Politika
66 feliratkozó
6 napja
Bowl.hu választási tippelde 2026docs.google.com/spreadsheets/d/1y0eVLWD7fa8n1cQrxtvJifTQ2N-H88PoJ5pRI8-xmWk/edit?usp=sharing
Művész mozi utolsó sáv tippelde: az utolsó 5 film össznézőszámát kell megtippelni, aki a legközelebb lesz hozzá, ingyenjegyet kap (húsvét vasárnapi adatokkal frissítve)
Mandátum-, listás %-, részvételi arány tipp: magától értetődő
Egyéni jóslatok: Sobri ötlete, kifejtős, bármelyik OEVK-t beírhatod, ha van valami hot take-ed
A tippeket április 12. 6:00-ig lehet leadni, szóljatok, ha valami nagyon fontos kimaradt volna
Szerkesztette: Löfli
több mint 2 éve
Őszintén: unok a Fidesszel foglalkozni. Engem a Fidesz leváltása érdekel. De ehhez kell alternatíva. Nem érdekel, hogy jobban csinálja-e. Persze, hogy nem.Ez megint olyan, hogy a lelátóról könnyű mondani, hogyan kellene futballozni.Ez nem igaz teljesen.Tudtommal a tömegközlekedés sehol sem nyereséges, jellegéből adódóan nem is lehet az.Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
warr_b
De mindegy is, a mondandóm lényege az volt, hogy más megoldás is lett volna, mint hogy kizsegerelik a választóikat.
Megint a lényegen vitatkozunk.
Gyurma Pappa
Ja, kérem, hogyha nincs kedvünk jobbat főzni, mert az időigényes és problémás, akkor azt kell megenni ami van, a politikára ez hatványozottan igaz.
De szerinted miért lett volna jó, ha nincs Bajnai, hanem a Fidesz van? Azt mutatják a múltbeli számok, hogy lehetett volna számukra bukás? Ez is egy vágyálom.
Nekem, mint egyszerű embernek, aki nagymértékben érintve volt a Bajnai kormány tevékenysége által, elfogadható érv az, amit írtál, hogy lehetett volna jobban is, de ki által és hogyan?
És szerinted miért lett volna jó az, hogyha egy balos kormány elszórja a nemzeti vagyont abban a helyzetben?
Ésszerű lett volna? Lehet, csak épp ahogy látjuk, a magyar társadalom nagy része nem foglalkozik az ésszerűséggel.
Továbbá adott volt a szakértők összetétele, ezt hozták ki, továbbá ahogy MC12 is írta, lett az EU-ban hitelük...
Valóban kellett volna közéjük egy politikus vénájú ember, aki jelzi, hogy lehetne másképpen is, de nem volt.
Még ha szopatós volt, még mindig jobb volt mint GYF és kormánya, utána meg behúzta a Fidesz és sokan rájuk átszavaztak, hogy akkor mutassátok meg hogy megy-e nektek, ha nem, majd repültök, mint ahogy demokráciában illik.
És ahogy peterk is írta a nép kizsigerelésére, az jobb amit a Fidesz csinál? Mert csinálhatnák ők is jobban, csak ők maszatolnak.
Lúdas Solymi
Egyébként pont a közlekedéshez értek valamennyit, az EKF körül mi tanácsadtunk Pécs közlekedés koncepciója körül. Nyilván a politikai szándék elfogyott közben...
De tanulni kell a hibákból és ez addig nem megy míg nem nézünk szembe azzal, hogy a Bajnai kormány nem volt jó kormányzás.

több mint 2 éve
Ez megint olyan, hogy a lelátóról könnyű mondani, hogyan kellene futballozni.Ez nem igaz teljesen.Tudtommal a tömegközlekedés sehol sem nyereséges, jellegéből adódóan nem is lehet az.Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
warr_b
De mindegy is, a mondandóm lényege az volt, hogy más megoldás is lett volna, mint hogy kizsegerelik a választóikat.
Megint a lényegen vitatkozunk.
Gyurma Pappa
Ja, kérem, hogyha nincs kedvünk jobbat főzni, mert az időigényes és problémás, akkor azt kell megenni ami van, a politikára ez hatványozottan igaz.
De szerinted miért lett volna jó, ha nincs Bajnai, hanem a Fidesz van? Azt mutatják a múltbeli számok, hogy lehetett volna számukra bukás? Ez is egy vágyálom.
Nekem, mint egyszerű embernek, aki nagymértékben érintve volt a Bajnai kormány tevékenysége által, elfogadható érv az, amit írtál, hogy lehetett volna jobban is, de ki által és hogyan?
És szerinted miért lett volna jó az, hogyha egy balos kormány elszórja a nemzeti vagyont abban a helyzetben?
Ésszerű lett volna? Lehet, csak épp ahogy látjuk, a magyar társadalom nagy része nem foglalkozik az ésszerűséggel.
Továbbá adott volt a szakértők összetétele, ezt hozták ki, továbbá ahogy MC12 is írta, lett az EU-ban hitelük...
Valóban kellett volna közéjük egy politikus vénájú ember, aki jelzi, hogy lehetne másképpen is, de nem volt.
Még ha szopatós volt, még mindig jobb volt mint GYF és kormánya, utána meg behúzta a Fidesz és sokan rájuk átszavaztak, hogy akkor mutassátok meg hogy megy-e nektek, ha nem, majd repültök, mint ahogy demokráciában illik.
És ahogy peterk is írta a nép kizsigerelésére, az jobb amit a Fidesz csinál? Mert csinálhatnák ők is jobban, csak ők maszatolnak.
több mint 2 éve
Ez nem igaz teljesen.Tudtommal a tömegközlekedés sehol sem nyereséges, jellegéből adódóan nem is lehet az.Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
warr_b
De mindegy is, a mondandóm lényege az volt, hogy más megoldás is lett volna, mint hogy kizsegerelik a választóikat.
Megint a lényegen vitatkozunk.

több mint 2 éve
(...) a diskurzus nem arról szólt, hogy mi legyen, hogyan legyen, hanem arról, hogy Bajnai jól kezelt e válságot.Akkor egy kis adalék:
A boldot részhez meg annyit, hogy ez nem "mi lett volna ha" vita.
Mert Bajnai volt, Orbán lett, ez már megtörtént, semmi feltételes mód nincs benne, van mit elemezni, értékelni, értelmezni.
Őszentsége Sobri Jóska
A kormány is elismerte Bajnaiék munkáját
index.hu/gazdasag/magyar/2010/09/14/zarszamadas/
(Jó étvágyat a zöldbabfőzelékhez!)
több mint 2 éve
Ha így van, akkor különösképpen nem értem, hogy egy baloldali (állandóan a neoliberalizmust szapuló) ember szerint miért lett volna jó ötlet eladni a MÁV-ot és a Volánt.Tudtommal a tömegközlekedés sehol sem nyereséges, jellegéből adódóan nem is lehet az.Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok
warr_b
több mint 2 éve
Tudtommal a tömegközlekedés sehol sem nyereséges, jellegéből adódóan nem is lehet az.Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
nagylaza, főpohárnok

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 2 éve
Ez így igaz, magam is hasonlókat szoktam írni, de a diskurzus nem arról szólt, hogy mi legyen, hogyan legyen, hanem arról, hogy Bajnai jól kezelt e válságot.Egy olyan kérdésen vitatkozunk, amit sosem fogunk megtudni. "Mi lett volna ha". Ez egy meddő vita.Ha a rendszerváltás utáni válságkezeléseket megnézem, akkor a reális, választható alternatívák között Bajnai jól kezelte a válságot.Szerintem amit ebben a diskurzusban mindenki máshogy értelmez az a "jól" szó jelentése.
peterk2005 udvari bolond
Kurvára nem kezelte jól, ahogy én értelmezem.
