Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
na várjunk.
- Ha Martin megy a Pramactól, és a helyét már be is töltötték;
- ha Marquez meg a Corséhoz, és Pecco marad;
akkor hova megy Martin? nem úgy volt, hogy bajnoki cím esetén idénre, egyébként jövőre menne a Corséhoz?
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is p látnékapna . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.
esanders10
Én úgy tudom, hogy a Pramacnak van 25-re is szerződéde a Ducatival. Most így lehet akkor tényleg Aldeguer is hozzájuk kerül Martin helyére. Tehát jó eséllyel “kaphatnak” egy másik fiatal tehetséges spanyolt a Ducatitól. Szerintem ez is az ellen szól hogy váltsanak.

Mondjuk a Gresini, Marquez távozásával lehet bevállal egy másik gyártót, ha jövőre se kapnak gyári gépet. Szóval jah, benne van a pakliban hogy jövőre “csak” 6 Ducati lesz 😀 .
Cowboykarcsi90
Aldeguert már márciusban bejelentették a Pramac-hoz.
Jughead
azóta esik kel 😊
NB2
Felmondási idő! 😀
dugo93
jaja, már nem lehet kirúgni
több mint 2 éve
Cowboykarcsi90 3 652 — …not me…Im in my prime!
Nagyon várom én is. Peccot tudjátok, hogy a kedvencem de amúgy Marquezt is bírom nagyon. Akarmelyik jön ki győztesen majd, nem fogok tőle álmatlanul aludni.

Én csak annyit kérek hogy egy igazi, klasszikus kis parázs rivalizalás legyen belőle, amit majd 10 év múlva is emlegetünk 🙂.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
Cowboykarcsi90 3 652 — …not me…Im in my prime!
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is p látnékapna . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.
esanders10
Én úgy tudom, hogy a Pramacnak van 25-re is szerződéde a Ducatival. Most így lehet akkor tényleg Aldeguer is hozzájuk kerül Martin helyére. Tehát jó eséllyel “kaphatnak” egy másik fiatal tehetséges spanyolt a Ducatitól. Szerintem ez is az ellen szól hogy váltsanak.

Mondjuk a Gresini, Marquez távozásával lehet bevállal egy másik gyártót, ha jövőre se kapnak gyári gépet. Szóval jah, benne van a pakliban hogy jövőre “csak” 6 Ducati lesz 😀 .
Cowboykarcsi90
Aldeguert már márciusban bejelentették a Pramac-hoz.
Jughead
Én úgy tudom, hogy a Ducatival van szerződése és a konkrét csapat még nem tisztázott. Igen kb. mindenki elkönyvelte hogy a Pramac lesz az - már csak azért is mert azt már akkor lehetett sejteni, hogy Martin utolsó éve a csapatnál mindenképp - de ez még nem hivatalos.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 2 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 851 — Steelers fan
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is p látnékapna . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.
esanders10
Én úgy tudom, hogy a Pramacnak van 25-re is szerződéde a Ducatival. Most így lehet akkor tényleg Aldeguer is hozzájuk kerül Martin helyére. Tehát jó eséllyel “kaphatnak” egy másik fiatal tehetséges spanyolt a Ducatitól. Szerintem ez is az ellen szól hogy váltsanak.

Mondjuk a Gresini, Marquez távozásával lehet bevállal egy másik gyártót, ha jövőre se kapnak gyári gépet. Szóval jah, benne van a pakliban hogy jövőre “csak” 6 Ducati lesz 😀 .
Cowboykarcsi90
Azt ne felejtsük el, hogy Quartararo a szerződésénél olyan feltételt is szabott a Yamahának, hogy 2-nél több motorral induljanak - azaz legyen minimum egy szatelit csapat. És ezt meg is ígérték neki.
több mint 2 éve
Jughead Dallas Cowboys 7 120
Ez a Canapino srác se az esze miatt került be az Indycarba.
több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 855
Azért erre a Pecco - MM párharcra rohadt kíváncsi leszek. Az olasz így bebizonyíthatja, hogy a legfelső polcra való. Bár szerintem ha nem lesz sérülés vagy más hátráltató ok, akkor MM le fogja nyomni.

több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 855
MM gyári Ducati hivatalos
zacknorb
Gyors vagy 😀

több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 855
Hivatalos: Marquez --> gyári Ducati

több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 240 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
MM gyári Ducati hivatalos
több mint 2 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 855
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is p látnékapna . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.
esanders10
Én úgy tudom, hogy a Pramacnak van 25-re is szerződéde a Ducatival. Most így lehet akkor tényleg Aldeguer is hozzájuk kerül Martin helyére. Tehát jó eséllyel “kaphatnak” egy másik fiatal tehetséges spanyolt a Ducatitól. Szerintem ez is az ellen szól hogy váltsanak.

