Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Szokásos, magyaros nesze semmi, fogd meg jól 😛Azt kellene tudnom, hogy kötelező lesz e a gyereket iskolába vinni, vagy dönthet úgy a szülő, hogy nem viszi be? Nálunk 4.-es a kiscsaj....nem szívesen viszem iskolába, de ha kötelező, nyilván nem akarok orvosi igazolásokkal visszaélni...
dande
több mint 4 éve
A "poén" a fiam felsős, a feleségem alsóban tanít 😀
több mint 4 éve
Nem tudok velük felvetetni semmit, mert nem én döntök a kérdésben 😊 Egyébként mivel ez egy rohadt szar helyzet és bár van véleményem, de nyilván én sem érzem magam kompetensnek a kérdésben, így nem is kardoskodok túlságosan a véleményem mellett, mert lehet hogy nincs igazam, ráadásul túl nagy a tét is ehhez. Ez a kocka már el van vetve, de egyébként fél év múlva simán elképzelhető, h a Pfizert is ismételni kell majd..Már nem szeretek tippelgetni, mert eddig (sajnos) túlságosan is bejött az ami miatt aggódtam eleve a kínai miatt (meg az AZ-nál is úgy tűnik, sajnos), pedig *****a meg, annak szurkoltam / szurkolok, hogy ne legyen igazam... Na mindegy, szóval szerintem jobban fognak a szüleid járni, ha harmadikra nem egy harmadik kínai shotot vetetsz fel velük, hanem valamelyik mRns-est. Sok tanulmány van arról, hogy lehet őket keverni - sokak szerint még jobb is -, a németek pedig már másodiknak is hivatalosan azt adják, szóval negatívuma aligha lesz,Egyelőre mondjuk tényleg nincs erről hivatalos álláspont úgy tudom. Én már annak is örülnék, ha kiderülne hogy 3. oltás kell, de utána jó a cucc.en is apumnal. minden skype beszelgetesnel rakerdezek, hogy kap-e 3. oltast, de a haziorvos azt mondja, hogy amig a hivatalos modszertan nem valtozik, nem adhat. az meg nem fog, mert akkor elismernek, hogy ez a kinai megsem a legjobb.szüleimnél sajnos kevésbé 😕 így most oltásellenesként szurkolhatok a kínai sikeréjért.sajnos nalad sikeres volt a baloldal oltasellenes kampanya 😕A kínaival pl éppen az a baj per pill, hogy megkérdőjeleződött ez a 100%-os védettség, könnyen lehet hogy abból harmadik oltásra is szükség lesz. Mivel rendelkezésre állnak más lehetőségek, így baromira nem érdemes jelenleg azt választani, ha oltásellenes ellenzéki vagy, ha orbán imádó.Mivel az értő olvasás másoknak nehézkes, nekik szívesen leírom összefoglalva, hogymeg nem. de kerlek ird le, hogy utana elolvashassuk vszeg eloszor (ma), hogy az oltasok nem okoznak semmilyen hatranyt senkinek egeszugyileg.és azt se olvastuk még ma hogy mind ugyanolyan jó ....
csebi
Negritis
1. Bármelyik oltás jobb, mint elkapni a koronavírust. Így akármilyen matekkal is számolunk egyértelmű, hogy az oltakozás nem hátrányt okoz, hanem előnyt, ezt tanulmányok, adatgyűjtések, statisztikák, szakemberek, gyártók, kormányok együttesen kiemelik, én is így vélem, így aztán érdeklődve olvasnék pár valid ellenérvet, hogy ez miért nincs így.
2. Mindegyik oltás ugyanolyan jó a súlyos következmények, halál ellen, még ha a jelenlegi adatok alapján valószínűsíthető, hogy hatásosságban lesznek is különbségek, de ez most, az oltakozás első körében irreleváns, egyik oltás se véd örökre, fél-egy-másfél év múlva lesz majd olyan, ami esetleg több mutáció ellen, tartósabban véd, addig pedig mindegyik oltás ugyanolyan jó, mivel ugyanolyan rossz, ha az ember nincs valamivel beoltva. De szívesen elolvasok pár valid ellenérvet, hogy miért ne lenne ugyanolyan jó bármelyik oltás, ha a hivatalos adatok alapján mindegyik 100%-ban védelmet nyújt a súlyos következmények és a halálozás ellen.
