OFF topik
31 feliratkozó
több mint 3 éve
én is de azért ne menjünk el szó nélkül a probléma mellett.Ja, egy tőlünk távozó kis csaj dolgozik ott. Nem tudnék túl sok jót mondani a jelleméről, személy szerint a pitája se érdekel. 😊Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Szavaztam, nem sokkal de vezettek.
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
Viszont bajban voltam, mert az Anyám Pitája valami eszméletlenül fergeteges név 😆
jobbágy#JC6
Kösz a voksot!
gyeek
kebab?
mi ez a migráncskaja? magyar gyomorba magyar étket!!!!!!4444!!!!négy
több mint 3 éve
Ja, egy tőlünk távozó kis csaj dolgozik ott. Nem tudnék túl sok jót mondani a jelleméről, személy szerint a pitája se érdekel. 😊Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Szavaztam, nem sokkal de vezettek.
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
Viszont bajban voltam, mert az Anyám Pitája valami eszméletlenül fergeteges név 😆
jobbágy#JC6
Kösz a voksot!
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
Én is ugyanezzel fenyegettem meg mielőtt kirakattam vele a linket 😀 És én minden hónapban megyek a rokonokhoz Pécsre.Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Ok, szavaztam, a család is, de nyilván tudod, hogy semmi sincs ingyen. Ha legközelebb Pécsen járok, és éhes leszek, benyújtom a számlát. 😀
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
Jan
Lehet egyébként többször is szavazni.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Ok, szavaztam, a család is, de nyilván tudod, hogy semmi sincs ingyen. Ha legközelebb Pécsen járok, és éhes leszek, benyújtom a számlát. 😀
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
több mint 3 éve
A győri mekisek ráállítva, holnap meg a győri audiban agitálok!😉Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Szavaztam, nem sokkal de vezettek.
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
Viszont bajban voltam, mert az Anyám Pitája valami eszméletlenül fergeteges név 😆
jobbágy#JC6

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban.Szavaztam, nem sokkal de vezettek.
Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
gyeek
Viszont bajban voltam, mert az Anyám Pitája valami eszméletlenül fergeteges név 😆
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Bezzeg ha meghagyták volna ahogy van, milyen jól festett volna benne a ravatalon...! Motort és ruhát is tud újat intézni saját erőből, de ez a perrel fenyegetés tipikus jellemzője a lóvés parasztnak.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
nyilván, nem is erre az esetre értettemNyilván, de úgy gondolom ez azért elhanyagolható kár ahhoz képest ha mondjuk ebben az esetben szépen levetkőztetik, össze is hajtják a ruháját, neadjisten ki is mossák és közben a gerincsérülésbe belerokkan vagy belehal. Biztos van itt is túlkapás, de én ezt el fogom viselni ha cserébe hazamehetek a családomhoz.esetfüggő a dolog, de a mentősök és a rendőrök is szoktak olyan károkat okozni amire nem feltétlen van szükségindex.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Ez miért nem a gyűlölködjünkben van? Örülne inkább, hogy követelőzhet még. Azért nem múlt el hatás nélkül az ütközés az jól látszik.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI
Matthew99
nekem az rémlik mikor kb 15 éve a szomszédunk meghalt akkor az mi portánk előtti kisfák több mint felét letarolták (nem pár méteren hanem elég hosszan)
úgy hogy a szomszéd előtt van hely bőven és nehéz volt benézni is mert a füst sajnos még jött ki a szobából ahol elaludt cigivel a szájában
Negritis, a vajda
Matthew99
egy motoros cuccból nehéz kiszedni bárkit is, de vannak olyan szituk ahol nem feltétlen van ilyenre szükség
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Értem a kifakadását, de ahogy a tűzoltók sem finomkodnak ha oltani kell, a mentősöktől sem lehet elvárni, hogy óvatosan bánjanak a ruházattal, az élet fontosabb.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI
Arról nem beszélve, hogy tényleg a károkozón lehet polgári peres úton a kárt megpróbálni bevasalni.
több mint 3 éve
Nyilván, de úgy gondolom ez azért elhanyagolható kár ahhoz képest ha mondjuk ebben az esetben szépen levetkőztetik, össze is hajtják a ruháját, neadjisten ki is mossák és közben a gerincsérülésbe belerokkan vagy belehal. Biztos van itt is túlkapás, de én ezt el fogom viselni ha cserébe hazamehetek a családomhoz.esetfüggő a dolog, de a mentősök és a rendőrök is szoktak olyan károkat okozni amire nem feltétlen van szükségindex.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Ez miért nem a gyűlölködjünkben van? Örülne inkább, hogy követelőzhet még. Azért nem múlt el hatás nélkül az ütközés az jól látszik.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI
Matthew99
nekem az rémlik mikor kb 15 éve a szomszédunk meghalt akkor az mi portánk előtti kisfák több mint felét letarolták (nem pár méteren hanem elég hosszan)
úgy hogy a szomszéd előtt van hely bőven és nehéz volt benézni is mert a füst sajnos még jött ki a szobából ahol elaludt cigivel a szájában
Negritis, a vajda

