Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 1 éve
Nem veszem akadékoskodásnak a kérdésed, ez egy fórum. Én nem vagyok Payton párti, én annak lennék a pártija, hogy ne cseréljünk átlag másfél évente HC-t és komplett személyzetet. Az oda vezet, ahol évek óta vagyunk. Unom a HC keresős reménykedős tavaszokat. Nem jön be. Vannak itt olyan szurkolócsoportok, akik nem vagy alig alig ismerik a HC keresés módját. Payton hosszútávon bizonyított egy szintén nem egyszerü franchise-nál. Én ráadásul szerettem is azt a New Orleanst. Talán azért is, mert első élő NFL meccsemen őket làttam Londonban. De ez mindegy. ANálam 2025 végéig él a bizalom felé. Ha 2026-ban nem a po-ért megyünk, akkor nyilván Payton sem volt itt a megfelelő ember.Bocs Zalán az akadékoskodásért, de most akkor 2025 vagy 2026 végéig él a bizalom? Mert ha azt még megvárod, hogy 2026-ban po-ért megyünk-e, akkor valójában 2026 végéig él?
Zalán
Engem érdekel, ki meddig ad bizalmat. Adder azt írta, szerinte a vezetés részéről 2025 vége is még valószínűtlen, de az lehet a legkorábbi. Nyilván a szurkolói szem egész más, de az is igaz, hogy a megnyilvánulásaid alapján kezdettől te vagy kb a legpaytonpártibb itt a fórumon.
Assurbanapli
Denver Broncosnak nyugalomra, kiegyensúlyozottságra és állandóságra van szüksége. Egyéb esetekben várjuk a csodát. Nekem 2-3 év felépíteni egy projektemet, szerintem egy NFL csapat kissé bonyolultabb szervezet, mint egy kreatív koncepció. Payton minden megnyilvánulása itt teljesen fair. Most is, halál normálisan nyilatkozott. Van tekintélye az öltözőben, s az irodában is. Beszólt Hackettnek. Naés? Nem volt amúgy mindenben igaza? Csak nem illik ilyet? Én örültem, hogy kimondta. Nálam 25 végéig tart a bizalom most. De ha idén mutat a csapat fejlődést, akkor kitolom egy plusz évvel. De ott már látni fogjuk, hogy van-e abszolút realitása egy po részvételnek vagy ugyanott tsrtunk, ahol akkor majd már egy évtizede. Ha ez a koncepció nem ér oda, hogy valós eséllyel po-ért megy 2026-ban, akkor ez a Payton-Broncos kapcsolat nem volt sikeres. Az, hogy azt mondom, eddig tart a bizalmam, az nem jelenti azt, hogy nem leszek kritikus adott esetben. De addig nem fogok itt prüszkölni, hogy takaroggyon a faszba. Tehát a bizalmam most 2025 végéig tart. És akkor kezdem kikiabálni a HC szobából ebben a fórumban, ha 2026-ban továbbra sem vagyunk kompetens és verseny- és működőképes csapat.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
McGlinchey MCL sprain, 4 hét kihagyás.Legalább, sajnos
Vonster

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
McGlinchey MCL sprain, 4 hét kihagyás.
több mint 1 éve
Azért a védelem szapulasa közben azt is vegyük figyelembe, h az első félidőben gyakorlatilag nonstop pályán voltak. Ettől függetlenül valóban elég szarok voltak, de a másodikra jelentősen feljavultak és kb levették a Steelers tamadosorat. Plusz ha hozzáadjuk, h azért nem túl erős a játékosállomány #D oldalon se, szerintem eddig teljesen jó szezont hoznak. Ha nem VJ lenne a DC fogadni mernek sokkal jobb lenne a vélemény róla itt a topicban is.
