Politika
66 feliratkozó
több mint 8 éve
Volt egy mondás az oroszlánról és a hiénáról, hogy ugyanolyanok, csak az oroszlánnak jobb a PR-ja!Az USA megtette párszor, hogy átlépte a Rubikon-t. Vietnam, Korea, első Afganisztán (a második is vitatható), Guantanamo például. De az esetek sokkal nagyobb arányában az erőszak erkölcsileg indokolható volt. Az állam - a nyugati demokratikus jogállam sem - nem tökéletes, időnként hibázik. Hibázik belül is, időnként félremegy az igazságszolgáltatása, elítél ártatlant is, időnként igazságtalanul sújt társadalmi csoportokat jogszabályokkal, időnként meg a külpolitikában hibázik. Én az USA Rubikon átlépéseit ennek tudom be. Az egyetlen világhatalom, akire nem csak önmaga, de a világ is rátukmálja a világcsendőr szerepét. Mert egyszerűbb áttolni a felelősséget. Ebből jönnek hibák is.Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
Kampman
peterk2005
Számomra meg elfogadhatatlan, hogy az USA országától több ezer kilométerre ártatlan embereket öldös, mert ő úgy gondolja, hogy...
több mint 8 éve
kep.cdn.index.hu/1/0/1680/16809/168093/16809342_1024688_c8102666a1c3c03491b158666fdac6f8_wm.jpgha az a faszi nem tol valamit, akkor mindenki tiszta ebben az országban.
Rogán "kissé" megöregedett az utóbbi időben.
Ettemlevest
több mint 8 éve
Az erőszak az emberi élet része, és része az emberi társadalmaknak is. Az állam maga is egy erőszakszervezet, mégis elfogadjuk, sőt, szükségesnek tartjuk. A Rubikon ott húzódik, ahol az indokolt/helyes/arányos erőszak elválik az indokolatlan/helytelen/aránytalantól. A minden erőszakot elvető pacifizmus értelmiségi finomkodás, csak alapot teremt arra, hogy az erőszaktevő mártírként tüntethesse fel magát, ha fellépnek ellene. Másrészt az erőszak indokolhatóságában nem szempont az eredményesség. A forradalmak pl. gyakran elbuknak, de ettől még indokoltak, erkölcsileg helyesek lehetne. Irakot sem az igazolja vagy cáfolja, hogy mi lett az eredménye.Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
Kampman
Az USA megtette párszor, hogy átlépte a Rubikon-t. Vietnam, Korea, első Afganisztán (a második is vitatható), Guantanamo például. De az esetek sokkal nagyobb arányában az erőszak erkölcsileg indokolható volt. Az állam - a nyugati demokratikus jogállam sem - nem tökéletes, időnként hibázik. Hibázik belül is, időnként félremegy az igazságszolgáltatása, elítél ártatlant is, időnként igazságtalanul sújt társadalmi csoportokat jogszabályokkal, időnként meg a külpolitikában hibázik. Én az USA Rubikon átlépéseit ennek tudom be. Az egyetlen világhatalom, akire nem csak önmaga, de a világ is rátukmálja a világcsendőr szerepét. Mert egyszerűbb áttolni a felelősséget. Ebből jönnek hibák is.
Persze tudom, hogy az "erkölcsileg indokolható" nagyon síkos terep, mert kultúrától, hagyományoktól is függhet, hogy melyik kultúrában hol vannak a határok, Lehetnek - vannak is - olyan esetek, ami az egyik kultúra számára bűnnek számítanak, a másik számára meg nem. Ilyenkor jön a kultúrák konfliktusa. Amikor a kultúrák az egyén szintjén kerülnek konfliktusba, arra az esetek többségében lehet (illetve lehetne) olyan döntést találni, amelyik mindkét félnek megfelelő. Amikor viszont a kultúrák társadalmi szinten ütköznek, akkor sajnos időnként nincs jó megoldás. Csak az az opció létezik, hogy az egyik nyertes lesz a másik meg veszít, és csak az a kérdés, hogy melyik lesz az egyik és melyik a másik. Na, ebben a helyzetben nem szégyelem, hogy kijön belőlem a kultúrnáci, és azt mondom, hogy ha már valakinek veszítenie kell, akkor ne a mi nyugati / keresztény / polgári-demokratikus kultúránk veszítsen. Lefordítva az eredeti felvetésre: ha már muszáj választani, akkor inkább legyünk egy a saját kultúránkkal megegyező hatalom befolyása alatt, mint egy a miénktől eltérő kultúrát képviselő hatalomé alatt.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Egy újabb lista, ahol végre van egy magyar embör is.Koncentráljunk már az igazán fontos dolgokra, pl. közülük kinek van előmelegített széke a Pancho Aréna VIP-páholyában?