(Természetesen azoknál, akiknél kialakult a védettség. Ha valakit már fertőzötten oltanak, vagy az oltás és a védettség kialakulása között fertőződik meg, annál nyilvánvalóan még nem tud működni, mivel ez vakcina, nem pedig gyógyszer.)
Sobri Jóska
Szesze
csebi
Szesze
csebi
Szesze
A kínai is biztosan (well, majdnem biztosan) jó valamilyen százalékban, valameddig, szóval azért agyon ne idegeskedd magadd. Most szinte biztosan védettek, és azok is lesznek még egy ideig. De fél év múlva én rábeszélném őket egy harmadikra (Pfizer/Moderna valamenyike), akármi is lesz az akkori hivatalos álláspont majd. Én nem bíznék abban a hivatalos álláspontban, mert az szinte biztosan fél év múlv az a biztos. Akkor is ha lesz addigra hivatalos magyar álláspont a kínaival kapcsolatban, és az az lesz, hogy "nem kell". A szüleid életét ne bízd politikai álláspontra. (Mert politikai álláspont lesz, efelős - sajnos - nincs kétségem, és úgy látszik ezekben - sajnos - nem is szoktam pozitívan csalódni utólag.)
(Ha nagyon aggódsz, akkor egy jobb antitest teszt esetleg, bár ahhoz el kell őket vinni valahova ahol leveszik a vért hozzá. És az se 100%, mert a sejtes immunitást nem biztos, hogy kimutatja. (Laikus vagyok, szóval a következőt így olvasd, de ez a sejtes immunitás azt jelenti, hogy akkor is, ha már esetleg leállt az antitest termelés - mert nincs beérkező fenyegetés -, és így nem kimutatható az antitestek magas száma, lehet valaki védett, mert az immunrendszer sejtjei "emlékeznek" a tanultakra, és amint bekerülne a vírus a szervezetbe, újra azonnal elkezdik ontani az antitesteket. Igazából ez az "igazi", hosszú távú védelem, ha így emlékszik a szervezet.)
peterk2005
Szerkesztette: Szesze
több mint 4 éve
Szokásos, magyaros nesze semmi, fogd meg jól 😛
több mint 4 éve
Eltörlik a teraszdíjat....ez ismét kiesés az önkormányzatoknak 😀Szenzációs ez a pali...
több mint 4 éve
3.5M után nyithatnak a teraszok.Iz der eni kvescsön?
Hétfőn nyitnak az óvodák és alsó tagoizatok 19-énb, felsősök maradnak otthon.
Beki
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Szerintem simán meg fogod tudni oltani.😊
peterk2005
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 4 éve
Ugyanerre hajtok én is. Május közepén szólok a dokinak, h milyen napokon adnak Astra oltást és odamegyek, ahol az elsőt kaptam és nagy boci szemekkel nézek, h a szemétbe kerülő fel nem használt oltások közül hadd kapjak egyet. Eb meccsre mennék, heti 1 bevásárlás helyett jó lenne 2 és egy sörözés is jó lenne a barátokkal július vége előtt. Stb. Én csak biztonságban szeretném tudni magamat, senkitől nem tervezem elvenni az életmentő oltást, egyszerűen csak a szemétbe kerülőt adják be nekem. Ugye nem tagadják meg tőlem mindenféle bürokratikus szabályok miatt? Az sem érdekel, h hivatalos statisztikában mondjuk július végén lennék védett.Az egyik munkatársam a napokban kapott Astra-t, pont ugyanezt ajánlottam neki. Szerintem simán meg fogod tudni oltani. Még egy hónap és vadászni fogják az embereket oltásra.