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
A második félidőt nem láttam,de az elsőben elég szar volt a védelem,konkrétan csak a csodának köszönhető hogy nem ment el a Steelers vagy 20 ponttal.
több mint 1 éve
Én személy szerint a fejlődést fogom figyelni ebben a szezonban, főleg Bo esetében, de persze a többi játékosnál is fontos lenne, hogy legyen előrelépés a szezon végére...Egyelőre én az OL-ben látom a legnagyobb gondot, eddig mindkét meccsen könnyen átjutott rajtuk a védelem, a futóink meg kevésbé. Az meg, hogy pont most lett kitömve ez a csapatrész keményen az elmúlt 1-2 évben, az még inkább felháborítóvá teszi a dolgot a szememben...
Nem tudom, hogy az OL coach mennyiben hibás, de ha nem javul a helyzet, akkor én szezon végén mindképp lecserélném, ha nem előbb...
RB-ben is gyengék vagyunk, de az legalább egy szedett-vedett társaság, Javonte meg az ACL óta alapból elég szar...
A D-ből egyelőre csak PS2-t emelném ki, a többiek pár kisebb hibával azért elég jól lehozták a tegnapi meccset, persze van hová fejlődni, de nem érzem úgy, hogy ők tehetnének a vereségekről igazán...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Nálam 2025 végéig él a bizalom felé. Ha 2026-ban nem a po-ért megyünk, akkor nyilván Payton sem volt itt a megfelelő ember.Bocs Zalán az akadékoskodásért, de most akkor 2025 vagy 2026 végéig él a bizalom? Mert ha azt még megvárod, hogy 2026-ban po-ért megyünk-e, akkor valójában 2026 végéig él?
Zalán
Engem érdekel, ki meddig ad bizalmat. Adder azt írta, szerinte a vezetés részéről 2025 vége is még valószínűtlen, de az lehet a legkorábbi. Nyilván a szurkolói szem egész más, de az is igaz, hogy a megnyilvánulásaid alapján kezdettől te vagy kb a legpaytonpártibb itt a fórumon.
több mint 1 éve
Ps. És továbbá. Amikor ennyire elmenedzselnek és elbasznak egy csapatot, ahogy azt tették az 50. Super Bowl csapat után, - micsoda idők voltak -, s pusztították le totálisan a szervezetet, amikor ennyire elfogynak a lehetőségek és a kiutak, akkor annak is örülni kell, hogy egy Payton vállalja, hogy a romokon elkezd építkezni. De itt tulajdonost kellett találni Bowlen bácsi után, mert az katasztrófa volt, ami a halála után történt, aztán gm, hc, qb is kellett. Hogy a gm-ünk mennyire alkalmas, azt igazán magunk sem tudjuk. Minden idők lúzer ügyletét ő kötötte meg. Hc-nak Jimbo bát szerettük volna, ő pont nem akart jönni. Túl bonyolult munka ez. Nem egy komfortos állás ma sem a Wilsonnal terhelt Broncos. Még ilyen lelkes kezdők jönnek az ilyen feladatokra, mint VJ vagy Hack… Majd tízből egynek sikerül. Qb? Ki tudja, milyen valós tehetség Nix. Hiába a nyolc ég szenvedés, annak nincsen hatása a jelenkorra, csak a szurkolók lelkiállapotára. Blackel egyetértve, nyilván jobb lenne győzni látni a csapatot, de én egyelőre nem lépek be a kritikusok és az azonnal mondjon le táborába. Egyelőre tanulunk amerikai focizni.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Amikor mi nagyon szerettük volna Kyle Shanahant HC-nak, és ő is szívesen jött volna, volt egy Ellis nevű fasz, aki viszont nem szerette volna, s sajnos neki ilyen erős érdekérvényesítő képessége volt, s így került az akkor nagyon hasonló helyzetben lévő Friscóhoz, mint amiben most vagyunk, s akkor is voltunk. Ha valahol tévedek, kérlek javítsatok ki. Ekkor mi Vance Josephet választottuk. Shanny egy sikeredzőként van elkönyvelve liga szinten.
Eredményei a Friscónál évről évre:
6-10
4-12
(Ekkor nem rúgják ki.)
