Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 4 éve
Régen minden jobb vót 😊Telefonról megnyitotta az első és második linket isBengália, ez jó.
Sajnos munka végett nem fogom tudni liveban nézni a meccset így csak lélekben leszek veletek az eredménykövetőben, de minden gondolatom ekörül forog órák óta!
(Meg egy ellés körül, pont most született egy kisboci a farmon; ha nyerünk elnevezem Bengáliának 😅😍)
Miknar
Annak idején nagymamáméknál kisborjú született. Arrafelé bornyúnak mondták. Kérdezték, mi legyen a neve? Én a Nők lapjában olvastam, hogy egy Bendős Blanka nevű tehén kilencven-valahány liter tejet adot, mondtam legyen a neve Blanka. Ez a név olyan kuriózum volt a 70-es évek első felében, hogy nem tudták megjegyezni. Ezért szénnel felírtam az istálló falára, kb. 80 centis betűkkel, mert a nagyszülők nem láttak túl jól.
Ma sem tudom, hogy tud egy tehén több, mint 90 liter tejet adni. Biztos valamelyik ötéves terv része lehetett.
ikuvihar
több mint 4 éve
Telefonról megnyitotta az első és második linket isBengália, ez jó.

Érdekes, de sokkal kevesebb a félelem és a görcs bennem, mint egy hete. Akkor nyerni kellett, az már ajándékkör.Remélem a csapat is hasonlóképp érzi.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 4 éve
Nyerni fogtok!
több mint 4 éve
Telefonról megnyitotta az első és második linket isHa nem, akkor is elnevezhetnéd 😁
Sajnos munka végett nem fogom tudni liveban nézni a meccset így csak lélekben leszek veletek az eredménykövetőben, de minden gondolatom ekörül forog órák óta!
(Meg egy ellés körül, pont most született egy kisboci a farmon; ha nyerünk elnevezem Bengáliának 😅😍)
Miknar
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 4 éve
... jó lenne arra kényszeríteni őket, hogy Tannehill passzaival kelljen nyerniük.Nagyon kíváncsian várom, mit fog tudni nyújtani Tannehill. Taylor egész jól ismeri...
megyerikrisz
A mai meccset én már abszolút ajándéknak fogom fel. Legyen akármi a vége, mosolyogni fogok.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Telefonról megnyitotta az első és második linket isSajnos munka végett nem fogom tudni liveban nézni a meccset így csak lélekben leszek veletek az eredménykövetőben, de minden gondolatom ekörül forog órák óta!
(Meg egy ellés körül, pont most született egy kisboci a farmon; ha nyerünk elnevezem Bengáliának 😅😍)
több mint 4 éve
Kell egy hivatkozás, és ahogy írod a kommentet, a kocka fölött van az "eszközsor", az utolsó előtti a 'kép beszúrása, az is kell hozzá. Nyilván nem mind1, hogy milyen kép, mert valamit nem fog megjeleníteni. Legalábbis ez a tapasztalat.Nekem is.Szóval a mai programom...Erre nekem hibát ír.😕
Egyben az utánpótlás is 😁
kepkuldes.com/image/JG1RZ0
meme
ikuvihar
Mondjuk engem is érdekelne, hogy lehet képet beszúrni…
SirPub
több mint 4 éve
Nekem is.Szóval a mai programom...Erre nekem hibát ír.😕
Egyben az utánpótlás is 😁
kepkuldes.com/image/JG1RZ0
meme
ikuvihar
Mondjuk engem is érdekelne, hogy lehet képet beszúrni…
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 4 éve
Szóval a mai programom...Erre nekem hibát ír.😕
Egyben az utánpótlás is 😁
kepkuldes.com/image/JG1RZ0
meme
több mint 4 éve
GameDey, végre. Jó megérzésem van, de csak halkan, nehogy elkiabáljam. A Titans-sec nem tűnik verhetetlennek. Nyilván jó egység, különben nem lennének itt, de ott lehet keresnivalónk. DL fronton nem látok akkora bajt, mint sokan mások. Hendrickson visszatérése óriási upgrade. Ogunjobi hiányozni fog, de azért nem ő vitte a hátán az egységet. Daniels meg hiába volt Probowler, 60 snapet játszott idén, gyakorlati jelentősége nincs a hiányának. Ogu snapjeit szét kell osztani Hill és a felépülő Tupou között, ha már recseg a tüdejük akkor jöhet Karr vagy Kerr vagy mi a neve néhány snapre. Kíváncsi leszek, mennyire egészséges Henry, jó lenne arra kényszeríteni őket, hogy Tannehill passzaival kelljen nyerniük.Én is cicákat érzek, de az is igaz, hogy 4 vendég W-t várok 😀
megyerikrisz
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 4 éve
Szóval a mai programom...Egyben az utánpótlás is 😁
kepkuldes.com/image/JG1RZ0
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 4 éve
GameDey, végre. Jó megérzésem van, de csak halkan, nehogy elkiabáljam. A Titans-sec nem tűnik verhetetlennek. Nyilván jó egység, különben nem lennének itt, de ott lehet keresnivalónk. DL fronton nem látok akkora bajt, mint sokan mások. Hendrickson visszatérése óriási upgrade. Ogunjobi hiányozni fog, de azért nem ő vitte a hátán az egységet. Daniels meg hiába volt Probowler, 60 snapet játszott idén, gyakorlati jelentősége nincs a hiányának. Ogu snapjeit szét kell osztani Hill és a felépülő Tupou között, ha már recseg a tüdejük akkor jöhet Karr vagy Kerr vagy mi a neve néhány snapre. Kíváncsi leszek, mennyire egészséges Henry, jó lenne arra kényszeríteni őket, hogy Tannehill passzaival kelljen nyerniük.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 4 éve
Képet hogy szúrok be ide a telóról?Saját gépről/telóról szerintem sehogy, csak netről.