Szerinted meg jól kezelte.
Valójában egyféleképpen kezelte, az egy egzakt eseménysorozat, ebben nincs vita, a hatásai, hatékonysága, hasznossága értelmezésében nekem ez nem jó, neked az.
Mint mondjuk egy tál zöldbabfőzelék.
Ehető étel, van benne tápanyag, nem halsz bele, de én nem szeretem, nekem nem jó. Akinek ízlik annak jó. Ha semmi más nincs, amihez hozzájutok, de nagyon éhes vagyok, akkor nagyon jó. Ha ezt kell enned egy étteremben, ahol van száz számodra is finomabb étel, akkor nagyon rossz. És így tovább. Túl relatív az, hogy "jól".
Ha a lehetőségeket nézzük, hogy mit lehetett volna tenni (Gyurma Pappa leírta vázlatosan), akkor nagyon nem jól kezelte.
Ha Bajnai(ék) kvalitásait, eltökéltségét nézzük, akkor lehet, hogy kurva jól kezelte(k).
Ha meg azt nézed, hogy a kezelésük egyértelmű következménye az elmúlt 13 év orbáni maffiaállama, és egyfullra kizsigerelt birka ország, akkor meg döntsd el, hogy ez neked jó kezelés vagy sem.
Őszentsége Sobri Jóska
Az, hogy a jelenlegi kizsigerelő maffiaállam egyesen következménye lenne a 2009-es kormánynak azt erősen vitatom. Azért terjeszkedett Orbán eddig, mert a magyar társadalom eddig engedte. Meg lehet nézni a tusványosi videókat, TÉNYLEG kurva sok embernek az, ami most van, az tetszik. Jó neki, jónak érzi, adott esetben kifejezetten erre vágyik. A magyar társadalom így együtt nem húzta meg a határokat ennél szűkebben Orbánnak, erről pedig nem Bajnai tehet, de még csak nem is Gyurcsány. Ez még mindig az önmentegető, felelősséget kerülni akaró attitűd.
Nem Gyurcsány a köcsög, nem Bajnai a köcsög, hanem a magyar szavazó, akinek ez az igénye. Azt hiszem Róna Péter mondta talán, megsemmisítő erővel, hogy nem azért gyenge az ellenzék, mert tehetségtelenek, vagy mert nincsenek erőforrások, stb., hanem azért, mert az általuk kínált alternatíva - európai egyesült államok, liberalizmus, zöld ügyek - vonatkozásában nem áll fenn a magyar társadalom igénye. Olyan terméket árulnak ezen a piacon, ami keveseknek kell. Ezt felejtik el kurva sokan ám, hogy 56-ban sem voltak ezek a körülmények adottak és mégis lehúzták a Sztálin szobrot estére. Mert másra volt igény tömegével.
Most meg erre van. Aztán felmerül a kérdés joggal, hogy a társadalom igényei miképpen változnak, vagy változtathatók, de erre meg az az elméletem, hogy a társadalom Európában alapvetően szervesen fejlődik. Traumák, események mentén alakulnak, fejlődnek a társadalmi igények. Ezt kávéházakból, tvstúdiókból nem lehet érdemben befolyásolni. Nem attól lesz nagyobb igény a jogállamiságra, hogy azt egy random liberális okoskodó - nem értelmiségi(!) - kinyilatkoztatja két presszókávé között a Leroyban.
A magyar társadalom ennyit tud többségében, ami most látható az országban. Ennek okain és fejlesztési lehetőségein kellene elmélkedni és nem a bűnbakokat keresni.
Amadeus von Dollárbaloldal
A boldot részhez meg annyit, hogy ez nem "mi lett volna ha" vita.
Mert Bajnai volt, Orbán lett, ez már megtörtént, semmi feltételes mód nincs benne, van mit elemezni, értékelni, értelmezni.
több mint 2 éve
Hát, ezzel maximálisan vitatkozom. A vasút és a busz pont a leghátrányosabb, leginkább leszakadt, aprófalvas régiókban nem működik jól (mert nem is működhet jól) piaci alapon. Hol lenne szükség állami szerepvállalásra, ha itt nem? A közszolgáltatások fenntartása igenis állami feladat, akkor is, ha ráfizetéses. Baloldali nézőpontból még inkább az. Lehet, hogy a Posta neked nem alapszükséglet, nagyon sok embernek viszont az. És ez a nagyon sok ember nem a társadalmi elithez tartozik, hanem olyan rétegekhez, amelyek felkarolása elvileg szerves része a baloldali politikának (legalábbis az kellene, hogy legyen).Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.
Gyurma Pappa
több mint 2 éve
Egy olyan kérdésen vitatkozunk, amit sosem fogunk megtudni. "Mi lett volna ha". Ez egy meddő vita.Ha a rendszerváltás utáni válságkezeléseket megnézem, akkor a reális, választható alternatívák között Bajnai jól kezelte a válságot.Szerintem amit ebben a diskurzusban mindenki máshogy értelmez az a "jól" szó jelentése.
peterk2005 udvari bolond
Kurvára nem kezelte jól, ahogy én értelmezem.
Szerinted meg jól kezelte.
Valójában egyféleképpen kezelte, az egy egzakt eseménysorozat, ebben nincs vita, a hatásai, hatékonysága, hasznossága értelmezésében nekem ez nem jó, neked az.
Mint mondjuk egy tál zöldbabfőzelék.
Ehető étel, van benne tápanyag, nem halsz bele, de én nem szeretem, nekem nem jó. Akinek ízlik annak jó. Ha semmi más nincs, amihez hozzájutok, de nagyon éhes vagyok, akkor nagyon jó. Ha ezt kell enned egy étteremben, ahol van száz számodra is finomabb étel, akkor nagyon rossz. És így tovább. Túl relatív az, hogy "jól".
Ha a lehetőségeket nézzük, hogy mit lehetett volna tenni (Gyurma Pappa leírta vázlatosan), akkor nagyon nem jól kezelte.
Ha Bajnai(ék) kvalitásait, eltökéltségét nézzük, akkor lehet, hogy kurva jól kezelte(k).
Ha meg azt nézed, hogy a kezelésük egyértelmű következménye az elmúlt 13 év orbáni maffiaállama, és egyfullra kizsigerelt birka ország, akkor meg döntsd el, hogy ez neked jó kezelés vagy sem.
Őszentsége Sobri Jóska
Az, hogy a jelenlegi kizsigerelő maffiaállam egyesen következménye lenne a 2009-es kormánynak azt erősen vitatom. Azért terjeszkedett Orbán eddig, mert a magyar társadalom eddig engedte. Meg lehet nézni a tusványosi videókat, TÉNYLEG kurva sok embernek az, ami most van, az tetszik. Jó neki, jónak érzi, adott esetben kifejezetten erre vágyik. A magyar társadalom így együtt nem húzta meg a határokat ennél szűkebben Orbánnak, erről pedig nem Bajnai tehet, de még csak nem is Gyurcsány. Ez még mindig az önmentegető, felelősséget kerülni akaró attitűd.
Nem Gyurcsány a köcsög, nem Bajnai a köcsög, hanem a magyar szavazó, akinek ez az igénye. Azt hiszem Róna Péter mondta talán, megsemmisítő erővel, hogy nem azért gyenge az ellenzék, mert tehetségtelenek, vagy mert nincsenek erőforrások, stb., hanem azért, mert az általuk kínált alternatíva - európai egyesült államok, liberalizmus, zöld ügyek - vonatkozásában nem áll fenn a magyar társadalom igénye. Olyan terméket árulnak ezen a piacon, ami keveseknek kell. Ezt felejtik el kurva sokan ám, hogy 56-ban sem voltak ezek a körülmények adottak és mégis lehúzták a Sztálin szobrot estére. Mert másra volt igény tömegével.