Ők vezetnek ugyanolyan Merci dzsippet cca 100 milkóért: 😊
Dan Bilzerian – különleges katona, pókermilliomos
Arnold Schwarzenegger – terminátor, államférfi
Bradley Cooper – akciósztár
Szergej Fedorov – jégkorong legenda
Sylvester Stallone – Rambo
Floyd Mayweather – bokszlegenda
Ferenc pápa - pápa
És:
Mészáros Lőrinc – gázszerelő
ozibozi
több mint 8 éve
Egy újabb lista, ahol végre van egy magyar embör is.Ők vezetnek ugyanolyan Merci dzsippet cca 100 milkóért: 😊
Dan Bilzerian – különleges katona, pókermilliomos
Arnold Schwarzenegger – terminátor, államférfi
Bradley Cooper – akciósztár
Szergej Fedorov – jégkorong legenda
Sylvester Stallone – Rambo
Floyd Mayweather – bokszlegenda
Ferenc pápa - pápa
És:
Mészáros Lőrinc – gázszerelő
több mint 8 éve
kep.cdn.index.hu/1/0/1680/16809/168093/16809342_1024688_c8102666a1c3c03491b158666fdac6f8_wm.jpgDe szarul néz ki, lop ez rendesen?😀 😀
Rogán "kissé" megöregedett az utóbbi időben.
Ettemlevest
Vagy csak szarabbul kezelik, mint Orbánt.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fnyugatifeny.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2017%2F03%2F17554199_2241488869410599_1425987415264257811_n.jpg&key=daBSZU6bhuTXb76BTLWNaA&w=600&h=230Megnyugodtam, szeretjük mi Brüsszelt, legalábbis a Vezér ezt mondta, na. 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
kep.cdn.index.hu/1/0/1680/16809/168093/16809342_1024688_c8102666a1c3c03491b158666fdac6f8_wm.jpgBoldog nyugdíjas évek várnak rá, amennyit lopott a főnökével együtt 😕
Rogán "kissé" megöregedett az utóbbi időben.
Ettemlevest
több mint 8 éve
Rogán "kissé" megöregedett az utóbbi időben.
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 8 éve
Ha az USA azért avatkozik be egy diktatúrában, hogy azt demokratikus irányba terelje, akkor az rendben van?Hány demokratikus berendezkedésű állam volt ezek közt, ahol a nyugati befolyás célja autokrácia vagy diktatúra irányába terelés volt?Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
en.wikipedia.org/wiki/United_States_involvement_in_regime_change
Kampman
Lecsó
Mert ha igen, akkor Irak ebből sokat profitált. 2003 előtt egy közel-keleti szinten közepesen kemény diktatúra voltak, azóta viszont egy
több mint 8 éve
hum
49
Úszóiskola, nem edzés hanem tanulás, 6-8 éves gyerekek. Aztán egy alkalommal mindenkit egycsapásra leigazolnak vizilabdázónak, bevallottan a tao-pénz miatt. Nyugaton a helyzet változatlan.A dolog amúgy erről jutott az eszembe:
index.hu/sport/futball/2017/04/26/tao_mlsz_kotelezo_utanpotlas_csakvar_puskas/
(persze sindex, de hátha nem baj 😊,
ellensúlyként: index.hu/gazdasag/2017/04/26/varga_minden_teruletre_tobb_penz_jut_2018-ban/)
több mint 8 éve
Nem ez a fontos kérdés.Hány demokratikus berendezkedésű állam volt ezek közt, ahol a nyugati befolyás célja autokrácia vagy diktatúra irányába terelés volt?Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
en.wikipedia.org/wiki/United_States_involvement_in_regime_change
Kampman
Lecsó
Hanem az, hogy hány volt, ahol önként, maga a berendezkedés, a demokratikusan megválasztott kormányzat igényelte a terelést?