meme

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Képet hogy szúrok be ide a telóról?
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 4 éve
Ez a csapat is azért lehet sikeres, mert összeállt a védelem, amire tudatosan rengeteg pénzt tettünk. Persze Burrow, meg Chase, Higgins, Boyd, meg Mixon szuper teljesítmény hoznak, de a nagy győzelmeink a végén a defnek köszönhetően lettek meg. Raiders ellen nem tudtuk megcsinálni a rövid pályákat, redzoneban pocsék meccset hoztunk, és végén béna playhívással felkináltuk nekik a lehetőséget. A Chiefs ellen a második félidőben 3 ponton tartottuk a liga legjobb támadó egységét. Szóval én azt mondom, ha a védelem ma is kitart, akkor tudunk csak nyerni. A támadó oldalon pedig remélem Taylor nem lesz olyan görcsös, és tökösebb playeket hívunk, mert a Titánok ellen Mixon nem fogja tudni hozni a meccset. Szét kell passzolni őket, és mindhárom elkapót tömni labdákkal.
több mint 4 éve
Annak idején talán a kőkemény védelem meg az Ocho-Henry-Housh WR trió és Palmer voltak azok, akik miatt a Bengals lett a kedvenc csapatom. Bár akkor is lúzer dolognak tűnt, hiszen a az erős 80-es évek után már akkor volt egy hosszú sikertelen időszak. 2005-ben azonban úgy tűnt, hogy Palmer új korszakot hozott el, de jött a sérülése. 2009-ben is jó volt a csapat az alapszakaszban, de a Jets ellen elvérzett a WC körben. Aztán AJ Green volt az új remény, aki mindig mindent elkapott, és jött 5 év, amikor mindig PO-ba került a csapat. Ezt a sorozatot a végén a szívszorító 2015-ös Steelers elleni vereség zárta, hogy aztán a rájátszás közelébe se jussunk. Taylor első éve siralmas volt és a másodikra sem lehet büszke, bár ott Burrow sérüléséig voltak felvillanó reménysugarak. Az egyik ilyen volt, amikor egy emberanyagban és különösen lelkiekben sokkal gyengébb Bengals (1-5-1) megverte a városba 5-1-es mérleggel érkező Titanst. Finoman szólva sem tartom magunkat favoritnak, de ennyi év szívása után miért ne jöhetne el most a csoda, miért ne meríthetne a csapat az elmúlt hetek vagy éppen az említett tavalyi győzelemből erőt, és juthatna az AFC döntőbe.
több mint 4 éve
Mint itt 2:42-nél? Esküvőn meccset nézni nagy rock and roll! 😃Benne lennék a meccsnézésbe, de csak a kövi meccstől, mert sajna ma már program van! Azért megnézem fű alatt!Nos Srácok! Eddig az utóbbi időben bejöttek a megérzéseim! Most is jósólnék 😉!Ha már megérzések: a szezon előtt úgy éreztem, pozitív szezonunk lesz. Szerintem Bengals szurkolókon kívül senkinek nem voltak ilyen agylövései.
Egész héten borúsan gondoltam a meccsre sajnos! Majd ma valami bekattant! Szóval úgy érzem, hogy nehéz szülés lesz, de a baba nem marad bent! Hosszabításban nyerünk! Ha ez is bejön, akkor meghívhatnak a szerkesztők a tippeldébe, illetve ti meg egy italra 😉!
meme
Aztán két fordulóval a vége előtt úgy éreztem, kevesebb az esély a továbbjutásra, mint hogy mindkét meccset elveszítjük. De ha mégis meg lesz a továbbjutás, akkor a wc-győzelmet láttam jönni.
Most Hendrickson agyrázkódásával minimális esélyt láttam a győzelemre, de így, hogy játszik, kb. 35%-osnak gondolom az esélyeinket. De nagyon örülnék egy győzelemnek és szerintem Brown-papa is könnyebben kinyitná a pénztárcát a sikereket látva.
Nem gondoljátok, hogy valami műintézményben nézhetnénk együtt a meccset? Biztos jó hangulat lenne, ha páran összejönnénk.
ikuvihar
meme
youtu.be/yWND9WfkmHQ
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 4 éve
Benne lennék a meccsnézésbe, de csak a kövi meccstől, mert sajna ma már program van! Azért megnézem fű alatt!Nos Srácok! Eddig az utóbbi időben bejöttek a megérzéseim! Most is jósólnék 😉!Ha már megérzések: a szezon előtt úgy éreztem, pozitív szezonunk lesz. Szerintem Bengals szurkolókon kívül senkinek nem voltak ilyen agylövései.
