Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 5 éve
Tegnap nagyon töményen szembesültem azzal, mennyire nemtörődöm/hülye/paraszt is az ember, nagy általánosságban. Mamámhoz mentem bicóval, oda-vissza cirka 5 km, szóval nem volt sok idő. Mégis négy parasztba/hülyébe futottam bele (nem szó szerint, mert nem futottam a bicóval a vállamon). Az egyik autós a kerékpárút "zebráján" hajtott ki elém úgy, hogy telefonált és csak balra nézett el (jobbról érkeztem). A másik a telefonját pötyögve hajtott ki elém úgy, hogy csak amikor megálltam mellette az ajtótól 5 cm-re, akkor nézett fel a telefonjáról... természetesen mindkét esetben nekem lett volna elsőbbségem. Aztán négy cigány beszélgetett a kerékpárút közepén állva, csengetek nekik, semmi. Csengetek mégjobban, a csaj elkezdi hogy "jájjdesipooolsz", azt mikor kiabálom neki hogy a kerékpárúton állsz, akkor a két kancigány egyből felpattant pofázva a padról, mire kiabáltam vissza hogy takarodjatok fel a faszba a járdára és ott pofázzatok bazmeg, akkor még jobban kiabáltak nekem. Persze addigra már elgurultam messzire. 😀 Aztán alig pár száz méter múlva, a folyamatban lévő könyvtár felújítás mellett halad el kanyarban a kerékpárút, persze farostlemezzel van elkerítve az építkezési terület... na itt egy nénike két nagy szatyorral a kezében sétálva jön szembe, persze a jobb oldalon, és neki áll feljebb hogy mit megyek vele szembe, mondtam is hangosan hogy nemigazbazmeg hogy ez ma már a negyedik gyökér, aki szembejön.Komolyan, hova jutott az emberi "civilizáció"?! 😕
Szerkesztette: Mikey
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 5 éve
Rettenetes mély a trash paletta ma,nehéz követni az eseményeket.Nekem nincs facebookom, de tökéletesen kielégít a youtube is, természetesen kommentekkel, linkekkel, szinte végtelen a felhozatal, sok fb live, meg insta story is felkerül youtubre, aminek "nem kéne".az igazi buli a facebookon a trash csoportban mehet, de oda még nem sikerült bejutni 😀Szeretek általánosan tájékozott lenni. 😊Jó valóban nem ő keresett vele,hanem mondjuk a Turbo Titan.Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
Sobri Jóska
De örvendetes, hogy fogyasztod a trasht, nem gondoltam volna rólad 😀
Kenny
Sobri Jóska
Kenny
Úgy érezhetem, hogy nem maradok le semmiről.
Sobri Jóska
Mindig bukkannak fel újabbnál újabb gyöngyszemek akiket megéri nézni 😀
több mint 5 éve
Nekem nincs facebookom, de tökéletesen kielégít a youtube is, természetesen kommentekkel, linkekkel, szinte végtelen a felhozatal, sok fb live, meg insta story is felkerül youtubre, aminek "nem kéne".az igazi buli a facebookon a trash csoportban mehet, de oda még nem sikerült bejutni 😀Szeretek általánosan tájékozott lenni. 😊Jó valóban nem ő keresett vele,hanem mondjuk a Turbo Titan.Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
Sobri Jóska
De örvendetes, hogy fogyasztod a trasht, nem gondoltam volna rólad 😀
Kenny
Sobri Jóska
Kenny
Úgy érezhetem, hogy nem maradok le semmiről.
több mint 5 éve
az igazi buli a facebookon a trash csoportban mehet, de oda még nem sikerült bejutni 😀Szeretek általánosan tájékozott lenni. 😊Jó valóban nem ő keresett vele,hanem mondjuk a Turbo Titan.Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
Sobri Jóska
De örvendetes, hogy fogyasztod a trasht, nem gondoltam volna rólad 😀
Kenny
Sobri Jóska
több mint 5 éve
Szeretek általánosan tájékozott lenni. 😊Jó valóban nem ő keresett vele,hanem mondjuk a Turbo Titan.Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
Sobri Jóska
De örvendetes, hogy fogyasztod a trasht, nem gondoltam volna rólad 😀
Kenny
több mint 5 éve
Jó valóban nem ő keresett vele,hanem mondjuk a Turbo Titan.Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
Sobri Jóska
De örvendetes, hogy fogyasztod a trasht, nem gondoltam volna rólad 😀
több mint 5 éve
Én tudom ki ez a Busák "Ali" József, képben vagyok. Nem keresett vele lófaszt se. Reklámértéke nulla a contentnek, valamint ez egy durva leegyszerűsítés, de egy nagy nézettségű klipnél kb. 10ezres nézettséghez kapcsolódik pár ezer forint bevétel. Ki lehet számolni így az övét, de szerintem ezzel a kommunikációval ez már abba a nem kereskedelmi szekcióba esik, ami a szabályozás szerint nem termelhet bevételt. De ezt nem tudom pontosan, nem ismerem részletesen a Youtube vonatkozó policyjét.Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
Kenny
Shawnka foglalkozik ilyesmivel, majd ő korrigál, ha szükséges.
