Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Az volt az állításom, amit leírtam. Az ezrelékeidre válaszoltam. Orbán nem volt a téma kalapban. A véleményemet tudod, úgyhogy nem is akarom erre terelni a szót. Majd ha ő lesz a téma, elmondom ha lesz olyan amit el akarok.A mi éves adataink azért voltak tűrhetőek, mert szeptemberig lényegében elkerült minket a balhé, és csak 3.5 hónap nyomta meg az évet, míg sok helyen a tavaszi hullám is kemény volt. Az idei évben már nem lesz ilyen szerencsénk, ha megnézzük majd az első fél évet, akkor abban nem lófasznyi lesz a difi sajnos (nem teljes lakossághoz számolva persze, hanem az átlagos halálozási rátához, mert az mond valamit). Mindenesetre az USA-ban már több, mint 1 évvel vitte lejjebb a várható átlagéletkort, pedig ebben döntően idősek halnak meg, nem fiatalok. Nálunk nem tudok adatot, de nem fog jól kinézni. 😕Nem fog.
peterk2005
De mi az állításod? Hogy ez Orbán hibája? És azon kívül, hogy bezár mindent fullra 3-4 hétre tudott volna olyat csinálni, hogy ez a difi ne 2 ezrelékpont legyen csak fél, vagy annyi se? Hisz még az USA-ban is ezt művelte a vírus. Vagy elfogadod, hogy ilyen egy kurva halálos világjárvány?
Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Mi embereket nézünk, te táblázat bejegyzéseket.Sobri te 2020 oktobereben maradtal vagy mi? Az elmult fel ev nem szamit?A halálozási rátát naptári évre számítják.
Mi vagy te, auditor, hogy csak egyben nezve er valamit az ev?! Nem csak marciusban kezdodott nalunk a covid?
Akkor legalabb nezd marciustol marciusig, ha mindenkepp kell az egy ev...
Borbinho
Tőlem te azt számítasz, amit akarsz, de én nem arról tettem állítást, amit te most mondasz, hanem arról, amit r.baggió belinkelt.
Sajnálom, hogy nem megy át az infó, hogy 10-20 de akár 50ezer covid-halott mit jelent a valóságban társadalmilag, csak az Orbán-ellenes narratívába próbálod beleszuszakolni.
Sobri Jóska
Neked nem számít hogy 20-30 ezerrel több hal meg vagy nem nekünk számít.
Neked fontos ezrelékbe lakosra lebontva a szám mert így kitudod fejezni hogy kicsi, nekünk meg nem mert nem ez számít hanem hogy mennyi ember halt meg.
De ha már nagyon aranyosítasz miért nem azzal foglalkozol, hogy 1 millióra levetítve miért vagyunk lassan vagy már ténylegesen világelsők?
Az életek számítanak, nem csak 20ezer hanem 1 élet és minden egy élet számít.
Mind Orbán felelősége ? Nem.
Az, hogy népesség aranyosan csúful elbuktunk. Mindenképpen.
Ennek több száz ember élete látta kárát.
több mint 4 éve
OffPersze, és a véleményt is lehet véleményezni.Nem téged kritizált, hanem amit csinálsz. Az ember tetteit pedig csak lehet véleményezni, nem?Azt nem tudom mi a nagyobb szégyen az amit a fidesz csinál vagy az amit sobri.Én nem szégyellem magam, te se tedd miattam.
Janek
De persze ha a személyeskedés fontos számodra, akkor írogathatsz minősítgető pm-eket is akár.
Sobri Jóska
gdavid
Na én pont ezt tettem és pont így.
Bár nem tudom mi a nagyobb szégyen. Az amit az ellenzék értetlenkedik össze mindenféle random számokon, vagy az, amit te.
Sobri Jóska
Téged sosem zavarnak a számok. Itt élcelődtél (jogosan) az imént az NFL irreleváns statisztikáin (a W a lényeg, ebben igazad is van), most pedig a legfontosabb mutatóra (elhunytak száma) probálod ráhúzni, hogy irreleváns, mert marginális a lakosságszámhoz képest.