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
esetfüggő a dolog, de a mentősök és a rendőrök is szoktak olyan károkat okozni amire nem feltétlen van szükségindex.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Ez miért nem a gyűlölködjünkben van? Örülne inkább, hogy követelőzhet még. Azért nem múlt el hatás nélkül az ütközés az jól látszik.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI
Matthew99
nekem az rémlik mikor kb 15 éve a szomszédunk meghalt akkor az mi portánk előtti kisfák több mint felét letarolták (nem pár méteren hanem elég hosszan)
úgy hogy a szomszéd előtt van hely bőven és nehéz volt benézni is mert a füst sajnos még jött ki a szobából ahol elaludt cigivel a szájában
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Ez miért nem a gyűlölködjünkben van? Örülne inkább, hogy követelőzhet még. Azért nem múlt el hatás nélkül az ütközés az jól látszik.
Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
FLZOLI

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 3 éve
index.hu/belfold/2022/09/19/motoros-baleset-penz-koveteles-orszagos-mentoszolgalat/Micsoda szarházi az ilyen te jó ég....
több mint 3 éve
Nem szokásom ilyet tenni, most is kissé zavarban vagyok a kérés miatt, de! Van egy szavazás Pécs legjobb gyorsétterme címért. Nos, az áldott Gyűlölködjünk topikban elég jól dokumentált mennyi vér, veríték és könny van a boltban a magam részéről. Egy eddig számomra ismeretlen átalakított Ikarusz busz a maga szerény vásárló körével, de Lance Armstrong győzni akarásával nagyon szoros veresenyben van velünk, és a harmadik helyezett ami szintén jóval ismertebb labdába se rúghat. A rivális (egy fószer viszi) minket rágalmaz csalással, a fotelgyilkos nyugger rajongói a maguk primitív még fullabban tolják a kretént és az egész helyzet olyan mostanra mint azok az afrikai prédikátorok akik a búzákat keresztre feszíttetnék, aztán kiderül róluk, hogy kisfiúkkal fajtalankodnak titokban. Egy szó mint száz, ha valamelyikőtök szánna rá pár klikket, privátban átküldeném a linket amin lehet szavazni és amiért nagyon hálás lennék. Köszi!
SZERK.
Kis biztatásra kiteszem az egészet a könnyű elérhetőség érdekében. Őszintén hálás vagyok a segítségetekért!
Mumi's Kebab
bahir.hu/2022/09/06/melyik-pecs-legjobb-gyorsetterme-bufeje-szavazzon/?fbclid=IwAR12tuBkhRG4vYDxNwC0XSrW9df88-LHCyWKcbsjrW88ONBFnxHTZM-vpm8
Szerkesztette: gyeek
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 3 éve
Jár a taps érte, még sok ezer ilyet:bagósként én is tapsolok.
telex.hu/belfold/2022/09/13/varosrendeszet-ii-kerulet-cigaretta-csikk-birsag
👏
nagir
kutyásként már csak a kutyaszaros keményebb fellépést várom mert brutál mi megy
több mint 3 éve
Jár a taps érte, még sok ezer ilyet:telex.hu/belfold/2022/09/13/varosrendeszet-ii-kerulet-cigaretta-csikk-birsag
👏

