Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Telefonálni kell a háziorvosnak és meglepően gyorsan lehet is menni. Nálunk tök egészséges haver hívta fel a dokit, hogy oltakozna. Mi kiröhögtük, hogy 40-es évei közepén, full egészségesen majd elhajtják, miközben anyós-após ugyanabban az V.kerületi körzetben semmi behívót nem kapott, sem én a szívbeteg létemre.fogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.Én a legelsők között - a szüleimet akartam feltétlenül beregásztrálni, és ha már ott voltam regisztráltam magamat (magunkat) is. A szüleim múlt héten megkapták a másodikat is (pfizer), engem még nem kerestek se sms-ben. se a házi doki.
úgy látszik, nem kell a népeknek. slowmotion
Kezdek arra pontra jutni, olvasva a rengeteg asztal alóli esetet, hogy én is eleresztek néhány telefont. A gyomrom fordul fel tőle, hogy ilyent kell csinálni, különben a lúzerek közé kerülhetek, akik (indokolatlanul) a végére maradnak.
Lehet itt "senkit nem hagyunk az út szélén"-ezni, de ez a szerencsétlen ország úgy az árok szélén hagy, ha nem "telefonálsz", mint a pinty. Balkániak vagyunk a lelkünkben még mindig sajnos. 😕
(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)
peterk2005
Pár perc múlva hívott, hogy mondta neki a doki, ha akar mehet a kínaira.
Szóval vagy az van, hogy ezeket a keletieket nem kedveli egyik-másik ezért nem hív be senkit ezekre, de ha már ott nyomul valaki az oltásért, akkor annak beszúrják. Vagy tényleg összevissza megy. Ez volt másfél hete. Azóta benyomtuk apóst a kínaira, aki pozitívan fekszik már egy kórházban. És hívták a feleségem pár napja az önkormányzattól, nem a dokitól, hogy mehet AZ-vel oltakozni. Amit viszont nem kaphat. Engem még nem kerestek, bár egyszerre regiztünk. Mondjuk én úgy tudom csak pfizert kaphatok, szóval az benne van, hogy én csúszok a futottak még közöttiekbe, hiába vagyok veszélyeztetett.
Elég nagy katyvasznak tűnik. Mindeközben a veszélyeztetett korú és vérnyomás problémákkal küzdő anyám-apám se lett még beoltva vidéken. Ők 150 körül vannak a sorban a doki szerint, de már két hete, nem jutottak előrébb. Furcsa na.
több mint 4 éve
Már most aki kapja marja van.Nekem volt egy olyan naív elképzelésem, hogy az időseket addig oltják, amíg vannak, mindegy, hogy mikor jelentkeznek, aztán a valóban súlyos beteg 60 alattiakat, de utána már regisztrációs sorrend lesz.Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey
r.baggio
Kezdek rájönni, hogy naív voltam. Az időseket leoltják (előbb-utóbb), de utána aki kapja marja lesz. Beindul a könyöklés és majd mennek előre a nagy cégek, a kisebb haveriak, a slepp emberei, a haveri önkormányzatok, ésatöbbi. Aki nincs ezek között, az úgyse magyar.
peterk2005
több mint 4 éve
Tegnap nagyon szervezetten ment a céges oltásunk, 4×15 fős csoportokban, 2 óra alatt lement az egész. 4 oltóponton volt, teljesen elszeparáltan. Egy oltópontnál 3 irodán mentünk keresztül, katonai kísérettel.Adatfelvétel, kikérdezés, oltás, pihenőszoba 30 perc, go home!
Pöpec volt, le a kalappal a szhelyi kórházi dolgozóknak!
több mint 4 éve
Cserébe szerintem aki a végére marad az viszont már több lehetőség közül választhat majd, mert egyszerre fog beözönleni egy csomó vakcina majd és olyan hatalmas időbeli eltérés sem lesz most már a beoltandók között. De persze ettől még jogos a kritika.Nekem volt egy olyan naív elképzelésem, hogy az időseket addig oltják, amíg vannak, mindegy, hogy mikor jelentkeznek, aztán a valóban súlyos beteg 60 alattiakat, de utána már regisztrációs sorrend lesz. Kezdek rájönni, hogy naív voltam. Az időseket leoltják (előbb-utóbb), de utána aki kapja marja lesz. Majd menne a nagy cégek, aztán a kisebbek, aztán a haveri cégek, emberek, önkormányzatok, ésatöbbi előre.Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey
r.baggio
peterk2005
több mint 4 éve
Nekem volt egy olyan naív elképzelésem, hogy az időseket addig oltják, amíg vannak, mindegy, hogy mikor jelentkeznek, aztán a valóban súlyos beteg 60 alattiakat, de utána már regisztrációs sorrend lesz.Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey
r.baggio
Kezdek rájönni, hogy naív voltam. Az időseket leoltják (előbb-utóbb), de utána aki kapja marja lesz. Beindul a könyöklés és majd mennek előre a nagy cégek, a kisebb haveriak, a slepp emberei, a haveri önkormányzatok, ésatöbbi. Aki nincs ezek között, az úgyse magyar.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Pár hete már azt gondolom, hogy nekem is csak napok kérdése. De végül is, a hetek is napokból állnak.Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey
r.baggio
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Én is tegnap kaptam AZ-t. Szülőket hívta házidokink, kérdezte őket, én regeltem-e, mondták neki, hogy igen, OK akkor jöjjek én is. Ha már úgyis követhetetlen káosz az egész, akkor lehet érdemes kicsit érdeklődni, nyomulni házidokiknál, azzal is halad a dolog legalább.Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey
r.baggio
több mint 4 éve
Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Lenne... de nem ez van sajnos. Én pl még be se regisztráltam, mert úgy is utolsó lettem volna a sorban, közben meg annyi most a szabad AZ is, hogy nekem is csak napok kérdése.
Mikey

