New York Giants
50 feliratkozó
több mint 4 éve
Mint mondtam a Washington kidobott pénz, már csak a hagyományok miatt. Fili odaveszett, szóval a maradék kettőből bármi lehet 😉
több mint 4 éve
20ezerért megrakom.Fogadj a másik háromra! 😊
Bár az én tippeim sose jönnek.
Palesz76
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Az optimizmus az én asztalom.
Februárra már nézem a jegyeket.
Palesz76

én még csak itt tartok 😊
több mint 4 éve
Ryan Anderson OLB is érkezik.
több mint 4 éve
Értelmes dolgok történtek 3 elvesztegetett Év után először. VLSz Vlhogy kikerülhetett DG kezéből a gyeplő.
😉
több mint 4 éve
Mondjuk ha a full üresen lévő embert nem látja DJ az első célpont után az pont nem volt tapsi hibája, meg a droppok sem, de azért komoly szintet kell lépnie, mert aMintha ennyhe optimizmust éreznék rajtad Ozi 😉
népharag őt fogja elsőként elsodorni ha ezzel a kerettel nem lesz egyből valami szemmel látható javulás.
Meg azért csak sérülten játszott DJ is szinte végig. Ha már stabilan több TD-je lesz mint Int meg fumble akkor az eredmények is jönni fognak. Ha...
ozibozi
több mint 4 éve
Mondjuk ha a full üresen lévő embert nem látja DJ az első célpont után az pont nem volt tapsi hibája, meg a droppok sem, de azért komoly szintet kell lépnie, mert aAkkor sincs baj, Glennon megoldja 😁
népharag őt fogja elsőként elsodorni ha ezzel a kerettel nem lesz egyből valami szemmel látható javulás.
Meg azért csak sérülten játszott DJ is szinte végig. Ha már stabilan több TD-je lesz mint Int meg fumble akkor az eredmények is jönni fognak. Ha...
ozibozi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Mondjuk ha a full üresen lévő embert nem látja DJ az első célpont után az pont nem volt tapsi hibája, meg a droppok sem, de azért komoly szintet kell lépnie, mert anépharag őt fogja elsőként elsodorni ha ezzel a kerettel nem lesz egyből valami szemmel látható javulás.
Meg azért csak sérülten játszott DJ is szinte végig. Ha már stabilan több TD-je lesz mint Int meg fumble akkor az eredmények is jönni fognak. Ha...
több mint 4 éve
Tapsihapsival kapcsolatban több dologban bízom..1. Judge elég határozottnak tűnik,remélhetőleg vele szemben is támaszt elvárásokat.2.Ő is tisztába kell legyen azzal,hogy ha most megbukik kb. a kutyának nem fog kelleni. 3.ha fék lesz időben menesztjük és van b terv a pótlására!
több mint 4 éve
Nagyon pofásan kezd kinézni mind az O, mind a D. Ha csak a neveket nézzük meg merem kockáztatni, hogy a legjobb kerete a csoportban most nekünk van, a kérdés, hogy mire lesz képes TapsiHapsi és DJ. A védelemben bizok, hogyha Graham a tavalyi állománnyal is erős def-et rakott össze, akkor az ideivel szárnyalnunk kell.Ugye Lajost csak poénból hagytad ki? 😀
DE: Williams
NT: Lawrence
DE: BJ Hill
ILB: Martinez, Regland
OLB: ???, Carter, Odenigbo, Coughlin
CB1: Bradberry
CB2: Jackson
Slot: Logan Ryan
SS: Peppers,
FS: McKinney, Love
PeppyRapier
több mint 4 éve