Nem hiszem látva a számokat és azt a negatív kampányt, ami az Astra ellen folyik, ezt ne lehetne megjátszani.
dawyd728


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
3.5M után nyithatnak a teraszok.Hétfőn nyitnak az óvodák és alsó tagoizatok 19-énb, felsősök maradnak otthon.
több mint 4 éve
Már nem szeretek tippelgetni, mert eddig (sajnos) túlságosan is bejött az ami miatt aggódtam eleve a kínai miatt (meg az AZ-nál is úgy tűnik, sajnos), pedig *****a meg, annak szurkoltam / szurkolok, hogy ne legyen igazam... Na mindegy, szóval szerintem jobban fognak a szüleid járni, ha harmadikra nem egy harmadik kínai shotot vetetsz fel velük, hanem valamelyik mRns-est. Sok tanulmány van arról, hogy lehet őket keverni - sokak szerint még jobb is -, a németek pedig már másodiknak is hivatalosan azt adják, szóval negatívuma aligha lesz,Egyelőre mondjuk tényleg nincs erről hivatalos álláspont úgy tudom. Én már annak is örülnék, ha kiderülne hogy 3. oltás kell, de utána jó a cucc.en is apumnal. minden skype beszelgetesnel rakerdezek, hogy kap-e 3. oltast, de a haziorvos azt mondja, hogy amig a hivatalos modszertan nem valtozik, nem adhat. az meg nem fog, mert akkor elismernek, hogy ez a kinai megsem a legjobb.szüleimnél sajnos kevésbé 😕 így most oltásellenesként szurkolhatok a kínai sikeréjért.sajnos nalad sikeres volt a baloldal oltasellenes kampanya 😕A kínaival pl éppen az a baj per pill, hogy megkérdőjeleződött ez a 100%-os védettség, könnyen lehet hogy abból harmadik oltásra is szükség lesz. Mivel rendelkezésre állnak más lehetőségek, így baromira nem érdemes jelenleg azt választani, ha oltásellenes ellenzéki vagy, ha orbán imádó.Mivel az értő olvasás másoknak nehézkes, nekik szívesen leírom összefoglalva, hogymeg nem. de kerlek ird le, hogy utana elolvashassuk vszeg eloszor (ma), hogy az oltasok nem okoznak semmilyen hatranyt senkinek egeszugyileg.és azt se olvastuk még ma hogy mind ugyanolyan jó ....
csebi
Negritis
1. Bármelyik oltás jobb, mint elkapni a koronavírust. Így akármilyen matekkal is számolunk egyértelmű, hogy az oltakozás nem hátrányt okoz, hanem előnyt, ezt tanulmányok, adatgyűjtések, statisztikák, szakemberek, gyártók, kormányok együttesen kiemelik, én is így vélem, így aztán érdeklődve olvasnék pár valid ellenérvet, hogy ez miért nincs így.
2. Mindegyik oltás ugyanolyan jó a súlyos következmények, halál ellen, még ha a jelenlegi adatok alapján valószínűsíthető, hogy hatásosságban lesznek is különbségek, de ez most, az oltakozás első körében irreleváns, egyik oltás se véd örökre, fél-egy-másfél év múlva lesz majd olyan, ami esetleg több mutáció ellen, tartósabban véd, addig pedig mindegyik oltás ugyanolyan jó, mivel ugyanolyan rossz, ha az ember nincs valamivel beoltva. De szívesen elolvasok pár valid ellenérvet, hogy miért ne lenne ugyanolyan jó bármelyik oltás, ha a hivatalos adatok alapján mindegyik 100%-ban védelmet nyújt a súlyos következmények és a halálozás ellen.
(Természetesen azoknál, akiknél kialakult a védettség. Ha valakit már fertőzötten oltanak, vagy az oltás és a védettség kialakulása között fertőződik meg, annál nyilvánvalóan még nem tud működni, mivel ez vakcina, nem pedig gyógyszer.)
Sobri Jóska
Szesze
csebi
Szesze
csebi
Szesze
A kínai is biztosan (well, majdnem biztosan) jó valamilyen százalékban, valameddig, szóval azért agyon ne idegeskedd magadd. Most szinte biztosan védettek, és azok is lesznek még egy ideig. De fél év múlva én rábeszélném őket egy harmadikra (Pfizer/Moderna valamenyike), akármi is lesz az akkori hivatalos álláspont majd. Én nem bíznék abban a hivatalos álláspontban, mert az szinte biztosan fél év múlv az a biztos. Akkor is ha lesz addigra hivatalos magyar álláspont a kínaival kapcsolatban, és az az lesz, hogy "nem kell". A szüleid életét ne bízd politikai álláspontra. (Mert politikai álláspont lesz, efelős - sajnos - nincs kétségem, és úgy látszik ezekben - sajnos - nem is szoktam pozitívan csalódni utólag.)