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Itt az esetleges nyitási terv, 2,5 millió oltottnál az iskolák, teraszok, 3 milliónál a szállodák is nyithatnak. És elvileg az ilyen zárt helyekhez mint étterem, szálloda az elején kell majd a védettségi igazolásindex.hu/belfold/2021/03/20/covid-ujranyitasi-terv-menetrend/

több mint 4 éve
PErsze, most rendesen ráijesztettek az emberekre ezekkel az AZ-s hírekkel, hogy 17 millióból 10-20 ember trombózist kapott...baromi sajnálatos dolog, de érdekes lenne, hogy amúgy naponta hány ember kap trombózist, oltás nélkül...azért mondom, hogy szerintem az orvost megdobták egy adag AZ szurival, a körzete meg olyan, hogy nem merik magukat azzal oltatni, inkább megvárják a Pfizertfogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.az elsők között regisztráltam, jöhetne minden nyugati vakcina, de se nyugatival, se keletivel nem hívtak...ami a nagyobb baj, hogy 71 éves anyósomat sem, aki még szívbeteg is
úgy látszik, nem kell a népeknek.
(a negyediket tavaly év végén ikszeltem, betegségem se volt sok, csak egy mono négy, meg egy mandulaszüret másfél éve. asszony két évvel idősebb, őt fél órával korábban hívták.)
slowmotion
Klaci79
slowmotion
több mint 4 éve
Emlékszem nekem 7.s koromban volt hogy a térdemen porcleválásom lett (mint később a műtét során kiderült, az akkori röntgen nem is mutatta először rendesen). Bevittek a már akkor is híres neves váci kórházba ahol a gyulladt térdemmel másnap műteni akartak. De a családnak volt kapcsolata Berkes dokihoz a Sportkórházba ahová át is vittek és normálisan rendbe rakták (egy hét múlva műtöttek mikor lement a gyulladás...) De én meg reklamáltam, hogy ez nem igazság, ne vigyenek át, mi lesz a többiekkel, akik ott maradtak 😀Látod, gyerekként is ilyent tudunk már, és innen romlunk meg akkor, amikor felnövünk. 😊
dande


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
azért mondom, hogy szerintem az orvost megdobták egy adag AZ szurival, a körzete meg olyan, hogy nem merik magukat azzal oltatni, inkább megvárják a Pfizertfogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.az elsők között regisztráltam, jöhetne minden nyugati vakcina, de se nyugatival, se keletivel nem hívtak...ami a nagyobb baj, hogy 71 éves anyósomat sem, aki még szívbeteg is
úgy látszik, nem kell a népeknek.
(a negyediket tavaly év végén ikszeltem, betegségem se volt sok, csak egy mono négy, meg egy mandulaszüret másfél éve. asszony két évvel idősebb, őt fél órával korábban hívták.)
slowmotion
Klaci79
több mint 4 éve
fogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.az elsők között regisztráltam, jöhetne minden nyugati vakcina, de se nyugatival, se keletivel nem hívtak...ami a nagyobb baj, hogy 71 éves anyósomat sem, aki még szívbeteg is
úgy látszik, nem kell a népeknek.
(a negyediket tavaly év végén ikszeltem, betegségem se volt sok, csak egy mono négy, meg egy mandulaszüret másfél éve. asszony két évvel idősebb, őt fél órával korábban hívták.)
slowmotion
több mint 4 éve
Részben jogos, viszont akkor már korrektebb lenne mindezt balfasz módon felállított rangsorolás nélkül csinálni. Aki jelentkezett, azt jelentkezés sorrendjében beoltani, aztán mehet mindenki amerre lát.Abban más ez az eset, hogy itt ugyan "pult alól" szerzel be vakcinát, de olyat, amiért nem tolonganak az emberek. Így simán és joggal mondhatod, hogy pusztán csak racionalitásból cselekszel, nem balkáni mentalitásból(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)Ha őszintén utálná, akkor azt mondaná, hogy köszi, de adjátok előbb annak, akinek fontosabb. Addig ez csak PR, nem több.
peterk2005
Mikey
r.baggio
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Abban más ez az eset, hogy itt ugyan "pult alól" szerzel be vakcinát, de olyat, amiért nem tolonganak az emberek. Így simán és joggal mondhatod, hogy pusztán csak racionalitásból cselekszel, nem balkáni mentalitásból(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)Ha őszintén utálná, akkor azt mondaná, hogy köszi, de adjátok előbb annak, akinek fontosabb. Addig ez csak PR, nem több.
peterk2005
Mikey

