Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése emailben!

Politika

67 feliratkozó

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 711 — "Grammar maci"
Solymi én ezt " Alapvetően azzal van a probléma, hogy úgy gondolod, a válogatott sikere az a jelenlegi kormány sportba öntött milliárdjainak a következménye" sosem mondtam, így nem is érthettem félre. Tudom hogy ez nincs így a mai válogatottnál.

Pontosabban nem az utanpótlásba ölt milliárdoké. Azért a sport sikerességén mindig segít a jó infrastruktúra, gondolj csak a mai puskás és a nepstadion közötti különbségre, vagy a fradi infrastruktúrájára.

Szerkesztette: davemayer

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 652
Miért, mi mást mondhatna az ellenzék?
Itt is ugyanazok a jelszavak vannak:
Nemzet, egység, béke...

Annyi a különbség, hogy a Fidesz mindent kisajátít magának...kisajátítja 56-ot, augusztus 20-at, a kokárdát is.
Lúdas Solymi
Szolidaritás? Együttműködés? Nincs szegény politika a baloldalon. Mit mond a DK vagy a MoMo a szegénységről? Nem találtam hirtelen meg. MZP-nél nem is kerestem.

Jámbor az első balos politikus, aki a szociális kérdésekben T/1 beszél. Lett is körötte egy mozgalom. Alulról!
Gyurma Pappa
Ezt a kisajátítást amúgy sosem értettem: attól hogy ők erőteljesen használják a nemzeti szineket senki sem tiltja azt hogy a baloldal ugyanúgy megtegye ezt, sőt sztem hatalmas öngól volt anno hogy ezt kezdték a szimpatizánsaikba ültetni. Ha a baloldali rendezvényeken is ugyanilyen hangsúlyos lenne azzal lehetne a leginkább "válaszolni" erre a kisajátításra.
davemayer
Mert a szekértábor logika nem engedi.

Megint a Jámbit hozom, mert őt érdemes figyelni: amikor volt a 4-0, őt elsők között ujjongott (nagy focirajongó egyébként), nyilván megkapta hogy hogy meri. Ő meg leírta, hogy hogy ne merné, hiszen a magyar foci oldal semleges kéne hogy legyen. Amellett, hogy egyetértek vele, érzelmi szinten nehezen tudok örülni már egy ideje a magyar focinak, mert borzasztóan zavar, a hozzátapadt politikai kiállás, a szélsőjobb (és ezzel a Fidesz rátelepedése). Minden magyar sportsiker érdekel és utána olvasok, de a foci nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem. És erről egyértelműen a politika tehet.

Nekem is, aki racionális és nem ideák mentén szemléli a napi politikát, konkrétan érzelmi munkát kell beletenni, hogy át tudják lendülni fentieken. Most gondold el, aki nem így áll hozzá.

És akkor a nemzet absztraktabb kérdéseiről nem is beszéltünk. A Fidesz ezt megszerezte magának, de ez nem azt jelenti, hogy nincs más lehetőség. Mert valaki nem csak magyar, de munkás, kisvállalkozó, mezőgazdász, szegény, kisvárosi stb. Számos más dimenzióban lehet felajzolni embereket, nagy része jobban is érinti őket, mint a magyarságuk.

(Amúgy megjegyzés: nem követem és nem is érdekel a nemzetközi foci sem, annyit tudok amennyit a gyerekem miatt muszáj, mivel az osztálya az őrületes focimániás, így ő hiába nem focizik, nyilván izgatja)
Gyurma Pappa
Ha valaki így gondolkodik ahogy te, de emellett nem kezdi el fikázni őket a politikával ha szarok illletve fikázni őket a politika miatt akkor is ha jók, azzal nekem semmi bajom, elfogadom.
A problémám nekem azokkal van akik politikai okokból nem èrtenek egyet a sportra (benne főleg a focira) ráköltött pénzekkel és ennek bőszen hangot is adnak a médiában, majd egy világeseménynél posztolnak a stadionból és (politikai fricskát sosem nélkülözve persze de) örömködnek, hozzádörgölőznek ha valami siker van.
Ha valaki kitart az álláspontja mellett és kulturáltan elmondja hogy mi a baja az adott szituációval (akár a siker ellenére is) azzal semmi baj nincs, példának okáért aki továbbra is azt firtatja hogy a pár kirakatba kitehető eredmény ellenére nincs utánpótlás azzal egyet lehet érteni teljesen.
A folyamatosan pocskondiázó, köpködő politikai megnyilvánulásokból van elegem, a sporttal kapcsolatban meg pláne.

