New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 14 éve
Azóta nevetek ha eszembe jut... 😀Így van, sajnos Jake teljesen komolytalan hozzászólással próbálta meg szétoffolni a szakmázgatást. 😀 De nem sikerült neki!tomi-tomiÉs akkor ki is emelted a tegnap este ott elhangzott, egyetlen értelmes hozzászólást 😀nDRoVitába bonyolódnék,az est egyik legnagyobb offolása volt...
😊Joco
több mint 14 éve
+1.Ez a PO, itt nincs könnyű ellenfél, viszont lehet könnyebb illetve a csapat játékának megfelelőbb, kiismerhetőbb. Ebben, anélkül, hogy lebecsülném, vagy megbántanám a Broncost, nyugodtabb vagyok, mint a Steelers ellen lennék. (Látszott tegnap is, hogy futó nélkül, sérült BB-vel, csere D-line-nal, Clark nélkül, teljesen passzív pass rush-sal is kicsin múlott, hogy nem ők jutottak tovább.)Miért, a Steelers ellen nyugodtak lennénk? Idén melyik meccs előtt lehettünk nyugodtak? Ha véletlenül úgy ültem le, akkor 5-10-15 perc múlva már nem voltam az. 😊Dehogyis. Csak nem úgy sikerült leírni, ahogy gondolom. 😀
Wyatt, akkor szurkoljunk a Frisconak! Tavaly én pompásan levezettem, hogy a Jets lesz a legmegfelelőbb ellenfél a PO-ban. Azóta nem foglalkozom ilyen esélylatolgatással. Jöjjön, akinek jönnie kell.tomi-tomi
Nem vagyok nyugodtabb, hogy a Broncos jutott tovább, mintha a Steelers jutott volna tovább.
Esélylatolgatásról én is lemondok. Ráfaragtam már párszor. 😊 Csak egy kis elmélkedés, beszélgetés volt részemről.
Egyetértek az utolsó mondatoddal! Jöjjön bárki, azt kell legyőzni!polonic
Ettől még nem gondolom, hogy diadalmenet lesz.
Ja és én is Jetset vártam tavaly azt szopóponcsó lett.zinedine5
Én elég hibásnak/álszentnek tartom ezt a "aki jön, azt kell legyőzni" elvet. Vannak gyengébb és erősebb csapatok, jobb-rosszabb match-uppal. Én nagyon örülök, hogy nem egy ereje teljében lévő Steelers érkezik (de még ettől a megtépázott alakulattól is jobban féltem volna), vagy akár egy Bengals. Nem beszélve arról, hogy ha a Chargers bejutott volna a rájátszásba, tőlük tartanék a leginkább. Persze simán kikaphatunk, legfőképpen akkor, hogy elveszítjük a TO csatát (decemberben is a második negyedes 3 TO-n nyertük meg a találkozót), de szerintem a leginkább kedvező ellenfelet kaptuk. Nem szeretném én sem lebecsülni a Broncost egyáltalán, de pont a Tebow-faktor miatt (bárki ellen képes nagy játékra, de megfelelő gameplan ellen összezuhanhat) nem számít annyit a védelem emberanyaga, ami nálunk a fekete lyuk.
Tavaly is megkaptuk az egyik legkedvezőbb ellenfelet, de, többek között, a sok hiba miatt (Crumpler drop, Brady int, fake punt) veszítettünk. Ettől még biztos vagyok benne, hogy 10-ből 9-szer inkább a Jetset választottam volna újra, mint a Manninggel felálló Coltsot.
több mint 14 éve
A Ravens se rossz, de a Texans elcsipázza őket 😀WyattSzemély szerint HA továbbjutunk a div. round-ból akkor a Ravens-t szeretném ellenfélnek. Lenne miért törleszteni,ha az a meccs nem lenne elég motiváció a játékosoknak akkor meg úgyis mindegy.