Mondjuk a Gresini, Marquez távozásával lehet bevállal egy másik gyártót, ha jövőre se kapnak gyári gépet. Szóval jah, benne van a pakliban hogy jövőre “csak” 6 Ducati lesz 😀 .
Cowboykarcsi90
Aldeguert már márciusban bejelentették a Pramac-hoz.
Jughead
azóta esik kel 😊
NB2
Felmondási idő! 😀

több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 30 229 — nabege2@yahoo.com

Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
Toca
A két héttel ezelőtti Coca-Cola 600-on nem tudott, mert megpróbálta a duplázást, de mivel az Indy 500-at is halasztották eső miatt, így lemaradt a 600 kezdéséről. Mire odaért Charlotte-ba, addigra pedig félbeszakították a versenyt, így nem került autóba. És hiába kvalifikált ő a versenyre, az nem számít.

De mivel kaptak már olyanok is simán waivert, akik azért voltak eltiltva, mert a "célegyenesben" falba állították az ellenfelüket és ezért eltiltották, így már az is nagyon szemöldökfelhúzós, hogy eddig gondolkoztak rajta.
Mikey
De az a szabály aki nem indul minden versenyen az nem lehet playoffban? Jó baromság.
Toca
Nem ez a hülye szabály igazából, hanem az, hogy ez amiatt kellett, mert a playoffba jutás elsődleges feltétele, hogy nyerj egy versenyt. Ezek után pl. a szezonnyitó győztese nagyon lesarkítva megtehetné hogy a többi 25 alapszakasz versenyen el sem indul ugye... na ezt védik ki ezzel. Korábban volt még hogy a Top 30-ban kell lenned a bajnokságban az alapszakasz végén, de ezt pár éve eltörölték, mert pl. sérülések miatt voltak akik kihagytak több versenyt is és bár nyertek is, de nem voltak a 30-ban az alapszakasz végén.

Szerintem ez is el lesz törölve, hogy minden versenyen el kell indulnod a kvalifikációhoz. Mert tényleg vicces, hogy indokolt eltiltások miatti versenykihagyások után is egyből kaptak versenyzők waivert az elmúlt években, de Larsonnal nekiálltak szívózni.

Szerkesztette: Mikey
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 21 196 — Vikings fan
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
Toca
A két héttel ezelőtti Coca-Cola 600-on nem tudott, mert megpróbálta a duplázást, de mivel az Indy 500-at is halasztották eső miatt, így lemaradt a 600 kezdéséről. Mire odaért Charlotte-ba, addigra pedig félbeszakították a versenyt, így nem került autóba. És hiába kvalifikált ő a versenyre, az nem számít.

De mivel kaptak már olyanok is simán waivert, akik azért voltak eltiltva, mert a "célegyenesben" falba állították az ellenfelüket és ezért eltiltották, így már az is nagyon szemöldökfelhúzós, hogy eddig gondolkoztak rajta.
Mikey
De az a szabály aki nem indul minden versenyen az nem lehet playoffban? Jó baromság.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 26 240 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Perez marad a Red Bullban
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
Toca
A két héttel ezelőtti Coca-Cola 600-on nem tudott, mert megpróbálta a duplázást, de mivel az Indy 500-at is halasztották eső miatt, így lemaradt a 600 kezdéséről. Mire odaért Charlotte-ba, addigra pedig félbeszakították a versenyt, így nem került autóba. És hiába kvalifikált ő a versenyre, az nem számít.

De mivel kaptak már olyanok is simán waivert, akik azért voltak eltiltva, mert a "célegyenesben" falba állították az ellenfelüket és ezért eltiltották, így már az is nagyon szemöldökfelhúzós, hogy eddig gondolkoztak rajta.
Mikey
Meg ehhez tegyük hozzá, hogy csak a kimaradt verseny miatt nem vezeti a pontversenyt, és az utolsó playoff-helyen álló versenyzőnél ötven százalékkal több pontot szerzett, és nemhogy a legjobb harmincban van már most benne a szerzett pontjaival, hanem ennél nem kell majd sokkal több pont a playoffhoz sem.
slowmotion
Persze, egy kihagyott versennyel is második a bajnokságban, mindösszesen 21 pont a hátránya az első Hamlin mögött, ami azt hiszem egy 16. hellyel ér fel egy versenyen. A második legtöbb playoff pontja van. Messze a legtöbb szakaszt nyerte, és a legtöbb kört is ő vezette. Kis szerencsével lehetne 4-5 győzelme már most.