(Ha nagyon aggódsz, akkor egy jobb antitest teszt esetleg, bár ahhoz el kell őket vinni valahova ahol leveszik a vért hozzá. És az se 100%, mert a sejtes immunitást nem biztos, hogy kimutatja. (Laikus vagyok, szóval a következőt így olvasd, de ez a sejtes immunitás azt jelenti, hogy akkor is, ha már esetleg leállt az antitest termelés - mert nincs beérkező fenyegetés -, és így nem kimutatható az antitestek magas száma, lehet valaki védett, mert az immunrendszer sejtjei "emlékeznek" a tanultakra, és amint bekerülne a vírus a szervezetbe, újra azonnal elkezdik ontani az antitesteket. Igazából ez az "igazi", hosszú távú védelem, ha így emlékszik a szervezet.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
dawyd728
4 110
Ugyanerre hajtok én is. Május közepén szólok a dokinak, h milyen napokon adnak Astra oltást és odamegyek, ahol az elsőt kaptam és nagy boci szemekkel nézek, h a szemétbe kerülő fel nem használt oltások közül hadd kapjak egyet. Eb meccsre mennék, heti 1 bevásárlás helyett jó lenne 2 és egy sörözés is jó lenne a barátokkal július vége előtt. Stb. Én csak biztonságban szeretném tudni magamat, senkitől nem tervezem elvenni az életmentő oltást, egyszerűen csak a szemétbe kerülőt adják be nekem. Ugye nem tagadják meg tőlem mindenféle bürokratikus szabályok miatt? Az sem érdekel, h hivatalos statisztikában mondjuk július végén lennék védett.Csak hivatalosan 12 hét, gyakorlatban kb mindenkit 4-5 hét után már megint oltanak. Egyszerűen mert elfogytak az emberek akiknek még első oltás kéneMivel ennyire a sor végén vagyok, van olyan amit nem kérek. Pl az AZ oltása nálam a 3 hónapos második oltás miatt kizáró ok. Április végi első oltást, egy július végi második követ, augusztus közepére leszek védett. A kínai meg nem opció. Marad a többi, amivel június közepére meglesz a védettség.Aki nem éri el telefonon a háziorvosát, próbálkozzon mailen keresztül. Egy órán belül válaszolt. Csak arra voltam kíváncsi rajta vagyok a listáján, az elmúlt napok fényében.addigra egész biztosan, de ha nem válogatsz az oltások közül akkor sztem tutira előbb is
Jött is a válasz: "igen rajta van a 287. a sorban"
Vissza már nem kérdeztem, nem akarom őket feltartani, de ez vajon hány napot jelenthet? Mennyi lehet a napi adag egy háziorvosnál? Tippre a legrosszabb esetben is április végére sorra kerülök.
Nomac
Szesze
Nomac
FLZOLI
Nem hiszem látva a számokat és azt a negatív kampányt, ami az Astra ellen folyik, ezt ne lehetne megjátszani.
több mint 4 éve
Találtunk egy türk kapusedzőt a Herthának. - orbán viktorhvg.hu/itthon/20210414_Orban_Viktor_bejelentAz a komment cunami ami elindult 😀
Tehát még ma nyitás bejelentés? 😀
Beki
dande
😀 😀 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Minden ismerősöm vagy csaladtag, aki megkapta az első Astrát korábban 4-5 hét után be lett hívva második oltasra az elfekvoben lévő darabokkal. Jó mondjuk itt a körzeti rendelő néhány naponta komplett oltopont lesz és nagyuzembem nyomják ilyenkor az oltásokat.Ez nem igaz már szinte mindenkit 12.héten, engem is pl.Csak hivatalosan 12 hét, gyakorlatban kb mindenkit 4-5 hét után már megint oltanak. Egyszerűen mert elfogytak az emberek akiknek még első oltás kéneMivel ennyire a sor végén vagyok, van olyan amit nem kérek. Pl az AZ oltása nálam a 3 hónapos második oltás miatt kizáró ok. Április végi első oltást, egy július végi második követ, augusztus közepére leszek védett. A kínai meg nem opció. Marad a többi, amivel június közepére meglesz a védettség.Aki nem éri el telefonon a háziorvosát, próbálkozzon mailen keresztül. Egy órán belül válaszolt. Csak arra voltam kíváncsi rajta vagyok a listáján, az elmúlt napok fényében.addigra egész biztosan, de ha nem válogatsz az oltások közül akkor sztem tutira előbb is
Jött is a válasz: "igen rajta van a 287. a sorban"
Vissza már nem kérdeztem, nem akarom őket feltartani, de ez vajon hány napot jelenthet? Mennyi lehet a napi adag egy háziorvosnál? Tippre a legrosszabb esetben is április végére sorra kerülök.
