OFF topik
31 feliratkozó
több mint 4 éve
Az tökm1. A sofőr számít nem a kocsi. Ahogy vindízel is megmondta 😀simán lehet, könnyű, rövid, erős motor ha rallys.Csak arra céloztam, hogy azzal lealáználak a panameraval. (vagy nem). Kötsög 😛 😀kétlem h ez a példány hasonlóan harapós lett volna 😀Nana. A 90es évek elején faterom főnöke biztosította a szervíz hátteret egy rally csapatnak. Két évig egy fiat cinquacento volt a verda amivel versenyeztek 😀Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
Willie Parker
peach
briareos
peach
de kétlem h 250nél hasonlóan kényelmes mint a panamera ami ismételten nem az enyém 😀
briareos
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
No, hát ezér tiltom én az ijeneket!!!NFL Fórum - WHITE POWER BABYKúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
VvAlekosz
#JC6

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 4 éve
simán lehet, könnyű, rövid, erős motor ha rallys.Csak arra céloztam, hogy azzal lealáználak a panameraval. (vagy nem). Kötsög 😛 😀kétlem h ez a példány hasonlóan harapós lett volna 😀Nana. A 90es évek elején faterom főnöke biztosította a szervíz hátteret egy rally csapatnak. Két évig egy fiat cinquacento volt a verda amivel versenyeztek 😀Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
Willie Parker
peach
briareos
peach
de kétlem h 250nél hasonlóan kényelmes mint a panamera ami ismételten nem az enyém 😀
több mint 4 éve
Csak arra céloztam, hogy azzal lealáználak a panameraval. (vagy nem). Kötsög 😛 😀kétlem h ez a példány hasonlóan harapós lett volna 😀Nana. A 90es évek elején faterom főnöke biztosította a szervíz hátteret egy rally csapatnak. Két évig egy fiat cinquacento volt a verda amivel versenyeztek 😀Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
Willie Parker
peach
briareos
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
kétlem h ez a példány hasonlóan harapós lett volna 😀Nana. A 90es évek elején faterom főnöke biztosította a szervíz hátteret egy rally csapatnak. Két évig egy fiat cinquacento volt a verda amivel versenyeztek 😀Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
Willie Parker
peach
több mint 4 éve
Nana. A 90es évek elején faterom főnöke biztosította a szervíz hátteret egy rally csapatnak. Két évig egy fiat cinquacento volt a verda amivel versenyeztek 😀Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
Willie Parker
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
gyá, az van annyira keletre Londonban, mint Ilford 😮Szerintem aki azt mondja, hogy az előítélet rossz dolog, az menjen haverkodni napszállta után a Woolwich Arsenalhoz, megtudja majd ott hogy nézhet ki még a rasszizmus. Pár napja beszélgettem egy fiatal csajjal aki önkénteskedett valahol, egy szintén fiatal feka srác odament hozzá, hogy bejelölhesse fészbukon. A csaj illedelmesen visszautasította, a csávó meg sértődötten mondta, hogy ja, biztos azért mert fekete. Na, itt is tudom ki a rasszista! Konkrét példákat kellene felhoznod a fórumon hogy meg lehessen vizsgálni hogy ki rasszista, különben azt mondom általánosítasz.Kúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
VvAlekosz
gyeek
(Ilford az a hely, ahol a fehér bőrű sógornőm és a feka barátja IS kisebbségnek számított)
Szerkesztette: slowmotion
több mint 4 éve
Szerintem aki azt mondja, hogy az előítélet rossz dolog, az menjen haverkodni napszállta után a Woolwich Arsenalhoz, megtudja majd ott hogy nézhet ki még a rasszizmus. Pár napja beszélgettem egy fiatal csajjal aki önkénteskedett valahol, egy szintén fiatal feka srác odament hozzá, hogy bejelölhesse fészbukon. A csaj illedelmesen visszautasította, a csávó meg sértődötten mondta, hogy ja, biztos azért mert fekete. Na, itt is tudom ki a rasszista! Konkrét példákat kellene felhoznod a fórumon hogy meg lehessen vizsgálni hogy ki rasszista, különben azt mondom általánosítasz.Kúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
VvAlekosz
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Tényleg Sobri, te mint szakmányos és span is - emagyarázhatnád a mindenidők legnagyobb Petőfifilmjét RákayFilipKálmánka autófényező vagy autóelekkktronikai szakember s mint debütáló FILMRENDEZŐ hozzáférésétPhilip már 20 éve Petőfivé maszkírozta magát.
