New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 14 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 247 — #NoStress
Ha a Pats nyeri a csoportot, a Steelers meg szabadkártyával jut csak be, akkor a PO-ban a közös meccsük Foxboróban lenne az egymás elleni meccs eredményétől függetlenül, mert ott már az alacsonyabb kiemelési szám a döntő a hazai pálya meghatározásánál.DoM
Tudtommal ez tavaly óta nem így van, a jobb mérlegű szabadkártyás otthon fogadja a gyengébb eredménnyel becsúszott csoportgyőztest.

szerk.: helyesbítek, csak szó volt erről (mivel rohadt igazságtalan)... de végül nem lett belőle semmi
(példa a jelenlegi rendszer hibájára: 12-4 a Steelers és a Ravens is, mi 11-5... mi és Ravens bye week, majd otthon fogadjuk mondjuk a Ravenst, pedig ők nyertek több meccset az alapszakaszban:S)Gyulus
Ugyanezen már én is kibuktam nem egyszer, nem kétszer az évek során. Talán tavaly, a 7-9-es Seahawks-nál szakadt el a cérna. Nem elég, h szemben a 10-6-os Bucs-szal a PO-ban voltak, de teljesen érdemtelenül (vakok között félszemű a király...) hazai pályán fogadták a kb. 11-5-ös Saints-et.
Meggyőződésem, h ha az a meccs Louisiana-ban lett volna labdába se rúg (pontosabban a puntok révén épp az, h labdába rúg 😛 😛 ) a Hawks.
De egy SD - IND párost említhetnék, amikor a Bolts 8-8-as szerepléssel otthon fogadhatta a Colts-ot, aki 12-4-es volt.

Nagyon remélem, hogy megváltoztatják végre valahára ezt a szabályt.... :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:Rule
Ez badarság.
Teljesen evidens, hogy egy csoportgyőztest illet meg a hazai pálya előnye, mivel mégiscsak megnyert egy csoportot.
Pl. Pats évről-évre az AFC csoportgyőzteseivel mérkőzik, egy erős csoportban (ez akár 9 erős meccs is lehet simán idényenként) ha így öszehoz egy 10-6-ot, és megnyer egy erős csoportot inkább jár a hazai pálya, mintha egy csapat könnyű sorsolással besurran 11-5-el, de úgy, hogy a csoportját nem ő nyeri.

több mint 14 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
Egyébként ez csak számomra meglepetés?

"Nate Solder’s role as a blocking tight end helping the offense "
több mint 14 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
szokásos, győztes meccs utáni "még szép hogy nyertünk" hangulat (azaz csend) a topikban 😊
triangle
Mindenki aki nézte a mérkőzést hulla fáradt... többek között én is 😛 😛
több mint 14 éve
triangle 1 283
szokásos, győztes meccs utáni "még szép hogy nyertünk" hangulat (azaz csend) a topikban 😊

számokat kedvelőknek néhány, a meccsen megdőlt rekord:
http://www.boston.com/sports/football/patriots/extra_points/2011/11/patriots_34_chi_1.html
több mint 14 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
Annyi biztos h Baby Vince rohadt sokat van a pályán, a snapek cca 60%-a bőven elegendő lenne:SGyulus
Lehet, h nose tackle-ként nem az igazi idén, de a csapat assszem második legeredményesebb INT gyűjtője lett 😛
több mint 14 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
Mert a Steelers elvileg előttünk lenne egymás elleni eredmény miatt, de ha a Ravens is 12-4 akkor ők nyerik a csoportot akkor a Steelers gondolom nem lehet előttünk.tamasboldizsar
Ha a Pats nyeri a csoportot, a Steelers meg szabadkártyával jut csak be, akkor a PO-ban a közös meccsük Foxboróban lenne az egymás elleni meccs eredményétől függetlenül, mert ott már az alacsonyabb kiemelési szám a döntő a hazai pálya meghatározásánál.DoM
Tudtommal ez tavaly óta nem így van, a jobb mérlegű szabadkártyás otthon fogadja a gyengébb eredménnyel becsúszott csoportgyőztest.