Hát én emlékszem az elmúlt évekből jó néhány a mienknék nagyobb nevekből álló Dallasz O ra, mégis kínszenvedés volt a játékuk. Szóval én továbbra sem veszek mérget rá, hogy nem ő lesz a fék.Egy egészséges Slayton,egy meg valamit mutató Tate, esetleg Barkley?Semmivel nem volt kevesebb talent tavaly az O-ban, mint tavalyelőtt. Akkor mégis sokkal jobban mutatott DJ. Ebből mire lehet következtetni?Szerinted akkor minden JG hibája volt?Azért a tavalyi állomány sem volt annyira rossz, számok alapján meg botrány,amit műveltek. Vagyis nem csak a számok alapján... kínszenvedés volt időnként Giants meccset nézni.Ja! A félreértések elkerülése végett azert a jo kisegítő személyzet alatt a mostantól rendelkezésre álló offense skill playereket értettem igazából! JG pedig nem egy offense géniusz de szerintem elbaszni azért nem fogja...Legyen igazad 😊Nyilván OL nélkül csúnyán be lehet sülni de úgy érzem a drafton 1-2 embert hozunk meg és talán így rendben lehetünk..de ilyen kisegítő személyzet nem is emlékszem mikor volt utoljára szóval ez sem elhanyagolhato! Szerintem Garreten nem fog múlni...Ez nem is kérdés, bár ő se a blokkolás nagymestere, de még mindig jobb, mint Engram. Viszont továbbra is az OL-en fog itt múlni az idény és amíg nem látom őket normálisan muzsikálni, addig én szkeptikus vagyok.Golladay - Shep - Engram - Slayton - BarkleyHa lehet szavazni, akkor Engram helyett Rudi 😀
Legyetek egészségesek srácok, aztán nézzük meg mit tud DJ 😊 (csak működjön az OL is)
GiantsMLBhunter
vanek úr
Szesze
yooker
Kronos
yooker
Kronos
es valóban jó lett volna a talent level tavaly az O-ban?
Ezt az offseasont akkor nagyon beneztek a front officeban...😀
yooker
vanek úr
Sokkal több gondunk volt tavaly mindennel...
De én sem mondom hogy JG a legfaszabb OC csak azt hogy az O eredmenyessege idén nem.rajta all vagy bukik....
yooker
több mint 4 éve
Nagyon pofásan kezd kinézni mind az O, mind a D. Ha csak a neveket nézzük meg merem kockáztatni, hogy a legjobb kerete a csoportban most nekünk van, a kérdés, hogy mire lesz képes TapsiHapsi és DJ. A védelemben bizok, hogyha Graham a tavalyi állománnyal is erős def-et rakott össze, akkor az ideivel szárnyalnunk kell. QB: DJ
RB: Barkley, Booker
WR1: Golladay
WR2: Slayton
Slot: Shepard
TE: Rudolph, Engram(?), Smith
OT: Thomas, Peart, Solder
OG: Hernandez, Lemieux, ???
C: Gates
DE: Williams
NT: Lawrence
DE: BJ Hill
ILB: Martinez, Regland
OLB: ???, Carter, Odenigbo, Coughlin
CB1: Bradberry
CB2: Jackson
Slot: Logan Ryan
SS: Peppers,
FS: McKinney, Love
Drafton első két körben egy EDGE és egy guard jöhetne és akkor papiron mindenhova meglennénk minőségi kezdőkre és többé-kevésbé kilóra is. Az első körben egy EDGE Gregory Rousseau, akit nagyom emlegetnek hozzánk, a 2. körben pedig egy jó Trey Hill - ha még bent lenne.
több mint 4 éve
Az is negatív szezon lesz idén! 8-9, én azzal sem leszek elégedett...Azért ha ezzel a kerettel nem lenne meg min.8 W akkor elég nagy a baj...Jaj, de gonosz!🤣 De sajnos igaz...🤭Szóval meglesz az első playoffja? 😮🤣😆Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
Vobox
Sőt, 6-11, idén már tizenhetedik meccs is lesz...
warr_b
Wyatt
nagir
Vobox

