Politika
52 feliratkozó
3 hónapja
Kezdjük ott, hogy több NKA ügy lesz, szerintem ketté fogják darabolni minimum egy minisztériumi és egy kedvezményezetti részre, mert egyben hatalmas lenne (mint anno pl a Vizoviczki) .Mit tippelsz ez az NKA-s ügy mennyit idő alatt jut el első fokú ítéletig?Semmit. Nem a joggal van a baj, mert a hatályos Be kifejezetten gyorsítja a bírósági eljárást, 1 vádlottas ügyekre optimalizálva rapid. Több vádlottas ügyekben döccen meg a rendszer akkor, ha minden vádlottnak jelen kell lennie.Te vagy a gyakorló jogász, ezzel mit lehet kezdeni?A bíróság politikai döntést hozott, véleményem szerint törvénytelen döntést hozott – ezt mondta az RTL Híradónak Bús BalázsVölner Palinak sem jött be.
Arra, hogy ki adott utasítást a támogatások megítélésére, nem kívánt válaszolni, ahogyan arra sem, hogy az NKA-t még miniszterként felügyelő Hankó Balázs adott-e utasítást neki.
Beki
resistance is futile
MC12
Az alapvető gond az az ipari mennyiségű emberhiány. Fővárosi Törvényszékről 40-50 bírósági titkár hiányzik, Főváros Főügyészségről 70-80 ügyész. Hasonló a helyzet a rendőrségnél és a navnál is arányaiban. És akkor az állományról beszélek csak, nem a kiszolgáló személyzetről - írnokok, irodisták, stb, akik nélkül nincs operatív működés - amely téren teljes kihalás van, van olyan szerv ahol ténylegesen leállt az adminisztratív iroda, mert nem maradt egyetlen egy ember sem (ezt értsd szó szerint).
Így lesznek a 15 napos törvényi határidőkből - pl egy Be. 100.§-as indítvány teljesítésére - másfél évesek.
Nekem volt olyan esetem, ahol a kerületi ügyészség - mindegy melyik - a 2024 novemberében beadott beadványomat 2025 februárjában iktatta le beérkezettként.
resistance is futile
MC12
Szerintem még beviszik a Hankót és esetleg akire a Hankó rávall majd. Vádemelés 27 vége 28 eleje, elsőfok valamikor 30-32 között.
Biztos lesznek, akik megtörnek bent - Bús Balázs pl simán - náluk gyors lesz a sztori, Hankónak meg gondolom ki lesz adva, hogy nem ismerhet be.
Engem jobban érdekel az, hogy Papp Gábor és Morvai Attila mellett kik lesznek a védők, mert ők ketten vannak bejáratott ner közeli védők a piacon, akik jók is szakmailag.
3 hónapja
Mit tippelsz ez az NKA-s ügy mennyit idő alatt jut el első fokú ítéletig?Semmit. Nem a joggal van a baj, mert a hatályos Be kifejezetten gyorsítja a bírósági eljárást, 1 vádlottas ügyekre optimalizálva rapid. Több vádlottas ügyekben döccen meg a rendszer akkor, ha minden vádlottnak jelen kell lennie.Te vagy a gyakorló jogász, ezzel mit lehet kezdeni?A bíróság politikai döntést hozott, véleményem szerint törvénytelen döntést hozott – ezt mondta az RTL Híradónak Bús BalázsVölner Palinak sem jött be.
Arra, hogy ki adott utasítást a támogatások megítélésére, nem kívánt válaszolni, ahogyan arra sem, hogy az NKA-t még miniszterként felügyelő Hankó Balázs adott-e utasítást neki.
Beki
resistance is futile
MC12
Az alapvető gond az az ipari mennyiségű emberhiány. Fővárosi Törvényszékről 40-50 bírósági titkár hiányzik, Főváros Főügyészségről 70-80 ügyész. Hasonló a helyzet a rendőrségnél és a navnál is arányaiban. És akkor az állományról beszélek csak, nem a kiszolgáló személyzetről - írnokok, irodisták, stb, akik nélkül nincs operatív működés - amely téren teljes kihalás van, van olyan szerv ahol ténylegesen leállt az adminisztratív iroda, mert nem maradt egyetlen egy ember sem (ezt értsd szó szerint).