szerk.: helyesbítek, csak szó volt erről (mivel rohadt igazságtalan)... de végül nem lett belőle semmi
(példa a jelenlegi rendszer hibájára: 12-4 a Steelers és a Ravens is, mi 11-5... mi és Ravens bye week, majd otthon fogadjuk mondjuk a Ravenst, pedig ők nyertek több meccset az alapszakaszban:S)Gyulus
Ugyanezen már én is kibuktam nem egyszer, nem kétszer az évek során. Talán tavaly, a 7-9-es Seahawks-nál szakadt el a cérna. Nem elég, h szemben a 10-6-os Bucs-szal a PO-ban voltak, de teljesen érdemtelenül (vakok között félszemű a király...) hazai pályán fogadták a kb. 11-5-ös Saints-et.
Meggyőződésem, h ha az a meccs Louisiana-ban lett volna labdába se rúg (pontosabban a puntok révén épp az, h labdába rúg 😛 😛 ) a Hawks.
De egy SD - IND párost említhetnék, amikor a Bolts 8-8-as szerepléssel otthon fogadhatta a Colts-ot, aki 12-4-es volt.

Nagyon remélem, hogy megváltoztatják végre valahára ezt a szabályt.... :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:
több mint 14 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 344 — Patriots fan
Hihetetlen mekkora méretei vannak Canonnak!
Brutál nagy! Vollmerre ráférne egy külön foglalkozás mert amit mostanság művel az több mint aggályos!
Mankinsnek meg meccs előtt sanaxot mert túl van pörögve és sok róla a flag!
Edelman egyszerűen HIHETETLEN!
Gronk esését nézve tökre az emlékmás cimű film jutott eszembe!
Meglehet minden meccsre egy új klónja megy fel a pályára mert nem emberi amit kap és kibír! 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 14 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Kösszenet.

Szerencsére nem bírta, bírhatta a Chiefs végig azt, amit másfél negyedik elképesztő szinten hozott 😊
Reméljük Gronkónak nem lesz semmi baja, tudom hogy folytatta, de remélem semmi következménye nem lesz.
Julian pedig MVP 😀

több mint 14 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
nem sokon múlt a nyaktörés Gronkowski-nak 😐szampi#33
Igen, az elég szerencsétlen eset volt. DJ totál telibe találta.
De igazából Brady is bement a darálóba párszor feleslegesen.

Eleinte le volt jegesedve a gépezet, de a végén már semmi izgalom nem volt, csak sima győzelem. A csoport most elég jól fest, a schedule nem halálos. Így kell élni a lehetőséggel!
Ehhez is gratulálok! És a győzelemhez is külön!


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 14 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 358
nem sokon múlt a nyaktörés Gronkowski-nak 😐

több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Donald Thomas released, Ventrone signed 😊triangle
Cannon miatt már nincs rá szükség.
több mint 14 éve
zolika26 New England Patriots 1 659 — http://insidehandoff.com/
Ezt sem gondoltam volna:

"Arrington had the fifth lowest completion percentage in the league among cornerbacks that had played at least 50 percent of their team's defensive snaps. Only the New York Jets’ Darrelle Revis (44 targets, 15 receptions, 34.1 percent), Pittsburgh’s Ike Taylor (58, 20, 34.5), Carolina’s Chris Gamble (30, 11, 36.7) and Philadelphia’s Asante Samuel (47, 21, 42.9) ranked ahead of him. What’s more, Arrington ranked third in QB rating, with only Revis (18.3) and Gamble (33.1) ahead of him.

"zinedine5
Ezt én is néztem, de már egy ideje sejtettem is, hogy tényleg jó, bár nem gondoltam volna, hogy ligaszinten is ennyire elöl van. Ami a legkomolyabb, hogy ez a qb rating nem csak az interceptionök miatt van, hanem azokat leszámítva is jól játszik (múlt héten a deflection az end zoneban)


http://insidehandoff.com/
több mint 14 éve
triangle 1 283
Donald Thomas released, Ventrone signed 😊
több mint 14 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Annyi biztos h Baby Vince rohadt sokat van a pályán, a snapek cca 60%-a bőven elegendő lenne:S
több mint 14 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Annyi biztos h Baby Vince rohadt sokat van a pályán, a snapek cca 60%-a bőven elegendő lenne:S
több mint 14 éve
Sinisa New England Patriots 3 168 — Gràcies Pep!
A futójátékról kötelező olvasmány: http://smartfootball.com/stats/analyzing-nfl-running-games-through-10-weeks

Ami a Patset illeti:

1. Hatékonyságát tekintve élmezőnyben van a csapat (és BJGE is!), csak a Saints és a Bills szerepel előttük csapatszinten.