több mint 14 éve
Ez a PO, itt nincs könnyű ellenfél, viszont lehet könnyebb illetve a csapat játékának megfelelőbb, kiismerhetőbb. Ebben, anélkül, hogy lebecsülném, vagy megbántanám a Broncost, nyugodtabb vagyok, mint a Steelers ellen lennék. (Látszott tegnap is, hogy futó nélkül, sérült BB-vel, csere D-line-nal, Clark nélkül, teljesen passzív pass rush-sal is kicsin múlott, hogy nem ők jutottak tovább.)Miért, a Steelers ellen nyugodtak lennénk? Idén melyik meccs előtt lehettünk nyugodtak? Ha véletlenül úgy ültem le, akkor 5-10-15 perc múlva már nem voltam az. 😊Dehogyis. Csak nem úgy sikerült leírni, ahogy gondolom. 😀
Wyatt, akkor szurkoljunk a Frisconak! Tavaly én pompásan levezettem, hogy a Jets lesz a legmegfelelőbb ellenfél a PO-ban. Azóta nem foglalkozom ilyen esélylatolgatással. Jöjjön, akinek jönnie kell.tomi-tomi
Nem vagyok nyugodtabb, hogy a Broncos jutott tovább, mintha a Steelers jutott volna tovább.
Esélylatolgatásról én is lemondok. Ráfaragtam már párszor. 😊 Csak egy kis elmélkedés, beszélgetés volt részemről.
Egyetértek az utolsó mondatoddal! Jöjjön bárki, azt kell legyőzni!polonic
Ettől még nem gondolom, hogy diadalmenet lesz.
Ja és én is Jetset vártam tavaly azt szopóponcsó lett.
több mint 14 éve
Dehogyis. Csak nem úgy sikerült leírni, ahogy gondolom. 😀Veszélyesek lesznek, mint a vipera! 😉 Nulla veszítenivalóval, feldobva, ide nekem az oroszlánt is hangulatban. A Bills is hasonló felfogással, de távolról sem ilyen plusz motivációval megmutatta, hogy mire lehet így jutni.
Nem vagyok nyugodtabb, hogy a Broncos jutott tovább, mintha a Steelers jutott volna tovább.polonic
Jó leckéket kaptunk az alapszakasz végén, megkönnyíti szerintem a felkészülést, a stáb munkáját.
már látom BreditÉs még hasonlít is! 😂
http://aliensandpredators.tumblr.com/post/1172793717/ultimate-trophy-by-mangrasshopper-on-deviantartsutianap
a denverieknek -Ámen!
"Halálba küldtél, míg én téged
végül a Dunába löktelek.
Már csak néztem, a kék hullámok
hogyan dobálóznak veled."sutianap
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
már látom Bredithttp://aliensandpredators.tumblr.com/post/1172793717/ultimate-trophy-by-mangrasshopper-on-deviantart
a denverieknek -
"Halálba küldtél, míg én téged
végül a Dunába löktelek.
Már csak néztem, a kék hullámok
hogyan dobálóznak veled."
még mindig a denverieknek -
"Valami nagy változás közeledik...
Biztosan a Második Eljövetel közeledik.
A Második Eljövetel! Alig mondatik ki e szó,
a Spiritus Mundi máris hatalmas, kaotikus
festményként tárul szemem elé: valahol
a sivatag homokjában egy oroszlántestű,
emberfejű sziluett néz maga elé könyörtelen
tekintettel, akár a nap, kinyújtóztatva lomha lábait,
míg körülötte sivatagi madarak cikáznak őrült árnyakként.
A sötétség ismét lehull, ám most már tudom jól,
hogy húsz évszázad kőbe zárt álom csupán lidércnyomásba
fordult át a bölcsőben szunnyadva.
Itt az idő, de vajon miféle pokolfajzat tart
Betlehem felé, hogy megszülethessen?"

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
Miért, a Steelers ellen nyugodtak lennénk? Idén melyik meccs előtt lehettünk nyugodtak? Ha véletlenül úgy ültem le, akkor 5-10-15 perc múlva már nem voltam az. 😊Dehogyis. Csak nem úgy sikerült leírni, ahogy gondolom. 😀
Wyatt, akkor szurkoljunk a Frisconak! Tavaly én pompásan levezettem, hogy a Jets lesz a legmegfelelőbb ellenfél a PO-ban. Azóta nem foglalkozom ilyen esélylatolgatással. Jöjjön, akinek jönnie kell.tomi-tomi
Nem vagyok nyugodtabb, hogy a Broncos jutott tovább, mintha a Steelers jutott volna tovább.
Esélylatolgatásról én is lemondok. Ráfaragtam már párszor. 😊 Csak egy kis elmélkedés, beszélgetés volt részemről.
Egyetértek az utolsó mondatoddal! Jöjjön bárki, azt kell legyőzni!