Így lesznek a 15 napos törvényi határidőkből - pl egy Be. 100.§-as indítvány teljesítésére - másfél évesek.
Nekem volt olyan esetem, ahol a kerületi ügyészség - mindegy melyik - a 2024 novemberében beadott beadványomat 2025 februárjában iktatta le beérkezettként.
resistance is futile
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
3 hónapja
Rohadjon is, csak attól nem fognak se jobban se hamarabb elrohadni, ha a kormányinfó fele arról szól, hogy normális kérdések és kérdezők után is még azt az egy propagandistát basztatja. Ezzel a Menczerek és Pócsok alá adja a lovat, ahelyett, hogy rámutatna arra, hogy mennyire közönségesek.sajnos az emberek hamar felejtenek...Nekem ez már sok. Tegye helyre pár szóval akkor, amikor kérdezett, de az, hogy utána vagy tíz percig nem tud leakadni róla és még utána is folyamatosan kommentálgatja, már kicsinyes. Ezzel éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit kellene: felemeli a saját szintjére őket ahelyett, hogy mosolyogna rajtuk aztán átnézne a fejük felett.Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
bcsarli, Udvari Főkóstoló
peterk2005 udvari bolond
nem, nem sok, rohadjon meg az összes, aki az előző rendszert ennyire kiszolgálta!
NB2


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Én visszakérdeztem volna a helyében, hogy "az előző kormány alatt is megkérdezte ugyanezt?"...
Jughead
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
Ott volt az Index, náluk is pesszimista volt, de normális kérdést tettek fel. Normális választ kaptam, Amíg nem képesek sajtóként viselkedni, be kell őket engedni, de égetni ahogy csak lehet. Partizán kérdése is hatalmas faszság volt, látszott is MP-n hogy nem tetszett neki, mégis megválaszolta.Nekem ez már sok. Tegye helyre pár szóval akkor, amikor kérdezett, de az, hogy utána vagy tíz percig nem tud leakadni róla és még utána is folyamatosan kommentálgatja, már kicsinyes. Ezzel éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit kellene: felemeli a saját szintjére őket ahelyett, hogy mosolyogna rajtuk aztán átnézne a fejük felett.Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
bcsarli, Udvari Főkóstoló
peterk2005 udvari bolond
Átnézést a legrosszabb lenne, a Fidesz is ezt csinálta.
3 hónapja
sajnos az emberek hamar felejtenek...Nekem ez már sok. Tegye helyre pár szóval akkor, amikor kérdezett, de az, hogy utána vagy tíz percig nem tud leakadni róla és még utána is folyamatosan kommentálgatja, már kicsinyes. Ezzel éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit kellene: felemeli a saját szintjére őket ahelyett, hogy mosolyogna rajtuk aztán átnézne a fejük felett.Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
bcsarli, Udvari Főkóstoló
peterk2005 udvari bolond
nem, nem sok, rohadjon meg az összes, aki az előző rendszert ennyire kiszolgálta!
3 hónapja
Nekem ez már sok. Tegye helyre pár szóval akkor, amikor kérdezett, de az, hogy utána vagy tíz percig nem tud leakadni róla és még utána is folyamatosan kommentálgatja, már kicsinyes. Ezzel éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit kellene: felemeli a saját szintjére őket ahelyett, hogy mosolyogna rajtuk aztán átnézne a fejük felett.Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
bcsarli, Udvari Főkóstoló


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a kormányinfón jelentette be, hogy augusztus 1-jétől újraindul a vasúti személyforgalom Dombóvár és Komló, szeptember 1-jétől pedig Miskolc és Tiszaújváros között.