Most meg erre van. Aztán felmerül a kérdés joggal, hogy a társadalom igényei miképpen változnak, vagy változtathatók, de erre meg az az elméletem, hogy a társadalom Európában alapvetően szervesen fejlődik. Traumák, események mentén alakulnak, fejlődnek a társadalmi igények. Ezt kávéházakból, tvstúdiókból nem lehet érdemben befolyásolni. Nem attól lesz nagyobb igény a jogállamiságra, hogy azt egy random liberális okoskodó - nem értelmiségi(!) - kinyilatkoztatja két presszókávé között a Leroyban.
A magyar társadalom ennyit tud többségében, ami most látható az országban. Ennek okain és fejlesztési lehetőségein kellene elmélkedni és nem a bűnbakokat keresni.
több mint 2 éve
Ha a rendszerváltás utáni válságkezeléseket megnézem, akkor a reális, választható alternatívák között Bajnai jól kezelte a válságot.Szerintem amit ebben a diskurzusban mindenki máshogy értelmez az a "jól" szó jelentése.
peterk2005 udvari bolond
Kurvára nem kezelte jól, ahogy én értelmezem.
Szerinted meg jól kezelte.
Valójában egyféleképpen kezelte, az egy egzakt eseménysorozat, ebben nincs vita, a hatásai, hatékonysága, hasznossága értelmezésében nekem ez nem jó, neked az.
Mint mondjuk egy tál zöldbabfőzelék.
Ehető étel, van benne tápanyag, nem halsz bele, de én nem szeretem, nekem nem jó. Akinek ízlik annak jó. Ha semmi más nincs, amihez hozzájutok, de nagyon éhes vagyok, akkor nagyon jó. Ha ezt kell enned egy étteremben, ahol van száz számodra is finomabb étel, akkor nagyon rossz. És így tovább. Túl relatív az, hogy "jól".
Ha a lehetőségeket nézzük, hogy mit lehetett volna tenni (Gyurma Pappa leírta vázlatosan), akkor nagyon nem jól kezelte.
Ha Bajnai(ék) kvalitásait, eltökéltségét nézzük, akkor lehet, hogy kurva jól kezelte(k).
Ha meg azt nézed, hogy a kezelésük egyértelmű következménye az elmúlt 13 év orbáni maffiaállama, és egyfullra kizsigerelt birka ország, akkor meg döntsd el, hogy ez neked jó kezelés vagy sem.
több mint 2 éve
Szikra. Vagy az még nem párt?Nem is próbálta senki (a magyar pártok között nincs baloldali, leszámítva egy jelentéktelen Párbeszédet).Balról sem.Idáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
peterk2005 udvari bolond
Gyurma Pappa
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Nem is próbálta senki (a magyar pártok között nincs baloldali, leszámítva egy jelentéktelen Párbeszédet).Balról sem.Idáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
peterk2005 udvari bolond

több mint 2 éve
Egy ötlet volt, ami jobb, mint az, hogy a legszegényebbeket zsigerelték ki.el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
nagylaza, főpohárnok
És egyébként egyik sem alapszükséglet, olyan értelemben, hogy neked vagy nekem kéne végtelenségig finanszírozni. A vasút és a busz is jobban működik piaci alapon, a Posta meg már nagyon régen nem alapszükséglet.
Szocdem politikát folytatni az nem egyenlő azzal, hogy ragaszkodunk az állami vállalatokhoz.

több mint 2 éve
el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshovaIdáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa
Ez lenne a balos kritika?
több mint 2 éve
Balról sem.Idáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.
Gyurma Pappa


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Az a baj ezekkel a számokkal, hogy szépen néznek ki és ugye soha senki nem volt fideszes és nem szavazna rá meg nem foglalkozik a politikával, aztán olyan eredmény jön ki, ami fejvakarásra készteti az elemzőket.Sokat gondolkodtam, hogy miért és hogyan jöhetett össze az utóbbi 13 év (meg amennyi még hátravan), és én végül arra juttottam, hogy ez volt a körülmények adta forgatókönyv. A balodal 2010-re morálisan szétesett, a 2010-es választás valóban egy büntető voksolás volt, "senki" nem kért már belőlük. Ezzel párhizamosan Feri még szét is verte ami maradt a DK-pártszakadással, a szadesz meg eltűnt a süllyesztőbe. Innen 4 év alatt nincs visszaút, várható és érthető volt, hogy 2014-ben vesztett az ellenzék. Ha valaki így "megtapossa" a saját pártját azt jobb helyeken is nehezen heverik ki, ahol a párt maga egyben marad - nézzük majd meg, hogy pl. Trump-al mire mennek az USA-ban a republikánusok -, itt meg lényegében szétesett minden.
Tény, hogy akkor talán még kezdhetett volna valamit az MSZP, LMP, Jobbik, stb., de úgy látszik, hogy a Fidesznek is megvolt a maga lehetősége és azt nem tudom, hogy mennyire aktivizálták magukat.
És nem, nem gondolom, hogy tündérmesét kreálok, hanem azt nézem, hogy hova jutottunk el és ebből hogyan lettek meg a 2/3-ok...ebből vonatkoztattam vissza, hogy mit gondolok az akkori Fideszről, mit tehettek volna meg annak érdekében, hogy valóban behúzzák a dolgot.Lúdas Solymi
Utána - 2018-ban - lett volna szerintem először esélye nyerni az ellenzéknek. Nem bírták magukat eléggé összeszedni addigra. Félig-meddig összejött, össze is fogtak meg nem is, csináltak is már valami érdemit meg nem is, nem lett elég. Az volt az a választás, amiről azt gondolom, hogy van értelme az ellenzéket (mindenkit beleértek) ütni, mert az talán nyerhető lett volna. A 2022 viszont már egyszerű történet volt: nyerhetetlen, de már nem az ellenzéken múlt. Akkora már kiépült a NER hatalom, nem volt opció. Állítom - meggyőződésem -, hogy egy két teljes pólusú rendszerben, ahol az ellenzéknek is van a kormánypárttal összevethető gazdasági, média stb. háttere, az ellenzék hót simán nyert volna. Még azt is le merem írni, hogy még Gyurcsánynéval is nyertek volna. De MZP-vel hótbiztos. Nem azért nyertek, mert hülyék voltak (azok voltak persze, de ki nem az, Trump nem az volt? Boris Johnson nem az volt? Biden, Salvini, soroljam?), hanem azért, mert ezen a pályán már lehetetlen volt.
És amíg nem jön valami ami képes visszabillenteni ezt a helyzetet (leginkább vagy valami nemzetközi sztori de még inkább a NER saját maga lehet ez az ok), addig ez is lesz. Mérgelődünk a töketlen ellenzéken. Megtehetjük, mert értelemszerűen töketlenek, minden politikai erő az, ha mögé nézel. Csak van ahol váltják egymást és önmagában emiatt az intézményrednszer működik valamennyire, ahol meg nem váltják egymást, ott lerohad.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Idáig olvastam rendesen.Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük.
peterk2005 udvari bolond
Bocs, de miről beszélgessünk? Ha nincs balos kritikája az ellenzéknek, akkor új ellenzék sem lesz. A Fideszt jobbról (lásd még: Vona Gábor, Jobbik, MZP, 2022-es választások szócikkek) nem lehet megverni.

