NBA
32 feliratkozó
több mint 1 éve
Dirk 20.7 pts 7.5 reb 2.4 ast 51.2% eFGnem vitatva a számokat, azért kurva nagy flash egy huszonöt éves irányító számaihoz mérni egy teljes életművet, beleszámítva a 36-41 éves kor közötti számokat is.
Luka 28.6 pts 8.7 reb 8.3 ast 54.2% eFG
Cruyffista
és persze itt most lehet Lebront hozni, aki nyilván kurvára nem unikornis fizikai állapot szempontjából, hanem egy teljesen átlagos faszi. ja nem.
nyilván nem ugyanaz a kávéház, de azért amikor Nowitzki fénykorában az ellenfél egy ponttal ment a meccs végén, és az utolsó támadás a Dallasé volt, akkor általában Dirké volt az utolsó dobás, lement a low postba, és akárhányan védekeztek rajta, bedobta.
több mint 1 éve
az első két szezonja után ('98-99, '99-2000) a 2012-13-as volt a következő, ahol nem lett meg a rájátszás, és akkor is .500-as volt a mérleg. aztán három pozitív playoff-év, aztán az utolsó három negatív. és azért ez utolsó háromból az első kettőn - előre bocsátva, hogy nem néztem már napi rendszerességgel az nba-t - kibsztt gyenge rosterek voltak, azért amikor Harrison Barnes a húzóembered, és kiteszed Deron Williamst, meg amikor Deandre Jordant elcserélted a sérült Porzingisre, azért azt műveltebb helyeken tankolásnak hívják.Nowitzki-t ehhez a lusta rinyálóhoz hasonlítani, apámCsöppet vicces Nowitzkit Lukához hasonlítani, nagyon nem egy szint a két játékos és niylván nem Dirk javára, valóban király dolog, hogy lehúzott 21 szezont Dallasban, de ezekből 14-en negatív mérleggel zárt a csapata, ez azért nem akkora dicsőség szerintem.
🤘 gaben 🤘
kapitnono
szóval ez testvérek között sem 14/21 negatív szezon, inkább 6/21, de fene sem tudja, biztos én vagyok hülye a matekhoz.
több mint 1 éve
Dirk 20.7 pts 7.5 reb 2.4 ast 51.2% eFGLuka 28.6 pts 8.7 reb 8.3 ast 54.2% eFG
több mint 1 éve
De vezérként bajnokságra vezette a csapatot, ez Lukáról már nem fog kiderülni Dallasban.Nowitzki-t ehhez a lusta rinyálóhoz hasonlítani, apámCsöppet vicces Nowitzkit Lukához hasonlítani, nagyon nem egy szint a két játékos és niylván nem Dirk javára, valóban király dolog, hogy lehúzott 21 szezont Dallasban, de ezekből 14-en negatív mérleggel zárt a csapata, ez azért nem akkora dicsőség szerintem.
🤘 gaben 🤘
kapitnono
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Nowitzki-t ehhez a lusta rinyálóhoz hasonlítani, apámCsöppet vicces Nowitzkit Lukához hasonlítani, nagyon nem egy szint a két játékos és niylván nem Dirk javára, valóban király dolog, hogy lehúzott 21 szezont Dallasban, de ezekből 14-en negatív mérleggel zárt a csapata, ez azért nem akkora dicsőség szerintem.
🤘 gaben 🤘

több mint 1 éve
Nowitzki-t ehhez a lusta rinyálóhoz hasonlítani, apámBár tudom, hogy ok-okozati összefüggéseket általában nehezen látsz át.
🤘 gaben 🤘
Nyilván Nowitzki a hülye aki az utódjaként tekintett Lukára a Mavsben. De te a foteledből jól megmondtad!!
több mint 1 éve
Nowitzki-t ehhez a lusta rinyálóhoz hasonlítani, apám
" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 1 éve
+ Dirk bajnokot csinált a Mavsből. Luka max. a Lakersből fog.Nowitzki jo player volt és a legnagyobb ikon. De Luka simán túlnőhette volna vagy legalább a szintjére ér. De ezt max Lakersben nézzük majd.a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
Őszentsége Sobri Jóska
Ő nem sérült meg. 😀
Toca
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Ahol egyébként kivezették az embereket, a “fire Nico” táblákkal, ami után ki lett fütyölve a biztonsági személyzet (csakúgy mint utána a tulajdonos is mikor megjelent a kivetítőn)."Let it be known that Dirk went to a Lakers game and announced it beforehand (he normally doesn't do that) to support Luka, instead of going to the first Mavs home game after the trade."Ez a kép jól összefoglalja a dolgokat: egy Dirknél nagyobb legenda potenciállal bíró játékost cseréltek egy Dirk közelében se lévő játékosért.a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
Őszentsége Sobri Jóska
Jughead
Nem követem az nba-t (se), de ez a saga most megfogott, ilyen szintű amatörizmust profi franchise-tól elképzelni se tudtam volna.