Sosem értetlenkedtem, mindig tudom, hogy mit akarsz mondani. Az viszont már nem kell, hogy tessen, hogy hol így, hol úgy érvelsz. Akár egymásnak homlokegyenest ellentmondó módon pár kommenten/órán/napon belül. És csupán azért nem tetszik, mert így nem lehet veled vitázni, hiszen bármikor álláspontot változtathatsz, ahogy éppen érdeked kívánja. Amit még el is tudnék fogadni, ha az éppen aktuális "véleményváltozásod" nem úgy menne végbe, mintha mindig is az új lett volna a létező, a régi pedig mintha soha nem is lett volna. Épp ez a hallgatás, az önreflexió (nyilvánosság felé közvetített) hiánya, az ami engem például zavar a veled történő kommunikáció során. Szóval nem a flexibilis érveléseddel/véleményeddel/hozzáállásoddal kapcsolatban van ellenvetésem, hanem azzal, hogy szó nélkül váltogatsz a csapásirányok közül. Ami pedig nem szép dolog, ahogy az sem lenne az, ha egy bokszmeccs közben egyszer csak rúgnál egyet, mert éppen azzal jutsz közelebb az érdekeid érvényesítéséhez.
Off vége
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 4 éve
Nem. Van nekik egy "sajátjuk", ami kaliforniai mutáció. Azt hiszem talán a britből mutálódott tovább, de lehet, hogy erre rosszul emlékszem.Az USA most már egy "jó" terep az összevetésre, mert szinte mindenféle variáns van náluk, brittől brazilon át dél-afrikaiig, plusz a "saját variánsaik" (kaliforniai, stb.).a cali az nem az indiai?
peterk2005
Negritis


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Persze, és a véleményt is lehet véleményezni.Nem téged kritizált, hanem amit csinálsz. Az ember tetteit pedig csak lehet véleményezni, nem?Azt nem tudom mi a nagyobb szégyen az amit a fidesz csinál vagy az amit sobri.Én nem szégyellem magam, te se tedd miattam.
Janek
De persze ha a személyeskedés fontos számodra, akkor írogathatsz minősítgető pm-eket is akár.
Sobri Jóska
gdavid
Na én pont ezt tettem és pont így.
Bár nem tudom mi a nagyobb szégyen. Az amit az ellenzék értetlenkedik össze mindenféle random számokon, vagy az, amit te.
több mint 4 éve
Sobri te 2020 oktobereben maradtal vagy mi? Az elmult fel ev nem szamit?A halálozási rátát naptári évre számítják.
Mi vagy te, auditor, hogy csak egyben nezve er valamit az ev?! Nem csak marciusban kezdodott nalunk a covid?
Akkor legalabb nezd marciustol marciusig, ha mindenkepp kell az egy ev...
Borbinho
Tőlem te azt számítasz, amit akarsz, de én nem arról tettem állítást, amit te most mondasz, hanem arról, amit r.baggió belinkelt.
Sajnálom, hogy nem megy át az infó, hogy 10-20 de akár 50ezer covid-halott mit jelent a valóságban társadalmilag, csak az Orbán-ellenes narratívába próbálod beleszuszakolni.
több mint 4 éve
Nem téged kritizált, hanem amit csinálsz. Az ember tetteit pedig csak lehet véleményezni, nem?Azt nem tudom mi a nagyobb szégyen az amit a fidesz csinál vagy az amit sobri.Én nem szégyellem magam, te se tedd miattam.
Janek
De persze ha a személyeskedés fontos számodra, akkor írogathatsz minősítgető pm-eket is akár.
Sobri Jóska
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 4 éve
Sobri te 2020 oktobereben maradtal vagy mi? Az elmult fel ev nem szamit?Mi vagy te, auditor, hogy csak egyben nezve er valamit az ev?! Nem csak marciusban kezdodott nalunk a covid?
Akkor legalabb nezd marciustol marciusig, ha mindenkepp kell az egy ev...
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 4 éve
Azt nem tudom mi a nagyobb szégyen az amit a fidesz csinál vagy az amit sobri.Én nem szégyellem magam, te se tedd miattam.
