Make Love

28 feliratkozó

több mint 8 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Na ne örömködjél itt. Húzzál végre dolgozni 😀
| Gratula! |
Matthew99
Onnan írtam a kommentet! 😀 | Bár itt csak októberig maradhatok. Szóval ha tudsz valami vonzót ne tartsd magadban! 😀 |

Szerkesztette: kristóf17
több mint 8 éve
Matthew99 New Orleans Saints 10 563 — Invisible man
Életem első egyetemes kommentje, ami nem a gyűlölködőbe megy azt hiszem (a jó dolgoknál azért ritkábban jön a "hencegés", mint a rosszaknál a szidalom).

6 év, 3,5 BSc biomérnök, 2,5 MSc vegyészmérnök, egy félév csúszás. Pár komolytalan és egy komoly nő. Jelentős mennyiségű barát, span. Eszméletlen mennyiségű élmény, emlék. Még több átszenvedett, sokszor értelmetlen előadás, gyakorlat, tantárgy, nap. Főleg itt a végén a műszakin. Ki tudja hány tanulással eltöltött óra, de még inkább hány olyan, amit tanulással kellett volna, mégis inkább szókereső, candy crush, Rubik kocka, cod2, fifa, FM, s.w.i.n.e. és hasonlók mentek. Éjszakázások, és nem a bulik miatt, majd másnap alvás előadásokon. A jó arc előadók, akik megadják a fél pontot, és a reménytelenül bunkók, akik csak szopatnak. Bukni, és hitet veszteni a számomra lehetetlennek tűnő tárgyakból, ima ima hátán, majd valami csoda folytán mégis átcsúszni a legszebb egyetemi jeggyel. Ezernyi szó, amit puskapapírra írtam, majd nem használtam fel, de ennek sokszorosa, az a mennyiség, ami kisegített. Vagy a másoktól kapott segítségek. Majd az okostelefonok "húzóereje". De vége lett. Végre. Két és fél éve is örültem, mert azt hittem letelt, de csak ráhúztam. Most viszont még az én kő szívem is napok óta ragyog, pedig csak egy "diplomát szerzett" státuszt állítottak be valami neptunban. 😊
kristóf17
Na ne örömködjél itt. Húzzál végre dolgozni 😀
| Gratula! |


A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 8 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Életem első egyetemes kommentje, ami nem a gyűlölködőbe megy azt hiszem (a jó dolgoknál azért ritkábban jön a "hencegés", mint a rosszaknál a szidalom).

6 év, 3,5 BSc biomérnök, 2,5 MSc vegyészmérnök, egy félév csúszás. Pár komolytalan és egy komoly nő. Jelentős mennyiségű barát, span. Eszméletlen mennyiségű élmény, emlék. Még több átszenvedett, sokszor értelmetlen előadás, gyakorlat, tantárgy, nap. Főleg itt a végén a műszakin. Ki tudja hány tanulással eltöltött óra, de még inkább hány olyan, amit tanulással kellett volna, mégis inkább szókereső, candy crush, Rubik kocka, cod2, fifa, FM, s.w.i.n.e. és hasonlók mentek. Éjszakázások, és nem a bulik miatt, majd másnap alvás előadásokon. A jó arc előadók, akik megadják a fél pontot, és a reménytelenül bunkók, akik csak szopatnak. Bukni, és hitet veszteni a számomra lehetetlennek tűnő tárgyakból, ima ima hátán, majd valami csoda folytán mégis átcsúszni a legszebb egyetemi jeggyel. Ezernyi szó, amit puskapapírra írtam, majd nem használtam fel, de ennek sokszorosa, az a mennyiség, ami kisegített. Vagy a másoktól kapott segítségek. Majd az okostelefonok "húzóereje". De vége lett. Végre. Két és fél éve is örültem, mert azt hittem letelt, de csak ráhúztam. Most viszont még az én kő szívem is napok óta ragyog, pedig csak egy "diplomát szerzett" státuszt állítottak be valami neptunban. 😊
több mint 8 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Nem. Még most is csak a többi oldalról lehet írni. 😊
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 031 — Dr Kongó fan
Teszt... most sem jó?

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
kishaszi Pittsburgh Steelers 6 200 — Steelers fan
Pedig egy egész hátas Dalton tetkó biztos jó lenne 😀 😀
Asbee


Ilyen?

"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 8 éve
tenorx 14 202 — fő libsi
Két év külföld (szumma két év munkatapasztalattal) kapni Budapesten egy álom ajánlatot, a születésnapomon, és még ráadásul draft is ma lesz...
Imádom ezt a napot!
tenorx
Gratula! 😉
Lehet keverlek valakivel, de ha jol emlékszem valamilyen mérnök embör vagy ugye? 😊
Cowboykarcsi90
Az 😊
Jelenleg a Cisco Collaboration portfóliójával, azon belül is főleg VoIP rendszereivel foglalkozok.