13-3
6-10
(Ekkor sem rúgják még ki. De négy évből három trash. Csak közben építi a rendszerét, és egy bizonyos volt Bronco Gm bízik benne. Közben egy csomó draftcetlit elbasznak, keresik az irányítójukat. Kvázi lebonyolítanak egy olyan ócska üzletet, mint amit mi Wilsonnal.)
10-7
13-4
12-5
A rendszere felépült és működik. Kurva nagy mázli persze hetedik körben találni egy irányítót, aki a rendszeredet működteti. Nyilván nem mindegyik türelmet kapó edző jut el ide. Sőt. Azonban nem megadni valós időt, nem megkeresni a legjobb embereket a kirakósban, minden két évben újrakezdeni, nem egy okos dolog.
Paytonnak van múltja, van respektje, ha nem itt a fórumon, de odaát az öltözőkben igen. És az többet nyom a latban. Ebből kiindulva Nix bőven lehet elit irányító is. Ez nem most van. Két meccs ment le, teljesen mindegy, mennyi idősként jössz, akklimatizálódni tudni kell. Ebben a folyamatban vagyunk. Ebben van lehetőség. Nem szeretném Stidyt vagy Zach-et nézni. Abban semmi perspektíva nincsen. Max konzerválás. Látszólag ugyanolyan csapat vagyunk, mint mindenki más. Van rajtunk sityak, vannak játékosok, ki van a létszám, mi is 106 kézzel és lábbal rendelkezünk a keretben. A mez alatt nem látszik, hogy mennyi pénzünk van, mert az uniformizál. Nem vetheted Payton szemére minden idők legnagyobb halott pénzét, s azt a töménytelen draftcetlit, amit ez a fr. elpazarolt. Rengeteg tehetség nincs a keretben. Ez Paton felelőssége. Ezt itt mindenki tudja. S azt is, Payton ezt vállalta, s ezzel együtt van itt. Ez a sport nem csak a pályán dől el. Hanem a gazdasági osztályon is. Nem elvárható, hogy ha a gazdasági osztály alkalmatlan, akkor te a csodaedző oldd meg minden körülmény között. A holtidény és a Gm-munka az nem a szurkolók szórakoztatása a nyári szünetben. Vegasból nézve én is ezt látnám persze, főleg egy ilyen győzelem után. De ezt az idényt mindenképpen azon a fólián keresztül kell nézni, hogy itt még az elmúlt idők nihiljének a tax-át fizetjük meg. Ahogy az megesett a Frisco esetében is. Payton tavaly megmutatta, hogy alkalmas, s akár izgalmas is lehet vele a csapat. Nálam 2025 végéig él a bizalom felé. Ha 2026-ban nem a po-ért megyünk, akkor nyilván Payton sem volt itt a megfelelő ember.
Szerkesztette: Zalán
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Engem legjobban az zavarna, hogy SP-nek semmilyen hozzáadott értéke nem látszik a csapaton. Ugyanaz a fos megy, mint Vic alatt.Kíváncsi vagyok mekkora a türelem felé. A tavalyi év miatt be lett dobva Wilson a busz alá, amit látszólag mindenki elfogadott, aki számít. Idén rookie QB-ja van, "még tanítja". Reálisan nézve idén nem melegedhet alatta a pad, de azt sem tartottam reálisnak, hogy Hackett az eslő szezonját se tolhatja végig és utólag sem gondoljuk úgy hogy korai volt őt kirúgni. Egyelőre azt sem látom egyértelműnek, hogy egy esetleges sikertelen '24-es után jövő esetleges siktertelen '25-ös szezonba belebukik, de most az tűnik a lehető legkorábbi reset pontig.
Amadeus the Young
Hogy lesz-e rá szükség, az még kiderül. Egyelőre lehet igaza van nagyarcnak, és Wilson tényleg reménytelen ügy volt, Nixnek meg tényleg idő kell.
A másik oldalról viszont továbbra is igaz, hogy csak HOF QB-val alkotott maradandót és szigorúan - vagy igazából bárhogy - nézve valóban ugyanaz a fos megy, mint tremendous job alatt.