több mint 8 éve
Hány demokratikus berendezkedésű állam volt ezek közt, ahol a nyugati befolyás célja autokrácia vagy diktatúra irányába terelés volt?Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
en.wikipedia.org/wiki/United_States_involvement_in_regime_change
Kampman
több mint 8 éve
Nyilván ha egy dél-amcsi vagy ázsiai államban laksz akkor változik a koordinátarendszer 😉Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
en.wikipedia.org/wiki/United_States_involvement_in_regime_change
Kampman
több mint 8 éve
Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.Valóban ezerszer inkább a Nyugat, mint Kelet, de azért a mondandód ezen részét olvasva sajnos megint előjött a cinikus énem 😀
peterk2005
en.wikipedia.org/wiki/United_States_involvement_in_regime_change
több mint 8 éve
Nem az oroszoktól kell félni, hanem attól, aki beengedi őket. Amikor az amcsik, vagy a kínaiak stb másznak be vlhova, az mivel jobb? Ez szimplán természetes. Egy nagyhatalom olyan, mint egy birodalom, és ennek megfelelően is fogja kezeli a határvidéket.oziboziAzért elég markáns különbség van az orosz és a nyugati befolyás között. Pontosan ugyanaz a civilizációs különbség, ami miatt a muszlim világtól is tartunk.
Veszekedhetünk az EU-val, nyomást gyakorolhatnak ránk Washingtonból, de a veszekedés/nyomás koordinátarendszer határértékei mind politikailag, mind gazdaságilag valahol az ejnye-bejnye / udvariasan beszólunk és a bezárjuk a mézesbödönt környékén mozognak. Ha nagyon rossz fiúk leszünk, nem jön ide három nagy multi, Brüsszel meg kötelez minket, hogy módosítsunk valami törvényt.
Az orosz (kínai) koordinátarendszer máshol fekszik. Az egyik vége az, amikor mosolyogva "rábeszélnek", hogy a mi érdekünk is az, amit ők gondolnak, és ettől a mosolytól mi valóban úgy érezzük, hogy tényleg. A másik vége meg az utcán lelőtt politikus, a ciánkapszula, az autójában főbe lőtt nagyvállalkozó.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmno.hu%2Fdata%2Fcikkek%2F2395%2F23958%2Fcikk-2395886%2FMarabu_170424_fit_800x10000.png&key=2WvyUz_OTfpKB5yIamlPJg&w=600&h=316
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 8 éve
PM-re akkor válaszolok, amikor lesz időm. Ne sürgess, ha már pénzt sem kérek érte. 😊Ja, nem kérsz, akkor csak nyugodtan szuttyogj rajta. 😊
Amadeus91
több mint 8 éve
Mészáros Lőrinc besétál a Parlamentbe, kiveszi a koronát a vitrinből, beleszarik, aztán kisétál a Parlamentből. Van belépőkártyája, így a parlamenti őrség semmit sem tehetett - nyilatkozza Havasi Bertalan. gluekitrotor42.tumblr.com/post/159950362437
Legyen inkább az egész.
Zseniális és tűpontos:
Életünk
Egy álmos hétfő reggelen az Index megszellőzteti a kormány legújabb tervét: minden aranyos cicát baseball-ütővel kell majd agyonverni a jövőben. Még aznap Kovács Zoltán szóvivő tagadja, hogy a kormány a kiscicák agyonverésére készülne, azonban felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb macskáról készült kép az interneten van, az internetet pedig Soros György finanszírozza. Állatvédő szervezetek tiltakoznak a kormány tervezete ellen. A Fidesz-frakció reakciója szerint ezeket a szervezeteket Soros György finanszírozza: ez abból is látszik, hogy a határon túli cicákért még soha, egyszer sem szólaltak fel.