De ettől még valóban trash-sztár, mint még egy csomó hasonlóan aluledukált szerencsétlen.
több mint 5 éve
Kurva nagy youtube trash "sztár" a csávó.A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
Sobri Jóska
Van még 1-2 hozzá hasonló emberke akik elég jó pénzt kerestek azzal, hogy leültek a youtube lé és bebasztak/összeverték egymást élő adásban.
több mint 5 éve
A kardokkal hadonászó kapott ezért 2 év 1 hónapot.Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
youtu.be/LidxqEbKs4E
több mint 5 éve
Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Ha rálő akkor szerinted a cigányok szerte az országban:
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
1. Mennyire fognák fel ezt mint rasszista cselekményt?
2. Mennyire akarnának bosszút állni érte?
Nyugodj meg a te vagy az én lábamat már operálnák a comblövés miatt.
több mint 5 éve
ha filmezik nemNagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Amerikában a második mondat után lelőtték volna a gecibe, ahogy kell, itt meg a csóringer rendőr fegyelmit kap.
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Nagyon "profik" ezek a rendőrök...Azért óvatosan az ítélkezéssel, én azért egy szakértők megkérdeznék, hogy ilyen esetben mi a helyes intézkedés, hol a határ, stb. (Én ha magamból indulok ki, simán lesokkolóztam volna, de lehet kurvára nem lett volna jogsuerű. 😀 )
www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
NB2
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 5 éve
Nagyon "profik" ezek a rendőrök...www.youtube.com/watch?v=zcX3-DhVqKI&feature=share&fbclid=IwAR1qTG2wKIclQnw96SiLNbhBt5DfkdS3HFxLkydkw1t68Y_hDWQlyeWQPT0
több mint 5 éve
Akkor Szomorú vasárnap?az 100 főnél nagyobb, tehát tilosUlsz otthon es nezed a Vidam Vasarnapot.No offonse senkinek tényleg, de a világkarantén kifejezés mit takar? Nem léphetünk át egy másik világba? Csak mert ha így van Pataki Atesz csúnyán megszívta...“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
roberto23
dankodavid
sutianap
Száz fehér virággal...
több mint 5 éve
az 100 főnél nagyobb, tehát tilosUlsz otthon es nezed a Vidam Vasarnapot.No offonse senkinek tényleg, de a világkarantén kifejezés mit takar? Nem léphetünk át egy másik világba? Csak mert ha így van Pataki Atesz csúnyán megszívta...“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
roberto23
dankodavid

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
Elvileg a gyerekek nem sínylik meg de tokeletes hordozók és átadják a fertőzést a felnőtteknek. Emiatt indokoltak iskola bezárásokat máshol. Persze ha a Szent László előrébb jár kutatásokban és ezt Gulyás tudtára is adtak akkor értem a választ és a meg nem hozott intézkedést.Hát ez hogy maradnak nyitva az iskolák nem túl okos döntés.Az volt Gulyás indoklása, hogy a vírus szinte nem fertőzi a gyerekeket.
Remélem folyamatosan monitorozzák a helyzetet.
Bazzani
Sobri Jóska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Hőkamera volt itt Luqan, kurzorral ráirányították a homlokra és jött a szám is egyből. Sapkát szemüveget (????) le kellett venni. 2 állomás volt mindkettőnél 2 fő egyik kurzorozott másik meg mutatta h ki jöjjön. Maszkban voltak, amúgy itt is simán lehet karantén.Amúgy kis korona update:és Téged is meghőmérőztek? 😊
Feleségem 29en én múlt szombaton repultem haza, Ferihegyen semmi nem volt, semmi ellenőrzés.
Kedden jöttem vissza Máltára, itt a reptéren felállítottak hőmérséklet merő állomásokat és minden utasnak megnézték ...
csebi
szerk: most megy a zoperatív törzs sajttája, a retekklubbos nő kérdezte, hgoy megy-e akkor a hőmérőzés a határokon
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
kivéve, ahol csak ez van.Azt amit nyáron. gondolom 3 hónapra nem küldi táborba mert ilyen árak mellett rámenne a gatyája.és a szülők mit csinálnak a gyerekkel?Nem is a gazdaság teljes leállításának hiányát kérem számon bárkin, de az óvodák, iskolák bezárása sokkal égetőbb, mint a 100+ főnél nagyobb rendezvények betiltása.Abban, hogy sporteseménynél az élmény marad el, a metrónál,busznál meg leáll a gazdaság kb..Hiszen gyalog nem fognak elmenni akkora távot a munkahelyre, ami metróval is 20-30 perc. De nyilván ez az egy megoldás marad a végére, azokon a területeken ahol ez a vírus beindul, ugyanúgy mint Wuhanban. Szépen otthon marad mindenki majd, amíg el nem ül az egész..Csak ugye nálunk ezt nem fogja elbírni sem a gazdaság, sem az állampolgárok "megtakarítása", sem csomó vállalkozás.még jó hogy 100 fő fölötti rendezvényeket tiltanak be, így MTK meccsre ugyanúgy mehetek 😀Mondjuk nem tudom, a 4-6 vonala, a metrók vagy mondjuk egy egyetemi előadás miben különbözik egy tipikus 100 fős rendezvénytől😀
eaglesmcnabb
dankodavid
topin
dankodavid
domino hatás
Negritis
Szóval nem értem miért ez az első érv ellene (most nem rád gondolok elsősorban)
"A BKK határozatlan időre felfüggeszti az elsőajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak."