Nem tudom, tavaly is akartam tartani magam ahhoz, hogy bye weekig adok időt, aztán 1-2 héttel előtte mégis elfogyott a türelem és pont utána állt össze a csapat kb 4 forduló erejéig. Most azt gondolom, hogy semmi értelme ezt a "work in progress" offense-t kritizálni még egy darabig. Most a bye week későn van. Nem tudom, úgy 6-8. hét, ha akkor is ugyanígy néz ki, akkor komoly bajok vannak
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
Tavaly baromira latszott SP keze nyoma a kezdeti botladozas utan, iden baromira döcög az O# es ami aggasztobb h kb. minden rozsdas benne. Tavaly megfordittotta ezt a tendenciat, a zsuri idien is ezt varja.lehet abba a hibába estem, hogy beírtam valamit ide, nem gyújtott fel a fórum, ezért azt hittem mindenki hasonlóan gondolkozik, de számomra egyértelmű volt, hogy Wilson deadmoney-jával, a tavalyi 8-9-eshez képest minden poszton gyengébb kerettel (tudom jobb a 3. számú TE-ünk), rookie QB-val nem ez lesz a mi évünk, vagy legalábbis nem úgy fog indulni az év. Úgyhogy nem teljesen értem a csalódottságot 2 forduló után. Ez az év arról szól, hogy év végére Nix jobb lesz-e, mint év elején és hogy az a jobb az elég jó-e vagy húzzunk új QB-t.Engem legjobban az zavarna, hogy SP-nek semmilyen hozzáadott értéke nem látszik a csapaton. Ugyanaz a fos megy, mint Vic alatt.
Semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb futó játékunk lehetne, semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb védelmünk lehetne. Utóbbi amúgy felülteljesíti várakozásaimat, egy igazán jó támadósorhoz elég is lenne.
Az, hogy Nix körül ilyen gyenge a keret, az egyébként adhat okot csalódottságra. De idén az első körös pickkel egy 2-3 körre saccolt QB-t kellett húzni (helyesen), az azt megelőző 2 évben nem votl 1. körös pickünk + Paton borzalmas FA igazolásai, meg a történelmű nagyságú DM, így nehéz kompetens csapatot kiállítani és bár a 4. évben ez már nem kifogás, de eleve nem a Super Bowl keretet örökölte "one of the best GMs", hanem azt amelyikkel egy 5-11 is tremendous jobnak számít...
Ha Paytonnak nem csak az arca nagy, hanem valóban még mindig a legjobb támadó elmék közé tartozik, akár a szezon második felére kompetensek lehetünk, ha a védelem tartja ezt a szintet. A reálisabb optimista forgatókönyv szerint offseasonben meg tudjuk kicsit erősíteni a csapatot, és 2025-ben lesz keresnivalónk. Akkor már "csak" 35 milliót visz el a sapkából Wilson. Jó kérdés, hogy az első körös pickkel új QB-t kell majd keresni vagy BPA-zhatunk, ami Paton egyetlen erőssége, legalábbis mítosz szinten, mert 4 draftból egyetlen egyszer volt erre lehetőség, és akkor tudásból vagy véletlenből sikerült neki. Ha top3 pick lesz, akkor remélem QB. A legrosszabb ami történhet, hogy Nix nem jó, de reményre ad okot ezért kitartunk mellette, és egy 6-8 győzelmes QB lesz, amivel túl messze leszünk a QB picktől és túl messze a PO-tól, lassan egy évtizede itt tartunk.
De akkor is, ha '25-ben sem leszünk sehol, akkor lesz esély az újabb resetre, új GM, új HC és új QB. Ha egy majomnak adsz egy írógépet és végtelen időt, azzal, hogy random nyomogatja rajta a gombokat, előbb-utóbb megírja Shakespeare összest. Végtelen idő alatt, ez gyakorlatilag biztos. Leírhatatlanul alacsony eséllyel elsőre pont úgy nyomja a gombokat.