Ja és a szekértáborról meg annyit, hogy ha a másik oldal kiteszi akkor azt onnantól tilos használni még ha számunkra egyetemes, mindenkire vonatkozó jelkép? Ezt nem tudom én felfogni ezzel kapcsolatban, hiszen a legsikeresebb tiltakozás az ellen hogy ezt ne sajátíthassa ki az egyik oldal az az hogy a másik oldal is ahol lehet használja, nem? Ha ezt végig zongorázod az agyadban rájössz hogy tulajdonképpen nem a fidesz sajátítja ki ezeket a nemzeti jelképeket hanem a másik oldal rekeszti ki azért mert a fidesz használja, és ez végtelenül elszomorító.
davemayer
azert mert vki nem ert egyet azzal, hogy milliardokat koltenek kozpenzbol a felcsutra meg a kisvardara, hogy ott legiosok tundokoljenek, miert ne drukkolhatna a magyar valogatottnak?
Nemzetes és vitézlő csebi
Nem nagyon értetted meg amit írtam ha ezt kèrdezed, lehet én fogalmaztam rosszul.
Lehet drukkolni és kritikát megfogalmazni egyszerre, a baj a tisztán politikaival van eredménytől függetlenül.
davemayer
igazad van. ezt nem ertem. egy politikus milyen kritikat fogalmazzon meg ha nem politikait?
Nemzetes és vitézlő csebi
De, politikait. Csak nem mind1 hogy ezt szakmai érvekkel támasztja alá vagy politikai érdekei miatt az akkori állapotokat figyelmen kívül hagyva keresi azt a pontot ahol továbbra is lehet kritizálni.
Nem tudom érted-e, remélem igen.
davemayer
Kiemeltem, hogy mire akarok reagálni és szerintem TE mit értesz félre.
Alapvetően azzal van a probléma, hogy úgy gondolod, a válogatott sikere az a jelenlegi kormány sportba öntött milliárdjainak a következménye, miközben a játékosok nagy része a tudást nem itthon szerezte, nem az itteni utánpótlási, képzési rendszer sikere.
Van egy-két játékos aki a tehetségének, szorgalmának köszönhetően kiemelkedik a mezőnyből és bekerül a válogatottba és a csapat taktikájának köszönhetően sikeres tud lenni, de ezek nem igazán tekinthetőek a rendszer sikerességének vagy ha annak tekintjük akkor nem igazán hatékony a rendszer.

Az, hogy pár hazai játékos, hazai csapattal képes volt nemzetközi kupasorozatokban szerepelni az egyrészt a versenykiírásban szereplő együttesek növelésének és a külföldi igazolásokba öntött pénzeknek köszönhető.

Most a fiatalítás miatt tűnhet úgy, hogy ezek a játékosok a rendszer eredményei, de ahogy fentebb is írtam, nem igazán hatékony ez a rendszer, főleg úgy, hogy anno már Bölöni vagy akár Dárdai is megmondta, hogy nem jó az egész, át kell dolgozni.

Másrészt meg a politikai elit hajlamos felhasználni a sportsikereket a politikai tevékenységek igazolásaként, mint ahogy történt ez a múltban is, ezért is visszás ez a dolog.

Szóval ezért van az, hogy egyrészt baromira örülök a válogatott sikerének, függetlenül attól, hogy mennyire tétmeccs az egyes csapatok számára, mert ez a játékosok, edzők és a háttérszemélyzet sikere, ők kaparták ki maguknak.
Viszont a másik oldala meg az, hogy sokan ezt annak igazolásaként látják ami ma az országban megy sport címszóval, ahol a focisták kiemelt sportolók rengeteg kedvezménnyel, a csapatok úgy szintén és az állam önti az egészbe a pénzt, miközben utánpótlás az meg vagy nulla vagy korrumpált.

Ezért van többeknek ambivalens érzése ezzel az egésszel kapcsolatban.
több mint 4 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 991 — Steelers fan
 telex.hu/belfold/2022/06/28/repassy-robert-gyerek-lmbtq-napirend

Na végre, egy jó kis buzizás után a 600 forintos félkilós kenyér se olyan drága.
Nemes és nemzetes somoskovig
Az ilyen mondatokért már érdemes felkelni:
"a gyermekvédelemről szóló népszavazás közjogilag érvénytelen volt, de erős felhatalmazást adott a kormánynak."

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 194 — zászló zászló szív
Hónapokon keresztül magyaráztam én is a bizonyítványt. Aztán meg simán át lettünk baszva. És azóta sem látszik, hogy lenne hova beállni.

NA EZT kéri számon a balos értelmiség, és ezt kritizálják a társadalomtudósok.
Gyurma Pappa
azert te a kutatasok alapjan azert nem lattad h ebbol mi jon? nyilvan nem a 2/3rol beszelek meg a 3milla szavazatrol hanem egy mondjuk 125+ fidesz gyozelemrol.

amugy mai kijott adatokhoz mit szolsz?
Nemzetes és vitézlő csebi
Hát, a vereséget láttam, de. Ennek ellenére is mondtam, hogy húzzon mindenki szavazni és ne finnyáskodni. A tippjátékon is Fideszt mondtam.