nem tartom magam hülyének, de ebben kurvára nem értem a logikát. kurva nagy agysebészek dolgozhatnak ott is 😀
Eleve sokkal kevesebb ember száll fel csak elsőajtósra.
eaglesmcnabb
Pl Újbuda városközpontban (a Fehérvári úti piac előtt) csak elsőajtós buszok közlekednek. 53, 150, 153, 154, 154B, 212, ráadásul ez utóbbi elég zsúfolt is szokott lenni. az utolsó olyan busz, amin bárhol felszállhattál, az a 86-os volt, amit a fonódó villamos miatt kinyírtak kb öt éve.
több mint 5 éve
csóri Musk"Világkarantén" az mit jelent? Nem szabad elhagyni a bolygót?“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
Jan
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 5 éve
A kettő párhuzamosan is működhet és egybe is eshet.Egyetértek.Pont az lenne a logikus, hogy nem akkor vezetik be az efféle intézkedéseket, ha a vírus beindul, hanem előtte, hogy ne induljon be.Abban, hogy sporteseménynél az élmény marad el, a metrónál,busznál meg leáll a gazdaság kb..Hiszen gyalog nem fognak elmenni akkora távot a munkahelyre, ami metróval is 20-30 perc. De nyilván ez az egy megoldás marad a végére, azokon a területeken ahol ez a vírus beindul, ugyanúgy mint Wuhanban. Szépen otthon marad mindenki majd, amíg el nem ül az egész..Csak ugye nálunk ezt nem fogja elbírni sem a gazdaság, sem az állampolgárok "megtakarítása", sem csomó vállalkozás.még jó hogy 100 fő fölötti rendezvényeket tiltanak be, így MTK meccsre ugyanúgy mehetek 😀Mondjuk nem tudom, a 4-6 vonala, a metrók vagy mondjuk egy egyetemi előadás miben különbözik egy tipikus 100 fős rendezvénytől😀
eaglesmcnabb
dankodavid
topin
Ha valaki megbetegszik, akkor úgyis ülhet otthon vagy korházban, akár van megtakarítása, akár nincs.
Akkor meg megintcsak azt mondom, ha már úgyis otthonülés lesz, hogy logikusabb ha egészségesen ülünk otthon.
A gazdaság miatt meg jelen helyzetben értelmetlen aggódni. Előbb legyen túl a világ a krízisen, aztan majd utólag kiszámolják.
10 év óta brutál konjunktúra van, a világgazdaság is, a magyar is el fogja bírni, nem omlik össze. Legfeljebb néhol kisebb lesz a profit.
Sobri Jóska
Csak ahogy korábban többször is rávilágítottál, őket nem az érdekli, hogy nekünk mi az érdekünk (most hány cég csődöl be, vagy hány ember hal meg) kizárólag úgy gondolkodnak, hogy a hatalom megtartása érdekében mi a legkedvezőbb forgatókönyv. És úgy fognak eljárni. Nem hinném hogy egy járvány miatt kibújnának a bőrükből, és teljes szemléletváltáson mennének át.
Jan
Mármint a hatalommegtartási törekvések és megfelelő krízismenedzsment.
Az okos politikus a körülményekből kovácsol hasznot, és szerintem Orbán okos.
több mint 5 éve
Ulsz otthon es nezed a Vidam Vasarnapot.No offonse senkinek tényleg, de a világkarantén kifejezés mit takar? Nem léphetünk át egy másik világba? Csak mert ha így van Pataki Atesz csúnyán megszívta...“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
roberto23
Pulvis et umbra sumus.
több mint 5 éve
No offonse senkinek tényleg, de a világkarantén kifejezés mit takar? Nem léphetünk át egy másik világba? Csak mert ha így van Pataki Atesz csúnyán megszívta...“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 5 éve
"Világkarantén" az mit jelent? Nem szabad elhagyni a bolygót?“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
VanillaSky
több mint 5 éve
VanillaSky
1 634
“Hétfőtől min 14 napos az egész világra kiterjedő karantént vezet be az ENSZ, Viktor hétfőn jelenti be. Menjetek vásárolni!”Remélem ez az ismerősöd a Kormány közelében valami személygépjármű pilóta vagy cateringes (no offense irányukban), de ha komolyabb döntési pozícióban olyan információt szolgáltatott számodra, hogy az ENSZ fog világkarantént elrendelni, akkor ebben az országban még annál is hülyébbek vannak, mint amennyire annak látszanak!
Az ENSZ Közgyűlés ajánlása utáni világkarantén (az milyen jogi terminológiát takar?) az még csak egy unikornissal sem ér fel! Utóbbiról legalább mindenki tudja, hogy létezik, csak senki nem látta, az ENSZ által elrendelt világkaranténról ez sem mondható el!
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"