Janek
De persze ha a személyeskedés fontos számodra, akkor írogathatsz minősítgető pm-eket is akár.
több mint 4 éve
Azt nem tudom mi a nagyobb szégyen az amit a fidesz csinál vagy az amit sobri.
több mint 4 éve
Hát most nincs világháború, és az időseket viszi főként.Az én alapállításom annyi volt, hogy lehet poénkodni a különböző országok különböző covid-halál megállapítási anomáliáin, hogy valahol ha 2 éve volt egy infarktusa valakinek, akkor már nem számít covid-halottnak, máshol ha elütötte az autó a covidost, akkor az már covidáldozat, de ami nemzetközileg elfogadott, és a gyakorlatban is használt összevetés az a halálozási ráta.Így számolva a spanyol nátha is lófasz volt, mert az is ezrelékeket emelt csak a halálozási rátán. Oszt mégis csökkent jónéhány évet a várható élettartam, és csúnyábban eltolódtak a nemi arányok, mint a 2. világháborúban (a spanyol nátha a fiatalokat vitte inkább, és ordas nagyot pusztított a világháborús katonák között, azért).
Nálunk ez tavaly egy ezrelékpontot emelkedett. (Ez kb. 10ezer ember és nyilván a koronavírus miatt.)
Minden halál szomorú (pláne, ami érint), de ez lófasz. Önmagában is, nemzetközi összevetésben is.
Ha ez idén két ezrelékpont lesz, az is lófasz lesz. Önmagában is, nemzetközi viszonylatban is.
Sobri Jóska
peterk2005
Azért ez nagyon nem ugyanaz.
A mi éves adataink azért voltak tűrhetőek, mert szeptemberig lényegében elkerült minket a balhé, és csak 3.5 hónap nyomta meg az évet, míg sok helyen a tavaszi hullám is kemény volt. Az idei évben már nem lesz ilyen szerencsénk, ha megnézzük majd az első fél évet, akkor abban nem lófasznyi lesz a difi sajnos (nem teljes lakossághoz számolva persze, hanem az átlagos halálozási rátához, mert az mond valamit). Mindenesetre az USA-ban már több, mint 1 évvel vitte lejjebb a várható átlagéletkort, pedig ebben döntően idősek halnak meg, nem fiatalok. Nálunk nem tudok adatot, de nem fog jól kinézni. 😕Nem fog.
peterk2005
De mi az állításod?
Hogy ez Orbán hibája?
És azon kívül, hogy bezár mindent fullra 3-4 hétre tudott volna olyat csinálni, hogy ez a difi ne 2 ezrelékpont legyen csak fél, vagy annyi se?
Hisz még az USA-ban is ezt művelte a vírus.
Vagy elfogadod, hogy ilyen egy kurva halálos világjárvány?
több mint 4 éve
Az USA most már egy "jó" terep az összevetésre, mert szinte mindenféle variáns van náluk, brittől brazilon át dél-afrikaiig, plusz a "saját variánsaik" (kaliforniai, stb.).a cali az nem az indiai?
peterk2005
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Na elmondom én is ugyanezt, csak reálisabb viszonyítási alapot használva.Egy ilyen statisztikai összevetésbe még be kéne számolni a korfát, az átlagéletkor változását és a fogyatkozó vagy növekedő lakosságszámot is, hiszen mindegyik befolyásolja, hogy mennyi a "várható" halálozás, és ahhoz képest hogyan nőtt. De ezek az adatok jelenleg csak dobálózásra vannak használva, akkor meg igazából tök mindegy, hogy mivel dobálóznak.
Úgy nőtt 8,3%-kal a halottak száma 2020-ban a korábbi évhez, 2019-hez képest, hogy október végéig (43. hét végéig) kisebb volt ez a 2020-as szám - csak aztán október végétől meg kb 50%-kal nagyobbak a '20-as számok, a '19-es adatokhoz képest.
Igor


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Az én alapállításom annyi volt, hogy lehet poénkodni a különböző országok különböző covid-halál megállapítási anomáliáin, hogy valahol ha 2 éve volt egy infarktusa valakinek, akkor már nem számít covid-halottnak, máshol ha elütötte az autó a covidost, akkor az már covidáldozat, de ami nemzetközileg elfogadott, és a gyakorlatban is használt összevetés az a halálozási ráta.Így számolva a spanyol nátha is lófasz volt, mert az is ezrelékeket emelt csak a halálozási rátán. Oszt mégis csökkent jónéhány évet a várható élettartam, és csúnyábban eltolódtak a nemi arányok, mint a 2. világháborúban (a spanyol nátha a fiatalokat vitte inkább, és ordas nagyot pusztított a világháborús katonák között, azért).
Nálunk ez tavaly egy ezrelékpontot emelkedett. (Ez kb. 10ezer ember és nyilván a koronavírus miatt.)