több mint 2 éve
Én is leírtam már, de akkor álljon itt a 2009-es kormány balos kritikája: a Bajnai kormányféle válságkezelés (IMF, helló) egy neoliberális, nemzetromboló és morálisan, etikailag és politikailag vállalhatatlan válságkezelés volt - ami nem is tett jót az országnak. Konkrétan a lakosságon, a bérből élőkön kereste meg elszórt milliárdokat Bajnai (nyilván külső tanácsokra). Nem szeretnétek ti azt a válságkezelést, csak csodálatosan megszépítette az idő.Gyurma PappaEzzel a balos kritikával - elnézést kérek - kitörölhetjük. Igazad van? Természetesen igazad van. A 2009-es válság kezelés áldozata - is - elsősorban a legszegényebb rétegek voltak, volt nem kevés neolib eleme - bár nem szeretem a válságkezelésnél a neolibezést, mert ritka kivételtől eltekintve mindenki ezt csinálta hatalmon, oldaltól kötődésektől, ideológiától függetlenül. Egyszerűen ma ezt tudja a világ, nem tud jobbat. Ha válság van, akkor a legszegényebbeket csavarják ki, vagy pedig osztogatnak bolond módon mint a covid idejében .... aztán nem sokkal később amiatt fogják kicsavarni a legszegényebbeket.
A kérdés nem az, hogy lehetett volna-e jobban válságot kezelni, mert persze, hogy lehetett volna. Hanem az, hogy a rendelkezésre álló válságkezelési alternatívák közül melyik szerinted a kevésbé rossz? Melyiket választanád / választottad volna? Fussuk meg az IMF kört, vegyük el a 13. havi nyugdíjat és csináljkuk meg a többi megszorítást, vagy számoljuk fel a magánnyugdíjpéntári rendszert? És most melyiket válasaztanád? "Feküdjünk be Brüsszelnek", minden áron rámenve az EU pénzekre, vagy járjuk a saját utunkat és finanszírozzuk máshogy? A máshogy az nem egy progresszív új gazdaságpolitika, hanem szintén egy alapjában véve neolib approach, csak nem IMF, hanem benzinárat fagyasztunk be, rezsit csökkentünk úgy, hogy emelünk, csirkefarhátazunk, extra adókat vetünk ki, egekbe emeljük az alapkamatot, nyakukba veszünk egy 25%-os inflációt meg a többi.
Ha a rendszerváltás utáni válságkezeléseket megnézem, akkor a reális, választható alternatívák között Bajnai jól kezelte a válságot. Sajnos, hogy csak ennyire futja, de összevetésben a többihez képest. Ha ezt nem tudjuk leszögezni, akkor azt se mondjuk már, hogy a rendszerváltás utáni "legjobb kormány" a Fidesz kormány volt 1998-2002 között, mert valójában az is egy nagy sz*r volt - kétéves költségvetéssel meg a többivel -, csak összevetésben volt jobb valamivel, mint a többi. És ez fontos, fontos is kimondani, mert ahhoz, hogy majd egyszer abszolút értelemben is tudjon egy kormányunk jól válságot kezelni, ezer lépcsőt kell még megtennünk, nem ma lesz. És abból az ezerből minden egyes lépcsőt fontos látni, különben nem fogunk felfelé mászni semennyit se.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
ez azert nem igaz.Persze. Annyira meg kellett izzadniuk, hogy Németh Szili volt a kampányarcuk… ne nevettess már. Tudom régen minden jobb volt, de speciel az ellenzék ugyanolyan szar.epp en is csekkoltam, hogy mintha OV (vagy a Fideszbol vki) mondta, hogy utoljara akkor kellett hosszu tavon megizzadniuk a politikaba, es a Mesterhazy-Vona-Schiffer trio volt a legkemenyebb mag, akikkel kellett versenyezni. (nyilvan a netado kulonleges eset volt, de itt a hosszutavon van a hangsuly, a teljes 4 ev vizsgalatan). na most ha ebben az idoben nincs 2/3 az rohadtul megnehezitett volna mindent. meg a propaganda beizzitasat is. raadasul olyan EVK eredmenyek voltak, mint a BP 06, ahol 500+ a kulonbseg, es hat volt 1-2 erdekes jelolt, aki elvitt 1000+ szavazatot, vagy BP 12. 200+ kulonbseg, es hat csak az SMS kapott 300 felett, BP 15, 50 szavazat kulonbseg, es itt is volt 16 jelolt!! ott talan egy picit jobban megnyomnak 3-4 bpi korzetet akkor nincs 2/3. de hat sok a HA.Ebben a 13 évben sosem volt olyan mélyen a Fidesz támogatottsága, mint 12-13-ban (erre jött politikai válasz a rezsicsöki ugye). A ‘14es választás volt az utolsó, ahol reális esélye lett volna elküldeni még ennek az ellenzéknek is OV-t, dehát ők ugye azzal voltak elfoglalva, hogy ki kit fütyüljön ki az Erzsébet hídon.Ha azt gondolod, hogy jobb let volna ha a Fidesz csinál valamit akár jól-rosszul és bármilyen változás van, én kétlem. A balosoknak ez volt az egyetlen olyan cselekedete, amivel minimális renomét vissza tudtak szerezni, hogy végre "szakértő" ül ott és picit rendbeszedi amit a politikusok elbaltáztak.Bocs, de 4. kétharmad van azóta. Nem mindegy innentől kezdve az ön-tökönlövés?Én nem hiszem, hogy lehetett volna 2013-ban Bajnai kormány, mert mire fel?Szóval mégegyszer, tömören:A Bajnai kormánynak fel sem kellett volna állnia. Le kellett volna mondani a bukott jóléti népszavazás után, vállalni kellett volna a politikai következményeit - akkor. 2013-ban, amint az új választások lettek volna, simán lett volna Bajnai kormány vagy Karácsony kormány (ő még nem volt akkor tényező, de akár lehetett is volna).
A Bajnai-kormány ténykedése maximum csak reményt adott, hogy több elkúrás nem lesz, mert látszódott, hogy mi lesz a következménye. Illetve még az, hogy a politikai humbukolás helyett, azt csinálták amit kell...hogy lehetett-e volna egyezkedni, az más kérdés.
Lúdas Solymi
A kérdésed elejéhez: el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshova. Elvenni a nagy tőkétől, és odaadni a szociálishálónak. Ahogy csinálta azt a nyomorult svéd kormány vagy a szőröstalpúak vagy a csóró spanyolok.
Mindegy, csak nem a népet szorongatni, hanem egy igazságos újraelosztást csinálni. Egyébként IMF pénz nélkül sem lett volna ez feltétlenül lehetetlen, azt is mindenki elfelejti, hogy amit az Unió legrosszabb esetben tehetett volna, hogy húzza az időt, mivel tervezési ciklus végén voltunk.
Szóval ja, de Mark Fishernek igaza volt, mindent könnyebb elképzelni, mint egy nem kapitalista világot (jelen esetben válságkezelést)
Gyurma Pappa
Nem mutatott semmit, sőt, negatív kampánya volt, amire a Fidesz ráállt volna még jobban.
Hidd el, őt még mostanában is mérik (közvéleménykutatáson rákérdeztek), szóval lenne benne ráció, de szerintem nem akar beleállni egy médiamocskolódásba.
2008-ban, az elmúlt 10-15 év tevékenységei után kiárulni a MÁV-ot, Postát, Volánt, mindent ami nemzeti, a külföldi tőkének, az maga lett volna a teljes politikai öngyilkosság, gyakorlatilag azt látták volna, hogy elherdálják az ország vagyonát, mégha némelyik lépés ésszerű lett volna.
Ha leállítod a beruházásokat, autópálya építéseket, akkor az megint egy öntökönlövés, mert nem elég, hogy adóztatod az embereket, de még a munkájukat is elveszed.
Amit lehetett volna tenni az valóban a kedvezmények elvétele a multiktól vagy átvariálás, egyezkedés.
Itt kérdés, hogy ez mennyire lett volna opció, mennyire volt tökös az a szakértői kormány, hogy beleálljon egy ilyenbe vagy mennyire mérték fel jól azt, hogy érdemes-e most ezekkel a cégekkel szórakozni vagy sem.