Na most végtelen idő alatt egyszer a Broncos is talál majd jó GM-et, jó HC-t és jó QB-t. Nem azt mondom hogy garantáltan rövidebb idő alatt, mint amennyi egy majomak kell az írógéppel hogy véletlenül megírja Shakespeare összest, de legalább látok arra esélyt, hogy "random ütögetjük a billentyűket".Sokáig úgy éreztem, hogy csak ülünk "ülünk az írógép fölött", mert az önmagában tremendous job és hát ha a majom a gondolatkísérletben csak ül az írógép fölött, akkor végtelen idő alatt sem készül el a Shakespeare összes...
Black_Adder
Amadeus the Young
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 1 éve
lehet abba a hibába estem, hogy beírtam valamit ide, nem gyújtott fel a fórum, ezért azt hittem mindenki hasonlóan gondolkozik, de számomra egyértelmű volt, hogy Wilson deadmoney-jával, a tavalyi 8-9-eshez képest minden poszton gyengébb kerettel (tudom jobb a 3. számú TE-ünk), rookie QB-val nem ez lesz a mi évünk, vagy legalábbis nem úgy fog indulni az év. Úgyhogy nem teljesen értem a csalódottságot 2 forduló után. Ez az év arról szól, hogy év végére Nix jobb lesz-e, mint év elején és hogy az a jobb az elég jó-e vagy húzzunk új QB-t.Engem legjobban az zavarna, hogy SP-nek semmilyen hozzáadott értéke nem látszik a csapaton. Ugyanaz a fos megy, mint Vic alatt.
Semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb futó játékunk lehetne, semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb védelmünk lehetne. Utóbbi amúgy felülteljesíti várakozásaimat, egy igazán jó támadósorhoz elég is lenne.
Az, hogy Nix körül ilyen gyenge a keret, az egyébként adhat okot csalódottságra. De idén az első körös pickkel egy 2-3 körre saccolt QB-t kellett húzni (helyesen), az azt megelőző 2 évben nem votl 1. körös pickünk + Paton borzalmas FA igazolásai, meg a történelmű nagyságú DM, így nehéz kompetens csapatot kiállítani és bár a 4. évben ez már nem kifogás, de eleve nem a Super Bowl keretet örökölte "one of the best GMs", hanem azt amelyikkel egy 5-11 is tremendous jobnak számít...
Ha Paytonnak nem csak az arca nagy, hanem valóban még mindig a legjobb támadó elmék közé tartozik, akár a szezon második felére kompetensek lehetünk, ha a védelem tartja ezt a szintet. A reálisabb optimista forgatókönyv szerint offseasonben meg tudjuk kicsit erősíteni a csapatot, és 2025-ben lesz keresnivalónk. Akkor már "csak" 35 milliót visz el a sapkából Wilson. Jó kérdés, hogy az első körös pickkel új QB-t kell majd keresni vagy BPA-zhatunk, ami Paton egyetlen erőssége, legalábbis mítosz szinten, mert 4 draftból egyetlen egyszer volt erre lehetőség, és akkor tudásból vagy véletlenből sikerült neki. Ha top3 pick lesz, akkor remélem QB. A legrosszabb ami történhet, hogy Nix nem jó, de reményre ad okot ezért kitartunk mellette, és egy 6-8 győzelmes QB lesz, amivel túl messze leszünk a QB picktől és túl messze a PO-tól, lassan egy évtizede itt tartunk.
De akkor is, ha '25-ben sem leszünk sehol, akkor lesz esély az újabb resetre, új GM, új HC és új QB. Ha egy majomnak adsz egy írógépet és végtelen időt, azzal, hogy random nyomogatja rajta a gombokat, előbb-utóbb megírja Shakespeare összest. Végtelen idő alatt, ez gyakorlatilag biztos. Leírhatatlanul alacsony eséllyel elsőre pont úgy nyomja a gombokat.
