New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 10 éve
Két éve elfogyott, tavaly meg nem fogyott el. Szerencse kérdése. De az irány jó, Brady visszavonulásáig biztosan. (Szerintem a saját portádért többet van miért izgulni, ha igaz Irsay azon kijelentése, hogy Luck szerződésének számai "sokkolóak" lesznek. Eddig sem volt körülötte csapat, viszont legalább inkonzisztens a játéka.)Persze. De az is kérdés, hogy az az offense jövőre nem jár-e ugyanígy, hogy decemberre elfogy? 😊Forte a liga talán legjobb elkapó futója, aki azért futni is elég jól tud. Dion Lewis-al olyan 1-2 punch lehetnének, hogy mindhárom downon bármit lehetne velük játszani. Belichick nincs oda a veterán igazolásokért, de Forte annyira passzolna ide, hogy kár lenne kihagyni. És nem is egy capet borító tételbe kerül...Kérdés az, hogy azt az offenset ami az első 7fordulóban még a 2007es rekordjainkat is megdöntötte akarjuk-e tovább turbózni. Szívesen elnézegetném nálunk Forte-t de ha miatta nem tudnánk egy-egy minőségi veterán T-t és G-t hozni akkor inkább nem.
peterk2005
gordon
Dion Lewisnak egy baja van csak, és az éppen a sérülékenysége. Tulajdonképpen emiatt maradt annyira radar alatt egészen tavaly év elejéig. Bírta is vagy fél idényt 😊
peterk2005
több mint 10 éve
Persze. De az is kérdés, hogy az az offense jövőre nem jár-e ugyanígy, hogy decemberre elfogy? 😊Forte a liga talán legjobb elkapó futója, aki azért futni is elég jól tud. Dion Lewis-al olyan 1-2 punch lehetnének, hogy mindhárom downon bármit lehetne velük játszani. Belichick nincs oda a veterán igazolásokért, de Forte annyira passzolna ide, hogy kár lenne kihagyni. És nem is egy capet borító tételbe kerül...Kérdés az, hogy azt az offenset ami az első 7fordulóban még a 2007es rekordjainkat is megdöntötte akarjuk-e tovább turbózni. Szívesen elnézegetném nálunk Forte-t de ha miatta nem tudnánk egy-egy minőségi veterán T-t és G-t hozni akkor inkább nem.
peterk2005
gordon
Dion Lewisnak egy baja van csak, és az éppen a sérülékenysége. Tulajdonképpen emiatt maradt annyira radar alatt egészen tavaly év elejéig. Bírta is vagy fél idényt 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Forte a liga talán legjobb elkapó futója, aki azért futni is elég jól tud. Dion Lewis-al olyan 1-2 punch lehetnének, hogy mindhárom downon bármit lehetne velük játszani. Belichick nincs oda a veterán igazolásokért, de Forte annyira passzolna ide, hogy kár lenne kihagyni. És nem is egy capet borító tételbe kerül...Kérdés az, hogy azt az offenset ami az első 7fordulóban még a 2007es rekordjainkat is megdöntötte akarjuk-e tovább turbózni. Szívesen elnézegetném nálunk Forte-t de ha miatta nem tudnánk egy-egy minőségi veterán T-t és G-t hozni akkor inkább nem.
peterk2005
több mint 10 éve
Forte a liga talán legjobb elkapó futója, aki azért futni is elég jól tud. Dion Lewis-al olyan 1-2 punch lehetnének, hogy mindhárom downon bármit lehetne velük játszani. Belichick nincs oda a veterán igazolásokért, de Forte annyira passzolna ide, hogy kár lenne kihagyni. És nem is egy capet borító tételbe kerül...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Az ügynöke min. évi 4 millát akar. Ha 3év/10-12m-be meg lehetne egyezni egy 2milliós signing bonus, plusz 1,5 gariban az első évre, az jó lenne mindenkinek. Kicsi a kockázat és ha beválik akkor utána kereshet többet.Forte nem kell a Bearsnek, én nagyonnagyon örülnék neki ha leigazolnánk ilyen évi max 5 milláért csak nem adna neki többet senki így öregen 😊 ti hogy vagytok vele?Nincs évi 5millánk rá. Talán évi 3at kitudnánk préselni.
dr0725
gordon
több mint 10 éve
Forte nem kell a Bearsnek, én nagyonnagyon örülnék neki ha leigazolnánk ilyen évi max 5 milláért csak nem adna neki többet senki így öregen 😊 ti hogy vagytok vele?Nincs évi 5millánk rá. Talán évi 3at kitudnánk préselni.