Mindenesetre itt lehetett volna egy ilyet lépni és megegyezni velük, hogy késleltetve, de visszakapják vagy visszaszedhetik.
Ehhez a részéhez kellett volna egy politikus is vagy egy olyan ember, aki nem csak a számokat látja, hanem az emberekre gyakorolt hatását és aki keresi azt, hogyan lehetne ezt nem ennyire fájdalmasan megoldani.
Lúdas Solymi
A kiemelt részhez: 2013-ban semmilyen propaganda nem volt a maihoz képest. Meg ugye ha 2008-ban lemond az egész kormány, akkor nincs 1. Bajnai kormány. 2013 nem egyenlő 2023.
Gyurma Pappa
Most azt hagyjuk, hogy ez mennyire volt így, nekem és még sokaknak ez rögzült be.
Ha tőlem mint egyszerű embertől azt várják el, hogy végezzem a munkám rendesen és lássam be, hogy valamit elcsesztem, akkor elvárhatom ugyanezt a vezetéstől is. És ha azt látom, hogy ők is hasonló konzekvenciákat vontak le mint én, akkor végülis lehet, hogy jó irányba fogunk menni...
2013-ban nem kellett OV-nak semmilyen propaganda, mert volt elég nagy támogatottsága, ott csak arra kellett figyelnie, hogy ez megmaradjon.
Van nem egy Fideszes ismerősöm, akik nagyon lelkesek és elvakultak voltak, aztán hogyhogynem egy idő után kiábrándultak, hogy hát ők nem ezt akarták.
Sokaknak, főleg az idősebbeknek meg az van beragadva, hogy baloldali kormány=utód MSZMP, kommunisták, stb., a megboldogult SZDSZ meg a budapesti ficsúrok és gazdagok tábora volt mindig is.
A Fidesz szépen felépítette, hogy ők a nép pártja...
Lehet, hogy az ország ugyanolyan, jobb, rosszabb állapotban lett volna a Fidesz alatt, de azt ne felejtsd el, hogy OV azt is a maga javára fordította volna...ott már nem akart még egy vereséget...maximum annyi lett volna, hogy hamarabb indul be a propaganda gépezet.
Hamarabb lett volna túszul ejtve az ország...
Lúdas Solymi
A 10-14-18-22es választások közül messze a 14es a leggyengébb eredményű Fidesz szempontból.
MC12
csebi
Ezt az egész humbugot a Schiffer terjeszti egyébként.
vpi
volt egy ellensegkampany a nem erdemelnek tobb eselyt, a bohocokkal meg enyhen rendori eloallitas hangulataval (btw ez sztem egy kifejezetten hatasos plakat volt, jol eltalatak), akkor az eredemenyekrol szolo plakatok (250ezer uj munkahely pl) meg a rezsicsokkentesrol. Szilard csak azert volt arc, mert rezsibiztos volt, de ott nem o volt a termek, sot igazabol az arca sem o volt, hanem maga a rezsicsokkentes volt a termek.
de mondom biztosan hazudnak a fideszesek is errol ...
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
en nem mertem ilyen nagyszabot bedobni, de nekem is az az emlekem, hogy kb 20 egyeni minimalis targetelt kampannyal hozhato lett volna. csak az evidens evk-kat irtam, amiket ha hoznak a listas maradek szavazatok sem billentik vissza 133ra a szamot.…és még vidéken is volt 15-20 evk. amit hozhatott volna az ellenzék ha a kampánnyal es a Fidesz legyőzésével foglalkoztak volna. A privát becslésem szerint 25-35 között volt azoknak az evk-knak a száma, ahol reális esély volt az ellenzéki győzelemre és a végén Fidesz lett.epp en is csekkoltam, hogy mintha OV (vagy a Fideszbol vki) mondta, hogy utoljara akkor kellett hosszu tavon megizzadniuk a politikaba, es a Mesterhazy-Vona-Schiffer trio volt a legkemenyebb mag, akikkel kellett versenyezni. (nyilvan a netado kulonleges eset volt, de itt a hosszutavon van a hangsuly, a teljes 4 ev vizsgalatan). na most ha ebben az idoben nincs 2/3 az rohadtul megnehezitett volna mindent. meg a propaganda beizzitasat is. raadasul olyan EVK eredmenyek voltak, mint a BP 06, ahol 500+ a kulonbseg, es hat volt 1-2 erdekes jelolt, aki elvitt 1000+ szavazatot, vagy BP 12. 200+ kulonbseg, es hat csak az SMS kapott 300 felett, BP 15, 50 szavazat kulonbseg, es itt is volt 16 jelolt!! ott talan egy picit jobban megnyomnak 3-4 bpi korzetet akkor nincs 2/3. de hat sok a HA.Ebben a 13 évben sosem volt olyan mélyen a Fidesz támogatottsága, mint 12-13-ban (erre jött politikai válasz a rezsicsöki ugye). A ‘14es választás volt az utolsó, ahol reális esélye lett volna elküldeni még ennek az ellenzéknek is OV-t, dehát ők ugye azzal voltak elfoglalva, hogy ki kit fütyüljön ki az Erzsébet hídon.Ha azt gondolod, hogy jobb let volna ha a Fidesz csinál valamit akár jól-rosszul és bármilyen változás van, én kétlem. A balosoknak ez volt az egyetlen olyan cselekedete, amivel minimális renomét vissza tudtak szerezni, hogy végre "szakértő" ül ott és picit rendbeszedi amit a politikusok elbaltáztak.Bocs, de 4. kétharmad van azóta. Nem mindegy innentől kezdve az ön-tökönlövés?Én nem hiszem, hogy lehetett volna 2013-ban Bajnai kormány, mert mire fel?Szóval mégegyszer, tömören:A Bajnai kormánynak fel sem kellett volna állnia. Le kellett volna mondani a bukott jóléti népszavazás után, vállalni kellett volna a politikai következményeit - akkor. 2013-ban, amint az új választások lettek volna, simán lett volna Bajnai kormány vagy Karácsony kormány (ő még nem volt akkor tényező, de akár lehetett is volna).
A Bajnai-kormány ténykedése maximum csak reményt adott, hogy több elkúrás nem lesz, mert látszódott, hogy mi lesz a következménye. Illetve még az, hogy a politikai humbukolás helyett, azt csinálták amit kell...hogy lehetett-e volna egyezkedni, az más kérdés.
Lúdas Solymi
A kérdésed elejéhez: el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshova. Elvenni a nagy tőkétől, és odaadni a szociálishálónak. Ahogy csinálta azt a nyomorult svéd kormány vagy a szőröstalpúak vagy a csóró spanyolok.
Mindegy, csak nem a népet szorongatni, hanem egy igazságos újraelosztást csinálni. Egyébként IMF pénz nélkül sem lett volna ez feltétlenül lehetetlen, azt is mindenki elfelejti, hogy amit az Unió legrosszabb esetben tehetett volna, hogy húzza az időt, mivel tervezési ciklus végén voltunk.
Szóval ja, de Mark Fishernek igaza volt, mindent könnyebb elképzelni, mint egy nem kapitalista világot (jelen esetben válságkezelést)
Gyurma Pappa
Nem mutatott semmit, sőt, negatív kampánya volt, amire a Fidesz ráállt volna még jobban.
Hidd el, őt még mostanában is mérik (közvéleménykutatáson rákérdeztek), szóval lenne benne ráció, de szerintem nem akar beleállni egy médiamocskolódásba.
2008-ban, az elmúlt 10-15 év tevékenységei után kiárulni a MÁV-ot, Postát, Volánt, mindent ami nemzeti, a külföldi tőkének, az maga lett volna a teljes politikai öngyilkosság, gyakorlatilag azt látták volna, hogy elherdálják az ország vagyonát, mégha némelyik lépés ésszerű lett volna.