Nomac
Szesze
Nomac
FLZOLI
nagir
több mint 4 éve
Most, h lázasan fekszem otthon az Astrától, gondoltam benézek miről folyik a diskurzus.Jobbulást!
Kár volt. 2 hónapja ugyanazt reszelitek. Nincs jobb dolgotok? 😀
Ha lenne bármi előrelépés köztetek.. Inkább azt az energiát, amit ebbe öltök, azt a szeretteitekre, családtagjaitokra fordítsátok. Több érteleme van annak.
dawyd728
több mint 4 éve
Azt szoktad mondani, hogy csak az agyhalottak veszik komolyan a mindenkori kormány szövegeit és járnak el annak megfelelőn. A vakcina esetében miért tekinted axiómának, hogy megfelel a valóságnak, amit a magyar kormány állít?Nem tekintem.
nagylaza
Sőt, azt se tekintem amit a pfizer, az astra, a lancet vagy bárki állít.
Azt tekintem axiómának, hogy minden oltás jobb, mint a koronavírust elkapni.
Miért helyesled, ha valaki kétség nélkül azt teszi, amit a kormány elvár tőle?Nem helyeslem. Nem ismerek senkit, aki azt tenné, amit a kormány elvár, olyat se, aki direkt az ellenkezőjét. A való életben mindenki azt teszi, ami szerinte neki jó, a politika szerepe kb. nulla. Csak drukkerség, mint a hajráfradi, vagy a mocskosujpest.
nagylaza
Én tavaly március 1-től "maradtam otthon". Örültem, amikor áprilisban már a kormányzat is ezt mondta, ezt támogatta, szorgalmazta, nem örültem, amikor nyáron a lovak közé dobta a gyeplőt. Én akkoris maradtam, azóta is. Így itthon ülve a 14 hónap alatt háromszor azt tettem amit a kormány elvárt, háromszor nem.
Ha az ember autonóm, attól még van, hogy a saját döntése egybeesik máséval, hol a kormányéval, hol az ellenzékével, ha mindenképpen politikailag akarod keretezni.
Miért nem azt helyesled, ha valaki "autonóm polgárként" a saját ügyében próbál tájékozódni egy életre-halálra menő játszmában?Azt helyeslem.
nagylaza
Ezért hülyézem le azt, aki annyira ostoba, hogy visszautasít oltást, mondjon a politika bármit erről, mert az azt jelenti, hogy alultájékozódott, vagy hibásan döntött.
Miért hiszed el zokszó nélkül azt, amit a hazug propagandát lételemének tartó kínai és orosz kormány nyomat?Nem hiszek el semmit. Pláne nem kormányzatnak, politikának.
nagylaza
több mint 4 éve
Szerintem ilyet felelős orvos vagy tudós nem mondhat. Csak azért nem lesz jobb valami mert modernebb, ez olyan szintű proli gondolkodás mint ami drágább tuti jobb is.Egyszer már idéztem Duda Ernőt:És ebben duda Ernőnek igaza is van. Csakhát a nagymamámnak most kellett az oltás nem akkor, amikorra a 300 fejlesztés elkészül. Most nagyon jó az a vakcina aminek 70-80% a hatásossága, jövőre már nyilván nem kell senkiben. Csak azt meg meg kell élni.