r.baggio
Szerkesztette: Jughead
több mint 1 éve
"Let it be known that Dirk went to a Lakers game and announced it beforehand (he normally doesn't do that) to support Luka, instead of going to the first Mavs home game after the trade."Ez a kép jól összefoglalja a dolgokat: egy Dirknél nagyobb legenda potenciállal bíró játékost cseréltek egy Dirk közelében se lévő játékosért.a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
Őszentsége Sobri Jóska
Jughead
Nem követem az nba-t (se), de ez a saga most megfogott, ilyen szintű amatörizmust profi franchise-tól elképzelni se tudtam volna.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Ez a kép jól összefoglalja a dolgokat: egy Dirknél nagyobb legenda potenciállal bíró játékost cseréltek egy Dirk közelében se lévő játékosért.a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
Őszentsége Sobri Jóska
több mint 1 éve
Nowitzki jo player volt és a legnagyobb ikon. De Luka simán túlnőhette volna vagy legalább a szintjére ér. De ezt max Lakersben nézzük majd.a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
Őszentsége Sobri Jóska
Ő nem sérült meg. 😀
több mint 1 éve
Doncic debütál
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.
Toca
több mint 1 éve
Szerintem azt hagyod ki, hogy Luka 25 éves, 5x NBA1 team 6 szezonból, James pacen van alltime statokban és most jön még csak a primeja. Valoszínűleg a Mavs legtehetségesebb játékosa ever és mindenki pláne a Mavs szurkolók a legnagyobb klublegendát látták benne.Harrison kb. 10 even belul elkuldte Curryt a Niketol, majd elcserelte Doncicot joforman a semmiert. Nem semmi resume, sokaknak egy elet alatt se jon ossze ket ilyen move. Ha valami tuti bizniszt be akarna donteni valaki ezt a tagot kell hivni. A "fumble the bag" tankonyvi peldaja.cserébe miatta ment kobe a nike-hoz, az is jó nagy bag fumbling volt xd
Hendrix
amúgy ez tényleg oltári tréfás, liga top5 magasembert kaptak érte és ez a jóformán semmi kategória, azért nem kéne átesni a ló túloldalára. nem jaxson hayest, knyektet meg hasonló random hulladékokat kaptak doncicért. elcseréltem volna lukát kb akármiért? nem, de azért az a tömeghisztéria ami megy ezekkel a költői túlzásokkal már messze kabaré kategória sztem. simán racionalizálható és érthető csere ez nem csak a lakers oldaláról.
fake.id
Emellett tavaly NBA döntőben voltak és idén is az OKC legnagyobb ellefeleinek tűntek nyugaton a legtöbb szakértő szerint.
Szóval eltudom fogadni, ha voltak vele bajok vagy Harrison nem bírt vele és a tulajoknak nem tetszett valamit.
Eltudom fogadni, hogy van valami a lábával amit nagy risknek gondolnak ezért eladták.
De ne vicceljünk már ezzel az értékkel. Davis 32 éves volt amúgy se a vasember mintapéldánya ( mégha tudom mostanában nem nagyon volt sérült). Ha 25 éves lenne akkor azt mondom ok, akkor nem hanyatlott még a dobása, de hogy a legnagyobb lehetséges legendádat aki 7 évvel fiatalabb odaadod érte, nem csoda, hogy kiverte a biztosítékot.
Na mindegy túlbeszéltük.
több mint 1 éve
Itt Maxeyt leszámítva mindenkit el kellene küldeni a francba.McCaint megtartanám
KeyG
meg Yabuselét
de a csapat nagyja kuka
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Egy fejben erős csapat 1-2 év és visszajön és a kudarcot motivációként éli meg. Itt Maxeyt leszámítva mindenkit el kellene küldeni a francba.Távol álljon tőlem, hogy a Phillyt védjem, de ha Torontoban az a 7. meccs nem úgy alakul ahogy, akkor lehet ennek a projektnek is más lenne a megítélése.phillyhát a fullos philly is kevés volt a jani nélküli bucks ellenTegnap 90-et kaptak felidoben a Cunningham nelkuli Detroittol. Nem tudom eldonteni hogy Philadelphiaban vagy Phoenixben basztak el jobban a csapatepitest.
nehéz lesz így a PO
Negritis, a vajda
Hendrix
2 mentiálisan kicsinált 1/1es irányító
egy korszakos zseni 1/3 aki egyébként meg egy toxikus choker
2 kókler edző túltolása
az értelmes GM elküldése
Tobias Harris kitömése, Al Horford odavitele drágán
Jimmy Butler elkótyavetyélése
és lehetne sorolni
egy kibaszott ECF nem jött ki belőle
a Suns legalább egyszer döntőbe jutott
Negritis, a vajda
(tudom, hatalmas "ha", de milyen kis dolgokon múlhatnak)
Ettől függetlenül adom, ennyi szar döntést következmények nélkül megúszni bűn lenne.