dr0725
több mint 10 éve
Forte nem kell a Bearsnek, én nagyonnagyon örülnék neki ha leigazolnánk ilyen évi max 5 milláért csak nem adna neki többet senki így öregen 😊 ti hogy vagytok vele?Nem lenne rossz, de akkor már kéne egy épkézláb fal is hozzá. Csak akkor éri meg szerintem, ha áldozunk a falra is a drafton, vagy az FA-n.
több mint 10 éve
Forte nem kell a Bearsnek, én nagyonnagyon örülnék neki ha leigazolnánk ilyen évi max 5 milláért csak nem adna neki többet senki így öregen 😊 ti hogy vagytok vele?
több mint 10 éve
Ez a 4,4M az aláírási pénzének a 2016-ot és 2017-et terhelő része. Mivel 2016-ot 3,4M terheli (2017 pedig nyilván akkor 1M), ezért még ha veterán minimumot kapna 2016-ra, akkor is alig lenne kisebb a cap hitje a jelenlegi dead moneynál.Ha ez igaz én nagyon örülnék neki és nem csak azért mert egészségesen több mint jó játékos,hanem mert ez egy olyan pozitív üzenet lenne a szerződésre váróknak ami mind anyagilag mind erkölcsileg kamatozhat majd a közeljövőben...Szerintem ez szigorúan üzleti döntés lesz. 4.4 M dead maradna utána ha kivágjuk, ha ennyiért vagy kevesebbért marad (ha kap+1 évet akkor megoldható) akkor megtartjuk. 3-4. számú LB-nek nem fizethetünk többet , kell a pénz jövőre nagyon.
Persze azért a pontos számok ismerete nélkül nehéz bármi konkrétumot kijelenteni...
Castleai01
gordon
Szóval abban a formában, ahogy gondolod (+1 év, kevesebb pénz, kisebb cap hit), aligha fog ez működni.
több mint 10 éve
Ha ez igaz én nagyon örülnék neki és nem csak azért mert egészségesen több mint jó játékos,hanem mert ez egy olyan pozitív üzenet lenne a szerződésre váróknak ami mind anyagilag mind erkölcsileg kamatozhat majd a közeljövőben...Szerintem ez szigorúan üzleti döntés lesz. 4.4 M dead maradna utána ha kivágjuk, ha ennyiért vagy kevesebbért marad (ha kap+1 évet akkor megoldható) akkor megtartjuk. 3-4. számú LB-nek nem fizethetünk többet , kell a pénz jövőre nagyon.
Persze azért a pontos számok ismerete nélkül nehéz bármi konkrétumot kijelenteni...
Castleai01
több mint 10 éve
Ha ez igaz én nagyon örülnék neki és nem csak azért mert egészségesen több mint jó játékos,hanem mert ez egy olyan pozitív üzenet lenne a szerződésre váróknak ami mind anyagilag mind erkölcsileg kamatozhat majd a közeljövőben...Persze azért a pontos számok ismerete nélkül nehéz bármi konkrétumot kijelenteni...
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 10 éve
Curran szerint Mayo állítólag belemenne egy kemény szerződésmódosításba is, csak hogy maradhasson a csapatnál..Szomorú ezt leírni, de nem tudom hogy ennyi sérüléssel mennyit tudna hozzátenni a LB tengely munkájához csereként..
A kérdés inkább az, hogy egyáltalán számolhatunk-e vele minőségi back-upként..
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
New England Patriots sign Mr. Wyatt as GM! 😊
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
" I happened to see Archie [Manning] there. He has two sons who have won two Super Bowls [each]. But with all due respect, we have one son who has won four. " - Patriots owner Bob Kraft, comparing Tom Brady to the Manning brothers. 😊
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 10 éve
Ki tudja mik történtek kint Bostonban😊 De ha "leigazoltak", néha csepegtess azért valami infókat is😊Állítólag érdeklődünk Josh Gordon után..Egy évre lett felfüggesztve..Nem tudom, hogy jogilag még Browns játékos vagy nem..Moss után lehetne végre egy nagy fogás, ha benőtt a feje lágya.. 😉VÉGRE!
kyobalu
(itteniben draftoltam, egy másikban a napokban szereztem meg, nagyon figyelnek 😀)
Wyatt
több mint 10 éve
Állítólag érdeklődünk Josh Gordon után..Egy évre lett felfüggesztve..Nem tudom, hogy jogilag még Browns játékos vagy nem..Moss után lehetne végre egy nagy fogás, ha benőtt a feje lágya.. 😉VÉGRE!
kyobalu
(itteniben draftoltam, egy másikban a napokban szereztem meg, nagyon figyelnek 😀)

több mint 10 éve
Off a téma.Nincs valakinek kölcsönbe farsangra egy napra sisakja?