Melyik adatok? Nézőpont? Csoda, hogy nem 70%-ot mértek a Fidesznek.

több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 711 — "Grammar maci"
Miért, mi mást mondhatna az ellenzék?
Itt is ugyanazok a jelszavak vannak:
Nemzet, egység, béke...

Annyi a különbség, hogy a Fidesz mindent kisajátít magának...kisajátítja 56-ot, augusztus 20-at, a kokárdát is.
Lúdas Solymi
Szolidaritás? Együttműködés? Nincs szegény politika a baloldalon. Mit mond a DK vagy a MoMo a szegénységről? Nem találtam hirtelen meg. MZP-nél nem is kerestem.

Jámbor az első balos politikus, aki a szociális kérdésekben T/1 beszél. Lett is körötte egy mozgalom. Alulról!
Gyurma Pappa
Ezt a kisajátítást amúgy sosem értettem: attól hogy ők erőteljesen használják a nemzeti szineket senki sem tiltja azt hogy a baloldal ugyanúgy megtegye ezt, sőt sztem hatalmas öngól volt anno hogy ezt kezdték a szimpatizánsaikba ültetni. Ha a baloldali rendezvényeken is ugyanilyen hangsúlyos lenne azzal lehetne a leginkább "válaszolni" erre a kisajátításra.
davemayer
Mert a szekértábor logika nem engedi.

Megint a Jámbit hozom, mert őt érdemes figyelni: amikor volt a 4-0, őt elsők között ujjongott (nagy focirajongó egyébként), nyilván megkapta hogy hogy meri. Ő meg leírta, hogy hogy ne merné, hiszen a magyar foci oldal semleges kéne hogy legyen. Amellett, hogy egyetértek vele, érzelmi szinten nehezen tudok örülni már egy ideje a magyar focinak, mert borzasztóan zavar, a hozzátapadt politikai kiállás, a szélsőjobb (és ezzel a Fidesz rátelepedése). Minden magyar sportsiker érdekel és utána olvasok, de a foci nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem. És erről egyértelműen a politika tehet.

Nekem is, aki racionális és nem ideák mentén szemléli a napi politikát, konkrétan érzelmi munkát kell beletenni, hogy át tudják lendülni fentieken. Most gondold el, aki nem így áll hozzá.

És akkor a nemzet absztraktabb kérdéseiről nem is beszéltünk. A Fidesz ezt megszerezte magának, de ez nem azt jelenti, hogy nincs más lehetőség. Mert valaki nem csak magyar, de munkás, kisvállalkozó, mezőgazdász, szegény, kisvárosi stb. Számos más dimenzióban lehet felajzolni embereket, nagy része jobban is érinti őket, mint a magyarságuk.

(Amúgy megjegyzés: nem követem és nem is érdekel a nemzetközi foci sem, annyit tudok amennyit a gyerekem miatt muszáj, mivel az osztálya az őrületes focimániás, így ő hiába nem focizik, nyilván izgatja)
Gyurma Pappa
Ha valaki így gondolkodik ahogy te, de emellett nem kezdi el fikázni őket a politikával ha szarok illletve fikázni őket a politika miatt akkor is ha jók, azzal nekem semmi bajom, elfogadom.
A problémám nekem azokkal van akik politikai okokból nem èrtenek egyet a sportra (benne főleg a focira) ráköltött pénzekkel és ennek bőszen hangot is adnak a médiában, majd egy világeseménynél posztolnak a stadionból és (politikai fricskát sosem nélkülözve persze de) örömködnek, hozzádörgölőznek ha valami siker van.
Ha valaki kitart az álláspontja mellett és kulturáltan elmondja hogy mi a baja az adott szituációval (akár a siker ellenére is) azzal semmi baj nincs, példának okáért aki továbbra is azt firtatja hogy a pár kirakatba kitehető eredmény ellenére nincs utánpótlás azzal egyet lehet érteni teljesen.
A folyamatosan pocskondiázó, köpködő politikai megnyilvánulásokból van elegem, a sporttal kapcsolatban meg pláne.