Ha leállítod a beruházásokat, autópálya építéseket, akkor az megint egy öntökönlövés, mert nem elég, hogy adóztatod az embereket, de még a munkájukat is elveszed.
Amit lehetett volna tenni az valóban a kedvezmények elvétele a multiktól vagy átvariálás, egyezkedés.
Itt kérdés, hogy ez mennyire lett volna opció, mennyire volt tökös az a szakértői kormány, hogy beleálljon egy ilyenbe vagy mennyire mérték fel jól azt, hogy érdemes-e most ezekkel a cégekkel szórakozni vagy sem.
Mindenesetre itt lehetett volna egy ilyet lépni és megegyezni velük, hogy késleltetve, de visszakapják vagy visszaszedhetik.
Ehhez a részéhez kellett volna egy politikus is vagy egy olyan ember, aki nem csak a számokat látja, hanem az emberekre gyakorolt hatását és aki keresi azt, hogyan lehetne ezt nem ennyire fájdalmasan megoldani.
Lúdas Solymi
A kiemelt részhez: 2013-ban semmilyen propaganda nem volt a maihoz képest. Meg ugye ha 2008-ban lemond az egész kormány, akkor nincs 1. Bajnai kormány. 2013 nem egyenlő 2023.
Gyurma Pappa
Most azt hagyjuk, hogy ez mennyire volt így, nekem és még sokaknak ez rögzült be.
Ha tőlem mint egyszerű embertől azt várják el, hogy végezzem a munkám rendesen és lássam be, hogy valamit elcsesztem, akkor elvárhatom ugyanezt a vezetéstől is. És ha azt látom, hogy ők is hasonló konzekvenciákat vontak le mint én, akkor végülis lehet, hogy jó irányba fogunk menni...
2013-ban nem kellett OV-nak semmilyen propaganda, mert volt elég nagy támogatottsága, ott csak arra kellett figyelnie, hogy ez megmaradjon.
Van nem egy Fideszes ismerősöm, akik nagyon lelkesek és elvakultak voltak, aztán hogyhogynem egy idő után kiábrándultak, hogy hát ők nem ezt akarták.
Sokaknak, főleg az idősebbeknek meg az van beragadva, hogy baloldali kormány=utód MSZMP, kommunisták, stb., a megboldogult SZDSZ meg a budapesti ficsúrok és gazdagok tábora volt mindig is.
A Fidesz szépen felépítette, hogy ők a nép pártja...
Lehet, hogy az ország ugyanolyan, jobb, rosszabb állapotban lett volna a Fidesz alatt, de azt ne felejtsd el, hogy OV azt is a maga javára fordította volna...ott már nem akart még egy vereséget...maximum annyi lett volna, hogy hamarabb indul be a propaganda gépezet.
Hamarabb lett volna túszul ejtve az ország...
Lúdas Solymi
A 10-14-18-22es választások közül messze a 14es a leggyengébb eredményű Fidesz szempontból.
MC12
csebi
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Ja hát persze, de tudod, ez is egy olyan dolog, amit évek óta ír/mond a szakma, valamint azok - mint pl én - akik napi szinten dolgozunk a rendőrséggel, sokszor helyileg is egy helyen velük, hogy hatalmas baj van és valamit csinálni kellene. Ugyanez volt az EÜ, ugyanez volt az oktatás, ugyanez a közigazgatás. Baszott rá mindenki.haverom 15 éve rendőr, körzeti megbízott, szóval jól is keres az állományban. aug 1-től megy gyesre, csinalja inkább a maszekot mert a bele forog a közegtől. amúgy ő egy olyan rendőr (volt) aki szeretette amit csinalt és nem kényszerből választotta a szakmát...24.hu/belfold/2023/07/24/rendor-kepzes-jarorozes-allas-letszam-fizetesönökkérték.jpg
halőrök, biztonsági őrök fognak majd rendőrként dolgozni. itt Somogyban a falusi iskolákban már pedagógiai asszisztensek tanítanak sok helyen. szép új orbáni világ.
deyell
Amadeus von Dollárbaloldal
peach
Egyik kedvenc idézetem az Joker utolsó vicce az interjújából, ugye, hogy mit kapsz, ha egy elmebeteget keversz egy olyan társadalommal, amelyik kirekeszti? Pontosan azt, amit megérdemelsz. Kicsit itt is ugyanez a szitu. Ha elkezded lerohasztani egy állam tartószöveteit egy alapvetően ignoráns, "leszarom" társadalomban, akkor bizony az lesz, amit az a társadalom megérdemel.
A magyar állam nem összeomlik, a szó klasszikus értelmében, hanem szétmállik, foszlik egy lassan kúszó paralízis mentén. Most ez nem működik, holnap már az sem, aztán szép lassan bénult lesz minden, mikor már nem lehet fércelgetni tovább.
Viszont nézd a jó oldalát: választás megnyerve, nincsenek migránsok (lol), nincsenek pedofilok, buzik, élheti a délceg magyar szavazó a magyar életmódot.
Bőgatya és pálinka. Ahogy azt a rabbi mondta.
több mint 2 éve
Persze. Annyira meg kellett izzadniuk, hogy Németh Szili volt a kampányarcuk… ne nevettess már. Tudom régen minden jobb volt, de speciel az ellenzék ugyanolyan szar.epp en is csekkoltam, hogy mintha OV (vagy a Fideszbol vki) mondta, hogy utoljara akkor kellett hosszu tavon megizzadniuk a politikaba, es a Mesterhazy-Vona-Schiffer trio volt a legkemenyebb mag, akikkel kellett versenyezni. (nyilvan a netado kulonleges eset volt, de itt a hosszutavon van a hangsuly, a teljes 4 ev vizsgalatan). na most ha ebben az idoben nincs 2/3 az rohadtul megnehezitett volna mindent. meg a propaganda beizzitasat is. raadasul olyan EVK eredmenyek voltak, mint a BP 06, ahol 500+ a kulonbseg, es hat volt 1-2 erdekes jelolt, aki elvitt 1000+ szavazatot, vagy BP 12. 200+ kulonbseg, es hat csak az SMS kapott 300 felett, BP 15, 50 szavazat kulonbseg, es itt is volt 16 jelolt!! ott talan egy picit jobban megnyomnak 3-4 bpi korzetet akkor nincs 2/3. de hat sok a HA.Ebben a 13 évben sosem volt olyan mélyen a Fidesz támogatottsága, mint 12-13-ban (erre jött politikai válasz a rezsicsöki ugye). A ‘14es választás volt az utolsó, ahol reális esélye lett volna elküldeni még ennek az ellenzéknek is OV-t, dehát ők ugye azzal voltak elfoglalva, hogy ki kit fütyüljön ki az Erzsébet hídon.Ha azt gondolod, hogy jobb let volna ha a Fidesz csinál valamit akár jól-rosszul és bármilyen változás van, én kétlem. A balosoknak ez volt az egyetlen olyan cselekedete, amivel minimális renomét vissza tudtak szerezni, hogy végre "szakértő" ül ott és picit rendbeszedi amit a politikusok elbaltáztak.Bocs, de 4. kétharmad van azóta. Nem mindegy innentől kezdve az ön-tökönlövés?Én nem hiszem, hogy lehetett volna 2013-ban Bajnai kormány, mert mire fel?Szóval mégegyszer, tömören:A Bajnai kormánynak fel sem kellett volna állnia. Le kellett volna mondani a bukott jóléti népszavazás után, vállalni kellett volna a politikai következményeit - akkor. 2013-ban, amint az új választások lettek volna, simán lett volna Bajnai kormány vagy Karácsony kormány (ő még nem volt akkor tényező, de akár lehetett is volna).
