Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 6 éve
Ha a Brownst verjük, az utolsó fordulóban a csoportelsőségért megyünk a Hollókhoz.Aha, hát addig még azért lecsordogál pár köbméter víz a Dunán 😀 Pl nem ártana megfirkálni a Jetst, most egész szépen lelapátolták a Raiderst, és persze ha már náluk tartunk azért még őket is meg kéne verni. A Raiders ellen pedig ugye mindig valahogy a f.sz rosszabbik végét választjuk, még akkor is ha van nagyátlagban értelmezhetően játszó O#-nk 😊
Szokol
Rudit baromira sajnálom, nagyon szurkoltam neki de rossz nézni hogy kínlódik már meccsek óta 😕
Szerk.: bocs, bolond az agyam, Raiderssel nem játszunk. Cards helyett rájuk emlékeztem. Mindegy, lényegen nem változtat, ilyen bomba támadósorral seni ellen nincs előre lefutott W. Nade hajrá, kaparjon jól a Kacsa 😊
Szerkesztette: The terrible towel
több mint 6 éve
Na akkor ezt mentsd el screenshot-ba, mert egy darabig nem leszünk ilyen magasan.Az espn-en néztem, ott közvetlenül a meccs után a Raiderst írták, de most már minket tesznek a 6th seedre.Valami ilyesmi volt a közvetítés végén, de lehet hogy benéztem. Rögtön utána váltott a steram a Saints meccsre.Szerintem nem vagyunk wildcard helyen, Raiders és Colts ugyanígy áll. Lehet valamit benéztem, de szerintem azonos mérlegnél a Raiders előz minket.Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Wild Card helyen vagyunk, szerintem hosszú éveket előretekintve is utoljára, és csak a jövő hétig.
Jan
bcsarli
Jan
bcsarli
Jan
több mint 6 éve
Az espn-en néztem, ott közvetlenül a meccs után a Raiderst írták, de most már minket tesznek a 6th seedre.Valami ilyesmi volt a közvetítés végén, de lehet hogy benéztem. Rögtön utána váltott a steram a Saints meccsre.Szerintem nem vagyunk wildcard helyen, Raiders és Colts ugyanígy áll. Lehet valamit benéztem, de szerintem azonos mérlegnél a Raiders előz minket.Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Wild Card helyen vagyunk, szerintem hosszú éveket előretekintve is utoljára, és csak a jövő hétig.
Jan
bcsarli
Jan
bcsarli
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Valami ilyesmi volt a közvetítés végén, de lehet hogy benéztem. Rögtön utána váltott a steram a Saints meccsre.Szerintem nem vagyunk wildcard helyen, Raiders és Colts ugyanígy áll. Lehet valamit benéztem, de szerintem azonos mérlegnél a Raiders előz minket.Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Wild Card helyen vagyunk, szerintem hosszú éveket előretekintve is utoljára, és csak a jövő hétig.
Jan
bcsarli
Jan
több mint 6 éve
Ha a Brownst verjük, az utolsó fordulóban a csoportelsőségért megyünk a Hollókhoz.
több mint 6 éve
A spectől Laci? Mit láttál? Végre megfogtuk az ellent legalább, vagyis nem engedtünk visszahordást sem punt sem kick off után. Ez nekem munka és eredmény és a legjobb ST munka, amit eddig láttam. Hja persze a visszahordásaink ergyák mindig, ez tény.Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.ez mutatja persze az AFC állapotát is...nem becsülöm le a Bengalst, de ez egy röhej volt az O-tól...és a spectől is kb.
Jan
Leginkábbb azon múlt, hogy Bush miután Boyd agyonverte, csinált egy hatalmas playt...ha az nincs, akkor búslakodunk, pedig a D legalább már helyenként ligaelit
Klaci79
több mint 6 éve
Szerintem nem vagyunk wildcard helyen, Raiders és Colts ugyanígy áll. Lehet valamit benéztem, de szerintem azonos mérlegnél a Raiders előz minket.Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Wild Card helyen vagyunk, szerintem hosszú éveket előretekintve is utoljára, és csak a jövő hétig.