Ja és a szekértáborról meg annyit, hogy ha a másik oldal kiteszi akkor azt onnantól tilos használni még ha számunkra egyetemes, mindenkire vonatkozó jelkép? Ezt nem tudom én felfogni ezzel kapcsolatban, hiszen a legsikeresebb tiltakozás az ellen hogy ezt ne sajátíthassa ki az egyik oldal az az hogy a másik oldal is ahol lehet használja, nem? Ha ezt végig zongorázod az agyadban rájössz hogy tulajdonképpen nem a fidesz sajátítja ki ezeket a nemzeti jelképeket hanem a másik oldal rekeszti ki azért mert a fidesz használja, és ez végtelenül elszomorító.
davemayer
azert mert vki nem ert egyet azzal, hogy milliardokat koltenek kozpenzbol a felcsutra meg a kisvardara, hogy ott legiosok tundokoljenek, miert ne drukkolhatna a magyar valogatottnak?
Nemzetes és vitézlő csebi
Nem nagyon értetted meg amit írtam ha ezt kèrdezed, lehet én fogalmaztam rosszul.
Lehet drukkolni és kritikát megfogalmazni egyszerre, a baj a tisztán politikaival van eredménytől függetlenül.
davemayer
igazad van. ezt nem ertem. egy politikus milyen kritikat fogalmazzon meg ha nem politikait?
Nemzetes és vitézlő csebi
De, politikait. Csak nem mind1 hogy ezt szakmai érvekkel támasztja alá vagy politikai érdekei miatt az akkori állapotokat figyelmen kívül hagyva keresi azt a pontot ahol továbbra is lehet kritizálni.
Nem tudom érted-e, remélem igen.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 677 — Chiefs GM
 telex.hu/belfold/2022/06/28/repassy-robert-gyerek-lmbtq-napirend

Na végre, egy jó kis buzizás után a 600 forintos félkilós kenyér se olyan drága.

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 608 — Lucas Scott
Miért, mi mást mondhatna az ellenzék?
Itt is ugyanazok a jelszavak vannak:
Nemzet, egység, béke...

Annyi a különbség, hogy a Fidesz mindent kisajátít magának...kisajátítja 56-ot, augusztus 20-at, a kokárdát is.
Lúdas Solymi
Szolidaritás? Együttműködés? Nincs szegény politika a baloldalon. Mit mond a DK vagy a MoMo a szegénységről? Nem találtam hirtelen meg. MZP-nél nem is kerestem.

Jámbor az első balos politikus, aki a szociális kérdésekben T/1 beszél. Lett is körötte egy mozgalom. Alulról!
Gyurma Pappa
Ezt a kisajátítást amúgy sosem értettem: attól hogy ők erőteljesen használják a nemzeti szineket senki sem tiltja azt hogy a baloldal ugyanúgy megtegye ezt, sőt sztem hatalmas öngól volt anno hogy ezt kezdték a szimpatizánsaikba ültetni. Ha a baloldali rendezvényeken is ugyanilyen hangsúlyos lenne azzal lehetne a leginkább "válaszolni" erre a kisajátításra.
davemayer
Mert a szekértábor logika nem engedi.

Megint a Jámbit hozom, mert őt érdemes figyelni: amikor volt a 4-0, őt elsők között ujjongott (nagy focirajongó egyébként), nyilván megkapta hogy hogy meri. Ő meg leírta, hogy hogy ne merné, hiszen a magyar foci oldal semleges kéne hogy legyen. Amellett, hogy egyetértek vele, érzelmi szinten nehezen tudok örülni már egy ideje a magyar focinak, mert borzasztóan zavar, a hozzátapadt politikai kiállás, a szélsőjobb (és ezzel a Fidesz rátelepedése). Minden magyar sportsiker érdekel és utána olvasok, de a foci nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem. És erről egyértelműen a politika tehet.

Nekem is, aki racionális és nem ideák mentén szemléli a napi politikát, konkrétan érzelmi munkát kell beletenni, hogy át tudják lendülni fentieken. Most gondold el, aki nem így áll hozzá.

És akkor a nemzet absztraktabb kérdéseiről nem is beszéltünk. A Fidesz ezt megszerezte magának, de ez nem azt jelenti, hogy nincs más lehetőség. Mert valaki nem csak magyar, de munkás, kisvállalkozó, mezőgazdász, szegény, kisvárosi stb. Számos más dimenzióban lehet felajzolni embereket, nagy része jobban is érinti őket, mint a magyarságuk.

(Amúgy megjegyzés: nem követem és nem is érdekel a nemzetközi foci sem, annyit tudok amennyit a gyerekem miatt muszáj, mivel az osztálya az őrületes focimániás, így ő hiába nem focizik, nyilván izgatja)
Gyurma Pappa
Ha valaki így gondolkodik ahogy te, de emellett nem kezdi el fikázni őket a politikával ha szarok illletve fikázni őket a politika miatt akkor is ha jók, azzal nekem semmi bajom, elfogadom.
A problémám nekem azokkal van akik politikai okokból nem èrtenek egyet a sportra (benne főleg a focira) ráköltött pénzekkel és ennek bőszen hangot is adnak a médiában, majd egy világeseménynél posztolnak a stadionból és (politikai fricskát sosem nélkülözve persze de) örömködnek, hozzádörgölőznek ha valami siker van.
Ha valaki kitart az álláspontja mellett és kulturáltan elmondja hogy mi a baja az adott szituációval (akár a siker ellenére is) azzal semmi baj nincs, példának okáért aki továbbra is azt firtatja hogy a pár kirakatba kitehető eredmény ellenére nincs utánpótlás azzal egyet lehet érteni teljesen.
A folyamatosan pocskondiázó, köpködő politikai megnyilvánulásokból van elegem, a sporttal kapcsolatban meg pláne.