3 hónapja
Hát ha már leoltások: “nem javaslom senkinek, bármilyen elemzőnek is tartja magát, hogy két fagyizás közben a demokratikus népakaratot, a magyar emberek döntését felül akarja írni”.Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
bcsarli, Udvari Főkóstoló
3 hónapja
Hír TV kérdése: esett-e szó a kormányüléseken miniszterelnök úr öccsének balhéiról? Komolyan ez most a propaganda? 😀Gyönyörűen leoltotta őket 😊
Jughead
"ha a Hír TV is kérdezhetett, akkor adjunk szót valódi médiáknak is"
3 hónapja
Dőlj hátra, élvezd a showt.444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
Negritis, a vajda

3 hónapja
de ezt nem az elődje mondta hanem ő elvilegElődjére gondoltamnem csak 3 van judittól?Elnézve, hogy 5 gyereke lett, annyira nem lep meg a végeredmény.444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
Negritis, a vajda
resistance is futile
Negritis, a vajda
resistance is futile
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Elődjére gondoltamnem csak 3 van judittól?Elnézve, hogy 5 gyereke lett, annyira nem lep meg a végeredmény.444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
Negritis, a vajda
resistance is futile
Negritis, a vajda
3 hónapja
nem csak 3 van judittól?Elnézve, hogy 5 gyereke lett, annyira nem lep meg a végeredmény.444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
Negritis, a vajda
resistance is futile
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Elnézve, hogy 5 gyereke lett, annyira nem lep meg a végeredmény.444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
Negritis, a vajda
3 hónapja
telex.hu/belfold/2026/06/25/legfobb-ugyesz-miniszterelnok-felszolitas-magyar-peter-nagy-gabor-balintIgazából csak azért jelöltelek meg, hogy ne kelljen folytatni az előző piramist 😀 erre itt a másik, tárááám444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnokÉn erre már kommentelni sem merek.
@resistance is futile
Gyurma Pappa
resistance is futile
Gyurma Pappa
„Szeretnénk emellett hangsúlyozni és felhívni a figyelmet arra, hogy az ügyészség az igazságszolgáltatás független közreműködője, a kormány utasítást részére nem adhat”
Valóban nem adhat, csak Orbán saját bábját állította az élére, hogy nem tűnjön fel ha utasítást ad 😀
3 hónapja
MP lelövi Vitézy témáit h élvezi és vigyorog rá közben xD
3 hónapja
444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnok"A védekezést én irányítom"
@resistance is futile
Gyurma Pappa
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Igazából csak azért jelöltelek meg, hogy ne kelljen folytatni az előző piramist 😀 erre itt a másik, tárááám444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnokÉn erre már kommentelni sem merek.
@resistance is futile
Gyurma Pappa
resistance is futile

3 hónapja
444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnokÉn erre már kommentelni sem merek.
@resistance is futile
Gyurma Pappa
3 hónapja
444.hu/2026/06/25/a-lenyegi-dontest-utasitasokat-hozo-szemelyek-a-kovetkezok-dr-orban-viktor-volt-miniszterelnokMegelőztél 😀 csak a nem akartam a piramist építeni 😀
@resistance is futile
Gyurma Pappa
3 hónapja
Semmit. Nem a joggal van a baj, mert a hatályos Be kifejezetten gyorsítja a bírósági eljárást, 1 vádlottas ügyekre optimalizálva rapid. Több vádlottas ügyekben döccen meg a rendszer akkor, ha minden vádlottnak jelen kell lennie.Te vagy a gyakorló jogász, ezzel mit lehet kezdeni?A bíróság politikai döntést hozott, véleményem szerint törvénytelen döntést hozott – ezt mondta az RTL Híradónak Bús BalázsVölner Palinak sem jött be.
Arra, hogy ki adott utasítást a támogatások megítélésére, nem kívánt válaszolni, ahogyan arra sem, hogy az NKA-t még miniszterként felügyelő Hankó Balázs adott-e utasítást neki.
Beki
resistance is futile
MC12
Az alapvető gond az az ipari mennyiségű emberhiány. Fővárosi Törvényszékről 40-50 bírósági titkár hiányzik, Főváros Főügyészségről 70-80 ügyész. Hasonló a helyzet a rendőrségnél és a navnál is arányaiban. És akkor az állományról beszélek csak, nem a kiszolgáló személyzetről - írnokok, irodisták, stb, akik nélkül nincs operatív működés - amely téren teljes kihalás van, van olyan szerv ahol ténylegesen leállt az adminisztratív iroda, mert nem maradt egyetlen egy ember sem (ezt értsd szó szerint).
Így lesznek a 15 napos törvényi határidőkből - pl egy Be. 100.§-as indítvány teljesítésére - másfél évesek.
Nekem volt olyan esetem, ahol a kerületi ügyészség - mindegy melyik - a 2024 novemberében beadott beadványomat 2025 februárjában iktatta le beérkezettként.