Jan
bcsarli
szerk: ok, már látom, mi vagyunk ott
Szerkesztette: Jan
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Én is ezen röhögtem fel 1 perce....a Barnák ellen Wild Card rangadó lesz amellett, hogy pikáns lesz a visszavágó a történtek miatt is.
Jan
Ilyen O játékkal semmi esélyünk nincs. Csak remélem, hogy JuJu és Conner is visszajön és azt, hogy az internetről talál valami fantázadús híváshalmazt az OC-nk is....
több mint 6 éve
Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.ez mutatja persze az AFC állapotát is...nem becsülöm le a Bengalst, de ez egy röhej volt az O-tól...és a spectől is kb.
Jan
Leginkábbb azon múlt, hogy Bush miután Boyd agyonverte, csinált egy hatalmas playt...ha az nincs, akkor búslakodunk, pedig a D legalább már helyenként ligaelit
több mint 6 éve
Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.Wild Card helyen vagyunk, szerintem hosszú éveket előretekintve is utoljára, és csak a jövő hétig.
Jan
több mint 6 éve
Nem vártam Én mást ma sem, kaptuk is a szokásost. A D állt a lábán, bár 4-5 kapitális hiba benne volt ma is. Ebből végül 7 pontot kaptunk, de persze lehetett volna több is, ha nincs a "kontra" bravúr Bushtól. Snell és az újonc White dícsérhető az O-ban, de itt meg is állnék. A hívások zöme katasztrófális volt. Egyedül a kritikus 4. negyedes 1 yardos playnél láttam gondolkodást és ötletet.
Rudi borzalmas volt sajnos, jogos volt a csere. Nem segítette az OC, de a nyomást ennyire nem érezni életveszélyes, ebben mindig benne van a labdaeladás. Én ezt az agyrázkódása óta érzem ennyire és csak remélem, hogy ez nem "maradandó", mert akkor over....
Hodges jól kezdett, itt volt egy két fantáziadús játék, de aztán beszürkült. 3 percnél pedig kidobni a lasztit, miközben a futód szépen belül megy le vigyázva, hogy pörögjön az óra....hát na....
Szerintem Hodges fog kezdeni jövő héten, de ez csak tipp...
több mint 6 éve
Ez valami egészen elképesztő, de pillanatnyilag ezzel PO esélyes helyen vagyunk.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
A Rudi pinata amit a sisakjaval probalnak szetutni? 😕
több mint 6 éve
Je Suis Van Basten
több mint 6 éve
Félreértés ne essék, én nem a gyapotszedőt kívántam védeni, csak ártatlanul feltettem a kérdést, hogy a fehér ember miért nem játszhatja ki a rasszista kártyát ?mer nem polkorrekt
no flacco

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Félreértés ne essék, én nem a gyapotszedőt kívántam védeni, csak ártatlanul feltettem a kérdést, hogy a fehér ember miért nem játszhatja ki a rasszista kártyát ?
több mint 6 éve
Néhányan írjanak már valami petíciót, hogy tiltsák el legalább 4-5 meccsre Pouncey-t...annyira tetszik, hogy a sok jó lelkületű Steelers szurkoló kiáll az igazságértHa ez esetleg nekem szólt...
Klaci79
Egy földön fekvó ember fejbe rúgásáért a 2 meccs eltiltás szánalmas. Ha Pouncey-ról van szó, ha más csapat játékosáról.
Persze megmagyarázhatjuk, hogy Rudit védte, (pedig akkor már nem) még azt is mondhatjuk, hogy úgy rúgott mint egy lány.
Egyébként magának a szervezetnek mint "büntetéskiszabási intézetnek" nevetséges a működése. Semmi következetesség nincs benne. Most szerencsére mi voltunk a kedvezményezettek, de volt is és lesz is fordítva.