Ja és a szekértáborról meg annyit, hogy ha a másik oldal kiteszi akkor azt onnantól tilos használni még ha számunkra egyetemes, mindenkire vonatkozó jelkép? Ezt nem tudom én felfogni ezzel kapcsolatban, hiszen a legsikeresebb tiltakozás az ellen hogy ezt ne sajátíthassa ki az egyik oldal az az hogy a másik oldal is ahol lehet használja, nem? Ha ezt végig zongorázod az agyadban rájössz hogy tulajdonképpen nem a fidesz sajátítja ki ezeket a nemzeti jelképeket hanem a másik oldal rekeszti ki azért mert a fidesz használja, és ez végtelenül elszomorító.
davemayer
azert mert vki nem ert egyet azzal, hogy milliardokat koltenek kozpenzbol a felcsutra meg a kisvardara, hogy ott legiosok tundokoljenek, miert ne drukkolhatna a magyar valogatottnak?
Nemzetes és vitézlő csebi
Nem nagyon értetted meg amit írtam ha ezt kèrdezed, lehet én fogalmaztam rosszul.
Lehet drukkolni és kritikát megfogalmazni egyszerre, a baj a tisztán politikaival van eredménytől függetlenül.
davemayer
igazad van. ezt nem ertem. egy politikus milyen kritikat fogalmazzon meg ha nem politikait?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 711 — "Grammar maci"
Miért, mi mást mondhatna az ellenzék?
Itt is ugyanazok a jelszavak vannak:
Nemzet, egység, béke...

Annyi a különbség, hogy a Fidesz mindent kisajátít magának...kisajátítja 56-ot, augusztus 20-at, a kokárdát is.
Lúdas Solymi
Szolidaritás? Együttműködés? Nincs szegény politika a baloldalon. Mit mond a DK vagy a MoMo a szegénységről? Nem találtam hirtelen meg. MZP-nél nem is kerestem.

Jámbor az első balos politikus, aki a szociális kérdésekben T/1 beszél. Lett is körötte egy mozgalom. Alulról!
Gyurma Pappa
Ezt a kisajátítást amúgy sosem értettem: attól hogy ők erőteljesen használják a nemzeti szineket senki sem tiltja azt hogy a baloldal ugyanúgy megtegye ezt, sőt sztem hatalmas öngól volt anno hogy ezt kezdték a szimpatizánsaikba ültetni. Ha a baloldali rendezvényeken is ugyanilyen hangsúlyos lenne azzal lehetne a leginkább "válaszolni" erre a kisajátításra.
davemayer
Mert a szekértábor logika nem engedi.

Megint a Jámbit hozom, mert őt érdemes figyelni: amikor volt a 4-0, őt elsők között ujjongott (nagy focirajongó egyébként), nyilván megkapta hogy hogy meri. Ő meg leírta, hogy hogy ne merné, hiszen a magyar foci oldal semleges kéne hogy legyen. Amellett, hogy egyetértek vele, érzelmi szinten nehezen tudok örülni már egy ideje a magyar focinak, mert borzasztóan zavar, a hozzátapadt politikai kiállás, a szélsőjobb (és ezzel a Fidesz rátelepedése). Minden magyar sportsiker érdekel és utána olvasok, de a foci nagyon ambivalens érzéseket kelt bennem. És erről egyértelműen a politika tehet.

Nekem is, aki racionális és nem ideák mentén szemléli a napi politikát, konkrétan érzelmi munkát kell beletenni, hogy át tudják lendülni fentieken. Most gondold el, aki nem így áll hozzá.

És akkor a nemzet absztraktabb kérdéseiről nem is beszéltünk. A Fidesz ezt megszerezte magának, de ez nem azt jelenti, hogy nincs más lehetőség. Mert valaki nem csak magyar, de munkás, kisvállalkozó, mezőgazdász, szegény, kisvárosi stb. Számos más dimenzióban lehet felajzolni embereket, nagy része jobban is érinti őket, mint a magyarságuk.