hamámindenhezis értünk, bár ismertem egy bicikliszerelőt csudaembervót....
sutianap
Ha ez nem elég neked, akkor mi?!
több mint 4 éve
Tényleg Sobri, te mint szakmányos és span is - emagyarázhatnád a mindenidők legnagyobb Petőfifilmjét RákayFilipKálmánka autófényező vagy autóelekkktronikai szakember s mint debütáló FILMRENDEZŐ hozzáférésétTöbb az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
hamámindenhezis értünk, bár ismertem egy bicikliszerelőt csudaembervót....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
NFL Fórum - WHITE POWER BABYKúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
VvAlekosz
több mint 4 éve
mandiner.hu/cikk/20200619_kicsit_kesve_de_felkapaszkodna_a_blm_vonatra_a_momentumKúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
VvAlekosz
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
Kúrvára van róla fogalmam.Arra lennék kíváncsi ha Amerikában történik ugyan ez csak egy négerel akkor mik lennének itt a véleményekNa kezdodik🤣
VvAlekosz
Olyan dolgot kerdezel amirol halvany fingod sincs.amerikban iszonyat melyen gyokereznek bizonyos dolgok.en sem vagom a dolgokat pedig mostansag belefutottam par dologba olvasasaim kozben es tobb ertelmet nyer a blm mozgalom is ami floyd elott jo par evvel indult el. attol fuggetlenul azt vallom borszerint itelni marhasag.tettek szerint kell itelni illetve ha vmi nem mindennapos kurva nem tudja h az ember mit kezdjen ezekben a szitukban.
Nekem van olyab feladatom amit evente egyszer kell elvegeznem es evente eloveszem a manualt mert bem emlekszem ra.
Ez jutott az eszembe a kerdesdrol.
YoungZeeZee
Egy relációra szerettem volna rámutattni.
Ehez baszottúl nem kell tudni a gyökerekről hogy honnan ered meg stb. általad felhozott dologokról.
Egyszerűen máshogy nyilatkoznak itt fórumon az "elvtársak" néger ügyekben mint cigány ügyekben.És ne is haragudj vak vagy ha ezt nem látod.
(Elég csak vissza olvasni és lehet érezni a rasszizmust és az álltálánosítást.)
több mint 4 éve
Seicento-val azért kicsit több lett volna, de viszonylag kevés kanyar van benne.Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
Sobri Jóska
A kevés közül a másodikat nem sikerült bevenni😀
több mint 4 éve
Feketék!És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
több mint 4 éve
Több az eszkimó, mint a fóka.Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
slowmotion
Szeged-Debrecen meg autóval három óra. (Brianak másfél.)
Vagy ha gyorsan mennek, akkor annyi se.
Ha méggyorsabban akkor meg így járnak.
több mint 4 éve
Londonban van minden is. no de a szerbek hogy merészkednek ennyire Északra? józan ésszel úgy gondolná az ember, hogy megmaradnak a Szeged-Pécs tengelyen, illetve attól délre, plusz Budapesten, mert ott sok a lehetőség. de Debrecenben?Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
Sobri Jóska
de mindegy is, az a lényeg, hogy elkapták őket.
több mint 4 éve
Képzeld, magyarok meg vannak mondjuk Londonban, Berlinben de még New Yorkban is. És még van köztük olyan is, aki vezetni vagy bűnözni is szokott.my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
slowmotion
De a cigányozás/rasszizmus/xenofóbia a tuti, azzal nagyon nem lehet mellelőni.
