott Hurst foleg hogy blokkolni es elkapni is tudott. De alapbol RB-Andrews-Bate mellett nem nagyon van hely jatszani. A ket posztra meg a fal vegleges allapotatol akar plussz egy hely kiadva Boyle-Ricard egyikenek. Ha talalunk komplex TE nekem nagyon jo lenne, de egy WR lenne mar ezen a ponton jobb ha 2019-tol normalisan haladunk elore es a kerdesekre tudnank a valaszokat.
Azt mondom oke, menjunk neki ezzel a wr sorral de akkor kell a legjobb TE aki meg kikaphato.
Ha nem 45re (DT johet vagy Edge, de inkabb DT) akkor keszuljunk 76rol felcserelni mert ott mar nem lesz bent a 2 legjobb TE de a legjobb tuti nem.
RedFive
A TE-el kb beasnank magunkat a futocsapat statuszba teljesen mikor elvileg a fokozatosan abbol szertetunk volna kijonni ahogy fejlodik minden szereplo.
Amugy ez a WR sor HBrownnal kiegeszulve csak egy picit lenne jobb es ezen is latszik hogy mikor LJ fegyvereit nezzuk akkor az is szegeny viszonyitva a nagyagyukhoz.
no
Ezen a drafton minimum ket csapat viselkedik ugy, hogy "meggyanusithatom" oket azzal, hogy mar meg is allapodtak a Giant-szes Kadarius Toney jatekjogarol. De minimum mintha...
Az egyik a Ravens, aki mar a het elejen lezsirozta a Holywood trade-et a Cards-szal de mindenki tartotta a szajat. A masik a Packers, akik megint latvanyosan kerulik a drafton a WR huzast. Es mindket csapatnak van boven drafttokeje a trade lebonyolitasahoz.
9 cetlink van meg. Nekem tokosnek tetszene a kereskedes Toney-ert mindket csapattol.
Kedvelem a focipalyan nyujtott teljesitmenyet is. Jobb mint Brown, es lagalabb olyan hisztis muvesz. 😀 De legfokepp, igy vele tovabb kaparnank kifele magunkat a futocsapat statuszabol, ahogy irtad.
RedFive
Hat en nem tudom mar nevesiteni a dolgokat mert nem nezek annyi csapatot es ugy nehez ismerni a jatekosokat is. Iden eloszor nem lattam Vasastol semmit, NFC-bol szinte semmit es a Colts volt iden amit neztem, de ott se a fiszfasz meccseket. Moses-t nem lattam jatszani igy megitelni sem tudom es ezert irom pl hogy "Zeitler" fele szerzodes. Az egyetem meg vegleg kiesik.Legyen hat WR. Adom, es hozok hozza egy boldot, bar konkret szemelyekre nem annyira szereted magad levezetni az elmeleteid, de erre jo a kozos gondolkodas es nem rossz kontextusba helyezni azokat.Ez meg a jatektol fog fuggni. Amikor meg kellett volna segiteni LJ-t akkor mennyire hianyzott Hurst foleg hogy blokkolni es elkapni is tudott. De alapbol RB-Andrews-Bate mellett nem nagyon van hely jatszani. A ket posztra meg a fal vegleges allapotatol akar plussz egy hely kiadva Boyle-Ricard egyikenek. Ha talalunk komplex TE nekem nagyon jo lenne, de egy WR lenne mar ezen a ponton jobb ha 2019-tol normalisan haladunk elore es a kerdesekre tudnank a valaszokat.
Azt mondom oke, menjunk neki ezzel a wr sorral de akkor kell a legjobb TE aki meg kikaphato.
Ha nem 45re (DT johet vagy Edge, de inkabb DT) akkor keszuljunk 76rol felcserelni mert ott mar nem lesz bent a 2 legjobb TE de a legjobb tuti nem.
RedFive
A TE-el kb beasnank magunkat a futocsapat statuszba teljesen mikor elvileg a fokozatosan abbol szertetunk volna kijonni ahogy fejlodik minden szereplo.