(Amúgy megjegyzés: nem követem és nem is érdekel a nemzetközi foci sem, annyit tudok amennyit a gyerekem miatt muszáj, mivel az osztálya az őrületes focimániás, így ő hiába nem focizik, nyilván izgatja)
Gyurma Pappa
Ha valaki így gondolkodik ahogy te, de emellett nem kezdi el fikázni őket a politikával ha szarok illletve fikázni őket a politika miatt akkor is ha jók, azzal nekem semmi bajom, elfogadom.
A problémám nekem azokkal van akik politikai okokból nem èrtenek egyet a sportra (benne főleg a focira) ráköltött pénzekkel és ennek bőszen hangot is adnak a médiában, majd egy világeseménynél posztolnak a stadionból és (politikai fricskát sosem nélkülözve persze de) örömködnek, hozzádörgölőznek ha valami siker van.
Ha valaki kitart az álláspontja mellett és kulturáltan elmondja hogy mi a baja az adott szituációval (akár a siker ellenére is) azzal semmi baj nincs, példának okáért aki továbbra is azt firtatja hogy a pár kirakatba kitehető eredmény ellenére nincs utánpótlás azzal egyet lehet érteni teljesen.
A folyamatosan pocskondiázó, köpködő politikai megnyilvánulásokból van elegem, a sporttal kapcsolatban meg pláne.

Ja és a szekértáborról meg annyit, hogy ha a másik oldal kiteszi akkor azt onnantól tilos használni még ha számunkra egyetemes, mindenkire vonatkozó jelkép? Ezt nem tudom én felfogni ezzel kapcsolatban, hiszen a legsikeresebb tiltakozás az ellen hogy ezt ne sajátíthassa ki az egyik oldal az az hogy a másik oldal is ahol lehet használja, nem? Ha ezt végig zongorázod az agyadban rájössz hogy tulajdonképpen nem a fidesz sajátítja ki ezeket a nemzeti jelképeket hanem a másik oldal rekeszti ki azért mert a fidesz használja, és ez végtelenül elszomorító.
davemayer
azert mert vki nem ert egyet azzal, hogy milliardokat koltenek kozpenzbol a felcsutra meg a kisvardara, hogy ott legiosok tundokoljenek, miert ne drukkolhatna a magyar valogatottnak?
Nemzetes és vitézlő csebi
Nem nagyon értetted meg amit írtam ha ezt kèrdezed, lehet én fogalmaztam rosszul.
Lehet drukkolni és kritikát megfogalmazni egyszerre, a baj a tisztán politikaival van eredménytől függetlenül.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 608 — Lucas Scott
Hónapokon keresztül magyaráztam én is a bizonyítványt. Aztán meg simán át lettünk baszva. És azóta sem látszik, hogy lenne hova beállni.

NA EZT kéri számon a balos értelmiség, és ezt kritizálják a társadalomtudósok.
Gyurma Pappa
azert te a kutatasok alapjan azert nem lattad h ebbol mi jon? nyilvan nem a 2/3rol beszelek meg a 3milla szavazatrol hanem egy mondjuk 125+ fidesz gyozelemrol.

amugy mai kijott adatokhoz mit szolsz?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 194 — zászló zászló szív
reagalva Peterk-ra is: komolyan azt kered szamon rajtunk, hogy egy biteskent gondolkozva ne haborodjunk fel, ha az ellenzeki partok vmit elszurnak? hat ugyanezt kerjuk szamon itt MC-n, dave-n mki mason. raadasul MC tenyleg nem rejti veka ala, ha nem ert egyet partunk es kormanyunk dontesevel.
Nemzetes és vitézlő csebi
Azt kéri számon -tök jogosan-, hogy az átlagellenzéki értelmiségi miért akar mindent jobban tudni, miért hiszi magát okosabbnak politikailag a politikusainál, miért nem képes beállni egy csapatba és csapatként gondolkodva akarni győzni.
Miért beszél ki a kánonból, miért akar objektív lenni és nyerni, mikor ez egy full vesztes stratégia.
Mintha a Realban mindenki azt nyilatkozná, gondolná, hogy "jó az edzőbá, jók a csapattársak", míg a Barcában meg mindenkinek lenne tuti meglátása a felállásról, a kezdőről, a csapattársaik egyéni képességeiről, hibáiról, és ami fontosabb, ennek hangot is adna. De mi a fasznak? Ez haszontalan. Így nem lehet nyerni, csak fegyelmezetten összedolgozva.
Mert a fideszes akkor se szídná Orbánt, ha az megbaszna egy disznót az M1-en élő adásban, míg az ellenzéki nyíg minden szaron.

Nem akarom én megfejteni, de annyiról van szó, hogy az egyik oldalon van Orbán, a másikon meg egy csomó egymással homlokegyenest ellentétesen gondolkodó, beszélő, kommunikáló szavazó, akik nem tudnak csapatban gondolkodni, "mind egyéniség", nem tudják, hogy a cél szentesíti az eszközt, nem pragmatikusak, és ezt fontosnak tartják el is mondani.
Mintha egy pajzsos, lándzsás, páncélos római légió ellen felállna 12 parittyás, 23 birkózó, 40 lovaskatona 2 lóval, 25 íjász13 féle vesszővel, és az idomított elefántok köteleit épp most vágná el két állatbarát "szaladjatok kis aranyaim, már szabadok vagytok" felkiáltással.
Vajh' ha megkezdődik a harc ki fog nyerni?
Őszentsége Sobri Jóska
Szerintem nem ezt kéri számon. Ez a te (egyébként nagy részt helyes) világértésed szemüvegén keresztül történt olvasata.