Szerintem ez a következetlenség károsabb erre a sportra és több feszültséget generál mint az, hogy időnként 1-2 túlművelt agysebésznél elgurul a gyógyszer és ámokfutásba kezd a pályán.
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 6 éve
ez igazságtalanság, DeCastrót 10 meccsre mér nem vanik eltiltva, me mikor belerakta a földbe szegény garettet de annyira, hogy a kis Punci hozzáse fért rendesen, Dionte meg JuJu is kapjon öt meccset, mer annyira felingerelték a Bronz játékosokat, a többiek kaphatnak egy Kapornyik barackot a buksiukra, mer rejtett rasszisták, a franchise is met az egész Legacyt álságból csinálta és Tomlin is csak egy átoperált norvég...Néhányan írjanak már valami petíciót, hogy tiltsák el legalább 4-5 meccsre Pouncey-t...annyira tetszik, hogy a sok jó lelkületű Steelers szurkoló kiáll az igazságértAzt talán nem kéne, de aPR szempontból jót tett volna ha a Steelers mondjuk 2 meccsre saját hatáskörben eltiltja Rudit. Annyira nem jó, és legalább kipróbálnánk élesben Hodges-t. Ennek a szezonnak már úgyis kb annyi.
Klaci79
bcsarli
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 6 éve
Néhányan írjanak már valami petíciót, hogy tiltsák el legalább 4-5 meccsre Pouncey-t...annyira tetszik, hogy a sok jó lelkületű Steelers szurkoló kiáll az igazságértAzt talán nem kéne, de PR szempontból jót tett volna ha a Steelers mondjuk 2 meccsre saját hatáskörben eltiltja Rudit. Annyira nem jó, és legalább kipróbálnánk élesben Hodges-t. Ennek a szezonnak már úgyis kb annyi.
Klaci79
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 6 éve
Néhányan írjanak már valami petíciót, hogy tiltsák el legalább 4-5 meccsre Pouncey-t...annyira tetszik, hogy a sok jó lelkületű Steelers szurkoló kiáll az igazságért
több mint 6 éve
Annyira vicces,amikor egy teljesen vert helyzetre tesszük rá a rasszista kártyát. "anyu,anyu,csúnyát mondtak rám,cserébe bevertem a fejét a sisakkal 100millió néző előtt" Ennél már csak a hogyan nyerjünk Oscart,csináljunk filmet a.... gázabb,na de ez másik fórum,gyökér Garett.
több mint 6 éve
Szerintem Garett volt rasszista. Én azt olvastam le a szájáról, hogy lehófehérkézte Rudit, akinél elpattant a húr. Valamit tenni kéne már a fehérgyűlölet ellen. Esetleg féltérden hallgatni az amcsi himnuszt minden fehér játékosnak? Vagy elindítani egy white too mozgalmat.
több mint 6 éve
Most mit nem értesz ezen? Fel kellett dolgozni mentálisan a történteket, Részt vett egy egyhetes mentálhigiénés coachingbrainstromingon és így most már ki mer állni a világ elé a sérelemmel, mert végre megértette: ő az áldozat a sztoriban.Garrett a liga fele torteno fellebbezeseben azzal ervelt, hogy Rudi rasszista sertesei miatt veszitette el a fejet. Persze ezt nem mondta a meccs utani nyilatkozataiban se o se mas. Erdekes. Csak a tanacsadokkal valo megbeszelesek es egy het eltelte utan jott elo 😀 Aha.most, hogy hivatalosan is megvádolták Rudolfot a rasszista dolgaival, fog kapni esetleg 1 edzésnyi eltiltást?Milyen rasszista dolgaival?
Amadeus
bcsarli
undisputedly
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 6 éve
Pouncey büntetése csak két meccs lesz a fellebbezés után