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
Így van, sajnos Jake teljesen komolytalan hozzászólással próbálta meg szétoffolni a szakmázgatást. 😀 De nem sikerült neki!Vitába bonyolódnék,az est egyik legnagyobb offolása volt...Még valamikor a második negyed idején jegyezték meg az eredménykövetőben:És akkor ki is emelted a tegnap este ott elhangzott, egyetlen értelmes hozzászólást 😀nDRo
DoM
😊Joco
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Miért, a Steelers ellen nyugodtak lennénk? Idén melyik meccs előtt lehettünk nyugodtak? Ha véletlenül úgy ültem le, akkor 5-10-15 perc múlva már nem voltam az. 😊Még a Giants is elég nagy szopóág lehetne, jelenleg ebből a háromból a Packerstől tartok legkevésbé... A Saints ellen óriási zakóra készülnék...Valahogy így vagyok én is ezzel. De azért előtte a Ravens sem lenne piskóta. Ott is a lószerszám rossz végére kerülhetünk.
Wyatt
Egyébként nem vagyok teljesen nyugodt azzal, hogy a Denver jutott tovább. Tartok egy kicsit a hétvégi meccstől.polonic
Wyatt, akkor szurkoljunk a Frisconak! Tavaly én pompásan levezettem, hogy a Jets lesz a legmegfelelőbb ellenfél a PO-ban. Azóta nem foglalkozom ilyen esélylatolgatással. Jöjjön, akinek jönnie kell.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
A Ravens se rossz, de a Texans elcsipázza őket 😀WyattTitkon abban reménykedem. 😊
Bár nem tudom, az is mennyire lenne jó nekünk. :rolleyes:
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
Vitába bonyolódnék,az est egyik legnagyobb offolása volt...Még valamikor a második negyed idején jegyezték meg az eredménykövetőben:És akkor ki is emelted a tegnap este ott elhangzott, egyetlen értelmes hozzászólást 😀nDRo
Kiengedik a zsebből a bal keze felé, az egyetlen helyre, ahol magabiztos, nem is tudom, mit gondolt LeBeauJakehomerDoM
😊
több mint 14 éve
Még valamikor a második negyed idején jegyezték meg az eredménykövetőben:És akkor ki is emelted a tegnap este ott elhangzott, egyetlen értelmes hozzászólást 😀
Kiengedik a zsebből a bal keze felé, az egyetlen helyre, ahol magabiztos, nem is tudom, mit gondolt LeBeauJakehomerDoM
több mint 14 éve
Még a Giants is elég nagy szopóág lehetne, jelenleg ebből a háromból a Packerstől tartok legkevésbé... A Saints ellen óriási zakóra készülnék...Valahogy így vagyok én is ezzel. De azért előtte a Ravens sem lenne piskóta. Ott is a lószerszám rossz végére kerülhetünk.
Wyatt
Egyébként nem vagyok teljesen nyugodt azzal, hogy a Denver jutott tovább. Tartok egy kicsit a hétvégi meccstől.
Win Lose or Tie, We are Patriots fans till we die!
My favourite ring is the next one
több mint 14 éve
Gyorsvonat feeling ,vagy inkább IC 😊Még mindig óriási 😀A túlsó sarokból?! (Jó, Champ lelassított az utolsó lépéseinél.) Szerintem touchback volt. 😂tomi-tomi
84? A tight end?!Wyatt
több mint 14 éve
Még mindig óriási 😀A túlsó sarokból?! (Jó, Champ lelassított az utolsó lépéseinél.) Szerintem touchback volt. 😂
84? A tight end?!Wyatt
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
Ui: a Szenteket elnézve szombaton, továbbá az a tény, hogy a Packers elvileg erősebb, nem sok jót jósol az AFC-nek a SB-on...LordTamasMég a Giants is elég nagy szopóág lehetne, jelenleg ebből a háromból a Packerstől tartok legkevésbé... A Saints ellen óriási zakóra készülnék...
A múlt ismétli önmagát csak a helyszín változott,de az hogy a div. roundban futunk össze az nem,ha másért nem,ezért illene revansot venni 😊Még mindig óriási 😀
http://www.youtube.com/watch?v=n74qajrx4b4Joco
84? A tight end?!