Röviden: nincs hova beállni. Amikor beálltunk valahova (idén április), akkor át lettünk baszva. Hónapokon keresztül magyaráztam én is a bizonyítványt. Aztán meg simán át lettünk baszva. És azóta sem látszik, hogy lenne hova beállni.

NA EZT kéri számon a balos értelmiség, és ezt kritizálják a társadalomtudósok.
Gyurma Pappa
Faszom peterk2005-be, már egyértelműen számon se tud kérni.
Kiváncsian várom, hogy pontosítsa, hogy akkor most mégis mi a számonkérése lényege, mert úgy vélem megértettem, te meg el akarsz bizonytalanítani.
Őszentsége Sobri Jóska
Szívesen!

több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 983
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220628/itt-az-mnb-meglepo-dontese-a-kamatokrol-553067

Na ez a durva. Ha a kamatstop feloldásra kerül lesz itt meglepetés.
cartman023
Nem merik feloldani, a sok ostoba háborgását nem vállalják, akik meg felelősen eljárva fix kamatos hitelt vettek fel baszhatják.
Jughead
előbb-utóbb muszáj lesz.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 779 — farkas.l.zoltan@gmail.com

A sok pénzügyi retardált azt fel sem méri, hogy az adóságot öröklik tovább. De majd lehet menni sírni a tvbe, hogy ő 100.000 Ft-ot eddig és a csúnya bank átverte

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 102 — #NoStress

ender1112 Kansas City Chiefs 2 876 — Víí veeer dö cseempjönsz.

Marhaság. A demokráciákban simán működik az egymással vitatkozó pártkoalíciós, vagy párton belüli vitatkozós módszer, győznek is, vesztenek is, mikor hogy. Autokráciában viszont már nem, de itt az se működne, ha egy ellenzéki párt lenne, mert annak se lenne pénze, médiafelülete, ill ha lenne, akkor Orbán törvénykezne, bírságolna, szavazatot számolna, végső esetben bevetné a Fradi kopaszait is.
több mint 4 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 931
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220628/itt-az-mnb-meglepo-dontese-a-kamatokrol-553067

Na ez a durva. Ha a kamatstop feloldásra kerül lesz itt meglepetés.
cartman023
Nem merik feloldani, a sok ostoba háborgását nem vállalják, akik meg felelősen eljárva fix kamatos hitelt vettek fel baszhatják.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 120
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220628/itt-az-mnb-meglepo-dontese-a-kamatokrol-553067

Na ez a durva. Ha a kamatstop feloldásra kerül lesz itt meglepetés.
cartman023
Egy ideig húzható még a stop és mivel jövőre biztosan kisebb lesz az infláció, már csak a durva bázishatás miatt is, jövőre biztosan csökkenni fog az alapkamat, így a nagyon durva rész elkerülhető.
több mint 4 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 022
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220628/itt-az-mnb-meglepo-dontese-a-kamatokrol-553067

Na ez a durva. Ha a kamatstop feloldásra kerül lesz itt meglepetés.
több mint 4 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 779 — farkas.l.zoltan@gmail.com
 telex.hu/belfold/2022/06/28/csepel-fc-focistak-stadion-fuzio-utanpotlas-nemeth-szilard-borbely-lenard

Ez tipik fideszes penzkoltes a sportra.
gabokocka
Mindegyik léhűtő NER nyúlvány valami nagyot, maradandót akar alkotni, amivel bevágódik a főnöknél. Legegyszerűbb a beton és a sport, szóval mindenhová (is) pályák épülnek, szigorúan elzárva persze a plebsztől, nehogy a nyomorult elkerülje 45 évesen a szívinfarktust. Közpénzen felépül, majd nyereség néhányak zsebébe vándorol, tipik balkán level.

több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 424 — Keep pounding
 telex.hu/belfold/2022/06/28/csepel-fc-focistak-stadion-fuzio-utanpotlas-nemeth-szilard-borbely-lenard

