Politika
64 feliratkozó
több mint 1 éve
Nem tudom egyébként, hogy ez most a "meghosszabbítjuk Bicskéig" esete, vagy csak el akarnak lopni még egy pár milliárdot, de erre azért lehet már páran felkapják a fejüket, hogy nem erről volt szó...Jogos, de eddig legalább használhattál vazelint is, most meg utólag kiderül, hogy chilis kenőccsel kenték be...Mert a maradék 98-ból mennyit költenek úgy, ahogy te szeretnéd? 😀Szopjanak le, nem ezért ajánlottam fel az 1%-om.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
Amadeus az áttelelt poloska
StormST
kittli
Mondjuk engem csak elvi alapon zavar a dolog (úgy persze nagyon), mivel nem sajtónak adtam az 1%-ot idén, az Első Nyúlmentés Alapítvány meg kétlem, hogy a Szuterénvédelmi Hivatal látókörébe fog kerülni, mint közéletet befolyásolni akaró erő... 😀
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Te új vagy itt?MP szerint le fogják tartóztatni Ruszin Szendi Romuluszt. Kémkedésért.én kezdek nagyon rosszul lenni gyerekek. mi van itt? mi történik? hol élünk? gyomoridegem van.
Most hozta le két perce.
Na ezzel kezdődik el
Cowboykarcsi90
petey
több mint 1 éve
Jogos, de eddig legalább használhattál vazelint is, most meg utólag kiderül, hogy chilis kenőccsel kenték be...Mert a maradék 98-ból mennyit költenek úgy, ahogy te szeretnéd? 😀Szopjanak le, nem ezért ajánlottam fel az 1%-om.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
Amadeus az áttelelt poloska
StormST
"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
MP szerint le fogják tartóztatni Ruszin Szendi Romuluszt. Kémkedésért.én kezdek nagyon rosszul lenni gyerekek. mi van itt? mi történik? hol élünk? gyomoridegem van.
Most hozta le két perce.
Na ezzel kezdődik el
Cowboykarcsi90
több mint 1 éve
De ha rosszul ajanlottad fel akkor majd Lánczi házmester kijavítja a hibádat.Szopjanak le, nem ezért ajánlottam fel az 1%-om.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
Amadeus az áttelelt poloska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Mert a maradék 98-ból mennyit költenek úgy, ahogy te szeretnéd? 😀Szopjanak le, nem ezért ajánlottam fel az 1%-om.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
Amadeus az áttelelt poloska
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Szopjanak le, nem ezért ajánlottam fel az 1%-om.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
több mint 1 éve
ugyanakkor 2014ben 133, 2018ban 133, 2022ben pedig 135 mandátumot szerzett a fideszkdnp közös lista. a kétharmadhoz pedig 133 képviselőre van szükség. tehát azt az 1-2 mandátumot finoman szólva sem nevezném ilyen kontextusban lepkefingnak, mert a fidesznek 2x ezen múlt a teljhatalma és amikor fossá nyerték magukat 22ben, akkor sem volt olyan nagy probléma nekik (tehát nem 178ból bepotyogott 1-2 darab ilyen módon), hogy náluk kötöttek ezek kiA magyar választási rendszerben ugyan nem lehetetlen, de valószínűtlen a szoros választási eredmény. A vegyes rendszer már önmagában is, de a győzteskompenzáció meg még inkább abba az irányba hat, hogy aki győz, az nagyon győzzön.Mert az a fixa ideád, hogy ha valaki győz, akkor nagyon győz.Megnéztem a 24.hu erdélyi videóját illetve a HVG is rakott fel ma egyet. Finoman fogalmazva én nem érzem, hogy a Fidesz elveszítené Erdélyt. Max egy 10%-ot csökken a népszerűsége, de nem felejtik ott el, hogy mennyi pénzt adott nekik Orbán, ott is 40 felett tuti Fidesz, ha esik ha fúj.És?
NB2
A teljes határontúli szavazatmennyiség 1-2 mandátumot jelent.
Lepkefing.
Őszentsége Sobri Jóska
Lehet ez szoros, főleg a kis pártokkal és akkor ez a lepkefing még bebüdösíthet valakinek. (Sztem is MP-nek).
Dzsokijuing
Assurbanapli
what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
több mint 1 éve
A csendes többség 99 %-kal további bizalmat szavaz majd 😉Nem, ez így nem megy tovább.egy átlagos hétfő orbánisztanban. indulnak a koncepciós perek, az állam meg meg tompa pengével elkezdte elvágni a főváros torkát.és utána még 4 év.
bazmeg és még legalább 11 hónap ebből....
peach
Kenny
Kétharmados Fidesz-győzelem lehetősége jelenleg a teljes közhangulattal szembe megy.
Dzsokijuing
több mint 1 éve
Batthyány-Strattmann Németújváron nyugszik, onnan pedig csak egy óra autóval Graz.Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
dankodavid
Logikus.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Nem lehet már várni 1 évet.. 😡“ Az eredeti törvényjavaslatban még az állt, hogy ezt a büntetést csak a törvény hatálybalépést követő adóévtől, azaz 2026-tól kell alkalmazni. Ezt a részt most a tervezet szerint elhagyják, és a május 20-i határidőig felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat sem utalják ki a szervezeteknek.