több mint 14 éve
triangle
1 283
hát ha 3-man rush-sal kicsinálnak minket, akkor meg is érdemeljük...mondták az okosok, hogy 2012-ben lesz a világvége. most már tudom, hogy ez most szombaton fog eljönni 😊
több mint 14 éve
Szent meggyőződésem, hogy a denveri támadójáték hatékonysága sokkal inkább McGahee egészségi állapotán múlik.
We are all PATRIOTS!
több mint 14 éve
Törölt felhasználó
Szerintem mindegy, hogy kivel játszunk a PO-ban MINDENKIT TISZTELNI KELL!!!Az, hogy meddig jutunk, pedig azon fog múlni, hogy mennyire védi meg a fal Brady-t!
A Denver a védelme miatt van a PO-ban és okozhatnak kellemetlen meglepetéseket nekünk is.
Az AFC-ben mindenkivel szemben van esélyünk hazai pályán, de idén egy AFC csapatos SB győzelem csoda számban menne 😉
több mint 14 éve
Még valamikor a második negyed idején jegyezték meg az eredménykövetőben:Kiengedik a zsebből a bal keze felé, az egyetlen helyre, ahol magabiztos, nem is tudom, mit gondolt LeBeauJakehomerEnnyi. Ryan Clark nagyon hiányzott hátulról. Tebow 10 jó passzból szerzett 316 yardot (15 y/att).
Remélhetőleg a Pats falát nem fogják beborítani 3-emberes pass rushsal.
több mint 14 éve
tanulságnak megteszi - a bliccboró tegnap nem létezett, ezért megérdemeltük ezt a csapást. Ennyi időre totál nyomás nélkül a szökési útvonlalakat meghagyva köbö - a Taxit hívtam, aszondják még késik, addig elszívok egy fél cigit. Egész szezon ámítás volt Lebeau részéről, szar kornereink vannak, s ennek fedezésére feladtuk az agressziót az irányító megtámadását, a bliccet, a gyilkolást. S pont eza madáriesztő, hájj. Valakinek rendet kell pakolnia. Brady INsutianapEzt én sem akartam elhinni. Tényleg az egész idényetek a a maszkolásról szólt volna?
Brady, úgy tűnik, ihletett rendrakós hangulatában van. 😊
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 14 éve
tanulságnak megteszi - a bliccboró tegnap nem létezett, ezért megérdemeltük ezt a csapást. Ennyi időre totál nyomás nélkül a szökési útvonlalakat meghagyva köbö - a Taxit hívtam, aszondják még késik, addig elszívok egy fél cigit. Egész szezon ámítás volt Lebeau részéről, szar kornereink vannak, s ennek fedezésére feladtuk az agressziót az irányító megtámadását, a bliccet, a gyilkolást. S pont eza madáriesztő, hájj. Valakinek rendet kell pakolnia. Brady IN

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 14 éve
A múlt ismétli önmagát csak a helyszín változott,de az hogy a div. roundban futunk össze az nem,ha másért nem,ezért illene revansot venni 😊http://www.youtube.com/watch?v=n74qajrx4b4
több mint 14 éve
Ugyanakkor tikipus "csapda" meccs lehet mentálisan. Mind a Ravenst 2009ben, mind Jetset tavaly megvertük az alapszakaszban, és megleptek minket a PO-ban.LordTamasPont ezen parázok én is kísért a múlt...
A Ravens kicsit más volt 2009-ben, mert ott az alapszakasz meccs is kő kemény volt, senki nem számított semmi másra a rájátszásban sem. Viszont a Jets-et 45-3-ra kalapáltuk el...és bizony ennek voltak lélektani hatásai. Sajnos, mint tudjuk inkább frusztrálóvá vált az a mérkőzés és a WC kör utáni üzengetés, mint megnyugtatóvá.
Ezért félelmetes a Broncos meccs is. Végül elég csúnyán alulmaradtak....
Viszont amiben bízom: az 1. negyed miatt senki nem fogja lebecsülni őket és mindenki teljesen fel lesz lélekben pörögve, hogy bizony itt 100%-ot kell végig nyomni. Az uccsó negyedben talán 120%-ot is...
És ha már lélekben mindenki felfogta ezt, az egy nagyon fontos lépés ahhoz, hogy felpörögjön, ne legyen elbizakodott és kellő motívációval, ugyanakkor egészséges önbizalommal lépjen pályára.