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
ergonomikus egér. van értelme? ha igen, milyen? (tudom miele)van, az h milyen kell attól is függ h milyen panaszod van normál egérhasználat mellett és minimálisan az is számit milyen felhasználásra keresed.
kristof
nézz meg pár ilyen több termékes youtube tesztet ha még nem tetted
én pl amikor már kész a kezem logitech mx verticalt használok nekem bevállt
Szerkesztette: Kúrfürst briareos
több mint 3 éve
ergonomikus egér. van értelme? ha igen, milyen? (tudom miele)munkatarsam hasznal ilyet, mert folyamatosan begyulladt a keze a normalistol. o szereti, megkerdezem tole jovo heten ha irodaban leszek, hogy milyet hasznal, sztem nem miele 😕
kristof
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
ergonomikus egér. van értelme? ha igen, milyen? (tudom miele)
több mint 3 éve
Erre a legjobb megoldás, hogy gyertek egy hosszúhétvégére. Van elég látnivaló a környéken gyereknek s felnöttnek egyaránt 😀 Egyébként szerintem a Stiegl alkoholmentese citromos kiszerelésben kifejezetten kellemes. Én nagyon szerettem inni így nyáron mikor vezettem.Mindenképpen, bár az asszonynak nincs érvényes jogsija, én meg nem szeretem a nullásat 😮Na legközelebb ha erre jártok, majd sörözünk egyet 😀hát... igazából végül semmit, mert elég lassan értünk át, az alagutat is sikerült benéznem, és mire az érdemi részre sor került volna, addigra leesett az eső.Mi jót néztetek meg errefelé?Mikey elől? Megkérdezzük, bár szvsz Tébányától Szhelyig menekülni nem túl gazdaságos...A mai nap wtf pillanata: állunk a kiccsaláddal a szombathelyi teszkó parkolójában pihenés gyanánt, nézelődünk körbe - erre jön egy őzbak, és átszáguld a parkolón.Mikey elől menekült 😄
De hogy a toszba keveredett oda?
slowmotion
| Parkolóban szoktatok pihenni? 😬😳 |
warr_b
Átruccantunk Grazba, a két kis bélpoklos vinnyogott, hogy éhenhal két órával reggeli után.
A teszkó parkoló jó választásnak tűnt, útba is esett, meg töküres volt (kivéve azt a cseszkó családot, akij a lakókocsijukban tőlünk nem messze sütötték a szalonnás tojásrántottát, nekik ezúton üzenném, hogy kapják be 😛).
slowmotion
Brotesz
autókáztunk kicsit a kerületekben, néztük mi hogy néz ki, bótolás | (osztrák Ariel vásárlás, mert az asszony szerint jobb a szaga, mint az itthoninak) | , ilyenek. ebéd,
slowmotion
Brotesz
De.majd valami megoldás lett lészen.
slowmotion
több mint 3 éve
hát ez ma kurva nagy volt. elmentünk kirándulni egyet az asszony kisvárosában, fel a Kálváriára. fent volt egy arc 2-3 emberrel, lógott a nyakában egy akkreditációs valami, mert a városban ma van búcsú és mivel nagy katolikus zarándokhely van több stáb forgatni. az emberünk a Jurta TV-től volt 😀 má most LOL. nade: a Kálvárián vannak túristajelzések, mivel a Kék Túrát is érinti. emberünk: ez úgy néz ki, mint egy szabadkőműves jelzés. itt majdnem kiröhögtem, erősen öklendeztem. kisvártatva felnéz az égre és épp egy gép húzta a kondenzcsíkot. emberünk kettő: és már megint húzzák a chemtrailt....itt már nem bírtam de elfordultam. ha nem hallom nem hiszem el, baszki 😀 😀 😀 😀 és a slusszpoén, egy nőci élőzött közben, de ott is valami elvadult dolgokat mondott, szerencsére nem hallottam. mindjárt rá is keresek YT-on.
több mint 3 éve
Én ezt értem. Amit Te írsz, az egy akció, ami időszakos és valószínűsíthetően a bevételek szeretnék vele növelni és/vagy több utast bevonzani.Nem tudtam eldönteni, hogy viccek vagy gyűlölködjünk, uh itt kötött ki:Halkan megjegyzem, hogy Bécsben is vannak olyan hétköznapok, amikor akciós áron adják a 7 napos bérletet és az úgy olcsóbb, mint a 72 órás normál áron, aminek az ára minden nap standard.
telex.hu/zacc/2022/09/09/megtalaltuk-a-vilag-legidiotabb-aremeleset-avagy-igy-nyirta-ki-a-bkk-szeptember-1-jen-a-hetijegyet
nagir
empty taxi
A pesti meg egy elbaszottul végrehajtott áremelés, a kommunikáció és összhang, illetve ésszerűség teljes hiányával.

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
Nem tudtam eldönteni, hogy viccek vagy gyűlölködjünk, uh itt kötött ki:Halkan megjegyzem, hogy Bécsben is vannak olyan hétköznapok, amikor akciós áron adják a 7 napos bérletet és az úgy olcsóbb, mint a 72 órás normál áron, aminek az ára minden nap standard.
telex.hu/zacc/2022/09/09/megtalaltuk-a-vilag-legidiotabb-aremeleset-avagy-igy-nyirta-ki-a-bkk-szeptember-1-jen-a-hetijegyet
nagir

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Nem tudtam eldönteni, hogy viccek vagy gyűlölködjünk, uh itt kötött ki:telex.hu/zacc/2022/09/09/megtalaltuk-a-vilag-legidiotabb-aremeleset-avagy-igy-nyirta-ki-a-bkk-szeptember-1-jen-a-hetijegyet

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 3 éve
www.fkclub.hu/tippjatek/Jah, én a tippjáték miatt akartam, de ha csak pénzes, akkor kenjék a hajukraÉn azért nem vagyok egy elveszett ember az internet világában, de erre a fűzővelkifelére, hogy az anyámba lehet regisztrálni? 😀Annyi értelmetlen penzkoltesi lehetőség van, ami nagyobb élményt ad...
Hanni
empty taxi
Hanni
nem fizetős