Minden halál szomorú (pláne, ami érint), de ez lófasz. Önmagában is, nemzetközi összevetésben is.
Ha ez idén két ezrelékpont lesz, az is lófasz lesz. Önmagában is, nemzetközi viszonylatban is.
Sobri Jóska
A mi éves adataink azért voltak tűrhetőek, mert szeptemberig lényegében elkerült minket a balhé, és csak 3.5 hónap nyomta meg az évet, míg sok helyen a tavaszi hullám is kemény volt. Az idei évben már nem lesz ilyen szerencsénk, ha megnézzük majd az első fél évet, akkor abban nem lófasznyi lesz a difi sajnos (nem teljes lakossághoz számolva persze, hanem az átlagos halálozási rátához, mert az mond valamit). Mindenesetre az USA-ban már több, mint 1 évvel vitte lejjebb a várható átlagéletkort, pedig ebben döntően idősek halnak meg, nem fiatalok. Nálunk nem tudok adatot, de nem fog jól kinézni. 😕


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:Ez picit olyan kákán is csomót keres esete. Basszus egy bejegyzés, ami épp egy másik számmal is összehozható. Hülyén jött ki, de semmi több...
"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
nagylaza
több mint 4 éve
"A moszkvai Gamaleja Intézet szerint a megbetegedési rátákat tekintve az orosz vakcina hatásossága két oltás után 97,6%-os, de az Intézet igazgatója, Alekszandr Gincburg szerint még ennél is magasabb lehet."Nyilván fenntartásokkal érdemes kezelni amit a gyártó mond, főleg, ha az olyan helyről jön amit bármilyen hírrel kapcsolatban fenntartásokkal kell kezelni. Ettől függetlenül, ha az "ez a bajnok, ez a legjobb" nem is igaz, akkor is jó, hogy jönnek adatok a beoltottak breaktrough rate-jéről is, hiszen már kell lennie ilyen adatoknak minden vakcinával kapcsolatban. Azt a 0.027%-ot én soknak érzem egyébként, ha az tényleg az, amire a cikk utalt, mert az amerikai - pfizer+moderna - adatok ennél kb. 3.5-szer jobbak (0.0075%). Ekkora különbség szinte biztos, hogy nem lehet. Vagy mást jelent az adat, vagy máshogy kell értelmeni. Várjuk meg a részleteket.
Miért nem azonnal 110 százalék?
Engem változatlanul hidegen hagy, hogy az oroszok hogyan dicsérik a saját portékájukat.
Ez már sokkal inkább meggyőző:
infostart.hu/kulfold/2021/04/22/nemetorszag-bevasarol-a-szputnyik-v-vakcinabol
nagylaza
Az amerikai adatok egyébként itt vannak: www.cdc.gov/vaccines/covid-19/health-departments/breakthrough-cases.html
A 77 millió teljesen beoltott (130 millió elsőt megkapó) között 5800 megfertőződést diagnosztizáltak eddig, ebből 396 került kórházba (amiből 133 más okból/aszimptomatikusan került be, csak ott mutatta ki a teszt, hogy benne van a covid is), és ebből 74-en haltak meg (amiből 9 nem covid related). Az USA most már egy "jó" terep az összevetésre, mert szinte mindenféle variáns van náluk, brittől brazilon át dél-afrikaiig, plusz a "saját variánsaik" (kaliforniai, stb.). Variánsokra lebontva még nem találtam adatokat, de így is elég megnyugtatóak a számok. Eddig összesen tizedannyi haláleset történt a beoltottak között, mint ahányan naponta meghalnak covidban az országban. Ez azért durva szám.
A szputnyiknak is valahol itt kell majd lennie szerintem, ha kijön az a részletes jelentés.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Oké, de ezek csak különböző alapú összevetések, lehet a végrelenségig ilyen statokat előhozni. (Az NFL is erről szól, végtelen sok szórakoztó irreleváns statisztika.)A 2020 október és 2021március között eltelt 25 hét alatt heti átlagban meghalt 3375 ember, összesen: 84379.Kicsit eltévedtél a matekban."Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktorhalálkormányoznak ők, de a posztmodernben a szavaknak már nincs jelentőségük, mindenki azt mond amit akar következmények nélkül
Ezt az ellenzék miert nem dörgöli az orra alá?