Kósa Lajos a kedd reggeli Mokkában arról beszél: neki mindig is gyanúsak voltak a macskák, hiszen rengeteg magyar család lakásában jelen vannak, veszélyesek, és az utcán is kontroll nélkül kóborolnak, szeretnek fémkupakokkal játszani. A Magyar Időkben aznap cikk jelenik meg a macskák sötét oldaláról. Az illusztráció: Gyurcsány Ferenc a macskájával. “Mit adtak nekünk a macskák?” címmel jelenik meg a Pesti Srácokon Aristo dolgozata a témában, amiben többek között arról van szó, hogy a macskák miatt nem születik elég magyar gyerek. Kedd éjjel egy Varga Mihály és Gulyás Gergely által jegyzett salátatörvényben benyújtják a javaslatot a parlamentnek. Ennek nyomán szerda estére egy ismeretlen civil csoport tüntetést hirdet a Kossuth térre.
“Mészáros Lőrinc” felvásárolja BAZ-megyét, és négyszeres áron eladja a románoknak.
Az ellenzéki pártok szerda reggelre elítélik a kormány tervezetét, a Momentum népszavazást kezdeményez a kérdésben. A 444-en ironikus cikk készül a témában macskás gifekkel, Uj Péter Macskaajjjajjajjj címen közöl cikket a témában. Németh Szilárd sajtótájékoztatón a padlóhoz vág egy kiscicát, majd leharapja a fejét. Gulyás Gergely hangsúlyozza: legalább hat európai országban van olyan törvény, amelyből ha kiveszünk egy-egy szót, és összerakjuk, akkor kijön a tervezett törvényszöveg. Jeszenszky Zsolt egy okosnak gondolt Facebook-posztban arról beszél, hogy a PC végre véget ért. Tamás Gápár Miklós ír valamit. Negyvenezer ember jelez vissza az esti tüntetésre, a szervezők azt kérik, hogy a résztvevők ne hozzanak pártjelvényeket. Európai, amerikai politikusok, tudósok, szervezetek tiltakoznak: Kósa Lajos szerint megtévesztette őket a macskalobbi. A Riposzt szerint Vona Gábor kiscicákkal szexel. A cikk megjelenése előtt 15 perccel az Origo a Riposztra hivatkozva már lehozza a cikket. Újabb emberek állnak fel az Origo gasztrorovatából.
“Mészáros Lőrinc” megveszi az OTP-t és a MOL-t.
A tüntetésen hatvanezer ember jelenik meg, főleg fiatalok. Gyurcsány Ferenc cicabajszot rajzoltat magának, hatalmas DK-s molinóval vonul fel. Jurák Kata Macskanőnek öltözve megy a tüntetők közé, de legnagyobb bánatára senki sem veri meg, pedig még ostorral is üti az előtte elhaladókat. Az Origo üres címlappal várja a Freemailről kilépő embereket; a 888 karikatúrát közöl, amelyen egy meghatározhatalan kinézetű ember (akire az alkotó ráírta, hogy Soros) egy macskát fog, mint egy James Bond-főgonosz - a macskát Ludmilla nem tudta megrajzolni, így inkább odarakta Garfieldot. A TV2 szerint luxusjachttal és hidroplánnal utaztatták ide a tüntetőket. Balogh Gábor az Alfahíren, Pap Szilárd István a Kettős Mércén, Böcskei Balázs a Facebookon ír arról, hogy ugyan fontos az aranyos kiscicák kérdése, de inkább a szegény emberekért kéne kiállnia az urbánus fiataloknak. Más ellenzékiek a tüntetés zenei felhozatalára panaszkodnak. Valaki szerint fel kellett volna gyújtani mindent, mások szerint túlás volt, hogy csúnyán néztek a tüntetők egy villanyoszlopra.
“Mészáros Lőrinc” megvásárolja Dél-Olaszországot. Örkény István forog a sírjában.