Amugy ez a WR sor HBrownnal kiegeszulve csak egy picit lenne jobb es ezen is latszik hogy mikor LJ fegyvereit nezzuk akkor az is szegeny viszonyitva a nagyagyukhoz.
no
Ezen a drafton minimum ket csapat viselkedik ugy, hogy "meggyanusithatom" oket azzal, hogy mar meg is allapodtak a Giant-szes Kadarius Toney jatekjogarol. De minimum mintha...
Az egyik a Ravens, aki mar a het elejen lezsirozta a Holywood trade-et a Cards-szal de mindenki tartotta a szajat. A masik a Packers, akik megint latvanyosan kerulik a drafton a WR huzast. Es mindket csapatnak van boven drafttokeje a trade lebonyolitasahoz.
9 cetlink van meg. Nekem tokosnek tetszene a kereskedes Toney-ert mindket csapattol.
Kedvelem a focipalyan nyujtott teljesitmenyet is. Jobb mint Brown, es lagalabb olyan hisztis muvesz. 😀 De legfokepp, igy vele tovabb kaparnank kifele magunkat a futocsapat statuszabol, ahogy irtad.
RedFive
Ellenememre nem lenne egy TE aki jo, egy kicsit sem es valoszinuleg marha szorakoztatoan futnank. Viszont fog kelleni a dobas is amikor nem futasbol fog jonni, mert megfogjak es ezer egyeb szituacio miatt alakulhat es akkor lehetunk bajban es ugye ekkor lenne 3 elkaponk az ujonc TE-Andrews-Bate akikkel nincs edzo akivel parades passzjatekot lehetne varazsolni. Persze fellephet valamelyik fiatal es a fal is tasrthat extrat akkor az elkapoink is el tudnak majd szakadni.
Nekunk egy spread O kell produkalni a futas ellenere es annak kulon megsegitesere, mert a D-knek tisztelniuk kell a route-kat. Ennek viszont az alapja a fal nalunk bebukott raadasul annyira hogy a nem hiheto spread es a gyenge jatek a faltol meg kulon behuzodtunk. Bizzunk a falban? Ha a valasz az hogy igen akkor nalam WR, ha nem TE kerdes nelkul. Bar ha van kihagyhatatlan TE aki elerheto az nalunk nagyon bevalna az biztos.
A TE-el kestunk ket evet es raadasul a kerdes nem az kellene lenni hogy TE vagy WR. Ha valasztani kell akkor nev nelkul 😊 a jobb jatekost es jovore a masik. De allitolag eros az edge-CB class. Hasznaljuk ki, mert veteran WR egy jo huzas lehet megha megitelni nem tudom az embered 😊
több mint 3 éve
Egyébként már rohadtul nem értem az egészet. Ha megnézzük hova ment Brown akkor ott van Hopkins, Green, Moore és Brown és Ertz. Itt pass first van.
Ha ennyire futójátékot akarunk játszani, akkor arra kellene építeni és nem WR-t draftolni.
Elsőért én is tradeltem volna, csak jó lenne már egy adott irányba evezni.
Hamiltont nem értem, ha tudják előre, hogy Hamilton bent lesz akkor nem hozzák Williamst 75 millióért ez 1000%, jelenleg van legalább 6-7 S a csapatban, és 4 OT.
Számomra ez nevetség tárgyát képezi.
Szerkesztette: KeyG
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 3 éve
Legyen hat WR. Adom, es hozok hozza egy boldot, bar konkret szemelyekre nem annyira szereted magad levezetni az elmeleteid, de erre jo a kozos gondolkodas es nem rossz kontextusba helyezni azokat.Ez meg a jatektol fog fuggni. Amikor meg kellett volna segiteni LJ-t akkor mennyire hianyzott Hurst foleg hogy blokkolni es elkapni is tudott. De alapbol RB-Andrews-Bate mellett nem nagyon van hely jatszani. A ket posztra meg a fal vegleges allapotatol akar plussz egy hely kiadva Boyle-Ricard egyikenek. Ha talalunk komplex TE nekem nagyon jo lenne, de egy WR lenne mar ezen a ponton jobb ha 2019-tol normalisan haladunk elore es a kerdesekre tudnank a valaszokat.
Azt mondom oke, menjunk neki ezzel a wr sorral de akkor kell a legjobb TE aki meg kikaphato.