A Bajnai-kormány ténykedése maximum csak reményt adott, hogy több elkúrás nem lesz, mert látszódott, hogy mi lesz a következménye. Illetve még az, hogy a politikai humbukolás helyett, azt csinálták amit kell...hogy lehetett-e volna egyezkedni, az más kérdés.
Lúdas Solymi
A kérdésed elejéhez: el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshova. Elvenni a nagy tőkétől, és odaadni a szociálishálónak. Ahogy csinálta azt a nyomorult svéd kormány vagy a szőröstalpúak vagy a csóró spanyolok.
Mindegy, csak nem a népet szorongatni, hanem egy igazságos újraelosztást csinálni. Egyébként IMF pénz nélkül sem lett volna ez feltétlenül lehetetlen, azt is mindenki elfelejti, hogy amit az Unió legrosszabb esetben tehetett volna, hogy húzza az időt, mivel tervezési ciklus végén voltunk.
Szóval ja, de Mark Fishernek igaza volt, mindent könnyebb elképzelni, mint egy nem kapitalista világot (jelen esetben válságkezelést)
Gyurma Pappa
Nem mutatott semmit, sőt, negatív kampánya volt, amire a Fidesz ráállt volna még jobban.
Hidd el, őt még mostanában is mérik (közvéleménykutatáson rákérdeztek), szóval lenne benne ráció, de szerintem nem akar beleállni egy médiamocskolódásba.
2008-ban, az elmúlt 10-15 év tevékenységei után kiárulni a MÁV-ot, Postát, Volánt, mindent ami nemzeti, a külföldi tőkének, az maga lett volna a teljes politikai öngyilkosság, gyakorlatilag azt látták volna, hogy elherdálják az ország vagyonát, mégha némelyik lépés ésszerű lett volna.
Ha leállítod a beruházásokat, autópálya építéseket, akkor az megint egy öntökönlövés, mert nem elég, hogy adóztatod az embereket, de még a munkájukat is elveszed.
Amit lehetett volna tenni az valóban a kedvezmények elvétele a multiktól vagy átvariálás, egyezkedés.
Itt kérdés, hogy ez mennyire lett volna opció, mennyire volt tökös az a szakértői kormány, hogy beleálljon egy ilyenbe vagy mennyire mérték fel jól azt, hogy érdemes-e most ezekkel a cégekkel szórakozni vagy sem.
Mindenesetre itt lehetett volna egy ilyet lépni és megegyezni velük, hogy késleltetve, de visszakapják vagy visszaszedhetik.
Ehhez a részéhez kellett volna egy politikus is vagy egy olyan ember, aki nem csak a számokat látja, hanem az emberekre gyakorolt hatását és aki keresi azt, hogyan lehetne ezt nem ennyire fájdalmasan megoldani.
Lúdas Solymi
A kiemelt részhez: 2013-ban semmilyen propaganda nem volt a maihoz képest. Meg ugye ha 2008-ban lemond az egész kormány, akkor nincs 1. Bajnai kormány. 2013 nem egyenlő 2023.
Gyurma Pappa
Most azt hagyjuk, hogy ez mennyire volt így, nekem és még sokaknak ez rögzült be.
Ha tőlem mint egyszerű embertől azt várják el, hogy végezzem a munkám rendesen és lássam be, hogy valamit elcsesztem, akkor elvárhatom ugyanezt a vezetéstől is. És ha azt látom, hogy ők is hasonló konzekvenciákat vontak le mint én, akkor végülis lehet, hogy jó irányba fogunk menni...
2013-ban nem kellett OV-nak semmilyen propaganda, mert volt elég nagy támogatottsága, ott csak arra kellett figyelnie, hogy ez megmaradjon.
Van nem egy Fideszes ismerősöm, akik nagyon lelkesek és elvakultak voltak, aztán hogyhogynem egy idő után kiábrándultak, hogy hát ők nem ezt akarták.
Sokaknak, főleg az idősebbeknek meg az van beragadva, hogy baloldali kormány=utód MSZMP, kommunisták, stb., a megboldogult SZDSZ meg a budapesti ficsúrok és gazdagok tábora volt mindig is.
A Fidesz szépen felépítette, hogy ők a nép pártja...
Lehet, hogy az ország ugyanolyan, jobb, rosszabb állapotban lett volna a Fidesz alatt, de azt ne felejtsd el, hogy OV azt is a maga javára fordította volna...ott már nem akart még egy vereséget...maximum annyi lett volna, hogy hamarabb indul be a propaganda gépezet.
Hamarabb lett volna túszul ejtve az ország...
Lúdas Solymi
A 10-14-18-22es választások közül messze a 14es a leggyengébb eredményű Fidesz szempontból.
MC12
csebi
Ezt az egész humbugot a Schiffer terjeszti egyébként.
több mint 2 éve
haverom 15 éve rendőr, körzeti megbízott, szóval jól is keres az állományban. aug 1-től megy gyesre, csinalja inkább a maszekot mert a bele forog a közegtől. amúgy ő egy olyan rendőr (volt) aki szeretette amit csinalt és nem kényszerből választotta a szakmát...24.hu/belfold/2023/07/24/rendor-kepzes-jarorozes-allas-letszam-fizetesönökkérték.jpg
halőrök, biztonsági őrök fognak majd rendőrként dolgozni. itt Somogyban a falusi iskolákban már pedagógiai asszisztensek tanítanak sok helyen. szép új orbáni világ.
deyell
Amadeus von Dollárbaloldal
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 2 éve
24.hu/belfold/2023/07/24/rendor-kepzes-jarorozes-allas-letszam-fizetesönökkérték.jpg
halőrök, biztonsági őrök fognak majd rendőrként dolgozni. itt Somogyban a falusi iskolákban már pedagógiai asszisztensek tanítanak sok helyen. szép új orbáni világ.
deyell
több mint 2 éve
…és még vidéken is volt 15-20 evk. amit hozhatott volna az ellenzék ha a kampánnyal es a Fidesz legyőzésével foglalkoztak volna. A privát becslésem szerint 25-35 között volt azoknak az evk-knak a száma, ahol reális esély volt az ellenzéki győzelemre és a végén Fidesz lett.epp en is csekkoltam, hogy mintha OV (vagy a Fideszbol vki) mondta, hogy utoljara akkor kellett hosszu tavon megizzadniuk a politikaba, es a Mesterhazy-Vona-Schiffer trio volt a legkemenyebb mag, akikkel kellett versenyezni. (nyilvan a netado kulonleges eset volt, de itt a hosszutavon van a hangsuly, a teljes 4 ev vizsgalatan). na most ha ebben az idoben nincs 2/3 az rohadtul megnehezitett volna mindent. meg a propaganda beizzitasat is. raadasul olyan EVK eredmenyek voltak, mint a BP 06, ahol 500+ a kulonbseg, es hat volt 1-2 erdekes jelolt, aki elvitt 1000+ szavazatot, vagy BP 12. 200+ kulonbseg, es hat csak az SMS kapott 300 felett, BP 15, 50 szavazat kulonbseg, es itt is volt 16 jelolt!! ott talan egy picit jobban megnyomnak 3-4 bpi korzetet akkor nincs 2/3. de hat sok a HA.Ebben a 13 évben sosem volt olyan mélyen a Fidesz támogatottsága, mint 12-13-ban (erre jött politikai válasz a rezsicsöki ugye). A ‘14es választás volt az utolsó, ahol reális esélye lett volna elküldeni még ennek az ellenzéknek is OV-t, dehát ők ugye azzal voltak elfoglalva, hogy ki kit fütyüljön ki az Erzsébet hídon.Ha azt gondolod, hogy jobb let volna ha a Fidesz csinál valamit akár jól-rosszul és bármilyen változás van, én kétlem. A balosoknak ez volt az egyetlen olyan cselekedete, amivel minimális renomét vissza tudtak szerezni, hogy végre "szakértő" ül ott és picit rendbeszedi amit a politikusok elbaltáztak.Bocs, de 4. kétharmad van azóta. Nem mindegy innentől kezdve az ön-tökönlövés?Én nem hiszem, hogy lehetett volna 2013-ban Bajnai kormány, mert mire fel?Szóval mégegyszer, tömören:A Bajnai kormánynak fel sem kellett volna állnia. Le kellett volna mondani a bukott jóléti népszavazás után, vállalni kellett volna a politikai következményeit - akkor. 2013-ban, amint az új választások lettek volna, simán lett volna Bajnai kormány vagy Karácsony kormány (ő még nem volt akkor tényező, de akár lehetett is volna).