2. Futás elleni védelemben tökutolsó csapat.DoM
Érdekes szakértőtől olvasni azt, amit mi is szoktunk pedzegetni...
Vince Wilfork is having a miserable season...
It could be this is the year that the All-Pro defensive tackle finally loses what has made him so great.
Illetve a túl sok snap, hogy emiatt nem tud olyan energikus/domináns lenni, mint amit megszoktunk Tőle.

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 14 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 437 — Ajmo Vatreni
Ezt sem gondoltam volna:

"Arrington had the fifth lowest completion percentage in the league among cornerbacks that had played at least 50 percent of their team's defensive snaps. Only the New York Jets’ Darrelle Revis (44 targets, 15 receptions, 34.1 percent), Pittsburgh’s Ike Taylor (58, 20, 34.5), Carolina’s Chris Gamble (30, 11, 36.7) and Philadelphia’s Asante Samuel (47, 21, 42.9) ranked ahead of him. What’s more, Arrington ranked third in QB rating, with only Revis (18.3) and Gamble (33.1) ahead of him.

"
több mint 14 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
A futójátékról kötelező olvasmány: http://smartfootball.com/stats/analyzing-nfl-running-games-through-10-weeks

Ami a Patset illeti:

1. Hatékonyságát tekintve élmezőnyben van a csapat (és BJGE is!), csak a Saints és a Bills szerepel előttük csapatszinten.

2. Futás elleni védelemben tökutolsó csapat.
több mint 14 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
A december 4-ei Saints-Lions primetime meccs lesz, közölte a liga. Eddig a Pats-Colts lett volna, de az megy 19:00-ra.Deny
Azt már szerintem írtad, hogy leszedték, így újdonságot azért nem mondtál 😊

több mint 14 éve
Deny 5 832 — Z-O-U!!!
A december 4-ei Saints-Lions primetime meccs lesz, közölte a liga. Eddig a Pats-Colts lett volna, de az megy 19:00-ra.
több mint 14 éve
triangle 1 283
ez eddig jó kör, jest után elesett a bills is, már csak ütni kell Palkóékat 😊
több mint 14 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
A másik fontos változást ki sem emelted... 😊
Tarpinian is újra edzett.Sinisa
Mert nem vettem észre, de így, hogy mondod, meg is nyugodtam... 😊

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Sinisa New England Patriots 3 168 — Gràcies Pep!
"Positive news on injury front for the Patriots, with CB Devin McCourty back at practice today, Mike Rodak reports." (Reiss twitter)

Injury rep.:
Fletcher, Spikes - out
McCourty - doubtful
Arrington, Chung, Connoly, Ellis, Faulk, Green-Ellis, Guyton, Ihedigbo, Price, Slater, Solder, Tarpinian, Vollmer - questionable
Waters, Welker - probable
(ESPN Boston)Gogo
A másik fontos változást ki sem emelted... 😊
Tarpinian is újra edzett.

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 14 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
"Positive news on injury front for the Patriots, with CB Devin McCourty back at practice today, Mike Rodak reports." (Reiss twitter)

Injury rep.:
Fletcher, Spikes - out
McCourty - doubtful
Arrington, Chung, Connoly, Ellis, Faulk, Green-Ellis, Guyton, Ihedigbo, Price, Slater, Solder, Tarpinian, Vollmer - questionable
Waters, Welker - probable
(ESPN Boston)

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 14 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
No, DMC valszeg nem játszik, Chung megint nem biztos, a szezon előtt egész pofásan kinéző
Bodden (Ras-I), Vödör (McGowan/Sanders), Chung (Page), DMC (Butler – jó ő ide erős, de így legalább itt is van ember 😀) secondaryből konkrétan nem maradt semmi a KC elleni mérkőzésre 😂
Most már semmi nem mentheti meg az ellenfélt Julian felemelkedésétől, rise Lord Edelman, riiiiise