Ez tipik fideszes penzkoltes a sportra.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 102 — #NoStress
reagalva Peterk-ra is: komolyan azt kered szamon rajtunk, hogy egy biteskent gondolkozva ne haborodjunk fel, ha az ellenzeki partok vmit elszurnak? hat ugyanezt kerjuk szamon itt MC-n, dave-n mki mason. raadasul MC tenyleg nem rejti veka ala, ha nem ert egyet partunk es kormanyunk dontesevel.
Nemzetes és vitézlő csebi
Azt kéri számon -tök jogosan-, hogy az átlagellenzéki értelmiségi miért akar mindent jobban tudni, miért hiszi magát okosabbnak politikailag a politikusainál, miért nem képes beállni egy csapatba és csapatként gondolkodva akarni győzni.
Miért beszél ki a kánonból, miért akar objektív lenni és nyerni, mikor ez egy full vesztes stratégia.
Mintha a Realban mindenki azt nyilatkozná, gondolná, hogy "jó az edzőbá, jók a csapattársak", míg a Barcában meg mindenkinek lenne tuti meglátása a felállásról, a kezdőről, a csapattársaik egyéni képességeiről, hibáiról, és ami fontosabb, ennek hangot is adna. De mi a fasznak? Ez haszontalan. Így nem lehet nyerni, csak fegyelmezetten összedolgozva.
Mert a fideszes akkor se szídná Orbánt, ha az megbaszna egy disznót az M1-en élő adásban, míg az ellenzéki nyíg minden szaron.

Nem akarom én megfejteni, de annyiról van szó, hogy az egyik oldalon van Orbán, a másikon meg egy csomó egymással homlokegyenest ellentétesen gondolkodó, beszélő, kommunikáló szavazó, akik nem tudnak csapatban gondolkodni, "mind egyéniség", nem tudják, hogy a cél szentesíti az eszközt, nem pragmatikusak, és ezt fontosnak tartják el is mondani.
Mintha egy pajzsos, lándzsás, páncélos római légió ellen felállna 12 parittyás, 23 birkózó, 40 lovaskatona 2 lóval, 25 íjász13 féle vesszővel, és az idomított elefántok köteleit épp most vágná el két állatbarát "szaladjatok kis aranyaim, már szabadok vagytok" felkiáltással.
Vajh' ha megkezdődik a harc ki fog nyerni?

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 652
 agsi.gie.eu/

akit esetleg érdekel, itt lehet látni mely országnak hány százalékon vannak a gáztározói, meg egyéb adatokat is.

a zöld az a megerősített adat. 😊 a narancs az becsült.
Zsellértelkes Vrij
Érdekes adatok
Ha azt nézem, pl. FR 60%-on áll, ha feltolja maxra, akkor van 3,5 havi full készlete, ezt persze porciózással tudják kompenzálni, meg ugye most 80% a cél, gondolom mire jön a többi cucc amit vesznek más országoktól.
DE hasonló szinten áll, HU-ban meg ellavírozunk. Ha feltöltenénk maxra a kapacitást, akkor fél évig jó lenne nekünk.
Lengyeleknél meg talán majdnem fullon vannak a tározók és mégis kevés nekik az éveshez viszonyítva.

Már ha jól értelmeztem a táblázatot...
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 194 — zászló zászló szív
Hadházy geci unalmas,
Gyurma Pappa
a penz kunyeralas csak nekem volt rohadt szanalmas?
Nemzetes és vitézlő csebi
el sem olvastam.

több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 608 — Lucas Scott
Hadházy geci unalmas,
Gyurma Pappa
a penz kunyeralas csak nekem volt rohadt szanalmas?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 194 — zászló zászló szív
Ebben a formában is van - ezekkel a szereplőkkel nincs. Hidd el, a Fidesz rögtön változtatna a szabályokon ha jönne egy olyan szereplő aki retorikailag, felkészültségben, kiállásban legalább pariban lenne OV-vel. De ilyen nincs. Tényleg szégyenletesen gyenge teljesítményt nyújtottak tegnap. Hogy az ellenzéktől leült-e valaki a Jámborékkal, azt nem tudom, de hogy a másik oldalon kifejezetten sok elemzés készült a Szikráról és a kampányukról azt igen. Nem véletlenül fordult rá a Megafon - halálcsillag Jámborra az utóbbi időben.
MC12
Senki. Konkrétan tudom.

Jámborral nehezebb lesz, mert náluk van tudás is, plusz neki ugye nem nagyon van múltja, amit lehetne piszkálni.

Jámbi kényszer frontember, nem elég karizmatikus sajnos, de okosabb és jobban használja a social media-t, mint az egész Összefogás együtt. Szánalom, amit leműveltek a kampányban, a végére a MoMo is elfáradt, Hadházy geci unalmas, Jobbik nem létezik, DK-t meg én inkább nem követek.

Kópi-pésztelni kéne a Szikrát minden MJV-ban és volt iparvárosban, a'la polgári körök. Van rá kereslet, a mai fiatalok lázadnak a 70-80es évek szülötte nemzeti rockos szüleik ellen. Mindneki elfelejti, hogy 2000-ben született gyerekek már 22 évesek.