New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 13 éve
Reiss szerint Shianconak jó eséllyel kinéz egy IR a legutóbbi sérülése után, BAllarddal pedig eleve 2013-tól számoltak igazán Belichickék. Szintén Reiis írja, hogy Hernandez szinte legalább annyira tekinthető elkapónak, mint klasszikus értelemben vett TE-nek. Én nem tudom hogy Honolulu mennyire jó blokkoló TE, de ha DoM azt írja az, neki elhiszem. Egy ilyen TE pedig simán elfér a rosteren még akár Fells kárára is.
Do your job
több mint 13 éve
Egyik oldalról tényleg vicces. Más részről viszont Gronkandezéken kívül nincs azonnal és biztonsággal bevethető TE. (Gronk bokaműtétjétől tekintsünk el, véljük azt, hogy ő OK.) Shianco szinte biztos PUP-on lenne, ha nem edzett volna, Ballard egyáltalán nem biztos, hogy bevethető lesz idény közepétől, Fells-szel a jóég tudja mi van igazából, de ő sem 100%-os. Látszólag bővében vagyunk TE-eknek, de valójában bővében vagyunk sérült TE-eknek.bohózatzinedine5Nem is mondom, hogy bármelyik aláír, csak viccesWyattÉn jót röhögök rajta 😀 Mondjuk lassan megemlíteni is felesleges külön a neveket, elég csak annyi, hogy akinek épp nincs már csapata és TE, az nálunk jár 😀WyattCooley még nem jöttzolika26
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Hoomanawanui azért nem ilyen Fells kategóriás töltelék valaki. Persze neki is megvan a saját keresztje... sajnos nem tud egészséges maradni. Viszont végre egy normális blokkoló tight end. Ha egészséges teljesen jó lenne no. 3 tight endnek Gronk és Hernandez mögött.
több mint 13 éve
Lehet, hogy csak üzletről van szó. Ha egy TE elmondhatja magáról, hogy a Patriotsban volt TE, máris kétszer annyit ér. 😊
több mint 13 éve
bohózatNem is mondom, hogy bármelyik aláír, csak viccesWyattÉn jót röhögök rajta 😀 Mondjuk lassan megemlíteni is felesleges külön a neveket, elég csak annyi, hogy akinek épp nincs már csapata és TE, az nálunk jár 😀WyattCooley még nem jöttzolika26
több mint 13 éve
Nem is mondom, hogy bármelyik aláír, csak viccesÉn jót röhögök rajta 😀 Mondjuk lassan megemlíteni is felesleges külön a neveket, elég csak annyi, hogy akinek épp nincs már csapata és TE, az nálunk jár 😀WyattCooley még nem jöttzolika26

több mint 13 éve
Én jót röhögök rajta 😀 Mondjuk lassan megemlíteni is felesleges külön a neveket, elég csak annyi, hogy akinek épp nincs már csapata és TE, az nálunk jár 😀WyattCooley még nem jött

http://insidehandoff.com/
több mint 13 éve
Én jót röhögök rajta 😀 Mondjuk lassan megemlíteni is felesleges külön a neveket, elég csak annyi, hogy akinek épp nincs már csapata és TE, az nálunk jár 😀

több mint 13 éve
Team is hosting free-agent Michael Hoomanawanui (Rams). Expectation is that he will sign to 53-man roster if passes physical.New England Tight Ends
Michael Hoomanawanui was on 'Skins practice squad after being let go by Rams. Look for Visanthe Shiancoe to land on IR (possibly short-term)
New England Rams?Habi

http://insidehandoff.com/
több mint 13 éve
Team is hosting free-agent Michael Hoomanawanui (Rams). Expectation is that he will sign to 53-man roster if passes physical.Michael Hoomanawanui was on 'Skins practice squad after being let go by Rams. Look for Visanthe Shiancoe to land on IR (possibly short-term)
New England Rams?


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Brady_12
3
Nemsokár kezdődik a szezon GO NEW ENGLAND! Reméljük az idei szezon mégjobban fog sikerűlni!
több mint 13 éve
10 millióval vagyunk a fizetési sapka alatt, ebbe pedig ugye simánszkiban beférne még 4-5 milliós fizuval is Waters. Remélem, hogy ismerve a körülményeket (van hely, Waters tavalyi teljesítménye) nem ezen akarnának spórolni Kraft bácsiékHát, szerintem meg az elmúlt évek legcsendesebb holdout-járól van szó, a tavalyi teljesítménye utána b...ik 1,4 millióért végignyomni egy szezont. Rég bejelentette volna a visszavonulását, ha nem erről lenne szó.Mondjuk azt nem tudom megérteni, hogy akkor miért nem mondta azt a média előtt, hogy köszönöm, ennyi. Visszavonulok.Mintha azt olvastam volna Roto-n, hogy délre vágyik játszani, közelebb a családjához... Nem tudom mi igaz belőle...Castleai01
Elég jó játékos volt ahhoz, hogy felkapott híre legyen a visszavonulásának.Habi
Gyulus