Szóval ja, megérdemli.
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 868 — Cowboys fan
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
Toca
A két héttel ezelőtti Coca-Cola 600-on nem tudott, mert megpróbálta a duplázást, de mivel az Indy 500-at is halasztották eső miatt, így lemaradt a 600 kezdéséről. Mire odaért Charlotte-ba, addigra pedig félbeszakították a versenyt, így nem került autóba. És hiába kvalifikált ő a versenyre, az nem számít.

De mivel kaptak már olyanok is simán waivert, akik azért voltak eltiltva, mert a "célegyenesben" falba állították az ellenfelüket és ezért eltiltották, így már az is nagyon szemöldökfelhúzós, hogy eddig gondolkoztak rajta.
Mikey
Meg ehhez tegyük hozzá, hogy csak a kimaradt verseny miatt nem vezeti a pontversenyt, és az utolsó playoff-helyen álló versenyzőnél ötven százalékkal több pontot szerzett, és nemhogy a legjobb harmincban van már most benne a szerzett pontjaival, hanem ennél nem kell majd sokkal több pont a playoffhoz sem.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
Toca
A két héttel ezelőtti Coca-Cola 600-on nem tudott, mert megpróbálta a duplázást, de mivel az Indy 500-at is halasztották eső miatt, így lemaradt a 600 kezdéséről. Mire odaért Charlotte-ba, addigra pedig félbeszakították a versenyt, így nem került autóba. És hiába kvalifikált ő a versenyre, az nem számít.

De mivel kaptak már olyanok is simán waivert, akik azért voltak eltiltva, mert a "célegyenesben" falba állították az ellenfelüket és ezért eltiltották, így már az is nagyon szemöldökfelhúzós, hogy eddig gondolkoztak rajta.
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 420
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is mielőbb üdvözítőnek látnék . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.
esanders10
Szerintem meg kellene csinálni négy gyári Ducatit és menjen Pecco, Marquez, Martin és egy negyedik egymás ellen. Na az durva lenne, de már csak elmélet.
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 21 196 — Vikings fan
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Miért kellett neki waiver? Mert nem indult egy futamon?
több mint 2 éve
esanders10 Denver Broncos 1 154
Mondjuk ezzel egyidejűleg remélem hogy így jövőre kettővel kevesebb Ducati lesz, és valamelyik privát tényleg vált másik gyártóra. A 4 legjobb Ducati emberből ugyanis így 2 kiesik, és örülnék ha a maradékot nem Marini, Alex Marquez félék foglalnák el. A KTM és Aprilia sokat fog erősödni versenyző fronton (főleg ha előbbinél Millert és Augustot is kipenderítik)

Így mindenképpen javulnia kell a többi gyártónak, mert ahogy idén még elvesz pontokat egymás elöl a 4 Ducatis élmenő, jövőre a 2 gyári (és legfőképp Marc) nem igazán lesz fogható, a többi márkatárs részéről szvsz.

Mivel Acostat követem már moto3 óta, és mindig is szimpatikus gyerek volt, így legjobban azt díjaznám ha a KTM-el jövőre már komoly kihívó tudna lenni. Ugyanakkor rajta kívül én a jelenlegi mezőnyben MM-hez a legközelebb a teljes képet tekintve, Quartararot tartom, így egy Yamaha feljavulást is mielőbb üdvözítőnek látnék . És nyílván Martin sem lenne ideális, ha eltűnne a süllyesztőben, de szerintem az a felállás rendben lesz.

Szerkesztette: esanders10
több mint 2 éve
dawyd728 4 424
Ha Bastianini a szint egy 2x VB-nél akkor az sokat elmond. Egyébként 39 ponttal veri idén, Martin 140 ponttal veri a csapattársát, Márquez 85 ponttal, Acosta 88 ponttal.

Természetesen, ha szerinted Pecco szintje Bastianini, akkor oké, nincs ezzel baj, csak na zavarja az embereket, hogy ilyen szintű versenyző lehet 3x világbajnok.
Jughead
Ennek semmi értelme amit írsz. Bastianini jövőre is potens csapatban fog versenyezni ellentétben a példában szereplő 3 emberrel, aki közül kettő lehet a szezon végét se éli meg a MotoGPben. A harmadik pedig csak azért húzza továbbiakban is itt a gázt, mert Marquez a vezetékneve.