És akkor ezért volt 5? évig nézhetetlen kutyaszar a csapat, lehet újrakezdeni mindent elölről.
ZERO_L
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
sportban nincs HATávol álljon tőlem, hogy a Phillyt védjem, de ha Torontoban az a 7. meccs nem úgy alakul ahogy, akkor lehet ennek a projektnek is más lenne a megítélése.phillyhát a fullos philly is kevés volt a jani nélküli bucks ellenTegnap 90-et kaptak felidoben a Cunningham nelkuli Detroittol. Nem tudom eldonteni hogy Philadelphiaban vagy Phoenixben basztak el jobban a csapatepitest.
nehéz lesz így a PO
Negritis, a vajda
Hendrix
2 mentiálisan kicsinált 1/1es irányító
egy korszakos zseni 1/3 aki egyébként meg egy toxikus choker
2 kókler edző túltolása
az értelmes GM elküldése
Tobias Harris kitömése, Al Horford odavitele drágán
Jimmy Butler elkótyavetyélése
és lehetne sorolni
egy kibaszott ECF nem jött ki belőle
a Suns legalább egyszer döntőbe jutott
Negritis, a vajda
(tudom, hatalmas "ha", de milyen kis dolgokon múlhatnak)
Ettől függetlenül adom, ennyi szar döntést következmények nélkül megúszni bűn lenne.
És akkor ezért volt 5? évig nézhetetlen kutyaszar a csapat, lehet újrakezdeni mindent elölről.
ZERO_L
ha ott továbbmegy a philly akkor a buckstól szopnak ki
és nem változtat azon hogy embiid szar volt, ahogy általában a POban az, de mindig más a hibás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Távol álljon tőlem, hogy a Phillyt védjem, de ha Torontoban az a 7. meccs nem úgy alakul ahogy, akkor lehet ennek a projektnek is más lenne a megítélése.phillyhát a fullos philly is kevés volt a jani nélküli bucks ellenTegnap 90-et kaptak felidoben a Cunningham nelkuli Detroittol. Nem tudom eldonteni hogy Philadelphiaban vagy Phoenixben basztak el jobban a csapatepitest.
nehéz lesz így a PO
Negritis, a vajda
Hendrix
2 mentiálisan kicsinált 1/1es irányító
egy korszakos zseni 1/3 aki egyébként meg egy toxikus choker
2 kókler edző túltolása
az értelmes GM elküldése
Tobias Harris kitömése, Al Horford odavitele drágán
Jimmy Butler elkótyavetyélése
és lehetne sorolni
egy kibaszott ECF nem jött ki belőle
a Suns legalább egyszer döntőbe jutott
Negritis, a vajda
(tudom, hatalmas "ha", de milyen kis dolgokon múlhatnak)
Ettől függetlenül adom, ennyi szar döntést következmények nélkül megúszni bűn lenne.
És akkor ezért volt 5? évig nézhetetlen kutyaszar a csapat, lehet újrakezdeni mindent elölről.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 1 éve
Harrison kb. 10 even belul elkuldte Curryt a Niketol, majd elcserelte Doncicot joforman a semmiert. Nem semmi resume, sokaknak egy elet alatt se jon ossze ket ilyen move. Ha valami tuti bizniszt be akarna donteni valaki ezt a tagot kell hivni. A "fumble the bag" tankonyvi peldaja.cserébe miatta ment kobe a nike-hoz, az is jó nagy bag fumbling volt xd
Hendrix
amúgy ez tényleg oltári tréfás, liga top5 magasembert kaptak érte és ez a jóformán semmi kategória, azért nem kéne átesni a ló túloldalára. nem jaxson hayest, knyektet meg hasonló random hulladékokat kaptak doncicért. elcseréltem volna lukát kb akármiért? nem, de azért az a tömeghisztéria ami megy ezekkel a költői túlzásokkal már messze kabaré kategória sztem. simán racionalizálható és érthető csere ez nem csak a lakers oldaláról.
több mint 1 éve
Mavs owner nyilatkozata után, nálam kérdéses hogy a GM-nek volt-e más választása amúgy, mint Doncic elcserélése.“If you look at the greats in the league, the people you and I grew up with — Jordan, Bird, Kobe, Shaq — they worked really hard, everyday with a singular focus to win. And if you don’t have that, it doesn’t work… You shouldn’t be apart of the Dallas Mavericks.”
Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
NBACentelen csak kamu képek vannak, így ez is az.
több mint 1 éve
Odom nem volt elég nekik?Rárepül a fehérmájú mindenre ami/aki cikket generál neki.
Negritis, a vajda

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Odom nem volt elég nekik?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