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Hát, szerintem meg az elmúlt évek legcsendesebb holdout-járól van szó, a tavalyi teljesítménye utána b...ik 1,4 millióért végignyomni egy szezont. Rég bejelentette volna a visszavonulását, ha nem erről lenne szó.Mondjuk azt nem tudom megérteni, hogy akkor miért nem mondta azt a média előtt, hogy köszönöm, ennyi. Visszavonulok.Mintha azt olvastam volna Roto-n, hogy délre vágyik játszani, közelebb a családjához... Nem tudom mi igaz belőle...Castleai01
Elég jó játékos volt ahhoz, hogy felkapott híre legyen a visszavonulásának.Habi
Más: Tennant nem lehetett valami nagy szám...😀
több mint 13 éve
Nah a Tennant projectet bebuktam 😊pasztoybAz hagyján, de ő is. 😀
Winslow miatt azt sejtem, hogy valakinek (Shianco v. Fells) kinéz egy IR.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
Welker utáni éránkra csak két slot WR-t hoztunk 😀Készültök a Welker utáni érára. Lassan nem lesznek itt a rosteren WRek, csak TEk.Az lenne a legkevesebb, deHát bazdmeg, erre a LOL már nem is elég kifejező 😀Azt hittem mi vagyunk az NFL kukabúvárai, de nem. Ez az(undisputed) cím a Patriotsé. iktriad
The Patriots will workout TE Kellen Winslow, per @ProFootballTalkWyatt
Gronko és Herni mögé már Ballard is soknak tűnt, aztán jött Sénkó, Fells, de túl vékony volt a TE-részleg, kell még egy 😀
Wyatt
iktriad
Széltében nem is fogunk játszani, mindenhol rámegyünk a legszarabb LB-re, meg S-re, aztán középen szopatunk, addig még a fal is kitart 😂

több mint 13 éve
Készültök a Welker utáni érára. Lassan nem lesznek itt a rosteren WRek, csak TEk.Az lenne a legkevesebb, deHát bazdmeg, erre a LOL már nem is elég kifejező 😀Azt hittem mi vagyunk az NFL kukabúvárai, de nem. Ez az(undisputed) cím a Patriotsé. iktriad
The Patriots will workout TE Kellen Winslow, per @ProFootballTalkWyatt
Gronko és Herni mögé már Ballard is soknak tűnt, aztán jött Sénkó, Fells, de túl vékony volt a TE-részleg, kell még egy 😀
Wyatt
több mint 13 éve
Az lenne a legkevesebb, deHát bazdmeg, erre a LOL már nem is elég kifejező 😀Azt hittem mi vagyunk az NFL kukabúvárai, de nem. Ez az(undisputed) cím a Patriotsé. iktriad
The Patriots will workout TE Kellen Winslow, per @ProFootballTalkWyatt
Gronko és Herni mögé már Ballard is soknak tűnt, aztán jött Sénkó, Fells, de túl vékony volt a TE-részleg, kell még egy 😀

több mint 13 éve
Hát bazdmeg, erre a LOL már nem is elég kifejező 😀Azt hittem mi vagyunk az NFL kukabúvárai, de nem. Ez az(undisputed) cím a Patriotsé.
The Patriots will workout TE Kellen Winslow, per @ProFootballTalkWyatt
több mint 13 éve
Hát bazdmeg, erre a LOL már nem is elég kifejező 😀The Patriots will workout TE Kellen Winslow, per @ProFootballTalk

több mint 13 éve
Mondjuk azt nem tudom megérteni, hogy akkor miért nem mondta azt a média előtt, hogy köszönöm, ennyi. Visszavonulok.Mintha azt olvastam volna Roto-n, hogy délre vágyik játszani, közelebb a családjához... Nem tudom mi igaz belőle...
Elég jó játékos volt ahhoz, hogy felkapott híre legyen a visszavonulásának.Habi
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 13 éve
Mondjuk azt nem tudom megérteni, hogy akkor miért nem mondta azt a média előtt, hogy köszönöm, ennyi. Visszavonulok.Elég jó játékos volt ahhoz, hogy felkapott híre legyen a visszavonulásának.


JT Daniels fan
több mint 13 éve
Pont most akartam írni, hogy amíg Hightower nem kapja meg az 54-es mezt (Nem volt nehéz kitalálni hogy azért "ácsingózott" egész preseason alatt...), addig élhet a remény Waters-szel kapcsolatban...De úgy látom hogy akkor ez a hajó elment...
Sebaj, legalább a "torony" megkapja az "elit számot" és bízom benne hogy már idén méltóvá is fog válni a viselésére... 😊
(Az adottsága megvan hozzá, mentalitása is szóval olyan nagy gáz nem lehet...) 😉
"Azt mondják Elmebajban Szenvedek... De én Nem is Szenvedek, inkább Élvezem Minden egyes Percét..." 😉
több mint 13 éve
Aztán majd meglátjuk már a Tennessee front 7 ellen is, hogy van-e szükség variálásra a Solder, Mankins, Wendell, Connolly, Vollmer kezdőben, ne nem mintha olyan sok opció lenne.Cannon lehet még talán életképes opció RG poszton, ha Vollmer háta bírja.
Watersszel én már nem számolok.
DoM
Kicsit szedett-vedett fal benyomását kelti ez így az elmúlt évekhez képest, bízom abban, hogy működni fog.
Do your job
több mint 13 éve
"Magastorony" megkapta az 54-es számot ha jól láttam az nfl.com-on! Ha fele annyit csinál mint Tedy Bruschi már nyugodt leszek! 😀ParadSECEz egyben a Waters-saga végét is jelenti. Tavaly ő játszott 54-esben.
Jöhet Dom néhány órával ezelőtt írt hsz-ében jelölt kezdő OL.
Salas-ról most olvastam, hogy a főiskolára még mint DB lett felvéve. A végén BB-kedvenc lesz belőle.😀
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)