Egész héten borúsan gondoltam a meccsre sajnos! Majd ma valami bekattant! Szóval úgy érzem, hogy nehéz szülés lesz, de a baba nem marad bent! Hosszabításban nyerünk! Ha ez is bejön, akkor meghívhatnak a szerkesztők a tippeldébe, illetve ti meg egy italra 😉!
meme
Aztán két fordulóval a vége előtt úgy éreztem, kevesebb az esély a továbbjutásra, mint hogy mindkét meccset elveszítjük. De ha mégis meg lesz a továbbjutás, akkor a wc-győzelmet láttam jönni.
Most Hendrickson agyrázkódásával minimális esélyt láttam a győzelemre, de így, hogy játszik, kb. 35%-osnak gondolom az esélyeinket. De nagyon örülnék egy győzelemnek és szerintem Brown-papa is könnyebben kinyitná a pénztárcát a sikereket látva.
Nem gondoljátok, hogy valami műintézményben nézhetnénk együtt a meccset? Biztos jó hangulat lenne, ha páran összejönnénk.
ikuvihar
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 4 éve
Hát nem tudom. Én inkább a Billst tartom számotokra a legveszélyesebb matchupnak. Ha túlverekszitek magatokat a Titansen, és a Bills is nyer, akkkor gondolnám azt, hogy ott van a legnagyobb esély a stopra. Ugyanakkor a Chiefs sem lenne könnyű ellenfél természetesen, mert bár lenyomtátok őket már 1x, de nem volt egy sima meccs. És a Raiders ellen azért koránt sem tündököltetek, azt nem kéne megismételni.Szerintem ha nyerünk olyan gátak szakadnak fel, hogy nem lenne megállás.....
Mindenesetre megvan a Bengalsban a meglepetés (mert akárhogy nézzük, innen minden győzelem annak fog számítani), bízom benne, hogy lesz is. Egy Packers-Bengals döntővel kiegyezek. És egyelőre még nyerjen a Packers, mert ha véletlen nyernétek, akkor nehogy elszálljon magától 1-2 kulcsemberetek, mint a Chiefsnél Mahomes 😊
shagi0206
Képességekkel nincs gond, inkább a győztes mentalitás hiányzott..... 31 év nagy idő!!!! És kell az a gyűrű, nekünk még nincs olyan 😉!
Az hogy elszálljanak, az edző felelősége is! Eddig lenéztük a HC-t, reméljük ismét ránkcáfól!
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 4 éve
Legyen győzés, nekem az is jó, ha egy rossz meccsen! Itt már nincs mire spórolni, nyomni kell. Megvan a PO W 31 év után, nagy lelki gátak dőltek ezzel le. Hogy ez segít vagy sem, majd meglátjuk. Ezen a meccsen csak a Titansnek van vesztenivalója, minket ember nem várt ide. Talán az underdog mentalitás segíthet.Nos Srácok! Eddig az utóbbi időben bejöttek a megérzéseim! Most is jósólnék 😉!Ha már megérzések: a szezon előtt úgy éreztem, pozitív szezonunk lesz. Szerintem Bengals szurkolókon kívül senkinek nem voltak ilyen agylövései.
Egész héten borúsan gondoltam a meccsre sajnos! Majd ma valami bekattant! Szóval úgy érzem, hogy nehéz szülés lesz, de a baba nem marad bent! Hosszabításban nyerünk! Ha ez is bejön, akkor meghívhatnak a szerkesztők a tippeldébe, illetve ti meg egy italra 😉!
meme
Aztán két fordulóval a vége előtt úgy éreztem, kevesebb az esély a továbbjutásra, mint hogy mindkét meccset elveszítjük. De ha mégis meg lesz a továbbjutás, akkor a wc-győzelmet láttam jönni.
Most Hendrickson agyrázkódásával minimális esélyt láttam a győzelemre, de így, hogy játszik, kb. 35%-osnak gondolom az esélyeinket. De nagyon örülnék egy győzelemnek és szerintem Brown-papa is könnyebben kinyitná a pénztárcát a sikereket látva.
Nem gondoljátok, hogy valami műintézményben nézhetnénk együtt a meccset? Biztos jó hangulat lenne, ha páran összejönnénk.
ikuvihar
Jó lenne együtt nézni, de ma biztos nem lesz erre lehetőségem. Amennyiben továbbjutnánk a következő meccsre viszont beneveznék.
Ezt még anyám is két cekkerrel...
több mint 4 éve
Nos Srácok! Eddig az utóbbi időben bejöttek a megérzéseim! Most is jósólnék 😉!Ha már megérzések: a szezon előtt úgy éreztem, pozitív szezonunk lesz. Szerintem Bengals szurkolókon kívül senkinek nem voltak ilyen agylövései.