"- Jelenleg Nyugaton háromszázféle vakcinát fejlesztenek, de egyetlen olyan sincs köztük, mint a Sinopharmé és Sinovacé, ezek a kínai oltóanyagok között is a legkorszerűtlenebbek.
- Hogyhogy?
- Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek. Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk! Miközben az egyik legmodernebb vakcina, a Pfizer-BioNTech kifejlesztésében több magyar is részt vett!"
www.valaszonline.hu/2021/01/20/duda-erno-koronavirus-kina-vakcina-interju/
nagylaza
MC12
Járvány van, ha biztonságosnak van ítélve egy oltás akkor tök mindegy hogy nano vagy kézműves technológiával készült
több mint 4 éve
Ez nem igaz már szinte mindenkit 12.héten, engem is pl.Csak hivatalosan 12 hét, gyakorlatban kb mindenkit 4-5 hét után már megint oltanak. Egyszerűen mert elfogytak az emberek akiknek még első oltás kéneMivel ennyire a sor végén vagyok, van olyan amit nem kérek. Pl az AZ oltása nálam a 3 hónapos második oltás miatt kizáró ok. Április végi első oltást, egy július végi második követ, augusztus közepére leszek védett. A kínai meg nem opció. Marad a többi, amivel június közepére meglesz a védettség.Aki nem éri el telefonon a háziorvosát, próbálkozzon mailen keresztül. Egy órán belül válaszolt. Csak arra voltam kíváncsi rajta vagyok a listáján, az elmúlt napok fényében.addigra egész biztosan, de ha nem válogatsz az oltások közül akkor sztem tutira előbb is
Jött is a válasz: "igen rajta van a 287. a sorban"
Vissza már nem kérdeztem, nem akarom őket feltartani, de ez vajon hány napot jelenthet? Mennyi lehet a napi adag egy háziorvosnál? Tippre a legrosszabb esetben is április végére sorra kerülök.
Nomac
Szesze
Nomac
FLZOLI

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
Most, h lázasan fekszem otthon az Astrától, gondoltam benézek miről folyik a diskurzus.egyedül élek, se kutyám-se macskám
Kár volt. 2 hónapja ugyanazt reszelitek. Nincs jobb dolgotok? 😀
Ha lenne bármi előrelépés köztetek.. Inkább azt az energiát, amit ebbe öltök, azt a szeretteitekre, családtagjaitokra fordítsátok. Több érteleme van annak.
dawyd728
családommal, barátokkal neten-telefonon tartom a kapcsolatot
marad a fingreszelés 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Csak hivatalosan 12 hét, gyakorlatban kb mindenkit 4-5 hét után már megint oltanak. Egyszerűen mert elfogytak az emberek akiknek még első oltás kéneMivel ennyire a sor végén vagyok, van olyan amit nem kérek. Pl az AZ oltása nálam a 3 hónapos második oltás miatt kizáró ok. Április végi első oltást, egy július végi második követ, augusztus közepére leszek védett. A kínai meg nem opció. Marad a többi, amivel június közepére meglesz a védettség.Aki nem éri el telefonon a háziorvosát, próbálkozzon mailen keresztül. Egy órán belül válaszolt. Csak arra voltam kíváncsi rajta vagyok a listáján, az elmúlt napok fényében.addigra egész biztosan, de ha nem válogatsz az oltások közül akkor sztem tutira előbb is
Jött is a válasz: "igen rajta van a 287. a sorban"
Vissza már nem kérdeztem, nem akarom őket feltartani, de ez vajon hány napot jelenthet? Mennyi lehet a napi adag egy háziorvosnál? Tippre a legrosszabb esetben is április végére sorra kerülök.
Nomac
Szesze
Nomac
több mint 4 éve
dawyd728
4 110
Most, h lázasan fekszem otthon az Astrától, gondoltam benézek miről folyik a diskurzus. Kár volt. 2 hónapja ugyanazt reszelitek. Nincs jobb dolgotok? 😀
Ha lenne bármi előrelépés köztetek.. Inkább azt az energiát, amit ebbe öltök, azt a szeretteitekre, családtagjaitokra fordítsátok. Több érteleme van annak.