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Azért ha ezzel a kerettel nem lenne meg min.8 W akkor elég nagy a baj...Jaj, de gonosz!🤣 De sajnos igaz...🤭Szóval meglesz az első playoffja? 😮🤣😆Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
Vobox
Sőt, 6-11, idén már tizenhetedik meccs is lesz...
warr_b
Wyatt
nagir
több mint 4 éve
Jaj, de gonosz!🤣 De sajnos igaz...🤭Szóval meglesz az első playoffja? 😮🤣😆Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
Vobox
Sőt, 6-11, idén már tizenhetedik meccs is lesz...
warr_b
Wyatt

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Szóval meglesz az első playoffja? 😮🤣😆Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
Vobox
Sőt, 6-11, idén már tizenhetedik meccs is lesz...
warr_b

több mint 4 éve
🤣😆Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
Vobox
Sőt, 6-11, idén már tizenhetedik meccs is lesz...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Fitczmagic konzisztenciáját ismerve akkor az 6-10-es alapszakaszt jelent . 😀Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir
warr_b
több mint 4 éve
Simán behúzzuk mind a hat csoportmeccset 😁Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b
nagir

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Szemre nekem is ez volt. Aztán a pff nem győzi dicsérni, hogy a gyenge első éve után mekkorat fejlődött 😊Semmivel nem volt kevesebb talent tavaly az O-ban, mint tavalyelőtt. Akkor mégis sokkal jobban mutatott DJ. Ebből mire lehet következtetni?Szerinted akkor minden JG hibája volt?Azért a tavalyi állomány sem volt annyira rossz, számok alapján meg botrány,amit műveltek. Vagyis nem csak a számok alapján... kínszenvedés volt időnként Giants meccset nézni.Ja! A félreértések elkerülése végett azert a jo kisegítő személyzet alatt a mostantól rendelkezésre álló offense skill playereket értettem igazából! JG pedig nem egy offense géniusz de szerintem elbaszni azért nem fogja...Legyen igazad 😊Nyilván OL nélkül csúnyán be lehet sülni de úgy érzem a drafton 1-2 embert hozunk meg és talán így rendben lehetünk..de ilyen kisegítő személyzet nem is emlékszem mikor volt utoljára szóval ez sem elhanyagolhato! Szerintem Garreten nem fog múlni...Ez nem is kérdés, bár ő se a blokkolás nagymestere, de még mindig jobb, mint Engram. Viszont továbbra is az OL-en fog itt múlni az idény és amíg nem látom őket normálisan muzsikálni, addig én szkeptikus vagyok.Golladay - Shep - Engram - Slayton - BarkleyHa lehet szavazni, akkor Engram helyett Rudi 😀
Legyetek egészségesek srácok, aztán nézzük meg mit tud DJ 😊 (csak működjön az OL is)
GiantsMLBhunter
vanek úr
Szesze
yooker
Kronos
yooker
Kronos
es valóban jó lett volna a talent level tavaly az O-ban?
Ezt az offseasont akkor nagyon beneztek a front officeban...😀
yooker
vanek úr
Mindenesetre remélem, Solder visszatérésevel és Golladay érkezésevel azért pofasan fog kinezni 😊

több mint 4 éve
Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜Na jó, hát Ficcmedzsikkel mi is inkább csendben lennénk!!!😉😊😀
warr_b

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Baszki, mit össze bírtok nyávogni, túlságosan el voltatok kényeztetve a két SB győzelemmel 🤣😜

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Wow, ezzel kijelenthető, hogy papíron az egyik legerősebb secondary a miénk.. a tavalyi év alapján bízhatunk is benne, hogy ki tudják hozni az edzők belőlük a maxot. Tényleg már csak a pass-rush lesz a kérdés, de ha a sec tényleg hozza ami benne van akkor innentől egy közepes szint is bőven elég lehetne egy nagyon fasza védelemhez.Csak az OL működjön rendesen idén, akkor 100 év után végre tényleg lehetne egy normális évünk.