Ez a legjobb motor ára, nézd meg pl. Verstappen mennyit hibázik hasonlóan kimagasló autóval. Ha hozzá hasonló dominanciát hozna Bagnaia, akkor nem érné szó őt se.
Jughead
Egy motorversenyt hasonlítasz össze autóversennyel?
Rossi és Marquez legjobb szezonjában is többet hibázott, mint Verstappen az utóbbi 3 évben. Nem. Nem azért hibázik Max kevesebbet, mert kiemelkedő, de ide bármilyen f1-es pilótát behelyettesíthetsz, hhanem azért, mert a motorozásban sokkal nagyobb hatása van az embernek, mint a technikának az eredményességre. Sokkal több a hiba lehetősége ezért sokkal több is az önhibás pontvesztés.
dawyd728
Nekem egyetlen félelmem van a szezon kapcsán, az pedig az, hogy a gyári Ducati nem fogja átadni sem a futóművek, sem a digitális szoftverek (pl. rajtprogram, fékstabilizátor), sem a szélcsatornás fejlesztési eredményeit a szatellit csapatoknak, akik végül lemaradnak. Tavaly is volt ilyen érzésem, de nyilván nem kommunikálnak erről, maximum bújtatva utalt rá tavaly Borsoi is pl.
Martin és Marquez managementje meg kussol ,hiszen a gyári csapat húzza a jövő évi pilóta bejelentését még mindig.

Remélem, hogy nem fullad unalomba a vb
Willie Parker
Ehhez képest tavalyi szezon második felében volt jobb Martin, amikor elvileg szerinted nyílni kellene a gyári-szatellit között az ollónak.
dawyd728
San Marinoban nyert először Martin, ahol harmadik lett Pecco, úgy, h elrontotta az időmérőt és a vége felé majdnem bukott a versenyen.

Indiában Martin második lett, ott Bagnaia a 13.körben ütközött, kiesett.

Japánban 1-2 lettek, a 24 körösre tervezett versenyt red flagelték a 13.-ban váratlanul.

Indonéziában Pecco nyert, Martin kiesett.

Ausztráliában Pecco 2., JM 5.

Thaiföldön 1-2 lettek, Pecco csak 6. lett időmérőn és a végén majdnem megfogta, pedig emlékeim szerint volt 7 mp hátránya.

Malajzia: FB 3., JM 4., adott neki körönként 1.5 mp-t, a végére lett 7 mp különbség köztük az olasznak.

Katarban Pecco 2., Martin csak tizedik.
Valenciát Pecco nyerte.

Martin tavaly a rövid sprinteken maradt életben, nem nagydíjakon. A sprintek nem fekszenek az olasznak.
Sprintek:
SanM: Martin első, Pecco 3.
India: M 1., B 2.
Japán: M 1. , B 3.
Indonézia: M 1., B 8., úgy h nem kvalizott, 13. lett, mert elfékezte
Ausztráliát törölték
Thai: M 1., B hetedik, itt azt hiszem vmi technikai gebasz volt neki.
Maláj: M 2. B 3.
Katar: M 1. B 5.
Valenc: M 1., B 5.

Martin nyert 7 sprintet.

Ezt mondom, h a Pramac a nagyversenyek végére elfogy, megeszi a gumit v vmiért csökken a tempója, a gyári Duci viszont bírja a hosszabb távot.
Willie Parker
Én meg azt mondom, h Martin Peccoval ellentétben MOTO3ban való bemutatkozása óta jobb időmérőn, mint versenytávon. Peccohoz viszonyítva időmérőn és sprinten inkább Martin a jobb, míg teljes versenytávon kicsit rosszabb. Ebből jön ki a közel egál szereplés pontokban.
Szerintem felesleges hangulatkeltés Bagnaia és a Ducati ellen, h hátrányos helyzetbe hozták Martint és csak ezért képes versenyek végére Pecco megelőzni. Mármint ezt szigorúan a múlt versenyeire értem. Jövőt nem tudom.
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 307
Larson megkapta a waivert, így újra playoff résztvevő. Nem tudom miért kellett ezt eddig húzni-halasztani.
Mikey
Kyle reakciója Twitteren azért odab*sz. 😂 Némi cinizmust vélek felfedezni benne.