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Emlékszem nekem 7.s koromban volt hogy a térdemen porcleválásom lett (mint később a műtét során kiderült, az akkori röntgen nem is mutatta először rendesen). Bevittek a már akkor is híres neves váci kórházba ahol a gyulladt térdemmel másnap műteni akartak. De a családnak volt kapcsolata Berkes dokihoz a Sportkórházba ahová át is vittek és normálisan rendbe rakták (egy hét múlva műtöttek mikor lement a gyulladás...) De én meg reklamáltam, hogy ez nem igazság, ne vigyenek át, mi lesz a többiekkel, akik ott maradtak 😀
Szerkesztette: dande2
több mint 4 éve
Alapvetően egyetértek. De az ember élete azért már olyan tét, hogy bizony bejön az a szempont is, hogy csak egy életem van. 😕 Pl. közbeszerzési projektért eszembe nem jutna felvenni a telefont. Soha nem is tettem, pedig vannak telefonszámok amiket fel tudnék hívni. Ez a vakcina sztori más. 😕(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)Ha őszintén utálná, akkor azt mondaná, hogy köszi, de adjátok előbb annak, akinek fontosabb. Addig ez csak PR, nem több.
peterk2005
Mikey


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)Ha őszintén utálná, akkor azt mondaná, hogy köszi, de adjátok előbb annak, akinek fontosabb. Addig ez csak PR, nem több.
peterk2005
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
fogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.Én a legelsők között - a szüleimet akartam feltétlenül beregásztrálni, és ha már ott voltam regisztráltam magamat (magunkat) is. A szüleim múlt héten megkapták a másodikat is (pfizer), engem még nem kerestek se sms-ben. se a házi doki.
úgy látszik, nem kell a népeknek. slowmotion
Kezdek arra pontra jutni, olvasva a rengeteg asztal alóli esetet, hogy én is eleresztek néhány telefont. A gyomrom fordul fel tőle, hogy ilyent kell csinálni, különben a lúzerek közé kerülhetek, akik (indokolatlanul) a végére maradnak.
Lehet itt "senkit nem hagyunk az út szélén"-ezni, de ez a szerencsétlen ország úgy az árok szélén hagy, ha nem "telefonálsz", mint a pinty. Balkániak vagyunk a lelkünkben még mindig sajnos. 😕
(De annak örülök, hogy szinte akárhány megszólal, hogy megkapta pedig még nem "érett" meg rá, az szinte mind hozzáteszi, hogy amúgy utálja, hogy így kellett. Talán jön az a generáció akivel sikerül ezen változtatni. [vágyálom on].)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Hogy valami vidámat is mondjak, a feleségem múlt pénteken megkapta a Sinopharmot, és most már ő is el tudja indítani a Xiaomi robotporszívót, eddig ellenállt a telefonja 😊Akkor jol mukodik a chip, ez oromteli. 😊
Véletlen?
vpi
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Hogy valami vidámat is mondjak, a feleségem múlt pénteken megkapta a Sinopharmot, és most már ő is el tudja indítani a Xiaomi robotporszívót, eddig ellenállt a telefonja 😊Véletlen?
több mint 4 éve
Tobb, mint 11 ezer fertozott, 227 halott. :/ 😕
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Lehet hogy volt már én nekem most esett letelex.hu/belfold/2021/03/19/orban-viktor-inas-rezidens-kossuth-radio
Vitya is ott üti az orvosokat ahol tudja…
több mint 4 éve
fogalmam sincs, mikor regisztráltam (2, max 3 hete szerintem), de ma felhívott az orvos, hogy akarok-e AZ-t jövő hét elején.úgy látszik, nem kell a népeknek.
(a negyediket tavaly év végén ikszeltem, betegségem se volt sok, csak egy mono négy, meg egy mandulaszüret másfél éve. asszony két évvel idősebb, őt fél órával korábban hívták.)