A Bajnai-kormány ténykedése maximum csak reményt adott, hogy több elkúrás nem lesz, mert látszódott, hogy mi lesz a következménye. Illetve még az, hogy a politikai humbukolás helyett, azt csinálták amit kell...hogy lehetett-e volna egyezkedni, az más kérdés.
Lúdas Solymi
A kérdésed elejéhez: el kellett volna venni az adókedvezményeit a külföldi nagy cégeknek, lenyomni a bankrendszer torkán az árfolyamot, leállítani az autópálya építéseket, eladni a MÁV-ot, a Postát, a Volánt, leállítani a nagy beruházásokat és átterelni a pénzeket a máshova. Elvenni a nagy tőkétől, és odaadni a szociálishálónak. Ahogy csinálta azt a nyomorult svéd kormány vagy a szőröstalpúak vagy a csóró spanyolok.
Mindegy, csak nem a népet szorongatni, hanem egy igazságos újraelosztást csinálni. Egyébként IMF pénz nélkül sem lett volna ez feltétlenül lehetetlen, azt is mindenki elfelejti, hogy amit az Unió legrosszabb esetben tehetett volna, hogy húzza az időt, mivel tervezési ciklus végén voltunk.
Szóval ja, de Mark Fishernek igaza volt, mindent könnyebb elképzelni, mint egy nem kapitalista világot (jelen esetben válságkezelést)
Gyurma Pappa
Nem mutatott semmit, sőt, negatív kampánya volt, amire a Fidesz ráállt volna még jobban.
Hidd el, őt még mostanában is mérik (közvéleménykutatáson rákérdeztek), szóval lenne benne ráció, de szerintem nem akar beleállni egy médiamocskolódásba.
2008-ban, az elmúlt 10-15 év tevékenységei után kiárulni a MÁV-ot, Postát, Volánt, mindent ami nemzeti, a külföldi tőkének, az maga lett volna a teljes politikai öngyilkosság, gyakorlatilag azt látták volna, hogy elherdálják az ország vagyonát, mégha némelyik lépés ésszerű lett volna.
Ha leállítod a beruházásokat, autópálya építéseket, akkor az megint egy öntökönlövés, mert nem elég, hogy adóztatod az embereket, de még a munkájukat is elveszed.
Amit lehetett volna tenni az valóban a kedvezmények elvétele a multiktól vagy átvariálás, egyezkedés.
Itt kérdés, hogy ez mennyire lett volna opció, mennyire volt tökös az a szakértői kormány, hogy beleálljon egy ilyenbe vagy mennyire mérték fel jól azt, hogy érdemes-e most ezekkel a cégekkel szórakozni vagy sem.
Mindenesetre itt lehetett volna egy ilyet lépni és megegyezni velük, hogy késleltetve, de visszakapják vagy visszaszedhetik.
Ehhez a részéhez kellett volna egy politikus is vagy egy olyan ember, aki nem csak a számokat látja, hanem az emberekre gyakorolt hatását és aki keresi azt, hogyan lehetne ezt nem ennyire fájdalmasan megoldani.
Lúdas Solymi
A kiemelt részhez: 2013-ban semmilyen propaganda nem volt a maihoz képest. Meg ugye ha 2008-ban lemond az egész kormány, akkor nincs 1. Bajnai kormány. 2013 nem egyenlő 2023.
Gyurma Pappa
Most azt hagyjuk, hogy ez mennyire volt így, nekem és még sokaknak ez rögzült be.
Ha tőlem mint egyszerű embertől azt várják el, hogy végezzem a munkám rendesen és lássam be, hogy valamit elcsesztem, akkor elvárhatom ugyanezt a vezetéstől is. És ha azt látom, hogy ők is hasonló konzekvenciákat vontak le mint én, akkor végülis lehet, hogy jó irányba fogunk menni...
2013-ban nem kellett OV-nak semmilyen propaganda, mert volt elég nagy támogatottsága, ott csak arra kellett figyelnie, hogy ez megmaradjon.
Van nem egy Fideszes ismerősöm, akik nagyon lelkesek és elvakultak voltak, aztán hogyhogynem egy idő után kiábrándultak, hogy hát ők nem ezt akarták.
Sokaknak, főleg az idősebbeknek meg az van beragadva, hogy baloldali kormány=utód MSZMP, kommunisták, stb., a megboldogult SZDSZ meg a budapesti ficsúrok és gazdagok tábora volt mindig is.
A Fidesz szépen felépítette, hogy ők a nép pártja...
Lehet, hogy az ország ugyanolyan, jobb, rosszabb állapotban lett volna a Fidesz alatt, de azt ne felejtsd el, hogy OV azt is a maga javára fordította volna...ott már nem akart még egy vereséget...maximum annyi lett volna, hogy hamarabb indul be a propaganda gépezet.
Hamarabb lett volna túszul ejtve az ország...
Lúdas Solymi
A 10-14-18-22es választások közül messze a 14es a leggyengébb eredményű Fidesz szempontból.
MC12
csebi
MC12
Dehogy is.Az a baj ezekkel a számokkal, hogy szépen néznek ki és ugye soha senki nem volt fideszes és nem szavazna rá meg nem foglalkozik a politikával, aztán olyan eredmény jön ki, ami fejvakarásra készteti az elemzőket.
Annyira szépen működik a tündérmese, amit a baloldali értelmiség és a hozzájuk kötött politikai pártok mesélnek maguknak.
Just a reminder: index.hu/belfold/2012/05/30/tarki_a_fidesz_legyengult_az_mszp-hez/
Gyurma Pappa
Tény, hogy akkor talán még kezdhetett volna valamit az MSZP, LMP, Jobbik, stb., de úgy látszik, hogy a Fidesznek is megvolt a maga lehetősége és azt nem tudom, hogy mennyire aktivizálták magukat.
És nem, nem gondolom, hogy tündérmesét kreálok, hanem azt nézem, hogy hova jutottunk el és ebből hogyan lettek meg a 2/3-ok...ebből vonatkoztattam vissza, hogy mit gondolok az akkori Fideszről, mit tehettek volna meg annak érdekében, hogy valóban behúzzák a dolgot.
Ha kicsit előrébb tekersz és megnézed a Fidesz vs. Jobbik párharcot (ahol még én is rájuk szavaztam a választókörzetben), ott is ki volt élezve a dolog, hogy mi lesz a jövőben...
Aztán lehet elemezgetni tovább is, de a lényeg, hogy van kb. 1/3 országnyi ember, aki nem szavaz, mert vagy a kereseti sáv felső, eltartott kisujjú részébe tartozik vagy...vagy nemtom, mert a legalsó részen lévők kapnak krumplit meg mindent is, hogy szavazzanak.
Szerintem ezen emberek nagy része az értelmiségi, aki a herceget várja a fehér lovon, aki majd kormányozhat, mert mindenki más büdös számára.