444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
bogjosi
A fideszes módosító szerint a felajánlott összeg kiutalását a NAV elutasítja, ha a kedvezményezett szervezet augusztus 1-jén a kormány által kijelölt jegyzékben szerepel. Azt is meghatározták, hogy ezeket a pénzeket a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg. Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány azért, hogy elbírálja egyes gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásának egyedi méltányossági kérelmeit.”
Varom MC12 humoros helyzetertekeleset😊
Pulvis et umbra sumus.
több mint 1 éve
Nem, ez így nem megy tovább.egy átlagos hétfő orbánisztanban. indulnak a koncepciós perek, az állam meg meg tompa pengével elkezdte elvágni a főváros torkát.és utána még 4 év.
bazmeg és még legalább 11 hónap ebből....
peach
Kenny
Kétharmados Fidesz-győzelem lehetősége jelenleg a teljes közhangulattal szembe megy.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Nem lehet már várni 1 évet.. 😡444.hu/2025/05/26/mar-az-iden-felajanlott-1-szazalekos-adomanyokat-is-elvenne-a-fidesz-a-feketelistara-tett-sze
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
egy átlagos hétfő orbánisztanban. indulnak a koncepciós perek, az állam meg meg tompa pengével elkezdte elvágni a főváros torkát.és utána még 4 év.
bazmeg és még legalább 11 hónap ebből....
peach
több mint 1 éve
egy átlagos hétfő orbánisztanban. indulnak a koncepciós perek, az állam meg meg tompa pengével elkezdte elvágni a főváros torkát. bazmeg és még legalább 11 hónap ebből....
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 1 éve
Al-kal-mat-lan!Közben Karácsony nagyjából csődöt jelentett BP kapcsán.. zajlik az életNa tessék, csődbe vitte a fővárost!
Szesze
Mikey
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
A felette Orbánnak pedig Napóleon (a másik).OFF: csak nekem kell a nevet aláírni, hogy meg tudjam különböztetni Lánczi-t és Orbán Balázst, vagy másnak is kb egypetéjű ikrek, főleg amikor hasonlóra (JD Vance-re) nyírják a borostájukt?Orbán Balázsnak Kacsoh Dániel a dublőrje.
StormST
dawyd728
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
ha jól értem nincs sok idő taktikázni 😊Közben Karácsony nagyjából csődöt jelentett BP kapcsán.. zajlik az életElkapkodta, szerdán közgyűlés, adott 2 napot hogy megírják a reggeli beszédet Lexikének, csinálta volna holnap este, legalább szopjanak kicsit a szövegírók...
Szesze
StormST
több mint 1 éve
Közben Karácsony nagyjából csődöt jelentett BP kapcsán.. zajlik az életElkapkodta, szerdán közgyűlés, adott 2 napot hogy megírják a reggeli beszédet Lexikének, csinálta volna holnap este, legalább szopjanak kicsit a szövegírók...
Szesze
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
Közben Karácsony nagyjából csődöt jelentett BP kapcsán.. zajlik az életNa tessék, csődbe vitte a fővárost!
Szesze
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 1 éve
Közben Karácsony nagyjából csődöt jelentett BP kapcsán.. zajlik az élet
több mint 1 éve
Ez csak a mi hisztink, a jobban képzett fórumtársak mindjárt kioktatnak, hogy ez csak politikai gumicsont.ElkezdődöttLánczi "Magasnak tűnő fizetések" Tamás.
r.baggio
Zsellér van de Vrij
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
zászlózászlószív (egy szó)nagyon jól tudod, hogy igazi tagtól erre a kérdésre nem fogsz választ kapni! 😀Bangkok’s floating markets offer a unique cultural experience, with vibrant boats selling fresh produce, local delicacies, and handicrafts along scenic canals. The floating market Bangkok experience is a must-visit for travelers seeking authentic Thai traditions. Exploring a Floating Market Bangkok provides a glimpse into the city's rich history, bustling waterways, and delicious street food culture .szervusz azsiai bot. ezen a piacon szoktatok megrendezni a Harcosok Klubjat?
floatingmarketbangkok
csebi
bogjosi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
nagyon jól tudod, hogy igazi tagtól erre a kérdésre nem fogsz választ kapni! 😀Bangkok’s floating markets offer a unique cultural experience, with vibrant boats selling fresh produce, local delicacies, and handicrafts along scenic canals. The floating market Bangkok experience is a must-visit for travelers seeking authentic Thai traditions. Exploring a Floating Market Bangkok provides a glimpse into the city's rich history, bustling waterways, and delicious street food culture .szervusz azsiai bot. ezen a piacon szoktatok megrendezni a Harcosok Klubjat?
floatingmarketbangkok
csebi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
több mint 1 éve
Bangkok’s floating markets offer a unique cultural experience, with vibrant boats selling fresh produce, local delicacies, and handicrafts along scenic canals. The floating market Bangkok experience is a must-visit for travelers seeking authentic Thai traditions. Exploring a Floating Market Bangkok provides a glimpse into the city's rich history, bustling waterways, and delicious street food culture .szervusz azsiai bot. ezen a piacon szoktatok megrendezni a Harcosok Klubjat?