Na most végtelen idő alatt egyszer a Broncos is talál majd jó GM-et, jó HC-t és jó QB-t. Nem azt mondom hogy garantáltan rövidebb idő alatt, mint amennyi egy majomak kell az írógéppel hogy véletlenül megírja Shakespeare összest, de legalább látok arra esélyt, hogy "random ütögetjük a billentyűket".Sokáig úgy éreztem, hogy csak ülünk "ülünk az írógép fölött", mert az önmagában tremendous job és hát ha a majom a gondolatkísérletben csak ül az írógép fölött, akkor végtelen idő alatt sem készül el a Shakespeare összes...
Black_Adder
több mint 1 éve
Semmi, jó poén. Ha 0-15el is állnánk és 2 hét múlva a Jets ellen zárjuk a szezont, akkor is ott lennék a lelátón.1 db Jets - Broncos jegy eladó, jó helyre.Mi törtènik ?
- JC6
Zalán
Ez maradt 😂
több mint 1 éve
lehet abba a hibába estem, hogy beírtam valamit ide, nem gyújtott fel a fórum, ezért azt hittem mindenki hasonlóan gondolkozik, de számomra egyértelmű volt, hogy Wilson deadmoney-jával, a tavalyi 8-9-eshez képest minden poszton gyengébb kerettel (tudom jobb a 3. számú TE-ünk), rookie QB-val nem ez lesz a mi évünk, vagy legalábbis nem úgy fog indulni az év. Úgyhogy nem teljesen értem a csalódottságot 2 forduló után. Ez az év arról szól, hogy év végére Nix jobb lesz-e, mint év elején és hogy az a jobb az elég jó-e vagy húzzunk új QB-t.Semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb futó játékunk lehetne, semmi nem történt ami miatt a tavalyinál jobb védelmünk lehetne. Utóbbi amúgy felülteljesíti várakozásaimat, egy igazán jó támadósorhoz elég is lenne.
Az, hogy Nix körül ilyen gyenge a keret, az egyébként adhat okot csalódottságra. De idén az első körös pickkel egy 2-3 körre saccolt QB-t kellett húzni (helyesen), az azt megelőző 2 évben nem votl 1. körös pickünk + Paton borzalmas FA igazolásai, meg a történelmű nagyságú DM, így nehéz kompetens csapatot kiállítani és bár a 4. évben ez már nem kifogás, de eleve nem a Super Bowl keretet örökölte "one of the best GMs", hanem azt amelyikkel egy 5-11 is tremendous jobnak számít...
Ha Paytonnak nem csak az arca nagy, hanem valóban még mindig a legjobb támadó elmék közé tartozik, akár a szezon második felére kompetensek lehetünk, ha a védelem tartja ezt a szintet. A reálisabb optimista forgatókönyv szerint offseasonben meg tudjuk kicsit erősíteni a csapatot, és 2025-ben lesz keresnivalónk. Akkor már "csak" 35 milliót visz el a sapkából Wilson. Jó kérdés, hogy az első körös pickkel új QB-t kell majd keresni vagy BPA-zhatunk, ami Paton egyetlen erőssége, legalábbis mítosz szinten, mert 4 draftból egyetlen egyszer volt erre lehetőség, és akkor tudásból vagy véletlenből sikerült neki. Ha top3 pick lesz, akkor remélem QB. A legrosszabb ami történhet, hogy Nix nem jó, de reményre ad okot ezért kitartunk mellette, és egy 6-8 győzelmes QB lesz, amivel túl messze leszünk a QB picktől és túl messze a PO-tól, lassan egy évtizede itt tartunk.
De akkor is, ha '25-ben sem leszünk sehol, akkor lesz esély az újabb resetre, új GM, új HC és új QB. Ha egy majomnak adsz egy írógépet és végtelen időt, azzal, hogy random nyomogatja rajta a gombokat, előbb-utóbb megírja Shakespeare összest. Végtelen idő alatt, ez gyakorlatilag biztos. Leírhatatlanul alacsony eséllyel elsőre pont úgy nyomja a gombokat.