Ha nem 45re (DT johet vagy Edge, de inkabb DT) akkor keszuljunk 76rol felcserelni mert ott mar nem lesz bent a 2 legjobb TE de a legjobb tuti nem.
RedFive
A TE-el kb beasnank magunkat a futocsapat statuszba teljesen mikor elvileg a fokozatosan abbol szertetunk volna kijonni ahogy fejlodik minden szereplo.
Amugy ez a WR sor HBrownnal kiegeszulve csak egy picit lenne jobb es ezen is latszik hogy mikor LJ fegyvereit nezzuk akkor az is szegeny viszonyitva a nagyagyukhoz.
no
Ezen a drafton minimum ket csapat viselkedik ugy, hogy "meggyanusithatom" oket azzal, hogy mar meg is allapodtak a Giant-szes Kadarius Toney jatekjogarol. De minimum mintha...
Az egyik a Ravens, aki mar a het elejen lezsirozta a Holywood trade-et a Cards-szal de mindenki tartotta a szajat. A masik a Packers, akik megint latvanyosan kerulik a drafton a WR huzast. Es mindket csapatnak van boven drafttokeje a trade lebonyolitasahoz.
9 cetlink van meg. Nekem tokosnek tetszene a kereskedes Toney-ert mindket csapattol.
Kedvelem a focipalyan nyujtott teljesitmenyet is. Jobb mint Brown, es lagalabb olyan hisztis muvesz. 😀 De legfokepp, igy vele tovabb kaparnank kifele magunkat a futocsapat statuszabol, ahogy irtad.
Szerkesztette: RedFive
Igen a ma-ma-dar, a madar az asz, igen a ma-ma-dar a madar az asz! A ma-ma-dar, igen a madar az asz!!!!!!!!!!!
több mint 3 éve
Hamilton nagy húzás ujjongtam.mikor meghallottam. Linderbaum elvileg nem séma fitt de hallgattam a draft utáni interjút a Ravenstol mindenki odáig volt érte. Azt mondták hogy "core strength" az meg van neki. Lehet még pár kilót rapakolnak.Lamar reakciója annak szólt (?), hogy Hollywood már a Cardinals draft partyn bulizott.
Nem értem Lamar reakcióját mert EDC azt mondta mèg a trade előtt közölték vele, illetve ha annyira jóba vannak Hollywood-al nem hiszem hogy nem említette neki a trade kérelmet.
Nálam most CB lett a legnagyobb need. Edge-re visszahozzuk Houstont.
Illetve számolhatunk egy veterán WR érkezésével is sztem.
Benibácsi

"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.
http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 3 éve
én nem nagyon vágom az ncaa-t, de azt látom, hogy 10 mockból 4-nél linderbaum nálunk volt a 14. helyen. ehhez képest behúztuk hiányposztra hamiltont, eltradeltük, a szerintem nagyon nem elsőkörös hollywoodot egy első körért és 30 hely hátramozgásért és miénk linderbaum is. hollywoodnak a büdös életben nem adtunk volna contractot lamar szerződése mellé és kaptunk egy első kört érte tulképp ajándékba. most hasonlítsuk össze azzal, ahogy a browns kezeli a mayfield helyzetet. szerintem a posztján mayfield százszor többet ér, mint hollywood a posztjánc, ezzel a wr és qb draftclass-szal és mégis mi tudtuk elbizniszelni jól a ballasztot. nem szeretem edc-t, de ez most parádé idáig.Ez eddig tényleg parádé. Hamiltonnál mondjuk eszembe jut Malik Hooker, akit 15. helyen vittünk ki, és hasonló stealnek nézett ki akkoriban. Aztán lesérült kétszer is súlyosan és úszott a dolog.
gedam
Szóval a jövő bármit hozhat, semmi sem biztos. De ebben a pillanatban ennél jobb forgatókönyvet írni se lehetett volna. Főleg a Hollywood trade. Én bírtam és bírom is őt, de negyedik kört nem adtam volna a srácért, erre 1+resztli érkezik? (Na jó, reálisan egy 2 v 3.-at megért volna ... szerintem, többet nem.)
Néhány csapat nem tudom mit gondolt tegnap, egyszerűen érthetetlen amit műveltek (Cards Hollywood tradeje, Vikings letrade-je, Patriots pickje, stb.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)