Janek
olyat is kijelentettek már a hivatalos sajttájon, hogy azért olyan magasak nálunk a számok, mert itt az autóbalesetben elhunytakat is beszámolják, az embereknek már a szeme se rebbent, pedig a ksh-s adatokból is nyilvánvaló, mekkora hazugság ez
www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html
érdemes összehasonlítani a számokat a korábbi évekkel...
r.baggio
Magyarország halálozási rátája valójában egy ezrelékkel nőtt csak meg a Covid miatt (1,3-1,4), az kerekítve 10ezer fő többlethalálozás 2020-ra.
Ez egy korábbi évekkel összevethető reális szám.
És ez bármennyire is szomorú, de tulajdonképpen lófasz.
Ezért nincsenek tömegek az utcán és nem fűti düh az embereket, néhány félrematekozó értelmiségin kívül.
Sobri Jóska
Az előző 300 hétben a heti halálozási átlag: 2486, összesen: 748414, ami 25 hetes átlagban: 62367.
Ha csak az előző 5 év október-márciusi időszakait hasonlítjuk össze, akkor a heti halálozási átlag: 2640, 25 hetes átlagban: 66.000.
Az áprilisi adatok természetesen tovább fogják rontani a helyzetet. Ennyit a matekról..
Szesze
Ami egzakt, lényeges adat az az éves halálozási ráta.
Nem tudom mi az állításod, vagy mit akarsz a fenti számokkal cáfolni.
Az én alapállításom annyi volt, hogy lehet poénkodni a különböző országok különböző covid-halál megállapítási anomáliáin, hogy valahol ha 2 éve volt egy infarktusa valakinek, akkor már nem számít covid-halottnak, máshol ha elütötte az autó a covidost, akkor az már covidáldozat, de ami nemzetközileg elfogadott, és a gyakorlatban is használt összevetés az a halálozási ráta.
Nálunk ez tavaly egy ezrelékpontot emelkedett. (Ez kb. 10ezer ember és nyilván a koronavírus miatt.)
Minden halál szomorú (pláne, ami érint), de ez lófasz. Önmagában is, nemzetközi összevetésben is.
Ha ez idén két ezrelékpont lesz, az is lófasz lesz. Önmagában is, nemzetközi viszonylatban is.
több mint 4 éve
Vetekszik az ominózus nemzeti sportos címlappal.. és ez a kommunikációs igazgató bazzeg 😀Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:Szép volt, Pista! Végre egy őszinte gondolat...
"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
nagylaza
Klaci79
több mint 4 éve
És gyakorlatilag az influenza is elmaradt, pedig ált az adja ennek az időszaknak a többlethalálozását az év többi részéhez képest..És mindez úgy, hogy a szokásosnál sokkal kevesebben halnak meg például közlekedési balesetben...A tavaly október óta eltelt 25 hét alatt heti átlagban meghalt 3375 ember, összesen: 84379.Kicsit eltévedtél a matekban."Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktorhalálkormányoznak ők, de a posztmodernben a szavaknak már nincs jelentőségük, mindenki azt mond amit akar következmények nélkül
Ezt az ellenzék miert nem dörgöli az orra alá?
Janek
olyat is kijelentettek már a hivatalos sajttájon, hogy azért olyan magasak nálunk a számok, mert itt az autóbalesetben elhunytakat is beszámolják, az embereknek már a szeme se rebbent, pedig a ksh-s adatokból is nyilvánvaló, mekkora hazugság ez
www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html
érdemes összehasonlítani a számokat a korábbi évekkel...
r.baggio
Magyarország halálozási rátája valójában egy ezrelékkel nőtt csak meg a Covid miatt (1,3-1,4), az kerekítve 10ezer fő többlethalálozás 2020-ra.
Ez egy korábbi évekkel összevethető reális szám.
És ez bármennyire is szomorú, de tulajdonképpen lófasz.
Ezért nincsenek tömegek az utcán és nem fűti düh az embereket, néhány félrematekozó értelmiségin kívül.
Sobri Jóska
Az előző 300 hétben a heti halálozási átlag: 2486, összesen: 748414, ami 25 hetes átlagban: 62367.
Ha csak az előző 5 év október-márciusi időszakait hasonlítjuk össze, akkor a heti halálozási átlag: 2640, 25 hetes átlagban: 66.000.