Nem venném fel csak amolyan kellék lenne.
Előre is köszi a segítségeteket.
több mint 10 éve
Állítólag érdeklődünk Josh Gordon után..Egy évre lett felfüggesztve..Nem tudom, hogy jogilag még Browns játékos vagy nem..Moss után lehetne végre egy nagy fogás, ha benőtt a feje lágya.. 😉
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
ÁÁÁÁ tényleg, éreztem, hogy kimaradt valaki😊Dola, Minitrton, LaFell, Tyms, Harper. Ennyinek elégnek kell lenni, csak használni kell őket. Vannak ennél fontosabb helyek is, sajnos a pénz, a kevés cetli azért csökkenti a mozgásterünket.+Dobson, Martin akik még szerződéssel is rendelkeznek.
NB2
Egy workhorse futó kell, egy T és egy veterán G ha Wendell nem marad.
gordon
több mint 10 éve
Dola, Minitrton, LaFell, Tyms, Harper. Ennyinek elégnek kell lenni, csak használni kell őket. Vannak ennél fontosabb helyek is, sajnos a pénz, a kevés cetli azért csökkenti a mozgásterünket.+Dobson, Martin akik még szerződéssel is rendelkeznek.
NB2
Egy workhorse futó kell, egy T és egy veterán G ha Wendell nem marad.
több mint 10 éve
Dola, Minitrton, LaFell, Tyms, Harper. Ennyinek elégnek kell lenni, csak használni kell őket. Vannak ennél fontosabb helyek is, sajnos a pénz, a kevés cetli azért csökkenti a mozgásterünket.
több mint 10 éve
Amennyire Amendola használható a számokon kívül, annyira Jules is. De az is igaz, hogy ahogy a futójáték offolásával, úgy egy magas szélső elkapó hanyagolásával is az ellenfél védelmének könnyítünk. Csakhogy: azért nem csak három, hanem négy emberrel kell számolni. A Gronk, Edelman, Dola, Lewis négyes mellé meg pont elég egy LaFell, Martin, egy White, Blount és persze kéne még egy TE kiegészítőnek, aki képes elkapni meccsenként egy-két labdát.Szerintem kb. 25-26 NFL csapat simán elfogadná ezt a támadó négyest. Szóval megint nem annyira látom, hova kellene itt az erősítés (feltételezve, hogy mindegyikük egészségesen tér vissza). Abban meg 100%-ig biztos vagyok, hogyha sérülés miatt elveszítünk a négy közül hármat, nem leszünk bajnokok. De azt meg nem tudjuk befolyásolni úgysem.
Szerkesztette: Kollega
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Persze. Ezért is lett átstruktúrálva a tavaly PO után az eredetileg 5 éves, évi 5.5m szerződése úgy, hogy gyakorlatilag lemondott 2+ milláról, plusz a maradék egy részét alapfizu helyett teljesítmény-ösztönzőkben kapja, miközben maradt a hátralevő három évre egy lényegében egy 1 év prove it szerződése. Ja, nem...még Amendola-ra se mondanám azt, hogy hűde megérte a pénzét. Idén leglább már megdolgozott érte, de összességében még elég mínuszos az ő története is.peterk2005'Dola nem érte meg??? gondolom bojkottáltad a tavalyi PO-t a nagy döntővel együtt...
ZERO_L


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Szerintem nemfogunk hozni elkapót,mert van elég. Tyms,Dobson. Dobson lenne a szélső, de hát üveg szegény. Jó lenne, ha egy szezont le tudna hozni sérülés nélkül és lehet látni mire képes,mert voltak jó elkapásai.Nem tudni mi lesz..
Nem hiszem kifizetnénk 6-7-8 milliót egy komoly wr-nek. Tavaly sb-t játszottunk és nyertünk ezzel az állománnyal.
Ha jobb a fal és nem sérül le JE,akkor...
Majd hozunk valami spec teames embert a draftról,meg valami nevesincs embereket amikre csak pislogunk. 😀
Demecs
LaFell első éve nem volt rossz..Második évében sérülésből lábadozva ugrott be a szezon felében, úgy hogy nyáron az edzőtáborokban semmit nem edzett..Biztos ez is szerepet játszott a kevésbé jó teljesítményében..Az is látszott, hogy igazából számolnánk vele, mert Brady az első 3-4 meccsen tömte volna labdákkal, de nem tudott előrébb lépni..
Új WR érkezése csak akkor lesz, ha ő megy..A stáb biztosan jobban tudja, hogy miért nem tudott működni vele a meló..De az fura, hogy az év közben leigazolt Martin simán beelőzte év végére...
Ward egy paraszt.. 😉