Szerkesztette: tenorx
több mint 8 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Két év külföld (szumma két év munkatapasztalattal) kapni Budapesten egy álom ajánlatot, a születésnapomon, és még ráadásul draft is ma lesz...
Imádom ezt a napot!
tenorx
Gratula! 😉
Lehet keverlek valakivel, de ha jol emlékszem valamilyen mérnök embör vagy ugye? 😊

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
tenorx 14 202 — fő libsi
Két év külföld (szumma két év munkatapasztalattal) kapni Budapesten egy álom ajánlatot, a születésnapomon, és még ráadásul draft is ma lesz...
Imádom ezt a napot!
több mint 8 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Slowmotion és Charlie Firpo után(remélem nem hagyok ki egy drukker társat se),holnaptól plusz egy házas Cowboys drukkert köszönthettek szerény személyemben 😀 😊
Cowboykarcsi90
uhhh... házasság és Cowboys, mindkettővel csak szívás van 😉

jk, hesteg sokboldogságot
slowmotion
Köszönöm 😊

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 447 — Cowboys fan
Slowmotion és Charlie Firpo után(remélem nem hagyok ki egy drukker társat se),holnaptól plusz egy házas Cowboys drukkert köszönthettek szerény személyemben 😀 😊
Cowboykarcsi90
uhhh... házasság és Cowboys, mindkettővel csak szívás van 😉

jk, hesteg sokboldogságot

Szerkesztette: slowmotion
több mint 8 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Pedig egy egész hátas Dalton tetkó biztos jó lenne 😀 😀


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 8 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 887
Újabb álmom valósult ma meg, rám került az első és a második tetoválásom. Boldogság van! 😊

p.s.: kinek a házasság, kinek ez. 😀
Mikey
Köszike 😉
Milyen tetkot csináltál? Már ha szabad kérdezni? 😊
Cowboykarcsi90
Bengals logo és Liverpool címer a tippem. 😀 De ez túl egyszerű lenne. 😀
Vrij6
Kedvenc sportcsapat témájúak sosem lesznek. 😉

@Cowboykarcsi90 bal alkaromra kedvenc idézetem, jobb alkaromra pedig egy csillagjegyemnek megfelelő ábra került. Publikusan csak így, sejtelmesen. 😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 413 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Újabb álmom valósult ma meg, rám került az első és a második tetoválásom. Boldogság van! 😊

p.s.: kinek a házasság, kinek ez. 😀
Mikey
Köszike 😉
Milyen tetkot csináltál? Már ha szabad kérdezni? 😊
Cowboykarcsi90
Bengals logo és Liverpool címer a tippem. 😀 De ez túl egyszerű lenne. 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Újabb álmom valósult ma meg, rám került az első és a második tetoválásom. Boldogság van! 😊

p.s.: kinek a házasság, kinek ez. 😀
Mikey
Köszike 😉
Milyen tetkot csináltál? Már ha szabad kérdezni? 😊

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 887
Újabb álmom valósult ma meg, rám került az első és a második tetoválásom. Boldogság van! 😊

p.s.: kinek a házasság, kinek ez. 😀

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Slowmotion és Charlie Firpo után(remélem nem hagyok ki egy drukker társat se),holnaptól plusz egy házas Cowboys drukkert köszönthettek szerény személyemben 😀 😊

Jöhet a zrika, hogy tiz év mulva ezt már a gyülölködjünkbe írnám majd, meg hogy majd meg bánom 😀

De én most is ugyanúgy imádom Őt mint négy éve, amikor megismerkedtünk, Ő a nagybetűs TÁRS az életemben, minden tekintetben. Jah, és nem mellesleg számomra a legdögösebb csaj az egész kerek világon! 😊

Szerkesztette: Cowboykarcsi90

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 031 — Dr Kongó fan
Az érzés mikor megjön a pénz a szép kártyára
Asbee
Jó neked, én elég ronda plasztikot kaptam a banktól.. még a régi OTP-s kártyámnak volt kifejezetten szép dizájnja, azóta viszont mind ronda/unalmas.
Igor
már rég KH-sra kellett volna váltanod, oszt itt hőbörögsz. Ezen bezzeg olyan szép Széchenyi arckép van, néha személyi helyett is ezt szoktam felmutatni
eaglesmcnabb
Igazából ez egy szimpla/hűdegyenge szóvicc akart lenni, plasztik alatt én hitelkártyára gondoltam... 😕
(amúgy van olyan cég szerintem, ahol nem válthattál szolgáltatót, régen legalábbis biztos nem..)

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 571 — je suis poloska
Az érzés mikor megjön a pénz a szép kártyára
Asbee
Jó neked, én elég ronda plasztikot kaptam a banktól.. még a régi OTP-s kártyámnak volt kifejezetten szép dizájnja, azóta viszont mind ronda/unalmas.
Igor
már rég KH-sra kellett volna váltanod, oszt itt hőbörögsz. Ezen bezzeg olyan szép Széchenyi arckép van, néha személyi helyett is ezt szoktam felmutatni

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 17 031 — Dr Kongó fan
Az érzés mikor megjön a pénz a szép kártyára
Asbee
Jó neked, én elég ronda plasztikot kaptam a banktól.. még a régi OTP-s kártyámnak volt kifejezetten szép dizájnja, azóta viszont mind ronda/unalmas.

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
Az érzés mikor megjön a pénz a szép kártyára


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 598 — JAFL Tampa GM
Első saját kocsim. 😊
Coolearie
Indexet is adtak hozzá? 😊
több mint 8 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 471 — . . .
Első saját kocsim. 😊
Coolearie
új v. használt?
NB2
Használt. Újra még azért nem volt pénzem.
több mint 8 éve
Cowboykarcsi90 3 599 — …not me…Im in my prime!
Első saját kocsim. 😊
Coolearie
Grat Cool! Aztán csak ovatosan a villogással a csajok előtt 😀 😛

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 8 éve
NB2 New England Patriots 29 609 — nabege2@yahoo.com
Első saját kocsim. 😊
Coolearie
új v. használt?