3 hónapja
Ő maga írta, hogy nem tudatos, kultúraéhes, igényes műsorokra vadászó tévénéző, hanem csak sima, hülye, egyszerű kikapcsolodást kereső.Azért Sobri elég abszurd érvelés még tőled is, hogy csak mert kikapcsolódni akar, ezért hülye. Elég szalmabáb érvelés ez.Dehogynem.Még ha így lenne is (szerintem sincs így, a trash, ha nem is a legolcsóbb, de általában nem is a legdrágább műfaj), szóval ha még így lenne is, az se jelentené azt, hogy ha a néző trash műsort akar nézni, akkor hülye. Én nem tartom magam hülyének, és egy kereskedelmi tv-n én is inkább trash műsorokat keresek. Egyébként még egy tematikus csatornákon is inkább egy orange city chopperen maradok ott, mint egy kultúrális háttérműsoron. Nem mindig, de általában. Mégpedig azért, mert az az időszak amikor van kedvem/időm a TV elé leülni, tipikusan olyan időszak, amikor rohadtul nem gondolkodni vagy elmélyedni akarok, hanem csak felszínesen szórakozni. Sokszor nem is tudok/akarok annyira odafigyelni, amennyire egy komolyabb műsorra kellene, mert közben beszélgetek vagy éppen vacsit csinálok, vagy a kutyát pesztrálom. Tehát jöhet a trash.A legalacsonyabbak a kulturális, beszélgetős, ismeretterjesztő műsorok előállítási költségei, a legmagasabbak azoké, amiket trashnek hívunk.De nem kell erőlködj, nem tudod bizonyítani azt, ami butaság.Mer mijen seggemből előkapott hasonlat, hogy a csücsporodukciókhoz hasonlítasz? Akkor hasolnítsd a Megatökömet egy tévésorozathoz csúcsszínészekkel. Az apraját hasonlítsd a maunikasóhoz anettkához mega hüjekívansagműsorokhoz, akkor kijön a matek?
Márpedig az butaság, hogy a kertévék az olcsóságuk miatt gyártanak trasht és nem a közönségigény, a nagyobb nézettség, és a gondosan kimért profit miatt.
Őszentsége Sobri Jóska
sutianap
Mondjuk az igaz, hogyha a Barátok köztet Clooneyval meg Julia Robertssel forgatták volna, akkor sokkal többe került volna, de attól még nem lenne kultúra, csak drága.
Ráadásul az alapállításom az volt, hogy nem a trashműsorok miatt hülye a néző, hanem a hülye nézők vannak olyan sokan, hogy rájuk kell pozícionálni a műsorokat, ezért készül annyi trash. Ez volt az a tény, amit párba állítottam azzal, hogy nem a NER miatt hülye az átlagszavazó, hanem a hülyék miatt lehetett NER. Ne legyél Németh Balázs, aki szerint nincs tény.
Őszentsége Sobri Jóska
Úgyhogy lehet, hogy nem a trash műsorok miatt hülye a néző, de nem is azért vannak trash műsorok, mert a néző hülye.
peterk2005 udvari bolond
Pont most vezetted le, hogy te, mint néző miért és miként vagy hülye.
És a NER-t hatalomban tartó diplomás nagynéném, vagy az orvos, a professzor, a nyugdíjas mérnök is mint választópolgár hülye, és választópolgárként szavaz, nem nagynéniként vagy főorvosként.
Őszentsége Sobri Jóska
Valaki nem “lokálisan” hülye, mert éppen szerinted vagy bárki szerint nem a legracionálisabb dolgot csinálja.
Pl. Én se mondom, hogy mivel az érvelésed nem jó, ezért te hülye vitapartner vagy érvelő vagy.
Toca
Én tévében már csak sportot nézek, tehát mint tévénéző én is hülye vagyok, nekem se kell a tévében a hochkultur. Mint streaming- vagy yt-néző nem vagyok hülye, ott nem a shortokat meg clickbait szarokat vagy századik bugyuta filmet, sorit nézem, de az alapvita alapállításán ezek nem változtatnak: a kertévék nem az olcsóságuk miatt gyártják a trasht, hanem mert erre van igény, amit nem ők teremtenek, ők csak kihasználják.