Csütörtök reggel gyorsított eljárásban megtárgyalják, majd megszavazzák a törvényt a parlamentben, Áder alá is írja ott helyben. Kövér László föld-levegő rakétákat rendel a parlamenti őrségnek. Navracsics Tibor hímez, hámoz. Csuhaj Ildikó cikkében arról ír, hogy Orbán Viktor 2019-ben megpályázza a Transparency International elnöki posztját. Egy macskabarát fideszes értemiségi kiábrándult nyílt levelet ír Orbán Viktornak, a Tutiblogon kigúnyolják. A Magyar Hírlap címlapján nem tudjuk mi van, mert Bayer Zsolt távozása óta senkit sem érdekel a lap. Apropó, Bayer Zsolt: a jobboldali megmondóember “Mocskos gecik!” címmel közöl publicisztikát a Magyar Időkben, nem a cicákkal kapcsolatban. A Professzorok Batthyány Körének intelmei szerint a több odafigyelésre, pontosságra, erényre lenne szükség. A CÖF válaszokat követel a macskapárti médiától. Megadja Gábor ír valamit a levitézlett értelmiségről. Gulyás Márton kiflit vesz a boltban, ami miatt letartóztatják. Csütörtök este a második tüntetésen százezer ember jelenik meg, de a tömeget vezető G Ras nem tudja eldönteni, hova menjenek, ezért spontán buli alakul ki a Boráros téren. Zeng a bajszos szar, valaki bejelenti, hogy pártot alapít. Kitűzik az EU-s zászlót egy random házra. A zászlót kitűző embert meglátogatja Agmed, aki egy izmos kazah magánember. Reggel a villamoson két öreg bácsi arról beszélget, hogy a francia forradalmat macskák robbantották ki.
Mészáros Lőrinc besétál a Parlamentbe, kiveszi a koronát a vitrinből, beleszarik, aztán kisétál a Parlamentből. Van belépőkártyája, így a parlamenti őrség semmit sem tehetett - nyilatkozza Havasi Bertalan. Felcsútra baseball-stadiont építenek, mivel véletlenül túl sok baseball-ütőt rendeltek Rogán Antal egyik szomszédjának cégétől.
Pénteken elkezdik koncentrációs táborokba gyűjteni a macskákat. Előkerül egy felvétel Dózsa Lászlóról, amin tíz macskával kefél. Schmidt Mária szerint a felvételen Pruck Pál látható, a Figyelő később erről ír a címlapon. Az intézkedések költségeit közérdekű adatigényléssel kéri ki az Átlátszó, mire a lapot felvásárolja egy osztrák üzletember. Az egyházak nem mondanak semmit, Ferenc pápa elítéli a dolgot, de őt leprolibuzizza Gajdics Ottó. Orbán Viktor pénteki interjújában arról beszél, hogy minden jóérzésű keresztény ember forró ólmot öntene Soros György macskabarát katonáinak fülébe. Szerinte nem a macskákkal van baj, hanem a gonosz macskákkal, akiket Soros György fizet.
A macskákat szombaton agyoncsapják. Az Európai Néppárt elgondolkozik rajta, hogy elgondolkozzon-e valamin. Donald Trump nem telefonál, viszont a képek láttán először kiírja Twitterre, hogy “Sad!”, majd 67 Tomahawk-rakétát lő ki az Adriai-tengerről Budapestre. “Mészáros Lőrinc” megveszi, majd eladja Erdélyt arab befektetőknek.
Függöny.
több mint 8 éve
Nem az oroszoktól kell félni, hanem attól, aki beengedi őket. Amikor az amcsik, vagy a kínaiak stb másznak be vlhova, az mivel jobb? Ez szimplán természetes. Egy nagyhatalom olyan, mint egy birodalom, és ennek megfelelően is fogja kezeli a határvidéket. A legkisebb ellenállás ( vagy a ki tudja miért is...) felé "KELL menni... és ez így normális. Ilyen a természetük. Ez nem orosz kérdés.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 8 éve
444.hu/2017/04/25/orban-viktor-elfelejtette-hogy-a-nepszabadsagot-mar-megszuntettek"mert munka közbe(?) vagyok oszt(!) akkor megbírságolnak engemet..."
Erre nincs is mit mondani.
Vrij6
több mint 8 éve
444.hu/2017/04/25/szijjarto-szerint-a-magyaroknak-azt-uzeni-a-tortenelem-hogy-nincs-okuk-felni-az-oroszoktolruszkikat beengedni nyem kell félnyetek
amikor évekkel ezelőtt azt mondtam cinikusan, hogy lesz még 56' ellenforradalom, akkor nem gondoltam volna, hogy tényleg. A kurva anyjukat.
Amadeus91