Az áprilisi adatok természetesen tovább fogják rontani a helyzetet. Ennyit a matekról..
Szesze
Klaci79
több mint 4 éve
Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:Szép volt, Pista! Végre egy őszinte gondolat...
"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
nagylaza
több mint 4 éve
És mindez úgy, hogy a szokásosnál sokkal kevesebben halnak meg például közlekedési balesetben...A tavaly október óta eltelt 25 hét alatt heti átlagban meghalt 3375 ember, összesen: 84379.Kicsit eltévedtél a matekban."Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktorhalálkormányoznak ők, de a posztmodernben a szavaknak már nincs jelentőségük, mindenki azt mond amit akar következmények nélkül
Ezt az ellenzék miert nem dörgöli az orra alá?
Janek
olyat is kijelentettek már a hivatalos sajttájon, hogy azért olyan magasak nálunk a számok, mert itt az autóbalesetben elhunytakat is beszámolják, az embereknek már a szeme se rebbent, pedig a ksh-s adatokból is nyilvánvaló, mekkora hazugság ez
www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html
érdemes összehasonlítani a számokat a korábbi évekkel...
r.baggio
Magyarország halálozási rátája valójában egy ezrelékkel nőtt csak meg a Covid miatt (1,3-1,4), az kerekítve 10ezer fő többlethalálozás 2020-ra.
Ez egy korábbi évekkel összevethető reális szám.
És ez bármennyire is szomorú, de tulajdonképpen lófasz.
Ezért nincsenek tömegek az utcán és nem fűti düh az embereket, néhány félrematekozó értelmiségin kívül.
Sobri Jóska
Az előző 300 hétben a heti halálozási átlag: 2486, összesen: 748414, ami 25 hetes átlagban: 62367.
Ha csak az előző 5 év október-márciusi időszakait hasonlítjuk össze, akkor a heti halálozási átlag: 2640, 25 hetes átlagban: 66.000.
Az áprilisi adatok természetesen tovább fogják rontani a helyzetet. Ennyit a matekról..
Szesze
több mint 4 éve
A 2020 október és 2021március között eltelt 25 hét alatt heti átlagban meghalt 3375 ember, összesen: 84379.Kicsit eltévedtél a matekban."Én a halálozások számát nézem elsősorban. Tehát a védekezés sikerét Magyarország emberéletekben méri" – érvelt Orbán Viktorhalálkormányoznak ők, de a posztmodernben a szavaknak már nincs jelentőségük, mindenki azt mond amit akar következmények nélkül
Ezt az ellenzék miert nem dörgöli az orra alá?
Janek
olyat is kijelentettek már a hivatalos sajttájon, hogy azért olyan magasak nálunk a számok, mert itt az autóbalesetben elhunytakat is beszámolják, az embereknek már a szeme se rebbent, pedig a ksh-s adatokból is nyilvánvaló, mekkora hazugság ez
www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html
érdemes összehasonlítani a számokat a korábbi évekkel...
r.baggio
Magyarország halálozási rátája valójában egy ezrelékkel nőtt csak meg a Covid miatt (1,3-1,4), az kerekítve 10ezer fő többlethalálozás 2020-ra.
Ez egy korábbi évekkel összevethető reális szám.
És ez bármennyire is szomorú, de tulajdonképpen lófasz.
Ezért nincsenek tömegek az utcán és nem fűti düh az embereket, néhány félrematekozó értelmiségin kívül.
Sobri Jóska
Az előző 300 hétben a heti halálozási átlag: 2486, összesen: 748414, ami 25 hetes átlagban: 62367.
Ha csak az előző 5 év október-márciusi időszakait hasonlítjuk össze, akkor a heti halálozási átlag: 2640, 25 hetes átlagban: 66.000.
Az áprilisi adatok természetesen tovább fogják rontani a helyzetet. Ennyit a matekról..
Szerkesztette: Szesze
több mint 4 éve
Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:Idióta gyökér.
"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
nagylaza
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:OMFG 😀
"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
nagylaza

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
Elsőre azt hittem, hogy valami fake. De nem:"Hollik István: 25000👍 Köszönöm! Folytatjuk a munkát"
24.hu/belfold/2021/04/22/hollik-istvan-koronavirus-aldozatok/
Itt szeretném rögzíteni, hogy még mindig képes vagyok meglepődni.