több mint 4 éve
my bad. azok a fránya prekoncepciók... de amúgy mi a faszt keresnek szerbek Debrecenben? nincs az kicsit messze nekik?Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
több mint 4 éve
Mert egy kamu kiírás, amit hergelésből csinált valaki. Az elkövetők nem magyarok és magyarul se beszélnek igazából (kicsit törten tudnak, de ennyi).De miért kell az ilyen gyökereknek kitakarni a nevét? Egy közösségi felületre rakta ki, public megosztással gondolom, az arra fogékonyak menjenek csak köpködni a proli oldalára. És épüljön a pöce kultúra tovább.Persze miután vègig kellett üldöznöd a városon, ezen fog gondolkkdni, hogy mennyire pc módon tartóztatod le....nehogy már sajnálni kelljen....tezsvíreknek már nem tetszik 😊Mondjuk nem kicsit indokolatlan, valszeg ritkán van ilyenben része Magyarországon, szóval odaszaladt egy már ártalmatlanított ember fejére rátérdelni, hogy kiélje magát, mert ez már tiszta akciófilm így.
scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272693349_4863351353726706_1933696974916794893_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=AvnL6el0MEEAX_ulZrX&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AT-pekSJkEmabERhdFNO2c4_0lweJTEbF_EW7G6cftffjw&oe=61F77F10
NB2
Jughead
dande
Amúgy meg a megnevezett rendőrnő (?) nevét miért nem takarták ki...
FLZOLI
több mint 4 éve
Mondom én...broncos eredménykövetőben ez már idén előkerült 😀Na, megérkezet a boomer életérzés a fórumra.És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
Még pár év és mehet a traccsparti, hogy ki, mit szed epegörcsre, hányszor megy ki hugyozni éjjel, hogy kúrálja a bütykeit, hova mennek suliba az unokák.
És innen senki se volt sose fiatal, se felelőtlen, se bepiálva/betépve.
Sobri Jóska
Negritis
több mint 4 éve
broncos eredménykövetőben ez már idén előkerült 😀Na, megérkezet a boomer életérzés a fórumra.És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
Még pár év és mehet a traccsparti, hogy ki, mit szed epegörcsre, hányszor megy ki hugyozni éjjel, hogy kúrálja a bütykeit, hova mennek suliba az unokák.
És innen senki se volt sose fiatal, se felelőtlen, se bepiálva/betépve.
Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Na, megérkezet a boomer életérzés a fórumra.És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
Még pár év és mehet a traccsparti, hogy ki, mit szed epegörcsre, hányszor megy ki hugyozni éjjel, hogy kúrálja a bütykeit, hova mennek suliba az unokák.
És innen senki se volt sose fiatal, se felelőtlen, se bepiálva/betépve.
több mint 4 éve
Nekem azért volt "érdekes", mert alig volt benne helyesírási hiba.Debrecenben ráadásul nem is romák voltak, illetve nem magyarok, hanem szerbek, ezèrt volt különösen "èrdekes" az a FB bejegyzés....de teljesen mindegy ki ès mi volt, ha fekete ha fehèr ha ausztrál hanem, úgy jártak el ahogy kellett, nyilván figyelt rá, hogy ne fojtsa meg...És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )
Nem linkelek videót, keressetek rá nyugodtan.
Cowboykarcsi90
mi van itt 😀
metropol.hu/aktualis/hajmereszto-autosuldozes-rakosmenten-20-rendorauto-uldozte-amokfuto-597890/?fbclid=IwAR03ErjjjGh3KNkU_42_hyJV5TDh6eBa9aT9oM2TdZwk6BoXOYodjuRVTDo
braxa88
Most már csak a helyére kell kerülnie a szutyoknak.
kristóf17
slowmotion
dande
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Estig megkérdem mi fán teremtek ezek a pusztulatfajzatok. 😊 (legalábbis a sofőr tuti hasonló jelzővel illethető)És ezek is cigók voltak, mint Debrecenben, vagy ezek drogos kis köcsögök?Elkapták őket egyébként, cikkből nem derül ki. Audiban 3-an, 18 körüli takonyfaszok. Nem álltak meg a rendőrnek első körben, aztán itt látható, hogy a másodikban sem. 😊Szülővárosomban(Debrecen) Amerikát meghazudtoló üldözéses jelenetek. Egy ékszerboltrablás elkövetői menekülnek egy… Fiat Siecentoval!Rákosmentén is volt hajnalban egy üldözés. 20 rendőrautó üldözött egy hülyét, egy busz is keresztbeállt, hogy elállja az utat (6 sávos úthoz rövid volt a busz 😀 )