több mint 4 éve
Lehet, hogy a Felcsútnak megszavazta a kormány a bajnoki címet?hvg.hu/itthon/20210414_Orban_Viktor_bejelentAz a komment cunami ami elindult 😀
Tehát még ma nyitás bejelentés? 😀
Beki
dande
több mint 4 éve
hvg.hu/itthon/20210414_Orban_Viktor_bejelentAz a komment cunami ami elindult 😀
Tehát még ma nyitás bejelentés? 😀
Beki
több mint 4 éve
Teljesen megértem, nyilván. Egyik idős, beteg ismerősöm ugyanilyen megfontolásból fogadta el a kínait. Kényszerűségből. Szerintem igaza is volt. Régebben már írtam, hogy nagyon sok függ az egyéni körülményektől, így pl. az egészségi állapottól. Ezért én nem is vállalkoznék arra, hogy "általános érvénnyel" megmondjam, melyik a helyénvaló eljárás.Egyszer már idéztem Duda Ernőt:És ebben duda Ernőnek igaza is van. Csakhát a nagymamámnak most kellett az oltás nem akkor, amikorra a 300 fejlesztés elkészül. Most nagyon jó az a vakcina aminek 70-80% a hatásossága, jövőre már nyilván nem kell senkiben. Csak azt meg meg kell élni.
"- Jelenleg Nyugaton háromszázféle vakcinát fejlesztenek, de egyetlen olyan sincs köztük, mint a Sinopharmé és Sinovacé, ezek a kínai oltóanyagok között is a legkorszerűtlenebbek.
- Hogyhogy?
- Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek. Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk! Miközben az egyik legmodernebb vakcina, a Pfizer-BioNTech kifejlesztésében több magyar is részt vett!"
www.valaszonline.hu/2021/01/20/duda-erno-koronavirus-kina-vakcina-interju/
nagylaza
MC12
több mint 4 éve
Egyszer már idéztem Duda Ernőt:És ebben duda Ernőnek igaza is van. Csakhát a nagymamámnak most kellett az oltás nem akkor, amikorra a 300 fejlesztés elkészül. Most nagyon jó az a vakcina aminek 70-80% a hatásossága, jövőre már nyilván nem kell senkiben. Csak azt meg meg kell élni.
"- Jelenleg Nyugaton háromszázféle vakcinát fejlesztenek, de egyetlen olyan sincs köztük, mint a Sinopharmé és Sinovacé, ezek a kínai oltóanyagok között is a legkorszerűtlenebbek.
- Hogyhogy?
- Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek. Olyan technológiát használnak, amit Pasteur idejében is alkalmaztak már. Olyan mintha a Nagykörúton most vezetnénk be a lóvasutat. Azon is lehet közlekedni, persze, de nehogy már a 21. században az 1800-es évek technológiáját alkalmazzuk! Miközben az egyik legmodernebb vakcina, a Pfizer-BioNTech kifejlesztésében több magyar is részt vett!"
www.valaszonline.hu/2021/01/20/duda-erno-koronavirus-kina-vakcina-interju/
nagylaza
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Ezt magamra veszem, de én is kérdeznék valamit.Ok, de itt pillanatnyilag az a helyzet, hogy aki ma visszautasítja a kínait vagy bármelyiket az jó eséllyel nagyon hamar kaphatja a másikat. Nekem több ilyen ismerősöm is van már, sőt egy családtag is.Ha tuti, hogy addig nem kapják el, amíg kapnak mást, és tuti, hogy hamar kapnak olyat, ami szerintük nekik jobb, akkor ez az ő rizikójuk.
Szesze
Én ettől még gondolhatom, leírhatom azt, hogy ez a legtöbb embernél hibás logika?
Sobri Jóska
Azt szoktad mondani, hogy csak az agyhalottak veszik komolyan a mindenkori kormány szövegeit és járnak el annak megfelelőn. A vakcina esetében miért tekinted axiómának, hogy megfelel a valóságnak, amit a magyar kormány állít? Miért helyesled, ha valaki kétség nélkül azt teszi, amit a kormány elvár tőle? Miért nem azt helyesled, ha valaki "autonóm polgárként" a saját ügyében próbál tájékozódni egy életre-halálra menő játszmában? Miért hiszed el zokszó nélkül azt, amit a hazug propagandát lételemének tartó kínai és orosz kormány nyomat?