Na most végtelen idő alatt egyszer a Broncos is talál majd jó GM-et, jó HC-t és jó QB-t. Nem azt mondom hogy garantáltan rövidebb idő alatt, mint amennyi egy majomak kell az írógéppel hogy véletlenül megírja Shakespeare összest, de legalább látok arra esélyt, hogy "random ütögetjük a billentyűket".Sokáig úgy éreztem, hogy csak ülünk "ülünk az írógép fölött", mert az önmagában tremendous job és hát ha a majom a gondolatkísérletben csak ül az írógép fölött, akkor végtelen idő alatt sem készül el a Shakespeare összes...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 1 éve
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Hát, ez nem volt egy fáklyás menet, nekem a második félidő több ponton már egész bíztató volt, de pár drop, meg OL lefosás, meg persze Bo pár pontatlanabb passza azért sokat árnyalt a képen...Nem tudom tudunk-e valamit kezdeni a futójátékkal így szezon közben, de ha nem lesz jobb, akkor nagyon szenvedős lesz a szezon...
PS2-nek meg valaki adjon pár nagy pofont, mert én azt érzem a mozgásán, hogy azt gondolja, hogy neki elég a mezt kirakni a pályára és nem fogja a QB challenge-elni soha, pedig egy CB1-nek pont a fontos szituációkban van általában dolga, ő meg pont akkor figyel a legkevésbé...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
1 db Jets - Broncos jegy eladó, jó helyre.Mi törtènik ?
- JC6
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Előre a top3 pickért.Amúgy annyira nem rossz ez a csapat, hogy tönkreverjék, de így kb ennyi. Fejleszteni kell a talenteket és megnézni a fiatalokat van e bennük annyi, hogy hosszú távon lehet rájuk építeni.
több mint 1 éve
1 db Jets - Broncos jegy eladó, jó helyre.
több mint 1 éve
Ja és PS2, mint special team player… valami nagyon félrecsúszott megint.
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
Hat nem volt egy fáklyás menet sajnos. Nix jobban nézett ki, mint az első meccsen, de az az int sajnos nagyon rookie volt és a lehető legrosszabbkor jött. Ami engem most jobban aggaszt az az egész offense. Megint kulcsszitukban dropok, zeró futás, és az agyonfizetett fal sem az igazi. Williamstol pedig teljesen kivagyok, komolyan inkább szaladgaljanak kukazott udfa-k, csak ot ne kelljen nézni.
A defense szerintem most rendben volt, szarul kezdtek a meccset, de a második félidőre összekaptak magukat. Ez most sem rajtuk múlt.
SP viszont ezzel a beszari hozzáállás az egész meccsen… értem én, h rookie qb, de baszki. 13-3nal nem tudom mitől félt.
Szerkesztette: rob3r7o
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
Tipikus kurva gyenge Broncos foci!Offense annyira tragikus mint tavaly.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
inactive csapatok meccsén lehet ma wilson x wilson
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
A mai meccs talán még keményebb lesz mint a múlt heti. Russ sajnos nem játszik, örültem volna neki, adott volna egy kis plusz löketet a csapatnak. Attól félek, hogy Watt egyedül megöli az amúgy sem túl acélos támadósorunkat.Finoman szólva nem mi vagyunk az esélyesek egy Steelers ellen, aki nagyon nincs magánál önmagához képest. Engem sokkal inkább a D puhasága szomorított el. Én ott várnék előrelépést, főleg futás ellen…
Kevés pontos meccsen vereséggel számolok, Nix (és az egész O#)legyen jobb mint múltkor, ennyit szeretnék.
Vonster
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
A mai meccs talán még keményebb lesz mint a múlt heti. Russ sajnos nem játszik, örültem volna neki, adott volna egy kis plusz löketet a csapatnak. Attól félek, hogy Watt egyedül megöli az amúgy sem túl acélos támadósorunkat. Kevés pontos meccsen vereséggel számolok, Nix (és az egész O#)legyen jobb mint múltkor, ennyit szeretnék.